- So girl don’t run, because your demons will catch you anyway! – éneklem az utolsó sort, aztán a banda eljátssza a befejező dallamot, végül pedig kitör a tapsvihar.
- Köszönjük szépen! Mi voltunk a The Shameless, remélem jól szórakoztatok! Remek közönség voltatok, és ne feledjétek, holnap után, vagyis vasárnap 10 órakor megjelenik a zenekar legelső videóklipje, méghozzá a Lost girl című számunkra, amit az imént hallottatok! További jó bulizást, igyatok sokat, és ha meghívnátok valamire a banda tagjait, még jó ideig megtaláltok minket itt, szóval csak bátran! Sziasztok! – mire idáig elérek az elköszönő beszédben, addigra mellém lépnek a többiek, és meghajolunk párszor, miközben a közönség tapsol. Igen, ez az, ami éltet, amit imádok csinálni, nem kell nekem iskola, az én életem a zenélés, ezzel akarok pénzt keresni, de hát sajnos bizonyos okok miatt, muszáj a suli… na de nem baj, erre most nem gondolok, mert lelépve a színpadról, egyből körbevesznek, és gratulálnak. Eléggé kiszáradt a torkom az énekléstől, meg hát a rock nem az a lassú nyáltenger, itt bizony ki kell eresztenie az embernek a hangját, de én nem bánom, imádom ezt, és a száradt torokra a legjobb egy sör, így intek is a pultnál a csaposnak, aki elém is tolja hamarosan a korsó sört.
- A ház ajándéka. – megköszönöm neki, és kortyolok két nagyot, aztán megnézem a kínálatot, már ami a pasikat és csajokat illeti. Valakit el kéne csábítani, de azt nem döntöttem el, hogy melyik nemből szemezgessek ma, szóval ez még majd a későbbiekben kiderül. Vannak itt jó páran, most már egész népszerű a banda, szóval egyre többen jönnek el a koncertjeinkre.
Öltözetem egyébként a mai estén kihívó, mint mindig, fekete fűzős felső, ami szépen kiemeli a dekoltázsomat, fekete, kicsit bővebb szabású miniszoknya, ami körülbelül a combom közepéig ér, szóval a fenekemet épp, hogy takarja, fekete harisnyazokni, ami a térdem fölé ér, és magas sarkú bokacsizma. Hajam hullámos, és ki van engedve, szemem erőteljesen ki van emelve feketével, ajkaimon pedig tűzpiros rúzs. Véleményem szerint vadítóan nézek ki, de hát ez igazából általános jelenség nálam, bárki bármit is mond.

Nagy sikert aratunk a koncerttel, bár ez csak egy kocsma, nem egy stadion, tele emberekkel, de kicsiben kell kezdeni, aztán majd kitörünk innen. Segítek kicsit összepakolni, a hangszereket, meg ilyeneket, de aztán a srácokra hagyom, hogy ők cipeljék ki a kocsiba az erősítőket, a gitárt, a dobokat, én pedig szépen helyet is foglalok a pultnál. Sörözgetve várom, hátha valaki lesz olyan nagyfiú/nagylány, hogy leszólít. Nem kell nagyon sokat egyedül ücsörögnöm, egy srác le is vágódik mellém, méghozzá elég határozottan. Hmm, ezt már szeretem, és nem is néz ki rosszul.
- A gyerek, akit beelőztél, már háromszor indult el felém, és mindannyiszor visszaült a helyére. Látnád szegény most milyen bánatos kiskutyaszemekkel néz. – mondom nevetve, és bár úgy tűnhet, hogy sajnálom, de a hangomból kiérződhet, hogy egyáltalán nem bánom a dolgot. Az ilyen kis szerencsétlenek olyanok, mint az aranyhalak. Csak úgy vannak, de semmire se jók, hasznavehetetlenek.
- Egyébként szia! Köszi, a popzenéktől hányok, rosszul vagyok a nyáltengertől, ami a popból árad, szóval semmi helye nincs a zenénkben! – nagyon helyes, hogy értékeli a rockzenét,ez az igazi zene, nem a Justin Bieber féle nyekergés.
