Összeszorítom a szemem, mert bántja a fény. Még a kezem is a homlokomhoz kapom, mert olyan erős fájdalom hasít belé, mintha éppen most ütöttek volna fejbe egy jégcsákánnyal. Felszisszenek. Hol vagyok? Erősen árnyékolva a szememet nyitom ki újra, kicsit elemelkedve az ágyról (feltételezhetően azon fekszem, elég puha). Ismerős a környezet. Saját szobám, saját ágyam. És nem vagyok egyedül benne.
Nem értem, Izzie mit keres ott. Nem emlékszem semmire. Utolsó emlékem, hogy táncolunk... Szégyenérzet mar a lelkembe. Áthágtam minden fogadalmamat, mert egy olyan lány van itt velem..., akinek nem kellene itt lennie. Ilyen egyszerű.
Újra a lányra nézek. És úgy éreztem, a szívem meglódul... Nézem a párnán szétterülő vörös fürtöket, a félig elnyílt ajkakat, a hosszú, sűrű szempillákat és valami megmagyarázhatatlan érzés kerít hatalmába. Meg akarom érinteni az egyik csodálatos hajtincset, de odakint, mint egy varázsszóra megszólal egy szemrehányó kis hang. A madarak kezdtek bele reggeli énekükbe.
Óvatosan kelek fel az ágyról, és konstatálom, hogy legalább gatya van rajtam. Belesek a vékony takaró alá, és egy pillanatra behunyom a szemem. Talán mégsem voltunk teljesen hülyék. Izzien is van bugyi. Mindegy most, milyen picinek látszik. Kimegyek a fürdőbe, és beveszek egy Aspirint, aztán még egyet, és leöblítem vízzel. Fogat mosok. Magamhoz veszek két tablettát és a konyhába megyek, hogy csináljak néhány pirítóst és főzzek egy nagy adag teát. Izzienek a kávé mostanában nem kenyere. Pár perc alatt megvagyok, és egy tálcára pakolva indulok vissza a hálóba. Automatikusan nézek be Lio szobájába, de természetesen most is üres...  Jó ideje kipakolt már tőlem.
Visszaérve óvatosan leteszek mindent az éjjeli szekrényre, és mielőtt Izzie mellé csúszom, magamra kapok egy pólót. Az oldalamra fekszem, a lány felé fordulva, és csak nézem őt. Próbálom felidézni, hogy került oda és főként, hogy mi történhetett köztünk, de nem igazán sikerül. Az érzés azonban nem múlt el. A fejfájás ellenére ott marad egy nyomó érzés a mellkasomban is. Furcsa melegség,  borzongás.
Már nem foglalkozom a kívülről betolakodó hangokkal. Nem engedem zavartatni magam, megérintem azt a hajtincset, ami Izzie arcát takarja, és finoman kihúzom onnan. Rövid ideig gyönyörködöm benne, aztán arcára puha puszit adok. Így akarom ébreszteni, bármi is történt közöttünk az éjjel. Ebben aztán semmi rossz nincs.

Fejfájós másnap... Na igen, nem gyakran vagyok másnapos, utoljára akkor ütöttem ki magam, amikor Lio balesete volt. Kell most a gyógyszer, kettő is, és amíg a reggelit csinálom, meg is feledkezem a fejfájásról. És amikor visszabújok Izzie mellé, hogy érezhessem azt a melegséget, ami belőle árad, megnyugszom.
Nem érdekel, miért van itt... és nem emlékszem rá, de örülök, hogy itt van. Elkápráztat, milyen szép így, kócosan, és kissé gyűrötten. A napfényben csillog a haja, szinte lángol, én pedig megérintem, megsimítom... és megpuszilom az arcát.
Gyengéd ébresztésemre öleléssel reagál, és ajkait ajkaimra tapasztja. Mentol íze van, ez meglep, valamiért a tequilára számítok, abból rengeteget ittunk az éjjel. nem tudok ellenállni ennek a csóknak, és nem tudom, ez az első-e, vagy az utolsó, de csak az enyém, és jól is esik, hát viszonzom. Megbánom én ezt vajon? Nem tudom, és jelenleg nem is érdekel.
Keze és feje a mellkasomra csúszik, én pedig átölelem, kezére teszem a kezem, a hajtincsit húzom ki a nyakából. Sóhajt, én meg szótlan vagyok... A szokásos kuka-Darylt alakítom, de nem akarom megtörni a csendet. Nem süllyedek olyan mélyre, hogy azt feltételezzem, Izzie nem tudja, hol van, és csak álmatagon csókolt meg... Mégis félek attól, ez csak a pillanat varázsa, és ha megszólalok, minden összedől, elmúlik, elenyész...
