Úgy gondoltam megérdemlek egy kis esti sétát, főleg mert félszavakból azt szűrtem le Neotól mintha csajt akarna felhozni. Lehet nem, de én nem akarok otthon lenni. Amúgy is, annyira nincs meleg, kellemes az idő, tökéletes sétálni! Amúgy is érdekelt már az éjszakai part. A csillagok, a tenger zúgása, a levegő, a homok durva puhasága. Egy fekete top és egy short van rajtam, szandálom a kezemben lóbálom, ahogy meztelen lábbal járok a homokban, néha megnyalja a lábam a hideg víz. Mosolygok, most nem lát senki, most nem zavar semmi. Van munkám, jó kecó, Lio normális valahol és azt hiszem nem fog megerőszakolni. De max bevetem Luinak vázolt terveim egyikét, no para. Ahogy sétálok messziről látok valakit aki ép ás valamit el, hosszan csinálja, néha megakad és elmereng, majd hevesebben folytatja. Bolond gyerek ki ez? Úgy is elsétálok mellette, kiengedett hajamba belefésülök, mert jól esik. Aztán feláll, látom az övét csatolja, már egész közel vagyok, jobban látom az... arcát, igen igen azt, arra figyelek, nem hihetetlen? De ezt az arcot bármikor felismerném... el is kerekedik a szemem, elejtem a sarum és megbabonázva nézem a fiút, akitől az első csókom kaptam. Nem telt el sok idő, de férfiasabb lett, uhh, igen, férfiasabb, látom a felsőtestén is és az arcán... kiszárad a szám és csak bámulok rá ledermedve, nyelek egyet. Minden férfi egy ostoba barom, komolyan, kivéve őt... azaz régebben kivétel volt de most? Fogalmam sincs csak azt hogy hevesen ver a szívem és félek ő is meghallja.
-Lucien... - Ejtem ki a nevét puhán és törékenyen, nehogy összetörjön a kép hogy látom. A nevet, amit mindenhova szívecskékkel keretezve írtam, nem is értem, mintha nem is én lennék. Pedig én voltam, egy darabig azon is gondolkodtam hogy talán csak kitaláltam magamnak azt a srácot. De nem, nem hiszem... főleg hogy itt áll előttem és... és... banyek itt áll előttem félmeztelenül! Olyannyira ledöbbenek a tényen hogy elpirulni is elfelejtek, pedig akaratlan megbámulom, mintha nem láttam volna még meztelen férfit... komolyan, mi van velem?!

Látom ahogy mosolya valami csibészesből szelíddé alakul, ahogy rám tekint, de nem is ez lep meg, hanem hogy emlékszik rám! EMLÉKSZIK! Úristenúristenatyaég... Emlékszik rám... Basszus ez nekem a legnagyobb bók komolyan. OKés, gyerekek voltunk meg minden akkor még jobban figyel az ember olyan apróságokra, mint a másik ember neve meg ilyenek de... Huh!
Ráadásul ahogy ott áll, mint valami csapzott francia lovag... basszus... tök olyan mint mikor Collin First előadta a tavas jelenetet a Büszkeség és Balítéletben, szexi. Komolyan szexinek gondolom?! Asszem valaki kicserélte az agyam a négy évvel ezelőttire...
Közelebb lép, hátrálni is elfelejtek, mert hát... mi a szöszt keres itt?! Komolyan, magam mögött hagyok mindent, ami fájt, ami... ahh és itt van előttem! Jó ő szép emlék volt, talán az egyetlen szép fiús emlékem de ha összetöri?! Mert össze fogja, szinte rettegek mikor megszólal de.... megremeg az ajkam. Ez a srác semmit nem változott, olyan mint az élő Shakespeare. És még jól is áll neki.
-Te is nagyon... megférfiasodtál.... - Basszus tényleg ezt mondtam?! Jó igaz de... csak hebegni tudok, nem létező lányos zavaromban a fülem mögé tűröm a hajam. De már kéri is el a kezem és megcsókolja, na ettől már lesz némi pír az arcomon.
-Te is... Nem hittem volna hogy valaha még látlak, olyan mintha valami regény elevenedne meg nem? Lehet csak képzellek? - Kuncogok, te jó ég ahogy rám néz... ő még mindig meg tudja olvasztani a szívem azt hiszem... Főleg hogy helyesebb lett mint volt... basszusbasszus!