- Három éve alakultunk, és azóta vannak kisebb-nagyobb fellépéseink, de ebben a városban csak szeptember óta. Itt Hollywoodban majd kitörünk, és ország, illetve világszerte ismertek leszünk. – hangomban magabiztosság cseng, és bár naivnak, vagy éppenséggel nagyképűnek tűnhet, de pont az ilyen hozzáállás kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk.
- Amúgy Kimberly vagyok. – mutatkozok be, bár hacsak nem először hall a zenekarunkról, akkor a nevemmel tisztában van.
- Egészségedre! – emelem koccintásra a sörömet, amint kikapta a sajátját, majd ismét beleiszok, már a fele hiányzik, nem hiába,a hideg sör mindig gyorsan csúszik a koncertek után. Meg úgy egyébként is.
- A barátnőd nem lesz féltékeny, hogy egy ilyen jó nővel csevegsz, mint én? – kérdezem csábos vigyorral, és keresztbe teszem hosszú, vékony lábaimat. Sokan voltak a koncerten, de annyira nem, hogy ne tudtam volna megszemlélni az embereket, és kiszúrtam, hogy ez a kispajtás valami csajjal táncikált. Nem vagyok féltékeny, félreértés ne essék, csak az foglalt, akin fekszenek, szóval engem sose állított meg az, ha a partner éppenséggel kapcsolatban volt.

- Áá, az ilyen kis szerencsétlenek sose változnak meg… az ilyeneknek csak a dagi és önértékelési zavarokkal küzdő lányoknál van esélye… - ez elég gonoszul hangzott, de hát nem nagyon szokott érdekelni, hogy kinek a kis lelki világába taposok bele, az egyedüli, aki számít, az én magam vagyok. Nem hiányzott volna a másik srác társasága, csak hebegett-habogott volna, az meg idegesít. Egy igazi férfi határozott, és tudja a dolgát!
- Még egy sor nyávogás, és a maradék söröm a csinos kis pofikádon landol! – fenyegetem meg egy gonosz mosollyal, és hogy nyomatékosítsam a szavaimat, fel is emelem a poharamat. Tényleg képes lennék a képébe önteni, nem olyan fából faragtak, aki csak ígérget. Kicsit visszaesik a szememben, hogy egy ilyen nyálas dal szövegét tudja kívülről, vagy legalábbis a részletét, de még javíthat ezen.
- Ennek örülök. Én írom a dalainkat, de az ötletelésbe a többiek is beszállnak olykor, szóval könnyű, magamévá tennem a dalokat. – a Lost girl az egyik kedvencem, a témája miatt is, hogy hiába futsz a démonjaid úgyis végül legyőznek, ezért is választottuk ezt a számot, hogy erre készüljön először videoklip.
- Mindenképp. – visszamosolygok rá, és remek, hogy nem kezd el papolni arról, hogy sok hozzánk hasonló zenekar van, ugyanilyen álmokkal, hanem támogat. Bár lehet, csak azért teszi, mert be akar vágódni nálam. Igazából mindegy is, én tudom mit akarok, a banda is, és ez az, ami számít. Kicsit furcsa gesztus nekem a kézcsók, nem ilyenhez vagyok szokva, de ha ezt akarja, ám legyen, biccentek, hogy én is örvendek a találkozásnak. Most, hogy ittunk az ismeretségre, rákérdezek arra a csajra, akivel táncolni láttam, és elmosolyodom a válaszon. Igeen, az ilyen szöveget szeretem hallani, és igen, valószínűleg tényleg sokan féltékenyek most a partneremre.
- Hmm, határozott, és pimasz… ez tetszik. –  hajolok én is közelebb egy csábos mosoly, és ugyanilyen csábos tekintet kíséretében, már egész közel vagyok az arcához és a szájához, de aztán hátrébb dőlők.
- De sajnálom, ki kell ábrándítsalak, én nem olyan fajta lány vagyok! – mondom ártatlan hangon, és picit el is fordítom a fejem, mint a szende kislányok, de azért rákacsintok a másikra. Ki mondta, hogy egy kis játék nem fér bele? Sebastian minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy nem vagyok az a nehezen megkapható, erkölcsös lány, igazából sosem voltam. Nagy kanállal faltam az életet, és igen, ez a szexuális életemre is igaz.

