Drága nejem hosszúujjú inget vasalt, ami nem igazán tett boldoggá ma reggel, tekintettel léve arra, hogy reggel is 40 fok volt legalább. Hihetetlen, de a meleg a tanárokat is megviseli, főleg, mivel az egyetem nem minden terme légkondicionált. Viszont a vizsgatermem az lesz, és esküszöm, olyan rohadt hidegre állítom, hogy minden rövid szoknyás, köldökig gombolt blúzocskás lánykára ráfagyjon az alsója, és hogy felül meglehetősen látványos legyen, ki milyen melltartót is visel, ha visel egyáltalán.
A tanároknak is kell valami móka vizsga közben, nem? Mások Candy Crusht játszanak a pad alatt (tudom, mert kicsi fiam is állandóan azt buzerálja tanulás helyett), de nekem azért ennyire nem fekszik a technika.
Szóval a hónom alá csapom a laptopot, az azonnali jegybeírás érdekében (nehogy már otthon még adminisztrálgatnom kelljen), másik kezemben ott van a fantasztikus kávém, mely nélkül nem indul el nap, és igaz, hogy ez már ma a harmadik, a diákok mekegését-makogását nem lehet kibírni enélkül. Pedig az ember azt gondolná, hogy huszon-x évesen képesek normálisan, összefüggő, kerek mondatokban prezentálni magukat, főleg, ha otthon felkészülhettel a felére előre, a másik felére meg elvileg kaptak tétellistát. HÁT NEM. De hát ez bizonyára a mai oktatás rákfenéje - én nem értek hozzá. Legszívesebben mindenkit órai munka alapján ítélnék meg, de állítólag az túl szubjektív. Vagy gyakorlati tárgyakból gyakorlatban vizsgáztatnám őket. Kár, hogy én csak bevezető tárgyakat tanítok.
Leballagok a lépcsőn ráérősen, hiszen rengeteg időm van még. Legalábbis, azt hiszem. Aztán megpillantom a folyosón a lányt, aki úgy toporog, mint egy kiskacsa, akinek vécére kell mennie, csak épp nem tudja eldönteni, melyik irányba induljon.
- Jó reggelt! - köszöntöm, majd előveszem a kártyát a farzsebemből és becsippantom magam a terembe. Benyitok, és rögtön beállítom a légkondit, azaz megnyomom a gombot és leveszem a hőfokot 18-ra. Aztán kilesek a lányra.
- Kissé korán jött, nem? - nézem meg látványosan az órámat, amely bizony 09:38-at mutat, se többet, se kevesebbet, a vizsga pedig 10-től volt kiírva.
- Akar még izgulni idekint egy kicsit, vagy bejön? - kérdezem halál lazán. - Hozhat magának egy kávét az automatából, vagy vécé vagy bármi? - ajánlgatom, és közben tekintetem beméri, vajon mennyire fog megfázni a kicsike, és mennyire élesen fogom látni a potmétereket a blúz alatt.

A leányzó kicsit idegesnek tűnik. Elvigyorodom, kajánul. Aljas vagyok, egy picit. De a fogvillantást tulajdonképp gondolhatja "jó jelnek" is.
- Csak nem telemarketingezik diákmunkában? - kérdezem futólag. Ez a "tiszteletem", meg ez a felfokozott megszólítás, hát pont őrájuk jellemző, már csak azt kellett volna hozzá tennie, hogy "mély tiszteletem mélyen tisztelt professzor úr fensége". - Nem vagyok professzor - közlöm vele viszont a hűvös igazságot.
Jajj, szegény! Most össze fog zavarodni! Damian egyszer elmagyarázta, hogy nem jó ám, ha a tanár beszólogat vizsga előtt, mert azonnal a földbe döngöli a diák önbizalmát. Hát, bocsesz, de aki trollnak születik, az is marad, nem?
- Egyszerű tanár vagyok - magyarázom meg neki, hogy ne látsszak olyan okoskodó rohadéknak.
Na lássuk, mivel tudnánk ezt jóvátenni. Leteszem a gépet a fényesre vaxolt tanári asztalra, és egyszerűen nem tud nem feltűnni, hogy a lány szinte le se tudja venni a szemét eme remekbe szabottul fantáziátlan bútordarabról. Mondjuk elég masszív, biztos elbírna nem egy, hanem akár két testet is.
