Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Reeven Callagher
 
Felix Kaleolani
 
Leopold K. Lindhardt
 
Suzanna Crystal
 
Quentin Collins
 
Kőrösi Noel
 
Dominic Tveit
 
Louis Tagliavini
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Terápia -- Nick & Hale

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Terápia -- Nick & Hale   Csüt. Máj. 29 2014, 22:54

Valószínű kapni fogok, sokáig tartott míg ide értem, de közben feltartott egy félisten, tiszta mázli, hogy nekem van egy saját bejáratú egész. A hátsóm sajog, a csípőm úgyszintén, de mégis erősen mosolygok, eddig jól alakult a nap, és még pofátlanul korán van. Az nem volt túl jó, hogy elgázoltak, vagy lehet pont de, mert megismertem Josht. Kár, hogy több órába telt ide érnem, de ha egyszer csacsoghatnékom támadt. Nick tuti morcos lesz, de még akkor is imádni fogom, azt hiszem ez alap.
A kis bár mellett elhaladva beintek a pincéremnek, na nem csúnyán, hanem nőiesen beintegetek, azonnal kisiet és elvesztek megint pár percet, míg megadom neki Nick számát, mint a sajátomat. Hát ez roppant vicces lesz amikor majd hívja és azt hiszi én vagyok. Lehet mégsem. Ideges leszek tőle, lehet nem kellett volna. Jaj.
Még feltartana egy ideig, látom, hogy bámul, pislog rám, szinte levetkőztet a szemeivel és alig állja meg, hogy ne tegye a kezeivel is, meg foggal, körömmel, szájjal, lábbal mindennel. Egy számmal és egy ígérettel lerázom, persze hagyom, hogy azt higgye csak miatta jártam erre. Fincsi lesz, amikor hívja Nicket. Háhhá.
Nézegetem a házakat, melyik is volt az? Máris elfog a vágy, hogy a közelében legyek, izgatottan toporgok a kapuban, és nyomom be a kaputelefont. Amint meghallom a hangját összeugrik a gyomrom, a pillangóim felszárnyalnak, nyelnem kell, hogy megszólaljak. A hangom rekedt. Oh jaj, nagyon kell a csókja. Remélem csak kicsit lesz morci a kék szemű miatt, a pincér miatt meg lehet elfenekel. Nyáh.
- Szobapincér! - nyögöm a hangszóróba, máris fel vagyok húzva, pedig csak elképzeltem az illatát, ölelését. A liftben ezerrel mosolygok, úúúú, milyen csókot kaptam itt, összefut a nyál a számban a gondolatától. Majd a folyosóra lépek és szinte röppenek felé. Hülye vagyok és szánalmas meg amúgy is de olyan rettentően szeretem. A nyakába akarok ugrani a száját csókolni, érezni, ízlelni, bújni... Kell, akarom, most!
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Pént. Máj. 30 2014, 00:30

Van abban valami szépség, ha az ember napok óta a rózsatőket mászókának tekinti, ha minden izmát megfeszítve felhúzza magát egy kötélen, közben serényen imádkozva, hogy senki illetéktelen ne lássa meg. Ha reggel esik haza, elhanyagolható mennyiséget alszik és mégis úgy pörög, mint, holmi zenélő gyerekjáték. Nos igen, velem is hasonló történik. Lassan már több, mint egy hete folyamatossan. Illetve tegnap kivétel volt, akkor itthon maradtam, szenvedtem is miatta, jobban kínzott, mint a kávé elvonásom tünetei, lévén, hogy Hale nagyobb függőségem. De muszáj volt maradnom, írnom kellett azt a rohadt szakdogát. Büszkén jelentem, már látom a fényt az alagút végén...de vajon miért dudál?
Na, de tényleg jól haladok, tegnap egy éjjelen át írtam és még ma is túlbuzgó diák voltam addig, amíg SMS-t nem kaptam.
Először lesápadtam, gyomron vágott a gondolat, hogy valami baja esett. Természetesen pánikommal nőt a bosszúvággyal megszórt harag az iránt, aki elcsapta. Mindezt koronázta mardosó féltékenység. Milyen kékszemű??!! Ő miért segíthetett?? A diplomamunkámra akkor vetettem keresztet, amikor a 'kétkezű' helyett is 'kékszemű'-t gépeltem. Tiszta Aranyvirágcserép, ott is mindenféle mélykék szempárokat vizionált a pasi, csak ő beléjük szeretett én pedig a vesztüket akarom. Nem hiába volt az a könyv életem legeslegrosszabb olvasási élménye. Vissza a tárgyhoz. Kínlódtam, vergődtem, még Amyt is kipateroltam, pedig nagyon nagyon megakarta ismerni a 'csajt, aki van olyan hülye, hogy önként elvisel téged'. Szeretem a húgomat...viszont történt mindez 3 órája!

-Hol francban vagy már Hale?! - pislogok nyúzott arccal a mobilomra. Letusoltam, egy kevés borostát hagyva ugyan, de megborotválkoztam,így èrezni még az arcszesz illatát. Átöltöztem, tény, hogy kényelmesebb itthoni ruhába, értsd: sima fehér rövidujjú fekete térdnadrággal. Megnéztem egy Trónok harca részt is, pontosabban csak elkezdtem mert nem kötött le, nem érdekelt egy árva képkockája sem. Non-stop azon kattogtam mit csinál azzal a jóvágású idegennel...Remélem, nem is kell tovább ragoznom a helyzet súlyosságát...KAPUTELEFON! Átvetem magam a kanapén, rohanok, ahogy tudok. Nyitom az ajtót, közben türelmetlen izgatottság tör rám. Hiányzott, annyira, de annyira... Ó baszki mindig ilyen lassú volt ez a lift?! Megáll a másodikom. Nem, nem fogok rögtön a nyakába ugrani, igenis megmondom neki előtte, hogy egész délután éhesen toporogtam, vártam csak váártaa..
- Hale... Nagyszabású tervem abban a perceb hal torz halált, amit észreveszem közeledő alakját. Sietve indulok felé, húzom magamhoz, ajkára csókolom az elmúlt órák összes érzését, végeláthatatlan percekig
- Kicsim, minden rendben? - kicseng az aggódás a hangomból...mit bánom én, hogy kivel kevert-kavart, annak is irgalmazzanak az égiek, mert én nem fogok, de az, aki elütötte, na az nagyon ne akarjon velem összefutni. Kézen fogom ezen a hosszú, kietlen úton a folyosótól a lakásig.
- Egyébkét hol...a panaszkönyv...belekell írnom...hogy...lassúak...az alkalmazottak. - utalok még vissza a szobaszervizes bejelentkezésére szóközi hosszú csókokkal miután kattant mögöttünk a zár.

Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Pént. Máj. 30 2014, 10:48

Életem legszebb pár napján vagyok túl. Volt három pokol és kaptam egy halommal cserébe. Sírosra nevettük magunkat a kommandós belépőkön, jó, hogy már nyílnak a rózsák, pár tüskét kioperáltam a testéből. El is szántam magam, hogy én is felmászom, kipróbálom milyen, dee, inkább aranyhajat játszva mentő kezet nyújtottam. Míg ő fújatott és vihogtam, komoly megpróbáltatásnak kitéve ezzel hasizmaimat. Többet edzettem, mint elvárt lett volna.
Sajnos egy napot sem bírok nélküle, van ez a nagyon szánalmas időszak, amikor minden percben azon agyalsz, hogy juss a közelébe. Nos… persze volt órám a „termünkben” nagyon tudtam figyelni. Csak gőzöm nem volt, hogy miről van szó.
Én köszönöm elvagyok a liftben. Olyan emlékeket idézek, amiktől bedarál a múlt szökevényes szürkesége. Jöhetnének Stephen King vasfogú szörnyei, tuti itt érnének.
Nem is kilépek a liftből, hanem egyenesen kiszökkenek. Sziluettje a folyosón, olyan, mint lepkének a fény, szinte futva indulok felé. Máris hatszázzal vigyorgok, nevemre elpirulok. Ur isten pont úgy hiányolt, mint én Őt. Az eszembe sem jut, hogy aggódott értem. Suta vagyok. Nemszatyros kezemmel a hajába túrok, húzom magamhoz, ajkam az övéhez simul, azonnal felnyögök. Neki préselem magam. Illata az orromba kúszik, olyan finom friss, hogy egyből sajnálom a késést, mert minden perc elvesztegetett nélküle. Csókja minden elmesél, cserébe szorítom magamhoz, ízlelem az ajkát, frissessége teljesen felhúz.
Panaszos sóhajjal válok el puha ajkától, már majdnem lázadni kezdek, amikor felteszi a kérdést, amin jószerivel elfolyok. De édes, hogy aggódik, olyan jól esik, majdnem elsírom magam. Ujjam végig szalad a meghagyott borostán, azonnal elképzelem merre karcolhatna vele végig, a kezébe nyomom a szatyorkám, hiszen sérült vagyok, tessék cipelni. Meg amúgy is neki hoztam ebédhez valókat. Ujjai közé fűzöm az ujjam a hosszú útra.
- Rettentően hiányoztál!– muszáj bevallanom, mert hiánya nem hogy elviselhető volt, de majd belehaltam. Folyton azon agyaltam mennyi idő kell a hülye gépelésre, amit amúgy is ellenzek, mert lehet, akkor elmegy…. A gondolat szíven vág, mintha kalapáccsal ütnének meg, az oldalához bújok. Csókja még ég a számon, de nem eléggé, mondhatni pótolandó a dolog.
A barátnőim szétfaggattak. Minden egyes apró részletet el kellett mesélnem, hogy milyen, még fel is hívatták velem kihangosítva, hogy hallják a hangját. Biztos vagyok benne, hogy egyenként belezúgtak, velem együtt. A vidámparkos vallomás, a szex vele, a csókjai…. Grrr. Bocsi, bébi, de részletesen ki lettél beszélve. Míg Ő gépelt én vihogtam a csajokkal, és piszkosul részletesen elmondtam róla mindent. Nem csodálnám, ha megböködnék fészbukon. Örülnek, hogy boldog vagyok, persze a pesszimista apám, már tudja, hogy felcsinál és elhagy…. Közben nekem minden bajom van, ha csak eszembe jut, reszket a gyomrom. Mellé ez működik a tömegben a bevásárló központban, vagy egy családi vacsorán..
- Panaszkönyv? Na de uram, díjazná a futárt. Sok kiszállítás volt, néhol extrákkal, alig értem ide! – minden csókra szavakkal és vigyorral ragálok. Hátammal az ajtónak dőlök, nem zavar, hogy jószerivel velem csukja be. Az ajkára harapok, két kézzel markolok a tarkójára, magamhoz rántom, nem érdekel, hogy sajog az oldalam, csak érjen hozzám. Egész testemmel neki simulok, felforrósít, azt hiszem, sosem fogok fázni. Hallom, hogy a szatyor koppan a földön.
- Imádlak. – suttogom a szájába, jesszus, az, hogy aggódik… eltölt szeretettel. Tuti, hogy én is tenném érte, igazából minden egyes nélkülem töltőt percében csak azt teszem. Akarom látni, érezni, ölelni, csókolni, és mindent. Legszívesebben nekiugranék és levetkőztetném, és aaaaah. De meg kell, hogy nézze a sérülésem.
- Megmutatom, várj! Tiszta horror. – kicsit eltolom magamtól, de nem túl messzire, szomjan halok, mint egy húsz napos teve a sivatagban. Komoly arcot vágok, lebiggyesztem az ajkaim is.
- Felkészültél? – nagyot sóhajtok, tuti lesápad. Szerényen pislogok felé, le is merevedek, olyan szép ajka van. Úh, lehet megcsókolom azelőtt, hogy lesokkolom. Igen! Ezt kell tennem. Olyan sűrűszövésű erő vonz felé, ami ellen nem tehetek. Oda is lépek, lábujjhegyre állva az ajkára csókolok. Tudom, hogy agyfaszt kap, húzom is az időt, ahogy előadom az legalább egy hatöltéses szétszakadás, amit nem merek megmutatni. Ki tudja? Lehet kórházban voltam és összeférceltek?!
- Nah, megmutatom. – alig bírom megállni, hogy elmosolyodjak.
- Josh szerint nagyon durva. – dobom még be. Mert mit is mondok ezzel? Egy idegen pasi a testemen portyáztatta tekintetét, még mutogattam is, lehet ő vart össze. Imádnám, ha féltékeny lenne. A pincérre is az volt, aki mellesleg, nem sokra fel fogja hívni és randit kár majd tőle, vagyis tőlem.  Ha kiborul a gondolattól, hogy bárki hozzám ért, akkor nem egyedül égnék ezzel. A pólójára féltékeny vagyok, ahogy a testére tapad. A gondolat megüt, az ajkamra kell harapni, hogy ne nyögjek fel kéjesen. Lassú mozdulattal húzom fel a felsőm, hogy megnézze a sérülésem.
Az oldalamon egy öklömnyi piros- kék folt éktelenkedik. Látszik, hogy kormány hagyta, már a bicajé, mert megvan a kis kerek kör. Nemhogy használna valami markolós cuccot, akkor a puha anyag nem sértette volna fel a bőröm. Mindent összevetve nem olyan csúnya, de fáj és amúgy is….
Szomorú arccal fordulok oldalt, hogy lássa, milyen sérülést szenvedtem.
- Be fog sárgulni, meg kékülni- lilulni-zöldülni, olyan leszek, mint egy őszi fa. Szereted a fákat? Tudta, hogy meg kell őket ölelni és feltöltenek energiával? – figyelem az arcát, tudom, hogy fel fogja húzni, mert elég rusnya és jelzi, hogy megütött a csóka.
- Kapok gyógypuszit? – ha igen mostantól mindent bevetek, hogy ajka érintsen. Vagdosni fogom magam, vagy csak ütni, kell valami jó kis eszköz. Húúúúhúú, de beteg.  Nem engedem vissza a felsőm, hogy hozzám férhessen. Az arcára pislogok, onnan az ajkára, majd a nyakára, és le a mellkasára, hogy aztán a hasát fixírozzam és haladok lefelé. Ajj már, miért kell ez nekem? Máris bizsereg a bőröm, zsibbad a fejbőröm. A szerelem éles vörös hullámként önt el, kimos az agyamból mindent, ezernyi Joshokat, és milliónyi bárki mást. Nick illata, jelenléte….. Újra az ajkára pislogok. Ebből nem lesz főzés.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Pént. Máj. 30 2014, 23:16

Elromlott a lift. Biztos vagyok benne, hogy valami baja lett vagy direkt lassították le a karbantartók? Bezzeg, amikor nem siettünk sehova, sőt kifejezetten jól jött volna néhány extra perc, akkor fénysebességgel szelte az emeleteket…nyílik, igen határozottan nyílik az ajtó. Végre.
Elcsodálkozom azon, hogyan bírtam én ki élve három napot? Tény, hogy erősen létminimumon voltam, de mégis megmaradtam, 72 órán keresztül, sőt volt az több is. Most meg tessék, kihagyok egy vártornyot meghódítós, engedd le aranyhajad, estét és máris legalább annyira hiányzik, mintha évekre tűntem volna el mellőle.

A csók rögtön beindít, de nem is ezen lepődök meg, lévén, ezt már kezdem elfogadni, hanem azon, hogy még mindig ekkora szívritmus zavart tud okozni.
Felcsapok hordárnak időközben, átveszem a felém nyújtott szatyrot, amit amúgy is el akartam volna szedni tőle. Ne már, hogy ő cipelje, nem bírná azt az egom.
Arra, hogy hiányolt újból az ajkához hajolok.
Az egyik szomszédos lakás ajtaja mögül gyanús, csoszogó hangok áramlanak ki. A ház szeme és füle úgy tűnik akcióba lendült.

- Ne kérdezz semmit, mindjárt elmagyarázom. – magamhoz ölelem Halet, hogy a szavakat észrevétlenül tudjam a fülébe suttogni.
-  Mindent elintéztél? Megvannak az útlevelek? Sietnünk kell, ha jól hallottam már, az FBI-t is bevonták. – komoly fejet vágok, és jól artikulálok, hogy lehetőleg az ajtó mögött is hallja a néni, aztán, mint, aki most tudatosul azzal, hogy iménti mondatai illetéktelen fülekre is találhatnak, sietősen a saját lakásom felé veszem az irányt.
- Mrs. Thatcher.A legpletykásabb vénasszony, akit valaha láttam. Esküszöm, a CIA tagjai hozzá járnak továbbképzésre. Fennkölten hangoztatja, hogy a Vas Ladyhez rokoni szálak fűzik, ezért mindent tudnia kell, mindenkiről. Nem, én sem értem az összefüggést. Minden esetre kiállhatatlan nőszemély.- biccentek a banya birodalma felé. Bent először a tömörfához préselve esek neki. Kevésnek bizonyul egy szabad kéz, így a táska engedelmeskedve a gravitációnak a padlón landol. Átfogom a derekát, végigsimítok a hátán. Megveszek attól, ahogy harapdál. A panasztevést el is felejtem, már nem is érdekel miért késett a lényeg, hogy most itt van és…várjunk csak…
- Extrákkal? – magasba szökik a szemöldököm. Nem, nem vagyok féltékeny. MILYEN KÉKSZEMŰ?! Na, ugye, mindenki láthatja, hogy egy zen mester nem áraszt ennyi nyugalmat magából, mint én. MILYEN EXTRÁKKAL?!
- Ennyire...? – aggódó tekintettel várom, hogy végre meglássam, milyen harci sebeket sikerült gyűjtenie. Átfut az agyamon, hogy mi van ha tényleg komolyak a bajok, na nem mondom, hogy, én nem rögtön a legrosszabbra asszociáltam, azért is akartam rögvest odavezetni hozzá, de bezzeg nekem nem engedte.
- Fel, le, ki, be,jobbra, balra, előre, hátra, összevissza, csak mutasd már! – nyögöm türelmetlenül. Mutassa már! A csóknak örülök, de látni akarom, mennyire kell ripityára vernem az ipsét, aki elgázolta.
- Már jó lenne…MICSODA? Josh szerint?! Josh, mint Josh Salisbury az egyik bátyád, ugye?! És nem, mint, Josh az idegen kékszemű? – azért én is érzem, hogy ez csak csalfa, vak remény, kit teremt magának a…nem, boldogtalannak sehogy se tudom magam nevezni jelen pillanatban, még így sem, hogy a féltékenység marja szét koffeinben szegény ereimet. Tényleg, el, ne felejtsem bevasalni a jutalmamat, amiért ma még csak kettőt ittam, pedig már dél körül jár.
Meglátva, végre valahára az ütésnyomokat, elképedek, és nem, ez nem olyan rémület, mint, amit a horrorban a vér látványa okozott. Most inkább mérges vagyok arra, aki ezt csinálta vele. Őszintén remélem, hogy tudja, ezzel rákerült a pecsét halálos ítéletére. Végigsimítok a kék-zöld részeken.
- Megtalálom azt a rohadék biciklist, lehet, hogy utána tényleg szöknünk kell az országból, de megtalálom. Amíg szerzel hamis személyiket, én Eleevel eltűntetem a bizonyítékot – morgom szinte csak magamnak. Utólag kapcsolok, hogy újdonsült bűntársamról, még nem meséltem neki, de talán elsiklik a részlet felett.
- És aztán ölelgethet fákat, nem fog rajta segíteni. – bár akkor már csak maximum a gyökereket tudja magához szorítani. Velük meg biztosan hamar megtalálja majd a közös nevezőt, elvégre ő maga is az. Hogy a francba tudta elütni?!
A gyógypuszi gondolatára hagyom haragomat elsiklani, most nem kattogok gyilkolási szándékokon.

