Sosem gondoltam volna, hogy sor kerül erre, de mivel végzős leszek, és nem lesz időm ilyen hülyeségekkel foglalkoznom, az itteni csőcselék, pedig láthatóan képtelen valami olyan egyszerű dologra, mint az adminisztráció, ezért úgy döntöttem - és senki sem mert ellenkezni -, hogy felveszünk egy külső adminisztrátort. Valaki olyat, aki az egyetemista társaimmal ellentétben ismeri az ABC-t tud olvasni, és nem okoz neki gondot, hogy egy kitöltött papírt a megfelelő mappába helyezzen el, miután leellenőrizte, hogy mindent mellékeltek hozzá. Semmi olyasmi, amit egy általános iskolás ne tudna elvégezni, de valahogy mégis gondot okoz, mert... mindig van valami kifogás, hogy siettek, hogy fáradtak voltak, hogy megzavarták őket...
Én meg egyszerűen unom. Nem vagyok köteles a hanyag munkájukat kijavítani, helyrehozni. Meg mint említettem, végzős leszek, van jobb dolgom is mint ezzel szórakozni. Vagy legalábbis fontosabb, mert jobbnak éppenséggel nem mondanám. Talán furcsa, de valahogy tartok ettől az évtől. Persze tervben van a master, és nem is kétséges, hogy felvesznek, de mégis... Szakdolgozat, záróvizsga... úgy kell ez nekem mint púp a hátam közepére.
És ha már púp... hát most egy ilyen púpra várok, aki jelentkezett az adminisztrátori hirdetésre. Bár telefonban egész kellemesen csengett a hangja, azért nem fog megtéveszteni. Egyébként is, már rossz pont, hogy kellemesen csengett, elvégre ki tudja, mi fene, ha valami buta szőke, kivágom a fenébe, még mielőtt bármiben is kárt tehetne.
De már kitaláltam, kidobáltam az asztalra minden hülyeséget, amit a fél év vége előtt nem sikerült a megfelelő helyre rakni. Nekem nincs türelmem, Miss Új Adminisztrációs Munkatársnak meg kiváló bizonyítási lehetőség. Bár először azt hiszem, főzetek vele egy kávét.
Végigpillantok még egyszer a tárgyaló asztalon, amin legalább négy tucat papíros hever, és elégedetten vágom le magam a székre, amelyiken mindig ülök. A szemüvegem az asztalra teszem, ahogy hátradöntöm a fejem és becsukom a szemeimet. Az ajtó nyitva van, gond nélkül be tud majd sétálni, így nem zavartatom magam, és pihenek.
Azért megadtam a módját a dolognak, és felvettem egy fehér inget, meg egy fekete farmert. A melegre való tekintettel az ingujjam felhajtottam, és nem is gomboltam be végig, de szerintem ez még belefér.
Az órámra pillantok, nálam még két perce van. Ha három percen belül nincs itt, akkor már ne is jöjjön... kellett volna neki szólnom, hogy kávét is hozzon magával...

