Nah.... ezt is megéltem, itt vagyok, benézek az egyetemre, egyrészt mert szeptemberre igényelni akarok koleszt meg nem ártana körbenézni, ilyesmi. Nálam mindenféle papír, ami az itteni igényelésekhez kell, épp olvasgatom míg sétálok az egyik folyosón mikor belemegyek valakibe, vagy inkább ő jön belém, mert nem látja hogy olvasok?! Az összes papír széthull és komótosan szétmászik a földön, hogy azt se tudjam hogy volt. Remek...
-Hah... mi van, elvakított a belső szemed hogy a rendeset nem használod? - Förmedek rá nem épp kedvesen és leguggolok összeszedni amit érek. Basszus... látszik kicsit el is kedvtelenedek, nem volt összetűzve én meg nem figyeltem hogy volt...

Éppen vásárolni indulok: némi kaja és pia estére, mert Nanaiával filmet fogunk nézni, és elengedhetetlen, hogy ne nyomjunk be valami nassolnivalót mellé. Fel vagyok pörögve, és annak ellenére, hogy a kezem fásliban van, mert a múltkori esés kicsit megviselte, nem nagyon vigyázok rá. Fel kéne kötni, pihentetni kéne, blablabla..., de kérem, én nem vagyok beteg! A deszkát sem hagyom a szobában, elvégre ezzel sokkal gyorsabban megjárom. Talán még lesz lehetőségem megnézni Nanát vizes hajjal (nem lesz ideje rá, hogy megszárítsa, míg visszaérek)
Bal hónom alatt a deszka, - Zin biztos nem örülne, ha végiggurulnék a folyosón-, és vidoran bámészkodok ki az ablakon, amikor... upsz, összeütközök valakivel. Hát ez nem lehet igaz! Oké, most én is figyelmetlen voltam, de...
- Nagysád, ne tessen bántani, hát csóró vaksi vagyok, szemüvegre se telik!- próbálom elviccelni a helyzetet, mert túl bosszús a csaj. Biztos nem én hoztam ki ennyire a sodrából, annyi ideje nem is ismerjük egymást!
Leguggol, hogy összeszedje a papírjait, amit szerencsétlenül kiverhettem a kezéből. Az ő szemére nem teszek megjegyzést. Még. Mert nem látom az arcába zúduló hajtömegtől. Mellé guggolok, hogy segítsek a papírokkal, de nem nézek bele.
- A szemeszternek már vége, pótvizsgára készülsz? - kérdem ártatlanul, mert annyi nála a papír, mintha valamelyik vizsgára való anyagot gyűjtötte volna össze egy halomba.

-Hah... humorherold... - Dörmögöm bosszúsan. - Igényelj ingyeneset. - Forgatok szemet, közben szedegetem a papírokat, ami... gyűlölöm ha nem tudom mi hogy volt és a recepción meg hök-ben meg a mittom én hova kell még mennem én leszek a hülye szőke.. már megint. Mert belém jött egy másik akinek tényleg rövid az esze...
-Nem... - Nézek rá úgy hogy ennyire ostobának néz? Pótvizsga? Ilyenkor? Hányadik pótbukásom lenne már... - Koleszt foglalok szeptemberre, azaz igényelek, meg kreditet iratok át meg hasonló nyalánkságok amik mint látod most beterítik a padlót amit kaptatni kívánok... - Fújom fel a hajam, hogy aztán hátra is fésüljem az ujjaimmal, mindhiába, mert hát van még bőven a földön.
-Na és te? Tudod gimiseknek nem kéne bejönni lesni a nagyokat... Ez nem játszótér, egyetem. - Nézek rajta kissé végig, túl lazán van, deszkával, hirtelen amúgy is kölyök képe van. Te jó ég... remélem nem nekem kell kivinni, hogy belógott!

-- Nagysád, nézzen mán rám. Hát elrontaná a pofikámat az a vastag keret!- hagyjuk már az ingyen szemüveget! Viseljen olyat az, akinek ...nincs ízlése!
A leányzó azonban nem velem foglalkozik, hanem a szétszóródott papírjaival, és leguggolok mellé, mégsem egy falusi tahó vagyok, hanem illemtudó srác, csak néha nem túl szerencsés. Bakker, mostanában túl sok baleset ér. De nem én tehetek róla, hanem a rohanó világ, eskü! Múltkor például éppen engem akartak letarolni. d'Abo meg nem szereti a liftet. Ez a csaj sem nézhetett éppen előre, de mindegy. Én nem hibáztatok senkit, magamat se!
Annyi nála a papír, mint nálam némelyik tézé előtt, úgyhogy megkérdezem, pótvizsgára készül-e ezen a szép nyári napon. Kicsit mintha megbántódna, pedig, ha ide jár, nem olyan hihetetlen a szó, pótvizsga. Van egy -két oktató, akinek ez a mániája, és van néhány mecénás, akinek az a mániája, hogy szívassa a fiatalságot... Különben is, az a monda járja: nem igazi diák a Francesen, aki legalább egyszer nem ment uvézni. Aztán megmagyarázza, mire fel a sok papír, mintha közöm lenne hozzá.
- Á, akkor friss diák vagy! Üdv! Milyen szakra vettek fel? - kitör belőlem megint a mentor. Bár főiskolán nem divat, inkább szívatni szokás a gólyákat, én sosem pártoltam ezeket a kellemetlen szokásokat. Mielőtt azonban felajánlhatnám a segítségemet, hiszen pontosan tudom, hova kell mennie, és hogyan kell intézkednie, beszól.
- Éppen csak leesett a tojáshéj a fenekedről, de nagyra vagy magaddal! A facebookon már ki is posztoltad, mi, hogy egyetemista vagy? - Tipikus szőke liba. Még a papírjait sem tudja rendezőbe kötni, lazáskodik, aztán morog! Különben is, nagyon rosszkor jött, délután nincs ügyfélfogadás. Mit akar ilyenkor elintézni? Azt hiszi, mindenki a gólyákat lesi, mikor óhajtanak beíratkozni? Na mindegy, majd rájön!
- Ügyfélfogadás csak délelőttönként van, nem mondta senki? - mondom kicsit szelídebben, mert annak ellenére, hogy ő ellenséges, én tényleg nem akartam az lenni. Kicsit paranoiás vagyok azonban az utóbbi időben. Biztos a drog, amit a múltkor szívtunk Nanával... Azóta is érzem magamon.

-Igényelj kontaktlencsét. - Mondom szemforgatva, kötözködik a vaksi mindenit.
(d'Abo Lio óta nem szereti a liftet xD Áhá! Te öntötted le kávéval mi? XD Összeáll a puzzle xD)
Jön itt nekem a pótvizsgával, sértő. Én az előző egyetemen sem UV-ztam, itt sem óhajtok. Inkább elmondom miket hányt szét nekem a padlón, hogy ezek fontos hivatalos iratok, amiket nem kéne letaposva, összegyűrten és keverve odaadnom. Hah!
-Hah... - Nem ezért mondtam, hát ebben a srácban nincs kistücsök ami a lelkiismerete? - Filmművészet. - Közlöm, bár nem nézem itteni diáknak, ami azt illeti.
-Nem vagyok fenn. És nem szokásom posztolgatni... És már van egy diplomám, nem nevezném tojáshéjnak öcsi. - Emelem meg a szemöldököm, mire fel mondja ezt? Jah, hogy ő is idejár... nem hiszem hogy idősebb nálam, sőt, fiatalabb.
-Basszus... - Délelőtt állásinterjún voltam de... jobb lett volna ha ide jövök, az a hely... rabszolgamunkát nem vállalok. Rohadt jó nap. Jöhetek vissza holnap is. - Nem... ki mondta volna? - Sóhajtom, feladom. Legalább lesz időm kiválogatni ezeket a vackokat.
-Hah... - Jó, most kicsit elkedvtelenedtem, velem is megesik. - Menj csak, majd összeszedem. Ráérek, ugyebár... - Sóhajtom, normális hangon szólok, elveszem ami a kezében van és szedegetem a többit, gondolom van jobb dolga is, így is többet segített mint a HÖKösök, akik elfelejtették közölni hogy a gyere csak, nem azt jelenti hogy délelőtt gyere.

