Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 The first... - Judith & Richard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2
SzerzőÜzenet
Richard Taylor
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 25
Foglalkozás : Díler
Hozzászólások száma : 75

TémanyitásTéma: Re: The first... - Judith & Richard   Pént. Szept. 12 2014, 22:17

Fájdalom hirtelen megbénít, az izmaim összeugranak és ezzel szimbiózisban az arcom is eltorzul. Akkorát tudnék üvölteni, hogy ránk omolnának a falak, mondjuk az nem lenne nagy teljesítmény, ezek már így is mindjárt összedőlnek. Lényegében, enyhe túlzással, de haláltusámat vívom, de ez még akkor is csak pofázik és ontja magából a hülyeséget.  Esküszöm ez, bazdmeg valami reaktor és arra van beprogramozva, hogy sugározza az idiótaságot. Lehet még rákot is kapok tőle, kurva jó!
- Kell a fasznak orvost! Még csak bennem sincs a golyó, de hát baszki, én most itt nem foglak nyugtatgatni! Különben mi a roha(dt)…varrni? – elakadok a mondatban, egy perce még azt is elfelejtem, hogy éppen lefoszlani készül a karom – Varrni?! – szikrát nem kapok. Ez….ez tényleg ennyire menthetetlenül fogyatékos….és én megcsókoltam, mi van, ha fertőz?! Érzem is, ahogy sorvadnak az agysejtjeim…basszameg.
-  Mondd, hogy nem gondoltad komolyan azt, hogy te hozzám érsz egy tűvel?! Ezek után…ezek után hallod egy tollpihét se adok a kezedbe! Te még azzal is embert ölsz! – szorosabbra kötöm a rongyot, amit nagy nehezen megszerzek tőle. Következő briliáns ötlete, miszerint csonkítsuk meg az ingem, kiérdemel egy nyúzott szemforgatást.
- Kötél. Igen. Az kellene, felakaszthatnád magad! – maradjon már kussban! Hát agyvérzést kap mellette az ember! Még megdögleni se lehet békességben…??!! vagy lehet ez már a pokol és arra vagyok kárhoztatva, hogy ezt a hülye kurvát hallgassam az örökkévalóságig?
Közben kopognak, támad helyi igazságszolgáltatás méteres hústornya, én lesápadok, mert ismerem a módszereit, amik meglehetősen…kreatívak.
- Én is leszarnám – megvonom a vállam is, amit persze nem kellett volna mert egyből felszisszenek az égető érzéstől. – De én nem lőttelek, meg! Használd már egy kicsit, azt, ami nincs, baszki! – menten összeszarom magam. Még a végén ő kéri ki magának, hogy meglőtt. Nem az én hibám, hogy baszott béna, de most remélem összekapja magát, mert ez az ürge tényleg hamar kicsinál mindkettőnket.
A lekvárt hallva nem tudom sírjak-e vagy nevessek. Kivágta magát a helyzetből ez tény…de bazz…mostantól én leszek a lépcsőházi lekváros. Kurva király, ennél félelmetesebb jelzőt el sem tudtam volna képzelni.
A beálló rövid csendből leszűröm, hogy góliát barátunk is emészti az információt. Nem hiszem, hogy ilyen válaszra számított, de én is lefagyok, amikor azaz éjsötét ribanc „édes”-nek hív. Ezért egy homokozó lapáttal fogom kibelezni.
- Jaja…- döbbenten nyögök valami válaszfélét. Idegesen bámulok magam elé a sokk határsól. Leéltem úgy 23 évet, hogy senki egyetlen egyszer nem illetett ezzel a nyálgombóccal és kibaszottul nem hiányzott. Édes...az.
Hallom, ahogy kattan a zár és ebből leszűröm, hogy a picsának sikerült kitoloncolnia az ipsét, ami mondjuk meglep. Nem hittem volna, hogy képes rá, úgy tűnik vannak még csodák, de meglátom az arcát és gyorsan rájövök, hogy nem még sincsenek.
- Mibajod? – mit csináljak?! Másszak??! Ilyen kézzel??  Más se hiányzik, de tényleg. Éppen valami hosszú szitkozódós monológba kezdenék, amikor zörögni kezd a kilincs. Baszki ez ránk akarja törni az ajtót.
- Még ennyit sem vagy képes megcsinálni????!!! És mi az, hogy édes???!!! – idegesen kirúgom magam alól a széket, erősen a sebhez nyomom az átvérzett kötést és kapkodva nézek körbe a szobában.  A legjobb az lenne ha ezt a bolondot itt hagynám és kiváltanám vele magam. Hátha egy emberélet elég lesz, az övé meg még annyit sem ér, mint az enyém. Persze, ez milyen működőképes is lenne egy C kategóriás akciófilmben, kár, hogy ez nem az, hiába rothaduk Hollywood eszményi lankáin.
- Gyere! – ha tudnám akkor karon ragadnám, úgy, hogy belilujon neki. Fél kézzel rángatni kezdem függönyt, amiből ipari mennyiségű por száll ki, amitől, krákogni kezdek. Én merőben másfajta porhoz vagyok szokva.
- Ugorj! – biccentek a párkány felé, jelezvén, hogy honnan vesse magát a mélybe. Kész szerencse, hogy a másodikon lakom így ő biztos nyakát töri és megszabadulok tőle, én pedig majd lesétálok a rozsdás tűzlépcsőn…