- Ilyet? – lassan a fájó pont felé hajolok, lágyan rácsókolok. – Vaaagy ilyet? – kiveszem kezéből a felsője fogását és feljebb tűrve haladok én is csókjaimmal lassan felfelé.
- Esetleg ilye…- megcsörren a mobilom- basszus. – leengedem a pólóját és a konyhapult felé indulok, a számot meg se nézem, automatikusan fogadom a hívást.
- Nicholas Hill.,,hogy kit? …micsoda? már, hogy ne ismerném. A barátnőm, szóval inkább tedd most le gyorsan, ha nem akarod, hogy egy percen belül a bárban fussunk össze.... – erélyesen nyomom ki a pincér srácot. Gyanúsan pislogok Hale felé.
- Cica, ez mi volt?! – lazán nekitámaszkodom a pultnak, közben a telefon pörgetem az ujjaim között.



A hozzászólást Nicholas Hill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Máj. 31 2014, 17:04-kor.
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Szomb. Máj. 31 2014, 14:33

Valahogy el sem hiszem, hogy ilyen érzés vele lenni, mindig azt hittem ő is csak egy átlagos pasi, akivel jól érezzük magunkat együtt egyszer, kétszer, sokszor. De az, hogy minden egyes óra napoknak tűnik nélküle, az kemény. Ilyenről nem is hittem, hogy létezik, mindig csak olvastam a mesékben, de.. a szívem a közelében hatszázas fordulatra vált, a lelkem felszabadul és csak inni akarom a látványát, lélegezni a közelségét. Nem és nem múlik a dolog, sőt egyre vadabbul követeli a részét az életemből. Mindig azt hittem, hogy boldog vagyok, de ha ez az, akkor eddig nekem közöm nem volt az örömteli élethez. Most vagyok igazán önmagam. Nem ítél el, mert szőke vagyok, nem tart butának, maradinak, bolondnak. Valahol nem túl mélyen szerintem még szereti is, hogy lüke vagyok, lévén, hogy ő is az. Soha nem volt még olyan barátom, aki bármiben benne lett volna velem! Az lenne? A barátom? Remélem.
A csókok felhúznak, felverik a szívem, neki simulok és csak pislogok, hogy ne szóljak semmit. Komolyan hümmentek. Megvan minden, naná.
A lakásban az ajtónak simulok, magamhoz vonom, csókolom, harapom, húzom az ajkát. A szerelem elvakít, de van egy remek ötlete, hogyan fogom meglátogatni minden lében kanál szomszédnénit.
- Ühhüm. Igen! Kemény extrákat kellett megadnom egyeseknek, hogy elégedettek legyenek a rendeléssel. - húzom mohón csókolva, finoman rányalok az ajkára. Aztán neki látunk, hogy megnézzük a giga sérülésem.
- Nagyon, el sem hinnéd. - nagyon komoly sérülésem van, tuti sokkolódni fog, bár tudom, hogy akkor is tenné, ha csak egy macska karmolt volna meg. Többek közt ezek miatt vagyok odáig érte, amiért aggódik, olyan gondoskodó. Mélységesen belé zúgtam. Csak remélem, hogy Ő meg belém.
- Fel, le, ki és be? Jobbra és balra? Most még a felkészüléséról beszélünk, vagy valami másról? - kacér mozdulattal az ajkamra nyalok, az övére pillantok, elképzelem a testemen. Már nem is nagyon számít, hogy mennyire csapott el a cangás, pedig fáj az oldalam, meg a hátsóm is.
A micsodára összerezzenek, főleg, hogy sikerül a hangját is felemelni hozzá, jószerivel rám kiabál. Sejtettem, hogy ütni fog, pláne, hogy Josh szerint észre sem lehet venni. Zavartan pislogok felé, lehet nem volt jó ötlet? Lehet tényleg túlságosan is féltős alkat és nem kéne baszogtani? Sajnos ezt a poént elszórtam és a számát is megadtam már. Lehet erről beszélek neki mielőtt a báros rác felhívja.
Elnevetem magam a feltételezésen, hogy a bátyám lenne a kékszemű.
- Hátő... Igazából, ő szedett fel. - a földről persze, de ezt már hozzá sem merem tenni, noha lehet így sokkal rosszabb lesz a helyzet. Az ajkamba harapok, hogy ne kelljen beszélnem, és hogy feltárjam végre grandiózus sérülésem.
Imádom, ahogy lesápad, felém lép, ujja a bőrömre simítanak. Nagyon szeretném megcsókolni, tudom, hogy tényleg ölre menne értem és ettől csak jobban szeretem a földön bárkinél. Még sosem volt olyan igazi pasim, aki kockáztatott volna értem, mind gyáva kis hülyék voltak.
- Lehet bevonom Mrs. Thatcher-ert, hogy segítsen személyit szerezni....- mosolyodom el, majd fennakad a szemem. Kicsoda?
- Elee? - hát hogyne siklanék át a részleteken? Persze, hogy meg sem hallom a nevét. Ki az az Elee??? Akiről eddig nem is hallottam, igaz, hogy senki másról sem? Szép vajon? Szebb, mint én? Okos? Magas? Ő is szőke? Régóta ismeri? A barátnője volt? Lefeküdt vele? Megcsókolta? Ki az az Elee? Akaratlanul lesz pipacsvörös az arcom. Nem akarok túlféltő lenni, de aaaj mááár.
Nyugi Hale, lehetnek ismerősei, nyugi már! Jó, de akkor, mitől zakatol a szívem? Válik sűrűvé a vér az ereimbe, hogy alig tudjon folyni? Tuti csak valami haver. Igaz? IGAZ??
De mi az, hogy vele ásnak el egy hullát, öntenek betonba, vagy darabolják fel fel és etetik meg malacokkal. Tommy hangja rémlik fel a fejemben: Yorkshireik a malackák?? Na nem, most nem fogok filmeken agyalni. Ki ez a csaj? Mit csinált vele? Aj már. Ha ilyen rossz nekem, hogy ő szóba állhat csajokkal, lehet nekem sem kéne cseszegetnem pasikkal. De imádom, hogy féltékeny, olyan édes olyankor.
Fájó pontjaimra csókokat kunyerálok, mert akarom érzeni az ajkát, igaz mindenhol.
- Mmmm. Igen, ilyent. - az első csóktól gyanússá válik a bugyim állapota. A gyomrom összeugrik, a második csókra halkan felnyögök, ujjaim elmélyesztem sűrű hajában, meg kell kapaszkodom, mert remegnek a térdeim.
- Aa még! Máris sokkal jobb. - nyögdécselem, majd felcsörren a mobilja.
- Ne, ne hagyj itt, ne vedd fel! - utána nyúlok, de végül hagyom mobilozni. A beszélgetés kényelmetlenné kezd válni, lever a víz. Uh baszki. A barátnője... Viii, ezen egy pillanata felörvendek, majd rémülten pislogok. Szemmel láthatóan nem veszi poénra. Igaz nem is volt az csak félig.
- Mi? - úgy teszek, mint aki nincs képben, időt kell nyernem, de minek is?
- Hátő, az úgy volt, hogy jöttem hozzád és izé, összefutottunk. - lassú léptekkel megindulok felé. Laza tartása szinte vonz, hogy megöleljem, a fülébe súgjam, hogy szeretem és csak vicc volt.
- Kérte a számom és ööö, hát mondtam neki, hogy van barátom, de azt mondta nem baj, nem feleségül akar venni. Én meg... mondtam, hogy a pasim nem örülne, és így nem akartam kétségek között hagyni, így...gondoltam, hogy.... Hát ez olyan viccféle. Csak képzeld el a fejét! Tádááám, hát nem vicces? - széttárom a karjaim, jelezvén, hogy meglepi, de nem neki. Inkább a bárosnak.
Másrészt akarom, hogy tudja van még értékem a piacon, ami hülyeség, de szeretném, hogy nem tudom... Lévén, hogy engem mennyire felcseszett Elee említése.
- Így már nem tűnik viccesnek. - vallom be, de akkor annak tűnt, tényleg. Megállok előtte, ujjamat végig siklatom a mellkasán.
- Ne haragudj, Édes. Tényleg poénosnak tűnt. - kiveszem a kezéből a mobilt a pultra csúsztatom, neki simulok a mellkasának, az álla alatti puha részbe csókolok. Igyekszem elterelni a figyelmét, remélem fordított helyzetbe nem csinálja meg, Illetve de, akkor tudok róla, ha csajozik. Jesszus, ugye nem csajozik? A gondoltra rabszolgamód végig ver valaki a szívemen egy korbáccsal. Felzúg a vérem és ellep a féltékenység. Komolyan? Most ez lesz? Lesz ami lesz, akárhogy mindig veszettül féltékeny leszek? Nem lehet én nem vagyok olyan.
- Csak te kellesz! - súgom a fülébe, majd rácsókolok, illatától emlékfoszlányok törnek fel bennem.

Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Szomb. Máj. 31 2014, 19:50

- Nos, ez esetben, mint törzsvendég még több extrát követelek, és akkor talán eltekintek a panasztevéstől…talán…- félő, hogy a lakásig nem érünk el, ha így folytatjuk és itt, a folyosó kellős közepén leszünk turisztikai látványosság, Mrs. T. és mindenki más számára. A banya, meg tuti, hogy fejcsóválva kukkol minket, össze kellene hozni azzal a háborgó öregemberrel, akivel múltkor találkoztunk. Jól megértenék egymást, ebben szinte biztos vagyok.
Már el sem merem képzelni milyen sebei lehetnek, öltésekkel összevarrt, lehet ma még a kórházban is megfordulunk? Szurkolok egyet, hogy erre azért ne kerüljön sor, bár, ahogy előadja…

- Csakis felkészültségről. Mi másról? – kaján vigyorral, most saját magam ellen játszva, mert ennyivel is később látom meg mekkora a baj, de muszáj megcsókolom gyorsan, még egyszer.
Az ütésnyomok természetesen rettenetesen csúnyák, máson lehet észre se venném őket, de rajta ne legyenek.
Josh említésén kissé elragadtattam magam, pedig hozzá kellene szoknom a gondolathoz, hogy rajtam kívül is vannak még férfiak, és sajnos meglehetősen kevesen vakok és nem mészárolhatom le amerikai kan populációját egy teletöltött shotgunnal. Végül is nem kellene mindet, mert nagy részük melegebb, mint a cserépkályha egy zimankós januári estén…

- A kékszemű felmentő sereg. – állapítom meg tényszerűen, jóval kevesebb féltékenységgel a hangomban, mint az imént. Elvégre, nem tilthatom meg neki, kivel, mit és hogyan tegyen. Nem lettem ura és parancsolója…utólag újragondolva az a Christien Grey tudott valamit, hogy rögvest szerződésbe szedte a kínos pontokat.
- Aham, Elee…- órákig lógva hagyott azzal a információ morzsával, hogy bűvös tekintető Casanovája érkezett, engem meg evett a fene, hogy miről, kiről lehet szó és lássuk be, most sem kapok bíztató magyarázatokat. Ő szedte fel, látta azt, amit én, ott ahol én láttam. Remélem, tényleg csak a foltokat mustrálta és nem kalandozott tovább kék tekintete, mert akkor…nyugi, Nick, nem vagy féltékeny.
- Tényleg, el is felejtettem. Azt mondta szívesen adna lovagló órákat…- lelkendezem el Elee ajánlatát, aztán leesik, hogy kettőnk között ez a sportág meglehetősen kétértelmű…
- Mármint, lovon...és nem nekem, hanem neked– teszem ezért inkább hozzá, nehogy félreértse.
- Szóval, ha gondolod, felhívhatom, ha már nem sajog mindened…múltkor úgy is lemaradtál a műbikáról. -  sejtelmes mosollyal csókolom meg újra, mielőtt ápolni kezdeném a fájó pontokat. Másik kézzel is feljebb gyűröm a felsőjét és ha telefon nem csörögne, minden bizonnyal hamar ki is bújtatnám belőle.
A pincérrel vitatkozom egy sort, az elején nem nagyon értem a dolgot, aztán, látom Hale kétségbeesett vonásait. Esély a visszavágásra, tettessük, a vérig sértet, büszke nagyvadat. Kissé oldalra döntött fejjel hallgatom, ahogy mentegetőzik

- Vicces? ismétlem utolsó szavát mereven, noha belülről forró lávaként akar felbugyogni a röhögés. Hagyom, hogy szabadkozzon még egy utolsót aztán kész, eddig bírtam elnevetem magam.
- Tudod, mi a vicces?! Hogy ennyire bepánikoltál. -átölelem, amint hozzám bújik.
- Jobb is, ha az én számomat adod meg nekik, majd elbeszélgetek velük…meginterjúvolom őket mindenféle érdekes dologról, mint például, hogy mi  véleményük az orrtörésről és ki akarják-e próbálni? – levehető, hogy nem gondolom komolyan, már csak hülyéskedve mondom. Azért továbbra is hagyja őt békén, mindenki, de igyekszem visszafogni gyerekes féltékenykedési rohamait, elvégre bízok benne, de még a tudat is…
- Szeretlek…- súgom halkan, hosszan megcsókolom, amikor is jól hallhatóan korran meg a gyomrom, amin zavartan felröhögöm. Lássuk be, nem meglepő, elvégre egész délelőtt arra vártam, hogy főz nekem, de most, hogy le van sérülve mégsem várhatom el, hogy konyha tündérkedjen.
- Te, most rokkant vagy, csinálok valami kaját én…- vetem fel elszántan a javaslatot,a pirítósom emléke talán kikopott belőle. Különben is tegnap már majdnem sikerült palacsintát csinálom…igaz, rajtam kívül senki nem jött rá, hogy az a fekete tésztakupac micsoda, de én sikernek könyvelem el.
El is indulok lelkesen a leejtett szatyor felé. Semmi nincs, ami megakadályozzon abban, hogy Jamie Oliverré váljak.

- Addig nyugodtan helyezd magad kényelembe! – lerakom a nylontáskát a pultra, valahol belül, azért bízom benne, hogy mégiscsak felsejlik benne azaz égetett kenyérdarab, de hősiesen kezdek kipakolni.
- Amúgy az mennyire lehet véletlen, hogy az elmúlt három napban, hat teljesen ismeretlen csaj jelölt be fészen és lájkolta végig, minden valaha volt képemet és posztomat évekre visszamenőleg? – a kérdés már csak azért is jogos, mert ezen a nőszemélyek a évfolyam társai lehetnek a korukból ítélve. Azt inkább el sem mondom, hogy egy eszelős csaj rám is írt, megfenyegetve, hogy össze ne merjem törni Hale szívét...
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Vas. Jún. 01 2014, 15:07

