Egy újabb unalmas iskolai nap... vagy mégsem? - David és Giselle

Már megint reggel. És megint suli. Alig bírok felkelni, de nagy nehezen összekaparom magam, és egy kávé segítségével sikerül is felébrednem. Kinyitom a szekrényem, majd előtúrok egy kényelmes nadrágot, egy lazább pólót és hozzá egy lapos bokacsizmát, majd gyorsan megfésülködök, kisminkelem magam, majd már rohanok is, mert még a végén elkések. Az előszobai tükörben még egy pillantást vetek a megjelenésemre, majd már sietek is.
Az első pár óra viszonylag hamar eltelt, gyakorlat mindig könnyebben megy, mint az elmélet. Mivel most lesz egy lukas órám, elindulok ki a teremből, karomon a táskámmal, melybe belesüllyesztem a kamerám is, és egyenesen a szekrényem felé veszem az irányt, mely természetesen nincs épp közel, de miért is lenne? Így hát vár rám egy rövid gyakorlás, majd elhaladva az egyik műsorgyártási előadóterem előtt nemsokára el is érem a kitűzött célt, beütöm a kódomat és kinyílik az ajtó. Kiveszem a gépet, majd beteszem a számára kialakított helyre és a könyveimet kezdem piszkálni, mint akinek valami dolga van. Igazából azon agyalok, milyen órám is lesz, de valamiért most nem ugrik be, így hát tovább babrálok, hátha végre eszembe jut.

Támasztom a fejemet az asztalon, szinte már a szemeim is lecsukódnak, olyan unalmas ez az óra. Utálom a száraz elméletet, és ahogy végig nézek a termen, nem vagyok egyedül vele. Némelyik feje megmosolyogtat. Kedvem lenne őket lefényképezni, bár tudom, hogy akkor egyrészt elveszik a telefonom, másrészt meg fenn áll a felfüggesztés vagy hasonló büntetés. Az órára pillantok, és mintha a mutató visszafelé menne, nem előre. Sóhajtok egyet, kéne egy kávé, vagy egy ágy, mert ezt nem fogom bírni. Zene füleimnek, ahogy megszólal a csengő. A többiek is hirtelen pattannak fel, zajt csapva. Gyorsan minden papíromat besüllyesztem a táskámba, majd már robbanok is ki a teremből. Most, hogy vége az egyik órámnak, már mehetek is a szekrényemhez. Nem értem, hogy miért jó, hogy most van egy lyukas, utána meg kettő is egyhuzamban. Elhúzom a számat, ahogy felkészülök lelkileg, hogy mi fog rám várni. Gyorsan bedobom a cuccaimat a szekrényembe, majd becsukva azt, sétálni kezdek a folyosón, elvégre van bőven időm, lehet kimegyek enni. Talán arra elég lesz az ebéd szünet, de még az is lehet, hogy elkapok egy lányt és akkor már biztos, hogy kifogom tölteni azt a hosszú időt. Ahogy sétálok megpillantom Gisellet, mire egy mosoly jelenik meg az arcomon. Oda is megyek hozzá, látom, nagyon el van foglalva, de ez cseppet sem rettent vissza. Vállammal neki dőlök a mellette lévő szekrénynek.
- Szia. Milyen órád lesz? - Nézek rá, reménykedve, hogy nem ijesztem meg, bár ahogy elnézem nagyon is el van foglalva a pakolással. Azért remélem, hogy neki is szabad órája van, így együtt tudunk egy kicsit lenni. Egyik kezemet a zsebembe dugom, majd biccentek egyet az elhaladó srácoknak, majd újból Gisellet figyelem.

Végre sikerült eljutnom a szekrényemig, de mire odaértem, elfelejtettem, mit is akartam annyira nagyon belőle. Minden esetre, ha már ott vagyok, beteszem a kamerámat, hiszen ma már nem lesz rá szükségem, és nagyobb biztonságban van ott, mint a táskámban, hiszen ha elejtem, simán összetörhet, azt meg nem akarom. Na nem mintha nem tudnék simán venni egy újat, de már annyira hozzám nőtt, hogy nem szívesen veszíteném el. Elkezdek turkálni a szekrényben, mire egy ismerős hang üti meg a fülemet. A hang irányába fordítom a fejem, és Davidet pillantom meg. Rögtön egy mosoly terül el az arcomon, majd örömmel köszöntöm is.
-Szia. Most semmilyen, aztán meg egy elmélet és mehetek haza. -Válaszolom továbbra is mosollyal az arcomon.
-És neked? -érdeklődök, hiszen nem nagyon akarom egyedül tölteni a lukasórám és ki lehetne jobb társaság, mint a fiú? Becsukom a szekrényem ajtaját, majd ismét a fiúra nézek.
-Nincs kedved meginni egy kávét? -reménykedek egy igen válaszban, mert rám rám férne, az tuti, így ha jó választ kapok, már el is indulok a büfé felé, útközben elhaladva jópár folyosón, és az egyiken szinte csalogatóan nyikorog egy nyitott szertár ajtó. Lassítok, majd egy sokat sejtető mosollyal az arcomon, magammal húzom be a ajtón és becsukom magunk után, már ha hajlandó velem jönni. És beérve egy gyors csókot lehelek az ajkára.
-Szerinted hol lehet itt a villany? -kérdem, hátha ő már járt ilyen helyen, hiszen az orrom hegyéig sem látok el, bár mintha mellettem lenne valami kislámpa féleség, valami asztali lámpára hasonlító, de nem biztos.

