Éppen képeket rendezgetek a műteremben, kellenek még az utolsó simítások. Már minden kész van, csak fel kell aggatni a képeket és szétküldeni a meghívókat a megnyitóra. Ezzel foglalatoskodom, amikor Sebastian hív, mosolyogva veszem fel a telefont. Kicsit fura a hangja, remélem, jól van, nincs nagyon rosszul, mintha félne? Ráncolom a szemöldököm, de persze nagyon örülök, hogy velem akar lenni, mondom is, hogy épp a galériában teszek, veszek és jó lenne, ha ide jönne, én is itt terveztem aludni, de egyedül nem jó, blabla és itt a bicaj is, amit a parkouros napra terveztünk, szóval várom, és nagyon örülnék.
Megadom a címet, aztán mikor leteszi, elgondolkodom, mi baja lehet. Talán csak elfáradt, túlhajtotta magát, vagy…. tényleg elvesztem valamit Lia és közte? Alsó ajkam harapdálom és amíg ideér kicsit összébb pakolok, például lepedőt terítek egy furcsa, meghatározhatatlan alakú tákolmányra és kitolom a rivaldafényből. A képeim is félreteszem, az ágyat rendbe hozom, új ágyneműt húzok, sőt még a sarki kisboltba is leszaladok egy kis borért, ropogtatni valóért. Kaját nem veszek, mert nem igazán lenne érkezésem ehetőt főzni, egy szarral meg nem akarom a szemét kiszúrni, úgy gondolom, majd rendelünk valamit, én is így terveztem. Salátát, valami vegagyerek adagot. Át is öltözöm, tiszta pólót veszek, a nadrág marad, egyszerű fekete farmer (még nem volt bevásárlás Ravval) A nadrágnak nincs baja, nem munkás és…igazából nincs itt csak bokszeralsó, főleg otthon és Lizzynél tartom a ruháim.
Ha csenget, kopog, miegymás, rohanok ajtót nyitni, látom hoz kaját. Hm…igen, gyanús egy kicsit. Gyorsan elveszem tőle, aztán szorosan megölelem, mielőtt még bármit is csinálna.
Dejó, hogy jöttél! Nem vagy jól? Mi baj? Gyere! Én tutira meggyógyítalak, ágyba duglak, meg csinálok teát, majd rákeresek a neten… Attól függ, mid fáj. Gyere…
Húzom befelé kézen fogva, én magam hátrafelé megyek.

Sebastian mintha nem egészen ebben a világban lenne, gyorsan elveszem a dolgokat, amiket hozott, hogy jó szorosan magamhoz ölelhessem.
- Kösz a kaját, majd nézünk valami szar filmet és közben megesszük, mit szólsz?
Ölelem bőszen, mintha évek óta nem láttam volna, nagyon bújik, ennek hatására csak jobban vonom magamhoz. Mikor érdeklődöm a rejtélyes rosszulléte felől, csak a fejét rázza. Összeszalad a szemöldököm. Szomorú…
- A kedvetlenséged kegyetlenül kivégezzük. Dehogy zavarsz! Ha akarsz, majd később, vagy holnap, ráér, amúgyis százszor átgondolom ezeket. Tudod ,majd karácsony környékén megnyitom a galériát, csak merengtem mivel kéne nyitni.
Ha akarja, majd megmutatom neki az anyagot, de előbb ő, látom valami nem stimmel vele. Nem hiszem, hogy a minden ok nélkül letargiába zuhanó típus.
Belekulcsolom ujjaim az övébe, mert nagyon fogni akarja a kezem, aoh…de aranyos, olyan, mint valami elesett plüssvacak!
Bevezetem a nappaliba, ami üres, csak egy kanapé és egy dohányzó asztal virítanak a közepén.
- Igen, szerencsére Lia lakása elég nagy. Arra gondoltam majd visszafizetem neki, ha pénzem lesz ebből.
Lerogyok a kanapéra, őt az ölembe húzom, ha engedi. Tudom, hogy először itallal kéne kínálnom, de… ölelgetem szorosan.
- Mi a baj Seby?
Becézem könnyed, finom, mély, megnyugtató hangon.

Nevetek Sebastian tervein, agyalni kell, mi legyen az a nagyon rossz, de szerencsére a net tele van szarva.
- Nincs kegyelem, szétröhögjük az agyunk! A fülünkön fog kifolyni a pizza
Izgatott vagyok, én még nem csináltam ilyet. De először egy kis Sebi-ölelgetés, mert elég nyomottnak tűnik. Belemosolygom a nyakába, hogy a kedvetlenségre halált kiált. Belesimulok az ujjaiba, vezetem be, közben mesélek a képekről, ki ne maradjon.
- Téma, avagy hangulat, dátum szerint nem lenne értelme, majd meglátod, most már rávettem az egyetemen is valakit, hogy álljon modellt, emberek is lesznek a képeken
Eddig élettelen dolgokkal operáltam, nemtom tudja-e. Húzom befelé kézenfogva, szerintem igényli a vezetést . Menet közben azt mesélem szép a lakás, de Liának járna érte jutalék, elgondolkodva édesgetem az ölembe. Fura egy kicsit, mert ekkora lény nem ült még a térdemen, de elegyengetem a súlyát, nem probléma, átkarolom, húzom magamhoz, ő pedig el is veszik az ölelésemben.
- Lehet. Vagy amióta összevesztünk megváltozott a véleménye, viszont a tárgyas dolog nem jönne be, nem az a tárgyfüggő típus.
Emlékszem, mert beszéltük is, hogy nem ragaszkodik és a költözésnél se volt sok cucca, vagy pénz, vagy nemtom mivel hálálhatnám ezt meg. Talán egyenesen az apjának kéne fizetni, tuti ez az övé, viszont tekintve, hogy lefeküdtem az exével…hm necces.
Megszorongatom, rosszul hazudik, vagy lehet tényleg beteg?
- Mindenki szokott. Én is ezért vagyok olyan tevékeny, hogy ne gondolkodjak, a legjobb helyre jöttél. Én is szeretek, jó, hogy itt vagy
Kicsit mozgatom a lábam, ringatva őt ezzel, megpuszil, mosolygom, visszapuszilom, bújok hozzá én is, olyan jó ez ahhh…kezdek rákattanni Sebre, mint a cigire.
- Persze, Felix jól van.
Ő ne lenne? Ez olyan kérdés, mintha terelni akarna, hát szóval…hogy van a fiúd? Jól és a tiéd?
- Igazából…már én is fel akartalak hívni Seb, hogy bocsánatot kérjek.
Kezdem keresve a tekintetét.
- Nagyon remélem, hogy nem lett belőle baj, én csak annyit mondtam Liának, hogy szeretjük és szeretnénk, ha arról is beszélne, ami nehéz neki, nem csak a jó dolgokról, mert így ismerhetjük meg igazán az árnyoldalait is. Nem úgy fogadta, mint amire számítottam…
Húzom magamhoz, szájrágcsálva, csak remélni tudom, hogy nem ez a baj.

Pizza horror, atyaég! Horkantva felnevetek. A képeimről magyarázok, tervekről
- Lehet, hogy addig még kerítek egy párat, hogy több ember legyen. Lefotózhatlak majd téged is?
Igazából nem kérdés, de udvarias akarok lenni. Kicsit vicces, hogy Sebastian nagyobb (reev nem olyan tenyeres talpas, mint Ethan, kisebb, elfszerűbb XD hegyes fülek nélkül) mégis elvagyok az ölemben vele, mintha egy nagyobbfajta macskás állatot szorongatnék. Ölelgetem, puszilom a haját, szerintem Lia biztos mondta neki… Ehhez képest eléggé megrökönyödik. Erősebben tartom, le ne rántsa magát.
- Amikor elvittem repülni, ugrani
Javítom ki magam gyorsan.
- Előtte és eléggé, de azóta persze kibékültünk. Nem, semmi baj, ő félreértett…kb mindent, én elég nyers voltam, ha hülyeséget mondott, megmondtam neki nyíltan. Biztos aggódsz érte…de nem hagytam volna magára, akármit is mondott…és szerintem jót tett neki, hogy kihisztizte a feszültséget, akármit is mondjon.
