Az élet szar. Erre már nagyon sokszor ráébredtem, de általában sikerül jól megfeledkeznem róla, aztán valami vagy valaki újra az orrom alá dörgöli. Most is! Ki a fenét érdekel, hogy mit csináltam 16 vagy 17 évesen? Kamasz voltam, érzelmileg labilis... Elvileg az ilyesmiknek nem is szabadna hogy nyoma legyen. Főleg, hogy amióta büntethető vagyok nem is csináltam semmi illegláisat. Vagy legalábbis nem kaptak el érte.
Hogy mi bajom? Állásinterjú. Az a bajom. Persze sejthető volt, hogy mivel túl tökéletes volt minden, amit beadtam jobban utánam néznek majd, de gondolta a fene, hogy ilyen mélyre le tudnak nyúlni. És egy ilyen apróság miatt visszautasítani. Még hogy én agresszív? Meg hacker... Jó hát mindkettő előfordul, de nem munka közben. A munkamorálom az tökéletes. Ezt bárki alá tudja támasztani.
Aztán még anyám is hívott. Valamit a hétvégéről magyarázott, de életemben először nem figyeltem rá, szóval kénytelen leszek visszahívni. Pap kiröhögött, amikor 5 perce felhívtam, és csak azt volt képes mondogatni, hogy ő már akkor megmondta. Hát köszönöm szépen. Pont erre, nem volt szükségem.
Annyira felhőtlenül rossz kedvem van, hogy még azt sem vágom, hogy pontosan hol is vagyok, pedig amúgy betéve tudom az összes utcát a városban.
A ruhám makulátlan, természetesen egyetlen ránc sincs sem az ingemen, sem a nadrágomon. Nyakkendőt nem vettem, az fölösleges, az öltöny zakót is levettem már rég, mert meleg van. A balkezemben tartom a laptop táskámmal együtt, a jobban a sebtében vett idegnyugtató kávém.
Szemüveg sehol, pedig a szemész is megörvendeztetett pár szép szóval arról, hogy mennyit romlott a szemem. Lesz@rom. Kell egy cigi.
Megállok, a táskát egy percnyi habozás után a földre teszem és a zsebembe nyúlok a dobozért. Utolsó szál... Mi jöhet még?
Rágyújtok. Azt hiszem a pókerarc ellenére is sugárzik belőlem, mennyire rossz a kedvem. Abból gondolom, hogy mindenki nagy ívben elkerül. Hát király. A cigim közben elfogy, én meg nem nyugodtam meg. A doboz pedig továbbra is üres. Szét nézek az utcán, valakinél biztos van cigi. Nem szokásom másokat legállítani és ilyesmit kérni, de nem bírom ki a boltig.
- Szia! Bocsi, nincs véletlen egy szál cigid?
Szólítom meg az első személyt, akit meglátok, aki törénetesen egy lány, és egész biztos, hogy láttam már valahol, csak nem tudom hol. Mindegy. Csak legyen cigije.

Tudjátok sosem voltam jó a programszervezésben. Talán ezért is bolyongok Hollywood egyik utcájában egyedül. De nem, ez most nem így van! Találkám van Jason-nel. Nem a pasim, csak egy barát, aki sokat jelent nekem. Igazából az egyetlen barátom, de most nem is ez a fontos. A fontos, hogy ez nem randi. Persze amióta ismerem többször is megfordult a fejemben, hogy lekapom és átélünk egy felejthetetlen éjszakát, de nem kockáztathattam a barátságunkat. Ahogy most sem tehetem! Épp ezért igyekszem .. Várjunk mit is mondott hova menjek? B*sszus mindent elfelejtek.Meg kell találnom minél előbb. A rohanást megszakítva állok félre és kutatom a barna bőr válltáskámba a telefonom. A kavalkád és a rumli a táskámban most nagyobb, mint amilyen általában szokott lenni. Kész feladom! Nem találom, nincs itt, ki fog akadni, ahogy én is. Azért megjegyzem, hogy az idegeit tépő lány egy fehér csőnaciban és egy fekete egyszerű topban áll a semmi közepén, illetve szélén vagy már magam sem tudom. Újra neki állok a keresésnek,eredménytelenül haladva. Illetve eredménye van: tovább őrlődök magamban. A kereső hadjáratot egy kellemes férfi hang szakítja meg. Állam a magasba emelem és tekintetem a férfi arcát fürkészi, miközben próbálok kinyögni valamit.
- Hello. Bocsi nincs véletlenül egy mobilod, amiről telefonálhatnék? -
Vágok vissza neki a kelleténél kicsit mogorvábban. Az idegesség teszi gondolom magamban, de az is lehet ilyen vagyok. Flegma és goromba.

