Itt állok az egyetem bejárata előtt és nézem ezt a sok embert, furcsa odahaza kb. a népesség ennyi már ahány diákot látok. Felveszem, a sporttáskámat átteszem a vállamon, kihúzom, a bőrönd fülét kezembe veszem a hátizsákot és elindulok. Fogalmam sincs, merre megyek, de nem is számít, legalább megismerem nagyjából a campust. Úgy 20 perc bolyongás után megtalálom a kollégiumot, felmegyek a lépcsőn, nagy nehezen kinyitom az ajtót és betuszkolom magam rajta. A recepción bejelentkezek, miután megmondják, hogy melyik szobába kell mennem ismét magamra, veszem a cuccomat és elindulok a szobámba. Lent az mondták, hogy ketten már vannak, a szobában legalább nem leszek egyedül. Furdal a kíváncsiság, hogy kiket kapok, remélem nem gyíkarcokat azokkal otthon sem jöttem ki valami jól. Bár az az igazság, hogy sajnálom is őket, mert, hogy a szobában rend nem lesz az biztos maximum akkor, ha a másik két srác rendet nem tart, anyám is állandóan veszekedett velem emiatt és ő sem érdekelt, szeretem a rendetlenséget. Áh, megtaláltam a szobát gondolom magamban. Kopogok, hiszen az udvariasság nagyon fontos anyám legalábbis mindig ezt hajtogatja, egy mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy anyára gondolok és a mérges tekintetére, de egyből el is tűnik, mert benyitok a szobába. Egy srác van bent - Helló Celeb vagyok az új szobatárs. - felé nyújtom a kezem, közben végig mérem. Ránézésre megmondom, hogy Koreai a srác. Az udvariaskodás után odamegyek z egyetlen üres ágyhoz és leteszem a cuccaimat. -Ugye szabad ez az ágy? – kérdezem tőle, bár a választ én is tudom. Nekiállok kipakolni bár már most, megjegyzem ilyen rend soha, de soha nem lesz, ha rajtam múlik.

//Remélem jó lett//

Fogalmam sincs, hogy Kilian hol van, de őszintén szólva, most nem is hiányzik. Nem rég végeztem a takarítással, csillog minden, és szerintem szebb a szoba, mint újkorában. Ennek viszont az a következménye, hogy rendesen le is izzadtam, szóval rám fér egy kiadós zuhany. Most ugye, érti mindenki, miért nem hiányzik az én kedvenc szobatársam? Igaz, a nyári incidens óta, nem történt semmi, de jobb az elővigyázatosság, vagy mi.
Veszek ki a szekrényből tiszta alsót, pólót, farmert, és már mennék is be a fürdőbe, amikor kopognak. Nem szeretem, ha ilyenkor kopognak. Ki kellett volna raknom egy ne zavarj táblát, de nem gondoltam, hogy bárki is zavarni merne ilyenkor. Végignézek magamon, és megállapítom, hogy az enyhén kopott kék póló és a fekete rövidnadrág, ami rajtam van, egyáltalán nem a fogadóképes kategória. Abba, hogy a hajam mennyire lehet kócos belegondolni sem merek. De nincs lehetőségem átöltözni, és hiába teszek úgy, mintha nem lennék itt, mert az illető nem vár, egyszerűen csak benyit.
- Hogy mi? - nézek rá kérdőn, és kezd zavarni, hogy nincs rajtam szemüveg. Jobban kéne látnom ki is ez a Caleb. Nem nyújtok kezet, nem akarom megfogni a kezét, nem akarom, hogy itt legyen.
- Elnézted a szobaszámot - mondom végül, mikor sikerül túl tennem magam az első sokkon, de már késő, mert a szobában lévő üres ágyra dobja a cuccait - Nem, nem szabad. Az enyém - jelentem ki makacsul, és rádobom az éppen kezemben tartott ruháimat. Aztán mutatok a saját ágyamra, ami nagyobb, hiszen az itteni ágyak nekem túl rövidek - És ez is. Az a másik - mutatok Kilian ágyára - az pedig Kiliané. Szóval, itt nincs több hely.
Remélem érthető vagyok. Persze mindegy mit mondok, mert ha Valerie és Darius ide osztották be, akkor nem sok mindent tehetek. De egy próbát megér, hátha megijed és elmegy. Elvégre, csakis egy gólya lehet, én meg végzős. Szóval nekem van igazam, és kész.

Nos az még oké hogy nem nyújt kezet, nem is köszön, de hogy meri feltételezni azt, hogy nem tudok össze hasonlítani egy darab cetlit egy kiírással  nekem ez már egy kicsit sok, megborzolom már amúgy is kócos  hajam és előveszem a cetlit amit a kék csőgatyám hátsó zsebébe tettem és az orra elé rakom.
-Azt hiszem jó szobában vagyok –
Közben az ágyra dob pár ruhát. Mély levegőt veszek anyám szavai keringnek a fejemen.
Légy jó és ne haljak panaszt rólad.
Az igazság az hogy én soha nem voltam rossz fiú csak nem szeretem ha mások hülyének néznek, vagy állítanak be mint ez a srác és még csak a nevét sem mondta el.
-Tudtommal egy ágy egy ember tehát nem lehet mind kettő a tiéd vagy tévedek? Mit mondtál hogy is hívnak?-
Vissza fordulok az ágyhoz és elkezdem kipakolni a cuccaimat. Gondolom azt hitte hogy ezzel megfélemlít, de nem fog, sokat tanultam és álmodoztam arról, hogy ide kerülök, nem egy 'hisztis kisfiú' fog ebben megakadályozni. A gimiben is volt egy koreai srác vele tök jól kijöttem színjátszás volt ő is pont mint én, ami azt illeti ő volt a legjobb barátom jó néhány lányt koptatott le rólam, mert én nem igazán szeretem ha haragszik rém egy lány őt meg nem igazán érdekelte. De ha ő így folytatja nem hiszem hogy szeretni fogjuk egymást. Most esik le ez a szoba patyolat tiszta, sebaj ha rajtam múlik este már a káosz fog uralkodni. A szendvicsem amit anya csomagolt.
Gyorsan kiveszem a táskából kicsomagolom és elkezdem enni természetesen a morzsa a földre kerül pont úgy mint a szalvéta.
-Kérsz te is? Anyám vagy egy tucatot csomagolt. Azt hiszi éhen fogok halni, mert nincs mellettem. - Közben vigyorgok.

