Moana Queen Rosewood

Neme:nő
Kor: 22
Kar és Szakirány: Klasszikus Kommunikáció, fotográfia
Évfolyam: 3

Előtörténet:
• 1989-ben született a Rosewood családba
• Apja Timothy Rosewood diplomata, politikus
• Anyja Scarlet Rosewood, háztartásbeli anya
•Nővére: Emmalinne Dupre, Franciaországban él férjével.
• Moa jelenleg Nővérével él
• 17 évesen született egy fia, akit gyerekkori barátnője Cordelia Wintlock-Scott családja vettek örökbe, megmenekítve így a Rosewood családot a kudarctól
• Imádja a táncot, a gyereke apja is régi táncpartnere
• Corneliaval a szülés után megszakadt a kapcsolat, de itt az egyetemen újraéledt
• Moa mély depresszióban szenved, nem szereti az életet
• Boldogságot csak a fotózásban, a versekbe, az írásban és a táncban lát
• Legfőbb vágya, hogy egyszer megölelhesse a fiát
• Szeretne híres fotós lenni
• egyszer volt egy öngyilkossági kísérlete, de kudarcot vallott
• őrülten tetszik neki Eric Flitch, de nem mer kezdeményezni nála.



A karakter jelleme: Szigorú neveltetésben volt részem. Ana mindig mindenben mellettünk állt, apa viszont hatalmas karrierista és megpróbált minket is a politika útjára nevelni. Hát ez nem jött be neki. Világ éltemben visszafogott voltam, a barátaim jelentették számomra az életet, na meg a tánc. Imádtam Mambozni, Rumbázni, Passo Doblet járni. Egyszer már megismerkedtem a szerelemmel, hülye voltam. Első kapcsolatomban született egy fiam, akit nem neveltek, mert apa szerint ártana a hírnevének. Ekkora fájdalom soha nem ért még engem. Kitéptek belőlem egy darabot, ami örök életemben hiányozni fog nekem. Depressziós vagyok, ezt megmondta az orvos, de az ő szaktudása nélkül is tisztában vagyok vele. A bulikat kerülöm, általában a szobám magányában olvasgatok, vagy éppen fotózgatok. Remélem egyszer rendbejön az életem.

Szerepjátékos példa:
Nehéz az, amikor szembe kell néznünk a betegséggel. Én is egy parazita kórral küzdök már lassan öt éve és a győzelem esély egyre halványabb. Bár mára már megtanultam együtt élni a depresszióm gondolatával és a környezetem is elfogadott, én utálom magam. Amióta elvették tőlem a kisfiamat nem is élek, csak zombi módjára létezem. Járkálok, eszem, iszom néha olvasok és alszom. Ez az én életem. mikor a múltra gondolok beugranak a fejembe kedves emberek arcai és felötlik bennem a kérdés, hogy most hol vannak. Én üldöztem el őket? Vagy nem voltam elég jó senkinek? És ha nm miért nem? Mit csináltam rosszul? 
Egyedül ücsörgök szobám magányában és éppen Arthur Rimbaud költeményeit olvasom. Az egyik kedvenc költeményem tőle a Tetvésző lányok. Harmadszorra olvasom fel magamnak a verset és véleményemet egy krémszínű pergamenlapra írom. Hallom ahogy anya limuzinja kigördül az udvarról és a villa dolgozói megkönnyebbült sóhajjal ülnek le kicsit pihenni. Megértem őket. Bár anya iszonyatosan jó ember, de szegényeket szinte rabszolgaként tartja, robotolnak egész nap és olyan eset is előfordult már, hogy éjszaka nem hagyta pihenni őket. Amikor a ház ura és úrnője nincs itthon egész nap nevetést és vidám énekszót lehet hallani. Lerakom a kezemben tartott dolgokat az ágyra és a szekrényemhez lépek. Itt az ideje, hogy kicsit kiszellőztessem a fejem. Igazából nem keresem sokat a megfelelő ruhát, hiszen nekem mindegy mit mondanak az emberek a hátam mögött, vagy milyen gondolatuk támad ha rám néznek. Nem azért megyek el itthonról, mert pasizni, bulizni vagy shoppingolni akarok, csak rám fér egy kis friss levegő. Gyors zuhanyzás után magamra rángatom a barna nadrágomat, a szürke ingemet, amit összebogozok a mellem alatt - szabaddá téve a hasam - és a nyakamra tekerek egy piros kockás sálat. A hajam most kiengedve hagyom, a szememre kenek egy kis fekete sminket és már kész is vagyok. Azt hiszem ez a viselet megfelelő egy olyan lánynak, mint amilyen én vagyok. A verses kötetet és a pergament beleraktam a táskámba, belebújtam a topánkámba és lerobogtam a lépcsőn. A konyhából elvettem a lakáskulcsomat a pénztárcámmal és egy szép piros almát, búcsút intettem a személyzetnek és kiléptem az utcára. 
Még jó idő van, de ahogy elnézem a fejem fölött gyülekező sötét felhőket, bármelyik pillanatban eső lehet. A fekete BMW-m a garázsban porosodik, már hosszú évek óta. Amióta túl vagyok egy szülésen és a gyermekem elvesztésén nem ültem be abba az autóba, amit apámtól kaptam. Nem bocsátom meg neki soha, hogy a megkérdezésem nélkül " elajándékozta " a kisfiam. Szinte futólépésben teszem meg az utat a buszmegállóig, hogy elérjem a Brooklynba tartó járatot. Igen, én még a tömegközlekedéstől sem irtózom. Szerencsére éppen akkor érkezem meg, amikor becsukódnának az ajtók, így még van időm, hogy felugorjak rá. Leülök a legelső üres székre, és bámulok ki az ablakon. Szeretem nézni a mellettünk elrohanó fákat és épületeket. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mennyi az út a könyvtárig. Bár már rengetegszer utaztam le oda és még haza is az időt sosem néztem meg. Nálam nem is létezik idő... minden megállt és csak vergődöm az életemben. 

