Ha a reggelt megéljük lesz min viháncolni, miközben majd kenegetem a sérüléseit és beszámolok azokról, melyeket tudom, hol is szerzett. Mert mindennel én sem lehet tisztában. Az azonban biztos, hogy a lábán a cipő miatt én szívatom szegényt, mert a cipője a lábamon figyel.
Büszkén kihúzom magam, hogy én vagyok a legjobb és igenis mindenhova engem vigyen el. Ám lehet nem kéne többször ilyen faszságot csinálni, a végén valaki lesérül és lesz siránkozás én meg azt hiszem vihogni fogok minden ilyenen,mert kattant vagyok, ezt mindig is tudtuk. Két kattant egy pár, jók vagyunk együtt.
- Ajánlom is! – mohón viszonzom a csókot és pajzán ötleteim támadnak, hogy merre csókolhatna még, annyi hely van a testemen, ami felforrna az ajka alatt, csak alkossunk úgy, hogy minden összejöhessen. Azt már ki sem fejtem, hogy szeretem, mert nekem ő az igazi ezt is tudom már, amikor majd egyszer vége lesz, akkor én leszek az aki kiássa magának a sírgödröt és önként befekszik, hogy minél előbb földeljék el. Nélküle minden perc hiábavalónak bizonyul. Az egyetlen, aki rámír, ha depis vagyok, vagy elküldi az éppen előbb hallgatott zenét, akivel rajongunk egy filmért, vagy tudunk ugrálni az ágyamon, aki tud gyerek lenni, de mellette a férfiassága, és nem kifejezetten a farkára gondolok, örülten vonz. Kellő pillanatban komoly és érces, amitől lecsúszik a bugyim, ez van.
Az, hogy bemutatna a szüleinek szíven simogat, de mellé elfog a pánik. Szívem zavaros ütemre billeg, vagy lehet csak a lábamhoz csapód létra zaja ez? Nem hinném, ez a szívem és lelkem ódája.
- Nagyon, ne aggódj, majd pürét tudsz enni. – biztatom egy olyan vigyorral, amiből akár komolyan is veheti, hiszen Igort ismeri…. Nah valószínű Ő fogja kitépni a szívét és lenyomni a torkán.
Amúgy meg mindegy, mert ha bántani merik, akkor…grrr, neki ugrom mindenkinek és kibelezem őket egyesével, egy fogpiszkálóval, nem lesz könnyű, de megoldom.
Közben az események felgyorsulnak és anya lecaplat a lépcsőn, én meg próbálom megüzenni részeg rómeómnak, így kis r-rel, mert amúgy másfajta név, hogy bujdokoljon el, erre mit tesz? Elkezd kimászni az alakon. Jó isten. Neeeee! Visszatrappolok a lépcsőn és próbálom anya figyelmét elterelni, de Nick úgy nyikorog, mint az állat, illetve nem ő, hanem az ablak és innentől sejtem, hogy minden elveszett. Óh istenem, mond, hogy a fatus nincs itthon. Halk imákat rebegek magamba és közben a pasim puffanva bezuhan anyu díjnyertes begóniái közé. Ha más nem, akkor ezért halott, meg leszek én is.
- Anyuuuu. – nyígom, de elrántja a függönyt és kipillant az alakon, majd riasztózni kezd. Nekem meg ordít, hogy hozzam a csákányt(?), ami az ajtónál van(?)! A mit, a honnan? Mivan? Ehelyett én is kihajolok a félig letört ablakon és akármilyen nagy a pánik elröhögöm magam.
- Baszki! – visítom, és meg sem próbálok magyarázkodni.
- Anya-Nick, Nick- anya! – mutatom be őket egymásnak, amint az öreglány elhallgat és nagyokat pislog. Amúgy szép nő, magas, barna hajú, égetően kékszemű, ránctalan, felbotoxolt arccal, íves szemöldökkel, hófehér villogó fogaival és sportos alkatával, meg a hálóingével és rémületével az arcán.