_________________
A sötét árnyékából szakadtam
Nyomomból vér csorog
Rongyossá rohadt rémkép maradtam
Halált hörgő gyilkos nyomor...
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: The first... - Judith & Richard   Hétf. Okt. 06 2014, 14:30

Nem teljesen értem, hogy mi baja van minden egyes ötletemmel. Oké, tény, hogy meglőttem, de csak azért, mert akkora egy idióta, hogy képes konkrétan elrabolni a nyílt utcáról, miközben cuccot akarok venni tőle. És még pisztollyal is fenyeget. Ugye ő sem gondolta komolyan, hogy én ezt majd szó nélkül hagyom, és valami kis puli módjára csaholok majd utána, keresem a kedvét, hogy ugyan had költsem már nála a pénzem. Mellesleg egyáltalán nem hiszem már, hogy van nála bármi is.
- Én akasszam fel magam, mi? Téged kéne! Minek ordítozol? Ránk hozol mindenkit. Mondjuk akkor téged végre lecsuknak, én meg mehetek a dolgomra. Ne is érdekeljen amúgy, hogy tényleg tökre el fogsz vérezni, vagy lesz valami fertőzésed. De majd a börtönben kapsz más betegséget is. - Próbálok újra fölé kerekedni, de érzem azért, hogy nem nagyon megy. Meg persze nagyon parázok, csak én lőttem meg, ő meg vérzik, és kopognak is, jönnek számon kérni. Hogy lakhat ilyen félemeletes lepra telepen?
Még egy kicsit leállok vele vitázni, mielőtt vetkőzni kezdenék, hogy beadjam az idióta meséjét a toronynak. Hát basszus... ekkora embert is ritkán lát az ember. Az meg még kérdezősködik is. Egyre jobban rezeg a léc, de igyekszem előadni neki a határozott és bosszús csajt, akit az ágyból rángattak elő. Fúj, én soha a büdös életben nem feküdnék be e mellé a kretén mellé, főleg nem abba a mocskos ágyába. Undorító.
Rázárom az ürgére az ajtót, elfordítom a kulcsot, és alig kapok levegőt. Baromi gyorsan öltözni kezdek, közben Ricsinek könyörgök, hogy ugyan ne hagyjon már itt meghalni, mert én csak haza akarok most már menni. Akár az élete árán is, ezt az áldozatot meghozom, de a lakásom biztonságát akarom.
- Szerinted elhitte? Téged akar látni, te idióta! Nem volt elég válasz neki, hogy az ágyban fetrengesz. - Mi az, hogy mi bajom, hát nem hallotta a beszélgetést? Közben meg a troll a kilincset próbálgatja. Ha mázlink van, akkor elég hülye. De nincs, mert hallom, ahogy nekifeszül az ajtónak.
- Mondd, téged mindenki utál, és ki akar nyírni? - Egyre inkább pánik kezd kicsengeni a hangomból. Nem hiszem el, azt sem, hogy menekülni fogunk. Csak át kéne adnom, biztos szívesen kifiléznék. Hát tegyék meg, én meg boldogan lelépek.
- Miattad nem! Úgyhogy befoghatod, édes! Az egyetlen kedves szó, amit életedben hallottál. - Újra ruhában állok a konyhában, ennek meg tényleg az a legnagyobb baja, hogy eljátszottam a sztoriját? Komolyan, kevesebb esze van, mint a nővérem macskájának, amit egyszer hazahozott féldöglötten.
Széttárom a karom, kérdőn nézek rá. Most akkor mi legyen, a monstrum az ajtót feszegeti, ő meg felpattan. Magamban azon imádkozom, hogy nem ájul el, mert akkor végem. Vagy pont úgy járnék jól. Utána megyek, de gyorsan vissza is fordulok. Gőzöm nincs, hogy hány golyó van még benne, de kell a pisztoly. A ruhám derekába akasztom, ha más nem, majd megzsarolom vele. Kár, hogy megint baromi ideges leszek, hogy a bőrömhöz ér a fém.
- Várj! - Utána lépek, segítek elhúzni a függönyt, de szintén fél kézzel, mert nem akarok megfulladni. Kedvem lenne megint lecseszni. De az ágya után mi másra gondolhattam volna?
- Várj már, ez így nem jó! - Hogy azt a rohadt rongyot fogva igazából csak a béna kezét tudja használni. Eltolom a kezét, de nem akarom látni a sebét, úgyhogy nem nagyon igazgatom az anyagot, de ha hagyja, akkor csomóra kötöm, hogy ne kelljen tartania. Kifejezetten figyelek rá, hogy szándékosan véletlenül jól meghúzzam, had fájjon neki. Én is tudok szívózni. Viszont a pisztolytól a hideg víz veri a hátam, úgyhogy a kezébe nyomom.
- Idióta vagy. - Közlöm vele, miközben a segítségével igyekszem felhúzni az ablakot, majd kimászom a rozoga tűzlépcsőre. Egyből előjön a halál félelmem, szerintem ez bármikor leszakadhat. Remélem, hogy megvárja, mire leérek, és csak akkor indul el. Az életemért kapaszkodom a korlátba, meg a falba, nem vagyunk olyan magasan. Egy emelet, onnan pedig az a lecsúsztatható lépcső van. Megpróbálom leengedni, de olyan rozsdás és használaton kívüli, hogy meg sem mozdul. Ugrálni meg nem merek, inkább a falhoz lapulok.
- Kurva jó ötlet volt, és most? Én innen le nem ugrom. De komolyan, esküszöm, hogy nem ugrom le! - Vetem el egyből a legkézenfekvőbb megoldást. Mi lenne, ha maradnánk, és megvárnánk, míg elmegy? Lehet van elég hülye hozzá. De ha meg utánunk jön, leszakad ez az egész szar.
- Hogy élhetsz ilyen lepra-tanyán, basszus? - Lassan elbőgöm magam, félek, ideges vagyok, és tényleg csak minél messzebb akarok kerülni innen. Remélem, hogy megoldja a problémát, mert én komolyan mondom, visszamászom, és kiadom. Keresse bárki!
Vissza az elejére Go down
Richard Taylor
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 25
Foglalkozás : Díler
Hozzászólások száma : 75