- Neked jár mindaz, amit Ők nem kaptak meg, és mellé éjjel-nappal hívhatsz, ez azért nagy extra feltét. Sőt azt is tudod melyik az ablakom, simán bemászhatsz. - Olyan hévvel csókolom, mint aki attól fél, hogy elszalad, és nem akarom, hogy ez a pillanat eljöjjön. Most valahogy nem hiszem, hogy elfutna, illetve egy ideje nem hiszem. Mert én is szerettem volna. Még a múltkori vallomás sorozat után is azt hittem, hogy meg tudnám tenni és meg is kéne, mert fel fogjuk sebezni egymást, aztán rájöttem, hogy addig még van olyan 50-60-70 évecske, azt meg el kéne tölteni boldoga,. Majd ha nagy baj lesz olyan 60 év múlva megdobom a protokollommal, addig kiélvezem, amit egymással teszünk.
Időközben megtudom ki a ház szeme-füle, eltervezek egy találkozót, pont annyira lesz vicces, mint a humorérzékem.
- Oooké, akkor arról, bár a ki-be, fel és le, egy kicsit mást is eszembe jutott, de lehet a piszkos fantáziám teszi. - mohón csókolom meg, akkor sem engedem ellépni, amikor tervezi, a tarkójába kapaszkodva húzom vissza még egy csókra, hogy aztán horror tekintettel bemutassam bíborvörös-kék-zöld gázolás nyomomat. Imádom, hogy lefehéredik. Drága Nick! Aggodalma balzsam a szívemre, csókjai a sérülésemre. Hagyom, hogy kényeztessen, simogasson, érintsen. Majd valahonnan visszahullok a földre és felmerül a kékszemű.
- Te sokkal jobb pasi vagy. - nyugtatom meg, illetve, hogy megpróbálom, mert ki tudja. De azért ez csak tény. Valóban sokkal jobb pasi és ettől felforr a vérem. Csókja, érintése eléri, hogy a gyomromban lakó vulkán hevesen kitör forró lávája szétmarja a bensőm ahogy felégeti a vérem. Főleg, amikor szóba kerül valami csaj.
- Ahha, Elee...? - kérdezek vissza egyből kissé gúnyosan. Most aztán de sokat  mondott a dologról, el vagyok ragadtatva. Szemöldököm a magasba szalad. Elee. Milyen név már? Ellik, mint egy ló, vagy birka. Kissé tikkel a szemem a gondolattól, hogy csajozik. De nem tilthatom el mindenhonnan. Szemellenzőt sem tehetek rá? Mert ő valahogy varázsolt rám.
Nincs mit magyaráznom neki Joshról, lévén, hogy túl is lépett rajta, lehet annyira mégsem eszi a fene, hogy ki az, akinek mutogatta fájó oldalam. Cöh. Még csak meg sem rezdül, amikor én kikészülök, hogy Elee... Basszus, ki ez a csaj?
- Tessék? - úgy csippanok fel, mint egy kismadár. A levegő a tüdőmbe szakad és megszédülök. Lovagolni? Nicket? Hogy mi?
- Lovon? - egyre jobb. Szóval Nick lovagolni fog járni valami csajhoz, aki ki tudja milyen dögös. Mondjuk a legtöbb lovas csaj vékony, de formátlan, tramplik, de mi van ha ez éppen nem az? Az arcom kezd fehérré fakulni, idegesen az ajkamra harapok, hogy visszatartsam a reszketését.
- Jah, hogy engem?! - a levegő sípolva távozik a tüdőmből, amit eddig észre sem vettem, hogy odabent tartottam. Így kicsit más a leányzó fekvése. Azonnal felsikkantok.
- Igenigenigen! Vigyél el lovagolni. Nagyon szeretnék. - annyira örülök, hogy meghallotta, hogy mondtam, hogy szeretnék és gondolt rám. Vajon, amikor Eleevel volt, gondolt rám. A csókra elmosolyodom.
- Csak félig maradtam le a  bikáról. - mert volt másféle játszadozás. Amúgy még nem is mondott semmit a bikagolós, reppenős képről a fészen. Esküszöm mókás, ki hitte volna. A barátnőim szét lájkolták és felhívtak nyígva, hogy még bika által rángatva is milyen cuuuki. Szóval volt rózsasíszobás, csajos vihogás. Azóta tervezik, hogy levadásszák a suliba.
- Szép a lány? - a kérdés kontrollálatlanul szalad ki a számon, miközben felém hajol és rácsókol az oldalamra, kezd minden forrón alakul, amikor megcsörren a szaros almás készülék. Látom, hogy nem nyert, nem volt vicces, de akkor annak tűnt és Nick arca elzárkózó lesz, amitől lever a víz. Hozzá bújnék, de előtte levágok egy zagyva monológot arról, hogy mennyire hülye vagyok. Más pasikat úgy pöreget az ujjaim körül, mint szél a madzagot, de Ő... kifog rajtam, mert nagyon akarok teljesíteni. Majd elmúlik... ahhhhhahha.
- De buzi vagy. - nyekegem ölelő karjai között, mert az sem volt vicces, hogy beszívatott, az meg, hogy kinevet... egyenesen bosszúért kiállt.
- Rendben, üsd ki mindent. - noha nem gondolja komolyan én elhiszem, hogy megtenné. Olyannak tűnik, aki szívesen harcol azért, ami az övé és meg is akarja tartani. Ez is egy olyan pont, ami miatt imádom.
Az a szép szó, olyan hatással van rám, mint a 220, vagyis még nem nyúltam konnektorba így nem pontosan tudom, de ilyesmiinek kell lennie. Átszalad a tetemen valami égető bizsergés, a gyomromba markol, megcsavarja a vesém, megbizserget amerre jár, összerántja a lágyékom. Soha nem fogom megunni a szájából hallani. A tudattól gyenge leszek és ettől válok a világon a legerősebbé.
- Ajaj. - szegény, majd éhen veszik, ennek hála elválunk egymástól, még megpöckölöm éhező hasát és megcsóválom a fejem.
Most én nevetem el magam. Kíváncsian szalad fel a szemöldököm, és még rá is mutatok, hogy érezze a kétkedésem.
- Te fogsz főzni? Hááát. Nekem jó. - miért érzem azt, hogy pizzát fogunk ebédelni?
Azért a szatyorból segítek kipakolni, részemről sajtmártásos, gombás,  zöldséges csirkemellt akartam sütni, hozzá egy kis sült krumplit. A gyümölcsöt grátisz hoztam.
- Nézd! Ez a hős narancs késztette menekülésre a cangát. - mutatok fel egy kissé viharvert narancssárga gömböt. Ezt vágtam a mellkasához, és milyen löttyent. Nyehhe.
Pakolászunk a pultra, hús, sajt, gomba, paradicsom, paprika, hagyma, tejszín, narancs, eper, csoki kerül elő. Némely cuccon látszik, hogy nyomoronc kissé, a többin meg, hogy volt valamilyen szósz, de annak hűlt helye, lévén elfolyt a betonon.
Figyelem ahogy pakolászik és rámered egy-egy dologra, azt sehogy sem érti, hogy fog összeállni.
- Jesszus, Édes! Azt hiszem nem kéne egyedül főznöd. - elnevetem magam és inkább arrébb tessékelem.
- de azért segíthetsz...- nehogy azt higgye, hogy megúszta ám. A zöldséget elé pakolom és sajnos ő lesz az, aki hagymát fog apró kis kockákra vágni, remélem, hogy megsiratja. Én zokogni szoktam tőle.  Bátran felfedező útra indulok a konyhában, edényeket keresgélek, összeszedem, amire szükségem van. Nekilátok a jól ismert receptnek, milliószor sütöttem már, tudom mitől lesz a hús szaftos, nem kiszáradt, mennyi ideig kell elő sütni, aztán, hogy helyezed el, hogy tökéletes legyen a sütőben. Az tiszta sor, hogy előre felvágott csirkemellet vettem, azzal nem szeretek babrálni. Amint végez elveszem a hagymát és most én kérem, hogy üljön le.
- Felhívod? - elé pöckölöm a mobilját. Most akarok lovagolni, mondjuk itthon is jó lesz. Ümm. Sőt. De hallani akarom, hogyan beszélnek egymással.
Minden eszközt elmosok, amint végeztem a használatával. Nem szeretem, hogy otthon megteszik helyettem, valahogy nem vagyok tőle kerek.
Kíváncsian pislogok rá, miközben tejszínes mártást löttyintek a húsra.
- Jesszus, de ciki. Mondtam nekik, hogy ne tegyék, de... - rá sem merek nézni, hogy ne lássa fültőig elpirosodtam.
- Kommenteltek is? Nekem szétírták a közös képünket, a végén leszedtem minden véleményt, olyan cinkes lett, azóta privátba osztanak. - Az egész abszurd, de a lényeg, hogy nem rossz szándékúak, vagy még nem tűnt fel, az Ő pasijaikat ugyanígy kibeszéljük, inkább azokat kiröhögjük.
- Mond, hogy sült krumplitok van itthon és még van mivel kisütni is. - a tepsit a sütőbe csúsztatom, beállítom a megfelelő hőfokot és remélem a köret részét elkészíti Nick.
- Valamikor megismerhetem a húgodat? - azt csak remélem, hogy tud rólam és azt is vágja, hogy különleges helyekre törekszem a bátya szívében, és nem, nem akarom bántani. Pakolgatás közben folyton neki ütődöm, simulok, dörzsölöm magam, apró és hosszabb csókokat lopok, így talán túlélem.
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Hétf. Jún. 02 2014, 16:41

- Be is fogok mászni, efelől megnyugodhatsz. Habár lassan megnézném a bejárati ajtótokat is…nem mondom, aranyos állat a sün, de, hogy majdnem minden este azt csináljanak belőlem, azok a rohadt rózsák…- értem, én, hogy a szerelem néha fáj, de nem feltétlenül kellene tűpárnává változtatnia. Na, nem panaszkodom, mert bőven kapok kárpótlást, és még lehet korai lenne összespanolnom az otthoniakkal…talán még is csak jobb lesz, ha hős hercegként hódítok vártornyot egy darabig.  
- Vagy csak kezdesz túl jól ismerni…- küldök még egy kacsintást felé, mielőtt megvizsgálnám miféle harci sérüléseket gyűjtött össze. Elmosolyodom, azon, hogy jobb pasinak tart. Én nem akarok mindig, mindenkire, mindenhol féltékenykedni, de attól tartok egy jó ideig még biztos fogok. Annyi, amennyit tehetek, hogy nem mutatom ki ezt olyan eszelősen, mint az előbb. Viszont úgy tűnik ez még számára is kényes téma. Valahol mély elégedettség tölt el, hogy piszkálja ki az a csaj.
- Múltkor, amíg téged vártalak, hogy végezz az egyetemen elmentem venni egy ká…öhm..kakaót és akkor találkoztam vele. – azt inkább bölcsen elhallgatom, hogy Ő is dobálózott, noha nem papírokkal, hanem cigis dobozzal, mint, ahogy kétértelmű szexista megjegyzéseinkről sem teszek említést, félő, hogy attól menthetetlenül kiakadna. Elég látni, hogy a lovaglás említésére, hogy lesápadt…pedig szentül hittem, hogy csak engem készít ki a gondolat, hogy esetleg mással van.
- Téged hát, zsenikém. Bár erősem kétlem, hogy bármi újat tudnál tanulni...- ez szikár tény, amit kaján vigyorral meg is osztok vele. Felnevetek azon, mennyire belelkesül.
- Oké, oké, elviszlek. Felhívom és megmondom majd neki, hogy megyünk. Azt, mondta bármikor szívesen lát. – mármint Halet, nem engem, de ki tudja, lehet engem is? Még különben sincs eldöntve a verbális  párbajunk, mindig sikerült, valami övön alulival visszavágnia.
A bika szóba hozatala után emlékek milliói törnek fel bennem, nyelek is egyet, hogy visszafogjam magam és ne teperjem le rögvest, megismételvén a múltat.