Pislogok fel rá, elvégre magasabban van, ha az ölemben ül, számítva a leb*szásra, hogy Lia milyen érzékeny, összetöröm, nem vigyáztam. Talán azért mert mélyen, valahol elég mélyen én is hibásnak érzem magam. De képtelen voltam finomabban…így is annyira vissza kell fognom magam mindig. Tanfolyamra… talán befizethetném arra a lakberendezős cuccra!
- Nem is rossz ötlet. Ha nem fogad el kp-t mindenféle dologra elküldöm!
Vigyorgom diadalittasan, hogy ez milyen jó elgondolás!
Kicsit ringatom, puszil, a nyakam is, borzongva bújok hozzá, ha lehetséges: még szorosabban.
- Jól elvagyunk.
Hagyom most ennyiben a Felix témát, elvégre nem lehet mindig róla beszélni… Most fontosabb lenne kideríteni Őt mi bántja.
Kap egy pár simogató puszit a hajára, nekikoccantom a fejem az övének.
- Nem kellett volna…nincs jogom kérni tőle, félek…valami rosszat tettem
Mondom kissé szakadozva, így nem is annyira érthető, de tudja ő is, az önvallomás, a mélyebb érzelmi kérdések nekem sem mennek tökéletesen. Édesem? Csak én nem tudok becézni?
- Áh…szóval nektek is volt mélyre szántó beszélgetésetek! Na és elértem valamit? Megnyílt? Kiderült gondolom Lio…
Mantrázom unottan, tököm tele a csávóval.
-Hm…nemtom mire gondol, semmit nem úgy reagált le. Engem? Engem nem kell, valami fura okból kifolyólag sebezhetetlen vagyok
Nevetek fel, mert magam sem hiszem (csak egy kicsit)
- Egyáltalán nem vagyok kicsi. Sehogy
Teszem hozzá halkabban, morózusabban az utolsó szót. Férfi…ez simogatja a lelkem, a szám, búgok kicsit. Kapok rá puszikat, kimelegszem ettől kissé, én egy nagyobbat adok, bekapva a száját egy pillanatra.
- Igen…nem akartam rosszat, Nektek akartam jót
Sóhajtom az ajkaira, most én simítom el haját az útból, hogy egyenesen és nyíltan fúrjam tekintetét az övébe.
- Nem emiatt vagy szomorú, ugye?
Kérdezem tartva így a fejét, nézzen a szemembe, oda kell hazudnia, ha tud. Nekem nehéz, felismerem, mert ebben sokkal nagyobb a tapasztalatom, mint az őszinteségben. Viszont talán tényleg csak az időjárás, front meg anyámkínja…és rémeket látok.

Az orrára koppintok.
-Nem jóság kérdése, ebben nekem kell jónak lenni, te csak hagyod magad. És jó leszel, jó vagy. Hm Josh…se rossz ötlet.
Gondolkodom el, lehetne kezdeni ezzel valamitm majd kitalálom.
Biccentek, nem mondta, oké, nekem sem kéne? Hogy mi maradt bennem, megint más kérdés.
-Tényleg?
Kérdezem kételkedve, mert bár meggyőződésem volt, hogy ki kell adnia a feszkót, ő maga nem úgy nyilatkozott, mint akinek ez jót tesz. Elenegedem a fülem mellett, hogy nem csak érte, ki másért? Ő a törékeny, ő az érzékeny. Kicsit elsötétedik a pillantásom, először dacosan vállat vonok, aztán rájövök, ez gyerekes.
-Nem…
Úgy érzem elég kevés dolgot sikerült. Épp csak elmondta Liot, épp csak megértette, hogy nem förtelmes rosszindulatból voltam vele keményebb és hogy szeretjük…
Szegény Lia, ha belelendülök hirtelen lesz vagy 10 továbbképzése.
-Hát…nem miattam nem vállal, inkább miattad, de amúgy ez is necces téma, úgy érzem, úgy érzi, ráerőszakolom a véleményem, páldául tök lelkes lettem, mikor mondta, hogy érdekli a lakberedezés és elkezdtem amellett beszélni, ő mindenáron meg akarta védeni a kórházat. Mintha minden támadás lenne, amit csinálok. Szerintem túl heves vagyok…deh
Ajkamra harapok megint, rossz szokás.
-Felix azt mondta, olyannak kell elfogadni az embert, amilyen és…attól tartok Lia nem fog, de még minidg kevésbé tartok tőle, mint ő, hisz én minden gaztettem elmondtam neki
Tényleg semmi ocsmányság nincs, habár az apáca és a gyerekkorom kiamaradt, akkor mégis. Sebastianra pillantok, neki erről mi a véleménye.
Megrázom a fejem, mondtam, hogy kiakadt…és velük mi van? Nem kavartam be?
-Nem állok hozzá olyan közel, mint én képzeltem
Mondom komor-csendesen lélegzetvtelnyi szünettel. Elvileg ő szomorú és nekem kell felvidítanom, nem eshetek a lónak arra a bizonyos túloldalára!
-Ahá! Hogyne tudnám, ezt én is említettem neki. Akkor ez haladás!
Minden erőmmel rá koncentrálok, ez milyen jó, az apja, atyaúristen az is meg akar ölni!
-Olyan volt, mint valami szürreális álom, mint bábelben. Mondtam valamit és nem értem hogy, miért, de teljesen más, ellenkező dolgot hozott ki belőle.
Még mindig felfoghatatlan. Zihálósabb levegőt veszek, de Supermanen elvigyorodom, főleg, amikor megtalálja a kriptonitom! Ismét kapok egy rövidebb csókot, beletúrok a hajába mélyen és lassabban, hosszabban viszonzom, ölelve magamhoz. Nevetgél, mikor nagynak hívom magam, ölelgetem, meg kell kajálni.
-Jah, én is azt hitem valami kisgyerek, aztán a képről kiderült, hogy nem. Amúgy azt hittem magas.
Nézek rá tűnődve. Sebastian is magasabb, mint én (elfszerűbb, mint EthanXD) noha én sem mondanám magam alacsonynak (mennyik lehetnekm beszéljük már meg, írj egy értéket, majd ahhoz viszonyítom magam :p)
Aztán viszont bocsánatot kérek, mert még mindig attól tartok én okoztam mindezt és most miattam lehangolt. Kerüli pillantásom, én nem adom fel, erőszakosan követem az övét, már-már azon vagyok, elkapom az arcát, megállítom, mikor megdöbbent. Még jó, hogy ő ül az én ölemben. Borulnék megint. Emiatt NEM lehet szomorú! Már ott összerezzenek, hogy nem vagyok szerelmes.
-Öh…
Eltátom a szám, aztán gyorsan összezárom, megpróbálok megint megszólalni.
-Valami ilyesmi lenne…igen. Felix nem akar szerelmes lenni és nem vagyok biztos benne, hogy tud. Nem olyan típus.
Mondom komoran.
-Az enyémet? Ne butáskodj!
Nevetek fel vontatottan, beleborzongva, bújva az ölelésébe.
-Belém egyébként se szerethetne soha…és nem, nem akar szerelmes lenni, ezt már mondta.
Nézek rá határozottan, összeszedve acélos pillantást, báror tekintetet, normális hangszínt.
-Ezzel ne foglalkozz, összetett dolog, a lényeg az, nekem is az, tényleg az, hogy Ti szeressétek egymást!
Szent meggyőződésem, hogy ez eloszlatja a borús gondolatait, hogy na most aztán ezzel úgy felvidítom, hogy ihaj! Keresem a tekintetét bátorítóan, akkora műmosolyt erőltetve magamra, hogy még én is igaznak hiszem.

- Nem kell idegeskedni, csak lazán, furcsa lenne, ha feszült lennél, bááár az is művészet lenne bizonyos értelemben. Lehetne a címe a végtermék előállításának utolsó pillanatai
Nevetgélek, magyarul: szar-ás.
Kevésbé vagyok vidám, mikor Lia kerül szóba a csigaházával. Csak én akarom felgyújtani azt a házat?
Csak hümmögök ezen.
- Megpróbáltam, deh…nekem ez nem megy! Bármit mondtam, tényleg bármit, rossz volt! Még az ártatlan biztatásom a végén a lakberendezői álmaival kapcsolatban is!