Félelmeim látszanak beigazolódni, amikor a takaró alá les... Vajon mire számított? És mire emlékszik? Összeszorul a szívem, amikor lecsúszik rólam, még mindig hasmánt, mintha takargatnia kéne előttem magát. A párnát öleli helyettem, és a fejét abba fúrja.
Megbánta. Ez az első, ami eszembe jut. Megbánta, és most nem tudja, hogyan nézzen szembe velem. Pedig ismerhetne. Tudja, hogy sohasem bántanám. Elsősorban és első körben nem a nőt kedveltem meg benne, és tudnia kell, ez mit jelent. És aztán az jut eszembe, talán én okoztam csalódást. Ezt el tudom képzelni. Hát, izé... Berozsdásodtam? Fogalmam sincs, még mindig nem tértek vissza az emlékeim.
Látom, hogy nála is kattognak a kerekek, szeretném tudni, most mire gondol, és amikor sóhajtva jó reggelt kíván, kissé elnevetem magam. Az ő hangsúlyából is érzem, hogy tudja, valami nem kóser, de ez most nagyon édes volt.
- Ezzel kicsit elkéstél, bár erre én is nemrég jöttem rá- mondom neki vigasztalón- Reggelit készítettem ebéd helyett... Pirítós, tea, Aspirin...- várakozva nézek rá. Semmit nem akarok erőltetni. Megeresztek felé egy mosolyt, mert valahogy úgy érzem, szüksége lehet rá. Talán azt hiszi, elvárok tőle valamit, pedig semmit sem várok el. Örülök ennek a reggelnek. Csak azért, hogy itt van. De hogyan mondjam el ezt neki?

Az ágyban vagyok egy lánnyal, akit jól ismerek, de nem eléggé, aki a legjobb barátom "csaja", aki a gyermekem bébicsősze és aki... gyönyörű... Arra emlékszem, nagyon is, hogy az utóbbi időben megfordultak vele kapcsolatban buja gondolatok a fejemben. Arra is tisztán emlékszem, kakaskodtam egy kicsit Lioval Izzie előtt, mert nem akartam megint másodhegedűs lenni, bár az ő kapcsolatukat tiszteletben akartam tartani. Hogyan jutottunk el mégis idáig, hogy egy ágyban vagyok vele?
Az emlékeim nem sikerül megtalálni, de ahogy magamat ismerem, nem nyúlhattam hozzá, a következő okok miatt:  1. ittasak voltunk mindketten. 2. Lio. 3. az elveim a soklépcsős közeledésről. 4. Gwen (és Domi) 5. ??? Kell még? Kell ennél több?
Rémlik, hogy tegnap este adtam neki néhány puszit, (és én is kaptam tőle), de az ébresztő puszim után valóban csókot kapok, és nem félek viszonozni. Egyszerűen azért, mert jól esik, őszintének és melegnek tűnik, és mert...
Aztán kicsit megrémít, hogy azt a csókot mégsem nekem szánta. De ha így van, az sem baj. Én ugyanaz a Daryl vagyok, aki mindig is voltam. Sosem fordulnék el tőle. Már csak azért sem, mert Domi imádja.
Igaz, hogy jócskán elmúlt már a reggel, mégis abban a hangulatban vagyok. Talán csak a nap tör be élesebben az ablakon, ennyiben más... Kit érdekel, mennyit mutat az óra?
Felajánlom neki a "reggelit", (Aspirinnel), és lustán mozdul, mégis nagyon kecsesen. Magához vonja a takarót, a háta viszont meztelenül tárul fel előttem, csak a haja zúdul rá... A szavai ébresztenek fel, mert kissé elkalandoztam.
- Ó, micsoda neveletlen bugris vagyok!- mondom zavartan, és felugrom, hogy keressek neki valamit. Már korábban is eszembe juthatott volna. Sokkal korábban... Egy fekete ingpóló akad a kezembe, az van legfelül, nem válogatok.
Elfordulok, amíg felveszi, és közben azon agyalok, nekem vajon fel kell-e vennem valamit, hogy ne hozzam zavarba. Az alsóm sportos, nem az a bő szárú sz@r, ami semmit nem tart (és semmit nem takar). A pólóm is elég hosszú, tehát még azt sem látja (ha nem néz oda)...
Egy pillanatra kibámulok az ablakon, de tulajdonképpen ez is csak időhúzás. Szeretnék biztos lenni abban, hogy sikerrel jár, és nem érzi úgy, hogy szándéka ellenére meg akarnám lesni. Bizonygatom magamnak, hogy nem kell zavarban éreznem magam tőle, miatta, hisz "nem harap a néni"... Ettől viszont mosolyognom kell.
Ahogy elé teszem a tálcát, leülök vele szemközt az ágyon, és egy kicsit magamra húzok a takaróból, ami alatt nemrég még közösen feküdtünk.