Vagy hülye, vagy sajnos egyáltalán nem az. Az arcomba tol egy cetlit, gondolom arra írták fel neki a szobaszámot, de esküszöm nem látom, milyen számok vannak rajta. És kedvem lenne felvenni a szemüvegem, hogy leellenőrizzem, de nem égetem magam, inkább csak eltolom a kezét. Gyorsan lefoglalom az ágyat is, de továbbra sem akar érteni a szép szóból, és még okoskodik is.
- Jól tudod. Ez az ágy az enyém, de mivel kicsi volt, hozattam magamnak egy nagyobbat - teljesen logikus, nem? Más tészta, hogy emiatt egy ágyat kitettünk, mert nem fért volna be. De mindegy is. Ami meg a másik dolgot illeti - Nem mondtam.
Közlöm vele egyszerűen, mert nem akarom, hogy itt legyen, és nem akarom, hogy tudja a nevem. Egyébként is. Ritka, hogy valaki nem tudja a nevem. Csak figyelem, ahogy minden erőfeszítésem ellenére pakolni kezd, és nagyot sóhajtok. Ez így nem fog menni... Felkapom a ruháimat az ágyról, és átdobom a sajátomra, nem akarom, hogy összekeveredjenek a cuccaim az övével. Felveszem a szemüvegem az éjjeliszekrényemről, és úgy fordulok visszafelé, azt remélve, hogy talán meg tudunk egyezni valami köztes megoldásban. Ekkor veszi elő a szendvicsét - tányér nélkül - és szemetel a földre. A földre nézek, aztán rá, vissza a földre, és eltátom a számat. Nem is hallom, amit kérdez. Mégis hogy gondolta, hogy összemorzsázza a frissen felsepert, felmosott padlómat?
- Azt most szépen felveszed, és kidobod a szemetesbe. Konyha mosogató alatt - nem kérek, parancsolok, ahogy szoktam. És ha nem lenne ez elég, a kezemmel is mutatom az irányt, bár tudnia kéne, hiszen átgázolt a "konyhán", ahogy bejött. Van mondjuk tíz másodperce. Aztán én dobom ki őt... Az ablakon.

Az ágykérdésben nekem add igazat, ezt már előre tudtam, hiszen nekem van igazam, ez tény. Aztán közli velem, hogy nem mondta a nevét. Ahogy elkezdek kipakolni nagyokat sóhajt és elveszi a ruháit az ágyról. Amit jól is tesz, mert a következő lépésem az lett volna, hogy ledobom a földre. AZ éjjeli szekrényről felveszi a szemüvegét. Ekkor veszem elő a szendvicsemet. Szerintem nem hallotta a kérdésemet, mert tátott szájjal néz a földre, aztán rám. Úgy nézem, kissé kivan borulva a morzsa miatt. Engem viszont ez egyáltalán nem érdekel, bár szórakoztat a viselkedése. Rám parancsol, hogy takarítsak fel.
Bocsi tesó de ez nem fog menni.
Ki, én? Azt nem hiszem, 22 órát autókáztam, nincs kedvem még takarítani is. De ha téged zavar, akkor nyugodtan fel takaríthatod. Megengedem.
Válaszolom neki, elejtve egy ásítást bele a képébe. Közben leveszem a szürke pólómat, ami szintén  földre kerül. Előveszek egy alsónadrágot meg egy törölközőt.
Ha nem bánod elmennék zuhanyozni. Hosszú volt az út és kissé megizzadtam.  
Aztán vetek rá egy pillantást, és várrom a reakcióját.

//lehagytad a - jelet a beszéd előtt //

Figyelem, mit művel, és nem fogom fel. Honnan jött ez? A szemét telepről? És nem tanult jó modort? Még meg sem érkezett már összepiszkít mindent? Mégis hogy képzeli? Természetes, hogy ráparancsolok. Erre mivel jön? Hát meg ne sajnáljam. Még mindig úgy nézek rá, mintha a Marsról jött volna, mert egész biztos is, hogy onnan jött. Máskülönben nem viselkedne így.
- Én. Nem. Fogok. Takarítani. Utánad - közlöm vele nagyon lassan, mert bár eddig azt hittem, hogy csak ignorál, most már biztos vagyok benne, hogy az első gondolatom volt a jó, és komplett idióta. Ha pedig, ez nem lenne elég, még vetkőzni is kezd, amikor végez, és a pólóját is a földre hányja. Tiszta ruhát vesz elő, de ez már igazán mindennek a teteje, hogy előttem akar tusolni. ÉN indultam el előbb tusolni. ÉN takarítottam ki a szobát, és nem fogom hagyni, hogy tönkre tegye a tökéletesnek indult napomat.
- Leszarom - közlöm egyszerűen, felkapom a csomagjait, a mellkasához nyomom, ha nem fogja meg az sem baj, akkor majd elhajítom, őt meg szépen az ajtó felé tolom, a karját is megragadom, kinyitom az ajtót, és ahogy először szerettem volna, szépen kirakom. Rácsapom az ajtót, és áldom az eszem, hogy a zárban tartom a kulcsot, gyorsan rá is fordítom. Visszasietek, undorodva felkapom a szemetét, a szennyesét, és ismét az ajtóhoz megyek, gyorsan fordítom el a kulcsot, nyitom ki, és vágom hozzá a cuccait.
- A szemét domb nem itt van - közlöm és becsapom újra az ajtót, majd kulcsra zárom. Nagyot sóhajtok, és szétnézek. Kezdhetem elölről a takarítást. A francba!