Ahogy túl éltem az unalmas órát, már a folyosón bolyongok, minden cucc nélkül és először egy hatalmas adag kávéval fogom kezdeni, aztán jöhet a nagy adag kaja. A folyosón sétálva egy ismerős tűnik fel, bár nekem elég sok az ismerősöm, neki viszont nagyon is örülök. Be is állok mellé és egy kicsit támasztom a szekrényt, amíg észre nem vesz. A mosolyát én is viszonozom és nekem is ki ül egy.
- Neked is lyukas órád van? Az remek, akkor tölthetjük együtt, persze csak ha szeretnéd. - Lelkesülök fel, hogy nem kell más társaságot keresnem. Azt hiszem, hogy ezzel a következő kérdését meg is válaszoltam. Épp már felakartam rakni én a kérdést, de örülök annak, hogy neki jutott ez az eszébe és nem nekem kellett megint elhívnom. Egy halvány mosoly jelenik meg az arcomon.
- De, persze. Úgyis mindjárt leragadnak a szemeim, olyan unalmas órám volt. - Elhúzom a számat, majd sóhajtok egyet. Nem is értem, hogy nekem miért kell ilyeneket tanulnom. Elindulok vele, ha már úgy is a büfé felé megyünk, legalább valami ételt is magamhoz tudok venni. Legszívesebben hazamennék és itt hagynám az utolsó két órámat, de nem lehet. Ahogy ezen gondolkozok, észre se veszem, hogy Giselle már a szertár felé rángat. Belépve, feleszmélni nincs időm, olyan gyorsan megcsókol.
- Az kit érdekel. - Mondom, majd magamhoz rántom és vadul csókolni kezdem. Egyáltalán nem érdekel most a lámpa. Megfordítom a helyzetet, az ő háta legyen az ajtónál. Hozzásimulok, kezeimmel végig simítok a lábain, miközben egyikkel visszafelé jövök, hogy a nadrágját kibontsam.

Gyorsan eltelt a délelőtt, hiszen a gyakorlati órák általában jobban telnek, mint az unalmas elméletek. De tudom,hogy azokra is szükség van, így valahogy mindig túl élem őket, de legszívesebben csak a gyakorlatra járnék be. Ahogy ezen morfondírozok a szekrénynél, David jelenik meg mellettem, észre se vettem, mikor jött, csak arra figyelek fel, hogy köszön. Örömmel hallom, hogy neki is lukas órája van, így már be is csukom a szekrényajtót és indulunk kávézni, persze csak mivel igen választ kaptam a kérdésemre. Útközben aztán egy nyitott szertárat fedezek fel, és nem bírok magammal, berántom a fiút, de nem nagyon tiltakozik. Csókolni kezdem, miközben egy kérdést intézek hozzá, de a válasza hallatán elmosolyodom. Igaz is, minek lámpa? Megfordít, hogy a hátam az ajtónál legyen, így hát neki is dőlök, majd tovább csókolom, miközben keze elindul a lábaimon, majd nekiáll a nadrágomat kigombolni.
Az én kezem is elindul, először átkarolom a nyakát, majd kicsit később elindulok lefelé a mellkasán, és megpróbálom kigombolni az ingén a gombokat és ha sikerült, simogatni kezdem a felsőtestét. Ismét visszatér a karom a nyakához, és a hajába túrok, nem érdekel, hogy esetleg összekócolom, az legyen az ő problémája.

Gisellet figyelem ahogy pakol és felettébb örülök, hogy elmegyünk kávét inni, mert már rám fér. A kaja is beleférhet szerintem, így már alig várom, hogy ott tartsunk, mert kilyukad a gyomrom. Ahogy mindent megbeszéltünk, már el is indulunk, de nem jutunk el a célig, mert behúz a szertárba. Kicsit meglep, hogy ennyire szenvedélyes és titokzatos tud lenni, hogy még itt is kiakarja próbálni. Nos, nekem nincs ellenemre, bár én ezt ebéd utánra gondoltam. Csókolni kezdem, ha már bent vagyunk, gondolom a szex miatt húzott be, így meg is adom neki azt, amit szeretne. Kezeimmel végig járom a testét, bár már ismerem, mert volt szerencsém bebarangolni. Elsőnek a lábait kezdem el végig simítani, majd a nadrágot kezdem kigombolni, most máshoz nagyon nincs kedvem. Elválnak az ajkaink és lefelé megyek a nyakához, majd azt kezdem el puszikkal behinteni, még ki is szívom megint a nyakát. Egyik kezem felcsúszik a melléhez és azt kezdem el masszírozni, miközben élvezem, ahogy kigombolja az ingemet és végig simít a mellkasomon. A hajba túrásra jól esően morgok egyet, bár most lehet, hogy nem lenne túl jó, hogyha összekócolna, de nem bírok ennek ellen állni. Lehúzom a nadrágját és a bugyiját, hogyha engedi, majd már az ujjaim el is érik azon pontját, ahol a legjobban izgatható.

18

Miután végeztem a pakolászással, elindulunk kávézni. Kissé kezdek álmos lenni, mert akármennyire is érdekelt a gyakorlat és izgalmas volt az óra, mégis csak koncentrálni kellett és az bizony lefárasztott. De nem jutunk el a büféig, útközben egy nyitva felejtett szerárban kötünk ki, ahol vadul csókolni is kezdem. Fogalmam sincs, mi történt velem, de most nagyon is akarom a fiút, és hát kínálkozott az alkalom is, így hát ki kell használni a dolgot.
Kezével végigjárja a testem, majd nekiáll kigombolni a nadrágomat, mire én is elkezdem az ingét gombolni, és a csupasz felsőtestét kezdem simogatni. Közben elválnak ajkaink és a nyakamra tér át, így kicsit hátrébb döntöm a fejemet, nekitámasztva az ajtónak, hogy helyet hagyjak a puszijainak. Ismét kiszívja a nyakamat, de nem bánom, hordhatok ismét sálat. Még szerencse, hogy tél van és mostanában még elég hideg is, így jó is, ha az ember védi a nyakát. A mellemet kezdi masszírozni, de nem sokáig, hamarosan visszatér a nadrágomhoz és lehúzza azt, bugyival együtt. Közben átnyúlva az inge alatt, a hátát kezdem gyengéden karmolászni, miközben neki is áll az ujjaival izgatni. Teljes súlyommal az ajtónak dőlök, és halk sóhajok hagyják el az ajkaim, hiszen azért nem szeretném, hogy meghalljanak. Az nagyon gáz lenne, oda a jó híremnek. Közelebb húzom a fiút, majd ismét egy csókot lehelek az ajkaira, addig sem fenyeget a veszély, hogy hangok hagyják el a szám.