- Tessék?! – döbbenek meg egy pillanatra. Szép-e? Modell volt, persze, hogy az, sőt talán ha pár héttel előbb botlok bele,  még a könnyed flörtöket átültettük volna a gyakorlatba, de így még csak meg sem fordult a fejemben.
- Jaj, Cica…a közeledbe sem érhet! – és tényleg nem. Nekem Ő kell, nem pedig más. Mióta lettem én ilyen elvakult Don Juan? Atyaisten.
Csörren a mobil, lerendezem a pincért, beszívatom egy kicsit én is Miss Salisburyt. Még különben is van elszámolni valónk, egy-két engedély nélkül világhálóra teregetett remekbe szabott fotó miatt.
-Nem is hülye?! – hörrenek fel játékosan. Eddig mindig az voltam. Hülye, esetleg hibás. Súlyosabb esetekben mindkettő.
A hasam elárul, és még önfeláldozó is akarok lenni. Mondjuk, ami azt illeti, ha komolyan én veszem kezembe a fakanalat félő, hogy mindkettőnk feláldozásra kerül
.
- Én! Ne aggódj, nagyon finom lesz…- mantraként mondogatom magamnak, mert elvileg minden fejben dől el, én pedig elhatároztam, hogy tudok főzni. Kár, hogy még én magam sem hiszem el. De végül is annyira nem lehet nagy dolog, minden második embernek megy, és ha már kávét tudok, egy ebéd elkészítése sem foghat ki rajtam. Ilyen és ehhez hasonló heroikus gondolattokkal pakolászok, amikor előkerül a narancs.
- Na várj! – a fiókból előszedek egy alkoholos filcet. – ezt hátrahagyjuk az utókornak. Megérdemli, ha már ilyen kis mártír volt. – csodálatos rajz tehetségemmel két fekete pöttyöt rajzolok rá, szem gyanánt, meg egy mosolygós szájat illetve egy valami érdemrendi kitüntetés féle pacát és büszkén a pultra rakom. Szerencse, hogy Hale-nek élénk fantáziája van, máskülönben nem biztos, hogy kivehetőek a minták.
- Hmm. Lehet képzőművésznek kellett volna mennem – méregetem az alkotásomat, aztán tekintetem az alapanyagok garmadájára téved. Oké. Leltár. Azt tudom, mi micsoda, ennyire nem vagyok elveszett. Összehúzott szemmel elmélkedem, nem veheti észre rajtam a bizonytalanságot.
- Lássuk gombás-narancsos csirke, vegyes körettel mármint gyümölccsel és zöldséggel. De sajtot melyikre teszem? Megvan! Azt megolvasztom és csinálok belőle, tejszínes sajt krémlevest! – igen, ez  tökéletes jó lesz, csak legyen, aki megeszi.
Fel is lélegzek, amit mindkettőnk érdekében átveszi az irányítást. Pedig, igenis nagyon ízletes gasztronómiai csodát alkottam volna.

- Olyan fiatal volt…- tettetek gyászt szerencsétlen hagyma iránt, miközben gyakorlott mozdulatokkal szeletem és drámain bepárásodott szemeim törölgetem, mellé megjátszva szipogok. Amynek is szoktam segíteni, de ennél több feladatot Ő sem mer rám bízni. Nem is értem…
- A felső szekrényben vannak az edények! – adok némi útmutatót. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a főnyeremény hullott az ölembe vele, látván mennyire könnyen és otthonosan mozog a konyhában.
Mielőtt leülnék még lopok egy gyors csókot tőle, aztán ámulva figyelem, ahogy az hozzávalókat rendezgeti össze.

- Most?! De nem kéne várni vele, amíg kicsit rendbe jössz? Nem biztos, hogy az a legtanácsosabb, ha szétrázatod magam egy lóval…-  észrevétlenül próbálnom lenyúlni a csokit, ezzel is terelve a gondolatát arról, hogy most rögtön tárcsázzam Elee számát.
- Nekem még a mai napig jönnek döbbent hangú üzenetek, ezek a te is fiam Brutus jellegűek? Megkell hagyni, sikerült meglepnem veled a népet. – sokan teljesen biztosak voltak azon nézeteikben, hogy én soha az életben nem fogok kikötni senki mellett, vagy ha igen, maximum pár napra.  
- Jepp, valamit, azért mi is szoktunk enni…- kiveszem a fagyasztóból a zacskót felrakom a serpenyőbe az olajt és miután megfelelő hőfokú beleszóróm  a krumplit.
– Öhm…Amyt? Neeeem, akarod te megismerni…- vagy inkább én nem akarom, hogy találkozzanak,  mert ismervén a húgomat, túlságosan jól kijönnének egymással és ismertségük második percében osztana meg rólam szóló kínos, gyerekkori sztorikat, anekdotikus jelleggel.
- Minden esetre, ma majdnem sikerült…alig tudtam elüldözni. – morgott is miatta rendesen. Nem azért mert üresen kell hagynia számomra a lakást, hanem azért mert minden áron találkozni akart volna Hale-lel, és ezt, amíg tehetem meg kell akadályoznom. Az hiányzik, hogy Darth Wadernek öltözött négyéves Nickről mutogasson képeket.
Végezvén a körettel előszedek két tányért meg evőeszközöket és kipakolom őket.

- És a bátyaid nem akarnak még vérpadra küldeni engem? – szintén csak magamból indulok ki. Mindenki gyanús nekem, aki a húgom körül settenkedik. De én egyedül vagyok, ők meg többen. Nem baj, kész vagyok harcolni, ha kell.  
Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Hétf. Jún. 02 2014, 20:13

- Ajánlom is, mert minden egyes percben szeretettel várlak, kivéve amikor a csajokkal vigadunk, akkor lehet jobb, ha futsz... - hangom nagyon sejtelmesen hat, pedig egyszerűen csak nem szeretném, hogy kifaggassák, kínos lenne, nem is aprót. Jesszus miket mondanának neki, de cink lenne.
- Oh bemutassalak fatusnak? - szívesen megteszem. Összerándul a gyomrom, mert eszembe jut, amit Josh tudatosított bennem, és apu is célozgat. A családjaink nem lesznek puszipajtások. Apám máris kész van, hogy mit akarok Nickkel, nem tudom kik a szülei? Meg, hogy kihasználnak, így akarnak családi dolgokat megtudni és őt megint sittre varrni. Nem nagyon pártolja a dolgot és valahol mélyen biztos vagyok benne, hogy Nick szülei sem napsütötte kedélyűek. Meg sem merem kérdezni mit szólnak hozzám. Így, hogy nyilvánossá tettük a kapcsolatunkat.
- Vaaaagy csak szeretnélek, sokkal de sokkal jobban is megismerni. - kételyt nem hagyok, hogy testi kontaktusra vágyom, igaz ez nem így van teljesen. Nekem minden kell belőle, a kis titkai a nagy vágyai, a gondolatai, elképzelései. A hangja, illata, érintése. A gondolattól, hogy hozzám ér felizzik a vérem, lefolyik a hátamon és gerincen markol. Ez sem múlik azt hiszem. Hála a jó égnek. Menten agyvérzést kapnék, mert ez a dolog erről szól, hogy kiborít, a vágyaimat magas szintre emeli. Összezavarja az álmaim, Szent zűrzavar az én sok álmom... Ahogy az egyik legkedvencebb költőm mondaná.
Arról nem tehetek, hogy ő a legjobb pasi a földön. És kifogtam. Jeah. Sálláléé. Enyimé. Imádom, hogy féltékeny. Felhúz, mert még nem hozott kellemetlen szituba, de szerintem nem is tudna. Akkor is imádnám. Slussz és passz.
- Ahha szóval együtt kávézgattatok?! - foglalom össze, ha jobban sietek, akkor... nem jut erre ideje. Máskor meglépek az órámról, hogy ne kelljen várnia. Nah ez kezd szánalmassá fajulni. Kihagyós. Piros jelző lámpa. Fogd magad vissza!! Azzal és ott kávézik, ahol akar.
- De Édes, nem úgy volt, hogy én vagyok a koffein adagod? Vénásan? - neki simulok, az ajkára csókolok, kíváncsian pislogok felé. Most akkor, hogy is van ez? Már attól kész vagyok, hogy máshoz érhet, az, hogy mással csókolózik.... uh attól... Felborzolódik a hajam töve és elfog a vakrémület. Nem lehet, nem szabad!
- Ajánlom is. Téged csak én lovagolhatlak! - súgom kacéran, homlokom a homlokának koccintom, ajkára csókolok. Remélem vágja, hogy kinyírom a csajt, ha hozzá ér. Grrr. A vad megvédi zsákmányát.
Bírom, hogy mindig kinevet, nem tehetek ellene, de ilyen vagyok. Azonnal felhevít a gondolat, hogy mehetek valahova, vele.
- Szuper, jól vagyok. Mehetünk, máris... ebéd után. Juj nagyon rég nem ültem lovon, tuti nem les baj... - biztatom magam azonnal, mert utolsónak leestem. De az a messzi múltban volt. Akkor kellett volna egyből visszaülnöm, a mondás is ezt tartja.
Apró kis csókjai a bőrömön elterelik a figyelmem, a kérdés egy félelem, ami kiszalad. Azonnal elszégyellem magam.
- Hát csak... nem tudom. - vállat rántok, még a torkom is megköszörülöm. Buta kérdés. Mit tegyek? Én ilyen buta vagyok, ezért vagyok szőke. Azt hiszem. Soha nem szoktak ilyesmik érdekelni. Van önértékelésem. Tudom milyen vagyok. Tisztában vagyok azzal, aki és ami vagyok. De még sosem akartam senkit ennyire. Tuti ezekkel fogom elcseszni. A félelem szíven markol. Az ajkamba harapok.
- Téényleg? - vigyorogva csókolok a szájára. Remek hír, akkor tuti rohadtul jól néz ki, de én jobban tetszem. Majd lecsekkolom a kis kapcsolatukat. Nem! Nem szabad. Hagynom kell neki teret, muszáj. Akkor is ha nagyon akarom, magamnak.
- Kell a változatosság... - elnevetem magam, ahogy megnyugszom a dolgokat illetően, azt hittem a pincérrel messzire mentem. Szerencsére nem. Bár komolyan jó poén volt.
- De lehetsz hülye is. Mert persze az egész a te hibád. - fűzöm azért hozzá, mert akarom, hogy tudja, azért az Ő hibája. Két karral átölelem, hogy elvesszek a csókjában.. Mégis inkább Földi táplálékkal lakunk jól, ahogy látom.
Figyelem, ahogy pakolászik nézegeti, mi hogy áll össze és ... hát valljuk be magunknak, mert az ember legyen őszinte magéhoz: imádom. Minden mozdulata tetszik, olyan könnyed, ruganyos, magabiztos. Ajjaj. Így is ölel, és így szeret. Ümmm. Ezért olyan tuti jó a szex vele. A szex IS!
- Ahha! - finom lesz. Az ajkamra harapva próbálok nem nevetni. Nincs ebben semmi vicces.
- Értem én. Finom lesz! - ha más nem megesszük a zöldséget és a gyümölcsöt és jól lakunk egymással. Mi van velem? Mi ez a zsongás? Mikor leszek normális? Mikor nem nézek a kezére úgy, hogy a testemen képzelem el? Orvoshoz kell mennem, ez kezd kóros lenni.
- Ááá. Nem mártír volt, hanem áldozat. - elnevetem magam a vicsorgásnak is beillő mosolyon. Akkor is ha narancsé. Kicsit megszemlélem a rajzot innen- onnan forgatom. Túljátszom, hogy nem látható jól. Még nagyon agyalok is, mi is lehet az. De persze látom.
- Tuti. Még van jövőd, mint a következő Picasso. Csak te sokkal jobb leszel. - a főzés, mint olyan felvidít.
- Anyukám a legjobb szakács a világon. Leginkább akkor van velem, ha... mindegy. - rámosolygok a hagymával küzdő srácra. Még ez is jól áll neki. Nem folytatom, hogy anyám csak akkor van velem, ha főzünk.
- Ne sajnáld. Jobb helye lesz. - mögé lépek, megsimogatom a hasát, persze a pólója alá nyúlok, hogy finom, puha bőréhez érjek. Hjaj. Kezdődik!
Nekilátok a sütés-főzés alapjainak, nem egy nagy kunszt ez a része. Kérdezgetek mi hol van, arra navigálom magam, de pofátlanul keresgélek is. Nem hiszem, hogy titkokat őrizgetnek. Hullákat vagy drogot. Ah. Nekem Ő drog. Kár, hogy nincs a fiókbak, kirántanám és... nem. Főzünk!
- De jól vagyok! Nagyon szeretnék lovagolni, olyan régóta vágyom rá. Légyszi, Édes, vigyél el. Kérlek. - hozzá lépve az ajkára csókolok, majd tovább alkotok. A narancsot megspékelem egy pár fogpiszkálóval, hogy emlékeztesse a rózsalugasokra. Háh.
- Ne is mond. Nekem már megszokták, de nem is vagyok az a nagy magányos farkas, meg új is vagyok. Nekem csak örülnek az örömömnek. Főleg, hogy mindig hangoztattam a szerelem kamu... és erre tessék.. - felé lendítem a késem. Az ő hibája megint. Meg lennék lepve, ha nem így lenne. Az meg, hogy Őt kaptam meg, az külön Kánaán. Mert a legjobb.
Annak meg örülök, hogy lesz krumpli és Ő intézi. A pipimell a sütőben érlelődik, minden széppel, jóval rajta.
- De.. meg akarom ismerni. Tuti nagyon jó fej! - nem hiszem, hogy nem akarom megismerni, meg akarom. Biztos vagyok benne, hogy meglennénk. Kivéve ha féltékeny. Akkor nem. Én egyszer voltam az Ry egyik csajára. Nagyon gáz volt. De tuti egy csomó dolgot mondana, amit tudni akarok és Nick sosem osztja meg velem, de jó lenne. Kis titkos dolgok. Váááh.
- Jaj szegény. De gáz, neki is jutott volna. Most tuti azt hiszi üzekedünk. - a gondolattól pipacspiros leszek azonnal. Míg ketten csináljuk oké, de így... Aj de ciki. Minden esetre nagyon szeretnék megismerni mindenkit, akinek hozzá van köze. Mindent akarok róla tudni, ilyen az információ éhség.
- Áááh, nem! Dehogy. - még nem, mondjuk így. De azt hiszik csak kis dedósan együtt járunk, szerintem azt sem tudják, hogy nem vagyok szűz. Ha kiderül lesz vele baj.
A csoki csórást persze látom, de hagyom, majd visszalopom. Míg elbeszélgetünk, a mellecske kisül a krumplit pedig lecsöpögtetjük, hogy ne legyen olajos.
Nem szólok bele mivel eszi, sejtem, hogy sok ketchuppal rontja el, pedig ehhez nem kell semmi. Ez így tökély. Míg minden elkészül szóval tartom, mondjuk így a számmal tartom fel.
- Csokitolvaj! - nyögöm a szájára két-tiz csók között, neki simulok, a lábai közé lépek, simogatom a combját, nyakát, a tarkóját markolom, a hajába túrok.
Kellően felhúz mire elkészül az ebéd. Már nem is vagyok olyan éhes, mégis neki ülünk.
- Ajánlom, hogy finom legyen. - szedek neki, magamnak is. Nekem bejön, hogy közösen készítjük el. És remélem lovagolni is velem jön. Ah Elee....
Vissza az elejére Go down
Nicholas Hill
Városlakó
Életkor : 25
Foglalkozás : újságíró
Hozzászólások száma : 508