A takarítós ötletemre nemet mond, nagyon lassan közli velem, hogy ő nem fog takarítani helyettem. Élvezem a helyzetet látszik, hogy kihoztam a sodrából és tetszik a művem eredménye, nem is kicsit. Pontosan úgy néz rám, mintha egy másik bolygóról jönnék, és van igazság benne. Broken Arrow egy másik bolygó, ahol mindenki jól nevelt, vasárnap templomba megy és udvarias mindenkivel. De nekem már elegem van belőle. Elkezdek vetkőzni a zuhanyzáshoz, póló a földre, mint midig. Kérdésemre csak annyit válaszol, hogy leszarja. Oké. Akkor indulok zuhanyozni. De most meg mit csinál?
Felkapja a csomagjaimat és a mellkasomhoz nyomja, természetesem megfogom őket. Közben az ajtó felé tol a karomnál fogva, ha nem veszi le, rólam a kezét akkor itt nagy bajok lesznek és nem nekem fog fájni. Kidobott! Mi?! Ezt meg hogy képzeli? Mindegy megfogom a kilincset, hogy visszamenjek, nehogy már azt higgye ő itt a Jani. Az ajtó zárva van, állapítom meg, bezárta ez találó, hápogok. Áh, úgy látszik belátta, hogy túl reagálta a dolgokat, mert nyílik az ajtó. Legnagyobb megdöbbenésemre csak szemetet hozta utánam és közli, a szemétdomb nem itt van, majd újra bezárja az ajtót.
-Hé haver engedj már vissza légyszi. Beszéljük, meg mint a felnőtt férfiak. –
Próbálok jó pofizni, hátha ez sikerül nála és olyat teszek, amit még soha az életemben nem tettem.
-Bocsi ha megbántottalak valamivel nem volt szándékos fáradt vagyok te milyen lennél ha majdnem egy napot vezetnél és amikor megérkezel álmaid helyére a szobatársadról kiderül, hogy ő nem igazán akar téged?-
Hát igen, a bocsánatkérés és a meghunyászkodás, ez minden embernél beválik, legalábbis nekem mindig bejött. Hányszor használtam anyánál is. Leülök az ajtó elé és várom, hogy kinyissa, elvégre nem töltheti bent az egész napot a szobában.

Nem, nem szeretem, ha így beszélnek velem. Mintha a csicskása lennék, vagy mit tudom én. És azt sem szeretem, ha semmibe vesznek engem, vagy a munkámat. Már pedig azzal, hogy a földre morzsáz, és szét dobálja a cuccait, majd, mintha mi sem lenne természetesebb közli, hogy zuhanyozna - amit én akartam eredetileg - akkor pontosan ezt teszi. Szerintem. Az ő véleménye, természetesen, nem számít.
Teljesen normális, hogy felkapom a vizet, és a meglepetés erejével élve kizárom. Szegény azt hiheti csak hülyülök, mert megpróbál benyitni, de én sem ma jöttem le a falvédőről, persze, hogy ráfordítottam a kulcsot. Épp csak annyira nyitom ki, megint az ajtót, hogy hozzá vágjam a koszt, amit elsőre nem sikerült, és már zárom is újra. Részemről a dolog letudva. Azért kell pár nagy levegő, hogy lenyugodjak. Közben a kezembe veszem a seprűt, úgy hallgatom, mit szenved az ajtó előtt.
- Miért nem hangszigetelt ez a hely? - teszem fel magamnak a költői kérdést, majd a seprűvel a kezemben besétálok, hogy felsöpörjek az ágya körül. Mikor visszaérek, még mindig magyaráz az ajtónak, így felhúzom a szemöldököm, odalépek, és elfordítom a zárban a kulcsot, majd kinyitom az ajtót. Az ajtófélfának dőlök, és keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt.
- Csak hogy tisztázzuk... - kezdek bele, és ha be akarna jönni elállom az útját. - Bekopogsz valahova, életedben először... vársz. Például, amíg azt mondom, bejöhetsz. Esetleg, amíg kinyitom az ajtót... - Várok egy kicsit, hogy ezt felfogta-e. Mert igen. Az alapvető problémám ez volt. Kinyitottam volna, talán... de esélyt sem adott rá, hogy jó ponttal induljon. - Próbáld meg újra!
Mosolyra húzom a számat, de ez egy gonosz mosoly. S mielőtt megszólalna, ellépek az ajtóból és becsukom újra. Lássuk, felfogta-e, amit mondtam...

Az ajtó előtt ülök és várom, hogy a szobatársam végre beengedjen. Tudom, kicsit bunkó voltam vele, de én ilyen vagyok. Nehezemre esik vissza fogni magam. Főleg ha már az elején     bunkó velem. Nah mindegy... Tehát az ajtó előtt ülök, a türelmem vészesen kezd fogyni. Már vagy két perce itt ücsörgök, fáradt vagyok, és büdös, le akarok tusolni végre. Felállok, hogy újra kopogjak, csakhogy erre már nincs lehetőségem, mert nyílik az ajtó. Közli ha, bekopogok valahova, akkor várjak amíg kinyitják, vagy behívnak. Közben felveszem, a szerény jófiú arcot, nehogy újra megsértődjön és bezárkózzon. De az az igazság, hogy van valami abban mit mond, sajnos. Már annyira megszoktam, hogy nálunk nem kell várni a hívásra, kopogás után simán bemehetsz, nem haragszanak meg érte. Majd, a kiselőadás végén közli, próbáljam meg újra, ismét becsukja az ajtót. Nem hiszem el mit képzel magáról?! Legszívesebben berúgnám az ajtót, megfognám és behúznék neki egyet, de akkorát hogy egy életre megemlegetné. Közben közölném vele, hogy ő volt az aki elkezdett bunkózni, nem fogadta a kézfogásom, nem mutatkozott be, és még az ágyamat is le foglalta volna. De a legjobban az idegesített fel, hogy lekezelő volt velem, azt hitte nem tudok olvasni.
Nyugi Caleb mély levegő csak be, és ki, be és ki, így ni. Fapofára váltok össze szedem minden bájamat. Felemelem a kezem és kopogok hármat. Most pedig várok a bebocsátó szóra vagy az ajtó nyitásra. Remélem nem akar azzal szívatni, hogy csak percek múlva nyit ajtót, mert a végén tényleg bepöccenek és akkor jaj neki, de még mennyire, hogy jaj neki.