- Ne haragudj, nem számítottam vendégre, ezért a szerény felhozatal...- mondom  neki csendesen. Igyekszem az ennivalóra terelni a szót. Mihamarabb oldani szeretném azt a kis zavart, ami most vibrál köztünk. Számítok a lányra. A humorára, a kedvességére.  Nem bírnám őt is elveszíteni.

Engedve a vágyaimnak, és engedve az elveimből, és ha már nálam/velem aludt, viszonzom Izzie csókját, melyet félálomban ad nekem. Nem emlékszem, csináltunk-e ilyesmit az éjjel, de ez most nagyon jól esik.
Talán mondhatom, hogy meglep, amikor pólót kér tőlem, de aztán én érzem magam neveletlennek, hogy magamtól nem jutott eszembe. Mentségemre szolgáljon, azt sem tudom, miért van levetkőzve. (Na jó, talán mert kényelmetlen lett volna abban a szexi bőrszerkóban aludnia...) Az ékszereit már kiszúrtam az éjjeli szekrényen, és ahogy a kézügyességemet ismerem, azoktól biztosan nem én szabadítottam meg. Talán a ruhájától sem, bár erre -jelenleg- nem mernék mérget venni.
Amíg felöltözik, elfordulok. Ha nem zavarná, hogy látom a meztelen felsőtestét, nem kért volna pólót, ezen agyalok. Várok egy kicsit, elég időt adva neki, hogy felöltözhessen (begombolja a felső gombokat, ha akarja), aztán leülök vele szemközt az ágyra, és kettőnk közé teszem a "reggelivel" megrakott tálcát.
Királyi lakomáról nekem más jut eszembe (minimum szalonnás rántotta), de ugye nem voltam felkészülve rá, hogy vendégem lesz. Azt meg mégsem mondhatom neki, hogy majd legközelebb, mert nem biztos, hogy lesz olyan... Rágcsálja a pirítóst, legalább olyan élvezettel, mintha valóban valami finom különlegességgel leptem volna meg. Hümmög és dünnyög, én meg magamban mosolygok rajta.
Túloz, amikor azt mondja, életmentő vagyok, de akkor is jól esik. Már én is nekifognék egy pirítósnak, amikor arrébb pakolja a tálcát. Az előbb, ahogy rám nézett, volt a szemében valami... És ettől megfoghatatlan érzés kerít hatalmába. Mintha csőlátásom lenne, megszűnik a tér, az idő, a külvilág, a zajok... Izzie tölti be a teret, az időt, egyre jobban, egyre közelebb... Még közelebb....
Kezeit a vállamra teszi, és én visszatartom a lélegzetem. Az ajkait az enyémhez érinti, és én behunyom a szemem. A nyelvét a számba dugja, engem pedig elönt a forróság. Közelebb húzódik, szorosabban ölel, az ölembe csúszik... Kezeim életre kelnek, szenvedélyesen ölelem magamhoz és viszonzom nyelvének simogató játékát.
Álmodom, ez jár a fejemben. Az, hogy felébredtünk, nem volt igaz, még mindig alszom, és Izzieről álmodok (megint), csak most minden olyan igazinak tűnik. Érzem a testének melegét, az illatát, az ízét... és érzem, hogy az alsónadrágomban is éledezni kezd a farkam. Tizenhárom évesen élveztem utoljára a nadrágomba, és nem most kéne újra elkezdeni, ezért nyitom ki a szemem.
Nem álmodom. Izzie valóság, itt van, az ölemben ül, kezei a nyakam körül, a nyelve a számban. Kissé megmerevednek a mozdulataim, kihúzom a nyelvem Izzie szájából, a kezeim a derekára simulnak, egy nagyon picit eltolom magamtól.
Az arcát nézem: ki van pirulva, a szemei félig lehunyva, az ajka a nyálamtól csillog, és elűzöm a gondolataimat, elűzöm az álomképeket, a valóságot akarom, Izziet... Megcsókolom, megölelem, de inkább gyengédséggel és nem szenvedélyesen. Ha hagynám, hogy eluralkodjon bennem a vágy, most azonnal magam alá gyűrném, és magamévá tenném, annak pedig kegyetlen csalódás lenne az ára. Fogalmam sincs, mit gondolhat most rólam Izzie, de ha rákerül a sor, úgyis megtudom. És azt hiszem, beszélni fog róla.

Félretolja a tálcát, amin az ennivaló van és most egyértelmű, hogy nekem (Darylnek!) adja azt a csókot. Megszűnik minden, csak őt látom, és ebben a pillanatban nagyon vágyom rá. Ahogy hozzám, és a nyelve a számba hatol, én elveszettnek érzem magam. Hihetetlen ez az egész... Nem csoda, ha azt hiszem, még mindig álmodom. Meg kell bizonyosodjak róla, nem csak a fantáziám játszik velem őrült játékokat.
...