Amikor berántott a szertárba már tudtam, hogy mit akar így meg is adom neki ezt. Igaz, hogy nem mostanra terveztem, mert éhes vagyok, de nem utasítok vissza ilyen ajánlatokat. Most még nyűgös sem vagyok, pedig az kéne, hogy legyek, mert nagyon is fáradt vagyok. Odabent már nagyon is akarom őt, szerintem már érzi egy kicsit a nadrágomon keresztül. Puszilgatom ott, ahol úgy gondolom, hogy akarom, ki is szívom a nyakát, bár magam sem tudom, hogy miért. Hamar eljutok ahhoz a ponthoz, hogy a nadrágjától megszabadítsam és kényeztessem. Egészen addig, amíg szerintem jó nem lesz, majd várom, hogy ő mit csinál, mert azzal, hogy karmolja a hátam nagyon is felizgat, de azért jobban örülnék, ha a kezei máshol lennének.
Az aktus után, sűrűbben veszem a levegőt, miközben meggombolom a nadrágomat. Ismét egy jó együttléten vagyok túl, bár olyan sötét van, hogy nagyon nem látok. Azért kitapogatom az ingemet és elkezdem begombolni, remélem, hogy nem gombolom félre, mert az nagyon kellemetlen lenne. Kicsit megpróbálom beállítani a hajamat a sötétben, fel is állítom úgy, ahogy eddig állt, bár nem tudom, hogy mennyire sikerül ez. A szívem és a légzésem is egy idő után sikerül normalizálni. A falon végig tapogatok és sikerül a kapcsolót is megtalálnom, így végig nézek magamon, hogy minden jól áll rajtam. Odalépek Gisellehez és egy csókot nyomok az ajkaira.
- Akkor most már jöhet a kávé? - Mondom mosolyogva, majd megvárom míg felöltözik és lekapcsolva a villanyt kiengedem, hogy végül eljussunk a büféhez, mert szeretnék már enni.

Berántom a szertárba, és egyre jobban kívánom, most igenis akarom őt, és amint látom, pontosabban érzem, ezt a dolog kölcsönös, a fiú sem bánja túlzottan a kis akciómat. Hamarosan megszabadít a nadrágomtól, majd egy ideig az ujjaival kényeztet, mire az én kezeim is letérnek duzzadó férfiasságához, és egyelőre csak nadrágon keresztül masszírozom, majd nemsokára megtörténik az aktus is.
Mikor végeztünk, egy mosoly terül el az arcomon, miközben továbbra is szaporán veszem a levegőt, és igyekszem felhúzni a nadrágom és kicsit rendbe hozni magam. Ujjaimmal kicsit megtúrom a hajam, próbálva ezzel is megigazítani azt, majd a fiú felkapcsolja a villanyt, így én is végigpillantok magamon, azt hiszem, minden jó lesz, mehetünk. Még egy csókot nyom az ajkaimra.
-Naná, ránk fér. -válaszolom mosollyal az arcomon a kérdésére, majd elindulok a büfé felé. Ütemesen lépkedek a fiú mellett és nemsokára meg is érkezünk a célhoz és egy rövid gondolkozás után már le is adom a rendelésem.
-Egy hosszú kávét kérek, tejszínhabbal és fahéjjal a tetején.-vázolom fel egészen pontosan, mit is szeretnék, majd megvárom, míg a fiú is rendel és megkapva az italainkat keresek egy szabad asztalt a sarokban, és le is ülök.

Még egy gyors csókot nyomok az ajkaira, nem tudom miért csinálom ezt, hiszen csak szex az egész, de amolyan megszokás már nálam. Mindenesetre, amint elkészültünk mindketten már megyünk is a büfé felé, mert rettentő éhes vagyok, bár már ettől felélénkültem, de azért a kávé jól esne. Senki sem furcsállja már a látványt, hogy egy lánnyal jövök ki a szertárból, így nem vágják a meglepett arcokat. Nekem ez mind jó, mert így nem kell magyarázkodnom. A büfében megvárom, míg Giselle rendel, én pedig egy szendvicset is kérek a kávém mellé.
- Te nem kérsz enni? - Nézek rá, és ha nem akar semmit, akkor fizetek, majd elindulok a lánnyal, hogy leüljünk egy szabad székre. Elkezdem enni a szendvicsemet, mert már nagyon is kívántam. Érzem, ahogy a gyomromba lekerül a táplálék és megnyugszik.
- Mi lenne ha ellógnánk az órát? Tudnék egy jobb programot is az órák helyett. - Titokzatosan rámosolygok, majd újabb falatot harapok a kenyérből. Amint lenyeltem, a kávéhoz nyúlok és megiszom.
- Bár ha nem akarsz, az is oké. De akkor valamit mesélj, mert unalmas lesz a szünetem. - Nézek a szemeibe, és remélem, hogy amíg eszek, addig mesél valami izgalmasat. Giselle háta mögött megpillantok egy lányt, aki épp engem néz, ebből már eleve tudom, hogy mit akar még mutatja is az ujjaival a telefont, amint a füléhez rakja, jelezve, hogy hívjam majd fel.

Még egy gyors csók, és már indulunk is kifelé a szertárból, ami körül közben elég sok ember lett. De igyekszem higgadtságot erőltetni magamra, miközben a büfé felé igyekszünk. Bár kissé felélénkültem az előbbiektől, azért egy kávé még rám fér, így megérkezve le is adom a rendelésem részletesen, majd a fiút is megvárom.
-Nem. Nemrég ettem. -Válaszolom mosolyogva a kérdésére, majd miután mindent megkaptunk, a fiú fizet és el is indulunk egy jó kis sarok asztalhoz. Belekortyolok a kávéba, és élvezem, ahogy a forró ital végigmegy a torkomon, felmelegítve azt, majd eszembe jut, hogy a nyakamra nem ártana egy sálat tekerni, mielőtt bárki is felfedezi David új művét, így el is kezdek turkálni a táskámban, és előkotrok egy színben tökéletesen passzoló sálat, melyet lazán a nyakamra tekerve sikerül teljesen elfednem. Egy elégedett mosollyal az arcomon kortyolok ismét az italomba, nem szeretném,hogy kihűljön.
-Nem-nem. Mindig nem lóghatok el. Különben is, mára legyen elég ennyi. -kacsintok a fiúra, majd ismét a sálam kezdem igazgatni, hogy minél emberibben álljon rajtam, ha már megint kénytelen leszek egy ideig hordani. Meséljek. Mégis mit? Aztán hirtelen eszembe jut, hogy közeleg a február.
-Hmm, mit is meséljek? -kezdem költői kérdéssel mondókámat, mint aki nagyon gondolkozik, mit is mondjon. -Nemrég olvastam a bejáratnál, hogy lesz farsangi bál... arra gondoltam, tök jó buli lenne, úgyhogy szerintem elmegyek. -Mesélem a fiúnak. Nem fogom megkérdezni, jön-e, csak elmondja és különben sem fogom meghívni, az a fiúk dolga. Ennyi azért megmaradt az előkelő neveltetésemből, a gőg.

