Ötvenszer öltöztem át, Nick nem biztatót sok jóval, amikor abból próbáltam poént csiholni, hogy anyuka tuti nem haragszik, ha farmerben és pulcsiban, torna csukában megyek. Mire reménytelenül leciccentett, pedig converse lett volna és még a pulcsim is Prada....
Ezen tervem azonnal dugába dőlt, amit Nick hangja üzent, az ugyanis arról mesélt, hogy elég feszült. Anyuka lehet megöl. Sállálé, nem baj, a fia az enyém.
Már nem az ő kicsi fia, hanem az én leendő szerelmetes férjjelöltem.
Öltözködés közben a hangszórók a nekem összeállított zenék sokaságát zúdítja rám. Hangulatuk, minden ízében őt idézik és ettől folyton mosolyoghatnékom van. Pedig feszült vagyok, mint egy túlhúzott gitárhúr. Most Macnak sem hiszem el, hogy +This is the best day of my life!" Pedig ahogy ő adja elő, senki más nem teszi a világon.  
Úgy kell kinézni, hogy anyuka se köthessen belém és Nick is büszke legyen. Nagy kihívás, nem úgy van az ám, hogy a pasinak tetszem minden képen, mert nem igaz, vagyis de tuti, de mégis az kell, hogy büszkén mutasson be.
A gondolattól, hogy az anyja útra kelt a hír hallatán, felidegesít. Tuti, hogy nem azért jött, hogy gratuláljon, hanem, hogy kioktassa a kicsi fiát, mekkora baklövést követ el. Minden felpróbált darabhoz kipróbálom a gyűr, hogy mutat, és celebrálok a tükör előtt egy bemutatkozást.
Laza vagyok, elkészültem. Hahhahha. Ez sosem lesz igaz, nem lehet eléggé kész.
Igazítok a hajamon, cipőbe lépek és lehúzom a lejátszóról a pendrivét, kell a kocsiba.
Feszülten vezetek, ahogy közeledek egyre és egyre idegesebben dobol a szívem Egyrészt a sosem múló vágy, hogy menten a szerelmem ajkára csókolhatok.. Vajon ez elmúlik valaha? Lesz ebből menekvés? Amikor majd nem úgy vágyom utána, hogy belehalok? Amikor a lelkem nem hullik ezer darabra a közelében, hogy őt vehesse körül és neki játsszon egy édes dallamot, amivel próbálj mindig elcsábítani. Szeretem és ezért nagyon jól kéne szerepelnem. A táskámban ott lapul a ki body, ami miatt a szívünk majdnem ezer darabra tört és nem lett volna az a nutella, ami segít, ha nem csak poénból veszem meg Zincsóval.
Leparkolok, ellenőrzöm a sminkem, ezredszer, annyira leheletnyi szinte nincs is.
5 egész percet késve kopogok az ajtón, de olyan ideges vagyok, ezt is azért késtem mert itt vacillálok már egy ideje,  hogy merjek kopogni vagy fussak el?
A tudat, hogy láthatom Nicket igyekszik elűzni a félelme, pedig az elmúlt éjszakák mindegyikét együtt töltöttük. Valljuk be a legtöbb időt együtt töltjük, ha nem akkor chatelünk, telefonálunk és amúgy is....
Kipokop!
Csak ezt a napot éljem túl és mellé... nem lenne rossz jól kijönni belőle. A szíven félénken csapkod. Végem!

Kések, naná, hogy kések, mert azt ajtóban toporgok és azon agyalok, hogy kopogjak vagy fussak messzire? Kedvem lenne elmenekülni de bátor vagyok egy igazi hős, csak nem lovag, hanem lovagina. Hah, így, semmi hosszú ó és elválasztás.
Bátortalanul kopogok az ajtón, majd hallom a neszezést, ahogy Nick ajtót nyit, elönt a jótékony forróság, amit mindig érzek a közelében, vagy ha csak rá gondolok, esetleg akkor amikor a hiányától készülök meghalni és magamnak ásni egy sírt a kertben, hogy azzal is húzzam az időt, hátha megjelenik végszóra.