- Hale… ezt, hogy képzelted? – pislog felé, majd megint a begóniáin agonizáló Nick felé, még valamit mutogat is, hápogni kezd, hogy ez mi, ezt, hogy ez így és mikor, meg miért? És persze, az azonnal szólok apádnak. Intek Nicknek, hogy maradjon fekve, vagy tudom is én, és az emelet felé csörtető anyám nyomába szegődök.
- Nenenenene! Kérlek, ne! Elmesélek mindent, anya, anyuucikám, mamikám, édesanyucikám, drágaanyuka, neee, légyszi, csak apunak ne! – anyám és én nem vagyunk barátok, sem pajtások, de én néha azt hiszem, hogy rokonok sem. A gyomom összeugrik, tudom, hogy be fog fújni, de lehet nem most. Nagyon nagy ára lesz a hallgatásának, ha ugyan. Tudom, hogy gyűlöl, hogy minden erejét latba veti majd, hogy kicsesszen velem, mert egy féreg, e az anyám, azt hiszem. Megáll a lépcsőn, felém fordul és összepréselt ajkakkal szemlél. Készülök a lelki beszédre. Ehelyett utasít,hogy menjek a szobámba és visszafele indul. Jaj szegény Nick. Jajjaj. Persze nem megyek a szobámba hanem hagyok neki időt előre menni és a nyomába szegődök, ahogy kilép az ajtón ént bent maradok.
- Fiatalember, kiszállna a virágaimból? – förmed szegény szívszerelmemre, csípőre tett kézzel lecövekel előtte és alighanem magyarázatot vár.

Az egész amúgy vicces lenne, de sajnos az én családom nem csinál viccet semmiből, nem vagyunk egy humoros família, anyám meg főleg nem az.
Azon még vihogok egy kört, hogy Nick bezuhan a begóniák közé és onnan ismerkedik, pedig nem kéne neki, Futnia kéne, nagyon, de nagyon messzire. Abból,hogy anyu idegbajt kap már sejtem, hogy apuval lehet jobban jártunk volna, mondjuk... ha túléli, akkor máris nyerő ez a dolog. Most sokkal jobban szeretnék elmenekülni, de nem hagyhatom magára szegényt a nagyvaddal.
Ahogy felsóhajt fájdalmában futnék felé, hogy öleljem, csókoljam, leápoljam a fájó lábát (IS).
A csákány meg marad, hála az égnek. Idegbajt kapok. Persze a szobámig el sem jutok, csak állok az ajtóban lélegezni is alig mervén, mert az egész már nem olyan vicces, be fog fújni apunak, és akkor nagyon vége lesz mindennek. De az egész az én hibám.....nem kellett volna az ajtón jönni.
- Lehetne gyorsabban? - hallom, hogy csikorognak a fogai, hogy szívem szerelme visszazuhan a virágágyásba és kinyír újabb pár begóniát. Anyám meg olyan arcot vághat, mintha megütötték volna. Mi lesz ebből még?
A következő mondatra a szám elé kapom a kezem, baszki Nick! Ezt sem kéne nagyon emlegetni, mennyit hallgattam ezért...
- Tudja Mr. Hill, - a nevét pedig úgy ejti, mintha egy darab kutyaszarról beszélgetne, ami a cipője talpára ragadt, még azt is hallom ahogy elhúzza a száját.
- Ez megint egy olyan dolog, amire nem lennék büszke. Hogy volt képe úgy hazaküldeni a kislányomat? - álszent képmutató görény, bezzeg akkor tudta aput ezerrel ellenem hangolni most meg. Most sem reagál a nevére,pedig mennyit hallgatom,hogy börtönbe akarom juttatni a fatust, azért kavarok a Hill fiúval, amikor a családjaink örök ellenségek, tiszta rómejóésjúlia ez a dolog, csak kicsit más a világ és apám kevésbé vérre szomjazó ebben az ügybe, mint az anyám, aki most a kezébe kapta a hatalmat.