Mondom kétségbeesetten.
- Ebbe hogy az égbe lehet rosszat belelátni? Nem akarom megbeszélni
Fonom össze a karjaim, elég durva, hogy erre jutottam, de engem az nagyon lehozott.
- Bármit mondok az nem jó Sebastian… Semmi nem volt jó, már az sem, kb ahogy levegőt vettem, mindent támadásnak vett.
Sóhajtok, belefúrom a fejem a nyakába.
- Több kör is volt… Gonosznak gondol és nem tudtam őszintén bocsánatot kérni, mert igazam volt… Ahh, nemtom melyik a legkiemelkedőbb, annyira kiforgatta, hogy ő bárcsak csúnya lenne, mert őt mindenki csak megdugni akarja, ezt abból hozta ki, hogy én, ha nem lenne a rokonom és a te barátnőd, nem csak arra használnám. Szóval nem is értem, fehéret mondtam és feketét csinált belőle.
Pirulok ki a heves magyarázatba és abba a tehetetlen, kínzó dühbe, amit akkor éreztem.
- Tudom, de nem, nem fogad. Ezt az énem nem szereti, az őszintét, az igazit, amiről Felix beszélt
Fakadok ki, francba neki van rossz kedve, nem nekem!
Biccentek, hogy őt is félreérti, nemtom ő hogy bírja cérnával...
- Nem Seb, nem annyira…
Rázom meg a fejem most már elég mélyen beharapott ajkakkal.
Sóhajtok, ölelgetem szorosan, szóval tudja miről beszélek, szóval nem csak képzeltem ezt az egészet.
- Örülök, ha veled hajlandó tisztázni, mondta is nekem, hogy téged mélyen szeret.
Mosolyodom el, így van ez jól, én csak elfelejtettem egy pillanatra. Superman és ez a piszézés bejön, ilyet Sebastian előtt még senkinek nem csináltam, láthatja is, hogy élénken mímelem, kuncogok (XD, csak leírtam. Oké, húúh akkor Reev legyen 180 és akkor kicsit tényleg magasabb Henrytől)
- Tényleg nem, csak én kapom meg mindig milyen kicsi vagyok. Húúú három év múlva már ki tudja mekkora híres fotós leszek
Nézek elfelé álmodozva, az olyan hosszú idő, talán lesz belőlem valaki.
Enyhíteni? Tanácstalanul nézek rá.
-Nem tudom.
Mélyen beszívom a levegőt, megmozdulok alatta, menekülőre fognám…de rajtam ül. Fenébe!
-Nem….nem lehet. Hagyjuk, hagyjuk ezt. Ő nem akar, ez biztos, mondta. Úgy amblokk baromságnak tartja, szerinte nem létezik, neki nem kéne, hormonzavar
Hadarom, de ez még nem Felixről szól.
-Nem könnyű. Sebastian még nem ismersz eléggé, Liának se sikerül, ez senkinek se sikerült, soha
Meredek valahová előre összepréselt ajkakkal, aztán bőszen pislogni kezdek.
-Hagyjuk, hagyjuk ezt kérlek.
Nyögöm rekedten. Félteni…igen, Felix össze fog törni és? És ezt akartam, pontosan ezt, így.
-Sebastian…. hagyd ezt, nem fog
Hunyom be a szemem és dőlök neki, ha már elszaladni nem tudok előle. Inkább rájuk kellene koncentrálni és hogy Ő miért szomorú, hogyan lyukadhattunk ki éppen itt? Nem, kell őt felvidítani, fel kell vidítani…valahogy! Gyerünk Reeven, gyerünk, gondolkodj, de ne ezen, kérlek, gyerünk, muszáj…
-Kész a tea
Hebegem, próbálok kibújni alóla, hogy…teát csináljak! Igen, az jó lesz! A tea mindent megold!

-Jól van, bocsi
Nevetek, én erre asszociáltam. Csappan a hangulat, mikor Lia kerül szóba, ilyenkor többször nézem a földet, mint őt, mintha elgurultak volna a gyógyszereim és azt keresném. vagy a kontakt lencsém!
-Tényleg így van Sebastian. Annyira visszafogtam magam, de a végén már azon is megsértődött, ha…hallgattam. Tudom és nekem nehéz, mert én nem vagyok az.
Pusmogom a földnek, én ezt most nagyon reményvesztettnek érzem, azóta, hogy elmentünk, a veszekedés óta nem keresett. Én nem fogom, hisz minden lépésem zaklatás neki.
Jó most belebújni Sebastian ölelésébe, átkarolom, simulok az arcához. Gyerekesnek érzem, de jó.
Legalább tudom, hogy ebben most nem én vagyok a fura, mert vele is ezt csinálja, de szerintem nem ennyire és Sebastian türelmesebb.
-Hát ez elég szomorú, hogy ilyen. Mármint…néha a szüleimre emlékeztetett, persze ők egészen más kategória, gonoszak, de ugyan az a feszült tehetetlenség volt, hogy bármit teszek, bárhogyan, az nem jó és ezt…ezt nem bírom még egyszer!
Fakadok ki, ebben éltem évekig, olyan volt mint egy rossz büntetés, most először nézek igazán rémülten Sebastianra, mi van, ha ez van? Mert ő az unokanővérem, nem lóg annyira a családból, mint én és a vérség kötelez. Jobban megismert és ez lett belőle, mi lesz, ha még jobban meg fog?!
Nem beszéli meg Sebastiannal sem úgy, ahogy kéne, de náluk javult a helyzet…és mi nem fogjuk megbeszélni, nem tudjuk. Nem volt ott, de ha látta volna, szerintem tudta volna, szerintem ő megértette volna, ha ismerné az életemet pláne, megértené milyen nehéz kontrollálni minden mozdulatod, megfelelni az elvárosoknak, csak hogy aztán a pofádba kapd, semmi nem elég! Sehogy sem jó! Szarul jöttem ki mindig mindenből és dacból, dühből egyre inkább magam ellen fordítottam mindenkit, de 20 vagyok már, elfáradtam… én már csak meg akartam nyugodni. 21! 21! Ja, tényleg…
-Nem…
Rázom a fejem, inkább hallgatom.
-Szerintem a fehér és Lionel miatt ez a meggyőződése. De te…más vagy, olyan türelmes és szerető, hogy majd biztosan kigyógyítod ebből.
Biccentek, pedig ennek semmi köze nem volt a csókhoz, amit kezdeményeztem és amit visszautasított.
-Semmi nem működött, még az sem, ha ezzel kapcsolatban biztattam, ha saját példát hoztam, semmi!
Belekapaszkodom a vállába
-Azt gondoltam kimutatom neki is, hogy szeretem és…nálad működött és ő is megpuszilt már egyszer, akkor ő kérte. Most én is megtettem, magamtól, de nem hagyta, hogy csók legyen, mert azt csak olyanoknak engedi, akik iránt mélyen érez.
Vonok vállat, hát ebből gondolom. Aztán persze eszembe jutott, hogy igaza van, irántam nem lehet.
-Hm, oké, biztos szeret a maga módján, de nem mélyen, csak úgy
Vonok vállat. Olyan messzire került, hogy Felix átjön.
-Azóta Lia nem keres (a nem akar játszanit így oldom megXD)
Lesz-e ebből valami? Nem úgy tűnik, mintha nagyon szeretne, mintha helyre akarná hozni a veszekedést, ha még csak nem is keres. Hagyjuk már…
Rázom a fejem, hogy nem bebeszélés, jól esik, ahogy ölel, bár nem akartam szomorú lenni, az most az ő része volt, hogy csesztem el? Simogatom, amikor azt mondja, mélyen szereti őt, azt könnyű és jó elhinni, hogy legalább nekik részük van ebben.
-Egen tudom, élvezem, én szeretek fiatal lenni, mintha még minden előttem lenne.
Veszek mély levegőt és próbálok másról, pozitív ábrándképekről is mesélni, bólogatok, amikor támogat, ide-oda adjam be, bújok hozzá remegve. Felkapom a fejem. Stresszelné?
