Titkos randevú - Amelia-Felix

Kicsit megelégeltem, hogy ez a bizonyos Amelia folyton egy romhalmazzá változtatja Reevent, mert ezen nincs mit szépíteni. Akárhányszor összekapnak, mindig ez van. Ráadásul legutóbb pocsékabb színben volt Reeven mint valaha. Igaz a karácsony jól telt, talán a jókedve is visszatért, de unom már, hogy hatszoros munkába telik szinten tartanom a srácot, csak mert a drágalátos nővérke nem képes emberként viselkedni és odafigyelni az öccsére. Reeven nem tud róla, de hát "biztonsági" okokból kiszedtem belőle, hogy hol is lakik ez a Sebastian, aki most cseppet sem érdekel, hanem a csaja. Fogadjunk nem tudja, hogy a fiúja legalább annyira meleg, mint én! Hmpf! Szánalmas. Bár még nem láttam azt a Sebastian nevezetűt, lehet olyan lányos, hogy a csaj meg valójában leszbikus... Szó mi szó, Reeven az iskolában van, ahogy a szeretője is, de annyit kiderítettem, hogy ma a csaj otthon van. Szabadnapos. Tudom, tudom, nővér, aludnia kell, de már 13 óra, tuti fenn van, nem lehet ennyire úri nő, hogy délnél tovább aludjon. Hacsak szét nem kefélték az éjszakát a párjával. Mindegy is.
Egy laza fekete ing és sötétkék farmer a társam, igényesen, adtam magamra. Nem, nem Amelia miatt, hanem Reeven miatt, ne mondják rá azt nem igényes párválasztást illetően. Így is tűzben ég a sötétbarna szemem, hogyha arra gondolok ez a csaj az ellenségem. Nem rokon, nem barát, ellenség! Minimum addig, míg össze nem szedi magát. És csak azért nem tépem vagy erőszakolom meg, mert Reeven nem örülne. Persze kimértebb és bölcsebb vagyok annál, mintsem kimutassam, a hűvösség amúgy is jobban feszélyezi az embereket.
Minden megvan, még a kapun is bejutok, mert pont mennek be, így könnyedén eljutok a bejárati ajtóig, ahova becsöngetek. Ideges nem vagyok, illetve vagyok, de nem a találkozástól, hanem az emlékektől. Remélem imádkozott ez a kis lotyó, mert különben megeszem reggelire! Ha nyílik az ajtó önkéntelen is végignézek rajta. Már értem Reeven miért kívánta meg.
-Üdv. Amelia ugye? Felix vagyok. Bemehetek?
Még egy mosolyt is magamra erőltetek, csak be kell jutni, onnantól már nem tesz ki könnyen. Minden esetre magabiztosságom nyilvánvaló, kellemes férfias parfüm leng be, megborotválkoztam, mert Reeven azt szereti. De olyan vagyok mint egy vámpír, engedély nélkül nem megyek senki lakásába, még van esélye elküldeni. Aztán nem lesz.

Teszek-veszek a lakásban. Sebastian tanít, nekem csak éjszakára kell mennem dolgozni, de előző éjjel úgy aludtam, mint a mormota, nem húz az ágy, hogy pihennék kicsit a műszak előtt. Rövid sort van rajtam és ujjatlan top. A hajam kislányosan lófarokba kötve. Már voltam bevásárolni, és nagyjából feltakarítottam, de az ebédhez még alig fogtam neki... Éppen csak a zöldségeket pucoltam fel, amikor csöngettek.
Az órámra nézek: ki lehet ilyenkor? A postás korábban szokott jönni, a szomszéd néni meg később. Általában dél táján csönget be, amikor a legjobban aludnék az éjszakai műszak után... Mindig van valami kifogás: csak egy tojás, csak egy kis vaj, vagy éppen élesztő kell neki... Szerintem csak kíváncsiskodik. Még mindig szokatlan neki, hogy nagy nálunk a forgalom: többnyire Sebastian tanítványai és barátai, de hozzám is benéz néha valaki.
A kapucsengő nem szólt, így a szomszédra gondolok: Nem igyekszem ajtót nyitni. Ő úgyis tudja, hogy itthon vagyok, és mindig megvárja, míg ajtót nyitok. Ha kell, húszszor is csönget. Most nem türelmetlenkedik, nem nyomja újra és újra a csengőt, mint a bolond, ahogy szokta, és ahogy az ajtó felé szánkázok a puha, frissen mosott padlón, megfordul a fejemben, hogy nem is ő az. De nincs röntgen szemem, biztos csak akkor leszek, ha ajtót nyitok.
Bizalmatlanságomból adódóan nem tárom szélesre az ajtót, éppen csak annyira, hogy az illető lássa, kivel találta szemben magát. Lehet, hogy nem is engem vagy Sebastiant keresi, csak eltévesztette az ajtót. (Bár a nevünk ki van írva). Nekisimulok az ajtónak, fejemet is neki döntöm, úgy nézem az előkelő idegent. Elpirulok, ahogy végig mér. Akaratlan elengedem az ajtót, és kissé hátrébb lépek, már csak a kezemmel érintve azt.
Nevemen szólít, noha sosem találkoztunk. Ő Felix. A neve Reeventől ismerős, és a mosolya ellenére is megszorul a gyomrom. Be akar jönni. Reeven nincs vele. Mi oka lehet, hogy egyedül keres fel?
- Öhm, nem...- bukik ki azonnal a számon. Egyedül vagyok.
Nem így képzeltem az első találkozást. Közös ebédet vagy vacsorát képzeltem, és nem is feltétlenül nálunk. Sebastiant mintha frusztrálnák a szervezett ebédek, inkább eljárunk valahová, ha ilyen céllal jövünk össze a barátainkkal.
Kombinálok, ahogy szoktam, miközben felmérem én is őt magamnak. Nem hivalkodó, de elegáns öltözet. Ápolt külső. Hirtelen rájövök, miért ráz tőle a hideg. Külső jegyeiben nem, de a mosolya miatt emlékeztet valakire. Nagy Fehérre.