Idegörlő! Mégis, hogy képzeli, hogy visszakérdez, ráadásul valami drágát kér. Persze hogy van mobilom, és persze hogy nem kapja meg. Legalábbis addig biztosan nem, amíg nem válaszol az én kérdésemre, mert mégis csak mindennek meg van a maga ideje. Nekem most cigi kell, neki meg nyilván telefonálnia kéne. Alapvetően nem vagyok az az adakozó típus, de kivételesen hajlandó leszek tenni valamit érte, feltéve, hogy ő is megteszi ugyanezt értem.
- Ha adsz egy szál cigit, akkor esetleg lesz.
Felelem olyan stílusban, mint ha melegebb éghajlatra küldeném, és közben próbálom felidézni, hogy mégis hol láttam korábban. Ez persze nem olyan egyszerű szemüveg nélkül. Oh, basszus, nem lehet ennyire rossz a szemem! Egész biztos valami másról van szó, elvégre az nem lehet, hogy nem vettemészre, hogy lassan az orromig sem látok. Igaz a messze lévő dolgok még mindig teljesen élesek. Na mindegy.
Várom az előttem álló lány reakcióját, és közben eszembe jut, hogy csak egyetlen helyről lehet ismerős.
- Te a Francesre jársz, ugye?
Kérdezem meg végül, és előveszem a telefonomat. Beütöm a pin-kódot, átállítom angolra, majd feléfordítom, hogy vegye el. Hiába vagyok tök ideg, még mindig HÖK-elnök vagyok... A hallgatókért mindent! Hurrá! Lőjjön le valaki,ha újra jelentkezek erre a posztra.

Hanglejtésén és stílusán is észrevehető, hogy ő nem anyuci pici fia. Határozott és célja van. A cél pedig cigizés. Nemes és szükségletes egy dolog, ami ellazít, de nekem most más céljaim vannak. Meg kell találnom Jasont és kell egy telefon, hogy utolérhessem. Az alku, amit felajánl nem is rossz. Egy szál cigi, egy telefonhívásért. Válaszra se méltatva kezdek cigi után kutatni. Pár másodperc elteltével a doboz cigit már ki is bányáztam a táskámból. Ezt bezzeg megtalálom. Látszik, hogy az életemet nem a telefon, hanem a cigi határozza meg. Mire nyújtanám - még mindig idegen srácnak - a dobozt, hogy vegyen ki belőle egy szálat ő már rég a kezében tartja a mobilját és nyújtja felém. Egy határozott mozdulattal fogadom el tőle, majd várom, hogy a csere teljes mértékben megtörténjen. Kérdése meglepett. Nem régóta járok az Egyetemre, így nem volt még alkalmam jobban szemügyre venni senkit sem. Biztos ő is egy diák, aki kiszúrt. Vagy egy végzős, aki ez a húzásom sz*patni fog. Na már csak az hiányozna.
- Talált, süllyedt. -
Vallom be neki, bár sejtésem szerint a kérdése nem véletlen volt. A választ már tudta, csak megakart bizonyosodni igazáról. Tipikus ego növelő folyamat.
- Melyik bagóshoz van szerencsém? -
Kérdem végül kissé ironikusan, de mégis kedves hangon.