-Mi? Felixet? Dehogy, ő nem stresszel
Nézek rá értetlen, mert valahogy ez a szó sehova nem passzol. Nemtom hogy jött neki.
-Ahm, nem érted
Megint erősen beharapom az ajkam és fészelődöm alatta, nem bírok mozdulni tőle, csapdába csalam magam, mi? De hát nekem kéne őt vigasztalni!
-Nem erről van szó, vagyis nem csak erről. Te más vagy, én….másra gondolok.
Kiszárad a torkom, mi van ha… meg fogja magát gondolni? Lia is meggondolta! A szüleim is meggondolták, amikor nagyobb lettem, kisebb koromban még szerettek… Nagyon menni akarok, de nem hagyja. Most elhajolok az arcától, szeretném eldugni valahová a fejem, de nehéz, nem tudom tőle.
-Erről nehéz…beszélnem. Igen kedvelsz, tudom, azt lehet, egy bizonyos pontig működik, de aztán…ha túl mélyre ásol, fel fogod adni. Igazból…Liánál jöttem rá. Az igazi énem már neki sem kell, ahogy a szüleimnek se kellett, senkinek. Nem tudom Felixnek kelleni fog-e, de…én én az egész lényemre gondoltam.
Ott a hiba! A rengeteg pszichiátriai gond a piromániától az agyi deficiten és hülye felfogáson, hirtelen természeten keresztül azokig a cselekedetik, amikben ezek megnyilvánulnak, mint egy kórház felgyújtása, vagy gondatlanságból elkövetett emberölés.
-Ezt…nem magamtól találtam ki… Semmit sem hiszek el, amire nincs bizonyíték
Nyögöm elcsukló hangon, még ma is pontosan emlékszem arra a beszélgetésre. „Mit csináljunk vele? Hova tegyük? Annyira próbáltam szeretni, de nem lehet, egyszerűen nem lehet szeretni ezt a gyereket!”
Behunyom a szemem, elég abszurd lenne, ha most még bőgnék is, abszurd, szánalmas, nem kéne. Őt kell megvigasztalnom, azt hittem ezt elfogadtam már, Lia kapcsán is, de őt…elveszítem őt, ahogy mindenkit és ez most sokkal reálisabbnak tűnik, minthogy higgyek a kedves szavaknak. Mert van rá bizonyíték…
Nincs Tea?! Erre elvörösödöm, mintha azt mondta volna, nem süt ki többé a nap, nincs élet a halál után, nincs Mikulás és hatéves lennék. Nem értem miért mondja, hogy olyan vagyok, mint ő, de kicsit megingatom a fejem. Sebastian jó…én nem, őt csak szeretni lehet! Engem nem lehet szeretni.
-Akkor is? Akkor is, ha Lia többé…
Olyan nehéz kimondani, érzem, hogy a gondosan kordában tartott könnyek kövéren kicsordulnak a szememből, akár be van csukva, akár nem. Gyorsan utánuk kapok, letörlöm őket, meg kell kérdeznem nornálisan.
-Akkor is a vértestvérem maradsz, ha ő nem fog soha szeretni?
Nagyon igyekszem legyűrni a gombócot, annyira próbálom, meg kell vigasztalnom, a tea jó! Meg kell vigasztalnom Sebastiant! Hogy lehet ez? Miért én pityeredem el?

Felvonom a szemöldököm, jó, csak feszélyezte.
-Lehet, hogy úgy gondolta
Mondom ironikusan, kicsit fújtatok, de legalább megfogadta, úgy tűnik, ha ezt mondja. Ez is valami… Mereven biccentek.
-Majd elhiszem, ha szervez valamit
Eddig mindig én csináltan programot, mindig én ugráltam körbe, akartam feldobni és még csak el sem mondta az okát, miért kell feldobni. Lehet, hogy Sebastiannak sem mondta el, hogy haragszik, ebben nem bízok, talán neki többet elmond, de biztos, hogy nem mindent.
-Bocs, de Lia gondolkodása mellőz minden logikát!
Csattanok fel, akkor egyetlen szavában sem volt. Meg amúgysem az a logikus típus, a kiszámíthatatlan és az érzelmes sokkal jellemzőbbek.
-De igen, bízok, nyilván érzi, hisz te nagyon odaadó vagy
Biccentek, Sebastian olyan kis szereteterőgombóc, tök hülyének kéne lennie, ha nem érezné.
Lesütöm a szemem, ezt ő is mondta.
-Igen tudom… Tudom, én nem te vagyok
Nézem összepréselt ajkakkal a cipőmet. Se megbízható, se odaadó, se biztonságos és most már azt a veszélyhajhász őrültet sem látja bennem, aki felgyújtotta a főnöke szobáját.
-Tudom…tudom, hogy másképp gondoljuk, csak azt hittem ez beválik, hisz először ő kezdeményezte, azt hittem jó lesz.
Vonok vállat, mindegy. Inkább azon gondolkodom, Sebastian mindenhogy érezteti, hogy szeret valakit. Ez tetszik… Talán én is így vagyok ezzel? Vagy miért jó vele? Rápislantok ennél a résznél félmosolyogva.
-Nézd Sebastian, nyilván nem várom el, hogy úgy szeressen, mint téged, egyszerűen csak azt hittem szeret, de most azt érzem… nem fogad el. Nem most fogant meg bennem a gondolat, az, hogy azt mondta irántad mélyen érez, irántam nem, csak hab volt egy bizonyos tortán. Lia mindig önmaga volt,az érzékeny, jóságos kis eszmény, aki mindenkit meg akar menteni, valamiért nincs önbizalma, pedig éppen olyan női, lágy és idillikus, mint amilyen minden lány szeretne lenne. De amikor engem megismert én egy féktelen drogos voltam sosem teljesen józanon… Fel akartam oldani, ellazítani, de az csak egy alternatív formám volt (XDXD – hogy szavaiddal éljek) A mostani énem viszont teljes és neki a régi hiányzik, valahogy úgy érzem engem, azt az engem, amiről Felix beszél nem fogad el igazán.
Pusmugom…
-Jó, talán azért mert a rokonom.
Szerintem Lia komolyan gondolja ezt a vérségi dolgot, max. ezért szeret. Az is igaz, hogy nehezen mutatja ki, biccentek.
-Tudom. Nem a csók miatt gondolom
Mondom csendesen a földnek. Az ölelés is igaz, bár úgy érzem visszafogodtabb vagyok vele a csók miatt, ha nem vagyok benne biztos, hogy viszonzott…nehezebben megy nekem, elvégre az ilyen dolgokat az új életemben kezdtem csak tanulni. A jelentéssel bíró öleléseket például. Bólogatok, mikor van a pihenőnapja, meg ilyenek. Ezt a nővérkedést se értem miért kellett úgy felfogni. A stresszélesen hunyorogva nézem.
-Hogy jött ez a hülyeség? Téged stresszel a szerelem?
Nem hiszem, mert valahogy a stressz és a szerelem nem összefüggő dolgok, logikátlan, de érdekel honnan származik ez az agymenés.
Ahhhh….hogy magyarázzam ezt el? Remegni kezdek, kerülöm a tekintetét, hogy ő más, arra könnyű válaszolni, a többire…a többit kihagyhatnám, nem igaz?
-Te olyan jó vagy
Nyögöm halkan.
-Igen…bármit, velem bármit, öhm…igaz
Felpillantok rá kissé bambán, bólintok, hogy elfogadom, hogyne tenném, aztán sorolja, mi minden vagyok, hát… a hevességen halványan mosolygom. Elszorul a torkom, pedig igyekszem nem bőgni, eléggé harcolok, ami azt illeti, de a tea valahogy túl sok lesz. Hozzábújok, hogy elrejtsem a fejem előlem, magam elől.
-Oh Seb
Suttogom elhaló hangon egy kissé.
-Ne haragudj…nem akartam kételkedni, elhiszem.
Elhajolok, gyorsan megtörlöm az arcom, bár biztos észrevette… Igazából, ami ezután következik, aközben még nehezebb lesz nem sírni, de szeretem a kihívásokat.