Látom rajta nem teljesen ért egyet, de hát sokkal fiatalabbnak tűnt, kisfiú volt, most már azért nagyfiúsabb, persze a lágy, arisztokratikus vonásai miatt még mindig nagyon kamaszos az arca. De neki ez áll olyan jól... Úristen, tiszta p.csás leszek lassan, megbolondulok!
-Látom... - Nézem hogy az öve is lekerült, félmeztelen ácsorog előttem.
-Az. Bár néhány szereplőt szívesen lecserélnék benne, ami azt illeti. - Kuncogok kicsit, igen igen, akad. - Bár most kicsit kárpótolva lettem, azt hiszem! - Mosolygok rá, nem bírom letagadni előtte sem, nem hogy magam előtt, hogy örömmel dobbantja meg a szívem hogy látom!
Vagyok olyan hülye és azzal jövök csak képzelem, erre közel lép, gyökeret ver a lábam, ólom nehéz lesz, csak az ajkam nyílik el, hogy ennyire valósan itt áll előttem. Megfogja a kezem, megcsípi, kuncogok kicsit, okés, érzem na... de ahogy az arcomon a keze nem tudok nem szemezni vele, rég értek hozzám így. Főleg mert nem hagytam senki ember fiának. Tényleg most miért hagyom? Hát csak játszik velem... Hah, Lucien, nem veszed el az eszem barátocskám! De azért nem állhatom meg, elmosolyintom magam és mutató ujjam a számra teszem (addig is kicsit elcsitítom a zsibogást érintése nyomán) és elgondolkodó fejet vágok.
-Hmm... édeseket susog a szellő! Azt hiszem azt suttogta fürödni kéne! - Vigyorodom el és kuncogok kicsit, majd simán faképnél hagyom és beszaladok a vízbe míg a térdemig nem ér, onnan fordulok vissza felé vigyorogva. Én vetkőzni nem fogok, álmodozzon, de mivel shortban vagyok, kicsit jobban is bemehetek a vízbe.
Ha álmodom ha valóság, vele merek játszani, újra gondtalan lenni kicsit, kacérkodni, nevetni... csak egy kicsit.

-Áh, rég volt, a mostaniakat megnevelem. - Mondom komiszabb mosollyal, najah, Briant én is szétverném, de Lio meg a többiek még maradhatnak épek. De Lucien szokás szerint lovagias, behalok rajta.
De úúúú, azok a szemek, az a tekintet, direkt csinálja, basszus ,tuti valami kéjsóvár csajozós hapsi lett, nem lepődnék meg rajta, örömmel veszek el a tekintetében egy röpke pillanatra, lelkem megfürdetve a szemérmetlen fürkészésében. Aztán inkább beszaladok a vízbe, vetkőzik, a nadrág marad, jól van, különben lehet jobban megbámulom roppant nőiesen. Így csak kicsit, ez még belefér.
Szaladgál, a hullámok elébe megy, mint aki először fürdik a tengerben, nevetek rajta milyen vidám.
-Héj! Hahaha! - Nevetek fel tiltakozva, hogy lefröcsköl, nem zavar, ez csak víz én meg nem vagyok cukorból. Szóval nevetgélek és én is lefröcskölöm, érzem a ruha már tapad rám ahogy a hajam is, de nem bánom, a lábammal is rúgom fel rá a vizet, ügyes vagyok, el sem esem.
-Amúgy hogy hogy erre? Azon kívül hogy meg kellett mártózz a tengerben, hmm? - Mosolygok rá kifésülöm vizes hajam a szememből, el se hiszem hoyg itt van! Remélem marad még kicsit...