//Tudom, hogy későbbi választ vártál, mert le kell játszani ezelőtt a Reevenes játékomat. Úgyhogy nem kell sietned a válasszal. Csak jelezni akartam, nem feledkeztem meg rólad. Amúgy kösz a lehetőséget, ezúton is! //

Mikor csöngetek nem kapkodnak ajtót nyitni. Lehet lement a boltba, vagy fürdik. Még várok, ha már eljöttem, nem szaladok el. Maximum, ha tíz percig nem nyílik az ajtó csengetek be újra, addig nem, nem vagyok holmi türelmetlen kölyök, aki csínyként éli meg, hogy sokszor csengethet.
De nagy nehezen kinyitják az ajtót, ha nem is kitárják, de ki vár el manapság ilyet? Én biztos nem. Látom meglepi, hogy végigmérem, de nálam ez alap, szinte reflex, nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget. A "nem"-re viszont felszalad a szemöldököm. Még pislogok is. Mi van, épp maszturbált, vagy pasizik? Mi olyan eget verően fontos, hogy ne legyen fél órája?
-Nem? Nos... rendben. Akkor kérlek nevezz meg egy időpontot. Beszélni akarok Veled és még idén, nem jövőre. Fontos, különben sejtheted, nem fáradok ide személyesen a lakásodra hívatlanul.
Fonom magam előtt össze a karjaim, eltökélt vagyok, ha már idejöttem, ne menjek üres kézzel. De annyit elért, hogy a mosoly eltűnjön az arcomról és enyhe bosszúság költözzön a helyére. Utálom, hogy az emberek nem bírnak spontánok lenni, a halálom.

//Írsz amikor tudsz, tudom, hogy fontos a Reevenes játék Smile

//

//Erre még tudok. Semmit sem befolyásol//

Otthon sosem vagyok túlöltözve. A lakásban meleg van, amit magamra kapkodok, nem utcára való. Főzéshez és takarításhoz ideális, a szomszédasszony pedig kit érdekel? De nem ő áll az ajtóban, és amikor azt kérdezi, bejöhet-e (miután végignézett rajtam), elutasítom. Nem érdekel, hogy Reeven pasija. Nem leszek céltáblája senkinek, és efféle pillantásoknak akár rossz vége is lehet. Mondhatja, kihívó voltam... Nem árt óvatosnak lenni.
A válaszom láthatóan meg is lepi. Igaza volt Reevennek, ez a pasi magabiztos és ellenállhatatlan. Valószínű nem is szokta meg, hogy ne engedjék be valahová, ha becsenget, még ha nem is ismerik. Keresztbe fonja a karját maga előtt, jelezvén, nos, akkor ő is távolságtartó lesz. A mosolya is eltűnik, és gratulálok magamnak, hogy észrevettem, nem volt valódi. De mert fontos dologról van szó, (ez nekem egyet jelent Reevennel, ha már ő jelent meg nálam), nem vagyok elutasító. Igazából meg sem hallgatott, miért döntöttem így. Túl gyorsan reagált. Talán jobb is ez így, valamit elárult róla. A mosoly csak máz volt.
- Az idén... - akaratlanul elmosolyodok. Tekintve, hogy január első hetében járunk, elég széles a választási lehetőségem- Nos, értem én, hogy fontos. Találkozzunk a szemközti kávézóban. Öt perc és ott vagyok...- mondom nyugodtan.
Van bennem egy érzés, hogy nem hihetek neki. Vagy legalábbis bíznom nem szabad benne. Idegen, bár Reev ódákat zengett róla. Akkor mégis miért úgy jön, mint a báránybőrbe bújt farkas? Eldöntöm, akármi lesz, nem engedem be a lakásba. Ha beszélni akar, beszéljünk semleges helyen. Akkor véletlenül sem tud kompromittálni...