- Ne is mondd! Volt már, hogy egy anyuka szinte kétségbeesetten rángatta át a gyerekét az utca túloldalára, mikor meglátta, hogy a bandával feléjük sétálunk. Biztos azt hitte, hogy a fekete cuccokban épp őket készüljük megrontani, pedig csak a boltba mentünk. Jót nevettünk utána rajta, hogy milyen emberek vannak… - mesélek el egy sztorit, ami tényleg vicces, és a „sátán szolgái” elnevezéshez tökéletesen passzol.
- Tipikus pasi…egyből jön a kifogásokkal… - csóválom meg a fejem rosszallóan, és nagyot kortyolok a sörből, de arcomon egy kis mosoly van.
- Na látod, már megérte felkelned ma reggel! – én jó pár dalszerzőt ismerek, de hát ez valószínűleg a több éves zenei karrieremnek köszönhető. Ennyi idő alatt azért összefut az ember ezzel-azzal. Na de a zene témán hamar túljutunk, kezdődhet a játék, azért nem dobom oda magam egyből, bár van, hogy egy-két mondat után irány az ágy, de az csak akkor van, ha már nagyon ki vagyok éhezve egy kis szexre, de most nem ez van. Közelebb hajolok, és látom szétnyílni az ajkait kissé, de én csak vigyorgok magamban ezen. Ejnye kistigris, csak ne olyan sietősen!
- Remek, akkor jól ki fogunk jönni! Esetleg később van kedved feljönni hozzánk, és Scrabble-t játszani? Egy ártatlan kis szókirakós nem árthat meg. – mosolygok rá, játszva az ártatlant. Na persze, szókirakós. Inkább mást rakjon máshova (khm if you know what I mean)!
- Neem, ezt sajnos nem hiszem el. Ha béna vagy, hát béna vagy, nincs mese. – vonom meg a vállam vigyorogva, és megiszom a maradék sörömet. Még szomjas vagyok, de várok egy kicsit, hátha a kispajtás veszi a lapot, és meghív valamire. Egy feles is jöhetne, vagy kettő, de mindent szépen sorjában.

- Szívemből szóltál, kedves Sebastian! – vigyorgok én is, és tényleg, ez a két alapszükségletem van, persze ha az evést és az ivást magától értetődőnek vesszük.
- Az is igaz. Nem szeretem a bólogató Jancsikat. – jegyzem meg, és igazából jobb, ha valami kifogást kitalál, mert az kreativitásra utal, míg az, hogy ha behódol, az szerintem marha unalmas, azokkal nem tudok mit kezdeni, hiszen én magam sem vagyok ilyen. Én aztán mindig megmondom a tutit, ha kérdezik, ha nem.
Tetszik ez a játékos incselkedés, amibe belekezdtünk, szórakoztat az ilyesmi, és csak jobban felcsigázza az embert, velem legalábbis így szokott lenni általában. Mondjuk meg kell találni az arany középutat, mert volt már, hogy a másik túlzásba vitte ezt a játszást, és teljesen elment a kedvem attól, hogy lefeküdjek vele. Libidóromboló volt.
- Természetesen lesz habos kakaó! Meg mellé fincsi csokis süti, hogy teljes legyen az idill! – bólogatok vigyorogva, és egy pillanatra elképzelem, hogy Sebastiannal ülünk a nappaliban, és szókirakóst játszunk. Na persze, ez még viccnek is rossz lenne, rontana a hírnevemen.
- Hát, van hova fejlődnöd, kistigris! – mosolygok rá csábosan, de igazából nem feltétlen gondolom így, bejön a srác stílusa, de nem fogom én simogatni az egóját, kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkol elő, ha úgy érzi, kezdőként van elkönyvelve. – Az italt pedig elfogadom, köszönöm. – küldök felé még egy mosolyt. Tudja, mi a dolga, nagyon helyes. A következő kérdésére pedig sóhajtok egyet.
- Hát, az elkövetkező 4 évben biztosan itt leszünk. Hosszú sztori, de a lényeg, hogy el kell végeznem az egyetemet.  – nem részletezem neki, hogy miért is vagyok kéntelen a Frances-re járni, a sztorimnak ezt a részét inkább megtartom magamnak.