Hazugság lenne azt mondani, hogy nem élvezem ezt a szituációt, mert igen csak szórakoztatónak tartom. Ugyanakkor zavar is, hogy még egy idiótát a nyakamba varrnak, és meg kell tanulnom elviselni. Kilivel, már van egy kialakult ritmusunk, és őt kezelni is tudom - úgy ahogy. De megint valaki új? Tudom, tudom, számítani kellett volna rá, de a remény hal meg utoljára. Meg is halt, úgy 5 perce. És ezért is van rá szükségem, hogy még egy kicsit kiélvezhessem a nyugalmat.
Kizárom Calebet, aztán inkább tisztázom vele az első szabályt. És szépen becsukom az ajtót. Mosolygok, úgy számolok magamban háromig, és csak szélesebben mosolygok, amikor meghallom a kopogást. Igen! Tudtam, hogy bekopog. Veszek egy nagy levegőt, rendezem az arcom - csak semmi mosoly, -és kinyitom az ajtót.
- Segíthetek valamiben? - kérdezem, és nem, nem vagyok hülye, csak éppen úgy teszek, mintha fogalmam sem lenne, ki ő, és mit akar. Jobban jár így, mert kapott egy második lehetőséget. Csak annyi a dolga, hogy most nem szúrja el, és akkor kap egy ágyat, egy szekrényt, meg helyet a hűtőben. Ugye, hogy jó fej vagyok? Tudom, én! De addig is, míg ő erre rájön, várakozóan nézek rá, és a válaszától függ, hogy mit teszek.

Az ajtó előtt várom, hogy a kedves, és új szobatársam végre ajtót nyisson, a kopogásom után. Már nagyon elegem van ebből a kis színjátékból, sajnos be kell látnom, hogy eddig ő áll nyerésre, hiszen most éppen én hunyászkodom meg előtte. De egy dologban biztos lehet, nem fogom hagyni magam, most azt teszem amit ő szeretne, hogy tegyek mert már szeretnék bejutni a szobába. Viszont amikor nem számít rá, akkor vissza fogja ezt kapni, az biztos vagy ne legyen a nevem Caleb Mikaelson. A kopogás után nemsokkal kinyílik az ajtó és ott áll előtte, eltorlaszolva a bejáratott ami igazság szerint nekem nem jelentetne gondot simán félre tudnám lökni, és mér be is mehetnék a szobába. De most nem ha élvezze ki a helyzetet, mert reményeim szerint, erre többé nem lesz lehetősébe.
-Igen segíthetsz. A nevem Caleb és azt hiszem ha nem tévedek és ha tudok olvasni akkor ebbe a szobába lettem beosztva. Megnéznéd a papíromat, hogy tényleg jó helyen járok légyszíves?- Már csak a glória hiányzik a fejem felől. Közben, rá mosolygok mint, egy jól nevelt kisfiú, és átnyújtom neki a kissé már gyűrött papírdarabot, ami a szoba számot tartalmazza. Erre, nem mondhat semmi rosszat, hiszen én, nagyon kedves vagyok vele.

Gondolhat bármit, de ha valaha is megpróbál megszívatni, kétszer olyan durván kapja majd vissza, és abból, amit most csinálok vele, igazán rájöhetne. Ha nem, az az ő baja, én mindenesetre nem igazán strapálom magam, szimplán csak élvezem a helyzetet. Egyelőre jó fiú, gyorsan tanul, és értékelem, hogy nem rontja el másodjára is. Talán csak az nem szimpatikus, hogy kicsit mintha ironizálna, de ezt elnézem neki.
- Szia Caleb! - köszönök, és elvenném tőle a lapot, amikor jelez a telefonom, hogy üzenetem jött. Így felmutatom neki a kezem, jelezve, hogy csak egy pillanat. Előveszem a készüléket és elolvasom az üzentet, amit Valerie küldött. Elhúzom a számat, majd elteszem a készüléket.
- A papírra nincs szükség, épp most jött az üzenet, hogy jössz - szemét Valerie. Utálom. De ezt ő is tudja. Pont ezért csinálja ezt. Nagyot sóhajtok, kitárom az ajtót és félre állok. - Fáradj be.
Hívom be, nem éppen kedvesen, az nem lettem az elmúlt félpercben. Szerintem hallatszik a hangomon, hogy nem vagyok elragadtatva. De mivel a jó modor megköveteli, előre megyek, és rábökök a középső ágyra, amire az előbb is pakolni kezdett volna.
- Ez lesz az ágyad, ez pedig a szekrényed - lépek oda az egyetlen üres szekrényhez, és kinyitom neki, hogy lássa, oda pakolhat, aztán úgy döntök bemutatkozom. - 우현신 - mondom szépen a nevem koreaiul, (Woo Hyun Shin) ezzel mindig mindenki bajba kerül. Senki sem tudja kimondani, de nem is számít.
- Ez az én szekrényem - mutatok a sajátomra, majd Kilianére meg az ágyára - Az meg Kiliané, ő majd később jön. Az okrjaihoz ne nyúlj.
Tanácsolom, és mint aki jól végezte dolgát, felkapom a tiszta ruháimat, és elindulok a fürdőszoba felé. Mert igen. Én tusolok előbb. Ő addig kipakolhat a szekrényébe. Meg beágyazhat magának. Jó fej vagyok, igaz?