Elutasítja a kérésemet, miszerint beenged-e, de nem szoktam okokat kérdezni, miért. Ha nem, akkor nem, valószínű nem azért mondta, hogy bosszantson, ha mégis, elég kicsinyes és együgyű bosszú.
Azért az idegesít, hogy elcsesztem a napom, mert Ő hóbortos kedvében van, jelzem is felé, nem viccből ácsorgok öt perce az ajtójában, hanem mert közlendőm van. Valószínű érzi, hogy nem teszi majd zsebre, mert bizalmatlan. Visszaismétli amit mondok, félretekintek, csak egy kifejezés, de ha komolyan meri venni és szilveszterkor szándékozik felhívni tényleg megtépem. Azaz nem, csak kihasználom a ráhatásom Reevenre, hogy felejtse el MINDEN rokonát. De szép is lenne, pár hülyével kevesebb. Aztán visszaemelem a tekintetem, hogy nagy kegyesen elhiszi, hogy nem csak amiatt jöttem, hogy Reeven mit vacsorázott tegnap. Megemelem az egyik szemöldököm, hogy egy kávézót ajánl, ezek szerint csak az otthonában nem lát szívesen. Bizonyára, mert qvákat nem óhajt ott tudni, kinézem belőle szégyellné a tudatot is. De ez valószínű a saját dacom, nem örülök, hogy tudja. De nem hibáztatom Reevent, elvégre nem is titok.
-Nekem tökéletes. Legyen tíz, ha öt, akkor késel. Egy nő sem készül el két perc alatt.
Teszem hozzá, csak úgy mellesleg, még bántó éle sem lesz, csak puszta tény. Sarkon is fordulok, jelezve nekem megfelel és ott várakozom majd. Ha nem jön, meg lesz úgy is a véleményem, ami nem javít a mostani állapotokon.
Mikor kiérek az épületből szét kell nézzek, nem vagyok ismerős erre cseppet sem, de nem kell sokat kóvályognom, hogy megtaláljam melyik kávézóról beszélhetett. Rögtön arra veszem az irányt, benn pedig leülök egy kétfős asztalhoz, unottan bámulva kifele. Nem szeretek várni, teljesen pocsékba ment idő... főleg, merengeni sem tudok semmin, mert fortyogok magamban. Nem azért mert nem engedett be, az pont nem izgat. Ahogy az sem, hogy egy kávézóban kell megmondanom a magamét. Ennek annyi hátránya van csupán, hogy innen el tud menni. Hazulról nem tudott volna, akkor ha akarja, ha nem, végig kellett volna hallgatnia. De nem baj, nem fogom zavartatni magam. Meglátjuk valóban letolja-e a formás seggét ide, hogy beszélhessünk. Nők... körülményesek.

A megnyerő külső eleve figyelmeztetést indít el bennem. Ráadásul nem ismerem, csak hallomásból, ami eléggé elfogult, tegyük hozzá. Nem engedem be a lakásba, noha a szándéka, hogy így tesz, eléggé határozottnak tűnt. Szemlátomást meg is lepi, hogy ellenállok.
Valóban fontos dologról lehet szó, ha Reev nélkül jött hozzám. De nem feltételezem, hogy mögötte, a tudta nélkül. Honnan is tudta volna a címem, vagy a belépő kódot? (Valahogy be kellett jutnia a lépcsőházba. Vagy egy lakó engedte be.) Nem vagyok megfelelő öltözetben, hogy azonnal vele tartsak. De amikor időt kérek tőle, megduplázza az időm, arra hivatkozva, a nők milyenek.
A számra harapok, inkább nem szólok vissza. Biztos nem vagyok igazi nő, de nekem 2 perc is elég lenne. Vagy úgy kéne kikészíteni magam, mintha randira mennék? Nem randizok. Sebyvel is csak ritkán, mert amióta együtt élünk, ritkán megyünk bárhova is külön-külön. Pedig azokat az időket, amikor randizgattunk, nagyon szerettem! Hm...
Le se tolom a sortomat. Olyan puha és vékony anyag, hogy simán feljön rá egy farmer, és csak egy puha kardigánt kapok a toppom fölé, már kész is vagyok. Egy perc volt? Talán még annyi se. Belebújok a vászoncipőmbe, és üzenetet firkantok Sebynek, ha közben megérkezne: " A szemközti kávézóba mentem, Felixszel. Ha 14:00.ig nem érek haza, jelentsd fel! Csók, Lia"
Kuncogok. Ha minden igaz, hamarabb érek haza, mint Sebastian, ezt a cetlit nem is fogja látni. De vicces, hogy a fantáziám elszállt, és arra gondolok, valóban ő a Farkas, én meg Piroska." Zsebembe tolom a kulcsot, miután bezártam az ajtót, és kettesével szedve szaladok le a lépcsőn. Felkötött hajam lazán lobog utánam.
- Itt is vagyok- állok meg az asztal mellett, ahova leült. És kezet nyújtok neki, mintha újra kezdhetnénk. Nem ő tehet a bizalmatlanságomról: - Amelia Simeon.

Nagyon nehezen szánja rá magát a másik, hogy felfogja egyáltalán, nem bájcsevegni jöttem. Valamint természetes, hogy Reeven miatt, a többi ismerőséhez semmi közöm. Nem is lesz, ha rajtam múlik. Amiket Reeven mesélt róla, egyáltalán nem szimpatikus, sőt, kifejezetten irritáló, de pont emiatt, ha már Ő túl szolid rendbe tenni a rokona eszement gondolkodását, majd megteszem én. Szembesíteni azzal, hogy más hogyan látja Reevent, mikor Ő nincs ott elég nyomós érv, hacsak nem hord szemellenzőt, de akkor végleg leírom magamban.
A kávézóban, ahova leküldött nem kell sokat várnom, bár nem néztem mennyi idő telt el. A lényeg, hogy eljött, a többi lényegtelen apróság. Felállok, ennyi jó modor van bennem, határozottan rázok vele kezet, nem zavar, hogy nő. Lesz egy halovány félmosoly, ami átfut az arcomon, teljes nevet akarsz?
-Felix Kaleolani.
Úgy sem jegyezte meg, túl fura a csengése, értelmetlennek is szoktam tartani, hogy elmondjam. Ha a Felixet megjegyzi, beljebb vagyunk.
Helyet foglalunk, megvárom míg választ valamit, magamnak csak egy nagyobb pohár ásványvizet kérek majd. Nem azért mert drágállnám a helyet, csak nincs hangulatom máshoz. Egyelőre legalábbis.
-Nem feltétlenül tartalak fel sokáig. Gondolom sejted, ki miatt vagyok itt, csak azt nem, miért. Ugye? Első körben annyi kérdésem lenne hozzád: Szereted az unokaöcséd?
Nem, a látszat ellenére halálosan komolyan kérdezem. Amennyire ki tudja készíteni, lehet csak játszik vele, női szeszélyből. Hátradőlök a széken, átvetem a lábam a másikon, hogy a bokám a térdemen pihen, egyik kezem az asztalom, másik a szék karfáján. Az arcom komoly és fürkésző. Közben az is feltűnik mennyire nem érdekelte mit kap magára, jesszus. Szép nő lehetne, de látszik nem figyel magára eléggé. Persze ez most lényegtelen, nem is teszem szóvá.