- A pontosság nagy erény - dicsérem meg, futtatva a szavakat jobbra-balra, remélem, a beszéd kicsit lenyugtatja, de nem... a legkevésbé sem. A mosolya amúgy bájos is lehetne, ha nem villogna körülötte a felirat, hogy "ROHADT IDEGES VAGYOK BSSZAMEG".
Felnevetek, mély hangom csak úgy bezengi a termet, na nem harsogok, de az akusztika kiváló (nem véletlenül előadóterem, nem pedig büfékocsi). Méghogy jó pont-e, hogy fél órával előbb ideért? Tökéletes! Így én se tudom nyugiban átnézni a dolgaimat, és a fiamat se tudom zaklatni egy kis ébresztéssel és noszogatással, hogy tanuljon, de igazából ez nem olyan nagy veszteség. Derűs vagyok ma és optimista, egyelőre.
- Persze, hogy jó pont. Remek pont.
Na, hát ezzel talán helyre is hozom az előbbi telemarketinges beszólást. 1-1, nemde? De. Leülök én is, felnyitom a gépet, félretolom, hogy rálássak az izgulós kis vizsgázómra. Elvigyorodom megint, sötét szemeimmel kizárólag az arcára fókuszálok, nem is a kemény mellekre, amik úgy ugranak elő a mellkasából, mint a rakéták.
- Ahogy érzi - felelem a kávé visszautasítására. Én mindenesetre beleiszom az enyémbe. Keserű, forró, épp, ahogy szeretem.
- Jól van, lazítson, nem fogom megenni. Hogy hívják? - kérdezem, amint megjelenik előttem a tanulmányi rendszer, és megnyitom az időpont virtuális vizsgalapját. Pontosabban, csak nyitnám, mert a rendszer nem engedi, fura. Összevonom a szemöldököm, majd felnézek.
- Hát, ahogy látom, egy perccel se kezdhetjük korábban a vizsgát, mint ahogy elrendeltetett. Addig bemelegítünk. Ha megígérem, hogy még játékon kívül vagyunk, és semmi hatása nem lesz a jegyére, elmeséli, mit gondol a kurzusról? - kérdezem, és kérlelő szemekkel nézek rá.
A diákok úgyse hiszik el, hogy amit mondanak, az nincs befolyással a jegyükre. Én se hinném el. És lehet, hogy sok helyen nincs is így, mert pofára megy az osztályzás, de ez az egész engem baromira nem érdekel. Az emberek túl komoylan veszik ezt az egész intézményi oktatás baromságot.

Köhhöm! Kis híján kiköpöm a kávémat, de szerencsére nem, ehelyett félrenyelek egy fél cseppet, hát ez se sokkal jobb. Megköszörülöm a torkom, és félrefordulva köhintek kettőt.
- Hát ezt megérdemeltem - jegyzem meg aztán, egy percig se komolyan véve a kijelentését.
Valójában akár igaz is lehetne, amit a szextelefon szolgáltatásáról mond. Pontosan olyan lánynak néz ki, aki ilyesmit bevállalna, de nem tudom, neki vagy nekem lenne kínosabb, ha gratulálnék a szakmaválasztáshoz és a találékonyságához, és közölném, hogy testhezálló munka. Végül is a telefonhoz nem kell test. Pedig van neki, meglehetően csinos és friss, vak lennék nem észrevenni.
- Oké, fogtam - ismétlem el, hogy a kávé-dolgot már az imént is értettem, na de mindegy.
A nevét rögtön megtalálom a listán, jó, majd ha nyílik a rendszer, belelépek, de addig - rálesek a számítógép órájára - még van 8 perc.