TémanyitásTéma: Re: The first... - Judith & Richard   Hétf. Okt. 13 2014, 16:01

Agyvérzést kapok. Mi a faszt akar még mindig azzal a pisztollyal? Tény, hogy nincs benne már golyó, de ez, amilyen istencsapása még így is kárt tesz vele. Már nem is szólok neki, felesleges, úgysem fogja fel, amit mondok, ahhoz legalább 5 agysejtre lenne szüksége.
- Én is látom, hogy nem jó, baszki! – ideges vagyok, sietnék is, de azért ez még itt pofázik. Mindjárt letépem ezt a kurva függönyt és megetetem vele, akkor talán bekussol fél percre.
- Áááhh! Hát baszmeg normális vagy?! Mi a kurva szart akarsz? Elszorítani a kibaszott vérkeringésemet???!! – hangosan üvöltök vele. Már fehéredik a kezem, elfog rohadni az egész és útközben leesik, mint valami leprásnak. Miért, mi a francért nem öltem meg ezt a ribancot, amikor lehetőségem volt rá?!
- Basszon szájba egy sokkoló, de tényleg! Te akartál ablakon kiszökni! Te cseszted el! – nehogy még neki álljon feljebb. Ha nem süti el azt a kibaszott 21-est, akkor semmi baj nem lenne.
- Hívd a redvás sárkányaidat, hátha megmentenek! – közben hallom, hogy egyre erősebben dörömbölnek. Fantasztikus
- Engedj ide, te szerencsétlen! – erősen megrántom a lépcsőt, feszegetem, tépem és cibálom. Enged is a szent erőszaknak és illedelmesen lebaszódik  hangos csattanással. Gravitáció, te fagyos szívű kurva.
- Nah, most vagyunk szarban. – pislogok párat a földön heverő rozsdakupac felé, azzal már sokra nem megyünk. Ez is az ő hibája. Kattog az agyam ezerrel.
- Ugrani fogunk. – közlöm tényszerűen, bár mondjuk én is fosok tőle rendesen. – Maradj itt! – mondjuk hova a tetves jó életbe mehetne? Mindegy. Vissza mászok a lakásba és fel kézzel kierőszakolom az ágykeretből a matracot majd fájdalomtól elgyötörve vonszolom az ablak felé.
- Segíts már baszki! – próbálom kituszakolni a résen, hogy aztán ledobjam valahová a fűbe. Köhögök a felszálló porrengetegtől. Nagy nehezen kipréselem és kihajítom, sikerül viszonylag közel ejtenem. Nem sokat fog a landoláson, de a semminél mégis csak többet és lényegében ha a nyakunk törik, az még mindig kegyesebb halál, mintha a hústorony belez ki minket.
- Ha megdöglök a te hibád lesz! – ezt azért jó ha tudja, legyen csak bűntudata. Elrugaszkodom, ugrom, és hasra esve puffanom a matracon.
- Ahahaaaaa….. – elgyötörten szenvedek, mert rohadtul fáj a kezem. Most még jobban, mint eddig. Nem agonizálok sokat, mert neki is röppennie kéne fentről, amit jelzek is neki. Adná az ég, hogy rosszul landol és itt pusztul…

_________________
A sötét árnyékából szakadtam
Nyomomból vér csorog
Rongyossá rohadt rémkép maradtam
Halált hörgő gyilkos nyomor...
Vissza az elejére Go down
Judith Moody
Műsorgyártás
Életkor : 22
Foglalkozás : Tanuló
Hozzászólások száma : 361