Épp odaadnám neki a cetlit, amikor csörög a telefonja, int, hogy várjak. Aztán közli velem, hogy a cetli nem kell. Most kapott üzenetet, a jöttömről. Látszik rajta, hogy nem örül ennek, nagyon nem. De ez van ezt kell elfogadnia. Mosolygok magamban. Beljebb invitál a szobába, a hangjából kihallatszik, hogy nem éppen kedvességből hív be. Ami, természetesen engem nem nagyon érdekel, vajon miért? Aztán szerintem, csak a jó modor végett, rábök a középső ágyra amire, már egyszer elkezdtem pakolni. Majd, oda lép egy üres szekrényhez, és azt mondja ez az én szekrényem. Kinyitja az ajtót, gondolom azért, hogy ide pakoljak. De ezt csak én gondolom.
-Köszönöm. - Válaszolom neki közben mosolygok. Aztán bemutatkozik, a neve hallatára csak annyit tudok mondani.
- Nekem ez koreaiul van, bocsi. - Még mindig a glóriás, jó kisfiú szerepét játszva. Végül, megmutatja a saját szekrényét, és a másik szobatársam ágyát, illetve szekrényét, őt Kiliannak hívják. Aztán mond valamit, amit nem értek, a lényeg annyi hogy valamihez ne nyúljak.
- Mihez ne nyúljak?- kérdezek vissza, de ő már a cuccaival a kezében, elindult a fürdő szoba felé. Ez most komoly?! Nem, nem kapom fel a vizet, mert akkor megint ő nyerne. Úgy teszek mintha, észre se vettem volna a jelenetet, a bőröndömhöz fordulok, ki cipzározom és elkezdek kipakolni. A pólóimat felülre a nadrágokat alá, többit meg a maradék helyre. Gyorsan előveszem a telefonom, és csinálok róla egy képet, amit el is küldök anyának. Had legyen büszke, az ő kisfiára, aki már nagy. Aztán, megyek és megcsinálom az ágyat. Alig, hogy készen lettem anya hív, biztos tudni szeretné hogy vagyok.
- Szia anya.- Köszönök a telefonba.

Nincs jó kedvem, és ez nem Caleb hibája, ő csak rá tesz egy lapáttal. Rosszkor jött. Majd túl teszi magát rajta. Vagy nem, de az nem az én problémám. Tőlem telhetően udvariasan viselkedem vele, épp csak éreztetve, hogy a hátam közepére egy púpnak jobban örülnék, mint most neki. De most jól teljesít, és még az is előfordulhat, hogy bírni fogom. A nevem kapcsán felhúzom a szemöldököm. Jó pont. Beletalált. Vagy tudta végig? Fogalmam sincs. De amiért nem kínaizott le, megérdemel, egy kicsit kedvesebb gesztust.
- Zin - mondom végül tömören, azt a nevet, amit mindenki használ. Amire én is leginkább hallgatok. A helyzet az, hogy ha bárki Hyun Shinnek hívna, nem biztos, hogy felfognám, hogy nekem szólt.
Miután ezt tisztázzuk - a nevemet - elkezdem megmutogatni mi az övé mi az enyém, mi Kiliané, és mivel tudom, hogy barátomnak mennyit jelentenek azok a babák, megkérem Calebet, hogy azokhoz, még véletlenül se nyúljon.
- Ork babák - ismétlem meg lassan, és artikuláltan. Nem tudom, hogy csak ez a két szó együtt volt hihetetlen számára, vagy magával az ork szó jelentésével nincs tisztában, de nem is szándékozom megmagyarázni. Egyszerűen a fejemmel a Kilian ágy felett levő polcra bökök. - Azok a ronda izék, ott a polcán. Egy vagyonba kerülnek és Kilian imádja őket.
És most már, tényleg zuhanyzom. Be is megyek, és magamra zárom az ajtót. Nem időzöm sokáig, csak 5 percig állok a zuhany alatt, megtörölközöm, felöltözöm a tiszta ruháimba, bekenem az arcom BB krémmel, aztán a szemüvegem feltéve, megállapítom, hogy jól nézek ki. Felfrissülve lépek ki a fürdőszobából. Mivel hallom, hogy Caleb telefonál, csendben maradok, halkan lépkedek be a szobába, teszem be a szennyesem a szekrényemben levő szennyes kosaramba és az iPademet a kezembe véve kényelmesen elhelyezkedem az ágyamon, majd ha befejezte a beszélgetést, és akar valamit, akkor foglalkozom vele.

Végre eljutottunk arra a pontra, hogy megmondta a nevét, Zin, ezt sokkal egyszerűbb megjegyezni, és kimondani, mint azt, a nevet, amit előtte mondott. Lehet, hogy nem is annyira ki állhatatlan, az is lehet, hogy csak rossz napja van. Néha, velem is előfordul és tudom, akkor jobb békén hagyni, és nem háborgatni. Aztán még egyszer elmondja a kérésemre, hogy mihez ne, nyúljak hozzá.
- Áh értem, ne aggódj nem fogok hozzájuk nyúlni.- mondom és megejtek egy barátságos mosolyt. Tehát babák, ahogy rájuk nézek, egy kis undor jelenik meg az arcomon, igazat is adok Zinnek.
- Tényleg rondák. - Aztán, tényleg elmegy zuhanyozni. Addig kipakolok, és megágyazok, anya hív telefonon, gondolhattam volna, nem kellet volna elküldenem azt a képet neki. Nem akarok sokat beszélni vele. Elmondom neki, hogy minden rendben van, és nem kell aggódni,a jól elvagyok itt. Még mindig telefonon beszélek, amikor Zin kijön a fürdőből. Meglepődök rajta, mert csendben marad, halkan járkál a szobában, és teszi a szennyesét a szennyes tartóba. Ez tetszik, nem tudom, hogy lehet az, hogy amikor megérkeztem,  bunkó volt velem, most meg, kedves, megtisztel azzal, hogy nem zajong míg telefonálok. Azt hiszem, kezdem megkedvelni, és az igazság az, hogy már nem is vagyok mérges rá, mert kizárt, vagy mert hülyének nézet. Lefekszik az ágyára, kezében az iPadje, kb. két perc múlva, sikerül elköszönnöm anyától, és leteszem a telefont. Odamegyek a szekrényhez, kiveszek egy alsógatyát, meg egy pólót, és a tusfürdőmet is előveszem. Aztán bemegyek a fürdőbe. Gyorsan megszabadulok a ruháimtól, beállok a zuhanyzó alá, és megnyitom a csapot, élvezem ahogy a meleg víz ráfolyik a testemre, körülbelül fél órát töltök el a fürdőben. Felöltözök, és kimegyek a szobába. A szennyesemet kivételesen, nem a földre dobom, hanem beteszem a szennyes tartóba. Aztán leülök az ágyam szélére. A csönd kezd idegesíteni, így szólok Zinnek.
- Mit hallgatsz? - hát ha, egy normális kis párbeszédet tudunk kihozni belőle.