Szóval, félretolom a gépet, középre veszem a kávém és alkarom az asztal élének támasztva előre hajolok. Hiszen akár bevette azt, hogy nem lesz semmi következménye, és játékon kívül vagyunk, akár nem, végül is beszélni kezd, ami egy nagyon remek tulajdonság (főleg ha az embernek szex hotline üzemel a "céges" telefonján), hiszen senki se szereti azokat a lányokat, akik túl sokáig ellenkeznek, és össze-vissza okoskodnak, főleg, ha amúgy az ember nem is akarja őket végigfektetni a csodás, masszív asztalon, ami erre egyébként tökéletesen alkalmas volna. Talán Miss Salisburynek is ez járt a fejében az imént.
A félév során már kiderült számomra, hogy az előttem ülő diákom színészkedik, vagy mondjuk inkább, hogy statisztáskodik, egyelőre. Nah, de a kérdésre mégse az a válasz érkezik, amit hallani akartam, mert ez mind blabla, még ha ilyen tüneményes őszinte mosollyal is adta elő. De rájövök, a valódi kérdést inkább nem erőltetem. Hiszen miért is épp tőle várnék visszaigazolást arról, hogy milyen tanár vagyok? Még ha ilyen rendes diák is.
- Azt hiszem akkor is a tökéletes választ mondaná, ha egészen másként gondolná, nem igaz? - érdeklődöm egy udvarias mosollyal, megsimítva az arcomat. Hagyjuk is, tegyük félre ezt a dolgot, jobb lesz visszatérni a témához. Az órára nézve rájövök, itt az idő, szóval belevághatunk.
- Viszont az kétségtelen tény, hogy minél több időt tölt az ember egy stábban, annál több értékes tapasztalata lesz - mondom, megbabrálva a jegygyűrűmet az ujjamon önfeledten. - Ha mást nem, azt talán megtanulta, hogy mindig forduljon a fény felé. Bár a projektmunkájuk is elég érdekes volt. A csapatból mégis kinek az ötlete volt azt a furcsa dokumentumfilmet leforgatni a zsebtolvajlásokról?

Csak loppal merek elmosolyodni, hogy ütött a poénom. Reméltem, hogy kicsit sokkolom vele, de azt hiszem, hogy a tanárokat a szex témával már nem nagyon lehet sokkolgatni, elég jók benne, hogy ne mondhassunk nekik újat. Ám ahogy látom mégis sikerrel járok.
Hát igen. Megérdemelte. Bár kevés lennék hozzá én csak űzni szeretem a szexet, nekem nem elég beszélni róla. Nos, eszerint akkor vagy kurva leszek vagy ennyi. De inkább.. űzöm, Nickkel. Helyben vagyunk, máris kész vagyok, pedig csak rá gondoltam, így nehezen fogok bármire is koncentrálni. Főleg, hogy itt ez a helyre kis asztal… amin nagyon jó dolgokat lehet csinálni. El is kalandozik a tekintettem, már megint ugyanoda, persze, hogy naná. Szinte érzem a pasim illatát az orromban és már a gondolata is felhúz. Kiirály. Itt ülök egy vizsgán és kezdem magam szexuálisan felhúzni, remélem, hogy félre érti, mert a testem átveszi a hőjét a vágyaimnak, és sejtem, hogy sugárzok. Aztabasszus.
Ledarálok valami rizsát, mert miről is van szó? Játékon kívül vagyunk és csak beszélgetünk, szóval,…. Miért is nem csinálunk valamit azon az asztalon? Ööö, mert Nick agyvérzést kapna, meg szerintem a tanár asszonya sem örülne, bár mondjuk, melyik tanár nem vágyik a diákjára? Őket ez tartja fiatalon, ha csak nem impotens. Az is lehet, amilyen öreg.
- Miért tenném? Vizsgán kívül vagyunk, nem? – nem értem, akkor minek kell ehhez nekem tutiziher jó választ adnom? Nem számít, nem igaz? Az meg nem az én dolgom, hogy hízelegjek neki, nem is hiszem, hogy kéne. Nem igazán szeretem senki seggébe dugni a nyelvem, semmilyen mélyem. Nem tervem hát nyalni neki a véleményemmel.
Elnevetem magam a kérdés hallatán. Mert valljuk be nagyon véletlen szülte szituáció volt. Sokat agyaltunk, hogy mi legyen. Annyi minden jutott eszünkbe, hogy válogathattunk volna, de egyik sem volt az igazi.