Felkészületlenül ér, hogy Felix betoppan hozzám. Egyedül vagyok otthon. Eszembe sincs beengedni a lakásba. Nem ismerem. Mondania sem kell, hogy Reevenről van szó, és ez azonnal, mint valami alarm-reakció, még inkább kiélezi az érzékeimet. Látszólagos nyugalmam mögött félelem lapul. De álarcokat viselni megtanultam egy ideje. Még Sebastian sem vette észre, milyen nagy a baj.
Gyorsan öltözök, nem válogatok. Nem a legmenőbb szerelésbe bújok, tény és való, de amit felveszek az tiszta. Áátlagos fiatal nő benyomását keltem (szerintem). Sok lány szaladgál hasonló szerelésben LA utcáin. Már egy asztalnál ül. Odamegyek, s mintha most találkoznánk először, bemutatkozok. Feláll, kezet fogunk (férfiasan), bemutatkozik ő is.
Leülünk. Vizet kérek, mint ő. Viszont nem úgy ülök. Felixszel ellentétben én összezárom a térdeimet. És nem csak azért, mert nyilvános helyen vagyunk, mert vagy így illik. Ha nem is vagyok tudatában, vannak titkaim, főleg ez előtt a férfi előtt, és ezt a testbeszédem is rögtön elárulja. Nem úgy ő. Zavarba hozóan nyit, azonnal, szétterpesztett medencéje éppen csak nem ég vörösen: én vagyok A FÉRFI! Igaza volt Reevennek, nagyon karizmatikus.
Nincsen napra készen. Nem tudja, hogy Reevennel nem vagyun rokonok. Ha nincs tudatában legutóbbi vitánknak, miért van itt? Valóban, miért jött el hozzám?
- Engedd meg, hogy előbb én kérdezzek valamit: mi a célod a látogatásoddal?- sem szemrehányó, sem haragos nem vagyok. A hangom - a lehetőségeim szerint- nyugodt. Inkább csendes vagyok, nem célom, hogy mindenki ránk figyeljen. De nem kell előrébb hajolnia, hogy hallja a hangom. Még nem vagyok (teljesen) berezelve. Elvégre, jöhetett segítő szándékkal is. A problémáink Reevennel nem mostanában kezdődtek.

//Bocsánat a késedelemért. Meg kellett várnom a másik játék végét, és az... nem úgy végződött, mint ahogy reméltem. De akkor úgy játszunk, hogy arról nem tudsz? Mármint, hogy mi történt hétfőn reggel?//

Nem tudom eldönteni irritál vagy lenyűgöz a nyugodtsága. Vagy úgy az egész lénye érdekel vagy összetörném, leköpdösném és búcsú poraira. Annyi szerencséje van, hogy Reeven szereti, se több, se kevesebb. Pont ennyi. Ülésem, beszédmódom egyértelműen sugározza felé, tudom miért jöttem, mit akarok. Ő rajta viszont látni bezárkózik, feszeng, görcsöl. Helyes, féljél csak, kevésbé fogsz megijedni... A kérdésén felhorkanok. De tény, ez a legérdekesebb az egészben. Nem is az ok, a cél. Azonban nekem sem célom magunkra vonni a figyelmet, már azon túl, hogy mindketten külsőleg megkapóak vagyunk, több indok ne legyen felénk nézni.
-Hmpf. Természetesen az, hogy Reeven boldog legyen. Elég nehéz kiegyensúlyozott, tartós boldogságot nyújtani neki, ha van egy szerencsétlenül elcseszett nőszemély, aki pár óra alatt földig döngöli több havi munkám, hogy Reeven kijöjjön a depresszióból.
Tekintetem vádlóan fúródik az övébe, de hangom nyugodt marad. Csak az orromon látszik, tágabbak az orrlukaim, hogy mélyebben veszem a levegőt.
-Erre két lehetőségem van. Az egyik, hogy végleg eltakarítalak a képből és nem lesz veled dolgom vagy, ami nehezebb, de eredményesebb, hogy valahogy helyrepofozlak, szembesítelek vele, hogy mit baszol el folyton és rájövök mi a picsáért vagy ennyire életképtelen. Mert hogy halvány lila sejtelmed sincs mi folyik körülötted, azzal pontosan tisztában vagyok, látni sem kellett Téged. ENNYIRE nagy bajban vagy kisanyám. Legyintek hanyagul a kézfejemmel felé, hogy igen, Rólad van szó, nem a szomszéd csajról. -Igazából rajtad is múlik Te mit szeretnél. Ha azt mondod nem szereted Reevent, tényleg nem bírod elviselni, hogy beteg, hogy csak a vidám fele kell, ami Téged is összekapar, akkor nem fárasztalak csak arra kérlek tényleg hagyjad békén és ne keresd. De ha kicsit is szereted, akkor őszinte leszel velem. Ne akarj ellenségednek, mert túl nagy falat leszek Neked. Lehet, hogy Te ápoltad a kiscserkészt, míg kómában volt, de mióta felkelt én viselem gondját, én vigasztalom, ha sír, ha szenved, nem csak egy eszméletlen test már. Ugyan annyi jogom van panaszkodni, mint Neked. Márpedig én kibaszott panaszos vagyok.
Közben idesétál a pincér, furán néz rám az utolsó mondatért, de csak "húzz anyádba" tekintetet kap, hallgatózzon más merre. Leteszi a vizeket és el is megy, tekintetem Ameliára emelem, nyilatkozzon. Egy esélye van, most döntsön. Számhoz emelem a poharat és belekortyolok. Várok.