- Igen, újra ülteti? Remélem, hogy be is tud szerezni belőlük párat, amikre sikerült ráülnie. - akkora meló lenne, ami nem túl esélyes, mert sajnos ezek a kurva virágok nagyon ritkák, kábé előbb lettek elültetve, mint megérkeztek az első bútoraink. Ebből mi lesz. Idegesen állok az ajtó mögött. Ki szeretnék menni, magamhoz ölelni, megvédeni, elbújtatni a srácot, akit nagyon szeretek.
- Akkor büszke lehet magára, fiatalember, hogy éjnek évadján idejön... cipő nélkül, részegen, koszosan és megzavarja a naiv kislányomat. Mit gondol, mit fog ehhez szólni az édesapja? - hangja jéghideg, nekem legalábbis áll a szőr a hátamon, de tudom, hogy ez csak előszele valaminek, menten pálfordul és kicsit másfelé tereli a dolgokat. Mennék, kifelé. Közben anyám idegesen cincent,hogy most meg másfelé üldögélne ahelyett, hogy elhúzna a picsába.
Megvárja, hogy a srác elhelyezkedjen és utána lépked, már hallom, hogy zizzen a hangja és kedvesebbre vált.
- Elhiszem, hogy nagyon hiányzanak egymásnak, de Hale naiv kislány, legyen maga az okosabb, azt sem értem, hogy miért éjszaka kell ide jönnie, de.... tudja az apja nagyon ellenzi a kapcsolatot, ahogyan sejtem, hogy maga szülei sem boldogok ettől az egésztől. Hale nagyon befolyásolható... - most jön majd az, hogy a szerelem megéri-e nekünk azt, hogy a családok haragszanak ránk, anyám pl. egészen hadvisel ellenem, amióta együtt vagyunk,előtte is utált, de azóta... Bizalmas lesz a hangja, amiről tudom, hogy nem őszinte, de szerintem Nick nem,honnan is tudhatná, hiszen nem ismeri! Most meg ki sem mehetek közbe lépni, mert azonnal felkelti aput.....
- Halenak megromlott a kapcsolata az édesapjával, amióta.... - felé mutat, hogy értse miatta, minden mozdulatát tisztán látom a házból kiszűrődő fényben és a hold vakító ragyogásában. A szívem összeszorul, Nick ezt nem veheti be, noha kis igazság van benne.

Fura nekem ezt így végig asszisztálni, amikor legszívesebben az egésznek véget vetnék, ez olyan rohadtul megalázó, de tényleg. A szívem ezerrel csapkod, mint egy megvadult méhkas. Ideges vagyok, nagyon. Jaj szegény, édes Nick. Ezt de megszívta.
- Az a kétajtós szekrény a testőre, aki védeni illetékes attól, hogy egyszer csak valaki szíven szúrja az éjszaka közepén. Annyi erővel, amivel maga haza vitte, mint valami olcsó lotyót, bárki megtehette volna. – óh igen, köszi anyucikám. Lekurváz és lehülyéz, szeretem, hogy állítólag ő szült meg engem is. Bezzeg Ry zseni lenne, ha valakit megdugna végre. Minden szava szíven szúr és mellé tudja, hogy hallom. Ezért is szeretem annyira. Arra mit sem reagál, hogy vannak kapcsolatai, ez már régen nem a virágokról szól, hanem arról, hogy kinek érek meg mit? Tudom, hogy apu miatt csinálja, mert sokat szekálja, hogy viselkedjen velem emberileg, és próbálkozik, csak nem szeret, pedig vannak napok amikor… érzem, hogy van nekem.
- Éjnek évadján, illetéktelen behatolás közepette engem maga ne mernek kioktatni. Mégis mit hisz magáról? Idejön és elmagyarázza, hogy az atyaúristen is a markából eszik?
A következő mondatokra lesújtóan felciccen. Igen, voltak fiatalok, de tuti okosabbak, jobbak.
- Igen, jelent. Hogy jellemtelen és illetlen és besározza a lányom jó hírét. Lehet, hogy magának nem kell az elitben forgolódnia, de neki nem ártana, és nem 12 éves már, ahogy sejtem maga sem. – ó-ó. Ezt mennyit hallgatom, jó isten, de régi lemez, tuti tiszta pór már. Fújjuk el az ezer éve égő gyertyát mamus.