Hirtelen rohannak meg emlékek a tegnap estéről, és nem tudom, mennyi ebből a valóság, mennyi az álom. Arra tisztán emlékszem, hogy sokat ittunk, és közben mindketten kaptunk puszit (csókot) Izzietől, Lio is, én is. Aztán Izzievel kettesben mentünk vissza a parkettre, és ott...  Igen, ott egy kicsit összegabalyodtunk valamelyik lassú blokkban, ha jól emlékszem. Hogy hogyan keveredtünk ide... Rémlik, hogy megcsapott a hideg levegő, amikor kimentünk a disco elé, és a kabátom Izzie vállára terítettem. De fogalmam sincs hol lakik. De mintha incselkedett volna ezzel kapcsolatban, kénytelen voltam megfenyegetni:
- Ha nem árulod el, hol laksz, kénytelen leszek magamhoz hazavinni!- elnevetem magam, tudom, hogy esélyem sincs, hisz Izzienél Lio a nyerő, én labdába sem rúghatok. De ez az este olyan szép! Vigyorgok (tequila hatás)...
Izzie ittas, nem kicsit, buján incselkedik, az egész nagyon szexi és izgató, és el is képzelem, ahogy leszedem róla azt a bőrszerkót. De a vágy vágy marad, mert elég egy hangosabb dalfoszlány, és ő már annak a rabja. Sikongat, ugrándozik. Szerencse, hogy fogom a kezét, különben még az érkező taxi elé esne...
Az én címemet mondom a sofőrnek, és Izzievel hátra ülök, a szájára tapasztom a szám, hogy legalább ott ne énekeljen. Így csak egy kapatos szerelmespárnak tűnünk, talán nem lesz kifogása a sofőrnek, hogy picit hangoskodunk.
...
Valóság... Egyszerre örülök és kap el a bűntudat. Ki tudna visszautasítani egy ilyen gyönyörű nőt? Nos, több okom is van rá, hogy ezt tegyem: Lio, Gwen, (Domi), én... ÉN. Én, meg a csodás elveim! A falak, a lépcsők, meg minden szar, amit eddig védelmül felépítettem magam köré. Mit ér az egész, ha most, ebben a pillanatban sz@rnék az egészre?
De még mindig ott van a többi... Velük szemben fair lenne, ha kihasználnám a lehetőséget? Bár Gwennel szemben nem lenne megcsalás, hiszen több éve nincs közöttünk testi kapcsolat. Domi szereti Izziet, és ... Lioban nem vagyok biztos. Az utóbbi időben kiismerhetetlenné vált. Úgy tűnt, mintha történt volna vele valami a kórházban (Amelia hatás), de tegnap ez nem feszélyezte, hogy Izzievel... Nem tudom.
Finoman csókolom meg, éreztetve, hogy nem akarom elutasítani... de egyszersmind elsietni sem. Valahogy ezt meg kell beszélnünk.
- Izzie... - súgom neki, és egy puszit nyomok az arcára, mielőtt megfogom a kezét, és beszélni kezdek hozzá- Őrületes vagy. Tetszel, tegnap is mondtam, talán mondtam korábban is, de... nekem ez így nem fog menni... - És csak hogy oldjam a feszültséget, elmosolyodom- Vagy ez most a házasságkötésünk előtti próbaszex lenne?

Fura módon a csókja közben lepnek el az emlékek,  és kell egy kis idő, amíg rájövök, már nem álmodom. Noha álmomban is béna voltam, hiszen nem nyomultam jobban, mint ahogy tehettem volna, illetve ahogy Izzie csábított, húzott magára. Mulya lennék? Valóban ennyire begyöpösödtem, elfelejtve mindent? Udvarlás, flörtölés, ilyesmi? Már nem is csodálkozom, hogy nem jöttem be Gwennek...
Gwen... Nem kellene most rá gondolnom. Vagy mégis? (Nem, nem kell...) Sőt, nem szabad!
...
A taxi... A taxiban csókkal fogom be a száját, és nem várt szenvedéllyel csókol vissza. Túlfűtött vagyok és felajzott, amikor Izzie keze vándorolni kezd. Belesóhajtok a szájába, a nyakába... Pillantásom összeakad a sofőrével, és megakadok, kellemetlenül érzem magam, mintha rajta kaptak volna, hogy valami rosszat csinálok.
Izzie haját hátra söpröm, a nyakánál fogom vakorcsba és a fülébe súgom:
- Ha nem hagyod abba, nem érünk haza épségben- Félő, a sofőrt jobban érdekli a műsor, mint a forgalom.
Kicsit durcáskodik, hogy engem ez jobban érdekel, mint ő, de én hosszú távon gondolkodom. És ha már vele vagyok, nem egy taxiban akarom végezni, mielőtt...