- Ingyen kontaktlencse? Ilyen ott sincs, ahol aranyból van a vécécsésze, különben sincs szükségem rá, kisasszonyka...- vigyorgok rá, idétlenül, még mindig menteni akarva a szerencsétlen ütközés okozta helyzetet.
//Jaja, én voltam. Meg is szorongatott rendesen... De a fóbiáját ismerve már tudom, hogyan menekülhetek előle legközelebb. Köszi, Lio! Ezúton is csók usertől! //
Megértem, hogy nem örömteli neki egy ilyen .. tipusú találkozás, bár a nulladiknak sem örült volna. Azért jobb, hogy nem vagyok UFO, ugye? Minden csak nézőpont kérdése. Lehajolok, hogy segítsek neki a papírjait felszedegetni, és közben kiderül, hogy friss diák. Ráadásul a filmművészetre vették fel. Upsz, egy sorstárs. De amikor gimisnek titulál, bennem is szakad valami, már ösztönösen süniként meresztgetem a tüskéimet, és megbántom, pedig nem ez volt a célom. És ebben az sem játszik szerepet, hogy gyakran fogjuk ugyanannak a teremnek koptatni a padjait.
- Jól van, visszaszívom, ha nem nevezel öcsinek. Van normális nevem, Lous Tagliavini, ha megengeded. Téged hogy szólíthatlak?- Nézek rá először komolyabban, mert felkeltette az érdeklődésemet, hogy van már egy diplomája. Hát miből, ugyan? Tényleg olyan, mint egy frissen érettségizett csajszi. Ráadásul, ha már van egy diplomája, annyi eszének is kellene lennie, hogy utánanéz az ügyfélfogadási időnek. Merthogy erről fogalma sincs.
- Mondhatták a HÖK-ben, de ki van írva nagy betűkkel a kolesz ajtajára is (ha valamelyik dinnye le nem szedte). Vagy a portás. Vele nem találkoztál?- világosítom fel szelídebben, aztán megkérdezem a portásról, aki leginkább Istennek képzeli magát, szóval mániája mindenkit megállítani. Még azokat is, akik ezer éve laknak itt.
Látszik, hogy a hír kissé letaglózta. Kicsit meg is sajnálom. Igazából nem csúnya lány, szépek a szemei, helyes a foga, főleg, hogy a szemfogai kicsit kilógnak. Mint egy kis vámpír. Igazán helyes. Persze, nem helyesebb Nanaiánál. Normális hangon küld a dolgomra, de ilyenkor egy úriember mit csinál? Nem fogad szót. Maradok. Segítek neki összeszedni a papírokat, és közben elmondom neki, hol van az iroda, ahol a koleszt intézheti.
- Alapjáraton társas lény vagy? - kérdem tőle. A kérdésem arra utal, szereti-e a társaságot, a bulikat- Vannak két-, három-, és négyágyas szobák. Illetve néhány kétágyas koedukált - Mondom neki segítőkészen, ahogy a papírokat rendezgeti. Még mindig nem értem, minek hozott magával ennyi papírt magával. Ezért pusztulnak az esőerdők... Ha csúnyán nézne rám az utolsó mondatom miatt, hozzáteszem:
-Nyugalom, az egyikben lakom. - Nem ajánlat volt.

-Ahh... - Jó hagyjuk. Van aki menthetetlen, ő pedig nagyon vicces akar lenni.
//Hehehe, inben mesélte el Phoenix, ezt is meg... tompítva a liftet is xD Bár megnézném hogy megszívatod Phoenixet! hihi//
Visszaszívja? Komoly? Meredek rá, de csak mert... kedves velem? Én senkivel nem vagyok kedves főleg ha fiú... sokkol a tény hogy ő kér elnézést, pedig semmi durvát nem mondott.
-Jól van bátyus. - Mondom még kicsit meglepődve, bár kétlem hogy idősebb lenne nálam. - Szóval Louis... De érdekes neved van, honnan jöttél? - Úristen, szerintem nem bírnám visszamondani a vezetéknevét. - Elizabeth Clark vagyok... becézd ahogy akarod. - Jó kissé lesokkolt, normális hangot ütök meg. élvezze ki.
-Nem. A koleszba meg csak úgy nem mehetek be, azt tudom, el sem néztem még arra. A HÖKben meg azt mondták jöjjek nyugodtan. Mert mondtam hogy reggel állásinterjún leszek, lehet azt hitte az megvan seperc. Hát nem. - Magyarázom, jó, én is elcsesztem de nagyon nagy az épület, meg a város... És nagyon zabos vagyok az albérlet miatt.
De hát nem megy, pedig küldtem, inkább segít. Gyanús, gyanús, biztos gentlemannek képzeli magát... Szóba sem kéne állnom vele, lehet ő is helyi menő csávó a deszkájával... nem csodálnám, tetszik az a deszka... Hah.
-Kösz. - Mert hát segít, ez tényleg hasznos, és habár riktkán használom ezt a szót, ő most kiérdemelte. Tud valamit, de tényleg.
-Nem. Ez komoly kérdés volt? - Nézek rá elkerekedett szemekkel, amin csak növel a smink, hogy körben kihúzom mindig feketével. Elvége... úgy nézek én ki?
-Egyelőre albérletet keresek. Nyárra. Aztán kénytelen leszek szocializálódni a csini-csajokkal... - Vagy legalábbis azokkal akik annak hiszik magukat. A csúnya nézés most nem neki szólt, hanem a helyzetnek.
-Rettentően ijesztő dolgokat mondasz. Igyekszem nem rettegni attól, hogy összefutok veled a folyosón vagy az órán... Még a végén köszönnöm kell valakinek! - Forgatok szemet, nem tudom mire vélni az utolsó mondatát.