Amint keresni kezd máris sokkal szimpatikusabb. Mondanám, hogy szerencsés, de ő nem fog így érezni, mellesleg magamat kéne annak tartanom, hogy végre kapok egy szálat.
Egyébként sosoem fogom megérteni a nőket, hogy hogy tudnak ilyen káoszban - mármint, ami a táskájukat illeti - megtalálni bármit is, de mivel előkerül egy doboz, inkább nem szólok érte.
- Végre.
Veszem ki a kezéből a felém tartott kis csomagot, míg ő a telefonom nyúlja le. Lehet túl mohó vagyok. De már nem is érdekel annyira a válasza a kérdésre. Az egyetlen dolog, ami számít, hogy egy cigaretta kerüljön a számba, meggyújthassam, és beszívhassam azt a megnyugtató füstöt.
Ahogy átjárja a tüdőmet az ismerős érzés, máris sokkal jobban vagyok. Visszaadom a dobozt, amibe még van pár szál, és még arra is képes vagyok, hogy mosolyogjak. Igen ez a szál, életmentő.
- Áh, én amúgy nem dohányzom...
Csak négy hónapja... Elhúzom a számat. Az már ilyen régen volt? Szörnyű. Tényleg le kéne állni. De most nem akarok ezen agyalni.
- Amúgy meg a legrosszabbhoz.
Fűzöm tovább, és nem érzem szükségét, hogy bemutatkozzam. Olyan nincs hogy valaki az egyetemen ne hallott volna rólam. Zin a stréber... Zin az a mázlista... Zin, a szemét állat... Ki hagytam valamit? Igen biztosan. De nem is érdekel. Jah! Höh, a legfontosabb: Hogy lett ebből HÖK-elnök?
Ez az amelyiken a legjobban szórakozom, mert ők választottak meg, és valójában nem bánták meg, csak kell valami, hogy panaszkodhassanak.
- Na és te ki vagy?
Érdeklődöm, ha már lenyúlta a telómat. Aztán hagyom, hogy telefonáljon, remélem hamar elintézi a dolgot, mert ha nem kellesz még egy szál cigi. Ez a mostani túl gyorsan fogy.

Egy hatalmas vigyor jelenik meg az arcomon, amikor az ismeretlen idegen tesz egy elég valótlan kijelentést. Még hogy nem régóta dohányzik. Pont úgy tűnik. Határozott mozdulatok követik egymást és nem is fulladozik. Az érzésről nem is beszélve ami átjárja most az egész testét. Megnyugvás, élvezet.
- Etesd ezzel a buta libákat. Látom, amit látok. Ebben a percekben téged most a cigi mentet meg. -
Jelentem végül ki kellő magabiztossággal, nem gorombán. Csak a véleményemet közöltem már megint úgy, hogy nem is kérdezték. De most mit tegyek? Rossz szokás. Ami a szívemen a számon. Illetve a gondolatom mondatokat alkot és elhagyja a számat. Ez van, érts meg. Ha mégse tennéd nem tudok mit tenni. Talán mégis! Adni egy tanácsot! Kerülj el nagy ívben és ne keresd a társaságom. Ismételten goromba voltam, no fene. Ez a világ tönkretesz.
- A legrosszabbal. -
Ismétlem el szavait, hogy meggyőződjek róla tényleg ezt mondta. Még mielőtt teljesen hülyének nézne újra megszólalok.
- Akkor megkeseríthetjük egymás vagy mások életét. -
Kacsintok rá, célozva ezzel arra is, hogy én se vagyok különb nála. Közben már tárcsázom is Jason számát. Kérdésére nem felelek, ha már ő sem mutatkozott meg. A következőkből úgyis megtudhatja, ha megakarja.
- Szia Jason, Annie vagyok. Bocsi a késésért, de ugyebár nem hazudtoltam meg magam. Találkozzunk a lakásomon. Puszillak. -
Tudom le még mielőtt bármit is mondhatna. Az lesz amit akarok, nincs választási lehetősége. Közben én is kiveszek egy szálat a dobozból és meggyújtom. Egy nagy sóhaj hagyja el ajkamat az első slukknál. Visszaadom a srácnak a mobilját egy cigi kíséretében. Azt ne várja, hogy megköszönjem.