A kabátom zsebébe nyúlok a kulcsomért, ami Izzie vállán van, így át kell ölelnem újra, ő pedig ezt a lehetőséget is kihasználja, hogy megcsókoljon, hozzám bújjon. Előre megyek, ő pedig utánam szól, (kiabál), és én bevárom, ő pedig gombolgatni kezdi az ingem.
- Tájékoztatlak, hogy a lépcsőházban kamerák vannak felszerelve...- ugratom, hátha abbahagyja, ammit csinál. Legalább egy percig még...
Fogalmam sincs, okos dolog-e, amit tenni készülök, de ebben a pillanatban még nem tudok gondolkodni, nagyon is Izzie hatása alatt vagyok.
...
Picit lassítani kell... Őrjítően vonzó és nagyon szexi, és már megint ott tart, hogy felizgat teljesen, de ezt nem lehet. Józanul még kevésbé akarom, mint részegen. Talán csak én lihegtem mindent túl, Izzie szavai kijózítanak, mégis örömmel töltenek el.
-Aha, szóval nem azért vagy nálam, mert ezen már túl vagyunk...- nevetem el magam, mert úgy érzem, most pont ez a módja, hogy megbeszéljük a kettőnk dolgát. Van benne némi csipkelődés, de pontosan tudjuk, miről is van szó. Kicsit meg is csipkedem Izzi oldalát. Egyszersmind nem engedem, hogy kiugorjon a kezeim közül, újra köré fonom a karjaimat.
- Kissé ódivatú vagyok- mondom neki csüggedt hangon- Izé..., szóval... Volna kedved eljönni velem moziba?
Valamikor 8 éve udvaroltam utóljára (sikeresen?), akkor ezzel kezdtük, talán most is beválik. ha nem... Miért nem figyeltem jobban Lio technikáját?

Nemrég módomban állt megtapasztalni, milyen Izzie, amikor anyáskodó, gyengéd és komoly, most pedig úgy viselkedik, mintha legalábbis valami bohóc lenne. Nem tudom megítélni, túljátssza-e az ittasságát, néha úgy tűnik, nagyon is szándékosan irányítja az események alakulását. Nem abból a fából faragtak, akit ilyen módon lehetne irányítani, de bennem is van most valami ördögi, aki önző módon követeli a férfinek járó "jussot", ha már így felizgatták...
A csók jó, nagyon élvezem, és bőven több, amiben részem volt már évek óta, és igazából Izzietől sem számítok sokkal többre, hiszen biztos vagyok benne, előbb-utóbb ellök majd magától, kinevet, és a képembe tolja: "Mit képzelsz?"
A lépcsőházban jövök rá, amikor kihívóan vetkőzni kezd, hogy kritikátlanul leitta magát. Felveszem a földről a kabátomat, amit ledobott, és őt is magammal húzom... Nem szeretném kirúgatni magam innen, jól elvagyok ebben a kis lakásban. Az is megfordul a fejemben, talán fogalma sincs, ki vagyok, de aztán a számba harap, a nevemet mondja (nyögi), ahogy az ajtót kinyitom. (Hogy, hogy nem, elsőre sikerül beletalálnom a zárba.)
Szinte rögtön fejbe vág, hogy itthon vagyok. Egyedül. Azaz vele. És Lio nélkül. Vitatkozik bennem a férfi, aki kívánja Izziet, és a barát, akinek nem szabad kívánnia. De Lio nincs itt, Izzie pedig igen, utóbbi túl tüzes, túl forró, túl szexi... Lerúgom magamról a cipőt, és aztán Izzie lábához hajolok...
- Hol hagytad el a cipőidet, te lány?- a lépcsőházban még hallottam, hogy kopog utánam, ahogy a lépcsőket veszi...
Nem érzem, hogy álmos lennék, egy kicsit mégis húz a fejem. Mintha ólom lenne benne. Addig nem éreztem ezt, amíg a lánnyal voltam elfoglalva, hát vele foglalom el magam megint. Felállok, és megölelem a derekát, ujjaimat végighúzom kecses nyakán, vállán. Elmosolyodom. Hirtelen pontosan tudom, mit kell tennem.
- Gyere, megmutatom neked az ágyamat...
...
Hihetetlen, hogy itt van a karjaim között. Egészen biztos, hogy tudja, én ÉN vagyok, Daryl, a lúzer... Mégis itt van. Csókokat kezdeményez, és egyre jobban nyomul, mintha most is ugyanúgy akarná, hogy... De én nem lettem más attól, hogy együtt aludtunk. Az érzéseim sem változtak (azaz nem vagyok bennük egész biztos), ezért időt akarok lopni magunknak. Lehetőséget arra, hogy úgy hátráljon ki a tévedéséből, hogy ne érezze úgy, megbánthat. És megadva az esélyt (bármennyire kicsinek is látom), hogy egy közös jövőről álmodozzunk. Mert ha engedek a csábításnak, nem csak mára akarom, ahogy nem akartam "csak" tegnap éjszakára.