- Szia! - tekintete lázba hoz, érzem, ahogy végig siklik a testemen, apró kis tábortüzeket lobbantva mindenfelé. Olyan lehetek  mint a jelző tűz a Gyűrűk urában.....
Puha csókja olyan röpke, mint egy pillangó szárnya. Alig érzem mégis megreszketnek tőle az ajkaim.
- Köszönöm! - apró kacsintással jelzem, hogy ő sem panaszkodhat, szinte sosem, na jó soha, de nem akarok elfogultnak tűnni.
Kezemben az izélésesen csomagolt desszert pihen, amit az anyukájának hoztam, de nem hiszem, hogy nagyon fog neki örülni, pedig ritka és nagyon finom, de sejtem, hogy ilyesmivel nem veszem meg a nőt magamnak.
Pillantásom leszalad a mobilra, és nem is értem minek nézeget Nick edényeket... Mindegy is, mert közben az anyja felé sétálok, hiszen előre enged, jó fej is tőle. Járásom egyenesen daliás lesz, hátam egyenes, tartásom pedig olyan amilyen, de nagyon félek. Meg kéne felelnem. Nagyon.
Ahogy Nick bemutat, halkan elnevetem magam, annyira de annyira szeretem, látszik, hogy semmi tapasztalat ebben, de héj, hét engem is eddig csak úgy mutattak be, hogy "muter, ő itt a csajom, Hale, anyám", vagy valami hasonló. De valljuk be, hogy Nick egy kicsit ügyesebben mutatta be magát az én anyámnak a begóniái között agonizálva.
Édesem, komolyan főz? Azt hittem rendel valamit, vagy átjöhettem volna korábban segíteni. Annyira szeretném megmenteni a lesajnáló megjegyzéstől, igen is főz. Pirítósban lassan király négyből kettő ehető, és egy csomószor már az égett részt sem kell kapargatni. Illedelmesen visszaoson a konyhába, mosolyogva pillantok utána, Vii, az én pasim, a vőlegényem, a szerelmem, az enyééém.
- Üdvözlöm Mrs. Hill, én is nagyon örülök, már vártam, hogy találkozzunk.- hazudom egy kedves mosollyal, azért én kezet nyújtok. közben a gyomrom táncot jár és most örülök, hogy nem ettem egy ideje semmit, így nem fogok ide rondítani.
- Hale Salisbury! - illik bemutatkozni, mert ő is tette én is teszem. Bár biztos vagyok benne, hogy tudja ki vagyok és a neven is nagyon jól ismeri.
- Tényleg? Remélem csupa jót, mert én csak kedves dolgot hallottam a családról. - Amyt meg ugye ismerem is, vele elég jól kijövök, az anyjáról meg semmi jót sem hallottam de ezt csak nem fogom most kiemelni fő műsoridőben.
Sokat hallott rólam, mi? Sejtem és nem is csak Nicktől és nem is csak jót. Salisbury kicsi lánya, aki akkora tabu, mint ide Svájc.
- Ezt önnek hoztam, ha elfogad egy kis ajándékot, különleges töltött belga csokoládé.- felé nyújtom a csomagot, ha elfogadja akkor az övé lehet, ha nem akkor megesszük együtt kicsi fiacskájával és majd szexelünk egy jót, legyen az este bármilyen. A kanapéhoz sétálok és ráejtem a táskám, nem akarom szorongatni, azt jelezi, hogy félek, miközben rettegek.
Nick közben úgy kutat a konyhában,mint aki elől mindent eldugtak. A pohár csilingelve jár örömtáncot, hogy kimozdulhatott a  helyéről.