-Amikor kamasz voltam, kb 15, kihallgattam egy beszélgetést a szüleim között. Azt mondták…nem tudnak szeretni, hogy engem nem lehet. Szó szerint, nem túlzás, arról beszélgettek, hogy mekkora teher, hogy nem bírnak megkedvelni…bármit teszek, vagy ők bárhogy próbálkoznak. Akkor feladtam és elkezdtem ugye drogozni… Azt hittem ez már nem számít, de most, hogy újrakezdtem és már fontosak az érzelmek…ahogy Lia ezt mondta…eszembe jutott. Mert…mert tudod ez bizonyított tény volt. Mert nagyon próbáltam, mindenhogy, de nem ment és
Nézem a kezem, nem, nem bőgök, csak a hangom remeg, talán nem is kell folytatnom, hanem világos lesz. Inkább arra kéne koncentrálni, hogy nehogy azt higgye nem bízom benne. Ez csak egy hülye, gyerekkori, agyi defekt. Annyi ilyen van.
Felpislantok rá, ha engedi, hozzásimulok.
-Ne haragudj, érzem… Ne, ne, bizonyítottad, én csak ne haragudj…azt hittem nem lehet, megszoktam, hogy nem lehet, hogy egy idő után majd rájössz, hogy nem fog működni, mert nekem soha nem működött és most azt érzem, hogy Liával sem működik, hogy bármit teszek az rossz és nem megszerettetem magam, hanem megutáltatom, mint a szüleimnél.
Csuklik a hangom, fene, ne mááár! Gyorsan megfogom a homlokom, veszek egy mély levegőt. Ki kéne jutnom innen valahogy.
-Nem csak azért, nem Lia miatt. Akkor is ez lenne, ha nem lenne a rokonom, csak godolom hosszabb idő lett volna. Mármint…te meg gondolom szívesebben segítettél valakinek, aki a rokonja annak, akit szeretsz
Itt összeszedem magam és ezt viszonylag normálisan elmondom, nem annyira necces, mint az előző téma, bizonygathatom, hogy fontos nekem. Embert nem ölnék, bár kiráz a hideg, ahogy mondja, tudom ők nem tartják szándékosnak, én sem, de öltem…
-Nekem kezdetben elég lenne, ha…csak annyi, hogy…lehetséges legyen.
Sóhajtom. Ha lehet szeretni, talán van esély, bár mondom Lia…nem engem szeret szerintem, hanem egy ábrándképet.
-Ha nem is?
Kérdem felvont szemöldökkel, ezt nem vágom.
-Nem tudom…mondja, mondta már, de a szavakat könnyű elfújni, vagy megsemmisíteni őket más szavakkal, remélem érted miért vagyok bizonytalan ebben. Persze szánalmas, tudom, biztosnak kéne lennem, vagy elhinni, jó lenne elhinni, elvégre az unokanővérem, csak tudod…felgyújtottam a kórházát és elrúgtam Lionelt, meg az apja nőjét is megdugtam, van pár dolog, ami logikusan azt mutatná, hogy bár érti, hogy ezeket érte tettem és hogy jobb lett ettől neki, hogy segítettem, mégis… Tudom, hogy a szüleim is emiatt a sajátos…hát szeretetmegnyilvánulásom miatt nem szerettek
Érthető miért kételkedem? Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem vagyok normális. Sebastian se teljesen az, hisz ő viszonozza a csókomat.
-Téged mélyebben szeret, szerelemmel, sőt… tudod mit? Ezzel a mély dolgoggal megint megcáfolta önmagát, mert egyszer azt mondta minden számára fontos dologba szerelmes egy kicsit. Ez tök jó volt, megértettem, az érzelmessége egyik megnyilvánulása. Szerelmes Stephen Kingbe, beléd, belém, a tavaszba, meg ilyenek
A tavaszt csak úgy teszem hozzá, lehet csak könyveket és írókat, talán filmeket mondott, de érthető, mit akarok mondani. Ha mindenkit szeret, akkor viszont nekem nem logikus a mélyebb. Akkor engem nem szeret elég mélyen. Na mindegy.

Simogat, lágyultabban hagyom, belesóhajtva. Liában sok az érzelem, tudom… Hogy én nem vagyok ő, ezalatt nem pont erre gondoltam, ergya mosollyal pillantok rá.
-Nemnem, valóban nem lenne jó, imádom, hogy az unokatestvére vagyok, érezzen ő akármit irántam, de párjaként hát…elbuknék mint, mint a rossz tanuló vizsgán
Mondok egy hülye hasonlatot, tényleg rosszul csinálnám, Sebastian türelmes, megértő, én nem.
Kicsit mélyebben viszonzom a csókot, hosszabban, mintegy pótolva, amit Lia nem adott meg, két kézzel átkarolom, így olyan közel vagyok…
-Nem, nem teljesen, az nem volt mély csók, megmutatom
Csókolom lágyan, nyelv nélkül, szinte puszi az egész, csak ajkaim ölelik át kicsit. Lia sosem adott franciásat, neki az volt sok.
-De, már megvoltál. Szerintem azért, mert az nem volt franciás, amit én akartam már túl sok volt neki, gondolom azt már komolyabbnak vette
Vonok vállat, ujra az ajkaira tévedve mélán.
-Többször is mondta… Először még úgy, hogy hiányzik neki, utalt rá, hogy jobban kedvelte, aztán szóvá tettem, szerintem látta, hogy hát…
Jó, ezt nem mondom ki, másképp fogalmazom
-Nem örülök, úgyhogy mondta, hogy ezt is szereti, de a másikat ismerte meg és az nagyon hiányzik neki. Pedig…az is én vagyok, most is, csak józanul.
Sóhajtom lemondóan, persze azóta már ez nem annyira számít, csak valahogy összekapcsoltam azzal, nem szeret mlyebben, mert most az vagyok, aki, akit nem is lehet.
-Nemtom…nekem az jött le…Liát vonzza az, ami veszélyes, deh igen…az ugrás eléggé az, lehet, hogy innom kéne vele? Akkor kb olyan lennék, mintha be lennék tépve
Én se gondolom komolyan csak…félig.
Pislogok, aztán csak szomorúan bólintok. Igen, én is kereshetném anyámékat valami eljátszott hülyeséggel, pl hogy megtértem. Kezdem azt gondolni ökörség volt a csók, halvány mosoly kúszik ajmara, mikor Sebastian azt mondja, adjam neki a részét. Kapok egy gyors ízelítőt, utánakapok, bekapom az ajkát és megízlelem jobban, miközben simító kezeim végigzongoráznak a tarkóján.
Elmesélem, nem arról van szó, nem hiszem, hogy szeretne, csak…túlagyaltam, mert ilyen történt már máskor is.
Pislogok, amikor közli, hogy hasonló volt az öccsével. Engem igazából vártak csak nem erre számítottak, de nem akarom tovább ragozni.
-Sajnálom Henryt, legalább a bátyával szerencsés volt. Minden alkalommal?
Kérdezem reszkető hangon még, de mosolyogva, hozzásimulva.
-Akkor sokat fogok lógni rajtad. Igen, tudom, hogy nincs kibékülve önmagával, ahh…gondolod? Egyébként én nem vagyok érzékeny.
Ráncolom a szemöldököm, mert ez a monológ ezen a ponton eléggé helytelen. Lia szeret…
-Talán csak azt hiszi…mert nem ismer annyira még, mint a szüleim.
Húzom el a szám, de nem akarok nevetséges lenni, depressziózni, amikor biztat, amikor mindent megtesz, még azokat az átkozott könnyeket is elkeni az arcomon, amiket nekem nem sikerült egy gyors dörzsöléssel eltüntetni. Van amelyiket lepuszilja, érzem, hogy kipirulok ettől, de majd azt hiszi a sírás, reszketegen felsóhajtok, minden alkalommal… Akkor sok alkalom lesz, akkor majd szeretni fog! Biztosan…nem fogom elrontani!
-Ahm, nem kell, teljesen felesleges.
Aggódni? Már nem drogozok, hacsak nem keletkezett vérrög az agyamban nem hiszem, hogy csak úgy meghalok. A többi nem számít. Valahogy mindig megúszom.