Ahogy a vízben szórakozunk csak észreveszem hogy khmmmmm hogy is mondjam eléggé szabadon van a kis hancúr léce. Ami bizonyára nőtt vele, ohmygod miken gondolkodom... de komolyan. De inkább ahogy lenézek és esetleg észreveszi, mert hát elkerekedik a szemem csak kuncogok. Tényleg frigid vagyok de ettől kéne bezsongnom? A hideg víztől amúgy is szerintem vacog a zacsiban a kis Luci, nem?
De remekül elnevetgélek vele, játékos, bohókás, vele én is tudok az lenni. Olyan mintha megint tizenhét lennék ami jó.
Ám amikor kérdezek ledöbbenek, kicsit rapszodikusan válaszol. De megértem, elvégre elvesztette egy szeretettét.
Nem tudok nem komolyan és együtt érzően nézni rá.
-Sajnálom Lucien. - Ha jól emlékszem anyukájáról nem beszélt, meg nem is láttam, azt feltételeztem meghalt. Akkor most elárvult. De amint beszél tovább ledöbbenek.
-Én is ide jöttem... elvégeztem az angolt és jöttem forgatókönyv írásra is... - Előle nem titkolom a céljaim, az álmaim... amúgy is tud rólam ezt-azt és ahogy elnézem emlékszik is. - Együtt leszünk gólyák? - Talán mégsem tépem szét a gólyatáboros levelet... Lucien is lehet jön!! Hevesebben kalimpál a szívem.
Oldalra pillantok majd végiggondolom. Minden ruhám átázik majd. Így megyek majd haza... mégsem izgat mert már így is elég vizes vagyok, bár a bugyim még nem telt meg sóval. Na mindegy, Lucien kicsit elveheti az eszem.
-Miért is ne? - Vonok vállat, majd ráfekszem a vízre, és úszni kezdek befele, imádok úszni amúgy is. Nekem ez a sport, a kikapcsolódás... alakformálás. Minden, kicsit versenyszintűen is csináltam, de úgy nem tetszett. Folyton b.szogattak, de ha magamnak úszhatok az jó. Szóval élvezettel vetem magam a habok közé, néha elnézve a francia "fiúm" felé, hogy merre leledzik épp, ne szakadjunk el.

Nem szégyellős én meg nem jövök ilyentől zavarba, gondtalan fürdünk tovább, kellemes így. Nekem legalábbis mindenképp, vele kicsit réginek érzem magam, kevésbé zsémbesnek és megfáradtnak a kiállhatatlan világban.
-Megértem... - Mondom az apjára, nem is akarom felkavarni, inkább jó lenne felvidítani! Fura, de tényleg jó lenne...
-Egyelőre még nem döntöttem. Szívesen írnék színházba is valamit, de könyvekből szívesen írnék forgatókönyvet. Azt annyiszor elcseszik, sok a rossz adaptáció, valószínűleg mert nem olvassák el a könyveket rendesen. - Mosolygok, vannak ötleteim, de majd alakul.
-Nem tudom, de örülök neki! - Mosolygok, de megválaszolja, azon is mosolygok, milyen szórakozott. Mint egy külön világ, de ő tényleg az! - Na és te mit szeretnél tanulni itt? - Mert neki minden jól állna szerintem. Színészet, műsorvezetés, rádióba bemondó... elvégre kellemes a hangja is.
-Hogyne, én rendszeresen úszok! - Kuncogok neki mikor megállunk kicsit és úszok még kicsit háton, nézve a csillagokat. Élvezem hogy lebeg a hajam magam mellett és hűt a víz, simogat.
-Aztán el ne fáradj, menthetlek ki! - Mondom vidáman, szerintem nem kell ilyentől félni, de mutatták már hogy segítsek, ha baj van.