Cipősarkak kopogása... ez az első ami eljut a tudatomig. Aztán, hogy közelednek. Ha idejön, akkor nem fog elkésni. Kár, hazamentem volna, vagy akárhova máshova, semmi kedvem ehhez az egészhez. Mi van, ha most egyszerűen felveszem, aztán ha nem tetszik szeptemberben kirúgom? Megtehetem én ezt? Fura de nem emlékszem, hogy van-e erre vonatkozólag valami szabály, pedig általában tudom, hogy meddig mehetek el. Na mindegy. A kopogás alábbhagy, és egy pillanattal később felcseng a telefonból ismert hang. Majdnem nem reagálok, mert nem tetszik, ahogy a nevemet kiejti. De végül felülök, a szemüvegemért nyúlok, könnyedén az orromra teszem, felállok, úgy mérem végig. Szőke... Sóhajtok egyet. A neve... már emlékszem, elsőre is megállapítottam, hogy szörnyű lehet ilyen névvel élni. Viszont, ideje lenne nekem is bemutatkoznom.
- Megtaláltad... - kezet nyújtok, úgy mondom szépen koreaiul a nevem - 우현신, de maradjunk a Zinnél - Elengedem a kezét és intek neki, hogy üljön le egy székre, van bőven, választhat, én mondjuk egy hozzám közelebb levőre szavazok, mert akkor nem kell kiabálni, de ez egyértelmű. Ha leült leülök én is. És azon gondolkozom, mivel is kezdek, annyira szeretnék máshol lenni, oh, ha tudná!
- Azt nekem hoztad? - kérdezem a tekintetemmel a műanyag poharat fixírozva. Kávé illata van, kávé színe van. Kell. Most. Mondd, hogy az enyém, és máris felvettelek! Kivételesen azt sem bánom, ha már beleivott, vagy ha valami borzasztó cukros változat. De koffein hiányom van, és ez ellen tennem kell. Ha leteszi a poharat akkor a válaszától függetlenül elveszem azt, ha nem teszi le egyszerűen kikapom a kezéből és bele is kortyolok, majd a hátam mögött levő kávéfőzőre bökök.
- Ott a kávéfőző, csinálhatsz másikat - mielőtt még elgondolkodnék azon, hogy ez hogy hangzott, ismét belekortyolok a kávéba, mert... ez jó. Meg is állok egy pillanatra, ki kell élvezni ezt az ízt... - ez nem itteni kávé... - állapítom meg, és ismét belekortyolok. Imádom. Főleg, ha hoz még ilyet. De ezt nem mondhatom meg neki, mert túl egyszerű lenne. De ha az ABC-t is tudja, akkor tényleg övé az állás, nem szenvedek többet. Igen... ez lesz. Csak mondja meg, honnan van ez a kávé.

- Nem vagyok koffein függő, napi 4-5 kávé elég, hogy ne küldjek el mindenkit a fenébe - válaszolom kissé talán ingerülten, de ennek csak az az oka, hogy még nem kortyoltam bele a kávéba. Utána - főleg az ízek miatt - máris más fényben látom a világot. Na jó nem. De Annabelle, rögtön sokat nő a szememben. Szóvá is teszem, a kávéval kapcsolatos észrevételemet, mire egy egészen hosszú - más esetben felesleges rizsának gondolnám, de nagyon finom kávéról van szó - ám érdekes választ kapok. Meg kell szereznem a címét. A kávézóét, nem az övét, az övé rajta volt a borítékon, amiben a jelentkezését küldte el. Megjegyzem nem olvastam el, és ez most rossz, mert nem tudom, abban említette-e, hogy dolgozott korábban baristaként. Na mindegy, egyelőre csak bólintok. Ezt veheti annak, hogy már tudtam, vagy akár annak is hogy az új infót tudomásul vettem. És ha már így is főnöknek tekint nyugodtan csinálhat másik kávét is. Vagy azért tekint máris annak, mert már megkértem? Tudja fene, nem értem a nőket. Lehet ez valami trükk... De nem akarok rá gondolni.
A kávéfőzőnkkel viszont nem elégedett - egyébként én sem - de azt hiszem, ezt a problémát könnyedén orvosolhatom a kedvéért.
- Le vonjuk a fizetésedből az új kávéfőző árát - jelentem ki magabiztosan, és felé fordulok székestől. Imádom, hogy kerekei vannak, hogy forog... Komolyan, a legjobb találmány a világon. A kávém, a telefonom, a számítógépem és az autóm után... - Esetleg kaphatsz pár hetet, hogy megtanuld a csodát is... - fűzöm még hozzá, aztán visszafordulok az asztalhoz intve neki, hogy hagyja a fenébe azt a vackot, és megiszom a maradék kávét is.
- Miért szeretnél egyetemi adminisztrátorként dolgozni? - teszem fel gyorsan az első kérdést. Még legalább hármat kell majd kérdeznem, hogy ne legyen nagyon feltűnő, mennyire unom ezt az egészet, és csak utána mondhatom, hogy rakja rendbe az asztalon heverő irathalmot, tehát még legalább fél órát itt leszek. Szörnyű. De legalább kávét már ittam... szóval, annyira nem rossz a helyzet.