// Jaj, félek, hogy ő szívat engem. Én kisnyúl vagyok hozzá képest.//

Újabban nincs túl sok szerencsém, és kezdem megérteni, miért bosszankodnak az emberek, ha valaki beléjük szalad. Nem igazán jó kezdete egy kapcsolatnak, de én igyekszem mindent elkövetni, hogy ne rossz szájízzel gondoljon rám a lány, akivel most hozott össze a sorsom. Előbb poénnak veszek a szavait, aztán komolyabbra veszem a hangot, és megkérem, ne öcsizzen le. Én is hajlandó vagyok megmásítani a gondolataimat, miszerint ő egy buta tyúk. Elvégre van már egy diplomája! A taktika beválik, megenyhülni látszik, avanzsálok bátyusba, és ő is elárulja a nevét.
- A fater olasz származású. Engem el is adhatnának Rómában a piacon, annyira nem beszélem a nyelvet- minimálisan makogok, de sosem fordítottam rá nagy figyelmet, hogy megtanuljam rendesen. Minek?
Egész normális most, ahogy hozzám szól, pedig nem vagyok más, mint eddig. Mi változott meg? Elhagytam a hülyéskedést. Aha! // Meg voltam győződve, hogy a koleszban játszunk. De sebaj.//
Miközben szedegetjük a papírjait, kiderül, hogy mi járatban van erre. Nincs sok szerencséje, elkésett, a délelőtti ügyfélfogadásnak vége, és a hír nem teszi boldoggá. El is hiszem. Be kellene fogni a pofám, több rossz hírt nem akarok közölni vele.
- Állásinterjú? A nyárra keresel munkát vagy majd állandó munka mellett tanulsz? - ha már beszédes kedvében van, beszéljen. Inkább ő, mint én. Én csak Lulu vagyok... (akinek még nem teljesen nőtt be a feje lágya sokak szerint)
- Á, semmiség- Nem kell megköszönnie, hogy megpróbálok helyrehozni valamit, amit elrontottam. Inkább újabb kérdésekkel bombázom, és láthatóan meg is lepem vele.
- Nos, a látszat néha csal...- Teljesen rendben van, ahogy kinéz, szerintem hamarosan sok barátja lesz, már ha hagyja magát megismerni. Semmi riasztó testékszerek, feltűnő tetkók; még a homlokára sincs odatetoválva, hogy "hagyj békén". Most nézünk először igazán egymás szemébe. Szép, nyílt tekintet, zöld írisz. A kihúzott szeme macskássá teszi a tekintetét, mégis bájos. Tulajdonképpen egész megnyerő a tekintete.
- Nem értelek. Minek az albérlet nyárra, ha ősszel úgyis a koleszba költöznél? Inkább most foglald le, mire kezdődik a szemeszter, legalább a magad képére formálhatod a szobád...- javaslom neki lazán. Egy biztos, ahogy Nanaiát ismerem, a mi szobánk fala sem sokáig lesz kék. Még nekem is uncsi. Felvilágosítom, milyen lehetőségei lennének, aztán hozzáteszem, én koedukált szobában lakom. Ebből több mindent leszűrhet, ha akar, nem fogok magyarázkodni.
- Szóval... szereted az ijesztő dolgokat? - Ha megijedt volna, inkább kerülni szeretne.
A csini csajos dolgot inkább úgy veszem, mint irónia. Nem olyannak tűnik, akit csak a plázába járás érdekelne, főleg azért nem, mert tanulni akar. És mert egy diplomával nem éri be. Jut eszembe:
- Miből szereztél már diplomát?
Lassan már nincs papír a kövezeten. Ami a kezemben van, azt szépen összerendezgetem. Bár nem tudom neki sorrendbe tenni, azzal neki kell majd megküzdenie, ha odafigyel, felé nyújtom, és csak azután állok fel, ha már egyetlen papír sincs a földön. A kezem nyújtom neki, hogy felhúzzam, már ha elfogadja. Ennél a lánynál semmi sem biztos. De hála a jó égnek, legalább már nem ellenséges!

//Tudom, én is... Sebet szét fogja kapni sztem xD De eddig nagyon jól csinálja xD//

-Óh... én valami tök másra tippeltem volna... - Nézek rá kerek szemekkel, finnt vagy ilyesmi. De lehet az arca teszi inkább. Nem olyan mint egy olasz, fehérebb a bőre, világosabb a haja, a szeme, kicsit meg is nézem magamnak, bár nem szexistán. Csak úgy a karakterességét, keresem benne a bujkáló olasz temperamentumot.
//áháá xD Nem, bocs xD Csak a suliban. Remélem nem gáz//
-Inkább állandóra, valamiből meg kell élnem, ha enni akarok. - nem fogadtam el anyáéktól sok pénzt, meg szeretnék végre önálló lenni. Igaz, most elég csóró vagyok, brutál csóró, de milyen elégedett leszek ha ez változni fog!
-Hát... nálam nem. - pislogok még, mit hisz? Hogy egy édi-bédi cukorbogár vagyok? Remélem nem, mert nem vagyok.
-Nyáron nem lehet benn lakni. És ki akarom próbálni, most is abban vagyok csak... - Nézek félre. - Nos keresek egy másikat. És ha bírnám fizetni nem kéne koli, lakhatnék egyedül. - Ez nálam elég nyomós érv. Imádnék egyedül élni. Minden az enyém, nem háborgat senki...
Nem izgat hogy koedukált szobában lakik, igazából nem is kapcsoltam össze. Bizonyára barátnője van, ez jó, ennek örülök.
-Nem látszik hogy horrorfüggő vagyok? Kéne az a sikoly maszk... - Mondom fáradt hangsúllyal, ki az az ostoba és életunt személyiség aki szereti?
-Anglisztikából. Írónak tanultam. - Mondom, a végét halkabban, majd félrepillantok. Nem szeretem mondani, mert az olyan... olyan mintha azt hinném már tudnék. Pedig pont amiatt tanulok megint, mert fejlődni akarok. - És te miből diplomázol majd, mi leszel? Színész? - Kivételesen nem gúnyosan kérdezem, mert olyan humorista feelingje volt az elején.
Összeszedjük a sok vackot, elveszem amit nyújt, biccentek amolyan hálaként, de a felajánlott kézre idegenkedve nézek. Inkább felállok magamtól, még ha el is macskásodtam.
-Nem tudod, van a környéken valami kajálda? Éhen veszek. - Hátha ő is kajálni indult vagy valami. Reggel óta nem ettem semmit, akkor is csak kapkodva.

