A szívem a torkomban dobogott, mikor a laptopomat bekapcsolva egy e-mail üzenet várt rám, Edward Ayres-től. Még a táskámat sem vettem le a vállamról, rögtön leültem a székre és amilyen gyorsan csak lehetett, megnyitottam az üzenetet.

"Kedves Leah!

Örömmel vettem pályázatod az asszisztensi állásra : D Az állás a mai napig betöltetlen, különböző okokból kifolyólag, melyeket nem részleteznék talán egyelőre.
Kérlek találkozzunk a Palm Bay Street 1077, B épület alatti műteremben péntek reggel 10-kor egy elbeszélgetésre és próbanapra.
Hozd el a felszerelésedet is!

Üdv, Edward"

A levél elolvasása után még hosszú percekig csak bámultam a képernyőt. Nem akartam hinni a szemeimnek. Rengeteg asszisztensi munkára jelentkeztem már, főleg azért, hogy tapasztalatot szerezzek az iskolán kívül is. Igaz, múlt nyáron két esküvőn és egy keresztelőn is voltam fényképezni, minden vágyam, hogy eljussak különböző helyekre, ahol a helyi jellegzetességeket fotózhassam, illetve nagyon szeretnék részt venni egy-két divatbemutatón, modell-fotózáson is. Edward mellett pedig erre nem is kevés esélyem lenne.
Izgatottan írtam neki vissza a választ, miután pedig a küldés gombra kattintottam, rögtön azon kezdtem el agyalni, hogy milyen ruhába menjek. Sőt, még külön kis feladatlistát is készítettem magamnak, amiket csütörtök este mindenképpen el kell majd végeznem. Ilyen például a Canonkám letakarítása, az akksi feltöltése, a kábelek elpakolása, a micro SD kártyák "lecsupaszítása" és a többi, és a többi...
Ahogy befejeztem, rögtön nyúltam a telefonom után és elküldtem Davidnek, meg anyának is az infót, miszerint személyes elbeszélgetésre megyek a gyakornoki állást illetően pár nap múlva.

Csütörtök éjjel alig tudtam aludni, annyira izgultam a másnap miatt. Azt pedig nem is kell mondanom, hogy ébredés előtt alig egy órával sikerült álomba ringatnom magamat, így nem voltam valami kipihent. De amint megszólalt a kedvenc dalom ébresztőmként, mosolyogva keltem ki az ágyból. A szobatársam sehol sem volt, így nyugodtan mászkálhattam fel-alá a szobában, mindenféle hangtompítás nélkül.
Vettem egy ellazító és nyugtató zuhanyt, felvettem a gondosan előkészített farmeremet, hozzá pedig az egyik kedvenc, fehér New York-os pólómat. Felkentem az arcomra egy kevés sminket, leellenőriztem, hogy elpakoltam-e mindenemet, majd útnak indultam.
Mielőtt a Palm Bay Street-re kanyarodtam volna, besétáltam az egyik közeli Starbucksba és vettem magamnak egy vaníliás tejeskávét. Míg odaértem a megadott cím elé, kényelmesen elfogyasztottam a kávémat, majd bekaptam egy rágót, hogy továbbra is adjak az első benyomásra.
Alaposan szemügyre vettem a környéket, tanulmányoztam az irodák és a stúdiók elhelyezkedését, aztán arra jutottam, talán nem ártana megkeresnem Edward műtermét, hisz nem lenne jó dolog késéssel beállítani, így hát beléptem a B épület alatti műterembe.
Mivel nem láttam senkit és mert még mindig volt röpke tíz percem a találkozóig, így leültem az egyik üres székbe. Úgy döntöttem kivárom a megbeszélt időpontig hátralévő pár percet és majd csak akkor kopogtatok be az ajtón. Végigsimítottam a hajamon, na meg az ölebe vett fotós táskámon és izgatottan vártam, hogy peregjen az idő, de mint mindig, amikor kéne, az óramutató csigalassúsággal volt hajlandó ketyegni csak.
Aztán 9:56-kor kinyílt az ajtó, én pedig kíváncsi tekintettel próbáltam az ajtó takarásában lévő embert szemügyre venni, de mivel nem láttam senkit, felálltam, táskámat a vállamra tettem és odasiettem az ajtóhoz.
- Jó reggelt! Leah White vagyok és a megbeszélt időpontra jöttem, Edward Ayres-hez. - Mondtam bájosan mosolyogva és kezet nyújtottam a férfi felé. S vártam a további utasításokat. Ha kell várok, ha kell, bemegyek.