Azért vártam volna, hogy velem ebédel, de ezek szerint mindig kifogom azt, hogy ő már evett. Én megpróbálom mindig a lyukas órámra időzíteni az evést, mert az idő húzás, másrészt pedig nem kell vele sietnem, így van időm még emészteni is. A legjobb, mikor nem futva kell bekapnom egy szendvicset, hogy azért ne haljak éhen, de ne is késsek az óráról. Nem is értem, hogy miért nem lehetett egy kicsit hosszabb szünet és utána rengeteg óra. Mivel fizetek, ezért megyünk is az asztalhoz, hogy végre hozzájussak a tápláló ételemhez.
- De nem is mindig tennéd. De jó, ahogy akarod... - Vágok duzzogó fejet, majd inkább a szendvicsembe temetkezem. Eszek, hátha addig is elmegy a megbántódásom, hogy visszautasít. Nem fogom a szívemre venni, elvégre ahogy látom a háta mögött, lesz programom óra helyett. Visszanézek Gisellere, hogy ne tűnjön fel neki, majd végig hallgatom, amit mond.
- Ja, én is láttam. - Rántom meg a vállaimat, különösebben nem érdekel, bár az kicsit zavar, hogy Giselle elakar menni, de nem tudnám megmondani, hogy miért. Nem szólok semmit, úgy vagyok vele, ha azt akarja, hogy vele menjek, akkor majd megemlíti. A szendvicsemet megeszem, és rápillantok az órámra. Még van egy bő fél óránk. Magamhoz veszem a kávémat, ahogy hátradőlök a széken, majd a szemeibe nézek.
- Nálam alszol? - Kortyolok bele a kávémba, nem érem be egy gyors menettel a szertárban. Persze nem erőszak, de azért örülnék neki, ha ott lenne, akkor a nővérem is leszállna rólam, mert Giselle már másodszor lenne nálam.

Reggelizni mindig sokat szoktam, így délig körülbelül bőven elég, amit ettem, mert Juliette nem enged el anélkül, hogy meg ne tömjön. Nem is tudom, mit szólna, ha egyszer nekiállnék fogyózni, szerintem teljesen kiakadna és tovább etetne, addig, amíg a végén már az ajtón se férnék ki. Mivel még nincs is dél, egyáltalán nem vagyok éhes, megvárom, míg David vesz egy szendvicset is, majd leülünk egy szabad asztalhoz és neki is áll enni. A reakciójára nem válaszolok semmit, csak megforgatom a szemeim. Nem fogom úgy rendezni az életem, hogy neki mindig jó legyen. Miközben ezen mérgelődök magamban, kiszúrom, hogy David vagy kancsal, vagy valahova máshova néz. Elfordulok kicsit, mintha a szék háttámlájára akasztott táskámban turkálnék, miközben hátrapillantok, és egy lányt veszek észre, aki viszont cseppet sem akarja leplezni a szándékait. Visszafordulok, majd a kávémba kortyolok. Nem szólok semmit, de érezheti rajtam a fiú, hogy hűvösebbé váltam. Nem hinném, hogy ő is benne volt a dologban, de a lány tuti nem véletlenül nézett ennyire a mi asztalunk felé.
Nem is érdekel a válasza, teljesen figyelmen kívül hagyom, inkább a kávémban lévő kanállal szórakozok, jobbra, balra tologatom, kevergetem a maradék italomat, legalább úgy tűnik, mintha csinálnék valamit. A fiú kérdése hallatán aztán felnézek rá, egyenesen a szemébe.
-Nem. -válaszolom hűvösen, majd eszembe jut az előbbi lány. -Kérdezd őt -bökök a kanalammal a lány irányába úgy, hogy csak a fiú láthatja- ő biztos nagyon szívesen vállalná. -jegyzem meg továbbra is hűvösen, majd megiszom a maradék kávém és elkezdem összeszedni a cuccaim, nincs kedvem tovább itt maradni.

Örülök, hogy végre eljutottam odáig, hogy egyek, mert már nagyon is éhes voltam. Örülök, hogy nem hallotta senki se, hogy mennyire korog a gyomrom, mert nagyon ciki lett volna. Kicsit furcsállom, hogy Giselle hirtelen megváltozik és semmit sem mond. Azért azt hittem, hogy továbbra is mosolyogni fog, de amint hátrafordul, hogy valamit matasson, hirtelen megváltozik. Nem is értem, semmire sem válaszol és távolságtartó lesz. Összeráncolom a homlokomat értetlenül és továbbra is figyelem a lány arcát. Mikor megkérdezem, hogy nálam alszik-e, szinte köpni-nyelni nem tudok mikor rávágja a nemleges választ.
- Tessék? - Kérdezek vissza, hirtelen csak ennyi jön ki az ajkaimon, majd arra felé nézek, amerre bök. Kiszúrta azt a lányt, akivel az imént szemeztem, de nem tehetek róla, nem én kezdtem el mutogatni neki, csak figyeltem, hogy mit akar. Ahogy feláll, már tudom, hogy nem lesz ennek jó vége, így hagyom a kávém és én is felállok, hogy elkapjam. Egyáltalán nem akarok semmit még attól a lánytól, de úgy tűnik, hogy Gisellet ez nem érdekli.
- Most mi bajod van? - Nézek a szemeibe még mindig értetlenül és próbálom kivenni a tekintetéből, hogy mire is gondol. Rajtam láthatja, hogy nagyon is nem értem ezt a helyzetet, mert ha akarnám, már rég leléptem volna valami ostoba ürüggyel. Mégis itt vagyok vele szemben, és remélem, hogy nem fog itt hagyni.
- Beszéljük meg. - Kérem meg, hogy üljön vissza finom célzással, mert ezzel nem megy semmire. A lány már rég elhúzott a hátam mögül, csak azt érzem, hogy rezeg a telefonom, valószínűleg üzenetet kaptam, de nem érdekel most.