- A helyzet az, hogy élet írta igaz sztori alapján döntöttük el. A metrón szemtani voltunk egy érdekes jelentenek, így döntöttük el, hogy megfilmesítjük. Bár nagyon érdekes volt, mert azt az akciót meghiúsítottuk, igaz Daniel szerzett egy csinos kis monokli is mellé. Biztos emlékszik rá, két órán keresztül sminkeltük, amitől olyan feje lett, mint egy viasz bábunak. – elnevetem magam, mert az vicces volt, aztán kijavítottuk és sokat tanultunk a sminkelésről. Az anyag is elég jó lett, sokan segítettek benne, marhasok fortélyt tanultunk, bár nem tervek ez útra térni. Pont elég, hogy apám maffiázik, majd lecsuknak miatta.


// No para,majd igyekszem én is gyorsabb lenni //

Mégis mi a fészkes fene ütött ebbe a lányba?! Nemhogy nem fázik a 19 fokban, még úgy nézem, melege is van. Zavarban lehet. Vagy hőhullám. Esetleg terhes. Azon tűnődöm, hogy ha itt most elájul nekem, vajon az egyetem orvosai érnének ki előbb, vagy a mentők? Bár alighanem előbb megkínálnám a homlokát némi hideg vízzel. Van itt a palackban bekészítve, rendes hely ez, komolyan veszik a vizsgaalkalmakat. Ezt az egész elájulásos műsort megakadályozandó, fogom a hűtött vizes palackot, felbontom és öntök neki a műanyag pohárba. Elé tolom.
- Igyon egy kicsit, jobban lesz. A hőfokot ennél lejjebb sajnos nem tudom venni, de nyugi. Igen, vizsgán kívül vagyunk, de egy kevésbé tökéletes válasz tartalmazhatja azt is, amit utált az egészben - magyarázom neki egy szelíd mosollyal, miközben visszarakom a palackot a helyére.
Érezheti, hogy szemmel tartom, az orrnyergem feletti gyanúránc egy darabig élesen kirajzolódik, majd lassan kisimul. Talán jobban van, hiszen nevet már. Jó. Lelkesen iszom bele a kávémba, a veszély elmúlt. Talán, még akkor is, ha mindent félreértelmeztem, és igazából nem is szomjas volt, hanem mondjuk éhes, csak épp nem briósra.
Miss Salisburynek olyan arca van, amit ha mosolyogni lát az ember, lehetetlen nem viszonozni. Lassan kezdem úgy érezni, elő kéne vennem a szigorú tanár arckifejezését, hiszen ez egy vizsga. De egy halvány mosolyt még megérdemel a szituáció.
- Emlékszem. El is dicsekedett a hősiességével - jut eszembe a dolog. - Próbált alkudni, hogy ezért jobb jegyet érdemel, vagy legalább veszélyességi pótlékot - idézem fel a fiú monológját, meg azt a pofátlan vigyorát, amivel valószínűleg egy női tanerőről azonnal ledumálta volna még az ajánlólevelet is, nemhogy a bugyit. - De mintha ő is színésznek készülne, nem? Nem volt egy műsorgyártásos sem a csoportjukban? - kérdezem, mert ez viszont az én hanyagságom. De az is lehet, hogy akit beosztottam hozzájuk, időközben úgy döntött, nem akar bejárni az órára. Vagy csak sose ért be időben.
- Mindenesetre a filmjük elég szórakoztató volt, nem tudom, hogy azok a kis sziporkás megjegyzések kinek a fejéből pattantak ki, de jó helyen voltak elhelyezve. A téma érdemelne egy kissé komolyabb kifejtést, például ha találtak volna egy igazi zsebtolvajt, nemcsak eljátssza az egyikük, az hitelesebbé tette volna, de ezzel a háttérinfoval csak az rendelkezik, aki ismeri önöket. Mindenesetre, egyikük se szerepeljen dokumentumfilmben, soha, soha, hacsak nem akarják megölni reményteli karrierjüket. Mert az olyan, mint egy reality show, csak egy kicsit jobb képminőséggel.
Elhallgatok, hagyom reagálni, mert a végén ez is egy olyan vizsga lesz, ahol csak én dumálok.