//Amúgy hogy ejted a neved? XD//

A kezdeti "utálkozást" lassanként átveszi a normális, emberi beszéd. Bár én még mindig lüke vagyok, örök bohóc, azért tudok normális is lenni, pláne, amikor éppen nem rohanok bele senkibe. Be is mutatkozunk egymásnak, mint ahogy azt kulturált emberek szokták. És ha már egyetem, elvárható, hogy az IQ szintünk meghaladja az életkorunkat.
- A világos bőröm teszi- bólintok neki, és hunyorogva hozzáteszem- Naponta fél órán át hypóban áztatom magam.
Azt hiszi, ő az első, aki fennakad ezen? Hogy lehetek olasz, ha ilyen világos a bőröm, a szemem? Nehezebb elmagyarázni, hogy csak nyolcadrészben vagyok olasz, mint kitalálni valami blődséget; valaki egyáltalán nem ért a matematikához. Volt, aki megkérdezte, mi az a nyolcad. Az irónia mindig segít. Magamból csinálok poént, nem is vehetik sértésnek.
- Értem- mondom, és fellélegzem, hogy tudunk beszélgetni. - És milyen munka érdekel?
Le a kalappal előtte, komolyan. Nem sok embert ismerek, aki bírja, hogy a suli mellett dolgozzon. Részmunkaidős sok van, de napi 8 óra mellett suliba járni, tanulni, nem egy leányálom. Néha én is bevállalok ezt-azt, inkább csak a zsebpénz miatt, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy anyagi gondjaim nincsenek. Viszont vagyok annyira jó fiú, hogy a szórakozásomra magam kerítem elő a pénzt. Anyámnak még gondoskodnia kell a két kisebb testvéremről, éppen elég felelősség az neki. Én nem akarok gondot jelenteni neki. Ezért tanulok szorgalmasan, hogy az ösztöndíjam el ne veszítsem. Ez is egyfajta spórolás, igaz? Jól jön majd az a pénz ... Később. A tesóimnak.
Azért vagyok kíváncsi rá, társas lény-e, hogy milyen tipusú szobát ajánljak neki. Bár inkább elmondom a lehetőségeket, aztán majd választ kedve szerint. Nem tudom, milyen felvilágosítást kapott a koleszról, ezek szerint nem kielégítőt, mert azt sem tudta, hogy most nem lehet ügyeket intézni. Az csak délelőtt lehetséges, tekintve, hogy lassan vége a vizsgaidőszaknak is. (Mármint az utóvizsgákénak)
Nem tűnik egyébként antiszociálisnak, bár az elmondása alapján csak nyűgnek tekinti a szocializálódást. Hát, ezt is meg lehet oldani. Főleg, ha egész nap nincs a koleszban, mert dolgozik. Ha csak aludni jár "haza", ki lehet kerülni a társas életet.
- Most albérletben laksz? - veszem ki a szavaiból. - Melyik városból jöttél?
Enyhe csalódottság van a hangjában, ahogy a koliról beszél. Talán nem szívesen lakik másokkal egy szobában.
- Hidd el, nem lesz olyan rossz! - próbálom elcsépelt módon vigasztalni. Igazából nem tudom, hogyan lehet megkedveltetni egy helyet, ahol nyüzsögnek az olyan alakok, akikkel legszívesebben sosem lennél együtt. Csak akkor fogja jól érezni magát, ha valamelyest beilleszkedik. Vagy akkor, ha tudomást sem vesz a többiekről. Utóbbira tippelek. Csak amiatt, amit mondott magáról. Pedig egész normálisnak tűnik, egész komolyan!
Ha poénkodott, nem esett le, mert a horror témára úgy reagál, mintha én lennék a hülye gyerek. Nos, nem áll messze az igazságtól. Vágom, hogy ő nem szereti, pedig néha nagyon szórakoztató. Én például hatalmasakat tudok rajtuk röhögni. Én meg biztos nem vagyok ijesztő, tőlem kár lenne rettegnie, még egy hangyának sem tudok ártani. Na jó, ha kell, tudnék verekedni. De ne szeretnék.
Összeszedegetjük a papírjait, és közben az is kiderül, hogy már van egy diplomája, írónak tanult, de ezt úgy mondja, mintha szégyellné. Pedig a dolog nagyon érdekes!
- Animációs filmrendezőnek készülök. Tudod, a fejem tele van képekkel, ötletekkel. A barátnőm istenien rajzol, az ő munkáit is fel szeretném használni... ha engedi. Téged érdekel az animáció? - Az én fejemben már úgy jelenik meg, mint forgatókönyvíró. Ki tudja, hogy lesz-e közös munkánk? Valamiért tetszik a stílusa. Csíp a nyelve, és emiatt egy kicsit magamra emlékeztet. És biztos ezer dologban vesznénk össze, mert nem egyezik a véleményünk, de a dologban épp ez a szép. Emiatt lehetne fejlődni, hiszen inspirálnánk egymást... Haha, nagyon előreszaladtam.
Már semmi sincs a földön. A papírok, úgy ahogy, összerendezgetve (bár nem sorrendben) Elizabeth kezében. Felállok, és segítenék neki, a kezemet nyújtom, de úgy néz rám, mintha leprás volnék, ezért zavartan a hajamba túrok. Hoppá.
- Több kajálda is van. BK, Meki, gyorsbüfé, három saroknyira innen egy vendéglő, de van egy önkiszolgáló étterem is, az árban egész elfogadható és jó a koszt- Ha éhes, tud válogatni. Ha nincs sok pénze, és jót akar enni, én az utolsót javasolnám, de a mai lányok beérik egy sült krumplival is (az az ebéd), vagy egy hamburgerrel. Nekem a fél fogamra sem elég. Tucatnyit is meg tudok enni egy ültömben, mégsem lakok jól.
Elindulok vele a kijárat felé. Még nem tudom, melyik kajáldát választotta. Ha esetleg az utolsót, elkísérhetem egy darabon. A bolt is arra van, ahova én indultam. Kérdőn nézek rá. Talán kíváncsi még valamire, talán le akar rázni. Nekem végülis mindegy. A suliban majd úgyis találkozunk, hiszen minden valószínűség szerint lesznek közös óráink.
- Segíthetek még valamiben?- kérdezem meg mégis. Talán mert így illik. Talán, mert olyan magányosnak tűnik.

// A nevemet valahogy így ejtik: Ta'jla'víni... Kicsit á-san, hosszú í-vel.. Amúgy nem gáz semmi. Csak nem tértem ki rá, én mit keresek a suliban, ha bevásárolni indultam... //

-Te kis Jacko. - Vigyorgok rá, fene, ez a fiú vicces. Fene fene... pedig nem kedvelem a fiúkat. Nem baj, lehet csak hirtelen szerencséje volt a poénnal.
-Mindegy, csak legyen korrekt a főnök és legyek értékelve. Amíg nem azzal foglalkozom amivel akarok majd egyszer, nem válogatok. De kidobó nem leszek, nem vagyok elég kigyúrt. - Mondok valami abszurdat, hogy ne kössön bele.
Ha lesz ösztöndíj lehet elég lesz a részmunkaidő is, de én nem bánnám ha fix maradna a dolog.
-Aha. Bár nem nevezném annak. - mondom némi fintorral, élhetetlen az a lakás szerintem. - Chadronból. Nebraska. Miért? - Nem értem hogy miért kérdezi. Számít?
Felszalad a szemöldököm kiábrándult fejjel, komolyan vigasztal. Kis édibédi...
-Ha egyedül leszek valóban nem. - Mert ki tudja talán egyedül leszek.
Hallgatom, de kis lelkes... mint aki felpörgött a cukros löttyökktől... Van barátnője, zsír. Legalább attól nem kell félnem akar majd valamit, ettől kicsit ellazulok, bár nem látszik.
-És milyen animációkat akarsz csinálni? Filmekbe élethűeket vagy inkább rajzfilmeket mert kiélheted a lököttséged? - Kicsit már piszkálom, de tök finom voltam. - Érdekel, ha ügyesen van kivitelezve. Ha igényes. - Teszem hozzá hogy egyértelműbb legyen.
Feláll, nyújtja a kezét, de a nézésemre a haját választja. Okos döntés.
-Aha... utálom a gyorséttermeket, az utolsó jó lesz. Végre ennék valami meleget... - Sóhajtom, mert ugye az a vacak albérlet annyira nyomi, hogy a tűzhely is halott. Mikro meg álmaimban van.
Elindulok vele, ahogy elnézem kifele megy. Végül is... van csaja, normális, bár gyanús. Na mindegy, egy szakon leszünk, mint kiderült, fogom még látni. Vagy nem, mert nagy a suli.
-Nem kössz. Talán túlélem már. Ha nem találkozunk ősszel elcsesztem a papírokat. - mosolygok, já tudok olyat is. - De ha éhes vagy jöhetsz te is. Nem kell a sarkon meglesned mikor hagyom el a kajáldát. - Hülyülök, ez burkolt kérdés akart lenni éhes-e. Csak úgy nem hívnám el, még a végén azt hiszi akarok valamit vagy ilyesmi.