((Megbeszéltük sztem ha van kérdés írd meg))

Hamar elpárolog a nyugalmam nagyobb fele, ahogy elhagyom a lakást. Mégiscsak ismerős közeg... De oda nem hívhattam be egy ... idegent. Ha tudok is róla ezt-azt, személyesen még nem találkoztunk. Mondhatja bárki, hogy ő Felix, hiszen még sosem láttam!
Amikor viszont leülök vele a kávézóban, több bizonyítékot is szolgáltat, hogy bizonyos legyek benne, ki ő. Tévedtem elsőre: nagyon is képben van, Reeven tehát valóban sokat beszélhetett neki rólam. Belém hasítanak a szavai: "szerencsétlenül elcseszett nőszemély". Ilyen volnék? Ilyen vagyok. Sokkal inkább, mint pár napja, hiszen azóta Sebastian is szakított velem. Kár tagadni, mindenkinek jobb nélkülem.
Összeszorítom a szám., a térdem, a fenekem. Lényegében egyetlen szorongás vagyok. Még a hajamban lévő gumi is húzza a hajam.
Felix pedig ugyanúgy választás elé állít, mint Reev. Csak éppen... Minden szava, mint egy-egy ostorcsapás. Tükörképe annak, amit magamról gondolok. Életképtelen vagyok. És gyáva a halálhoz. S míg Reeven időt ajánlott, hogy átgondoljam, hogyan is oldjam meg ezt a helyzetet, Felix pedig... Talán nem is a Farkas, hanem a Tündérkeresztanyám, férfi alakjában.
Megpróbálok úrrá lenni azon, milyen szerencsétlen vagyok. Tudom, hogy mit szeretnék, csak azt nem, hogyan valósítsam meg. Ez a férfi pedig úgy beszéli Reeven nyelvét, mintha kezdetektől ismerné. Mit árthat nekem, ha meghallgatom? Ha valóban szereti Reevent, (és ha én is szeretem annyira), együtt tudunk működni. Talán tényleg a jó szándék vezeti...
- Ez az egész... egy félreértés... Nem tudom meggyőzni Reevent, mert ő már elkönyvelte magában, hogy én nem fogadom el őt, pedig ez nem igaz. Nem csak a vidám fele kell, de célom volt, hogy vidám legyen. Azt hittem, jó hatással leszek rá, de csak lehúztam arra a szintre, amiben én éreztem magam, amikor újra találkoztunk... Hidd el, nem ezt akartam...- előrehajolok, könyököm az asztalra támasztom, arcom a tenyerembe temetem, a poharat fikszírozom magam előtt. Szórakozottan forgatom.

Nem nehéz olvasnom a testbeszédét, míg tartom a hegyi beszédem: "félek", "hagyj magamra", "bezárkóztam, így nem érsz el"... pedig nyitott könyv, engem qvára nem érdekelnek a kibaszott falai, amiről Reeven ecsetel, számomra azok átlátszó gipszkartonok, látom a meztelen valóságot és visszatetsző. Mint valami életképtelen kis féreg, aki lehetne pillangó, ha rájönne, hogy hernyó. De ha nem jön rá, bizony valaki el fogja taposni, mert nem fejlődik.
-Hmpf... ebből is látszik qvára nem tudod azt se neked mi kell, nem hogy másnak. A saját baromságaid vetíted ki rá mi? Szeretted volna, hogy vidám legyen, de nem tudtad azt se Te hogyan legyél az mi? Érdekelne mi a f@sz bajod van. Mert jó, a családodban ment a vita, de melyik családban nem megy? Én is festő lettem nem könyvelő, és? Van egy pasid, ott az unokaöcséd és leszarom, hogy nem vagytok csak papíron azok, mit számít. Senki nem mond olyat, hogy mostoha-unokatestvér. Szóval minden adott, a munkád is szereted. De jó, hogy csak a testük kell gyógyítanod hallod, kinyírnád az összes páciensed. Hmpf... Szóval félreértés, mi? Elgondolkoztál azon, miért nem bírod meggyőzni? Miért nem hisz Neked? Egyszerűen nem adod jelét, hogy a mostani énje, az érzékenyebb Reeven, a felszíneskedő drogost levedlő énje jobban tetszene. A múltban ragadtál, nem a mostani Reevent dicséred. Ha engem kérdezel, Ő a régi Ameliát keresi, akit olyan önzetlen és szent picsának írt le. Mert Te minden vagy csak az nem, ide látom. Az önzőséggel nincs baj, ha értelmesen csinálod. De őszintén, mit hittél? Mit akartál? Hm? Mert most teljesen kikészítetted Őt, gratulálok, kábé építhetem fel a nulláról. És csak hogy istenesen elküldhesselek a picsába közlöm, miattad nekem is folyamatosan bizonygatnom kell, elfogadom Őt így és kedvelem úgy ahogy van. Nem csak fárasztó, értelmetlen is, mert ÉN megmondanám, ha nem így lenne, de mintha miattad senkiben sem lenne képes megbízni. Hölgyeim és Uraim, egy igazi energiavámpír, üdvözöljük Miss Simeont!
Tapsolok halkan előre dőlve, de ez csak jelzésértékű, arcom is fintorba torzul, tőlem ne várjon sajnálatot, bőghet is, akkor is közlöm vele, igen, elcseszted bazd meg.