-Elraboltalak? - kuncogok magamban- Érdekes módon nem tanúsítottál nagy ellenállást!
Évődök vele. Kifejezetten tetszik, és jól esik ez a hangvétel. Csipkelődünk ugyan, de benne van a mondanivaló, és ezzel esélyt sem adunk egymásnak arra, hogy megbántódjunk. Egyre kevésbé tartok ettől.
Ahogy az oldalát megcsipkedem, felnevet, ficánkol egy kicsit, de azért erősebben tartom annál, hogy ki tudjon onnan ugrani. Aztán randizni hívom, mintha mi sem történt volna tegnap éjszaka. Valahol csak el kell kezdeni, nem? Az ajánlatom lehúzza, arra hivatkozva, hogy sokat beszél. De ötletet is ad, saját maga leszereléséhez, és ezzel nyeregben érzem magam.
-Akkor viszünk a moziba ragasztót!- arról már nem teszek említést neki, hogy tegnap a taxiban milyen módszerrel fogtam be a száját. Talán nem emlékszik rá, de az is hatékony volt. Közben ő hátrahajol egy pirítósért, és engem is megkínál, (elfogadom), de a helyzetünkön semmit sem változtatunk. Továbbra is ott marad a karjaim között, és én továbbra sem engedem el.
Nem lenne ellenemre, hogy nálunk filmezzünk. Tulajdonképpen örülnék annak, ha az egész napot (és talán az egész éjszakát) velem töltené. De annyit tudok a nőkről, hogy egymás után kétszer nem veszik fel ugyanazt a bugyit, vagy hogy átöltöznek buli után. Utóbbiban tudnék is segíteni rajta, de női bugyit nem tartok itthon.
Gondolatsoromból kizökkent, hogy mosolyogva közelít felém. Hangosan beszéltem volna? Most ő fogja be a számat. Gyengéden, puhán. Nos, igen. Rátapintott a gyengémre. Ez a csók most százszor jobban tetszik, mint amikor alig kaptam levegőt, mert a nyelvét ledugta a torkomon.
- Köszönöm. Ez nagyon finom volt. Kaphatok még?- mondom neki lágyan, aztán kezét az ajkaimhoz emelem. A szemem ravaszkásan villan rá. Remélem, a kezében van még az a pirítós...- Éhen halok!- Aztán nevetve magamhoz húzom. No igen, (egy kicsit) belé estem.

Döbbenetes, hogy mennyire más arcát látom Izzienek, mint amikor bejött hozzám Domival. Sokáig azt hiszem, a lány erősen rájátszik az állapotára. Vicces, nagyon szókimondó, és őrülten vonzó is... Nem tudok és nem is akarok belegondolni, mi lett volna, ha nem velünk akad össze. Az a pasi mászik rá a discóból?
Tudja ez a lány, hogy mennyire kiszolgáltatott? Hogy most mennyire sebezhető és gyenge? Felhúzott engem is, szándékosan ingerel, játszik velem. Más férfi talán már a taxiban magáévá tette volna. Én meg inkább vigyáznék rá.
A lakásban leveszem a cipőm, és levenném Izziet is, de az már nincs a lábán. Szerencsére könnyen meglelem, már lakáson belül ejtette el, az ajtó közelében. Őszintén, nem emlékszem, mikor vetette le.
Fáj és húz a fejem, de Izzie mellett mintha tompulna. Ő van rám ilyen hatással? Az illata, A csókja? Nem tudom, nem is érdekel. Kell a gyógyszerem... Vele fogok aludni. Azaz mellette, ha hagyja, ha beleegyezik. Megsimogatom, majd megmutatom, hol tudja kényelembe tenni magát...
Az ékszereit az éjjeli szekrényre ejti, és vetkőzni kezd, de ebben segítséget kér. Hát segítek. Ő pedig nekem segít, bár nem kértem, és emiatt a kezét is lefejtem magamról. Az ágy felé lépegetek vele, abba beledöntöm, és szelíden csókolom meg. Mire kibújok az ingemből és mellé fekszem, már kényelmesen elhelyezkedett. Magunkra húzom a takarót, szorosan hozzá bújok, átölelem.
- Aludj csak...- csitítom, ha még mindig nyöszörögne- Itt biztonságban vagy....

...
Vitába száll velem... Játékosan vágok vissza:
-Amit kiabáltál, nem éppen segítségkérés volt. Sokkal inkább nekem lett volna okom segítséget kérni, ha éppen nem dalokat énekeltél...- most megcsikizem, az előbb észrevettem, mennyire érzékeny az oldala. Jó, hogy nevetünk, engem ez megnyugtat.