- Ne félj, az orrom nem fog leesni- ha már Jackot emlegeti. Szerencsétlen ember. Sokat beszélgettünk annak idején róla, mi a fenéért plasztikáztatta magát. Állítólag vertigós volt, de már annyi mindent mondanak, a fene se tudja, hol az igazság. Valahol odaát. Az igazság (mindig) odaát van...
Elmosolyodom, amikor azt mondja, nem elég kigyúrt, hogy kidobó legyen. Amúgy szerintem nagy elvárásai vannak a főnökével kapcsolatban, a legtöbb főnök Istennek képzeli magát. Lásd d'Abo.
- Ezen még lehet segíteni. Konditerem is van a koleszban... - népszerűsítem a koleszt! Pénz fogok érte kérni Zintől.
Tudom, hogy poénkodni akart, talán azt is, hogy lezártnak tekintsem a témát, így is sokat árult el magáról, de a poén az poén. Ha már feldobta a labdát...
- Ah. - Szóval az albérlete nagyon gázos. -És mihez kezdesz szeptemberig? Új albérletet keresel?
Nekünk is ki kell majd költöznünk, augusztusban nem lehet senki a koliban. Állítólag takarítják, felújítják, de öreg vagyok én már az effajta mesékhez.
Futólag megkérdezem, honnan vetődött ide. Látszólag kelletlenül válaszol, de megteszi.
- Semmi különös. Csak megkérdeztem- vonok vállat.
Mintha nem hozná lázba a kolesz. Bár ha olyan vacak az albérlete, ez valóságos kacsalábon forgó palota lesz ahhoz képest! Bár nem vagyok tisztában az albérlete milyenségével, egy biztos. Én is lakhatnék otthon, mégsem teszem. Nekem is jót tesz a függetlenség, tanulni is lehet, kicsit nevelő célzata is van a dolognak, szóval... Nekem bejön. És mindenem megvan, amire szükségem lehet, ráadásul olcsóbb, mintha rezsit és albérletet fizetnék valahol a városban. A suli meg a számban van, éppen csak meg nem böfögtet, ha kinézek az ablakon.
- Szerintem ezt is meg lehet oldani- ha szerencséje van, lesz annyi szabad hely, hogy akár egyedül is bérelhessen egy szobát. Persze, lehetséges, hogy ki kell fizetnie a másik lakó "bérét" is, de ez semmiség ahhoz képest, ha a nyugalmáról van szó. Ahogy egy tanárunk szokta mondani: pénzért mindent meg lehet vásárolni. Bár ehhez előbb melóra lenne szüksége. Jó melóra, hiszen, ha jól értem, magát tartja el.
Talán ráunt, hogy ennyit kérdezősködöm, és most engem kérdez. Hogy milyen szakos vagyok, bár előbb azt hiszi, színész vagyok. Aztán, amikor elmondom, mivel szeretnék foglalkozni, kicsit ismét megcsipked. Lököttnek nevez.
- Az élethű rajzolás nagyon aprólékos, és roppant időigényes, de ha van egy jó sztori, még abba is belefognék. Még csíra vagyok, beérem az egyszerűbb dolgokkal is, bár nem nevezném magamat igénytelennek. Ha csinálok valamit, csináljam jól, különben semmi értelme nincsen...-mondom neki komolyan. Rengeteg igénytelen munka van a piacon, nem csoda, ha ilyen lenézően kezeli a témát. De engem még nem ismer!
Hamarabb állok fel, mint ő, és segítenék neki is, de úgy néz rám, hogy gyorsan meggondolom magam. Szóval mindent lehet, dumálni, csipkelődni, de testi kontaktusba nem szívesen kerül. Pedig ez még csak nem is ..., na mindegy.
Éhes, és a lehetőségekről kérdez. Legjobb tudásom szerint adok neki felvilágosítást, kb 700 méteres körzetben. Messzebb nem szoktam menni kajálni, max a szüleimmel, ha éppen nem haza hívnak vacsorára. Valamiért megnyugtat, hogy nem az a fajta, aki hamburgerrel és sült krumplival tömi a fejét. Bár én nem vetem meg az effajta cuccot, ha igazán éhes vagyok, soha nem ezt eszem.
Kifelé indulunk, elvégre elhatározta, hol eszik, engem meg vár a bolt. Meg Nanaia. Meg a film, aminek a címét sem tudom, mert "meglepi" lesz. Megkérdezem a kis "gólyát", segíthetek-e valamiben, de úgy tűnik, boldogul. Aztán mégis magával hív. Elmosolyodom. Érdekes egy lány, annyi szent.
- Elkísérlek, mert arra van dolgom, de köszönöm, nem eszek veled. Talán majd máskor- az elutasítás nem a személyének szól, hanem a mai napnak. Fel sem veszem, hogy azzal vádol, lesekednék utána.
Kiérünk az épületből, és megcsap megint a hőség. Mivel vele vagyok, nem rakom le a deszkát, hanem továbbra is a hónom alá csapva hurcolom.
- Az önkiszolgáló étterem éppen az egyetem mögött van...- magyarázom neki. - Szinte mindegy, melyik irányba indulsz el, meg kell kerülni az egész tömböt. De nincsen messze. Talán 600 méter..- lehet, egy kicsit több, távolságok felmérésében sosem voltam pontos, tekintve, hogy deszkával minden közelinek tűnik.

-Kár, megnéztem volna. - Vigyorgok tovább.
//*röhög* mekkkkkora oltááás xD//
-Igazad van, némi szteroid és edzés, simán. Még a szerszámom sem tud lekonyulni, mert nincs. - A mellem meg csak nem eresztene le. Így se túl nagyok, de úgy már tényleg joggal fiúznának le. De fog kondizni a halál... Elég hogy úszom.
-Jah. Muszáj. - Ez nem kérdés, már nézelődöm. Csak mindegyik drága...
-Értem... - Hát neki legyen jó, lehet az évkönyvünk érdekli a suliból mennyire gázos fejem benne, ki tudja.
-Remélem. - Jó lenne, igazából úgy baromi luxus lenne a koli.
-Ezzel még viheted valamire. Már hogy nem fáj dolgozni. Sokakkal az a baj, hogy ujjuk sem mozdítják, hogy fejlődjenek... annyira utálom az olyat... - Sóhajtom. - De te is rajzolsz vagy csak a csajod? - Érdeklődöm meg, mert nem tiszta. Ha csak a csaja, megértem hogy nem rak nagy sújt a vállára, de ha ő is, ki kéne próbálnia, szerintem megéri a fáradozást, úgy valami egészen szépet alkothat.
-Okés. - Nem zavar, tök normálisan viselkedem magamhoz képest, főleg azt a tényt figyelve, hogy egy fiúval dumálok. De van csaja, az kis könnyebbség. Bár a férfiaknál az sem jelent semmit ugye...
-Jól van. Nyugi, mindjárt ott vagyunk, nem kell már sokáig elviselned. - Vigyorgok rá. - Hányad éves vagy? - Mert nem gólya, nem tűnik annak. legalább másod éves, de lehet már végzős is. Amennyire olasz annyira lehet belőni a korát a feje alapján.