- Alsó szekrény, Édes. Jobbra. - nagyon remélem, hogy azt keresi, amit a telon láttam, ha nem akkor most nagyon beégek. Az a baj, hogy nem tudom, hogyan kéne viselkedni. Én itt hazajáró vendég vagyok, főzni szoktam, Amyvel takarítani, játszani, edzeni, olvasni, lazulni és leginkább szexleni, de abból jó sokat. Nem is hiszem, hogy tudok olyan szögeltét a lakásnak, amit nem jártunk meg, kivéve Amy szobája, az erősen tabu, ilyen szemszögből.
- Segítsek? - reménytelen. Azt hiszem sosem lesz szakács, de nekem elég ha minden másban tökéletes, főleg, hogy én nagyon szeretek főzni, szóval, jó páros vagyunk. Igyekszem felvenni Evelyn ritmusát, de sejtem, hogy ma fel leszek avatva, mint arajelölt és legszívesebben elbújnék Nick mögé, sok, sok, sok okból.

Kések naná, mert félek. De Nick közelsége azonnal felold, már semmit sem szeretnék, mint anyós jelöltnek megfelelni, és aztán leteperni a pasim és addig csókolni, míg el nem veszünk egymásban, hogy aztán ő veszhessen el bennem. Köhöm.
Az anyja szimpatikus egyén, csak nem nekem, de lehet velem sem lenne baj, ha nem a fia menyasszonya lennék, vagy nem Salisbury.
- Édesapám, köszönöm remekül van, általam küldi üdvözletét és reméli, hogy mindenkinek szintén remekel az egészsége. - mosolyom elárulja, hogy az eredeti üzenetet nem szeretném átadni, az valami olyasmi volt, hogy reméli, mind beledöglenek a jogszerető okádásukba. De mivel nem reagáltam kedvezően nem folytatta eme szent eszmefuttatást. Főleg, mert kifejtettem, hogy akkor Nick milyen szomorú lenne, hozzá kéne költöznöm, hogy folyamatosan vigasztalhassam. Azt hiszem ekkor döntötte el, hogy jobb míg él mindenki rokonsága.
Már csak azt sajnálom, hogy a szerelmetes kedvesem köztünk feszül és neki sem túl kellemes eme helyzet, de elég sokat finomodtam amióta sík hülyéket kellett volna magam mellé állítani a HÖK elnökséghez. Válogatós lettem a szavak terén tekintetem folyton Nick felé vándorol, csakúgy, mint a gondolataim és csillapíthatatlan vágyaim, Ha most neki esnék is félnapos csúszásban lennénk.
Mosolyogva adom át a desszertet és kicsit megnyugszom, hogy nem utasítja el, az nagyon ciki lett volna, na meg illetlen is. Főleg, hogy agyaltam rajta hozok valami drága piát, de féltem alkoholistának néz. Meg nem tudok, a jogászok isznak? Tuti....
Elirányítóm a konyhatündért és nekem le sem esik, hogy ezzel jelzem otthonos vagyok a konyhában, pedig de, milliószor főztünk már Amíyvel is, nincs ebben semmi titok. Bár nyíltan lehet még nem mert a lány a pártunkra állni.
A pácsón felnyerítek, nem nagyon tehetek ellene.
- Mexikóit eszük, Élet? - és akkor meg lehet poncsó és ez valami különlegesség? A végén meglep. Nemhogy csinált volna palacsintát, abban legalább überzseni, már csak az 50%-a ragad le, de az keményen. Igaz a többi elég jó.
Evelyn kérdése megmosolyogtat. Valami nagyon okosat kéne kitalálni, mert valahogy sejtem, hogy nem ment körbe a téma, miszerint a háromnegyed életem itt élem. Be se menjen a hálóba és ne nyitogasson szekrényeket, mert meglepné, hogy mennyi holmimat sikerült átcsempészni, mégha nem is szándékosan, nem akarok Nick nyakára mászni, de nélküle minden perc egy kínlódásos örökké valóság.
- Szoktunk együtt vacsorázni és megesik, hogy én főzök...- hallom, hogy a nő elég ideges és nem akarok a kezére játszani. Nem fogom tagadni, ami nyilván való, ő sem hiheti, hogy tiniszerelemről beszélgetünk, ami holnapra nyomtalanul a semmibe merül.
