the sky's gonna break

everything will escape and I'll know. One of these days the mountains are gonna fall into the sea and they'll know, That you and I were made for this, I was made to taste your kiss, We were made to never fall away, Never fall away. One of these days letters are gonna fall from the sky telling us all to go free, But until that day I'll find a way to let everybody know that you're coming back. even though you left me here I have nothing left to fear. These are only walls that hold me here

- Vége, fogadd el! -Vágja hozzám a szavakat Damien. Most különösen felzaklat mindez, nem akarom, hogy itt mindenki előtt egyszerűen csak dobjon. Nem teheti ezt velem! Kihúzom magam, alsó ajkamba harapok és szinte észrevehetetlenül megrázom a fejem.
- Dam, ne csináld, édes... -Simítok végig mellkasán és közelebb hajolok hozzá egy csókért, de Ő ellök magától. Nem hiszem el! Most komolyan nem csináltam semmit, ami miatt ki lenne, szóval még azt sem tudom miért akar szakítani. Ha Wanda mondott neki valamit én esküszöm megfojtom! Néha nagyon hasznos tud lenni, de van, hogy a hátam közepére kívánom.
- Rachel, vége, szia! -Mondja mintha csak azt mondaná süt a nap. Még komolyan se lehet így venni. Tényleg átfutott a fejemben, hogy csak húzni akarja az agyam, hogy lássa meddig vagyok hajlandó elmenni hogy megőrizzem a kapcsolatunkat, de amikor hátat fordít realizálom, hogy ezt tényleg komolyan gondolja. Lecsapom a kezemben lévő mappákat, füzeteket, könyveket a mellettem lévő padra és hangosan utána kiáltom, hogy "Baszd meg!" Semmi értelme nem volt, egyedül annyit értem el vele, hogy akik még nem figyeltek volna ránk, azok megtették. De az egyetlen akitől vártam a figyelmet csak tovább sétált. Felemelem a fejem, leülök a padra, és próbálok úgy tenni mintha misem történt volna. Magamhoz veszem az egyik könyvet, kinyitom és csak némán, merev tekintettel bámulom az összemosódó betűket. Nem értem, miért? Annyi pasi örülne itt, ha velük lennék, erre Damien gondol egyet és úgy dob, mint a szemetet a kukába. Ujjaimmal letörlöm egy könnycseppemet, ami nem is tudom mikor gördült ki. Mindegy is, fog még Ő sírni utánam, csak nehogy késő legyen akkor... Egy pillanatra felnézek a könyvből, az emberek ismét a saját dolgukkal törődnek és kezdenek szét szóródni. Sokszor látták már ezt a jelenetet, így már nekik is kezd unalmassá válni gondolom, meg sokaknak van még órájuk. Nem vannak vele egyedül, nekem is elegem van ezekből, de nagyon ne szeretném ha így érne véget a történetünk.
Tehetetlenségemben felállok, összeszedem lassan a cuccaimat, majd mellkasomhoz szorítva azokat elindulok, amikor egy kattanást hallok, sőt nem követi még több is, mint amikor fényképeznek. Körbenézek, kicsit olyan mintha követnének, vagy figyelnének. Alig vannak az udvaron, egy kezemen meg tudnám számolni Őket. Csak forgolódom, és keresem azt akitől származik ez a hang. Tőlem nem messze ott van egy lány, akinek van a kezében egy fényképező. Ő lenne a telitalálat? Gyorsan elindulok felé. Mit akar azokkal a képekkel? -Hé! -Kiáltok rá rögtön, nehogy elmenjen, bár lehet így pont megijesztem, de az megérthető ha valaki engem fényképez csak úgy!

thanks to NODDING.ACQUAINTANCE OF CAUTION 2.0 & 10589">ATF

Áááátlagos uncsi nap. Uncsi, mert nincs több órám, viszont az összes ismerősömnek - a jó fejeknek - van. Szóval nincs mit csinálni... És ez rossz. Mert nekem annyi mindenhez lenne kedvem!
Jobb ötlet híján az egyetemben sétálgatok fel-alá és fotózgatok. Így akadok rá az udvaron veszekedő párocskára is. Upsz, ahogy látom, már nem is egy pár. Kicsit sajnálom őket. Csinálok pár képet, hátha kiderül valami érdekes róluk, és akkor elküldöm annak a blogger csajnak. Tök poén. Persze, én nem vagyok ilyen gonosz, csak... ez a lány tök szép, nem értem miért pazarolja az idejét, egy ilyen f*szra. Bocsi. A legtöbb férfit nem bírom. Papa kivétel, mert ő jó fej. És talán anyám férjét is ebbe a kategóriába tartozik, de amúgy... Hát nem vagyok róluk túl jó véleménnyel. Meg egyébként is. A nők mindenben jobbak, és nem azért mert nekem ilyen elvetemült elképzeléseim vannak, egyszerűen csak ezt tapasztaltam eddig.
A mellettem elhaladóktól elkapok pár mondatfoszlányt, ezekből az jön le, hogy ez a párocska nem először rendez ilyen kis jelentet. A lányért sem sokan rajonganak. Én nem ismerem. Eddig még csak nem is láttam. Ebben biztos vagyok, ha láttam volna, akkor emlékeznék rá. Túl szép ahhoz, hogy elfelejtsem.
Amikor a srác után kiállt elmosolyodom, és csinálok róla egy képet a fa takarásából, aminél állok. Aztán várok egy keveset, s mivel senki sem megy oda hozzá, hogy megvigasztalja, úgy döntök bevetem magam.
Igaz, előbb előkotrom a táskámból a tükröm, meg a szájfényem, és ellenőrzöm, hogy elég jól nézek ki. Nem vagyok ilyen beképzelt, de ha már egy szép lány mellé ülök le, nézzek ki én is jól. Egyébként ujjatlan fekete top, és egy farmerdzseki van rajtam, meg egy világos kék koptatott csőnadrág, na meg tornacipő. A hajamba belekap a szél, ahogy felé indulok, de ez nem zavar. Sokan mondták már, hogy jól áll nekem ha kócos vagyok. A táskám jobb oldalt lóg, a nyakamban fényképező gép.
Közvetlen előtte, lehajolok, és kattintok egyet. Könnyesek a szemei. Igazán kár. Aztán a zsebembe nyúlok és előveszek egy csomag zsepit és felé nyújtom, miközben mellé huppanok a padra.
- Pasik! Olyan hülye mind! - kezdek bele, és megforgatom a szemem. Ez a duma, elég gyakran be szokott jönni. Most már csak meg kell várnom, hogy egyet értsen, és elkezdje szidni, a volt kedvesét. Nekem meg együtt kell értenem, megvigasztalnom, utána meg meghívni a kávézóba. Természetesen mosolygok rá. Szeretném ha jó kedve lenne. Más emberek mosolyától töltődöm fel én is. De ha valaki meg szomorú, mint most ő... akkor késztetésem van, hogy felvidítsam. Nem vagyok százas... na...