Amikor végre megérkezek ugyanolyan lendülettel ugrom le a járműről, mint ahogy felszálltam. Magamhoz szorítom a táskámat és elindulok a könyvtár felé. Nincs messze, a megállótól számolva a harmadik épület. Csendes léptekkel közlekedem a puha szőnyegen, barátságosan integetek a könyvtárosnak és elfoglalom a törzshelyem, szemben a bejárattal egy ablak előtt. Előveszem a könyvet, megkeresem a verset és ismét jegyzetelni kezdek. Sokak szerint ez marhaság, de én szeretem a verselemzéseket. Nagyon kevesen tudnak kizökkenteni ebből az állapotomból, de az imént hangosan megérkező lánynak sikerült. Abbahagyom az írást és figyelem a jelenetet. Amikor meghallom, hogy milyen érdekfeszítő olvasmányt keres akaratlanul is kitör belőlem a nevetés. Mindkét kezemet a számra kellett tapasztanom, hogy megfékezzem a belőlem feltörő hangokat.
- Bocsánat... Mondom néhány másodperc elteltével és újra a könyvem fölé bújok. 

Bizonyára könnyen megértheted most, mi zajlik le a szupersztárunk (Rena) lelkében, hiszen ő is hasonló érzelmi állapotban van, mint te...
Nincs egyszerű életed, annyi szent, és hogy pont a barátnőd családjánál van a kisfiad? Szörnyű lehet, egyszerűen pokoli nem ismerni őt, főleg, hogy nem is te adtad örökbe. Rettentő befolyásos lehet az édesapád...

Tetszik a karaktered, ötletes, azért remélem, sikerül majd néhány örömteli pillanatot csempésznünk az életébe, hogy ne legyen számodra nagyon egysíkú vele a játék! Nagyon jól kitaláltátok ezt a barátnő családja fogadta örökbe a törvénytelen gyermeket sztorit... remélem megismerhetjük majd a pasit is, aki az apja (beírhatod a Miss u so much témába, hátha valaki megalkotná!)

Összességében tehát: elfogadva!
Annyi kérésem lenne, hogy mielőtt majd elküldöd a reagjaid, futtasd át egy helyesírás-ellenőrzésen. Nem zavaróan sok az elírásod, csak észrevehető.

Most pedig foglalj avatart, iratkozz fel a nyilvántartási rendszerünkbe, ha szeretnél, akkor valamelyik klubhoz is csatlakozhatsz, és ha koleszos vagy, foglalj koliszobát is magadnak!