- Nem aggódtam - válaszolom, és elvonulok tusolni. Nem is értem ezek a babák miért maradtak itt, de tulajdonképpen mindegy. Annyira nem izgat. Letusolok, ő telefonál, én meg csendben vagyok. Tudom, hogy nem jó, ha hangoskodnak, amikor telefonálni próbálsz. Csendben elfoglalom magam, aztán Caleb is letusol, és egészen belemerülök a hírek olvasásába, azzal sem foglalkozom, hogy kijön. Vagyis nem foglalkoznék, de hozzám szól. Kénytelen vagyok válaszolni. Felpillantok rá, hol lát ez fülhallgatót?
- A híreket olvasom... - válaszolom végül, nem is igazán figyelve, aztán nyílik az ajtó, és egy ismerős hang csendül. Leteszem az iPadet egy biztonságos helyre, aztán felállok. Nem tudom miért. Valahogy arra számítok, hogy Kilian nem bír magával. Hogy úgy fog tenni, mintha semmi sem történt volna - ez a jobbik eset - és a nyakamba ugrik. Kinézem belőle. Rosszabbik esetben a farkamról kezd beszélni, de akkor meghal, annak ellenére is, hogy a barátomnak tartom.
- Szia Kilian - köszönök, és elhúzom a számat, közben be is esik. Durva, milyen barna, és milyen más... nem tudom mi az, de megváltozott. Feltűnik neki Caleb is, és azt hiszem rám vár a feladat, hogy elmagyarázzam.
- Passz, lehet másik szobába van... Ő Caleb. Nem rég jött - bökök a másik srácra és mivel túl éltem az első két percet, nem is idegeskedem miattuk. Csak a kagylók a földön... - Te Kilian! Én ma már kitakarítottam! - nézek rá kicsit csúnyán, bár attól nem kell félnem, hogy sokáig ott marad az a szemét. Elvégre ő a mániákus... én csak egészséges...
- Hagyja csak - intek a nagydarab fazonnak, hogy menjen, majd beviszem Kilian cuccait, de csak pislogok. Hova a francba akar ez ennyi minden kipakolni? Az ágya elé tolom őket, aztán visszamegyek a saját ágyamhoz és leülök. Ismerkedjenek, én meg majd élvezem a műsort.

Hát kiderült, hogy Zin, nem hallgat semmit csak híreket olvas, nem is tudom, honnan jött az ötlet, hogy zenét hallgat, látszik, kezek egy kicsit fáradni. De, nincs  időm reagálni rá, mert a szoba ajtaja kinyillik. Egy szőke hajú, aranybarnára sült srác lép be rajta. Zin egyből köszön neki, és innen tudom meg, hogy ő Kilian, a másik szobatársam. Látszik rajta, hogy nem éppen rám számított, mert egyből azt kérdezi, hol a tavalyi szobatársuk. Zin azt mondja nem tudja, és bemutat neki, aztán rászól, hogy ma, már takarított, és csúnyán néz rá. Aztán int, a nagydarab férfinak, hogy hagyja, majd ő behozza a csomagokat. Amikor Zin, Kilian ágya elé tolja a csomagokat, a szemem kikerekedik.
Mennyi csomagja van ennek a srácnak?! Biztos gazdag családból származik. Zin, miután teljesen végzet, a csomagok behozásával vissza fekszik az ágyára. Odamegyek Kilian-hez. - Szia, Caleb Mikaelson vagyok az új szobatárs. - mutatkozok be neki, és kezet nyújtok, közben rámosolygok. Természetesen, csak barátságosan. Annak ellenére, hogy Zin, már bemutatott minket, nagy vonalakban egymásnak. Nem szeretném ha, megismétlődne, a mai  incidens, hogy kizárnak a szobából. Így, most nagyon udvarias leszek ezzel a fiúval. És ekkor, villám csapásként ér a tény, hogy a szobatársamat egy száll alsóban fogadtam, jó persze van rajtam egy póló, és férfiak vagyunk, de nem hiszem, hogy azt első találkozást, ilyen szerelésben kellene megejteni. - Bocsi- mondom mosolyogva. Gyorsan a szekrényemhez megyek, kiveszek egy melegítőgatyát, és bele bújok.

Miután Kilian elejti a kagylókat, gyorsan le is hajol, és felveszi őket, majd a kosárba rakja mindet, és azt mondja, hogy nekünk hozta. Biztosan Zinre, és a régebbi szobatársára gondol. Látszik rajta, hogy meglepi Zin segítőkészsége, Kilian feje rákvörös lesz. Elindul Zin felé közben kapkodja a levegőt. Majd az mondja, hogy a kagylóiban, lehet hallani a tengert, és egy párat, Zin felé nyom. Hát ahogy elnézem, inkább a gyomrának, mintsem a kezének. Zin az ágyon fekszik. Kilian, pedig felém fordul, arca még mindig piros, köszönök neki, és kezet fogunk, az övé kissé nyirkos, de nem törődöm vele.  Ekkor veszem észre, hogy alsógatyában vagyok, gyorsan elmegyek felvenni egy nadrágot. Azt mondja, semmi baj, őt nem zavarja, de én inkább felveszem azt a gatyát. Leül az ágyára, és becsukja a szemét, úgy fest mintha rosszul lenne. Már nyitnám a számat, hogy megkérdezzem jól van-e, amikor megszólal. Azt mondja, hozott nekünk más ajándékot is, amit majd megnézhetnénk. Kíváncsi vagyok hogy mit hozott, imádom az ajándékokat. Hamar választis kapok a kérdésemre, Szörny Egyetem DVD-t hozott. Remegő kézzel nyújtja felém a DVD-t. Elveszem tőle, és megnézem a borítóját.
- Köszi Kilian, ha hiszed, ha nem, ez az egyik kedvenc mesém, az elsőt is láttam, és odáig vagyok érte. Mike a kedvencem, de Sullivant is bírom. Neked ki a kedvenced belőle? - mondom, még mindig a DVD-t nézve, és közben kiül arcomra a boldogság. - Még egyszer nagyon köszönöm. - Majd leteszem az ágyamra, és én is leülök. Csak ekkor esik le nekem, hogy Zin felé dobta a másik DVD-t, és az mindjárt fejbe vágja, hacsak Zin nem kapja el.