Felix nem kedves. Csöppet sem az. De akármilyen hangvétellel is közelít meg, egyértelmű a szándéka: Reevennek akar segíteni. Dióhéjban mondom el, mire jutottam Reevennel kapcsolatban, bár ettől nem lesz könnyebb. Ha képben van, úgyis tudja, hogy Reeventől időt kaptam, gondoljam át, próbáljam másképp csinálni. És bármilyen nehéz is volt otthagyni... Megtettem, mert erre kért. Azzal, aki most vagyok, amúgy sem mennék semmire. Ráadásul egyre erősebb az elhatározás bennem, hogy tovább szaladok. Sebynek se kellek, neki is inkább Josh kell... Minek maradjak?
Megáll a kezemben a pohár, amit eddig görgettem ide-oda az asztalon. Hirtelen rámarkolok, amikor azt ecseteli, milyen csodálatos életem van. Mégse tud mindent. Arról nem tud, hogy Sebastian elhagyott. Nem tudom, ennek a hírnek örüljek-e, vagy se. Vajon mit jelent ez? Az sem biztos, jelent valamit. Mindenesetre Sebastian eddig nem jött haza, pedig azt ígérte, ma jön...
- Az a papír nekem se számít..- fogódzom bele valamibe, legalább valami, amiben tökéletesen egyetértek vele, ami nem fáj, ami nem vezet önmarcangoláshoz.
- Na igen... a régi énjeink...- húzom el a szám. Sok tekintetben a múltban ragadtam. Talán változni sem kellett volna soha. - Bezárkózva lenni biztonságosabb, Reevennek is, nekem is.
Miután elmondta, amit akart, és földig gyalázott, ráemelem a tekintetem.
- Igazad van, nem tudom, mit akartam. Tudom, hogy nem ezt... Azt világosan megértettem, hogy neki sem rám van szüksége, hanem rád. Megnyugtatlak, ki is szállok a képből, nem fogom újra meg újra lehúzni őt. Építsd fel, tedd boldoggá, áldásom rátok. Jobb neki, ha örökre elfelejt. Egy okkal több, hogy elmenjek innen örökre. -inkább tárgyilagos vagyok, mint rideg. Az érzelmeim nagy részét nem mutatom ki. Talán már nem is vagyok képes rá... Mióta? Idejét se tudom. Nehéz belátni, hogy mindent én ba*sztam el. Szó szerint.

