Cordelia Lyra Whitlock-Scott

Neme:nő
Kor: 20
Kar és Szakirány: Marketing Kommunikáció; Reklámkészítés és szervezés
Évfolyam: Második

Előtörténet: A családom története elég messzire nyúlik vissza a történelemben. Angliából származom, ahogy az őseim nagy része is. A Whitlock-Scott család, jó hírű és eléggé nagy vagyonnal rendelkezik. A szüleim, vagyis az apám, Marcus Whitlock-Scott a politikában veszi ki a részét, míg anyám, Amelia élvezi a figyelmet amit a házassága miatt megkap. De mind ketten ilyenek, a címlapok a reflektorfény... Már szinte az életcéljuk. Én viszont jobban szeretem, ha nem követik a fotósok minden lépésem, a nyugalmat amit egy eldugott kis kávézó tudd megadni, elbújtatva minden kötelességem elől.
Mivel a suliba a nevem miatt sokan elkényeztetettnek és beképzeltnek tartottak, a saját "fajtám" között kerestem barátokat. Persze nem olyanokat akiket az előző példában említettem. Hanem mondjuk olyanokat... Mint Moana Quenn Rosewood kisasszony! Hála a szüleink barátságának, már kisgyerek korunk óta ismerjük egymást. A szoros kötelék köztünk, a gimi közepéig tartott, amikor valamilyen ismeretlen oknál fogva, úgymond elfelejtettük egymást.
Mikor a szüleim rájöttek, hogy a gimi vége, egyben azt is jelenti, hogy kirepülök a fészekből, gyorsan cselekedtek. Igazából fogalmam sincs, hogy de villámgyorsan intézték az örökbefogadást, és így lett egy kisöcsém, Brandy. Imádni való kiskölyök, egyetlen okom, hogy minden ünnepet, a tóparti családi nyaralónkba töltsek.

A karakter jelleme: A nevelésem, amit a dadáimtól kaptam úgy hiszem kellőkép felkészített az élethez. A naivitást kiölték belőlem, és helyére talpraesettség és maximalitás került. Türelmes, és kellőképp megértő vagyok, ám ne hidd azt, hogy nem lehet kivágni nálam is a biztosítékot. Ha pedig ez megtörténik, az egész koli tőlem zeng.
A férfiak számára egyféle "megszerethetetlen-trófea" vagyok, mivel a tanulás számomra az első, és a randizásra nem igazán jut időm. Igazán különleges fiú kellene ahhoz, hogy ez a álláspontom változni tudjon, de hajrá!
Hm... kihagytam volna valamit? Mondjuk a külsőm? Az olyan mint bárki másé, akit átlag embernek nevezünk. A mottóm; légy visszafogott, mégis stílusos!