- De nem csüggedek, ez Hollywood, és van is kiadó, aki érdeklődik irántunk, de még friss a dolog, szóval nem akarom elkiabálni a dolgot. – még nincs szerződés aláírva, meg semmi, egy demót kell nekik küldenünk majd, aztán tárgyalni velük, de potenciális partnerek lehetnek.
- És te? A rádiózáson, és csinos lányok leszólításán kívül mit csinálsz még Los Angelesben? – dobom vissza a labdát, de túl sokat szerintem nem feltétlen fogunk csevegni ilyen dolgokról, elvégre nem egy randevún vagyunk, ahol minél többet meg akarsz tudni a másikról, a hobbiját, múltját, mit szeret, mit nem, ilyesmi.

- Ott a pont. – adok neki igazat, hiszen tényleg ki az, aki szereti az olyan típusú embereket, akik mindenre csak bólogatnak, és nem mernek kiállni a véleményükért. Nem véletlen, hogy világéletemben kerültem az ilyen személyeket.
- Hát, nem szeretném, ha bármiben is hiányt szenvednél este. – kacsintok rá, és ezt a kijelentést lehet értelmezni az egész poénkodás részeként, de akár átvitt, kihívó értelemben is. Aztán azt már Sebastianra bízom, hogy milyen viszonylatban értelmezi, amit mondtam.
- Kalandvágyó is vagy… hmm, egyre jobb! – vigyorgok, és úgy érzem, betaláltam a kistigris jelzővel, szerintem nem véletlen említette meg, nem annyira tetszik neki, de nem baj az, azt mondta, szereti a kihívásokat.
- Hát tudod, nem vagyok az az iskolába járós típus, mindig is utáltam. De ahogy mondod, néhány kapcsolatot talán szerzek majd itt, amik jól jöhetnek, de ennyi… - elvégre a videoklipekbe kellenek szereplők, rendezők hozzá, ilyesmi szóval jól jöhet, de ezeket megszerezném én suli nélkül is, de hát ez sajnos most nem opció.
- A rádiókkal próbálkozunk, valamelyikkel remélhetőleg sikeres lesz a dolog. – cuki, hogy biztatni próbál, de tényleg. Azonban én is tudom, hogy sikereket fogunk elérni, mert elterveztem, és kész. Ha valamit én kigondolok, akkor az úgy lesz, és pont.
- Tanár? Hol? Csak nem a Frances-en? – vicces lenne, ha pont ott tanítana, jó kis sztori lenne, hogy a tanárbácsi kikezdett az egyik diáklánnyal. Na nem mintha ez a diáklány annyit megfordulna az iskola falai között, de hát na, akkor is. Azonban nem kerüli el a figyelmemet az utolsó kijelentése, és emellett nem is mehetek el csak úgy szó nélkül.
- Hmm, akkor ezek szerint jó a nyelvérzéked? – emelgetem meg párszor a szemöldökömet, és szerintem mindketten tudjuk, hogy nem a francia nyelvről van szó, bármennyire is úgy tűnhet. Csábosan picit beleharapok alsó ajkamba, és szemem egy rövid időre a szájára téved, de aztán visszanézek rá, aztán beleiszok az italomba.

Bírom ezt a Sebastian gyereket, jól megértjük egymást, még akkor is, mikor a másik átvitt értelemben beszél, és tudni kell máshogy értelmezni a szavakat.
- Hát, én már csak ilyen figyelmes vagyok, de cserébe ugyanezt elvárom én is. – mosolygok sokat sejtetően. Nem nagyon szokott rám panasz lenni, szóval valószínűleg értem a dolgomat, természetesen a szókirakós, és habos kakaó terén (khm na persze).
- Oh, micsoda bölcs szavak! – jegyzem meg vigyorogva. De amúgy tetszik ez a mondás, megjegyzem magamnak.
- Bulizni és ismerkedni tudok iskolán kívül is, nem kell nekem ehhez a Frances… - vonom meg a vállam, és a hangomon is érezheti, hogy ezzel nem nagyon sikerült meggyőznie, de nem is feszegeti nagyon a témát, elvégre nem ezért vagyunk most itt.