-Tanulmányi kiránduláson? - hát ezen felnevetek. Nah igen, annak is mondhatjuk, de emlékeim szerinte éppen nem az volt, ha csak nem a biosz vesszük annak, de abban jó volt. A gondolattól, hogy hogyan is találkoztunk összeugrik a gyomrom. Nick felé pislogok, még a hangját is hallom a fejemben, ahogy megszólított, némi kis gúnnyal, a papírjaimat szenvedtük össze és ha emlékeim nem csalnak, elsőre szerettem belé. Istenem de jó este volt, még söröztünk is aztán átszeretkeztünk az éjszakát.
- Igen, egy nagyon izgalmas kirándulás volt, és higgye el nekem, hogy Nick igazán segítőkész tud lenni az újoncokkal. - sokat sejtő mosolyt küldök az említett felé és direkt úgy igazítom el a ruhám vállát, hogy szemet gyönyörködtetően felragyogjon a gyűrűm.
Sajnálom, hogy a szülei nem látják be, hogy zseniálisan ír, minden egyes sora élvezetes, neki ez az élete, így kell, hogy legyen. Én majd támogatom mindenbe. A pulthoz sétálok, felülök az egyik székre, hogy tudjak segíteni a szakácsnak, ha arra vetemedne, közben persze tartom a kontaktust az anyjával, akinek láthatóan hét feje van és mind sárkány.

Csak biccentek, hogy hasonló jókat kíván... erősen sejtem. Az egész annyira abszurd, nem is akarok ennél jobban belemenni, mert semmi értelme. Pedig kénytelenek lesznek megtűrni egymást, mert mi nem fogunk arra menni amerre terelgetnek, valljuk be, hogy nem nagyon szokásunk meghajolni az elvárásoknak. Ha így lenne nem lennék boldog pedig most az vagyok. Apám meg nem az, anyám meg sosem az, na bumm.
Abban továbbra sem hiszek, hogy békét kötnek, mert leendő anyósom és apórom egyik fő célja, hogy az apám rács mögé kerüljön, annyi időre, míg megbánja bűneit, azt hiszem ez felemésztene jó pár életet. Mellé erősen remélem, hogy az övéből és nem másokéból, pedig az sokkal szansosabb.
- Sütsz is? Komoly karrier elé nézel...- most más esetben megkérdezném, hogy elvesz-e? De erre e kérdésre tudom a választ és vihhii. A gondolattól is felforr a vérem és ez valószíni kiül az arcomra, de mit sem számít. Kis kétségeim ugyan vannak a süteményt illetően, de nálam hatalmas piros pont minden egyes próbálkozás. Meg fogom jutalmazni, ehhez kétség sem férhet, csak maradjunk már kettesben, hogy elveszhessek az ölelésében, IS! Más szempontból meg ő veszhetne el bennem, de most nem ezen kéne agyalni.
Közben a nő erősen örül, hogy lefülelt egy hazugságot, tuti jók rá a receptorai, azonban én nem tartozom neki magyarázattal. Türelmesen mosolygok csak.
- Nézze Evelyn, azt gondolom, hogy teljesen lényegtelen, hogyan találkoztunk, egy rock koncert közepén is egymásba szerettünk volna és nem hiszem, hogy ezen bármi változtatni tudna. - Nick nagyon édes, hogy mentené a menthetetlent, de én nem szeretnék hazudni és magyarázkodni meg főleg nem. Otthon sem magyarázkodtam... egyszerűen közöltem, hogy szeretem és hozzá fogok menni, nagyjából ennyi. Semmit sem tehetnek ellene, mert nekem Ő mindenkinél fontosabb. Odakapom a fejem, ahogy kinyílik a sütő és kiáramlik az égett szag. Valamiért azt érzem, hogy a süteménynek bambi. Ebből krokett sem lesz, nemhogy desszert, de sebaj.... majd kerítek édességet.
