Nehéz az élet otthon is, még nekem is, akinek pedig a pénzre nincs dolga különösebben. De a névvel elvárások járnak, egy Orwell nem tehet meg bármit - a szüleim szerint. Ebben nem mindig értünk egyet, úgyhogy a hétvégén, a birtokon a kastélyban is voltak gondok, szóval végül se szó se beszéd pattantam fel a mocimra (na az én drágámat hogy utálja anyám, tudnátok!) és hajtottam el a családi banzáj közepén. Panem et circenses.
Szóval ilyen jó kis parázsló hangulat közepén nem bántam, amikor Dave hívott, hogy fussunk már össze legurítani valamit. Róttam egy cetlit Luisnak, hogy ha akar, hol talál meg, jöhet, aztán pattantam is a gépsárkányra, hogy induljak.
Út közben azon agyaltam, hogy azért oda kell figyelni az én jó haveromra. Nem tudom, azért tűnt-e el, mert ráhajtott Bridgere, vagy más miatt... de mindenesetre úgy döntöttem, fenntartásokkal kezelem most ezt az egész dolgot, habár ezt látni nem fogja rajtam. az álarc, ugye, ápol, és eltakar, a jóbarát álcája. Amit Bridge is olyan sokáig bevett, meg amit rajta kívül még olyan sokan elhittek, amikor átvertem az embereket Veronicaval.
Annak az időnek persze már vége, szerencsésen magam mögött tudtam, de azért... a "szakmai ártalom" megmaradt, ami az álarcokat illeti. Én inkább áldásnak tartom.
-Szevasz!- Nyújtom vigyorogva a szabad kezemet, amiben nincs a sör, Dave felé, aztán meg le is huppanok vele szembe a székre, és nagyot kortyolok a korsó sörből.
-Na mi a stájsz?- Kérdezem kíváncsian, nem feltétlenül arra utalva, miért hívott, hanem, hogy mi van vele általánosságban, stb.