Ma jön egy lány megnézni a szobát, amit muszáj kiadnom... Oké, megosztanom a lakást elvégre én is bérlem, de na! Az övé lesz az a szoba, a többi meg... nos a többi közös. Még belegondolni is szörnyű, de már régebben is próbáltam lakótársat keresni, csak akkor nem jött össze, és nem is volt olyan nagy szükségem rá, hogy ki tudjam fizetni a számlákat, de most van. Sajnos. Mindegy.
Szóval jön, én meg kitakarítottam, a héten már negyedszer. Csak mert biztosra megyek, nem akarom, hogy bármi kivetni valót találjon. Bár az így is találhat rengeteget, de nem a lakás tisztaságában. Nincs tisztítószer szag, sem semmi ilyesmi. Egyszerűen csak úgy néz ki, ahogy szerintem ki kell néznie.
Mivel még van egy kis időm, elnyúlok a kanapén, és a bekapcsolom a rádiót, hogy szóljon valami, amíg várok. Egyébként, olyan egyedül vagyok, néha komolyan nem értem, hogy tudtam itt korábban élni...Lehet kicsit elbóbiskolok, mert csak a csengőre eszmélek, és persze rögtön fel is pattanok. Lehalkítom a rádiót, az ajtó előtt belenézek a tükörbe, megigazítom a hajam, az ingem, és egy pillanatig gondolkozom, hogy kitegyek-e neki egy papucsot, de végül nem teszem, majd ha kéri, akkor adok neki, de amúgy nem akarom, hogy már most úgy érezze, rákényszerítem a szabályaimat, meg a rigolyáimat. Na meg... talán nem koszos a cipője.
Még egy pillantás a tükörbe, és gyorsan lekapom a szemüvegem, és a fogason lógó kabátom zsebébe nyomom. Be kellett volna tennem a kontaktlencséimet. Persze akartam, de ha bealudtam, akkor mindegy.
Egyébként ez az egész alig tart tovább egy percnél, szóval nem várakoztatom sokat, mielőtt kinyitom az ajtót, hogy beljebb invitáljam.
- Szia Anne! Zin.
Nyújtom neki a kezem, mert így illik. a teljes nevem tök feleslegesnek érzem elmondani, a hírdetésben benne volt, szóval biztosan tudja. Ha elfogadja a kezem, akkor rögtön beljebb is húzom, és - bár ez rám tökre nem jellemző, mivel kell hogy igen mondjon arra a szobára, igyekszem jól viselkedni - mosolygok.
- Kérsz valamit inni, vagy előbb mutassam meg, miről is lenne szó?
Nézek rá kérdőn, és a válaszanák megfelelően indulok tovább fel a lépcsőn, vagy a nappalin át a konyhába.

Eddig minden szuper. Bejön, köszön, köszönök. Jó fej vagyok - pipa! Ha tudná mennyit gyakoroltam. Hmm... azt hiszem jobb, ha nem tudja. Higgye csak, hogy alapból is ilyen vagyok. Mondjon igent, és fizesse ki a lakbérem felét. Vagy lealább egy részét. Nekem mindegy.
Amúgy szimpi, hogy nem kér semmit, mert drága mulatság az ilyesmi, én meg ha nem muszáj nem költök feleslegesen, főleg most nem, hogy nincs is miből. Azért vigyáznom kell, nem lenne jó az sem, ha túlzásba esnék, mert a végén még gyanút fog. És azt szintén nem szeretném. Az egész biztosan elijesztené.
Felvezetem az emeletre, és megmutatom a szobát. A szobám. Ha beköltözik a volt szobám. Amit kérdez, az már kevésbé tetszik. Főleg mert én is bérlek. De a bérleti szerződésben végülis az van, hogy amíg rendben tartom és nem teszek kárt, addig maradhatok...
- Tőlem... De ha végül kikötlözöl, akkor vissza kell festened.
Mondom vigyorogva - igen, ebben jó vagyok, még... mondjuk 10 percig - aztán belépek és elhúzom a függönyöket, hogy kinézhessen a parkra, vagy megnézhesse magát a tükörben. Én szeretem a tükröt, hiányozni fog.
- Öhm... nem tudom mit tervezel... ha jössz, nyugodtan hozhatsz extra bútorokat, de én ezeket nem tudom máshova tenni...
Mondom kicsit zavartan, mert bármennyire is nem szeretek ebben a szobában lenni, azért ragaszkodom a dolgaimhoz. És azt gondolom, hogy jobban viselném, ha valaki más használná őket, mintha ki kéne dobnom. Persze, el is adhatnám... De ha egyszer csak fogja magát és elmegy? akkor volt bútorom, nincs bútorom. Azt sem lehet. Mindegy. Ez még odébb van. Lefeljebb elviszem őket Paphoz... A volt szobámba talán be tudjuk paszírozni. Már megint túl előre mentem gondolatba. A hangja térít vissza.
- Hmm? - pillantok rá kérdőn. - Kínait? Miért pont kínait?
Nagyokat pislogok, ezt most egyáltalán nem értem. Hogy jutott ez eszébe? Szét nézek a szobámban, de persze tudom, hogy nincs sehol semmi kínai. Eléggé fura lenne. Vagyis nem tudom. Persze a kínai kaja az jó. A koreai jobb, de mint mindenhol itt is a kínai meg a japán az elterjedtebb. Na meg, úgysem tudnak különbséget tenni a kettő között az emberek. Megjegyzem én sem. Max, ha hallom őket beszélni. De ennyi. Amúgy meg figyelek rá. Érdekel a válasza, és ha válaszolt, akkor esetleg tovább is mehetnénk, hogy elmondjam, én kint alszom - ami azt jelenti, hogy ha ő bemegy a szobájába, akkor sajna mindig találkozunk, feltéve, hogy itthon vagyok. De ebből talán nem lesz baj. Engem nem zavar, amíg nem tart fel abban, amit éppen csinálok. Az új ágyam, már amúgy is ott van a tervező asztal mögött - gondoltam ad valamennyi "védelmet", hogy eltakar. Szóval, látnia kellett felfelé jövet. De mindegy.