Most hülyéskedik, vagy tényleg hülye? Lehet nem akarom tudni a választ, a végén nem venném fel, pedig már épp elhatároztam, hogyha az ABC-t tudja az elég. Főleg azok után, hogy elveszem a kávéját, és rájövök, hogy az valami isteni finom. Ennek fényében végül is teljesen érthető, ha a mi vacak kávéfőzőnkhöz nem fűlik a foga, egy ilyen kávé után én sem szívesen iszom azt a löttyöt, de nincs sok választási lehetőségem, mert nem rohangálhatok ki 10 percenként kávéért.
Jobb ötlet híján a fizetéséből tervezem levonni az új kávéfőző árát, de persze, ahogy az várható volt, nem tetszik neki az ötletem. Az a szerencséje, hogy ajánl helyette egy alternatív megoldást, ami egészen elfogadható. Csak bólintok, részemről oké, ha hoz kávét, de remélem, azt nem várja, hogy kifizessem, mert ilyesmiről nem volt szó. Intek, hogy üljön le, és nem teketóriázom tovább hanem felteszem az első kérdést, amire neki már kész válasza van. Mellesleg egészen jó is. Jobb, mint amire számítottam. Talán mégsem szőke, és ez, újabb jó pont.
- Mit értesz percíz és alapos alatt? - kérdezem aztán szomorúan pillantok a kávés pohárra, amiben már egy csepp kávé sincs. Kedvem lenne megvizsgálni a pohár alját, nincs-e rajta lyuk, de természetesen, tudom, hogy ilyesmiről szó sincs, na meg, látom is, mert van rajtam szemüveg. De ennek ellenére ez egy eléggé szomorú tény. Így amíg Annabelle válaszol, előveszem a telefonom, készen, hogy küldjek So Ra-nak egy üzenetet, hogy hozzon nekem kávét, de persze elvetem az ötletet, főleg, mikor rájövök mennyire hülyén veheti ki magát, hogy miközben épp interjúvolok - vagy mi - nem is figyelek rá.
Megköszörülöm a torkom, úgy pillantok Annabellere és szólalok meg.
- Milyen messze van ez a kávézó? Tudod a számukat? - igen képes vagyok iderendelni akárkit, de nekem kell még egy ilyen! És nem, nem érdekel, ha nincsen házhoz szállítás, mostantól majd lesz. Eldöntöttem.

Nem szándékozom jó benyomást kelteni, ha azt tenném, a végén csalódna, amikor rájön, hogy nem vagyok kedves, vagy éppenséggel megértő... Tudja fene még mi minden. Engem csak egy pár dolog érdekel, és eddig jól halad, mert jók a válaszai. Először kicsit hosszú volt, de azt hiszem rájött, hogy ez nem nyerő, mert végre rövid és lényegre törő választ ad.
- Szuper! De szerencsére van naptárunk - bökök a falon lévő méretes kalendáriumra, amibe szépen be kéne írni mindig mindent - bár valóban kell valaki, aki beírja, amit mások elfelejtenek - fűzöm hozzá, elhúzva a számat, mert sajnos ilyen ez, a többség elfelejti beírni. Főleg mert ő küldött e-mailt vagy mit tudom én. Mellesleg kávéra van szükségem, és itt van ő, aki tökéletes kávét hozott, naná, hogy elkérem a számát. Nem, nem az övét, a kávézóét, és már pötyögöm is be, de erre elő áll, egy másik ötlettel. Az órámra pillantok, elgondolkozom... Elvégre még nem kezdődött el a félév, ráérünk.
- Oké, menjünk! - hagyom rá, és felkapom a táskám, és már az ajtóban is vagyok. Ha ő is jön, akkor bezárok utána, a papírokat majd szétválogattatom vele, ha visszajöttünk.
Ő meg fecsegni kezd, pedig nem is kérdeztem, de azért mond jó dolgokat is, csak azt nem tudom, vajon a "ha nem kérdeznek, maradj csöndbe szabályról hallott-e  már?", és ha igen, csak ignorálja, vagy...? De mindegy.
- Értem, ez egész jól hangzik - válaszolom végül tömören, és remélem közben mutatja az utat a kávézóhoz is, mert kell egy új hely. A kedvenc helyem bezárt, So Rahoz nem megyek többet... az élet kegyetlen - A HÖK-ben viszonylag sokan vagyunk és sokféle ügyet intézünk. Az egyetem elég nagy, és valószínűleg sokaknak lesz szüksége adminisztrációs segítségre. Van egy speciális programunk, a legtöbb dolgot abban is regisztráljuk, de én szeretek mindent papíron is látni, még akkor is, ha nem éppen gazdaságos... A számítógépes dolgokkal hogy állsz?
Nem merek máshogy kérdezni, mert ha nem nagyon ért hozzá, akkor bármilyen más kérdés már nehéz lenne, ha meg ért hozzá, akkor erre tud úgy válaszolni, hogy tudjam, nem csak pasziánszozásra használja majd a gépet. Persze ma már a többségnek nem okoz gondot az ilyesmi, láttam már korombelieket szenvedni, mert teszem azt, nem tudtak még egy fájlt sem megnyitni... Szörnyű. Na mindegy. Ha ittam még egy kávét, talán szebben látom majd a világot