Na tessék, még van mersze visszaszólni. Kap is érte egy gyilkos pillantást, és persze egy adag füstöt az arcába.
- Buta libákkal nem állok le cseverészni, egyébként meg épp elhatároztam, hogy nem gyújtok rá többet, de kb. 5 percig bírtam.
Rám tört az őszinteség. Igazából az első szál óta mondom, hogy nem gyújtok rá többet, de valahogy sosem jutok el oda, hogy be is tartsam. Aztán meg úgy vagyok vele, hogy valamitől fel kell dobni a talpamat. Mindezek mellé még kismillió kifogást fel tudok sorolni, és valójában egyik sem elég meggyőző.
Úgy látom - meg ahogy feleselt, abból is ez következik -, hogy vélemény nyilvánításban ő is hasonlóan kedves tud lenni, mint én. Ettől egészen szimpatikus lesz, és még az is megfordul a fejemben, hogy felajánljak neki egy posztot a HÖK-ben. Mondjuk lecserélem Bee-t, vagy Natasha-t. Oh, nem is! Izzie helyére... Mert hogy vele mi van? Azt mér végképp nem értem. Nem is akarok rá gondolni.
- Cöh.
Megkeseríteni az életemet, azt nehezen tudná, de ezen e megjegyzésen csak mosolyogni tudok. A telefont szerencsére gyorsan lerendezi. Nekem mondjuk pont elfogy a cigim közben, de nem lehet minden tökéletes.
Visszakapom a telefont, egy cigivel együtt. A telefon rögtön visszakerül a zsebembe, a cigi meg természetesen a számba.
- Te nem gyújtasz rá?
Kérdezem, ahelyett, hogy megköszönném. Ettől persze még nagyon hálás vagyok neki, na de nem kell tudnia. Viszont nincs kedvem egyedül füstölni...

Be kell vallanom tetszik a srác. Mármint a személyiségére gondolok mielőtt bárki bármit is kombinálna. Nem hiányzik a sz*rkeverés. Tetszik az a flegma modora, na meg a gyilkos pillantása amivel engem nem rémiszt meg. Sejtésem szerint kihívásra lelt bennem. Ha nem csalnak a megérzéseim ő a suliban egy nagy ember, akire mindig odafigyelnek. Persze a kellő távolságot megtartják, nem hiányzik nekik a balhé. Nekem annál inkább vagy talán .. Mindegy hagyjuk .. Mégsem. Azért jöttem ebbe a suliba, hogy újra önmagam lehessek. A kedves, jószívű, törődő Anne. De mi van, ha nem akarok már az a cukor mázos, édi-bédi kis csaj lenni? Ha nekem tetszik ez a bunkó én, aki leszarja mások véleményét? Már megint rossz dolgokon gondolkodom. Látszik, hogy régen láttam Jasont. Ő majd jó hatással lesz rám és visszaterel a helyes útra. Kérdésére már meg is kapta a választ, amikor én is meggyújtom a cigarettát és a megfelelő mozdulattal beleszívok.
- Ez hiányzott már .. -
Jelentem ki. Nem konkrétan a srácnak, de veheti úgy is hogy neki. Kósza sóhajaim törik meg a csendet.
- Kénytelen leszel elmondani a neved. Persze ha gondolod rád akaszthatok valami bugyuta becenevet is? -
Vigyorgok rá jelezve, hogy jobb ha elárulja, hogy hívják.