-De, de, érzem… Bocsánat, tényleg bocs, az ember gondol hülyeségekre…de logikusnak tűnt, hogy igazuk van…
Közlöm kissé rekedten, aggódva nézek, hogy szerelburdinak tart. Ez gondolom nem jó, mint valami ostoba kisgyerek, de a befűtenin akaratanul is elvigyorodom. Persze bólintok, hogy mellőzni fogom.
-Talán…oké, hagyjuk is ezt, nem mondta, hogy utál, akkor meg minek hisztizem, nem?
Barom vagyok, miért kell mindig gyengének lennem Sebastian előtt?
Valamit nagyon el akar magyarázni, meglepetten meredek rá.
-Nem, dehogy mondom. Ezt se akartam, de nem fogom, megígérem, soha. Nem akarom, hogy szakítsatok! Nem fog! Nem hagyom!
Nézek rá eltökélten, mintha rajtam állna, ugyanakkor érdeklődve, mi lehet ez? Lia egy titka?
Neee, neee, megint egy csavaros Lia-logika, aminek semmi értelme? Koncentrálok viszont, hogy megértsem Sebastinant, belelendült és nem akarok közveágni, megtörni a lendületet, pedig sokszor kérném, lassabban, vagy csúszna ki egy-egy „mi van?” Már ott, hogy miért hiszi, hogy nem akar beleszeretni, ha egyszer azt mondta beleszeretett…régebben utalt erre Sebastian? Elég értetlen fejet vágok. A végén meglátom a könnyeit, kicsit megdermedek, mert Sebastiant nem láttam még sírni.
Sőt elég logikus, amit mond…hogy Lia nem Úgy szereti, ahogy Sebastian szeretné.
-Ahm. Először is, ne legyen bűtudatod! Sebastian, te annyira nagyszerű ember vagy, de minden hülyeségért bűntudatot érzel, a szerelmet érzed, ha akarod, ha nem, emiatt pont nem kell rosszul érezned magad. Szerintem nem akarás kérdése. Szerintem semmi köze az akaráshoz, sőt a logikához sem. Lia…össze van zavarodva a két romba dőlt kapcsolata miatt. Nem akarja, hogy megint fájjon neki valami
Legalábbis ez lenne logikus…
-De attól, hogy nem akarja, még beléd szerethet, ha…képes lesz elfogadni a saját érzéseit. Mert szerintem nála ezzel van gond. Igen, tudom, rossz volt hallani, de… Sebastian, kicsi Seby
Úúú nekem baromira nem megy a becézés
-Hagyd ezt Liára, majd rá fog jönni. Hülyeségnek hangzik, de örülj magának az érzésnek, hogy átélheted és hogy annyira erős, hogy bár vágyod a viszonzást, nincs is igazán rá szükséged. Te magad mondtad, hogy az az igazi szerelem, olyan jó, hogy nem vár viszonzást. Gondolj bele, ha nem lenne, szegényebb lennél egy ilyen fontos tapasztalattal. De hidd el, ez nem akarás kérdése, nem zárhatod ki, hogy ha Lia rendbe jön, viszonozni fogja.  
Áááááh csak rosszabb lesz, egyre jobban sír és belelovallja magát, magamhoz szorítom erősen, ahogy csak bírom.
-Sebastian…elárulok egy titkot, te se mond sel senkinek
Jó ez hülyeség, mert ez nem is mondaná és igazából még csak nem is titok.
-Te vagy a legszerethetőbb ember, akit csak ismerek!  
Túrom ujjaim simogatóan a hajába, hajolok fölé, eldöntve őt az ölemben, hogy feküdjön csak rám, ha szeretne. Csókolhatom a haját, az arcát, nekem is jut a könnyeiből, hm, finom sós.
-Elhiszem, hogy fáj. Sírd csak ki magad kicsi Seby, semmi baj, itt vagyok
Szorítom magamhoz ringatva kissé, fogom a fejét is, egészen behálózom, hogy érezze, nincs egyedül. Őt a lehető legegyszerűbb szeretni, kész szeretetgombóc és amilyen szexi…ah Lia tutira beleesett már, csak nem vallja be magának. Sőt, halványan, mintha ez emlékeztetne valamire.

Nofene, most nem biztat, pedig azt várom. A rövid csókpuszi után keresem a tekintetét. Biccentek. Olyat akartam adni. Selymes nyelvem, legszívesebben bekapnám az övét, szemezek vele.
-Valószínűleg, de sebaj te és Felix tudjátok milyen selymes
Harapom be óvatosan az alsó ajkát, ha engedi, amikor komolyabb téma van, nem zaklatom. Átmenetileg…
-A régi dolgok még nekem is hiányoznak, nem kéne szarul esnie, ha neki is. Csak…
Levegősen sóhajtok.
-Akkoriban alapvetően senki és semmi nem számított igazán, mindent ezer fokon csináltam, nem gondolva a következményekre, úgy éltem, mintha nem bánnám, ha nincsenek holnapok. Mert nem számított semmi és ez bizonyos értelemben elég erőssé tett és megondolatlanná. Tudom, hogy most sem vagyok a megfontoltság szobra, de akkor tényleg szabadon csesztem az egész világra. Gondolom neki is ez tetszett. De valahogy az a felfogás mégsem volt teljesen én, hanem kilencven százalék dac és egy százas tömény lázadás, rengeteg leszarom tablettával. Ez menő volt, mindenki bírta, de inkább csak bujkáltam, nem muattam meg senkinek milyen vagyok.
Vonok vállat, igazából Liának se, hisz ő is a fesztelenséget szerette, ami csak egy részem volt, amikor kezdett komolyabbra fordulni, hogy ő számít, én magam is összeomlottam, lehet épp emiatt, nem véletlenül zártam ki az érzelmeket az életemből. Picit remegek, nehéz erről beszélni, összefoglalni valakinek, ugyanakkor jó, több és fontosabb.
-Valahol nekem is jobb volt, deh…éreztem, hogy hamis és nem akarok hamisan élni, ha már…kaptam egy második lehetőséget
Vonot vállat a lábam bámulva. Kicsit mosolygok fejrázva, nem, de a poén kedvééért ki kéne próbálni eleve részegen találkozni vele és a poén kedvéért elmondani Sebastiannak, ha „régi” Reevenes és Liának tetszene. Henryre kérdően nézek.
-Miért? Te tökéletes tesó vagy, melletted senki nem lehet szerethiányos!
Nevetek fel, honnan szopja a pesszimizmust? Miért azok az emnerek csinálják, akiknek semmi okuk erre? Ő, Lia…
Puszilgat, lelkesen viszonzom, bújva hozzá, ölelve őt. Látom úgy nevet az egészen, mint én Felix híres dark side-ján.
-Ajjjaj, biztos kíváncsi vagy? Mi lenne, ha kiderülne, a többieknek van igaza és rémes vagyok, hm? Bevallanád?
Harapom be ajkam, érzem is, pl akár most azonnal megdönteném, de nem, nem lehet. Ha ez darkosnak számít… mert szerintem sok minden nem az, amit az emberek annak hisznek. De nem is tudom mivel állhatnék elő?
Biccentek, hogy ő sincs néha, de Lia még kevésbé. Orrkoppintást kapok, pedig komolyan gondolom, hogy nem vagyok érzékeny, úgyhogy csak pislogok kancsalul kissé.
Simogat, szomorúan mosolygom, nem kéne belőlük.

-Tudom, de megszoktam. 20 évig nem kaptam, nem láttam mást, egyetlen év szól a teóriájuk ellen és Liában…nehéz biztosnak lenni.
Sóhajtok, neki és Felixnek hamarabb elhiszem, mert nem teszik hozzá, hogy egyeseket mélyebben szeretnének, mint másokat. Pedig biztos ez a helyzet náluk is.
Bólintok, ez igaz, nehéz elnyomni, ha elkezdesz kötődni, simulok hozzá, ahogy elhiszem, hogy ő kedvel, megnyugszom tőle, nagyon mondja. Még azt is mondja, nem hisztizek, az ember hajlamos hinni neki… Közel vagyok, de sosem eléggé, talán, ha elmondja miért szomorú, viszont az ő könnyei meglepnek, hisz Sebastian nagyon pozitív.
- Nem, dehogy, de ez nem is rólad szól, szerintem magától az érzéstől félhet.