Randira hívom. Komoly szándékom, hogy kapcsolatot kezdjek vele, és nem feltétlenül itt az ágyban (egy másik értelemben). Hiszen már ágyban vagyunk, félmeztelenül aludtuk át az éjszakát és a délelőttöt... Szóval... Mozi. Abszolút hagyományos módja egy randikérésnek. A ragasztó már kevésbé szokványos kellék, de úgy tűnik, Izzievel semmi sem megy úgy, ahogy elvárná az ember, és ettől az egész még pikánsabb.
- Örülök, hogy egyetértesz- kacsintok rá.- Majd szólj rám, hogy vegyünk egy tubussal, mert nincs itthon. Vagy legyen inkább két tubus...
Aztán megetet, és megcsókol, nagyon -nagyon finoman. Fura módon életem első próbálkozásaira emlékeztet, amikor még nem mertem bevetni a nyelvemet. És sokkal jobban tetszik ez most, mint az a nyelves forma. Megint magamat védem, amikor elhumorizálom a történteket, és úgy teszek, mintha a pirítós tetszett volna annyira.
Megetet újra, én meg elégedetten nyammogok, hiszen én is megetettem. Vajon meddig lehet így bohóckodni? Nem tudom, talán kissé megbántódott, mert elmászik tőlem, de aztán leül velem szemben, továbbra is az ágyon maradva.
- Nos, Forgószél Kisasszony...- nézek rá enyhén megbillentett fejjel- mi legyen most? Mit szeretnél csinálni... a mozi előtt?
Szó sincs róla, hogy lemondtam volna az eredeti tervemről. Mozi, vacsora, séta... Gyerünk, derüljön ki, józanul is megvagyunk-e kettesben...

Cseppet sem akarok visszaélni a helyzettel, akkor sem, ha Izzie eddigi megnyilvánulásai lehetővé is tennék, hogy kezdeményezzek vagy tovább lépjek... Ez most nem a megfelelő alkalom. És talán még én sem készültem fel rá lelkileg.
Az ágyba döntöm, miután lekerül róla a ruha. Azt hiszem, túl kába ahhoz, hogy egyedül fürdeni tudjon (én is az vagyok), így eszembe sincs megpróbálni a mosakodást. Hogy aztán kinek van nagyobb szüksége a másik melegére, nem tudom, annyi bizonyos, hogy engem hamar elnyom az álom.
...
Fészkelődni kezd, én pedig nem tartom erőszakkal a karjaim között. Már az esti program megbeszélésénél tartunk, nevezetesen a mozi került szóba, de ahhoz ragasztó is jár (már ha mást is akarok hallani Izzien kívül)
- Csupáncsak szavadon fogtalak azzal a ragasztóval. Azt hittem, mazohista vagy...- Még hogy mérgezni? Már sajnálom, hogy nem említettem meg neki a saját módszerem. Hatékony, és kevésbé egészségtelen.
Izzie közben testhelyzetet változtat, és a támlának dőlve nyújtja felém a lábait. Nem lehet kihagyni, az ölembe húzom őket, és nyomogatni kezdem a lábfejét, talpát, közben arról érdeklődve, hogyan tervezi a délutánját.
-Nos, ha végre elárulod a címedet, keríthetek egy sofőrt, hogy hazafurikázzon- mondom neki, mikor végighallgattam.
A hajához kap, és el tudom képzelni, mi jár a fejében: jaj a hajam, jaj a sminkem, jaj a szemem alatti karikák...! Sosem értettem ezt a lányokban, miért foglalkoznak ennyit a  külsőségekkel. Különben is kár izgulnia.

//bocsi, ez most gyatra lett//

Nagy szemeket meresztek rá szavainak hatására, még előre is dőlök hitetlenül.
-Mazohista? Én?! Gondold át szerintem!-
Elnevetem magam, és arra gondolok, amilyen életet élek. Sok mindent lehet rá mondani, de hogy mazohista, na azt nem... inkább hedonista. Mindig arra törekszem, hogy maximálisan kiélvezzek mindent, de azt hittem, ezzel már ennyi idő alatt is tisztában van. Az egyedüli gyenge pont a képletben Greg, de az... ő más tészta.
Az ölébe húzza a lábaimat, és... MASSZÍROZNI kezdi! Oké. Kész. Végem. Hátravetem a fejemet, és lehunyva a szemeimet jóízűen mormogok, néha felnyögök, te jó ég, ez mennyei!
-Mikor hozod már azt a gyűrűt? Meg foglak előzni, és én kérlek meg, ha ezt még sokáig csinálod!-
Nem tudom, ez fenygetés-e, még ha csak vicc is, vagy épp az ellenkezője, motiváció számára: a talpmasszázsra, és a gyűrűvásárlásra, mindenesetre vicces. El tudnék így aludni, sőt, most nagyon elálmosodtam megint. Hazamenni? Igen, kéne.