- Tuti édes? Nem kell segíteni? - felkúszok a székre, onnan szemlélem a helyzetet és lássuk be nem rózsás, ebből étterem lesz. Bólogatva elveszem a valamit és kicsit nézegetem minden irányból. Próbálok rájönni, hogy kóstoljak bele, hogy ne folyjon rám és ne is égessen széjjel.
Nekisimulok Nicknek, roppant hálás vagyok, hogy itt van. Illata azonnal elnyom minden mást, kezének érintése újfent eléri, hogy elfelejtek mindent a világon, csak arra vágyom, hogy kettesben maradjunk és áldozzunk a szexualítás oltárán.
Imádom, hogy Evelynt érdekli az életem. Lelkesedése átsüt a szavain, már majdnem kedvet kapok mesélni róla, hogy mennyire sok dolgot tanultam belőle, hogy a tanárok fele képzelten, de érzem, hogy semennyire sem érdekli. Pillanatra elfog a szégyen, hogy még ezt sem díjazza, pedig küzdök, de nem baj, nekem ennek a nőnek nem kell az elismerése... pedig nagyon jól esne.
Azt is érzem jó, hogy Nick nem fog tudni megvédeni. Karomon végig futó ujjai vigaszt akarnak nyújtani, de helyette inkább elfog a keserűség, amit pillantok alatt el kell űznöm, különben vége az estének. A pultra csúsztatom a muffin utánzatot és megeresztek egy magabiztos mosolyt.
Fájó pontomra tapint, mert kimondva ugyan szó szerint nincs, de tudom, hogy Nick miattam nem a Timesnak írja zseniális cikkeit. Volt erről ezer beszélgetésünk, mert ez engem nagyon zavar, nem akarok a karrierje útjába állni, támogatni akarom mindenbe, de akkor még... nem volt olyan a kapcsolatunk, hogy vele tarthattam volna. Mélyet lélegezve igyekszem okos maradni.
- Színművészetet tanulok és nem kértem Nicket, hogy maradjon velem... - igaz, hogy belehaltam volna, ha elmegy. Tuti vele tartottam volna.
- Azonban nem hiszem, hogy rossz döntést hozott, mint az egyetemi lap főszerkesztője, szert tesz némi gyakorlatra és amennyire én tudom, a Times megvárja. - tudom jól, hogy a szüleit zavarja, hogy nem az ö nyomdokaikba lépked és nem veszi majd át a céget, nem öregbíti ilyen téren a hírnevüket, de abban zseniális, amit csinál. Neki írnia kell, hogy mindenki epekedve olvashassa fantasztikus sorait. Később pedig a bestseller lista élére álljon, ez a sorsa és ÉN végig támogatni fogom. Szúrós pillantásom ezt meg is üzeni. Tenyerem átsiklik a srác combjára, nem mulasztom el kifejezni mozdulatokkal, hogy össze tartozunk, muszáj erőt merítenem, mert ez nagyon fájt.

Már kezdem érezni, hogy bajok lesznek, mert köztudott, hogy Nick nem egy nagy konyhaművész, nem akarom elhinni, hogy sütit süt meg húst, lesznek bajok, de bízok benne, hogy követi a receptbe leírtakat, mint minden nagyon kezdő szakács. Mondjuk neki még gondja van a pirítóssal is. A szagokból ítélve kezdem kicsit bánni, hogy nem hoztam valami kaját, azzal kellett volna bevágódnom anyósánál, de lássuk be, hogy ez teljesen lehetetlen.
Ramsay, mi? Nekem sajnos nem Gordon jut eszembe, mert éppen kínvallatáson veszek részt és akkor inkább trónok harca ugrik be. Igaz engem talán nem fognak megnyúzni, nem élve.
Hallgatom a sztorit a könyvtár szentségéről és majdnem felnevetek. Nos igen....