Vigyorog rajtam. Kis kárörvendő. De legalább nem morog!
Beszélünk arról is, miért nem lesz kidobóember. Csak magamban vihogok fel azon, hogy nem fog lekonyulni a szerszáma, szedhetne nyugodtan szteroidot. Szóba se hozom, hányféle mellékhatása lehetne még annak a szarnak. Óva inteném tőle.
A jelenlegi albérletével nincs kibékülve, éppen újat keres, szeptembertől pedig a koliba akar költözni. Hát, az biztos, hogy nem fog olcsón albérletet találni (én is szétnéztem, amikor még nem volt biztos, hogy összeköltözhetünk Nanaiával.) Ötletem sincs, hogyan segíthetnék neki.
Megkérdezem, hova való. Nincs benne semmi célzatosság, csak talán annyi, hogy felmérjem, mennyit kell utazgatnia, hogy ide eljusson. Hát, Nebraska nem itt van, az egyszer biztos. Nem az a távolság, amit naponta megtehet az ember csak úgy, lazán. Hacsak nincs sugárhajtású magánrepülőgépe. De neki biztosan nincs. Akkor nem albérletet keresne, hanem házat.
Bár nem tűnik antiszociálisnak, a szavaiból azt szűröm le, hogy csak kényszerűségből barátkozna az itteni csajokkal. A koliban viszont legalább eggyel együtt kel laknia, hacsak ki nem bulizza magának, hogy egyedül lehessen. Szerencse is kéne hozzá, hiszen ez nagyrészt attól függ, hányan jelentkeznek felvételre. De próba, szerencse. Ha meg sem próbálja, biztos nem fog neki sikerülni.
Szóba kerül a suli is, a szak is, amit én választottam, és úgy látom, érdekli a téma, mert további kérdéseket tesz fel.
-Nos, én nem vagyok olyan tehetséges a rajzolásban, de amit meg kell csinálni, azt megcsinálom. Ha vért izzadok, akkor is. Én inkább rendezni, vágni szeretném ezeket a filmeket, tudod? A rajzolás a tehetségeseknek való. Én csak szorgalmas vagyok- mondom, aztán elpirulok, mert ez nem hangzott valami szerényen.
Összeszedegetve a papírjait a kijárat felé indulunk, és a hónom alá kapom a deszkám, mert továbbra sem kívánom igénybe venni. Elizabeth ugyan meghív kajálni, de most nem tartok vele (legalábbis enni nem), mert azt Nanaiával terveztem. De elkísérem a szőke lányt, mert úgyis egyfelé megyünk.
- Nem vagy elviselhetetlen...- mondom, aztán megbánom. Ha az volt a célja, hogy annak mutassa magát, most összetörtem az álmait. Lehetséges, hogy éppen arra célzott, hogy én vagyok az. A lányoknál sosem lehet tudni, mi jár a fejükben.
- Most fejeztem be a második évfolyamot...- mondom neki, aztán eszembe jut valami. Nem lehet jól eleresztve, és a tankönyvek elég drágák, ezért- Oda tudom adni a legtöbb könyvemet, hogy ne kelljen megvenned, ha akarod...
Kínos az anyagiakról beszélni. Szionte senki sem szívesen ismeri be, hogy szűkös anyagi körülmények között él. Ez a lány sem mondta ki. De dolgoznia kell, hogy eltartsa magát, és éppen elég fenntartani egy albérletet, megvenni a kaját, fizetni az egyetemet (ha másoddiplomás, bizony, keményen kell pengetnie). Miért is ne segítenék, ha megtehetem?

-Miért nem kéred meg a csajod hogy tanítson kicsit rajzolni ha neki ennyire megy? Annak is csomó technikája van, valami csak feküdne neked is. - Kérdezem komolyabban, furcsállom hogy nem fejleszti magát főleg ha van rá valaki aki valószínű örömmel van vele és tanítgatja. Mert nem hiszem hogy ezzel a sráccal csak díszből van együtt.
- A tehetség és a szorgalom nem ennyire külön nézendő szerintem. Hiába tehetséges valaki ha csak a seggét vakargatja, míg aki szorgalmas hamar fejleszteni tudja magát és egyre jobb és jobb lenni. - Szerintem nem kéne így leírnia magát. - Bár ha a többi része jobban érdekel, logikus hogy arra fekszel rá. - Bólintok, hogy ez rendben van. A pirulására csak összeszalad a szemöldököm, mi lelte?
-Megy a szemedhez a piros, mondták már? Olyan csini fiús leszel tőle, kis aranyos!- Cukkolom kicsit, nem bírom kihagyni. De látszik nem udvarolok, inkább piszkálom.
-Hmm... veled nem sápadt maffiózó uraság. Úgy fest... - Sóhajtok, ki tudja, lehet ő elbírna viselni. De nem hiszem hogy sűrűn összefutnánk majd, szóval mindegy.
Bólintok, szóval harmadéves lesz. Érdekes. Főleg amit utána mond, látszik felcsillan a szemem.
-Tényleg? És... mit kérsz értük? Mert megvenném! - Tudnék nyáron is olvasgatni, most úgy sincs semmi dolgom, nem is rossz ötlet. Még a végén tényleg megkedvelem a kis vigyorit, szörnyű.

- Kedves Elizabeth...- mondom neki, és féloldalra hajtom a fejem, ahogy rá mosolygok. - Rengeteg tehetséges ember van a Földön. Miért ne hagynám érvényesülni azokat, akik jobban rajzolnak, mint én? Te például azt mondod, író... leszel. - Gondolkodtam, hogy a "vagy"-ot mondjam-e, de ő sem így beszélt magáról- Te például bevállalnád a könyved illusztrálását, ha valaki tökéletesen megalkotja az elképzeléseidet? Ráadásul, ilyen könnyedén- csettintek egyet az ujjaimmal.
Persze, nem áll messze tőlem, hogy tovább képezzem magam, sosem árt, ha az ember egyszerre több lovon ül, és nem érzi magát elveszettnek a sivatagban. De ha van egy baráti kör, aki mellesleg remekül dolgozik össze, én nem bánom, ha az elismerés is megoszlik.
Bólogatok, ahogy előadja a mondandóját. Igazából egyet értek vele, egyetlen szavába sem tudnék (és nem is akarok) belekötni. Most azonban elsősorban arra a témára fekszem rá, amiért idejöttem. Rendezni, esetleg vágni, írni is, ha úgy hozza a sors. Fejleszteni ráérek magam. Az ember, ha nyitott szemmel jár, mindig tanul valamit.
Ó, a pirulásom mellett sem megy el szó nélkül, és ha lehetséges, még inkább lángba borítja az arcom. "Csini fiús". Valami hasonlót mondott Nanaia is. Lehet benne valami, bár magamat nem tartom jóképűnek. Úgy teszik, vannak lányok, akiknek tényleg ez a fej jön be, mint amilyen az enyém...
- Na persze- válaszolom inkább iróniával.-A hypózott bőrömhöz meg a szexi orrom hiányzik csak, ami lejár...-Rá kacsintok, nehogy azt higgye, megsértődtem ilyen hülyeség miatt.
A koleszról beszélgetve azt vallja magáról, hogy elviselhetetlen. Hogy velem miért tesz kivételt, nem tudom. (Beismeri, hogy így tesz.) Sóhajt egyet, mintha ő sem értené, én meg nem akarok ebbe a témába belelovagolni magam. Jó nekem így... Legalább nem marakodik velem, le sem hülyéz, aranyosnak tart (bah!), és nekem ennyi elég, hogy ne érezzem magam mellette rosszul.
Nem tűnik úgy, mint akit felvet a pénz, ezért eszembe jut, hogy akár segíthetnék is rajta. felajánlom a könyveim és jegyzeteim nagy részét neki.
- Meg kell ígérned, hogy vigyázol rájuk, nem hányod el illetve le őket. Ha szólok, hogy most szükségem lenne valamelyikre, odaadod. Én is megígérem, hogy ha valami nem világos, elmagyarázom. Segítek tanulni is, ha ez nincs ellenedre...
Aztán nincs más hátra, mint előre, becélozzuk a kajáldát. Sétálok mellette, ahogy ő diktálja a tempót, és megállom, hogy ne dobja,m le a deszkát, hogy azzal guruljak el az étteremig. Még nem vesztettem sok időt. Nanaia nem fog aggódni, hogy késtem egy kicsit.