//szeretek úgy írni, hogy fogalmam sincs róla miről beszélek XD ha valami nagyon gáz, szólj, és javítok.//

Kap egy újabb jó pontot, amiért gyors, és előbb ér ki az ajtón, mint én. Nem szeretem, ha várni kell valakire a nők többsége meg kifejezetten szeret várakoztatni, örülök, hogy ő nem ilyen.
Útközben beszél, én nagy vonalakban figyelek, bár a fejem a kávém körül jár, meg azon amit Pap mondogat mindig, hogy időnként nem árt új dolgokat kipróbálni, hát most legyen büszke, egy éven belül harmadszor váltok kávézót. Azért próbálom közben a dolgom is végezni, és Annabellenek is mondok ezt-azt, amit tudnia kell, ha esetleg felvesszük, és elvállalja. A válasza megint meglep, mert nem értem, ha ennyi mindent tud, miért dolgozni jön? Vagyis, nyilván azért mert már ennyi mindent tud, de néha tényleg nem értem, hogy miért járnak egyetemre azok, akik...
- Nem hiszem, hogy le tudod tölteni, de van még pár hét, hogy az egyetemen begyakorold, amit kell - ha úgy adódik, de azt hiszem úgy lesz, mert semmi kedvem másokkal is vesződni, mellesleg eddig nem találtam benne semmi kifogásolni valót, azon túl, hogy szerencsétlent rossz névvel áldotta meg az élet és még szőke is... Nem is értem hogy tetszhetett nekem korábban akár egy szőke lány is. Na mindegy.
Közben ismerős környéken haladunk és rá kell jönnöm, hogy a kávézót ismerem, csak éppenséggel évekkel ezelőtt, valami gagyi kávét vettem itt és azóta elkerülöm. Úgy látszik azóta új tulajdonosa lehet, mert mintha kicsit pofásabb is lenne az egész, van némi kétségem, de az előbbi kávé jó volt, és ha azt állítja innen van... akkor adok a helynek egy második lehetőséget.
Bent is egész hangulatos, bár a vigyorgó pofa nem jön be azért jó tudni, hogy Annabelle mindenkit ismer itt. Vagy lehet mégsem. A pultnál sem marad abba a vigyorgás, és még udvarolgat is - de ha már ennyit fényezi a csajt, hát megnézem én is jobban, hogy mitől is olyan nagy szám. Meg kell hagyni nem csúnya, de azt hiszem, nem éppen az esetem. Nem So Ra. Hamar megunom a dolgot, és egy sóhaj után úgy döntök muszáj közbe szólnom, mert sosem jutok kávéhoz.
- Ha nem tűnt volna föl a hölgy rendelt, s bár nem tudom mi a szokásos, szerintem kávéra gondolt nem bókokra. Én egy dupla espressot kérek, és most már húzz bele - idegesítőek az emberek néha, remélem elmegy és teszi a dolgát - ja, elvitelre lesz! - kiáltok még utána, mert attól tartok, ha maradunk sokkal tovább kell hallgatnom ezt az ömlengést, és erre tényleg nincs időm. Amint megkapom a kávém el is indulok kifelé. Elvégre még szét kell válogattatnom Annabelle-lel egy csomó papírt.