- Hát, úgy legyen! – na nem azért, mert az minden vágyam, hogy Sebastian sűrűbben halljon, hanem inkább az, hogy bekerüljünk a rádióba is, és ha ez azzal jár, hogy a srác gyakrabban hallja a hangom, tekintve, hogy én vagyok az énekes, hát akkor azzal sincs probléma.
- Magánleckék otthon? De jól megy… - kíváncsi lennék, hogy mennyi ebből a tényleges óra, és mennyi… nos hát, egyéb elfoglaltság, de nem kérdezek rá, nem vagyok kíváncsi úgy nagyon a szexuális életére. Amire kíváncsi vagyok, az a teljesítménye, de ha minden jól megy, ezt megtapasztalom majd a közeljövőben, legalábbis remélem, hogy nem feleslegesen játszadozok itt vele.
- Szóval nem volt még rá panasz... elég magabiztos vagy. – mosolygok rá. – Szóval ha szeretnék, akkor én is vehetnék tőled hmm magánórákat? – nézek rá csábosan, és ahogy megcserélem keresztbe tett lábaimat, hogy a bal helyett a jobb legyen felül, „egészen véletlenül” úgy helyezkedek, hogy Sebastiannak jobb rálátása legyen a dekoltázsomra, ami hát valljuk be, nem kicsit vonzó.

- Gratulálok! – küldök felé egy elismerő pillantást, mert hát egy bölcsész diploma nem semmi, de engem nem nagyon izgat egyébként, hogy kinek milyen iskolai végzettsége van, nem az határozza meg az embert, de ettől függetlenül azért szép teljesítmény.
- Értem. Akkor esetleg tudnál ajánlani egy jó tanárt, akit megéri megfizetni? – kérdezem vigyorogva, és értem én, hogy magára gondolt, de úgy teszek, mintha nem tudnám összefüggésbe hozni őt, és a „jó tanár” kifejezést. A következő mondatán elmosolyodom, úgy tűnik, Sebastian már kicsit belezavarodott abba, hogy átvitt értelemben beszéljen a dolgokról.
- Akkor gondolom lelkes kis tanítványaid vannak. – jegyzem meg, és én is vennék tőle egy magánórát, de fizetni csak természetben tudnék, de szerintem meg tudunk majd egyezni. Fel is vetem neki az ötletet, és elégedettséggel tölt el, mikor látom a tekintetét végigsiklani rajtam, és azt, hogy ajkába harap. Igen, ilyen reakciókat imádok kiváltani a férfiakból, és szerencsére tudom is, hogy milyen eszközökkel érjem ezt el, és nem is félek ezeket használni.
- Hmm, letesztelni? És egészen milyen tesztre gondoltál… tanár úr? – kérdezem csábos tekintettel, miközben egész közel hajolok hozzá, és miután megnyalom az ajkaimat, beleharapok az alsóba, és úgy pillantgatok a szeme és az ajkai között. Kíváncsi vagyok, van-e olyan nagyfiú, hogy megtegye a következő lépést, vagy nekem kell, de remélem van annyira tökös, hogy most már ne csak beszéljünk a dolgokról.

Csak ártatlanul mosolygok, mikor azt mondja, rossz lány vagyok. Tudom én azt, és mindenki tudja, aki egy kicsit is ismer, de én imádom. A jó kislány szerep nem nekem való, az túl unalmas. Csak bólogatok a szavaira, amit még úgy általánosságban az óráiról említ, de most már tényleg ideje, hogy ne csak beszélgessünk, így közelebb is hajolok hozzá. Arra számítok, hogy megcsókol, szóval igencsak meglep, amikor a fülemhez hajol, és belesuttog. Kissé csiklandós érzés, de nem rezzenek össze, szóval ebből a másik semmit nem érzékelhet. Érdekel, vajon mi az első lecke, de nem is kell sokat várnom, hogy mindez kiderüljön, mert ajkai útnak indulnak a nyakamon. Mint mindenkinek, a nyakam nekem is igencsak érzékeny terület, ajka érintéseinek hatására jóleső borzongás fut végig rajtam, és mikor finoman megszívja a bőrömet, ajkamba harapva fel is sóhajtok egy kicsit. Ezután már joggal várhatom el, hogy megcsókoljon, de ő második leckével kecsegtet. Nagyon csábító, hogy most megcsókoljam, mert feltüzelt előbbi kis mozdulatsorával, de közben nem hagy nyugodni, hogy mit tervezhet még.