Gyönyörű napunk van! De tényleg. Csak a gyönyört nem látom még benne, de ennél rosszabb már nem lehet. Egyébként most, hogy Kilian is itt van, talán még jobb is. A kagylókat szépen összeszedi, én meg szépen behozom a cuccait, bár még mindig nem tudom, hova tesz majd ennyi mindent. Főleg, mert nem látom, hogy szekrényt is hozott volna mellé. Bajban leszünk, de mindegy. Már épp otthagynám, amikor a kezembe nyom egy adag kagylót. Nagy szemekkel pislogok rá. Hallani be a tengert... Ezt a hülyeséget.
- Persze... - hagyom végül rá, és visszasétálok az ágyamhoz. A kagylókat leteszem az éjjeli szekrényemre. Még ki kell majd találnom, hogy hova teszek ennyi szemetet, hogy ne legyen zavaró, de most inkább foglalkozom a kialakuló jelenettel Kilian és Caleb között. Sokkal érdekesebbek, mint bármi, amit a TV-ben adhatnak. Nyilván azért, mert én már tudom, hogy Caleb, Kiliannek túl meztelen. Nem is tévedek. Kilian az ajakát harapdálja, tök vörös, aztán rám pillant.
- Tetszik? - tátogok neki némán, ha igen, akkor nem is aggódom a jövőben semmit, mert Calebbel még csak nem is hasonlítunk, és ki van csukva, hogy ha ő bejön, akkor én is... Vagy nem? Igazából nem értek az ízléséhez. Kellett volna vele többet beszélni. Na majd elviszem valahova, ahol nyugodtan jártathatja a száját.
Csak akkor emelkedem meg kicsit az ágyamon, amikor Kilian leül, mert egy pillanatra azt hiszem rosszul van. De hamar kinyitja a száját, és magyarázni kezd, aztán hozzám vág egy DVD-t. Hátrahőkölök egy kicsit, de elkapom, és nagy szemekkel pislogok a kezemben tartott csomagra. Bólintok. Ismerem.
- Ma? - kérdezem meg még mindig a DVD-re meredve, kissé meglepetten. Aztán észbe kapok, felnézek Kilianre, és átkiabálok neki - Héé Te! Ha még egyszer hozzám vágsz valamit, kiteszlek!
És ebben biztos lehet. Mi lett volna, ha nem kapom el, ha betöri a szemüvegem, vagy mit tudom én? Ilyen meggondolatlanságot. Leteszem a DVD-t is az éjjeli szekrényre, aztán felállok és kisietek a konyhába.
- Kéne venni valami rágcsálni valót, meg innivalót... - állapítom meg, ahogy szét nézek a hűtőben, meg a szekrényekben. Mert egyelőre a hűtőben csak a felső polcon vannak dolgok, az én kajáim. De azok nem filmnézéshez valóak. Visszafordulok, a srácokra pillantok. Mit gondolnak?

Kilian felkiált, hogy szuper, látom, mennyire örül annak, hogy tetszik nekem az ajándéka. Jól kifogunk jönni egymással. Ezt már most, érzem, aztán elkezdi mondani, hogy milyen jól ki van találva, a szörnybirodalom. Aranyos, úgy örül annak, hogy én is bírom a szőregyetemet mit egy kisfiú aki most adott ajándékot egy kislánynak, vagy egy kisfiúnak.
- Szerintem is nagyon jól ki van találva. - közben mosolygok.
- Hát igen nagyjából, pont olyan voltam mint ő, csak azzal a különbséggel, hogy az egyetemen is menő volt, az első naptól fogva bár igaz hogy az apja híres rémisztő volt, engem meg rajtatok kívül, kb. senki se ismer, de ezen majd változtatunk.- mondom neki mosolyogva. Kilien, azt mondja nem muszáj ma, megnéznünk a filmet, de aztán rögtön bocsánatot is kér Zintől, a majdnem fejen landoló DVD miatt. Bár csak ott landolt volna. De Kilien nem hagyja magát, megmondja Zinnek, hogy ha az első ajándéka sem tetszett, ezt akkor akár hozzá is vághatja. Igaza van, ha ajándékot kapsz, legalább tégy úgy mintha örülnél neki, anya mindig ezt mondja. Zin kimegy a konyhába kaja után nézni, aztán vissza jön és minket kérdez, hogy mi legyen. Kilien szólal előbb szólal meg mint én.
- Pizza?! Az tök jó ötlet, és a sört is támogatom - állok fel az ágyról Kilien ötletére, és közben mosolygok. Úgy érzem, Kilien és én, nagyon jól kifogunk jönni. Már alig várom, hogy jobban megismerjük egymást, amúgy is sokkal kedvesebb, mint Zin, eddig legalábbis, ez az én szerény véleményem.