Könnyedebb tempóban úszkálunk így szívesen beszélgetek, Luciennel amúgy is imádtam és imádok még mindig, azt hiszem.
-Jó... - Mondom némileg bizonytalanul, mert Amyn kívül senki sem olvassa a dolgaim. De ő meg kissé mulya, minden tetszik neki... - Van, hogyne lenne! Faulkner A hang és a téboly-ja például elég érdekes mű és tök jól meg lehetne oldani filmesen szerintem egy jó forgatókönyvvel. Igaz, az nem egy könnyed családi film lenne, de nem baj! Úgy tudom abból még nincs film. - Mosolygok, kihívás lenne a kusza időrend és az emlékek villanásai, de pont ezért tetszene.
-Azt nem csodálom! De nem lenne fárasztó hogy folyton utazol? - Nekem az lenne, én szeretek elmélyedni nyugodtan egy csendes zugban, tudva nem kell rohangálnom száz fele. De ha mindig máshol lennék kétlem hogy ez menne.
-Hah! - Még hogy soha nem fárad el... hamarabb el fog mint gondolná, de nem baj. Nézek utána hogy hogy szeli a habokat, mint valami bezsongott hal, aztán követem én is, bár én alapból sem vagyok lassú, szóval nem sietek. Kicsit el is úszik, de azért rálátok még, elkezdek felé tempózni.
-Héj... a túlpart messze, ne ússz beljebb mert megesznek a cápák! - Kiabálom fele vidáman. Vajon vannak erre cápák? Mondjuk azok csak a vérre mennek nem? Ööööö remélem igen. - Gyere menjünk vissza! Hagyj le ha tudsz! - Nevetek rá, lesz jó pár méter előnyöm, mert nem úsztam oda hozzá, hanem visszafordulok és elkezdek kifele haladni. Ha mond valamit hallom, amúgy egyenletes tempóban úszok kifele míg le nem ér a lábam.

Érti miért lenne igazán izgalmas a vászonra vinni a művet, de Lucientől az lett volna meglepő, ha nem értette volna. Mosolygok, jól esik az irodalomról beszélgetni, olyannal, aki érdemben hozzá is tud szólni.
-Ebben van valami... más nem fogja leélni helyettünk. - Persze ez nem jelenti hogy én jobban élveznék egy ilyen jellegű munkát.
Rendesen beúsztunk, de én élvezem, a tenger végtelenje kellemesen borzolja meg a tarkóm. Ez a nyílt reménytelenség ami bekúszik az ember bőre alá a nyílt vízen valódi ijedelem, nem olyan mint a horrorok nézése közben kialakult semmilyen érzet.
Javaslom azért menjünk vissza, mert bár én sokat úszom, ő kétlem és nem akarom hogy elnyelje a tenger régi-új ismerősömet. Nem figyelek túlzottan, mert nem tempózom olyan gyorsan hogy beérjen, de felsikítok, hogy elkapja a lábam, le is merülök és nyúlok oda eresszen el, bár ha realizálom hogy ő hülyül valószínű belékapaszkodom, hogy kiprüszköljem a vizet a számból.
-Lu... ahh... te... hülye... - Mondom de röhögök is, mert a szívbajt hozta rám, ha hagyja nem eresztem, másik kezemmel a mellkasom szorítom mert úgy érzem szökik a szívem a helyéről.

Úszunk, mondom forduljunk vissza, de nem gondolok arra, hogy meg akarna ijeszteni. Talán ezért is ijedek meg, lökött, hogy elkapott, de nem bánom hogy tart, meg ahogy nevet. Olyan szép dallamos a nevetése, mint anno. Sosem felejtettem el igazán, ami azt illeti. Szusszanok egyet, de csak most lep igazán, mert megcsókol. Röviden és finoman, mégis felpezsdül a vérem, nem éreztem ilyet... igazából csak vele éreztem ilyet. Gyöngén és puhán csókolok vissza, mert mire felfognám már el is illan az érzet, megszólal. Én csak nézek rá mint valami elcsodálkozott őzgida, hogy akkor hol is vagyok, mit is csinálunk, mi... hol... hogy? Főleg hogy kisimítja a hajam, nem bírom nem őt nézni, elvégre nagyon helyes fiú. Csak helyesebb lett...
-Mi? Várj... - Lepődök meg, de már rohan, szalad, itt sincs, elsuhan a sötét éjszakába. Mire kitámolygok a vízből már nem látom, csak a lábnyomait, mint valami kis csitri simítom a szám, ahol nem rég az övé volt. Még mindig bizsereg. Remélem Lio aludni fog mire megjövök, mert különben magyarázkodhatok mit bazsalygok, khm. Elvégre álmaim hercege lopott megint egy csókot, valahogy nem bánom...

//Én is XD//