- Higgye el, is mindig emlékezni fogunk az elsőre....- hogy éppen mit takar a fantáziájára bízom, de abból ítélve, hogy révedőssé válik a mosolyom, lehet nem kell sokat találgatni. Nem szégyen, hogy az első éjszaka éppen ebben a lakásban ért véget, mert fantasztikus volt és valahogy arra sem emlékszem, hogy volt olyan pillanat, amikor nem voltam szerelmes Nickbe. Talán 10 perc, de azt hiszem az első 10 másodpercben elbuktam. Nem kevéssé volt oka, hogy a srác elég magabiztos, imádom az egoját is, meg minden mást is benne, ez az amivel nem lehet vitába szállni. A féktelen pozitívsága.... nem hiszem, hogy történhetne olyan, aminek hatására nem szeretném, hiszen Ő tanít szeretni.
Sóhajtva lemondok a sütiről, bár lehet az élete került volna veszélybe, ha lenyomom a torkomon, de ha ez kell ahhoz, hogy anyós elfogadjon, de sejtem az még évek kérdése. Ujjaimat Nick ujjai közé fűzöm, hálásan megszorítom, kezdek kicsit elveszni, mert nem a legjobb az este eddig. Tényleg nagyon nem vagyok szeretve egyrészről és nem tudom, hogy lesz-e máshogy? Apám sem fogja elfogadni vőlegényjelöltnek soha. Ez van, így kell élni: Szaros 21. század, ahol az ellentétek jelentősek.
Éppen vitába bocsátkoznának arról, hogy meddig kell tanulni és mikor kell végre munkába állni a messzi N.Y. városában, amikor a sütő riasztani kezd, a szagok meg arról árulkodnak, hogy valami nagyon nincs rendjén és talán nem a levegővel.
A szénné éget kaja eltűnik a mosogatóban, de a szaga jelzi, hogy talán valami nem stimmel. de valahogy nem is vártunk sokkal mást.
- Mert nem tud főzni? -hangosan elnevetem magam, lecsúszom a székről és a séfhez sétálok, átölelem a derekát és az állára csókolok. Tudom, hogy kicsit sok, de ez csak egy kis puszi, nem több annál.
- Én elég jó szakácsjelölt vagyok, szóval ez megint egy olyan terület, amiben bőven kiegészítjük egymást. Ő máshoz ért, míg én ehhez. De például nem tudok kávét csinálni. - és nem értem az íráshoz, meg halom dologhoz, amihez ő igen, viszont én meg értek hozzá. Így leszünk nyerő páros.
- Legközelebb én főzök. - súgom oda, de valljuk be, hogy most is nekem kellett volna, nem mert elcseszte, hanem mert jól jött volna ki.
Az meg, hogy milyen pizzát rendel, az nekem mindegy.

Csak legyintek a főzés témára, ehhez túl sokat már nem lehet tenni, de nem is azért szeretem, mert profi a konyhában. Nekem elég, hogy szeretem és király az ágyban, meg ezer dologban mellé. Nem tud főzni, na bumm, de isteni italokat kever és jó íz ízlése, hiszen engem szeret. Ha ennyi nem is lenne elég, nekem annyi már bőven sok, hogy van és a közelében elvesztem minden józanságom. Elég csak ránéznem és máris végem, elönt a vágy, hogy megvigasztaljam. A kaja ugyan odalett, de én változatlanul imádom.
Kedves anyós pajtás pedig azt sem díjazza, hogy a fia leszokik a mérsékelhetetlen koffein adagolásról, akkor én már jót nem tudok tenni. Lehet nem jövendő menyként kéne emlegetni és nem lenne nagy baj, de az egész semmit sem számít, mert én nagyon akarom, hogy így legyen és ez ellen anyuka semmit sem tehet, akkor sem, ha helyben kap agyvérzést, majd együtt túléljük a kórházi látogatásokat. Vagy nem tudom, megpróbáljuk, ezt persze még anyukának sem kívánom, márhogy orvosi ellátásra szoruljon, elég ha a fatus teszi. Tuti ezt kéri majd szilveszterkor, hogy minden egyes családtagjuk patkoljon el lelkesen, hiszen akkor felszabadul a kicsinyke lánykája és megint csak az övé lesz, csakhogy Nick nélkül nekem nincs jövőm, sem tegnapom.