Ahhoz képest, hogy mennyire megvetek másokat azért mert dohányoznak, és ezzel építik a kapcsolataikat, most én sem vagyok éppen sokkal jobb. Még akkor sem, ha el tudom magammal hitetni, hogy nálam ez másképp van.
Mindenesetre megnyugtat, hogy nem egyedül kell elszívnom, ezt a szál cigit, ami valószínűleg most az utolsó lesz. Többet már igazán nem kunyerálhatok tőle, meg egyébként sem vagyok láncdohányos. Még akkor sem, ha a látszat most ezt mutatja. Igenis kibírom, akár több órán át is, hogy ne gyújtsak rá, és a doboz is kitart legalább két napig...
Elmosolyodom, ahogy azt mondja ez hiányzott neki. Tudom, hogy nem nekem szólt, és kivételesen, mivel ezt az érzés én is nagyon jól ismerem, még csak nem is szólok be érte.
- Végülis... napjában csak ezernégyszázhuszonhétszer mondom el, elkopni már nem fog. Zin.
Azzal már nem is fáradok, hogy a teljes nevemet mondjam, azt úgysem értené meg. Elsőre mindenki úgy szokott rám nézni, mint egy marslakóra, pedig csak koreai - ráadásul az is elrontva. Utóbbi nem zavar. Már nem. Tulajdonképpen sokkal jobban tetszik a Zin, mint a Shin. Ráadásul tök egyedi.
A becenévért persze megint kap egy gyilkos pillantást. Valahogy az ilyesmiért sosem rajongtam. Jah igen a Honey miatt... Azt még mindig nem értem, hogyan tudták így félre érteni.
- Na és te, ki vagy?
Csak a tisztán látás kedvéért. Meg mert mégsem akarom, hogy olyan nagyon bunkónak tartson. A hírnevemet, mondjuk már nem rontaná el... de ha egyszer szimpi a csaj?

- Akkor az már nem oszt, nem szoroz, ha én vagyok az ezernégyszázhuszonnyolcadik, akinek a mai nap folyamán bemutatkoztál, Zin. -
Mosolyodom el és hangsúlyozom a végén a nevét. Egyedi és különleges, de mintha hallottam volna már valamikor, valahol. Az biztos, hogy az Egyetemen, de vajon miért ragadt meg ennyire? Ha jól emlékszem az illetők, akik szóba hozták nem éppen dicsérték. Persze ezen nem lepődöm meg, nem egy kedves figura. De ha belegondolok akkor én sem vagyok az és mégsem mennek rólam a pletykák. Igaz azt sem tudják még ki vagyok. B*sszus beugrott! Zin HÖK elnök az Egyetemen. Na ezt jól kifogtam!
- Anne Pierce, de neked bőven elég lesz az Annie HÖK elnököcském. -
Bátorkodom, cifrázva gorombaságomat. Arcomat a levakarhatatlan vigyor ábrázata színesíti. Mit is mondtam? Levakarhatatlan? Talán elhamarkodottan ítéltem meg a dolgokat. Ha kiderülne, hogy Zin mégse HÖK elnök tátva maradna a szám. Ritkán égetem be magam, de az nagy égés lenne.

- Nem. Tényleg nem.
Ráhagyom, és a cigimre koncentrálok. Az sokkal kellemesebb. Mondjuk érdekelne, mi játszódik le a kis fejében, most hogy tudja a nevemet. Kizárt, hogy ne hallotta volna. Egyszerűen lehetetlen. Csak kell egy kis idő, amíg koppan. Persze mivel így elsőre eléggé hasonlít rám, nem fog semmi kiülni az arcára, amikor leesik neki a tantusz. Pont ezért foglalkozom azzal, hogy ne fogyjon el olyan gyorsan ez a szál, mint ahogy teszi. A gond az, hogy nem igazán tudom lelassítani a folyamatot, és sajnálnám, ha szimplán végig égne, anélkül, hogy beleszívnék. Szóval inkább jó hosszan szívok bele, miközben bemutatkozik, és csak a szemöldökömet húzom fel, a kicsinyítőképzős megnyilvánulására.
Lekicsinyítenk engem? Még ha legalább alacsony lennék! De nem vagyok! Mondjuk legalább tudom, hogy felismert. Vagy nem hallott még rólam elég rosszat, vagy nagyon bátor, esetleg hülye. Rosszabb esetben mindegyik. Kifújom a levegőt, és vele együtt persze a füstöt is.
- Annie...
Ismétlem utána, mintha próbálgatnám a dolgot.
- ... a helyedben többet ki nem ejteném ezt a szót a számon.
Utalok itt az elnökökcskémre, és tudom, hogy tudja, hogy erre gondolok. Ha másból nem a hangsúlyból éreznie kéne, hogy legközelebb rosszul jár, ha ilyet tesz. Ma nem, mert adott két szál cigit - ami sajnos, most hogy újra beleszívtam, már el is fogyott -, de holnaptól ennek semmi haszna nem lesz.