Leülök az asztalhoz, arcomon egy mosollyal, majd kortyolgatom a még gőzölgő italom. Nem is baj, ilyen hidegben jól esik az embernek valami meleg. Még akkor is, ha itt az épületben nagyon is kellemes az idő, de a puszta tudat, hogy odakint hideg van... még a hideg is kiráz. Ám a mosoly hamar lefagy az arcomról, amikor feltűnik, mi is folyik a hátam mögött, hűvös leszek, amit a fiú láthatóan nem nagyon ért, nem is értem, miért.
-Jól hallottad. Nincs kedvem ott aludni nálad. Otthon akarok lenni... egyedül. -teszem hozzá, mielőtt még a végén megint előhozakodna az ötlettel, hogy akkor ő alszik nálam. Nem. Nincs kedvem semmihez, legfőképp pedig a fiúhoz nincs. Fel is állok és elkezdek csomagolni, mikor David elkap. Dacosan nézek a szemébe, bár szegény még mindig úgy tűnik, nem tudja, mi a fene bajom lett hirtelen és ennek hangot is ad.
-Ó, ugyan mi lenne? Tényleg nem zavar, hogy velem ülsz egy asztalnál, és mással szemezgetsz. Felőlem nyugodtan át is ülhetsz hozzá, vagy tudod mit? Én lelépek, úgyhogy akár ő is ideülhet. -sziszegem neki, nem akarom hangosan, mert egy, nem akarok egy hisztis libának tűnni, kettő, nem akarom, hogy az egész környék rám figyeljen. Nagyon felhúztam magam, bár erről csak kis részben tehet a fiú, de ő volt az utolsó csepp a pohárban, elegem lett, így most nem lesz egyszerű dolga, ha meg akar nyugtatni.
-Remek. Beszéljük meg. Hallgatlak. -Ülök vissza, még mindig durcásan, és egyáltalán nem vagyok kibékíthető állapotban, de kíváncsi vagyok, mit akar itt összemakogni, tuti van valami remek magyarázata.

Hirtelen száll el Giselle jó kedve és fogalmam sincs, hogy miért. Nem érzem úgy, hogy csináltam volna valamit, így nem tudom, hogy valójában mi az oka, hogy ennyire távolságtartó és hűvös lesz. A válaszát nem igazán értettem meg, ezért is kérdezek vissza, engem nem szoktak visszautasítani, így egy kicsit rossz néven is veszem. Amikor újból rákérdezek, akkor már egy értelmes mondatot is kinyög, amiből igaz, hogy megint nem értek semmit, de attól még megtudom, hogy nem akar velem sehol sem aludni.
- De miért? Nem szeretsz velem aludni? - Értetlenül nézek rá még mindig, azt hittem, hogy a szertárban történteket, majd folytatjuk este, ha most nem is. Nem tudok kiigazodni Gisellen, pedig eddig azt hittem, hogy tudom, hogy mit akar és mi jár a fejében, de megint csalódtam a női agyban. Az, ahogy feláll, egyből elkapom, mert nem akarom, hogy elmenjen, legalább magyarázza meg, hogy mi ez a hirtelen változás és felindultság. Hamarosan meg is tudom, hogy mi bántja, össze is ráncolom a homlokomat.
- Nem szemeztem velem. Csak azt néztem, hogy mit csinál. - Mondom a szemeibe, hogy lássa nem hazudok, csak egy kicsit, de azt viszont nem látja rajtam. Valóban szemeztem vele, de ha akartam volna valamit tőle, akkor már rég itt hagytam volna Gisellet. Igaz, hogy ő lett volna a második számú lány, akit most magamévá tettem volna, hogyha Giselle órára akar menni.
- De te miért húztad fel magad ezen? - Gyanúsan ránézek, hogy miért is érdekli ennyire, hiszen nem vagyunk együtt, mindketten azt csinálunk, amit akarunk. Mellesleg meg tudja rólam, hogy milyen vagyok, szerintem ez nem kéne, hogy újdonság legyen. Leülök a mellette lévő székre és felé fordulok teljes testtel. Megfogom mindkét kezét, hogyha engedi.
- Igazából nem tudom, hogy mit mondjak. Nem akarok semmit se attól a lánytól. - Rántom meg a vállaimat, és fogalmam sincs, hogy miért magyarázkodok neki. Rész igazság van abban, amit mondok, mert persze lefeküdnék vele megint, de nem most, mert Giselle itt van és számomra fontosabb, ami engem is meglep.

Megváltozik a hangulatom, bár a fiú láthatóan nem tudja mire vélni a dolgot, pedig leeshetne neki, ami már elég régóta nyilvánvaló, vagy legalább is számomra már nagyon is az. A kérdése hallatán ismét megforgatom a szemeimet. Már megint itt tartunk.
-De. Vagyis nem. Vagyis de, de nem csak erről szól az élet... -válaszolom, bár van egy olyan érzésem, hogy ezzel sikerül még jobban összezavarnom, de nem érdekel. Most nem foglalkozom vele, ahhoz túlzottan is ideges vagyok, nem tehetek róla. Lehet rám férne végre egy masszás.
-Ó, így már mindjárt más. Biztos izgi program lehetett.. -jegyzem meg, majd visszaülök a helyemre, bár kissé kelletlenül, de tudom, hogy nem hagyná annyiban, így talán feladja, és végre mehetek a dolgomra. Azt hiszem, mégsem megyek be az utolsó órámra, inkább hazamegyek és felhívom a masszőrt.
-Miért húztam fel magam? Nem is tudom... talán mert azt hittem, változtál valamennyit, hogy esetleg hatással voltam rád. De tudod mit? Nem is fontos. Hagyjuk az egészet. Dolgom van. -már épp állnék fel megint és hagynám ott a fiút, amikor elkapja mindkét kezem és teljes testével felém fordul, de most valahogy még ezzel sem hat meg, pedig máskor már rég egy széles mosoly terülne szét az arcomon.
-Aha, pillanatnyilag. És öt perc múlva? Ha már nem leszek itt? -nézek rá kérdőn, hiszen kezd bennem kristályozódni a kép. Lehet, hogy eddig túl naiv voltam? Azt hittem, esetleg lehet még valami kettőnk között, de rá kellene végre jönnöm, nem, David erre teljességgel alkalmatlan. Jobb is lenne az egészet még itt abbahagyni.