TémanyitásTéma: Re: The first... - Judith & Richard   Vas. Nov. 23 2014, 21:02

Hihetetlen, hogy segíteni akarok, és neki még ez sem jó. Mégis mi a francot akar? Egyszer segítsek, egyszer ne. Hát kedvem lenne megütni. Komolyan, már annyira nem is szeretnék kipróbálni semmilyen illegális cuccot. Elvette a kedvem tőle. Pedig valamit jól hallucinálni olyan jó lenne. A kritériumom pedig a jó, mert ez olyan, mint valami elbaszott rémálom. Komolyan egy ablakon keresztül kell menekülnöm? Nekem!? Ez baromira nem poén, ez a csávó meg van hülyülve. De tartozom neki ennyivel, véletlenül meglőttem, most akkor tuti vigyáznom kell rá, vagy valami ilyesmi.
- Ne ordíts már, mint valami kislány! Lebukunk, észlény! - Próbálom csitítani, miközben megkötöm a karját. Hihetetlen, hogy mennyire vinnyog. Még ha kéjes hangokat adna ki, akkor esetleg tényleg kidumálhatnánk, hogy szexelünk, bár nem szívesen. Vele nem. Még úgy sem, hogy megcsókolt, és annyira nem is volt rossz.
A sértegetéseit elengedem a fülem mellett. Közben a pisztoly párszor gazdát cserél, amint lehet lepasszolom, mert nekem nem kell. Félek tőle, azt hiszem, hogy jogosan. A szekrény veri az ajtót, egyszer hallom elbődülni is, de mi akkor már mászunk ki az ablakon, és haladunk a tűzlépcsőn.
- Mennyire szar ajtód van? Szerinted hány kopogást bír ki? - De komolyan, és én még paráztam, hogy bezárt. Pedig hozzá vágok egy pingpong labdát, és kinyílik. Nevetséges. Csak nincs időm ilyeneken agyalni, vagy bosszankodni. Ahhoz meg még kevesebb, hogy ezt meg is osszam vele. Egyelőre. Helyette rángatom a lépcsőt, ami beszorul, és ráadásként felsérti a tenyerem. Sziszegve szorítom össze, amúgy is remeg mindenem, és baromira félek, hogy elkapnak minket, ez hiányzott még. Ő kezd ügyködni a létrával, én meg szó nélkül félre állok.
- Gratulálok, basszus, te nyomorék! És most? Hogy jutunk le, mi? - Támadok neki egyből. Közben meg szerintem szuperhős füleim nőtte, mert hallani vélem, ahogy lassan enged a pánt az ajtaján a gyöngéd erőszaknak. Bezzeg, ha Vincent lenne itt, akkor nem félnék. Nyugodtan ülhetnénk a lakásban, akár arra várva, hogy bejöjjenek, mert ő úgyis mindenkit legyőz. Ő tényleg Hős, nem egy ilyen kis giliszta, mint ez a béndzsa itt.
- Biztos, hogy nem. Eltörik a lábunk. Láttam az egyik filmben. A srácot megették a farkasok. És ők ölték meg, nyílt törés, tök véres volt a hó. - Magyarázom neki, hogy én ugyan miért nem ugrok. És ő sem fog, mert ha meghal nem adhatom oda a toronyagynak a szabadulásomért cserébe. Lassan neki is felvázolom szerintem a terveimet, de elindul vissza a lakásba. Kérdésemre, hogy mégis mi a frászt csinál az a válasza, hogy maradjak. Úgyhogy kivételesen szót fogadok, és a kezem szorongatva várok rá. De ideges vagyok, mi van, ha baja esik? Kénytelen vagyok utána menni, mire megjelenik egy matraccal. Húzom nagyon a szám, hogy meg kell érintenem, mert baromi mocskos.