A szívem is ezerrel felver, amikor anyós jelölt távozóra fogja, el sem hiszem, hogy végre lelép. Na nem mintha baj lenne, hogy itt volt, csak nem igazán szeret engem és ez zavaró körülmény, de kénytelen lesz megszokni, hogy vagyok.
- Én örülök Mrs. Hill, hogy találkoztunk, és sajnálom, hogy .... nem tudja mi minden meg nem tennék, hogy boldog legyen a fia. - sajnálom, hogy nem lát belém, ha tudná mennyire szeretem, talán elhinné.... Nem tudom, mindenesetre Nick az akiért akkor is küzdeni fogok, ha a világ összeesküszik ellenünk., és csak ketten maradunk a nagy semmiben. Ez van. Kezet rázok a nővel megeresztek egy meleg mosolyt és visszahúzom a kezem, mielőtt belepakol valami mérgezett almát és kedvemre ráharapok. Simán megfulladnék a méregtől, amit a tekintete csepegtet a testembe és lelkembe.
- Baseball? - azonnal fellelkesülök. Életembe egyszer voltam Baseball meccsen, dehogy azoknak a csávóknak milyen jó seggük van és az izmos karjaik... Ahh, az más tészta, hogy a szabályokat még mindig nem vágom, néha azt sem tudom hova futnak, de nagyon tudok szurkolni. Remélem Mr. Hill picinykét jobb fej lesz velem, kéne valami kapaszkodó. Igaz nálunk Nick semmi jóra nem számíthat, anyám szerint betörő és begónia gyilkos, apám meg az apám.... Azt hiszi még szűz vagyok és teázni járunk össze.
Elnevetem magam, hogy Amy ráér, mindig hagy nekünk elég időt, de ha meg nem, akkor bevonulunk Nick szobájába, csak ritkán morcog, hogy legyünk tekintettel rá, könnyen engesztelhető.
Az anyja szavai és tekintete homlokon vág, hálásan elmosolyodok. Azt hiszem alapvetően nem én vagyok a baja, vagy de, de mégsem. Az, hogy felnő és elveszti a fiát, ez a komoly baj.
- Fogok! - nyugtatom meg és már csukódik is rá az ajtó én pedig már lépek is Nick felé, hogy neki simuljak. Két kezem a nyakába csúszik, végi simítom az arcát, nyakát, hogy a tarkójánál a hajába túrjak és húzzam magam felé. Bőrének érintése felsrofolja a vérnyomásom, máris húszezerrel csapkod a szívem, mint valami eltévedt kolibri madár, összekoccan a homlokunk, csípőm az övének feszítem, hogy összeérjünk.
Gyilkos lustasággal csókol meg és ettől minden bajom van, mégis az első pillanatban nem csókolok vissza, hogy küzdjön, de mire megsértődhetne már mohón kapok az ajka után. Ujjaimmal a haját túrom, egyik kezem leszalad a vállára, erősen ölelem magamhoz. Szinte fulladok, amikor elenged, de nem baj, imádom ezt a léágszomjat. A baj annyi, hogy a gyomrom összeugrál és kicsit elvesztem a konctrolit a dolgok felett, mert az jár a fejemben, hogy azonnal teperje le.
- Barátok leszünk. - nyögöm a szájába, mert még magamhoz sem tértem elveszünk egy újabb csókban, ami nekem felhívás keringőre, vele együtt megindulok hátrafelé apró lépésekkel, hogy a kanapé felé csaljam, kezem lefelé fut a karján, hogy a hasánál az ing alá kandikáljak az ujjaimmal és forró bőrén simítsak végig.
- Most! - türelmetlen vagyok minit mindig ha róla van szó, nem is értem minek van még felöltözve?!