Igazából már-már el is feledkeztem arról a hirdetésről. Annyi minden más van, ami a figyelmem elvonja, és nagyon borzasztó, de tényleg néha elfeledkezem 1-2 dologról. Akinek nincs esze, legyen notesze, de rajtam néha az se segít már. Mindenesetre miután megbeszéltem a lánnyal a találkozót, azonnal beírtam azt a tabletembe, a papíros határidőnaplómba meg még az asztalon levőbe is. Ami amúgy 2011-es. Na, csodás! Amint ezt észrevettem, fogtam is és kidobtam a kukába, ne foglalja a helyet feleslegesen.
Igen, azt hiszem, tényleg minden szempontból szükségem van egy asszisztensre végre... Akárki is legyen ez a Leah, szükségem van rá és kész. Hacsak nem teljesen ostoba (bár az e-mailjéből kitűnik, hogy egyáltalán nem az), fel lesz véve. De azért... azért meg lesz izzasztva, gondolom egy aljas kis mosollyal, hiszen milyen főnök az, aki nem teszteli le a leendő alkalmazottját minden szempontból? Már agyalni is kezdek azon, mikről fogom kikérdezni, mikor csörögni kezd a telefonom, és a gondolataim elterelődnek egy teljesen más irányba...

Még szerencse, hogy ennyi helyre beállítottam az emlékeztetőt, az elsőt ugyanis kinyomtam kapásból, mert azt hittem, csak a szokásos ébresztő, meg az emlékeztető, hogy Kilian vegye be a gyógyszerét. A második azonban már borotválkozás közben ért, és ezt már fel is fogtam, úgyhogy hirtelen minden a helyére került. Ezek szerint kicsit fejben át kellett szerveznem a napomat, kiesik egy előadás az egyetemen (sebaj... nagyon rég át kellett volna már iratkoznom esti tagozatra...), de mindez nem jelent olyan nagy gondot. Attól, hogy tíztől interjúztatok, még el tudok menni ebédelni a Photography Monthly szerkesztőjével, és semmi akadálya nem lesz annak, hogy este leadjak egy pár anyagot Abby-hez arra a kiállításra amit rendezni akar a Hajléktalan Fiatalokért Alapítvány érdekében. Miközben újabb és újabb teendők rémlenek fel bennem homályosan, végül kocsiba ülök és oda is érek Palm Bayre a stúdióba, olyan korán, hogy egy reggeli is belefért egy pékségnél. Nem öltöztem túl, egyszerű nadrág és ing van rajtam, bár az ing fehér, ez a hivatalosság inkább a nap későbbi teendőinek szól.
A műteremben persze kupleráj fogad. (Meg fogom ölni Josephet, ha még egyszer így hagyja itt, miután kölcsönkéri!) Nekilátok elpakolni, a felszerelésem szerencsére rendben van, felállítok egy egyszerű fehér hátteret, és egy szék borzalmas megvilágításával szöszölök, mikor is rájövök, hogy lassan idő van. Végül lendületesen az ajtóhoz lépek és kilesek rajta, és lám! A lány itt is van, sőt, maga jön bemutatkozni. Rámenős, ez tetszik, szüksége is lesz a lendületére.
- Jó reggelt - mosolyodom el és a kezét elfogadom, megfogja aprócska kacsóját nagy tenyerem. - Edward Ayres vagyok. Gyere be, már vártalak.
Megnézem, kell-e neki segíteni valamit cipelni, de ha nem, akkor simán csak becsukom mögötte az ajtót.
- Nagyon pontos vagy, ez máris remek pont. Pakold le a holmid nyugodtan oda, ahol helyet találsz.
Akad egy széles íróasztal, amiről félig lepakoltam, van fotel, szék, kanapé is, dohányzóasztal. A műterem a föld alatt van, ezért természetes fény nem jön be, csak annyi, amennyit a lámpák adnak. Mivel a háttérponyva van megvilágítva, erre kevesebb fény jut, de azért nincs teljesen sötét. A terem egyébként elég nagy, mint egy fél teniszpálya, de hátrább kellékek vannak, meg egy paravánnal elszeparált öltöző. Légkondi változtatja a klímát optimálissá, nyoma sincs dohszagnak vagy effélének.
- Azt hiszem, nagyjából egyidősek vagyunk, úgyhogy hagyhatjuk is a tegezést, ha beleegyezel - zendítek rá, bár ezt a nőnek kell felajánlania, tudom, most mégis én vagyok az, akinek kell. - Mivel semmilyen önéletrajzot nem kértem tőled, megtennéd, hogy mondasz magadról pár szót? Közben mutasd, mit hoztál - nézek rá elmosolyodva, és természetesen a felszerelésére gondolok. Mindig nagyon kíváncsi vagyok, más fotósok mivel dolgoznak.