Simogatom, ahogy felháborodik, hát egen, én megértem miért haragos. Viszont rájövök honnan ez a stresszelős dolog. Szóval Lia azt mondhatta neki, hogy stresszeli, ha beleszeret. Kicsit világosabb lesz, eldöntöm Sebastiant, hogy még jobban tudjam ölelni, kap egy puszit is az arcára, homlokára.
-Biztos az stresszeli, hogy megélt valamit pozitívnak, de nem úgy sült el és attól fél, ha megint átengedi magát az érzésnek, tönkre megy. Ezt igazából nem tudjuk helyette megoldani, ezt csak ő tudja tisztázni magában, de adj neki időt, rá fog jönni, hogy milyen értékes a szerelmed
Csitítom és mély meggyőződésből mondom, egyszer csak leesik neki! Magától! ÁÁÁ baromi aranyos, ölelgetem, édes, ahogy minden kis hülye vigasztalás-próbálkozásomra elmosolyodik és megint kishitűzik szipogva. Csókolgatom mindenhol, ahol érem.
-Nincs igazad! Világszám vagy, te vagy a finálé! Szerintem ezt érzi, a nagy bumm előtt megijed és tudom, igazságtalan, hogy te szívsz ezzel, de ez csakis a fehére és a Lioja hibája, meg ugye a magáé, hogy ilyen komolyan vette őket. Semmi baj, semmi baj kicsim
Még mindig nagyon gáznak érzem a becézésem, de olyan édes, hogy kibukik belőlem, ahogy ringatom magamhoz szorítva.
-Az tény, de ne már, hogy én elhiszem, hogy lehet szeretni, te meg nem hiszed el, hogy a legszerethetőbb vagy, kicsit nevetséges, mekkora hülyék vagyunk
Nevetek fel, áááá ne már, de tényleg. Egyébként nem hazudtam, Seby fájdalmasan aranyos és odaadó.
-Eléggé utáltalak, de már az első találkozásunkkor megváltoztattad a hozzád állásom, hidd el, irtóra az vagy!
Csókolok egy nagyobbat az arcán. Meglep, amikor csak jobban sír, a franc…mi van, ha rosszul van? Mit csináljak? Gyorsan pózt változtatok, hogy teljes súlyát tartani tudjam, csókolom a haját, szegény…
-Dehogy. Seby, nem vagy hülye. Mindneki sír néha, ki kell adni a feszültséget! Ne félj, semmi baj.
Sorolom kissé hadarva, jobban ringatva és ölelve, ha ez még lehetséges egyáltalán, de a haját is simogatom és csókolgatom. Elhúzódik, nem hagyom, hajolok utána, húzom magamra vissza, törli az orrát, én pedig csókolgatom lefelé a könnyeit, bár azt sem bánom, ha folytatja, jobb, ha kijön belőle.
-Semmi baj, na...de esküszöm nem hagylak soká ebben az állapotban! Úgyhogy most szenved ki magad!
Csókolom a haját, kicsit megemelem, átkarolom és…megcsókolom. Tudom, baromság ezt adni gyógyírnak, deh hülye megoldásaim vannak, biztos észrevette. Ha már a selymes nyelvnél tartunk puhán, lágyan, simogatva, gondoskodóan csókolom, kicsit felemelve őt magamhoz, tartva a súlyát, elmélyülten, finoman, érzékien gyógyítgatva láthatatlan sebeit.
-Gyere, mutatok valamit
Lehelem az ajkaira, óvatosan feltámogatom, ha hagyja, nem szívesen hagynám itt, de ha jön velem, akkor bármi van, legfeljebb visszacipelem, mellette vagyok. A letakart cucchoz támogatam a derekánál karolva, ha nagyon nem mutat hajlandóságot, nem erőltetem, a mert a cucc gurul és elé tudom tolni.

-Jahm, hát persze, akiknek a nagy részére nem is emlékszem
Röhögök fel, nos elég kevésre.
Félteni, mindig ez a féltés, de hát nem kell, még egy kómát is túléltem.
-Erre még nem gondoltam, lehet, hogy ő sem, egyszerűen megszokta, ciki? Nem is voltam ciki
Nézek rá felvont szemöldökkel, egyszerűen csak nem kell félteni, minek? Az igaz, hogy szabadabbnak éreztem magam. Vállatvonok, fogalmam sincs…nemtom Lia mire gondol, sosem tudom.
Rámosolygom, nekidöntöm a fejem az övének, sokadszorra, hogy jó vagyok így, örülök, hogy így gondolja, hogy ez most…megfelel, valahogy tisztábban tudom venni a levegőt és mintha a pulzusom is fekszökne, talán csak a közelsége, úgy egyáltalán. Henryvel kapcsolatban én nem kételkedem, bár van abban valami, amit mond, lehet a srác rátelepedésként élte meg.
-De ha nem fojtod, akkor a szüleid utálata mellett kellett volna felnőnie, abba bele lehet ketyerósodni, így ott voltatok egymásnak, logikus, hogy a te szereted ráirányult.
Simogatom, most már külön vannak, vagyis el tudtak válni, ha egykor függők is voltak. Hm…Seby mellett azért nehéz lehetett heteronak lenni, de az öccsét biztos nem csókolta meg úgy…
Elhülyéskedi, nevetek, hogy félve adna csókot, még jó, hogy követi egy igazi, mert durván lekapnám a műsorért.
Pótolják! Lelkesen nézek, engem agyon lehet szeretgetni, annyira nem kaptam eddig, hogy nem fog ártani. Közelebb bújok, láthatja rajtam, csak rajta, szeretgessnek, állok elébe. Rá is játszom kicsit, még Lián is elfélmosolyodom. Talán tényleg ad és azért hisztizik.
-Valahogy te is baromi meggyőző vagy…de majd meglátjuk.
Idő kell, míg kibukik hogyan reagál a valódi Reevenre. Én bezzeg nem tudom ilyen egyszerűen elhitetni vele a dolgokat, habár az övé megalapozottabnak tűnik, legalábbis én el tudom képzelni, hogy azt Lia úgy adta elő, vagy ezt érzi, hiszen amikor utáltam Sebastiant éppen abban nyugodtam meg, hogy nem fűti heves érzelem és még biztosan nem szerette! Viszont azóta idő telt el…azóta változhattak a dolgok, vagy nem?
-Tudom, tudom, de szerintem neki az egész szerelem témájával lehe baja, nem veled, veled mi baja lehetne?
Teszem fel a költői nagy kérdést.
-Nem lehet, hogy nem hiszi el? Tudod, milyen fura… Nekem is hétszer kellett elmondanom, hogy azért szeretnénk, ha elmondaná a dolgait, mert szeretjük. Hétszer… Talán ha többször próbálkozol és mondogatod neki… ami tudom, tudom, így elég nehéz, de mit veszítesz? Legfeljebb továbbra se mozdul meg benne semmi.
Ajh, úgy érzem rossz vagyok ebben, itt van Seby a karjaimban, de én az érzelmi inkompetenciámmal nem tudok semmi olyat mondani, ami megggyógyítaná egy perc alatt, csak ölelgetem, ringatom, simogatom, féltve, mert sír és ő nem az a fajta…szerintem ritkán szokott, néha kell, néha jó, deh… mi van, ha baja lesz? Úgy ölelgetem, becézem, csókolom.
-Igenis értékes, gondolom nem szeretsz bele mindenkibe! Logikus döntés… Ah nem hiszem, Lia nem logikus, az nagyon számító és gonosz lenne, ha csak logikából lenne veled, ő ilyesmire nem képes. Max. azt tudom elképzelni, hogy még nem meri tudatosítani, mit érez irántad és szerintem valami baromság lesz megint, hogy nem meri, vagyis nem akarja elfogadni a boldogságot, a szerelmed, biztos azt hiszi nem érdemli meg, tudod ilyen ökörségek.
Szemét vagyok, de már unalmas ez a beteges önbizalomhiány, mindenkit kiakaszt, engem, őt és saját magát is, hiába mondjuk, hogy értékes, eszményi és minden renben van, hogy lehetne logikus valaki, akivel ennyire érzetteik és kézzel-lábbal mutogatják? Rá kell jönnie, mégpedig úgy, hogy én nem szólok bele. A becézést elcseszem, naná, érzem elvörösösöm, nem is kicsit.
