Minden ugyan úgy ment, ahogyan menni szokott. Reggel az ébresztő hangos csörömpölése ébresztett. Enyhén megütögetve találtam meg az „off” gombot rajta. Kócos hajjal állítottam be a fürdőszobába, olyan másvolt minden, nem is akartam jól ki nézni, csak álltam a tükör előtt. Ez a nap más, mint a többi.  Megmostam a fogam, és egy egyszerűnek nevezhető copfba kötöttem vörös tincseimet. A sminkes dolgaimat félre rakva, éreztem, hogy a könnyem végig marja az arcomat. Ahogy a tükörbe néztem, kisírt szemeim már szinte eggyé váltak a fürdőszoba csempéjével.
A lehető leglassabban mentem vissza a szobába, ahol a tegnap gondosan előkészített ruháim voltak. Maria, a gondozónőm mindent megtett, hogy én ma reggel csak bújjak bele a ruhámba. Óvatosan felvettem a fehérneműket és a harisnyát. Majd a szívem szakadt meg, ahogy a fekete ruha végig omlott a testemen. A cipőmet magam választottam ki, egy fekete magas sarkú. Semmi csili-vili vagy extra.
Utolsó simításokat elvégezve sétáltam le a lépcsőn, apa már türelmetlenül állt az ajtóban, fekete öltönye minden elmondott. Beesett arc, széttört szív. Mindent, amit csak lehetett leolvastam az arcáról.
- Mehetünk? – kérdezte a lehető leghalkabban. Összeszorult a torkom, és nem bírtam megszólalni. Bólintottam párat. Elvágyódva pillantottam az ablakra, mielőtt beszálltam volna a kocsiba, ahol anya szokott állni és integetni.
Kicsit megremegett a lábam, így apának kellet besegíteni a kocsiba. Mikor a temető kapujához értünk, megremegtem. Tudtam, ha belépek, minden valóságos lesz, a rengeteg ember, aki itt van, mind végső búcsút jött venni édesanyámtól.
Erősen kapaszkodtam apa kezébe, a magam és az ő megnyugtatásáért.  A pap a legszebb beszédet mondta, az arcomat mosták a könnyek. Nem bírtam megvárni a végét.  A beszéd közepén, mikor oda ért, hogy kiemeljen engem, felálltam, és bedobva a virágot, a hófehér rózsát, elvégeztem a dolgom és a kocsihoz rohantam. Nem akartam tudni, mit gondolnak rólam. Semmit nem akartam, élni, élnem kell anya nélkül. Tudom, hogy büszke rám ott fent, hiszen az egyetemre fogok járni.

¤
Az első évem zavartalanul zajlott, olyan volt, ahogy elterveztem, rengeteg buli, és sok tanulás. Haza érve, egyből elkezdtem összepakolni a cuccaimat, mikor kiesett egy kis könyv az egyik ruhakupac aljából. Ahogy kinyílt, megjelent előttem minden. James és a koncertes belépők, az aláírások. Képek. Ahogy felpillantottam, tudtam jól, hogy fellobbant a láng. Mostantól kezdve az lesz a fő célom, hogy interjút készítsek vele.
- Mich! – hallottam meg a nevemet a jól ismert csilingelésen. Meglepődve pillantottam hátra.
- Dana!- ugrottam a nyakába, a naplómat a kezembe tartva. Olyan régen nem hallottam felőle. Most pedig itt áll a szobámba és engem ölel.  
- Gondoltam megleplek két darab McAdam koncert jeggyel. – vette elő őket, és sikítozva ugráltunk a szobám közepén.
Így kezdtem visszarázódni a régi énemhez, és visszakerültem oda, ahonnan elindultam. James McAdam legnagyobb rajongójaként. Köszönhetem Dananak.

Show a little less