-Hmm... a kollégiumban lakom.-
A kolik egy rakáson vannak a városban, ahogy az épületek is, méghozzá az egyetemi városrészen, így tuti, hogy minden taxis tudja, hogy az hol van. De lehet, hogy nem is akarok hazamenni olyan gyorsan, elnyomok egy ásítást.
-Ez jóóó.-
Mondom vékonyka, elismerő hangon, meghúzva magam, mert hát ez királynői bánásmód.

//Béna lett, bocsi :S //

-De, de... mazohista vagy- mondom bólogatva, de alig tudom visszafogni a mosolyomat- Lássuk csak: ott van a ruha, amiben tegnap voltál. Azt ne mondd nekem, hogy kényelmes.. Aztán a cipőd.. Hány centis a sarka? 15? Nekem kitörne benne a lábam...- Nem tudom visszafogni, nevetni kezdek. Én ezekről a dolgokról mindig így gondolkodtam, (nem csak Izzievel kapcsolatban), nem tehetek róla. Szerencsére, nevet ő is.
A lábai annyira a kezeimre fekszenek, egyszerűen muszáj őket kézbe vennem, és ha már ott vannak, meg is nyomogatom őket. Ahogy észreveszem, mennyire élvezi, amit csinálok, annál szívesebben folytatom. Szeretem a pozitív visszajelzéseket, mondtam már? Nem? Akkor most mondom.
- Várj, várj... Akkor ez most az jelenti, hogy a szexet kihagyjuk? -Ugratom, de hogy hitelesebb legyek, a kezem megáll egy pillanatra. - Akkor nem csak mazohista, hanem szadista is vagy- a lábát újra nyomogatni kezdem, és közben úgy nevetek, hogy a könnyem is kicsordul. És előttem van egy kép, ahogy Izzie megkéri a kezem. Az nagyon fura lenne...
Becsukja a szemeit, és azt gondolom, talán most megint el tudna aludni, de közben elárulja, hogy a koleszban lakik. Ezzel kicsit összezavar, mert most komolyan nem tudom, itt maradna-e inkább, vagy hazamenne. Inkább megkérdezem.
- Ha szeretnéd, hazaviszlek, de ha még álmos vagy, maradj nyugodtan...- nem engedem el a lábát, éppen csak az jut eszembe, talán kényelmesebb lenne valami sikosítóval vagy krémmel csinálni. A fejfájásom elmúlt teljesen, és most feszültnek sem érzem magam. Sőt, kedvem volna írni...

-Ennyit szenvedni egy pasiért? De, mazohista vagy!- nevetek rajta. És ha most arra célzott, hogy én lennék az a szuper pasi, az ízlésével is gondok vannak. Különben sem veszem most komolyan. Nem nekem öltözött ki, nem miattam vett fel olyan cipőt, és nem ezek miatt van most az én ágyamban. Ezt neki is tudnia kell. De ez most csak egy játék, nem veszem el a kedvét, játszom tovább. Különben tetszik is, hogy nevetgélünk, így, másnaposan...
Előhozakodik a jegygyűrűvel, nekem meg egyszerre többminden is eszembe jut: 1. mégsem lesz szex házasság előtt, 2. tekintve az első pontot, ez szadizmus, 3. Izzie kér meg engem... Hát csoda, hogy nevetésbe fordul az egész? Bár a házasság gondolata még nem fordult meg (komolyan) a fejemben, a szexről már ábrándoztam... Mármint Izzievel. Csak hát ott van Lio, elsősorban, mert ő a legjobb barátom. Ez mégsem olyan egyszerű, még akkor sem, ha ők azt állítják, nincsenek közöttük igazi érzelmek. Egy biztos, én nem ilyen kapcsolatot akarok magamnak. Valószínűleg valóban lúzer vagyok, mert mindenki más örömmel elfogadná (elfogadta volna) Izzie ajánlatát... De inkább tartom magamtól távol(abb) ezt a lányt, semmint bárkit megsebezzek, magamat is beleértve.
A lábmasszázs még szárazon is tetszik Forgószél-kisasszonynak, egyre lejjebb csúszik az ágyban. Hol van az a terv, hogy hazamenne, mielőtt elmennénk moziba? Mosoly játszik az ajkaimon, ahogy hümmög. Csak azt látom, hogy teljesen elengedi magát, ellazul.
Nem molesztálom, nem dobom ki az ágyamból. Csak nézem őt, miközben folyamatosan gyömöszölöm a lábát. Hirtelen megint az a vágy tör rám, hogy írjak, és szeretnék egy képet csinálni róla, de elengedni sem akarom. Örülök, hogy ott fekszik, a lábaival az ölemben, a kezeimben. Tudom, hogy valamilyen formában ezt a pillanatot meg fogom örökíteni, de most még csak megszakítani sem akarom.