Kezdem nagyon nem érteni Gisellet, de azt hiszem, hogy egy darabig nem is fogom megérteni, mert nekem teljesen más a felfogásom, mint neki. Próbálom követni, ahogy magával vitatkozik, végül csak eljut arra a következtetésre, amit hallani akartam. Egy halvány mosoly meg is jelenik az arcomon, hogy szeret velem aludni, bár nem tudom, hogy az utolsó mondatával mit akart kifejezni.
- Csak aludnánk. Azt hiszem, hogy részben erről szól az élet, mert a pihenés fontos. De persze lehet, hogy te máshogy gondolod. - Mondom neki, bár nem csak aludnánk, hogyha rajtam múlik, de egy menet még belefér, pláne azért, mert a szertárban is megtörtént a dolog. Teljesen összezavar ezzel a flegma stílusával, már kezdem nem érteni ezt a lányt. Abban biztos vagyok, hogy nagyon dühös, azért mert ránéztem másra, de semmi izgalmasat nem hallottam tőle, a háttérben pedig kapálóztak, akaratlanul is rátévedt a tekintetem.
- Ne csináld ezt... - Sóhajtok egyet erőtlenül, nem akarok veszekedni, mert nem hat a kávé és megint álmos vagyok, ilyenkor pedig nyűgös. Lehet, hogy inkább hazamegyek aludni, mert a következő két órát nem fogom kibírni. Ahogy visszaül, én is leülök, hogy megmagyarázzam, de előtte egy kérdést intézek felé, amire megint csak egy agresszív választ kapok.
- Fogalmam sincs, hogy mire akarsz kilyukadni, de nem kell ezért féltékenykedni. Elvégre nem járunk... De ha járnánk, akkor sem tilthatnád meg, hogy másra ránézzek. - Sóhajtok megint, és megforgatom a szemeimet. Nagyon nem tudom, hogy mi ütött belé, aztán hirtelen beugrik, hogy egy másik lány is elkezdett először így hisztizni, mikor kiderült, hogy szerelmes belém. Össze is ráncolom a homlokomat, és mielőtt eltudna menni, megfogom a kezeit. A kérdéseire megrázom a fejemet, de nem a válasz miatt. Nem akarok rá válaszolni, mert szerintem pontosan tudja, hogy mi lenne azzal a másik lánnyal, hogyha kettesben maradnék vele.
- Ugye nem vagy szerelmes? - Nézek fel a szemeibe, mert tudni akarom az igazságot, és el is várom tőle, hogy őszintén válaszoljon nekem. Addig nem is akarom elengedni, bár lehet, hogy utána sem fogom, mert még van tíz perc a szünetből.

Fogalmam sincs, mi bajom lett, talán keveset alszom mostanában, és ezért vagyok ingerültebb mostanában, de ez a kis semmiség is sikeresen felhúzott. Na jó, igazából maga a dolog tényleg semmiség volt, de ami mögötte van, amivel csak most szembesültem, az nagyon is fontos dolog.
A válasza hallatán egy halvány mosolyra húzódik a szám, bár látom rajta, hogy ő is kezdi elveszíteni a türelmét, hamarosan sikerül kiakasztanom és a végén még itt is hagy a büfében. Lehet, az lenne a legjobb, akkor nem kéne magyarázkodnom tovább, mi bajom és békén hagyna. Nem szeretem a mostani önmagam, de nem tudok lehiggadni, még David erőtlen sóhajtása hallatára sem, bár azt hiszem, egy fokkal jobb. Ám a következő kérdése ismét sikeresen kiakaszt, így hát előről kezdjük az egészet, és talán kicsit durván is fogalmazok, de nem tehetek róla. Nem akarom, még magamnak sem bevallani, mi bajom van igazából, bár azt hiszem ez lassan elkerülhetetlen lesz.
-Kész szerencse, hogy nem járunk.. -vetem neki oda, majd csak nézek rá. Belefáradtam a veszekedésbe és fogalmam sincs miért, de Daviddel egy idő után mindig ide lukadunk ki. Lehet, azért, mert annyira különbözik a nézőpontunk, de ez már kezd kissé idegesítő lenni. A következő kérdésével aztán kizökkent a gondolkozásból. Gondoltam, hogy egyszer megkérdezi, de nem örülök neki, nem tudom, mégis mit válaszolhatnék rá, nem fogom bevallani neki. Úgysem értékelné. Ugyanaz lenne, mint amit azzal a múltkori csajjal művelt a folyosón és azt nagyon nem akarom.
-Számít ez? -kérdezem, miközben felállok. Már lehiggadtam, sőt kezdek elszomorodni, úgyhogy jobb lesz, ha itthagyom a fiút és inkább hazamegyek.
-Azt hiszem, mégis csak hazamegyek, nem maradok itt. Majd elkérem valakitől a jegyzeteket. -emelem fel a táskámat a karomra, miközben a fiúra nézek, de csak egy rövid időre, szeretnék minél hamarabb otthon lenni. Azt hiszem, hiba volt a szertár.