- Hmm kíváncsian várom. –mosolygok vissza rá, de hogy ne csak ő játszadozzon velem, ezért hogy feszegessem az ő határait is, már ami az önkontrollt illeti, ezért kezemmel lassú, finom mozdulattal húzom végig a kezemet a nyakamon, onnan pedig lejjebb, melleimen, hasamon, a combomon, közben pedig a szemét figyelem végig, tekintetem és mosolyom csábos, már-már kéjes. Na vajon erre hogy reagálsz, kistigris?

Nem csókol meg egyből, de miután megtudom, mi az első lecke, azt kell mondjam, hogy nem is annyira bánom, és ezt halk sóhajom is alátámasztja. Mikor második leckéről beszél, állok elébe, meg kell hagyni, érti a dolgát a srác, érezhető rajta, hogy nem ma kezdte, és bár én se, Sebastian azért jó pár évvel idősebb nálam, 5-6 évvel biztos, de talán még többel is, nem tudom, de nem számít a kor, csak a teljesítmény. Ahogy végigsimítok magamon, hogy izgassam kicsit a fantáziáját, észreveszem a nagyobb levegővételt, és elégedett mosoly kúszik az arcomra. Na tessék, nem csak te tudsz engem felcsigázni, megy ez visszafelé is! Azonban erőt vesz magán, és jobb kezem után nyúl, és csókolgatni kezdi, amit igazából ritkán tapasztalok, mert a partnereim általában a kezemre nem fordítanak figyelmet ilyen értelemben, de meg kell hagyni, nagyon tetszik. Természetesen érzékelem közben, hogy másik kezével a combomat simogatja, így bal kezemet az övére teszem, de nem megállítani akarom, dehogy is, inkább csak finoman irányítom őt, és közben légzésem kissé szaporábbá válik, ahol haladnak az események. Egy kis idő után abbahagyja kezem csókolgatását, és hamarosan már a tarkóján pihen a kezem. Ezek után nem csinál semmit, csak közelebb hajol. Fogalmam sincs, van-e még lecke, de már nem is érdekel, ahhoz túlságosan feltüzelt már, így egy kecses mozdulattal leszállok a bárszékről, és lépéssel testünk is még közelebb kerül egymáshoz. E közben a mozdulatsor közben sem tétlenkedem, tarkóján lévő jobb kezemmel odahúzom magamhoz, és elveszem, ami járt már nekem, és megcsókolom. Nem várok, hogy ő lépjen, rajta is éreztem már, hogy vágyik erre, és én is, nem is kicsit. A csókom nem finomkodó, szende szüzes, hanem vadabb, szenvedélyesebb, és picit bele is harapok alsó ajkába, de nem úgy, hogy fájjon neki, hanem úgy, hogy az jó legyen. Bal kezemmel közben nem tétlenkedem, elindul a mellkasáról lefelé, gyengéden végigsimítva a hasán, és már majdnem elérem a kis csomagját is a nadrágban, de nem megyek addig, hanem megfogom a kezét, és formás fenekemre irányítom, ami szinte alig takar a kis szoknyám. Alatta pedig csak egy kis fehérnemű van, de ezt itt még nem fogja látni, nem fogom én az egész kocsmának a bugyimat és a popómat mutogatni.