- Most akkor maradjak vagy segítsek? Döntsd már el, mert én foglak lelökni, komolyan! - Vitázom vele, miközben rángatom a matracot. Alig kapok levegőt, a kezem ég, és szidom, mint a bokrot, de mégis sikerül kiszenvednünk az apró ablakon a hatalmas matracot. Inkább nem agyalok rajta, hogy mégis hogy sikerül, mert újra léptek hangzanak fel az ajtó előtt.
Bizalmatlanul nézem a matracát, miután elül a por. Pont a létrán, tényleg tök jó... De inkább nem vágom hozzá, félek leugrani, és nagyon nem akarok. Felfelé nézek, hátha a tetőn jobb lenne, át a másik ház tetejére, ott lehet jó a tűzlétra, de az idióta már ugrik is, én meg csukott szemmel nyomok el egy sikoltást. Kezeimmel takarom az arcom, nem akarom látni, hogy esetleg nyílt törést szenvedett, mint a filmben a srác.
- Jól vagy? Élsz? Megvagy? Arra gondoltam, hogy ha felfelé mennénk... - Belekezdek, de ő már úgyis lent van. Viszont hiába toporgok, és látom, hogy semmi baja. A tudattól mondjuk megnyugszom, hogy a karján kívül rendben van, de akkor is. Ide-oda lépek, nem tudom mit csináljak. Végül leguggolok, megfordulok, és szép lassan leengedem a lábaim, úgy, hogy közben hasalok. Araszonként engedem magam egyre lejjebb. Közben egy másik hang is bekiabál a lakásba, hogy jól vagyunk-e. De addigra már csak a kezemmel kapaszkodom, és lógok lefelé. Becsukom a szemem, baromira félek elengedni, végül mégis megteszem, és valami bukfenc szerű, suta mozdulattal érkezem meg. Egyből felpattanok, bár megszédültem, de a falhoz lapulok, remélem az idióta díler is ott van.
- Ezért kinyírlak. Én nem, de ismerek valakit, aki igen. És tudd, hogy meg fogja tudni az egészet. - Fenyegetem, miközben felfele pislogok, de egyelőre nem jelenik meg senki az ablakban.
- Oké. Nem túl messze állok. Futunk, elviszlek valahova, a kerület másik végébe mondjuk, oda adod, amivel tartozol, és ennyi. - Vázolom a tervet, de ebből az első a fontos, hogy húzzunk a kocsimhoz. A ruhájába kapaszkodva meghúzom magammal, mikor elindulok. Akár feltűnő, akár nem, én futva szeretném megtenni a távot, mert kezdek pánikolni, menjünk el innen, és minden rendbe jön.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: The first... - Judith & Richard   Today at 22:18

Vissza az elejére Go down
 

The first... - Judith & Richard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: This is Hollywood! :: Archívum-