Értelmetlenül nézek rá, mert hirtelen felkapta a vizet pedig nem is csináltam semmi rosszat. Az, hogy megnéztem egy lányt, még nem a világ vége, és a szemezés... Az egy dolog, hogy a kettőnk közti adatátvitellel lebeszéltünk egy menetet valamelyik üres helyiségben, de ezt Giselle akkor sem érthette. Nem értem, hogy most miért csinálja ezt, így sóhajtok is egyet, de hiába valahogy nincs kedvem veszekedni. Eddig tök jó kedvem volt, de most ennek hála, elment teljesen. Valami fura bennem is van, amolyan bűntudat, hogy veszekedek vele. Fogalmam sincs, hogy mi történik velem, de nagyon rosszul érint, hogy szomorúnak látom.
- Valóban így gondolod? - Kicsit azért erős kijelentés volt a részéről és meg is döbbentett vele. Bár nem akarom lekötni magam, mégis úgy érzem, hogy nekem ez a lány kell, de félek a kapcsolattól. Akkor nem lehetek szabad, mint most. Nem tudom, hogy mit csináljak, de azért kíváncsi vagyok, hogy mit érez irántam, így a közepébe vágok, de nem kapok rá választ. Megforgatom a szemeimet, de egyből felpattanok én is, ahogy feláll.
- Igen, számít. Szóval? - Nézek bele a szemeibe, mert nem akarom elhinni, hogy pár éjszaka után máris belém zúgott. Most már azt hiszem kezd leesni, hogy miért voltunk mi együtt a szertárban. Neki is csak azt tudnám mondani, mint a másik lánynak. Nem állok készen egy kapcsolatra és nem akarok megbántani senkit.
- Giselle... Kérlek. - Elkapom a karját és magamhoz húzom. Nem akarom, hogy elmenjen, de azt se akarom, hogy maradjon. Ahogy titkon körbe lestem, mindenki minket kezdett el nézni, hogy vajon mi is történik kettőnk közt. Majd holnap hallgathatom a pletykákat.

Sosem voltam egy veszekedős típus. Mégis, mióta megismertem a fiút, azóta többször vagyok mérges, lehangolt, bár néha azért boldog is. Nem tudom, miért van rám ilyen hatással és látszólag ő nem is tud erről, de nekem ez így nem tetszik. Szeretném visszakapni inkább a régi önmagam, aki csak álmodozott mindenről. Talán túl hirtelen jött a változás, mégsem voltam rá teljesen felkészülve. A kérdése hallatán kicsit megdöbbenek, azt hittem, elengedi a füle mellett.
-Igen, így. -válaszolom teljes őszinteséggel, hiszen úgysem működne a dolog, legjobb lenne, ha most egy ideig nem is látnám, de sajnos azt hiszem, az egyetemen úgyis összefutnánk. De akkor is, nem tudom, mi értelme lenne amúgy újra találkozni, mindig ide lukadunk ki.
-Ugyan már, David. Hagyjuk ezt az egészet. Mennem kell.- állok fel és már épp indulnék, mikor elkapja a karomat és magához húz. Már az egész büfé minket néz, így kissé el is pirulok, és mihamarabb szabadulni szeretnék innen, mert ez így nem jó. Közelebb hajolok a fiúhoz, mivel azt hiszem, úgysem engedne el és a fülébe súgok.
-Meddig fog még mindenki minket nézni? - kérdezem, mintha a fiú tudná, miközben megigazítom a karomon a táskám, és felkapom a pulcsimat, amit aztán a karomra fektetek.

Azért nem hittem volna, hogy ilyen kegyetlenül a szemembe mondja, hogy nem akar velem járni, amiről kicsit az a sejtésem, hogy nem igaz. Mégis rosszul esett, annak ellenére, hogy nem akarok kapcsolatot, de ezt nem mondom meg neki. Csak megrántom a vállaimat, mert nem tudom, hogy mit is mondhatnék erre. Inkább beletörődök, de ez egy jó hír is a számomra, mert nem kell azon izgulnom, hogy velem akar lenni máshogy is. Én arra képtelen vagyok még, úgy érzem, és jobb is, ha nem járunk. Mégis a szívembe markol valami, mikor belegondolok, hogy mással fogom látni, mert ahogy elnézem ezt a beszélgetést, nem akar velem többet találkozni. Túl gyorsan akar lelépni, nem is válaszol a kérdésemre, így elkapom és magamhoz húzom, hogy megöleljem.
- Nem akarom, hogy elmenj. - Suttogom, hogy csak ő hallhassa, fogalmam sincs, hogy miért mondom el ezt neki. Tényleg jó hozzá bújni, magamba szívni az illatát. Mellette egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, bár azt nem mondanám, hogy nem vagyok nyűgös. Most is legszívesebben hisztiznék, de erőm nincs hozzá. Lehunyom a szemeimet, szinte elalszok rajta, mikor meghallom a fülembe suttogó hangját. Felemelem a fejem, belenézek a szemeibe, miközben értetlenül nézek rá és ráncolom össze a homlokom. Mindez után körbe nézek, tényleg mindenki minket néz, bár fogalmam sincs, hogy miért, mert szerintem ez nem újdonság, hogy lányokat ölelgetek a büfében. Sóhajtok egyet, majd visszanézek Gisellere.
- Miért vagy belém szerelmes? Mikor történt ez? - Nézek a szemeibe, és csendesebben mondom, hogy ne hallják olyan fülek, akiknek semmi köze ehhez. Őszintén tudni akarom, hogy mikor szeretett belém, mert érdekel és kíváncsi vagyok.
- De azért alszunk együtt? - Kérdezem meg tőle, szinte könyörögve. Nagyon is vele akarok aludni, hozzábújni és élvezni, ahogy simogatja a fejemet, miközben próbálok elaludni.