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Hétf. Jún. 02 2014, 22:58

- Ami azt illeti, a kötélmászás kifejezetten jó testedzés…- nem tudom mennyire akarok én lepacsizni édesapukájával, tekintve, hogy az enyém félrenyelte a sörét, amikor tőmondatokban felvázoltam neki a helyzetet. Már ott gyanús volt neki a dolog, hogy mindenáron elakarom rángatni LA-be, hogy csapjuk egy apja-fia estet. Kezdtedben még a diplomámat siratta, én meg készséggel nyújtottam neki át a zsepiket, közben persze bőszen bólogattam. Igen, apa, tudom, hogy a Timeshoz csak így kerülök be, igen, tudom, hogy fontos, dehogy gondolom azt, hogy csak felesleges papír. Távol álljon tőlem! De minden tanulmányommal kapcsolatos problémája elszállt, amikor hitetlenkedő „Az a a Salisbury?!” kérdésére is igenlő választ adtam. Nem dicsért, meg. Közösen megegyeztünk, hogy anyának, még nem kell tudnia, hadd ringassa magát abban a nyugodt képzetben, hogy kicsi fiacskája egy szende szűzzel került komolyabbnak ígérkező kapcsolatba.
- De már így is nagyon sokat fejlődtem! Tessék megjutalmazni! Már egy hete napi három a max! Ennyi, meg belefér! – én igenis büszke vagyok a magamra, hogy sikerült letornásznom az adagomat. Tény, hogy nélküle, még mindig nyolc poharakat hajtanék le huszonnégy óra leforgása alatt. A csók, már kellő elégtétel arra, hogy megérte és merem remélni, hogy ez még csak ízelítőnek az előszele.
- Nem is hagynám másnak! – hajolok vissza még egy csókért, közben vegyes érzelmeket táplálva a délutáni programunk felé. Mert úgysem bírjuk ki, hogy Eleevel ne oltogassuk egymást, ez már abból az egy találkozóból is kellően leszűrhető volt. Csak reménykedni tudok, hogy Hale tűrő határai szélesek.
- Épp ezért lehet várni kéne vele…most még harci sérüléseid is vannak…- igen, határozottan nem lenne jó ötlet őket összeereszteni, főleg, mert minden féltékenykedés alaptalan lenne. Ettől függetlenül próbálom ezt is elodázni.
- Téényleg – felelem vissza ugyanúgy elnyújtva a szót, mnt Ő. Nekem Ő a legszebb és ezen nem tud senki sem változtatni.
- Meglepődtem volna, ha más következtetésre jutsz! – nevetek fel vele együtt. Én vagyok a hibás, ki hitte volna?!  
A főzés, minden pillanatát piszkosul élvezem, még azt is, amikor, teljesen alaptalanul kérdőre vonja szakácsi talentumaimat.

- Ne tereld el a figyelmem, éppen alkotok! – vetek egy pillantást az ajkára, amint ráharap.
- Ó basszus. – kész, én ezt nem bírom, muszáj megcsókolnom, nem tudom valami fura és megmagyarázhatatlan összeköttetésben lehetek vele. A rövid intermezzo után visszatérek az összetevők mustrálása, mély tanácstalanságba süppedve. Lopva a hűtőre sandítok és megnyugodva konstatálom, hogy a pizzéra szórólapja még megvan.
- Mély mondanivalójú, absztrakt művészet. Örülök, hogy értékeled! – közelebb húzom magamhoz, a gyümölcsöt félre rakva, a következő csóktól még azt is elejtem, hogy előbb éppen ebédet akartunk csinálni.
- Ha…? Nem mindegy! – hatásosabban tudnám mutatni, hogy igen, nagyon is érdekel, milyen a kapcsolata az anyukájával, ha nem szipognék közben. Utána pedig megint oda a komolyságomnak, érintésétől felizzik a bőröm.
- Szóval akkor van veled ha..? – térek vissza témára immár az egyik bárszéken ülve. Komolyan érdekel, milyen a családi helyzete, azontúl, hogy alvilági.
- Nicholas Hill: Önarckép – adok rögvest címet közös műalkotásunknak a vudu babává avanzsált gyümölcsnek. A felém lendülő késre megadóan feltartom a kezem.
- Tudom, az én hibám! – ezt már nem is kell mondani.
- Nálam is örülnek, ne aggódj. Mindenki meg akar ismerni, de nagyon durván. – az első napokban óránként érkeztek a ki ez és miért csak neten tudtam meg című méltatlankodások.
Amy említése megint egy terelendő téma lesz. Amíg tudom gátat kell szabnom ennek a találkozónak is.