Fogalmam sincs ezek ketten miről beszélnek. Vagyis de. Arról, ami a DVD-n van, és tudom, hogy láttam én ezt már, de esküszöm nem emlékszem semmire, nem hogy a szereplők nevére. Vagy az egy másik volt? Tudja fene. Egyébként is. Már hogy lett volna ez a Caleb menő? Annyira lúzerül jött be ide ma... Persze Kilian azt nem látta. Mindenesetre az ágyamról nézve egészen szórakoztatóak.
Kiliannek pedig kifejezetten tetszik az új szobatárs. Ez valahol jó - kevesebbet fog engem piszkálni - valahol rossz. Bár nem tudom Caleb szexuális beállítottságát, de ha ezek ketten egymásra találnak, nekem annyi.
Killiannel lebeszéljük, hogy Caleb jól néz ki - mármint a barátomnak tetszik, én meg megpróbálom az ő szemével megnézni, de nem megy. Így inkább csak ráhagyom. Az viszont, hogy hozzám vágja a DVD-t kiakaszt. Szóvá is teszem, és valami történt az elmúlt egy hónapban, mert visszaszól.
- Bocsánat, hogy nem kezdtem el ugrálni, de tudod már nem vagyok óvodás. Nem dobtam ki, szóval vedd úgy, hogy tetszett.
Válaszolom, és mivel igazam van, a konyhába megyek, hogy megnézzem van-e valami kaja, amit ehetnénk közben. De nem igazán van. És amikor megkérdezem, mit ennének, pizzát javasolnak. Sosem eszem pizzát. De mit lehet tenni? Majd én kérek valami mást. Vagy nem tudom. Rá is bólintanék, de aztán Kilian átölel. Én meg ledermedek, és a kérdésére is csak pislogni tudok nagyokat.
- De... ha nem engedsz el rögtön, egész biztos meghalok... - motyogom magam elé, nem is fogva fel teljesen a szavakat. Ez nekem túl hirtelen volt. Amikor megjött, volt időm felkészülni, de nem ölelt meg. Most meg, csak így... minden szó nélkül a nyakamba veti magát. Megrázom a fejem és eltolom magamtól - Erről szokj le!
Kérem meg nyomatékosan aztán a telefonomért nyúlok. És automatikusan So Ra számát ütöm be. Elvégre ő dolgozik pizzázóban, én régen láttam és ha esetleg mostanság végezne... Tökéletes lenne.
- Akkor felhívom So Ra-t. Milyen pizzát kértek? Am, jöhet ő is filmezni? - kezdek bele, és már a fülemnél is a telefon, de közben eszembe jut, hogy azért a fiúk véleménye is számít. Na jó... annyira nem, de nem akarok nagyon bunkónak tűnni.

Caleb nagyon cool lehetett és ha szörny lenne, akkor olyan szexi lenne mint Sullivan! Zin pedig arra a lila gyíkocskára hasonlít, aki Mike szobatársa volt, még szemüvege is van. Azt hiszem ez mind olyan következtetés, amit nem szabad hangosan kimondanom, de lelkesen bólogatok Calebnek továbbra is.
- A te apukád is híres? Szerintem ugyan olyan menő leszel az Egyetemen is, amúgy ez már teljesen más mint a gimi. Vannak gyökerek, például Lionel Anderson, őt kerüld el, engem is megvert meg Zint is, de amúgy sok a jó fej.
Nem is tudom miért hozom szóba ezt a köcsögöt, kiver a víz tőle, mégis...jobb ha figyelmeztetem Calebet kivel ne álljon szóba Soha Semmilyen Körülmények között. Ha őt elkerüli nem lesz gond, mivel voltam a gólyákkal bulizni azt is tudom, hogy teljesen, totálisan rendben vannak.
Caleb fel is áll, úgy örülök neki, hogy ide költözött, bár kedveltem Usuit is azért ő mégiscsak Zinnel volt inkább egy hullámhosszon. Egy kicsit többet beszélt, de nem sokkal.
Azt hiszem Zin kicsit megsértődött rám a DVD miatt és hogy beszóltam neki, de remélem nem veszi annyira zokon mint amikor eltévesztettem a faját.
- Jó...mert direkt neked hoztam és...
Kicsit felnézek a plafonra, azt hiszem a konfliktushelyzeteket még mindig nem igazán tudom kezelni. Azt akarom mondani "szeretetből" de az nagyon nyálas és egyáltalán nem illik egy remek fiúhoz. Inkább az elsős, régebbi, nagyon lúzer Kilihez. De mégis annyira szeretem Zint és aggódom, hogy megölelem hátulról, nem-e beteg, vagy valami, szokatlanul kedves velem magához képest. Az már sokkal Zinesebb, ahogy leráz, rögtön el is engedem, az orrom alatt somolyodom el.
- Kivizsgáltattam magam és teljesen egészséges vagyok
Motyogom neki halkan, ezt fontos tudnia, végülis használni fogja utánam a wc-t.
- Én olyat kérek, amin négyféle sajt van. So Ra? Tök rég láttam, nagyon jó lenne! So Ra Zin barátnője, kedves lány és ő is kín...kóreai!
Majdnem eltévesztettem, pedig akartam nekik kóreai bulit is szervezni, még mindig meg van a zászló a kis ork fejjel. Lehet megkeresem és most odaadom nekik. Ez így még jobb lesz, igazi filmes buli, ha ilyen sokan leszünk.
- Addig eljössz velem a konyhába Caleb? Te leszel a testőröm, őrködsz míg én lenyúlom a piát!
Vigyorgom rá, ahogy feláll látom milyen magas. Egészen hihetetlenül magas. Vagy én vagyok alacsony, végülis Zin is magas, csak ő csenevész. De azt hiszem Caleb még Liotól is meg tudna védeni.
- Én Filmszakos vagyok egyébként, te mire jelentkeztél?
Kérdezem kifelé menet, szerintem Zin örül, hogy lelépünk mert akkor tud mindenféle nagyon nem Zines dolgokat mondani So Rának a telefonba. Például, hogy kapott tőlem kagylókat és DVD-t örökbe és mennyire örül neki. Vagy hogy So Ra nyugodtan ráülhet a wcre utánam, mert nem kap el semmit.