A reakció várható volt. Fordított esetben én is kiakadnék, esetleg hiszti roham törne rám. Mindkettő veszélyes lenne. Zin szemöldök felhúzása is a veszélyről árulkodik. Persze pont azért csináltam, hogy bajba keveredjek. Kell egy kis változás az unalmas kis életembe. Jelenleg nem volt lehetőségem egy jót mókázni. Most végre itt a lehetőség miért is hagynám ki? Na meg valahogy a figyelmet magamra kell vonnom a suliban. Ki kell tűnnöm a többiek közül. Tökéletes, ha egy HÖK elnök társasága leszek. Ellenség, barát, barátnő, mindegy. Csak legyen valami kapcsolat, amiről pletykálhatnak. Nem félek, vállalom a kockázatot. Erről szól az élet, nemde? Becenevem hallatán hümmögök egyet, majd kifújom a füstöt is. Talán az utolsó slukk. Mégsem. Egy belefér még kérdésének választ adása előtt.
- Több időm úgy sincs, de sejtésem szerint neked sem. Egy HÖK elnök elfoglalt, nemde?-
Kérdezem továbbra is pofátlan vigyorral az arcomon. Közelebb férkőzve hozzá lépek egyet, majd folytatom. Tekintetem az övét keresi.
- A játék mostantól kezdődik HÖK elnököcském. Most én kostóltalak meg egy kicsit téged, de ez még csak az előétel volt. -
Kacsintok rá, majd azzal a lendülettel fordulok meg és indulok el. Ha utánam jön, ha nem megfordulok és egy pillanatra megállva megfordulok és intek neki köszönésképpen. Ha nem lép tovább megyek és ott hagyom. Amúgy is vár már Jason.

[ Köszi a játékot élveztem, de ha mégse lenne vége akkor előre is. ]

//csak hogy elrontsam azt a szép 600-ast, na jó, meg mert megérdemled, hogy kapj egy zárót//

Úgy gondolom ő inkább a bátor típus. De talán a vakmerő megfelelőbb kifejezés. Érdekes lenne vele tovább beszélgetni, de neki haza kell mennie, hogy találkozzon azzal az akárkivel, akivel beszélt, és sajnos nekem is van még dolgom.
- Nem, a Hök elnök nem elfoglalt... Azért lettem elnök, hogy a többieket ugráltathassam.
Ez persze nem igaz, de azért ha lehetőség nyílik rá megteszem. Ugyanakkor vállalom a felelősséget a többiek hibáiért is, már csak azért is, mert így helyes. Szerintem kifogástalan munkát végzek, max a modorommal meg a módszereimmel lehet gond, de ha a végeredmény az, amit elvártak, akkor senkit sem érdekel, hogy jutottunk el oda.
Közelebb lép... Vajon személyes térről hallott már? Hogy képzeli, hogy ilyen közel jön? Természetesen arrébb lépek. Nem, nem félelemből, egyszerűen csak nem érzem helyesnek, hogy az intimszférámba férkőzik az engedélyem nélkül.
- Cöh...
Fejezem ki, a véleményemet nagyon lenézően, de azért egy mosolyt is kap mellé. Na nem félreérteni nem csábosat, még csak nem is kedveset, inkább kihívót. Kiváncsi vagyok mit fog szólni Annie Pierce, miután megnéztem a kartonját...
Elindul, én meg felemelem a földről a táskámat, hogy megnézzem mennyire lett koszos. Elhúzom a számat, mert bizony van egy csúnya poros csík rajta, de kizárt, hogy most neki álljak letörölni. Inkább a zsebembe nyúlok, hogy megkeressem a kocsi kulcsot, mire felnézek Annie már messze jár, de talán mintha intene... Kár, hogy nem szoktam integetni.

//Én köszi aztán majd nézz be (hozzám) a hökbe //