Érzem, hogy bukni fogja a kedvességet, mert nem jellemző rá és mert egy igazi féreg tud lenni, ha van támadási felület és Nick ad, ezernyit.
- Szereti? Jól mutatja, hogy bajba sorodra. Remélem drogoznak is, a naaagy szerelemben. – beszúrás és kezdődik a csata. Vívás lesz, beszúrásokkal védésekkel hárítással támadással. Szeretnék kirontani, de hallani akarom mit mond Nick. Szava így is megsimogattak.
- Tényleg? Akkor nagyon szeretnék találkozni a szüleivel. Egy közös vacsora? Talán mindenki elfogad mindenkit. – hangjával kavicsot lehetne örülni és nagyon de nagyon nem jó ötlet ez. A két férfi megölné egymást, vagy lehet, rosszabb lenne és ezt anyu sem gondolhatja komolyan. Idegbajt kapok.
- Harmonikusak? – felszisszen, azt hiszem Nick kezd átlépni egy bizonyos határt és most örülök, hogy nem apu csattogott le a lépcsőn, most nagy lenne a baj. A tisztelet minden jele szerte foszlik, anya hangja elkezd ércessé válni, már látszik, hogy nem lesz a szövetségesem, és ennek nem túlzottan örülök. De mi tehetnék? Valahol tetszik, hogy kiáll értünk, csak… bizalmas információkkal nem kéne visszaélni.
- Maga erről mit tudhat? Amit egy hisztis kislány kitálalt? – való igaz, hogy nem meséltem apám kapcsolatairól, a fájdalmas félrelépésekről, de anyám sem szent és engem nem nagyon szeret, ebben semmi titok nincs. Mégis elég morcos leszek, hogy Nikcnek támad. Ne bántsa, hiszen éppen engem véd.
- Minden naposak a viták, elhidegülnek egymástól, nagyon remélem kedves Nicholas Hill, hogy megéri. Maga múlandó, a család örök….- hallom, hogy sarkon pördül, részéről a vitát berekesztette, én pedig lefagyva állok az ajtóban. Tényleg sok a vita a fatussal, de nem ennyire, nem így, nem.. nem ilyen jellegű. Ügye nem? Éppen kifelé indulok amikor anyám megfordul és Nikcre mered, szorosan összefűzi kezeit a mellei alatt.
- Igen? Hős, hogy nem érdekli. Bemutatta már otthon a lányom? Volt már a férjemnél? Nagy szerelem, de bujkálnak, éjszaka szökik be a házunkba. Nem érdekli? Kislány a lányom ez tény, de amint látom maga pedig egy kisfiú. A kapcsolatuk a semmibe réved nemsokára, pont ezek miatt. Akkor majd az apja fogja vigasztalni, aki maga miatt távolodik tőle. Önző lenne a szerelem? Na de ennyire? Gratulálok Mr. Hill…. Ehhez csak azt lehet. – szavai csöpögnek a haragtól és ezt pontosan hallom. Megint ez van, hogy gyerek vagyok és az is leszek mindig. Nick kapta meg szavakkal, de előtte meg én, nem is egyszer. Majd elbőgöm magam. Anyám úgy megy el mellettem, mintha ott sem lennék, felém sem néz, de nem fog befújni ez tény. Szív dobogva állok ki az ajtóba és pislogok Nick felé. Szerintem hős volt, akkor is ha anya szavaiban nagyon sok igazság volt. Mit számítanak? Semmi sem számít, csak ő és én. Bár azt hiszem Ő most józanodott kicsinykét. Felé lépkedek, a hatalmas tornacsukában, semmi hálóingemben, arcomon keserű mosollyal.
- Na? Szimpi? – az én anyám, nagyon büszke vagyok rá…. Fasza. Lehuppanok mellé a kerítéshez, vállára hajtom a fejem és azon agyalok, hogy ne bőgjek.