-Ú így ne hívj... olyan... mintha valami nénike lennék... Vagy legalábbis a királynő...- Húzom a szám, az ő szájából nem olyan vészes, de jobb szeretem ha valami becézett alakját használják a nevemnek. Van egy pár, válogathat... - Azért mert az élet kegyetlen és ha mindenkit magad elé engedsz a hipermarketben sosem jutsz ki és éhen döglesz. - Mondom komolyan, kissé unottan. - Olyasmi, jah. - Bólintok, hogy korrekt amit mond.
-Attól függ. Van amit csak te tudsz lerajzolni mert csak a te fejedben van. Az a saját kézjegyes, stílusod. A stílus a lényeg, nem más. Az egyéniség amit a munkádba csempészel, amitől azt mondják, ezt Lui írta, rajzolta, készítette. Így! - Csettintek én is, hogy jelezzem, elsőre felismerik. - A szebb nem mindig jobb. - Adom elő az érveim, bár lehet nem érti mit akarok a paraszti eszemmel közölni.
Szerencsére nem sértődős, lehet piszkálni, lehet köszönni fogok neki ha látom.
-Figyelj, sosem tudhatod, kinek mi jön be. - Vigyorgok rá, az hogy sápadt mint valami kóros angol engem például nem zavar. Szerintem a csaját sem, különben nem lenne vele.
Csak pislogok rá, nem is ismer és odaadná? Csak így? Most vagy nagyon hülye vagy túl jó szíve van. Szerintem utóbbi.
-Na jó. Kicsit életre nevellek, lehetnék valami számító kis hülye liba is, aki megígéri és sosem látod viszont. Komolyan... Egyszer úgy kihasználnak mint a sicc... De amúgy oké, nekem a könyv érték, nem is értem hogy hánynám le... - Mondom viszolyogva a gondolatra. Fiúk... - Na de várj... - Átlapozom a lapokat, kicsit megállok, volt köztük firka ha a toll rosszalkodna és nem fogna. Áh! Megvan, előre is veszem és rákanyarítom a nevem és a telefonszámom, címem. Így korrekt.
-Nah, a címem változni fog, a telefont van hogy kinyomom ha írok, akkor... nos akkor csak így érsz el, bár lehet nem otthon leszek, de ha nagyon kell, akkor így is gyorsabb. Vagy ha lesz szobatársam odaadja. Írni sem fogok bele, megígérem! - Már a könyvekbe, ha ilyen közösen használjuk feelingje lesz a könyvnek nem zavar, olyan mint a könyvtári csak annál... kevésbé macerásabb és szebb is. Kivételesen hálásan és kedvesen mosolygok rá, mert úgy fest vigyáz a könyveire ami nálam erős piros pont.
Közben megint megindulok, nem vagyunk már messze. Aztán eszembe jut valami...
-Oh, add vissza kicsit... - Még ráírom a nevem mellé hogy könyvek, kölcsönbe. - A barátnőd nehogy félreértse mit keres nálad egy csaj száma! - Mosolygok, még csak az kéne összevesszenek, mert félreérthető.

- Na jó, fura volt mondani is...- nevetem le magam. De nem szoktam ismeretleneket becézgetni. Liz, Liza, Beth, bah...Majd kitalálok valamit.- Simán lehetsz évfolyam szépe- bókolok neki, tényleg nem rossz bőr.
Nem kell hozzá sok idő, hogy kiderüljön, nem mindenben vagyunk egy véleményen. Tetszik, ahogy előadja a szemléletét, bár véleményem szerint túl sötéten látja a dolgokat. Valaki csúnyán átverhette, vagy így nevelték, nem tudom. Engem mindig arra tanítottak, közösen könnyebb elérni a célt, mint egyedül.
- Ebben igazad van. De ez így éppen mondható stílusról is. Ahogy illeszted a képeket, amilyen vágásokat csinálsz. Például ezer közül felismerni Quentin Tarantino filmjeit...- lényegében egyről beszélünk. Nekem tökéletesek például Nanaia rajzai, gyakran kapok attól ihletet, ahogy az ő képeit nézem. Mesék születnek a fejemben, és az ő alakjait használom fel.
- Igazad van. A minőség nem csak külcsín- mondom ezt arra, hogy a szebb nem mindig jobb. Ezen a témán órákig lehetne lovagolni, annyiféle értelme van, de most világosan érjük egymást, így nem is fűzök hozzá többet.
Cukkolni kezd, amikor elpirulok, és előszedem az öniróniám; ha rólam van szó, nehezen lehet megbántani, már ami a külsőmet illeti, mert semmit sem tartok magamról. Alázni ezzel senki nem tud.
- Akarod mondani, nekem is lehet szerencsém, hogy tetszek valakinek?- teszem fel a költői kérdést. Világos, hogy neki nem tetszem, de talán jobb is ez így. Még félresiklana bimbózó kapcsolatunk.
Sosem voltam igazán a lányok kedvence. Azaz jókat beszélgetnek és nevetgélnek velem, de ha arról van szó, kivel menjenek moziba, diszkóba, iskolabálba, sosem engem választottak. Oda az üres fejű izomkolosszusokkal vonultak. Hát, ennyi. Nem mintha bánnám.
Ez a lány nyers és őszinte, ráadásul törtető és magának való. Nem tűnik léhának és könnyelműnek, ezért felajánlom neki a korábban használt könyveimet és jegyzeteimet, hogy némi pénzt spóroljak neki. Nem hiszem, hogy meglógna velük, ezeket máshol úgysem tudja használni, mert előadóhoz kötöttek, nem tantárgyhoz. Minden tanárnak megvan a maga rigolyája. Láthatóan meglepődik, és először kioktat, milyen jóhiszemű vagyok, de ezzel sem mondott újat.
- Tudja fene, azt súgják a megérzéseim, nem lécelsz le már holnap...- Ha meg meglóg vele, hát így jártam. Nem lesz módomban odaadni valaki másnak. Kockázat nélkül levegőt venni sem érdemes. Ezt már megtanultam.- Csak szóvicc volt. Nem gondoltam, hogy lehánynád. Inkább el...- vonom meg a vállam, elmosolyodom, hiszen mi is éppen úgy találkoztunk, hogy szétszórta a papírjait. Igaz, miattam. Na jó.
Előszed egy papírt a nagy halomból, és ír rá. Magyarázni kezd, és ez mulatságos. Az adatok közül, amit megad, igazából csak a neve információ. Nevetgélek magamban. Kedves csaj, bármit akarjon elhitetni magáról.
- Így? Hogy? - kérdek vissza. Se cím, se telefon, igazából, ha jól értem. beharapom a szám, úgy csóválom a fejem. Na jó, egy kicsit szétszórt a lány, de ez nem hiba. Kapok egy kedves mosolyt, tényleg kedves, az ilyet felismerem, ahogy a műmosolyokat is, általában. Ez most őszinte, és jól is esik.
Visszaveszi a cetlijét, aztán még ráfirkál valamit, szinte feleslegesen. Nanaia nem féltékeny.
- Arra gondoltam, megbeszélhetnénk egy időpontot, és közösen vinnénk el. Amikor neked is jó... Megmutatnám a koleszt is, ha eljössz- mondom, ötletként felvetve, kellemeset a hasznossal alapon. Meg aztán, nem biztos, hogy egyedül marha kényelmes lenne átvinni azt a bazi sok könyvet és jegyzetet. Vagy nem tudja, mire vállalkozott? Mellesleg megismerkedhetne Nanaiával is. Nanaia talán barátnőt lát majd benne és nem vetélytársat, két legyet ütünk egyszerre. Egyre jobban tetszik a gondolat.