-Sejtettem, különben vagy régen elmondod vagy nem mondod el.
Legyintek a papírra, mely igazolja hogy ők ketten nem rokonok, csak névlegesen. Ez az egy a velem szemben ülővel kapcsolatban egyértelmű, csak ezt sem bírta olyankor elmondani, amikor tényleg nem számított volna.
-Tudod, én csak azt nem értem miért akkor mondtad el? Miért nem előtte, vagy utána? Amikor épp nem az van, hogy Reeven magába fordul. Amikor épp depressziós... komolyan, fájt volna akkor elmondani amikor minden rendben van? Erősen kétlem rajtad kívül bárkitől megtudhatta volna. A nagyon hülye pasid sem mondta el neki, hiába tudta.
Igen, Sebastiant sem kedvelem, bár az ő neve nem egy tömény utálathalmaz egyelőre mint az Amelia.
-Létezik olyan? Ezt halálosan komolyan kérdezem, Reevennek sem tudom úgy elmondani hogy felfogja. Olyan nincs hogy régi én. Maximum régi gondolkodásmód, vagy hozzáállás, attitűd, de te vagy előrefelé vagy visszafele fejlődtél. Reeven előrefelé próbálna, ha nem rángatnád vissza. Te meg... ezek szerint kurvára nem tudod hogy kéne előre. Elcsúsztál valamin és elbasztad. De ez javítható, mint minden más is.
Csak hogy lássa, nem kell a borotvapenge után nyúlni a kádban, csak gyomlálni kell kicsit, kertészkedni, ennyi.
-Baromság.
Vetem oda foghegyről a bezárkózásra.
-Azzal csak azt éritek el, hogy beszűkül a látótér, semmi sem lesz biztos és bekattantok. Jön a nyolcvan macska a lakásba és azon kapod magad már ősz a hajad és azt se tudod mit jelent egy isteneset kefélni.
Hőbörgök, ez tényleg idegesít, hogy lehet ekkora f@szságot mondani.
-Különben is... mi a picsától véd meg az, ha egy agyatlan zombi leszel, aki retteg a saját árnyékától?
Ha mond egyetlen, azaz egy értelmes indokot is, talán, TALÁN nem nézem semmibe.
-Kibaszottul tévedsz. Végig azon vinnyogott, hogy Veled nem találja a közös hangot. Először arra fogta nő vagy. Majd arra ott van neked a pasid, majd arra hogy félsz a pasiktól, majd minden f@szságra, nem igaz, hogy nem vetted észre, mennyire szüksége van Rád! A családjára! De tudod mit? Ha Neked ennyi Reeven, egy papír a saját aktáid között akkor tényleg húzz el a büdös p&csába. Mert ezzel kurvára nem oldasz meg semmit. Se magadnak se Neki. Azt hiszed, ha Vele elbasztad, de elmész, nem ismétlődik meg? És elmész örökre, viszed a hülye franciát, még inkább kikészíted Reevent. Egyetlen barátja, akivel próbál beszélgetni legalább, de nem csak arról, hogy jaj, süt a nap bazd meg de jó. Ezzel is csak annyit teszel, hogy azt hiszi ennyire szar, hogy nem kell Neked, főleg hogy még rokonok sem vagytok. Persze el tudom neki magyarázni, hogy egy olcsó ribanc vagy, semmi akadálya, ha eleget mondom el fogja hinni. De jobban nem lesz. Kitagadták és megverték a szülei, sőt, örültek volna, ha meghal. Azok az emberek gyáva férgek, legalább tették volna el láb alól tisztességgel, nem szenvedne, de nem. Persze én örülök, mert évek óta keresek egy olyan férfit, mint Reeven, nekem szívességet tettek, de ugyanannyit kapnék értük mint bármely másik értelmes emberért. Hagyjuk is. A lényeg, hogy ezeken nem régen ment át és te közlöd a nagy veszekedéskor, hogy "jah, amúgy nem vagyunk rokonok. Nem számít, de jobb ha tudod...". És összevesztek és úgy otthagyod, hogy vissza sem jössz. Kibaszottul nincs benned logika kisanyám, ebből gondolom, hogy vagy nem szereted, vagy csak annyira hülye vagy, hogy már lassan nekem fáj. Utoljára megkérdezem: Szereted Őt?
Mondhat nemet, akkor ennyi volt, megértettem, elmegy, oké. Csomagolni is segítek, sőt, lehet lennék olyan gáláns és fizetném a repülő jegyét is. De ha szereti... márpedig úgy érzem szereti, akkor szedje össze magát vagy még a végén meg találom ütni, pont leszarom, hogy nő, egyelőre csak valami elbaszott nemtelen emberi lény és kész.

//Nos, a miért akkor mondtam el, nehéz kérdés. Amikor Reevennel játszottam, épp egy olyan fázisban voltunk, amikor úgy tűnt, kedvező lesz a végkimenetel. Szóval, aszerint írom a válaszom, ahogy akkor gondoltam.//

- Hogy miért? - ha akkor tudom, hogy összeveszünk, sosem mondom el- Azt kérte tőlem, ne legyenek titkaim előtte. A beszélgetés egy olyan fázisában voltunk, amikor úgy éreztem, kibékülünk, és úgy éreztem, ezzel a titokkal bizonyítékot adok rá, képes vagyok megnyílni előtte...- lehajtom a fejem.
Olyan nehéz elhinni, hogy ez a hír engem is letaglóz? Hogy nem véletlenül nem mondtam el Reevenek? Annyira szeretett volna családot! Pont én legyek az, aki ettől is megfosztja? Én is akartam a családja lenni, jobban szeretem még a saját testvéremnél is! (Már nincs jelentősége... De ha Sebastian nem mondta el, hogy tudja, Felix mégis honnan veszi, hogy tudja?)
Megvonom a vállam. Ő nem ismert 2-5-10 évvel ezelőtt. Ő nem értheti mit láttam Reevenben, ő mit látott bennem. Azóta mindketten változtunk.
- Én örülök Reeven változásainak... Amióta téged ismer, kiegyensúlyozottabbnak és boldognak tűnik. De amikor visszajött a kómából, olyan... sebezhetőnek tűnt. Amíg gondja volt a súlyával, amíg megvolt a mankója... ez még kifejezettebb volt. Hatalmas volt a kontraszt, ahhoz képest, milyen volt korábban... Ezt... neked sem tudom másképp mondani... Ő haragszik érte... Akkor védelmezőnek tűnt, most meg olyan, akit védeni kell. Ösztönösen védtem, hallgattam el olyan dolgokat, amikkel megboríthattam volna az amúgy is labilis lelki "egyensúlyát". De ezzel csak ártottam... Egyre jobban elidegenítettem magamtól. Most meg... - az ujjam rágom megint. A sebek még be sem száradtak rajta, a fogam újra feltépi a bőrt, felszisszenek, mert fáj.
Felix talán érzi, *rvára nem azzal vagyok elfoglalva, én hova fejlődök, hanem elsősorban Reeven érdekel.
- Lehet. Én most nem látok más megoldást- az tuti, hogy nekem elment a kedvem mindentől.
- Neki ott vagy te. Én meg... majd megoldom- Bár nem 80 macskával. Megvonom a vállam. Épp a kefélés a legkisebb gondom.
- Ettől.... Nem fogok senkinek gondot, csalódást okozni... - mondom, miközben gombóc nő a torkomban. Kibámulok az ablakon.
Jön a nagy monológ, milyen olcsó ribanc vagyok, és mindezt már hidegen hallgatom végig. Meg sem tudnak bántani a szavai, mert sokkal rosszabbnak érzem magam, mint aminek beállít. Ha volt is bennem tartás, lélek, akármi, amikor lejöttem, az már mind elpárolgott. Nem bántott eléggé eddig is? Nem tud jobban. Percről percre csökkent az önértékelésem, emeltem egyre magasabb falat magam köré... ezek már leperegnek rólam.
- Szeretem Reevent- mondom tömören- Pont azért megyek el, mert szeretem, mert erre kért, s mert igaza van abban, hogy szüksége van "olcsó ribanc"-mentes időre. Erősödjön veled, meg Sebastiannal, ti, férfiak, tartsatok össze, ez milyen szép!- mondom kissé gúnyosan- Én vagyok sz*r, nem ő. Szóval, engedelmeddel, hagyjál engem úszni az önsajnálatban, akkor nem Reevent terhelem vele, és mindannyiótoknak hű, de nagyon jó lesz. Vagyok és leszek a testvére, messziről, majd küldök képeslapokat, hogy elhiggyétek, milyen jól vagyok. Sz*rd le, hogy nekem is vannak érzéseim, és legalább annyira össze vagyok törve, mint Reev. Nem is tudtok mindent... De nem számít. Köszönöm a vizet, szervusz.
Felállok és elmegyek. Hátra sem nézek. Még ma el kell hagynom a várost.