Tudom, hogy anyámnak mi a véleménye, pontosan. Nekem már milliószor kifejttette. És Nick az elevenébe gyalogol, ugyani szerinte én kifejezetten ribanc vagyok, aki azt sem tudja ki alá feküdjön fene nagy hiányában. Meg sem lep, hogy nem véd meg, sőt semmit nem mond a vádakra, gondolom, csak gúnyosan elhúzza a száját. Ezt a mozdulatot oly jól ismerem, mint a hangja lejtését, amikor bántóvá válik. A kétes alak részén felciccen, mi lehet ennél kétesebb, minthogy részegen tör be éjszaka hozzánk? Hát azt hiszem ez eléggé az és amit kapni fogok érte azt nem pakolom zsebre, az is teljesen biztos.
- Azt gondolja? Meglátjuk. – valószínű megint szentbeszéd jönne, ha lenne hozzá ereje, de amint hallom anyám nem akar több vitát, ő elmondta, amit akart és ennyi, hogy erről mi a srác véleménye semennyire sem érdekli. Rendesen tüzeli apát is ellene, amikor éppen kezdene megbékélne a dologgal… na akkor tuti, hogy felbassza valamivel, hogy a világ ne lehessen kerek. Elég jól alkotja amúgy
- Pontosan. És ebből kifolyólag jobban ismerem, mint azt hinni merné. Dacol a világgal egy szedett-vedett szerelem nevében, ami majd elsüllyed a felfedés homályába, de örök nyomot hagy a kapcsolataiban a családjával. Várom a szülei megkeresését a vacsorával kapcsolatban. – olyan nagyon jellemző, hogy ezt is lepasszolja, nem majd Ő keresgél valakit, hogy megismerhesse. Állszent szuka. Még tudja is magáról.
Sarkon pördül, zárja a vitát, mindezt úgy, hogy tudta ott állok és mindent hallok. Lehülyézett, lekurvázott, közölte, hogy hisztis vagyok és beszámíthatatlan. Király. Elsiet mellettem és észre sem vesz, de tudom, hogy lát. Most felmegy apához és elsimít mindent, hogy majd hálás legyek érte. Ki a franc kérte?
Kisétálok Nick mellé, lehuppanok a kerítéshez.
- Karakán? – síros hangon felvetek. Anyám mindig iszonyatosan megalázó tud lenni, az valahogy sosem érdekli, hogy mi van velem, hogy érint, mennyire fáj?! Semennyire nem érdekli, mert egy szívetlen nő. De Nick kiállt éltem és ezért még jobban szeretem, mint eddig, a nyakába csókolok, elmosolyodok és nem,… nem nagyon szeretnék válaszolni a kérdésére.
- Nem sok, látod? Ebben is kuriózum vagy. – kezem a combjára csúszik, megsimogatom, pedig jó kedélyűnek indult ez az éjszaka, már mindegy is neki.
A következő kérdéstől megfagy a vér az ereimben. Apus valóban nagyon haragos Nick miatt és igen, egy kicsit a kapcsolatunk kárára megy, de szerintem azért, mert ez a vészmadár ellenünk és örül, hogy van kapaszkodó, amivel bánthat.
- Hátő…. Vannak viták, de el fogja fogadni. Szeret engem. – feltolom magam a kerítés mellől és kezet nyújtok a sántának.
- Semmiképpen. Le akarom jegelni a bokád, miután beültünk a kádba és leáztattuk a port, homokot, izzadtságot, anyám nyálát. – még fel sem húzom, amikor elröppen a mobilja és csörömpölve összetör egy üveggyertyát, ami anyám kedvence. Sejtem, hogy az almásnak meg sem kottyant.
- A begónia mellé pont befért. Gyere! Had ápoljalak le, minden értelemben. – felhúzom, neki simulok, a szájára csókolok, hosszan elnyújtva. Pár perc alatt összeszedjük magunkat, betámogatom a házba, fel a hálómba, bekönyörgöm a kádba, majd jeget szerzek a bokájára és igyekszem elterelni a figyelmét a franciaágyam rejtekében. A többiről majd reggel.