Szerepjátékos példa:
A szobát betöltötte, Adele egyik új számának dallama, a padlót pedig kartondobozok hada fedte el. A fejemen az érettségi kalapommal ringattam a csípőm a zenére, miközben a felső polcomról takarítottam le a különféle kacatokat. Volt egy Padlás és egy Kolesz megnevezésű dobozom, és az arány kicsit se volt egyforma. Az előbbi alig telt meg félig, míg az utóbbiba már semmi se fért. Ez így nem lesz jó ~ gondoltam, és elhúztam a szám, mert nem igazán fűlött a fogam harmadszor is átpakolni az egész dobozt. Így is majdnem becsomagoltam az egész szobám. Vajon mit szól majd a szobatársam ha meglátja, hogy az ő két bőröndjével ellentétbe én a dupláját viszem? Egyáltalán ki lesz a szobatársam? Jó fej lesz vagy a következő négy évet hajtépéssel megfűszerezve fogom leélni? Jaj, istenem csak lenne már holnap! Annyira izgulok, milyen lesz az eligazítás, az órarendem, a szobák elrendezésén meg főleg...
Sóhajtva huppantam le az ágyamra, és lekaptam a fejemről a négyzet alakú, méregzöld színű kis "sapkám"és megforgattam a kezemben. Olyan furcsa ez az egész. Mindig is csak álmodoztam a Frances University-n most meg?! A hallgatójuk leszek. Ez olyan hihetetlen.
- Kicsim - két kopogás. Ez anyu lesz - Bejöhetek? - dugta be a fejét az ajtónyílásba, mire én mosolyt vetettem rá és bólintottam. Anya belépett, és körbenézett a szobámba, majd valami "ez-se-haladott-sokat" arckifejést vett fel, mire muszáj volt felnevetnem.
- Reggelre tuti kész leszek - tréfálkoztam kacagva, mire végre ő is halványan széthúzta az ajkait, majd helyet foglalt mellettem az ágyon. Olyan fura érzésem lett. Ez egy olyan pillanat, mint a filmek végén mikor a főszereplő új életet kezd és az anyja jó tanácsokkal látja el? Ha igen, kérem a végefőcímet!
- Tudod, amikor én mentem fősulira, akko... - kezdte volna a nosztalgiázást, de én időben megállítottam. Mi ez az álszent duma, könyörgöm?
- Anya - kezdtem komolyan - Te nem is jártál egyetemre! - nevettem el magam, mert olyan morbid gondolat, az elit körökbe tartozó anyámat, a könyvek fölött gubbasztva elképzelni.
- De, egy szemesztert - vallottam be, és pedig kérdőn felvontam a szemöldököm. Oké, üvöltött rólam, hogy nem hiszek neki. - Komolyan! Aztán, persze megismertem apádat és...
- Oké, anya innen ismerem! - tettem fel a kezem védekezőn, és felálltam, majd a legközelebbi dobozhoz léptem amibe a fényképalbumjaim sorakoztak. Most komolyan elakarok vinni tíz vastag albumot a koliba? Te jó ég!
- Ez a kedvenc képem - vittem oda, az egyik nem rég készült fényképet, amin az egész család rajta van, még a tavalyi nyaraláson. Anyu, magazint olvasva, apu a mobiljába bújva, én és Brandy pedig a medencébe lubickolva. Imádom azt a gyereket, mióta, ő is Whitlock-Scott, szinte élvezem a vacsorákat.
- Ez tényleg aranyos. Tudod mit? Elég lesz ez az egy kép is. Megőrzöl te minket idebent is - nézett rám, büszkén mosolyogva, én pedig hirtelen magamhoz öleltem. Ő is, sőt én is meglepődtem ezen a reakción. Nem volt köztünk soha, ilyen szoros anya-lánya viszony. És tudom, hogy soha nem lesz.
- Még be kell fejeznem a pakolás - szólaltam meg halkan, és burkoltan célozni próbáltam,hogy mára ennyi érzelem elég nekem. Anya csak bólintott, és egy puszit nyomva a homlokomra bezárta maga mögött az ajtót. Egy ideig, még ültem ott, magam elég meredve, majd még egyszer rápillantottam a kezembe tartott képre, és automatikusan elmosolyodtam. Igaza volt. Nem kellenek képek hozzá, hogy tudjam milyenek ők valójába. Elég egy pillanatkép, és minden eszembe jut amit magam mögött hagytam.

Végre még egy Marketinges! ^^ Már azt hittem, egyedül fogom képviselni a szakot örökké, és még tovább.
Elég fényes, és felforgatott életed lehetett, nem csodálom, hogy bezárkózással reagáltál: ki így, ki úgy.
Tetszik a személyiséged, szerintem jól ki fogunk jönni! Annyit kérnék, hogy figyelj oda a helyesírásra!

Elfogadva.
Irány avatart foglalni, meg iratkozz a rendszerbe, foglalj koliszobát, és nézd meg a klubbokat is! Aztán pedig örvendeztess meg minket sok-sok reaggal!