//Köszi. //

Ingatom a fejem, hogy rendben, úgy gondolta hogyha megbeszélték tabula rasa, nincs titok, akkor ezt meg kellett tennie.
-Rendben. Ezt elfogadom. Majd megértetem Reevennel, hogy ezt ő cseszte el, ő akart hirtelen mindent tudni.
//Nem nekem mondta el Sebastian, hanem Te mondtad el Reevennek, hogy Sebastian tud arról, nem vagytok rokonok, Reeven pedig továbbadta nekem az infót. Sebastiannal sosem beszéltem//

-Most meg nehéz helyrehozni, van az úgy. De nem azzal véded, ha nem beszéled meg vele a dolgaid... vagy az övéit. Azzal véded, ha megbeszéled vele és mellette maradsz, szerintem meg tudnád csinálni, csak ez a nehezebb út, de mindegy is.
Legyintek, a jövőre való tekintettel mondom neki, mint amolyan tanács.
-Természetesen ott vagyok neki, de szerinted Neki csak és kizárólag én kellek? Ennyire naiv én sem vagyok, hogy ne lássam, neki több felől kell a megerősítés saját személyiségét illetően. Szóval nem mártírkodnod kéne, hogy majd egyedül megoldja mindenki a maga gondját, hanem kérj segítséget. Beszéld meg Reevennel is. Azért van a szátok.
Azért is, de most teljesen lényegtelen.
-Már hogyne okoznál? Jogosan feltételezik valami bajod van, antiszociálissá és depresszióssá tesz a dolog, csak növeled a környezeted aggodalmát. Ha valaki kedvel, neki nem lesz gond, ha meghallgat, sőt, csalódni sem fog, mert nincs miért, beteg vagy, gondod van, kinek nincs? Nekem is vannak gondjaim, és?
Mintha ez olyan különleges dolog lenne, csak neki lennének problémái... vagy ilyen problémái. F@szt.
De eléggé felcseszi az agyam ezzel az elmegyek, mert elküldtek dologgal. Annyira gyerekes és logikátlan. Aztán csak kinyílik a csipája kicsit, de se az ostoba férfiakat érintő gúnyolódása, sem a heves önsajnálata nem hat meg, csak lesújtó pillantást kap. Neki nagyobb segítség kell, mint gondolná, de nincs az az isten vagy ördög, hogy én szemernyi sajnálatot is érezzek. Ő tisztában van azzal, hogy hülye, hogy rosszul gondolkozik, csak épp b@szik tenni is valamit ellene... annyira utálom a tehetetlen embereket.
-Tudod... ezek után nem is akarok tudni rólad semmit. Sajonara...
Nézek félre, hogy te jó ég, épp ő maga mondja, falakat emel, elszökik, de kezdjem sajnálni és faggassam? Ostoba liba, nem vitás, kurvára nem értem Reeven mi a fészkes fenét eszik ezen a nőn, max a küllemét, egy b@szásra oké, csak meg ne szólaljon könyörgöm... Utána sem nézek, intek menjen, szaladjon, meneküljön, akassza fel magát vagy amit akar. Oldja meg. De egy biztos, talált magának egy személyt, aki ellenzi az egész lényét. Vélhetőleg sosem fogjuk kedvelni egymást, de... pont leszarom.
Megiszom a vizem, rendezem a számlát és kiábrándult-füstölögve hazamegyek. Én nem menekülök a problémák elől, mint egyesek...

//Köszi//
-

karakterinformáció

» Édes kis randevú ~ Nanaia&Sebastian
» Amelia&Jennifer
» Egy kis nyelvlecke (Amelia & Sebastian)
» Egy kis かるた ~ Amelia && Usui
» Tű, cérna, olló - Amelia & Lao

Titkos randevú - Amelia-Felix

Titkos randevú - Amelia-Felix

Similar topics

Similar topics