- Neem, nem hiszi…- tudja. De valahogy mégiscsak vissza kell fognom feltörő zavarából.
- És, nem hidd el, hogy nem akarod megismerni…tudod Ő…- bassza meg csak olyanok jutnak eszembe, amikkel még sürgetőbbé tenném az ismertséget. Tudod Ő olyan, aki imádja szívni a bátya vérét, és cikis dolgokat suttogna el neked.
- Ő…szóval, nem akarod megismerni. legszebb érvelés valaha. Érhető, miért nem ügyvédi pályára mentem.
- Hú, ez de bíztató volt! – felröhögök kedvező előjeleim hallatán. Tisztában vagyok vele, hogy előbb-utóbb ki akarnak majd csinálni.
A várakozás a kajára, gyanúsan gyorsan eltelik, már arra sem emlékszem mi is sül ott a sütőben, csak mohón viszonzom és követelek újabb csókokat.  

- Akkor gyorsan telefonálok egyet…- válok el tőle fájón, amikor pittyen az óra, jelezvén, hogy elkészült a hús.
- Ha fele olyan finom lesz, mint az illata, már megvettem! – kissé hátrébb vonulok, amíg felhívom Eleet. Tudtam én, hogy szétfogjuk szívatni egymást…Félve pislantok hátra, remélem Hale nem reagálja túl.
- Ha végeztünk indulhatunk is és azt üzeni izomlázad lesz! adom át az infókat, miközben leülök és nekikezdek közös ebédünknek.
- Ez…- szavakat sem találok rá. Hitetlenkedve kapok be még egy falatot.
- Ez..komolyan…isteni! Ha tudom, hogy így főzöl...ugyeee sokszor fogsz még? – mert már csak ezért megérte volna megismerni és akkor a többiről még nem is beszéltünk.
- Gyorsan átöltözök és indulhatunk is, oké? – miután végeztünk az evéssel, bevállalom mosogatást, utána pedig a szobám felé  veszem az irányt, hogy valami kulturáltabb ruhát szervírozzak magamra.

Vissza az elejére Go down
Hale Salisbury
Filmművészet
Életkor : 22
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 358

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Kedd. Jún. 03 2014, 12:39

Legyintek csak, jó edzés lenne, ha szüksége lenne rá, mondjuk az jó, ha kondiban van. Hah. Majd kihasználom, amikor nekem lesz rá szükségem. Vagyis mindig. Most minek is tagadnám ezt a nagyszerű és felemelő tényt?
A család meg család marad, engem is marnak, sejtem, hogy őt is. Ez egy klasszikus romeóésjulia esemény, csak mi nem leszünk öngyik, meg depik, meg gyöngyik. Mi csak boldogok próbálunk lenni, nekem elég jól megy. A közelében nem érzem, hogy lehetne gond, ami letörhetne. Csak tüzet tapasztalok, ami felemészt, én pedig magamtól fekszem az útjába, hogy égessen a talajba.
- Már csak napi hármat iszol? Te vagy a legnagyobb hős a világon…- dalolom hozzá bújva, a folytatáshoz apró csókokat nyomok a fülére, állára. Tényleg egy hős. Az,  hogy le tud szokni messze jelzi a fontosságomat az életében., de az enyémben az övét nem, ezzel sem tudnám kifejezni, semmivel. Rá sem merek kérdezni, hogy haladt a szaros diplomamunkával, ha megírja, ha vége lesz… a hideg végig szánkázik a gerincemen és felborsódzik a bőröm. Nem szabad erre gondolni.
- Jól teszed, bébi. Tarts a nyakadon a fejed. – a megjegyzésben fenyegetés bukjál, de csak játékos. Sosem tudnám bántani és másnak sem hagynám. Mert szeretem. Szívem minden szerelmével és nem szeretném, hogy félelemből vagy szánalomból legyen mellettem. Sok dolgot benyelek, a megalázást, azt egy pillanatig sem.
- Jesszus, dehogy! Tök jól vagyok. Nézd!! – magasan felnyújtózkodom, egyrészt így szépen megemelem a melleim, hogy eltereljem a figyelmét, másrészt meg, hogy tudok nyújtózni, nem is fáj annyira az oldalam. A nyögést elfojtom, a pislogást is megállom, még mosolyognom is sikerül.
Oldalba bököm a gúnyos utánzásra, fogaimmal az ajka után kapok, jelezvén, ne cicózzon velem, mert megharapom és sírhat majd. Ajjj. Fogaimmal karcolnám a bőrét, a nyakára kéne tapadni, szívni, csókolni, ujjait a bőrömön érezni. Ööö. De nem ma! Nem most!
Visszatérek a főzéshez, onnan mosolygok felé, még vállat is rántok. Már megbeszéltük, hogy szeretjük a másikban, hogy hülye, meg bolond és mellé minden az Ő hibája.
Hagynám kiteljesedni, de akkor éhen maradunk, vagy telefonon főzünk. A csók minden alkalommal jobb, triádák szólnak a fülemben, madarak csipognak, tündérek csacsognak, a szívem veri alá a dobszórót a vérem pedig hozza a természetes zúgását. Semmi meglepi, csak minden alkalommal egy mini halál.
- Bocsánat! – huncut mosolyom meg nem arról mesél, hogy éppen nagyon sajnálom Inkább összeránduló gyomromnak szól, mert egyetlen pillantása újraéleszti bennem a sosem hunyó tüzet. Csihol, mint egy faágat a kövön, el fogok égni.
A hagymaszelés az ő asztala, ahogy elzokorássza a himnuszt, le-lecsap a késsel, néha kicsit lever a víz, hogy elvágja valamijét, majd leápolom… a sérülését, csakis.
- Tudod anyám roppant elfoglalt asszony, de nagyon szeret főzni, és… valahogy...- vállat rántok, mintha tényleg nem lenne fontos. Régebben sokszor álmodtam, hogy a házunkban vagyok, és valaki betör, meg akar ölni. Hallom, ahogy anya sikolt, és nem merek kimenni, nem jutok a közelébe. Ez egész ezt üzenete, hogy minden harc ellenére, nem tudtam áttörni a falakat közte és köztem. Mindig is apus kicsi lánya voltam, sosem anyáé. Ő jobban szerette a fiúkat, emiatt sokat sírtam, sokszor voltam mértéktelenül magányos. Akkor kezdtem el olvasni, amikor… kerestem, milyen lehet egy igazi anya és a könyvek elmesélték.
- Akkor lehet a közelében lenni, igaz…. Akkor sem. És én.. Mindegy. – unottan vagdosom a gombát. Ennyi idő távlatából tényleg mindegy már. Már sosem tudom meg milyen lehet ha van kire számítani és az nem egy morcona férfi.
- Szexi! – ketté török egy fogpiszkálót és az orra helyére szúrom,  hogy érezze a törődést. Azt mondják, akinek nagy az orra… köhöm. Márpedig így narancsúrnak nagyra sikerült. Önelégülten elvigyorodom, mint aki jól végezte dolgát. Nem hagyom, hogy röpke családi szarjaim elrontsák a kedvem.
- Szívesen találkozom bárkivel. – ez tiszta sor, mindenkit szeretnék ismerni, akit ő arra érdemesnek tart, vagy akinél engem tart annak. Szóval mindenkit. Hah.
- Nem, mi? – nyikkanok fel. Jeszus ég de ciki. Inkább nem is foglalkozom vele, ez…. Úristen de gáz.
- De, akarom! – kötöm az ebet ahhoz a bizonyos karóhoz, mert igenis érdekel Amy, szerintem Ő áll a legközelebb Nickhez… szóval, akarom. Ismerni persze csakis. Most nem mint nőt, volt arra is példa, de az egy másik mese.
Most mit mondjak? Apám meg akarja ismerni, ahogy a testvéreim is, a barátaim meg.. vadásznak rá a suliban. Tuti sokat fog szívni.
- Rendben! – nem tetszik, hogy eloldalog telefonálni, de inkább a kajával foglalkozom. Csak azt hallom, amit ő beszél, de felver tőle a szívem valami zavaros zene ritmusára. Vegytisztán flörtölnek. Erősen a nyelvembe harapok. Nem jelenetezhetek, nincs mire. Remélem. Mégis pislognom kell, hogy elpárologjon a szívemet markolok, kínzó fájdalom. Aranyszabály barátom, a pasid, csajod előtt nem flörtölsz. Ma nagyvonalú leszek és benyelek minden ilyesmit.
A kaja meg finom, szóval örülök, hogy ízlik neki, sok dolgot tudok elkészíteni, de egyik sem vitt közelebb az anyámhoz. Ez van.
- Izomlázam? – jól hangzik. Sejtettem, hogy túl szép, hogy ne legyen benne valami kis csalafintaság.
- Kimasszírozod majd? – meg kell előzni a bajt, szerintem simán benne van.
- Persze azt se felejtsük, hogy rá kell majd mozogni… - sokat sejtően vigyorgok felé. Ha nem lesz ló, kénytelen leszek bevetni őt magát.
- Fogok, ha jó leszel és megérdemled! – tuti fogok mert akarok és mert szeretek és amúgy is. A pasikat a hasukon keresztül lehet megfogni ez tiszta sors.
- Vettem kapitány. Ne segítsek? – abból nem csak átöltözés lenne. Míg piperézik elpakolászok, a hűtőbe csomagolom a maradékot. Míg Nick a szobában van papírt, tollat keresek. „Kóstold meg, a bátyád szerint isteni, de Ő elfogult. Valamikor fussunk össze. Hale”  Rátűzöm, a kis cetlit és remélem, hogy Amy belefut. Hah.
Kisebb csókcsata, simulásos jelent után megindulnak cowboyfalvára.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Terápia -- Nick & Hale   Today at 00:52

Vissza az elejére Go down
 

Terápia -- Nick & Hale

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» My sister, my brother - Hale & Ry

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Lakások, házak, otthonok :: Archívum-