Ez ma már a harmadik órám volt egymásutánban, és mindegyikről majdnem elkéstem. De csak majdnem, mindegyikre még épp időben, az utolsó pillanatban estem be. A tőlem telhető leggyorsabban szedtem a lábaim, amit persze nem lenne szabad. Nem kéne túlságosan megerőltetnem magam, főként a lábam, mert ennek akár még nagyobb, komolyabb, és rossz következményei is lehetnek, legalábbis az orvosok szerint. Ők, és a szüleim hajlamosak arra, hogy mindent eltúlozzanak. Bár lehet, hogy csak én gondolom ezt így, és csak én veszem ennyire félvállról az egészet.
Mindenesetre ez a sok "futkározás" nagyon nem tett jót, fáj a combom, és még az a bizonyos fantomfájdalom is előjött. Persze még az elviselhető határon belül van a fájdalom, szóval nincs gond. Azért a járásomon meglátszik, ugyanis valamivel lassabban, és sokkal jobban sántítva járok. Most van egy szabad órám, pihenhetnek egy kicsit, de a semmittevés bonyolult művészetét szomjasan nem lehet művelni, így az első utam a teremből kijövet után az egyik automatához vezet. Úgy látszik, rossz automatát választottam, mert van egy kis sor, de most már mindegy, nem fogok másikat keresni, inkább várok egy kicsit.
Oh, na! Ki bénázik már?!? Ha nem jön ki az ital verje szét azt kész... Attól csak engedelmeskedni fog. Vagy nem, de hát ki tudja? Ja, meg az iskola vezetősége sem biztos, hogy elnézné, ha valaki megrongálná az egyetem tulajdonát... Oda sántikálok mögé, és még közel is hajolok, hogy jobban lássam, mit művel, és csak az után szólalok meg.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ez a legmegfelelőbb módszer. - Vigyorgok egyenesen a srác képébe. Na nem mintha tudnám, hogy mi lenne a legjobb módszer, de ez éppenséggel nekem nem tűnik annak. De lehet, hogy Ő jobban tudja nálam.