Látom én a csávón, hogy nincs elragadtatva, de most erre mit mondjak? Én sem. Nem dolgoztam még ilyen helyen, de úgy gondolom, a vendégnek kéne lennie az elsőnek, és oké, hogy Annabelle-lel foglalkozott, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy mielőtt megszólaltam feltűnt volna neki a jelenlétem. Már pedig, nem szép dolog megvárakoztatni a fizető vendégeket.
Szerencsére nem fejti ki a véleményét - mert akkor panaszt tennék rá, ez biztos - és elmegy megcsinálni, amit kell. Viszonylag gyors is, és mivel int a szerelmének, hogy menjen csak, tőlem meg pénzt várna. Na szép! Mit gondol ez magáról?
Megforgatom a szemem, és előveszem a pénztárcám. Gyanús drága ez a kávé, az itallapon is csak a megszokott összeg szerepel. Fogom kiveszem a papírszatyorból, amibe beletette, és szimplán a kávém árát fizetem ki. Könnyedén közlöm, hogy a szatyrot csak tartsa meg, és Annabelle után megyek.
- Na... hát ide sem jövök többet... - állapítom meg újra. Mert lehet a kávéjuk sokkal jobb, a kiszolgálás minősége hagy némi kívánni valót maga után. Belekortyolok a kávémba én is, és lehunyom a szemem. Valóban finom, és én sokkal jobban érzem magam, már egy korty után is. Tudom ez pszichés dolog, de kit érdekel?
- Visszamegyünk, mert még van pár dolog, amire kíváncsi lennék - fordulok a mellettem álló lányhoz, aztán elindulok, remélve, hogy követ engem. Ha nem muszáj én nem beszélgetek most. Nem érdekelnek a szerelmei ügyei, és azt sem szeretném, ha magyarázkodna. Így van egy kis ideje... megnyugodni? Nem tudom van-e szüksége ilyesmire, de mindegy. Nekem jobb, ha csöndben marad az biztos. Nem sokáig, csak amíg visszaérünk. Addigra nagyjából a kávém is elfogy.
Elkérem a portán a kulcsot, aztán vissza be a HÖK-be. Ott pedig várnak ránk az asztalra tett papírosok.
- Megtennéd, hogy ezeket a megfelelő mappákba teszed? El kell intéznem valamit... - mutatok az asztalra, és persze nem igazán kérő a hangom, de mindegy. Mellesleg dolgom sincs, ha csak azt nem számítom, hogy ki kell mennem a mellékhelyiségbe. Szóval el is indulok, és visszafelé majd teszek egy kitérőt az épületben, hogy ne érjek vissza túl gyorsan.

//csakhogy igazad legyen, amikor letahózol <3//

Egész jó ötletei vannak, és sajnos arra is rájött, hogyan tud magának állást szerezni. Ha másért nem, a kávéért már megérné alkalmazni. De egyelőre nem kéne, hogy így elbízza magát. Vagy ezzel már elkéstem? Mindenesetre úgy teszek, mint aki nem hallotta a megjegyzését, és szépen, némán, tovább sétálok az egyetem felé. Fogalmam sincs mit kéne még kérdezni tőle, eddig nekem tökéletesen megfelel. Az alapján, amit mondott, igazán nincs ok panaszra. Csak a gyakorlati tesztelés van hátra, ami amúgy a legfontosabb, de azt meg semmi kedvem felügyelni.
Viszonylag gyorsan visszaérünk, a kulcs is hamar megvan, és sikerül könnyedén kimentenem magam, így magára is hagyom, hogy szenvedjen egyedül azzal a tömérdek papírral. Persze a mosdóban, a két perces kézmosás, és a kézszárítóval való szárítás ellenére is hamar végzek. Ennyi idő alatt, egész biztos nem végzett, ezért megyek egy kört szépen az épületben, bejárva az emeleteket - kell a testmozgás, nem mintha nem járnék rendszeresen futni... - és végül sikerül húsz perc után visszaérnem.
Ha még nem végzett, akkor egyszerűen leülök, és a MacBookom elővéve, azon kezdek el emaileket olvasgatni, aztán amit végez, épp csak felpillantok, és úgy közlöm.
- Rendben. Köszönöm. Holnap értesítünk! - és ez enyhe célzás, hogy mehet. Én meg persze, most jövök csak rá, hogy most szépen átnyálazhatom az összes mappát, hogy megnézzem, minden jó helyre került-e. Csak tudnám, miért csinálok magamnak, mindig egy csomó plusz munkát... Amint Annabelle kilép, fel is állok, és nekilátok. Ha minden jó helyen van, akkor holnap reggel 9-kor számíthat egy hívásra tőlem. Persze, ha nincs rendben minden, akkor is felhívom, csak akkor nem azt fogja hallani: "Fel vagy véve!".

//Nos, akkor kellően tahó mód, zártam - Köszi ^^//