Egyikünk se kezdő, már ami a csajozást/pasizást illeti, így mindketten tudjuk, hogy mi kell ahhoz, hogy kellően feltüzeljük a másikat, és be is vetjük ezeket az eszközöket, és az se érdekel túlzottan, hogy páran, mint valami kirakatot, úgy bámulják a kis jelenetünket. Azonban velük nem foglalkozok, csak féltékenyek, amiért nekem lesz egy nagyon jó éjszakám, míg ők legfeljebb a piásüveget, meg a WC kagylót ölelgetik. A csókot nem halogatom tovább, mert már egyszerűen nem bírom idegekkel, így mohón tapadok ajkaira, de persze nem valami pióca, hanem pontosan úgy, hogy az mindkettőnk számára élvezetes, és kellően vad legyen. Van tapasztalatom a nyelvcsatákban, szóval Sebastian is érezheti, hogy nem ez életem első csókjainak egyike. Tetszik, hogy ő se sajnálja az apró harapásokat az ajkamra, ez különösen feltüzelő módon hat rám, így néhány apró sóhaj el is hagyja csókolózás közben a számat. Egyikünk keze se lóg a levegőben, ő is simogat, az én jobb kezem pedig a tarkója környékén van, és hajába túrok bele, míg bal kezem először rajta simít végig, aztán szemérmetlen módon a fenekemre helyezem a kezét, és nem is habozik sokáig, határozottan rámarkol. Egyre szaporábban veszem a levegőt, főleg, hogy ez a kontraszt, amit csinál, hogy egyszerre kapok gyengéd, és vadabb érintéseket, feltüzel, nem is kicsit. Egy ideig még folytatjuk ezt a csókcsatát, de egy aztán kénytelen vagyok elhúzódni tőle, mert nehezen fogom már vissza magam, hogy ne vessem rá magam itt helyben, de azt meg azért nem kéne. Pulzusom az egekben, szóval veszek pár mélyebb levegőt. Testemből árad a forróság, és ez több dolognak is köszönhető, például hogy elég rendesen a hatása alatt vagyok még az előbbi kis cselekvésünknek, meg itt bent is elég fülledt a levegő. Ő szólal meg először, és állom buja tekintetét, az én arcomon is hasonló érzelmek ülnek, vágy, kéj, és bujaság.
- Hmm, szerinted? – kérdezem tőle csábos hangon, és először a szemeibe nézek, de pillantásom hamar ajkaira siklik, amint éppen megnyalja a száját, és bele is harap ajkába. Legszívesebben ismét birtokba venném, de nem, tartom magam, és helyette ujjammal simítom végig finoman az ajkát, majd a nyakát, és haladok lejjebb, közben pedig közelebb húzódok hozzá, egészen pontosan a füléhez.
- Lassan le kéne lépnünk innen, nem gondolod? – suttogom kéjesen neki, aztán gyengéden beleharapok a fülcimpájába, majd kicsit lejjebb haladva a nyakát csókolgatom, és aprókat szívogatok is rajta. Mindeközben bal kezem, ami ajkától haladt lefelé, most már hasánál jár, és halad lejjebb egészen Sebastian férfiasságához, amit finoman így nadrágon keresztül simogatni kezdek egy kicsit. Vajon ez mennyire tüzeli fel újdonsült ismerősömet? Eléggé, hogy elinduljunk,és privátban folytathassuk tovább, amit elkezdtünk?

Mindkettőnk légzése szaporábbá válik a csók alatt, ez a hevesebb tempónak is köszönhető, de főleg annak, hogy kezeink nem tétlenek, és azzal is feltüzeljük a másikat. Még egy ideig tudnám ezt a kis tevékenységünket folytatni, de most már olyanokat is tennék vele, ami nem tartozik a kocsmai közösségre, így el is távolodunk egymástól, de csak épp egy kicsit. Kérdésére a válaszom egyértelmű, többet akarok belőle, mert ennyi közel sem volt elég, így fel is vetem, mi lenne, ha eltűnnénk innen. Nincs ellenére, egy kicsit sem, sőt, meg is sürgeti a dolgot, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy bal kezemmel idő közben simogatni kezdem, az érzékenyebb területeken is, és elégedettséggel hallgatom, ahogy elakad a lélegzete egy kis időre. Természetesen így a nadrágon keresztül is érzem, hogy a kistigrisnek kezd szűk lenni a nadrág, de nyugalom, hamarosan megszabadítom tőle. Úgy tűnik, elértem a mozdulataimmal azt az ingerküszöböt, amit még nyilvánosan megengedhet magának, mert feláll ő is a székből, és szorosan hozzám simul. Kérdez, de mielőtt válaszolhatnék, megcsókol, és elkezd kifelé vezetni. A pultról elveszem a kis fekete táskámat, a vállamra akasztom, és menetkészen is vagyok, egy bőrkabátom volt még, de az bent van a kocsiban a hangszerekkel és hangcuccokkal, és nincs kint rossz idő, meg egyébként is, elég feltüzelt állapotban vagyok, egy kis hűvösebb levegő meg sem fog kottyanni.