Nem mond semmit. Talán jobb is így, legalább elhihetem, hogy nekem van igazam és ő is tudja, semmi értelme nem lenne ennek a kapcsolatnak. Megrántja a vállát, nem is érdekli amit mondok vagy csak úgy akar tenni. Nem tudom, de nem is érdekel különösebben, inkább minél hamarabb szabadulni szeretnék innen, hazamenni és bevackolni magam a kanapé sarkába egy tál madártejjel, miközben a kedvenc sorozatomat nézem. Igen, erre vágyom most leginkább, de nem sikerül, elkapja a kezemet és ismét magához húz. Elmosolyodom, amikor a fülembe suttog, hiszen én sem akarok igazán elmenni, de mégis úgy érzem, meg kell tennem. A lábaim viszont mégsem engedelmeskednek, maradok a szorításában, kihasználva még azt a kis időt, amit vele töltök, ám a kérdése hallatán ismét lesokkolódok. Csak nézek a szemeibe, miközben igyekszem kitalálni valami épkézláb választ.
-Nem tudom, nem érdemled meg. -suttogom, de semmi harag, vagy megvetés nincs a hangomban, egyszerűen csak így gondolom, de talán egyszer ő is lesz szerelmes valakibe és akkor megérti. Egy pillanatra elgondolkozom, mikor is történt. Nem is tudom, talán már akkor, amikor először megláttam, amikor együtt szárítottuk az ingét a mosdóban vagy talán akkor, amikor nálam aludt? Nem, akkor már rég szerettem.
-Fogalmam sincs, pontosan nem tudom megmondani. Talán amikor nálad aludtam. -kár lenne tagadni, tudja már, hogy mi a szitu, semmi értelme kitalálni mindenféle mesét és őszintén szólva nem is akarok. Tudhatja, mit érzek iránta, de ettől még nem változik semmi, akkor sem fog komolyan venni, egyszerűen a génjeibe van kódolva. Csak tudnám, miért nem vettem észre ezt még mielőtt tényleg beleszerettem. Mennyivel egyszerűbb lett volna... A következő kérdésén elgondolkozom, majd finoman, egy leheletnyi szomorúsággal vagy talán csalódottsággal a hangomban válaszolok.
-Nem. Nincs semmi értelme folytatni ezt. Csak kérlek, engedj el és ne keress többet. -nézek egyenesen a szemeibe, majd mikor befejeztem, végigsimítok az arcán és kiszabadulok az öleléséből.

Nem tudok erre mit mondani, így inkább nem is foglalkozok vele, de nem tudom nem figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire fáj. Ezt nem mutatom ki neki, én szeretek vele lenni és jobb lett volna, hogyha nem szeret belém, akkor eltudunk szórakozni, közös programok és a többi. Meg is ölelem, mert szükségem van rá, de nem tudnám megmondani, hogy miért. Ugyan ilyet érzek a tanárnőm iránt és kezdek megzavarodni ebben az érzéshullámba. A suttogásra odafigyelek, azért én is jobban örültem volna, hogyha nem szeret belém. Nem válaszolok erre sem, mert nem tudom mit mondhatnék, hogy nem érdemeltem meg. Inkább hagyom, mintha nem is hallottam volna, de azért ölelem. A szívem kicsit gyorsabban is ver, ahogy magamba szívom az illatát.
- De akkor találkoztunk először a buliban. Mert utána aludtál nálam. De akkor azt mondtad, hogy nem szeretsz belém pár óra alatt. - Ráncolom össze a homlokomat, ahogy rájövök erre, hogy már az első ismerkedés után belém szeretett. Akkor azért is hagyta, hogy elvegyem a szüzességét és utána még párszor azért is jöttünk össze, hogy kielégítsük a másik vágyát. Nem akarok ez miatt megváltozni, de azt is tudom, hogy elveszíteni sem akarom. Teljesen össze vagyok zavarodva, ráadásul olyat kér tőlem, amit nem tudnék betartani.
- Kérlek Giselle... Aludj velem. - Szinte már könyörgök, de hagyom, hogy kibontakozzon az ölelésemből. Nem tudom, miért akarom ennyire, hogy velem aludjon, de tényleg szükségem van rá.
- Ne kérj tőlem olyat, amit nem tudok betartani. Én nem akarlak elkerülni, mintha nem is ismernélek. - Nézek a szemeibe, de azért remélem, hogy nem hagy faképnél. Akkor lehet, hogy utána mennék és megint összegabalyodnánk nála, ami részemről nem lenne gond, de most tényleg csak hozzá akarok bújni.

Nem akartam neki elmondani, mit érzek, és ha nem erőlteti ennyire, talán sose tudta volna meg. Viszont nem lenne sok értelme hazudni, és nem is igazán tudok, úgy is rájönne, nem mondok igazat. Így legalább tudja, mi bajom van és talán megérti. A megállapítása hallatán bólintok egyet, magamhoz szorítom, nem hiszem, hogy többször lesz rá alkalmam, ezért még utoljára, majd szép lassan kibontakozom az öleléséből, miközben körülnézek. Szerencsére már nem vagyunk izgalmasak, nem néz minket senki, és alig vannak már a büfében, mert elkezdődtek a következő előadások és gyakorlatok, így csak mi maradtunk meg egy-két ember, akik teljesen belemerültek a jegyzeteikbe. Mikor visszanézek a fiúra, szinte könyörögve kéri, hogy aludjak vele, de nem lehet, most erős leszek.
-Nem lehet. Értsd meg, ennek így semmi értelme. -válaszolom finoman, nem akarom megbántani de tényleg nem lenne semmi értelme folytatni így a dolgokat, tovább kéne lépnem és találni valakit, akinek nem csak alkalmanként kellek, aztán meg visszatesz a polcra, mint valami játékbabát.
-Kérlek. Ne nehezítsd meg a dolgokat még jobban. Neked van még egy csomó lány rajtam kívül, nem fogok hiányozni a kollekcióból. -állom a tekintetét, de tudom, nem sokáig bírom, lassan le fog gördülni egy könnycsepp az arcomon, de azt nem akarom megvárni, inkább le kéne gyorsan lépnem. De nem megy, mintha földbe gyökereztek volna a lábaim.
-Vigyázz magadra. -hajolok oda hozzá, és egy puszit nyomok az arcára, majd felkapom a táskám és hátat fordítva a fiúnak, elindulok a szekrényem felé, hogy kivegyem a kamerám és mehessek haza. Útközben egyszer még hátra nézek, nem tudom miért szerettem bele, de tény, hogy nekem is nagyon nehéz lesz elkerülni. Viszont az is tény, hogy soha nem akar majd tőlem semmi komolyat, ennek meg így nem sok értelme van..

karakterinformáció

» A csordaszellem alapvonás... vagy mégsem? - Neile & Lizzy
» Életünk filmje... vagy mégsem ~ Archie és Lizzy
» David és Michelle - Szex vagy nem?
» Hey how r u??... Giselle&David
» David&Giselle - Vásároljunk!

Egy újabb unalmas iskolai nap... vagy mégsem? - David és Giselle

Egy újabb unalmas iskolai nap... vagy mégsem? - David és Giselle

Similar topics

Similar topics