-Jól van na, nekem ez nem megy… A kicsi nem jó? Mi a frászt mondjak? Én kis hajasom? Vagy az nem jó, hogy birtokjelet használok?
Tényleg béna vagyok…k*ott béna. Uhaa, én szerintem a képükbe vágtam volna a termékeiket.
-Nem lehet, hogy túl…elnéző voltál? Rám ne hallgass ilyen kérdésekben, mert én elég temperamentumos vagyok és biztosan megijesztenéd, de olyan, mintha az, hogy kitakarítottál csak benned növelne bennső feszültséget. Talán Liának egyértelmű, hogy vele vagy, ergo bármit megtehet veled, nem kell félnie attól, ha elveszít, de ha megtörténhetne, lehet réjönne, hogy szeret.
Liánál nemtom, tényleg nemtom, lehet csalódott lenne és lemondana Sebastianról, túl nagy a kockázat.
Ölelgetem szegényt, csókolom mindenhol az arcán, haján, sok sós könnyét lenyelem, de nincs vele bajom, finom… akkor is simogatom a hátát, amikor az orrát fújja, húzom magamhoz vissza és nyomok rá csókokat folyamatosan, ölelgetem, nem tudom mit csináljak. Megcsókolom, sósan, de lágyan, finomkodva, érztetve, hogy szeretem, itt vagyok, ez mintha valóban jót tenne, noha nem az igazi, mert sírt és minden elég sós és levegőhiányos lesz, de sebaj, lesz ez még szenvedélyesebb is. Nem nagyon válik el tőlem, adok egy csókot a homlokára, lassan a letakart valami felé vezetem és lerántom róla a leplet. Tuti azt fogja gondolni rengeteg felesleges időm van az ilyenekre…
-Tadááám! Egy SebRev-gép!
Loptam egy bevársárlókocsit – hát persze és átalakítottam bibiciklivé! Szóval először is, az aljára szereltem pedált, hogy lehessen hajtani, alsó bizgentyűlet (lapátkák, végükön kerékkel), hogy lehessen jobbra-balra irányítani úgy kb), belül ülőkék vannak, de van hely a lábaknak is, de úgy, hogy a hátulsó szorosan (kényelmesen és erotikusan szorosan) nekipréselődjön az elöl ülőnek, miközben mennek, ugyanakkor a hátul ülő tud fékezni is, mert van féklapát, amin ugye nincs kerék. (le kéne rajzolni) Bicikli, de kicsit Reevenesen elvontabb egy sima bringánál, még vitorlát is csináltam rá, hátha a szél is meghatja és jól néz ki, hogy hátul lebeg. Megpróbáltam Batmanasre szabni, denemistom…az elég béna lett, talán ha lenne szél.
-Na és igyunk is! Azért is hoztalak a konyhapulthoz. Boroznál vagy söröznél?
Kérdem, poharaket veszek ki, hátha kis iszogatás ellazítja.

- Igaz, így legalább a tiedre és Felixére emlékszem a legtisztábban. Azok meg jók
Hajolok közelebb provokatívan, bár tudom őt se tudom ezzel felhúzni, csak mosolyogni fog. Már én is bátrabb vagyok vele, hogy megbeszéltük ezt a csók és nem bűn dolgot.
Én eleve nem értem miért kéne aggódni értem a 30 olyan messze, nem is biztos, hogy megérem, de ha ezzel jönnék kitekerné a nyakam, úgyhogy csak bólogatok, Liára és végül Henryre is.
- Hm
Reagálom le a nagy meggyőzését Lia szeretetével kapcsolatban. Én azért kivárnám a végét, most elmerülök könnyed, kikapcsoló csókjaiban.
- Nem kell aggódni, ez nem olyan dolog…jól van, jól van, elhiszem…
Csókolgatom, ahogy kifakad, tényleg eléggé kikészül. Jaj nemtom hogy csináljam jobb kedvűvé? Vagy az a jó, ha rendesen kiüvölti a fájdalmát? Az is jót tenne, ha a Lia feketeleves után kikapcsolna. Ölelgetem szorosan, mozogva kicsit vele, hátha a ritmus is nyugtatólag hat rá. Énekeljek neki? Nem, nem, hülyeség, különben sem tudok csitító dalokat.
- Tudom, tudom, adj neki időt és hát…tudom, hogy nehéz, de próbáld félretenni, merthogy nem rajtad múlik, semmit sem tehetsz.
És ez valószínűleg tehetetlen idegességbe taszítja, de még mindig úgy gondolom nincs veszve az egész, csókolgatom a haját, arcát és könnyeit.
- Ez a stresszelés nem a te hibád, hanem úgy ahogy van hülyeség! Szerintem csak rosszul fejezte ki magát, szerencsétlenül választotta ki a szavakat, tudod, hogy nála nem ritka jelenség. Te boldoggá teszed Sebastian, komolyan.
- Nem tudom…szerintem hamarosan rájön. De tényleg! Rá kell jönnie!
Ráncolom a szemöldököm, én biztos vagyok benne, hogy szereti, úgy is, csak Liáról van szó…ennyi. Hát kész, ahogy ő sírva röhög én totál elvörösödöm.
- Nem, nem, én nem babáznék. De oké…tudom, béna vagyok az ilyesmiben, de tudod szűz vagyok gondoskodás és gondoskodó kifejezések terén.
Motyogom zavartan, tehetetlenül bámulva az ujjaim. Mivel ő ölel, én se engedem el.
- Tudom, nagy vagy, magasabb vagy nálam
Vigyorodok el a pirosságom mögött, most se nagyon tudatosítom, hogy milyen színű lehet az arcom és a következő pillanatban már ismét vigasztalva szorongatom. Igen….Liánál nem lehet tudni és nem mindenki olyan kockázatbolond, mint én.
- Nem fogod, tudom, nem fogod, minden rendben lesz meglátod! Rá fog jönni, hogy szeret én tudom. Bízz bennem, jól fog elsülni.
Csókolom meg most a száját kicsit, aztán vigasztalóan, hosszabban. Leleplezem a cuccot, amit holnap majd kipróbálunk, de látom nem nagyon érti. Talán túl absztrakt lett.
- Igazából egy bicikli. Viszont sokkal kényelmesebb, érdekesebb, szerintem biztonságosabb…és meghittebb
Mosolygok az arcába közelről, nézze csak meg milyen közel vannak a párnázott ülések, milyen közel fogunk majd ülni egymáshoz…
Sört mond, úgyhogy előhalászok egy korsót, amíg töltök, átkarol hátulról, beleszusszanok nevetősen a fülébe, jól esik, hogy ilyen közel van, látom most nagyon szüksége van az érintésekre.
Kitöltöm neki a sört, leveszek még egy borospoharat magamnak. Én azt jobban szeretem, mert édes, olyat vettem. Szembefordulok vele, ujjaim leszánkáznak a derekára, közelebb vonom, nem számít, ha én kicsit feltapadok a konyhapultra. Felvonom a szemöldököm.
- Az az igazság Sebastian, hogy sírtál... pedig én azt hittem te vagy a bádogember, akinek nincs szíve.
Ugratom vigyorogva, aztán hevesen megcsókolom, simítok a hajába, kúszik le az ujjam az állára.
- Ne mondj butaságokat, hogy haragudnék? Én sokkal inkább mondtam ilyen dolgokat és leszarom. Ezt gondolom, ha valakinek nem tetszik, kisétálhat az ajtómon.
Persze ez csak képletes, tudom ő nem fog.
- Sebastian, köszönöm, hogy velem osztod meg, ezáltal. tudod… fontosnak érzem magam és kezdem érteni miért voltál hálás, amikor én sírtam neked. Megbízol bennem és ezért nagyon hálás vagyok. Tudod ugye, hogy rám számíthatsz? Bármi van, mindig itt leszek, tudod? És mindig le fogom csókolni a könnyeid.
Úúú de buzis, nyálas, gyorsan meg is csókolom, hogy elüssem a dolog vérkomoly élét, bár talán éppen attól válik azzá, hogy megpecsételem, hosszan, érzékien, lágyan, veszettül simulva hozzá.