- Te nyertél, szóval hozzád menjünk. – válaszolok kérdésére most, hogy az ajkaim felszabadultak. Egyrészt közelebb is lakik Sebastian, mint én, bár én sem lakok sokkal messzebb, de négyen vagyunk lakótársak, és ilyenkor koncertek után általában mindenki talál magának egy partnert, és úgymond be kell osztani, mikor ki viszi fel oda a csajt/pasit. Persze ha a fiú kilométerekre lakna, akkor hozzánk mennénk, de most már nincs miért ilyeneken agyalni, mert Sebastian lakása a cél. Nem csak ő „molesztál”, én is viszonzom ezeket a dolgokat, és így, hogy már nem ül, így én is bele tudok markolni a fenekébe. Hmm feszes, formás popó, ezt már szeretem! Nem kell sok idő, hogy kiérjünk a kocsmából, és várom, hogy a fiú vezessen, hogy merre kell menni. Az utca szinte kihalt, és mivel szinte folyamatosan markolássza a fenekemet, ezért nem bírom ki, út közben megállok, és nekidöntöm Sebastiant az egyik ház falának, és teljesen hozzásimulva vadul megcsókolom, és hajába is beletúrok kicsit.

Nem húzom sokáig az időt, csak a táskámra van szükségem, a többi cucc a kocsiban, azokra nincs most szükségem. El is indulunk Sebastian lakása felé, de közben nem szakad meg a kontaktus, így a szikrának, ami közöttünk lobbant fel, esélye sincs kialudni, és erről odakint az utcán is gondoskodom egy heves csókkal. A fiú felnyög, nekem pedig mosolyognom kell, nehezen bír már magával, és ezt bizony érzékelem is, tekintve, hogy csípőm szorosan az övéhez simul. Keze a pólóm alatt matat, közben, miközben nyelveink hevesen csatáznak egymással. Nem csak ő kíván engem, én is őt, nagyon is, úgy érzem, sose érünk már oda a lakásba. Érezhetően ő is így van vele, mert indulásra késztet, és bár nehezen bírok magammal, hogy ne essek megint neki, de erőt veszek magamon, és követem sietős léptekkel, de séta közben folyamatosan a hátát simogatom, és a fenekét markolászom, mert muszáj valahogy hozzáérnem. Ez az, már a lépcsőházban vagyunk, és bár csak rövid ideig matat a kulccsal, én mégis egy örökkévalóságnak érzem, éppen ezért amíg ő azzal bíbelődik, én nyakát csókolgatom. Mikor kinyílik az ajtó, engedelmesen behátrálok, aztán hagyom, hogy nekidöntsön az ajtónak. Na itt végre csak magunk vagyunk, erre vártam, és láthatóan ő is, mert kezemet a fejünk fölé szegezi, ezzel pedig kicsit kiszolgáltatottá válok neki, de igazából ha akarnám, akkor ki tudnám szabadítani magam, de nem akarom, hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar. Vággyal telve csókolom vissza, és mikor a nyakamat szívogatja, enyhén az ellenkező irányba döntöm a fejemet, ezzel jelezve, hogy ez nagyon jó, ne hagyja abba, és akár erősebben is szívogathatja, engem nem érdekelnek a foltok, legalább tudják az emberek, hogy jó éjszakám volt. Sebastian keze hamarosan megtalálják a mellemet, és felnyögök, mikor gyengéden masszírozni kezdi azt. Nem bírom, hogy csak ő tevékenykedik, nekem is be kell vetnem magam, így egyik lábamat felemelem a földről, és derekára kulcsolom, és közelebb húzom magamhoz úgy, hogy a csípőink összeérjenek. Így most fél lábon állok, de bízom benne, hogy kezeimet tartja annyira, hogy ne essek el. Amint a csípője az enyémhez feszül, lassú, körkörös mozgásba kezdek alsótestemmel, ezzel ingerelve a fiút, de ez nem csak őt tüzeli fel, hanem nekem is bizsereg mindenem, főleg a lenti terület. E mozdulat közben pedig ajkaimmal ismét megtalálom az övéit, és szenvedélyesen csókolom meg, és alsó ajkába is beleharapok párszor.

//éés most topicváltás ^^//