-Hallani is! - Nevetek. Én örülök ha becéznek, komolyan. - Hah, haha! - Nevetek, ez jó poén, elvégre azok mindig a helyi minő cicababák akik ezért mennek suliba, hogy bálkirálynők és hasonlók lehessenek. Én az ilyenekre el sem megyek...
-Ez igaz, de miért ne lehetne minden Louisos a filmben? - Kuncogok, oké, megfogott. Lehet már csak arról is felismernék, lehet.
-Pontosan! - Engem jobban érdekel ami "belül" van, ez az emberekre is igaz nálam, de a könyvekre is például.
-Hát igen! Mindig van elég sör és elég sötét, tudod... - Cukkolom, pedig aranyos és rendes srác. De lehet egy hűtlen léhűtő, nem kell sajnálni. Nem fogom, azért se!
-Hah... nem de... mindegy. - Hagyom rá, valószínű nem az én intő szavaimtól világosodik meg hogy csúnya és haszonleső világot élünk.
-Akkor jó. - Nem vagyok egy hányós típus és akkor is inkább a porcelán istennek áldozom a megemésztetlen adományaim.
-Ügyesen, vetíts egy könyvet az égre és rohanok haza! - Kacagok, el fog érni, csak felkészítettem a legdurvább esetre.
-Hmm, jó. Most még nagyon állás után koslatok, meg albérlet után de ha minden jól megy akkor jövőhétre találok mindkettőt. De lakást tuti! - Ez már megszállott fényt csal a szemembe, el kell költöznöm. Gyorsan. Nem bírom ott tovább. - Szóóval jövőhét hétfő jó? - Kérdezem némi megfontolás után.

Megeresztek egy poént (nem is áll messze az igazságtól), hogy milyen királynőnek (vagy kisasszonynak) tudnám őt elképzelni, és ő körbe röhög. Valószínű, mert nem járna ilyen helyekre. de azt nem tudja, hogy ki sem kell tennie a lábát a suliból, így is szavazhatnak rá. Bekerül a gólyák könyvébe, és neki annyi. Az izomagyú barmok minden gólyára rárepülnek, pláne, aki helyes (és szőke). Bár Elizabeth-tel, bocsánat, szóval, Lizzel lehet, hogy nem lenne egyszerű dolguk. Nem az a kis üres fejű fruska, aki csak a világot megváltó deszkákra törekszik.
Tudom, hogy a főiskola nem a hülyék gyülekezete, de mivel adományokból (is) tartja fent magát, számos gazdag ember gyereke jár ide. Azok között nem mindenki lángész. Tisztelet a kivételnek, én is az vagyok, nem?
- Ha mindent én csinálok, 10 év alatt sem készülök el. Így megúszom kettővel- kacsintok rá. A rajzolás mindennél lassabban menne. Nanaiának meg úgy folynak az ujjaiból, mintha erre született volna.
Örülök, hogy ennyi mindenben egyet értünk. Éppen kellemesen ellensúlyozza azokat, amikben nem. Tetszik nekem ez az ember (ez a lány, bár nem elsősorban így gondolok rá, bocsánat), mert nincs benne álszentség. Kimondja, amit gondol, és nem érdekli, hogy ez éppen tetszeni fog-e nekem, vagy sem. Őszinte, és manapság kevés ilyen embert találni.
- Ó, de kedves vagy...- mondom játszi sértettséggel, aztán elnevetem magam. - Talán te ilyen módszerrel pasizol?- szólok be neki. Lehet, nem is a fiúkat csipázza, és a lányokra gerjed. Hogy ne érezze, bántom, mert nem is akarom bántani, elnevetem magam, hülyülök, hülyítem, ne is válaszoljon! Nem érdekel, hogy pasizik. Nem az én dolgom.
Figyelmeztetését, hogy nem szabadna megbíznom mindenkiben, nem veszem túl komolyan. Van, akinek a kiolvasott újságomat se adnám oda, de ő nem ez a kategória. Ha megszívat, hát tanulok belőle, az élet folyamatos leckék sorozata, egyel több vagy kevesebb, nem számít. A könyveimnek meg így is -úgy is jó helyük lesz nála.
Megegyezünk, hogy vigyáz rájuk. Egy írótól alap, hogy szereti a könyveket, és nem csak a sajátjait tartja becsben. Én is figyelek mindenki másra. Nanaia munkáira, például. Jobban féltem őket, mint a saját rajzaimat. (Jó, azokat is)
- Á, szóval ezzel lehet téged becserkészni. Mégis, milyen legyen? Modern mese, angol klasszikus, krimi, vámpír-sztori?- a romantikát meg sem említem. Eddigi viselkedése kizárja, hogy nyálas sztorikra gerjedne. Még a vámpíros is határeset. Csak azért mondtam, mert neki is hosszabb egy kicsit a szemfoga. Rám mosolygott, láttam!
Megadja az elérhetőségeit, ezen megint jót derülök, mert a lakásból éppen ki akar költözni, a telefonját meg nem mindig veszi fel. Praktikusabb ötlettel állok elő, és aztán úgy tűnik, ez be is jön neki. Legalábbis nem zárkózik el, én meg dörzsölgetem a tenyerem, hogy összehozzam őt Nanaiával is. Talán még a rajzait is megmutatom, és akkor látni fogja, miről beszéltem. A koleszt is meg tudom mutatni, külön pozitívum, és nem egyedül kell cipekednem... ami, valljuk be, nem egy hátrány...
- Előre láthatóan semmi dolgom sincs, szóval, oké...
Úti célunkat megkönnyítik a levegőben terjengő illatok. Már becsukott szemmel is oda lehetne találni, de azért még nem pattintom le a szőke gólyát. Rendesen elkísérem, amolyan Lulusan, rendes gyerek vagyok én, nem csak a könyvek tekintetében.
- Járj szerencsével!- búcsúzom tőle. Állás, jó főnök, lakás, esetleges lakótárs... Sok ez egy kicsit egyszerre. A telefonszámát már zsebre tettem, és a bolt, ahova készültem, csak néhány méterre van, de most leteszem a deszkát az aszfaltra, így búcsúzom el. Ha eltűnik a szemem elől, én is tovalendülök.

-Minőségi dologhoz idő kell! - Vigyorgok, tíz év! Szent isten, addigra talán már az álla sem pelyhedzene. Meg mire a végére érne kezdné előröl, hogy a nyolc évvel ezelőtti dolgok elavultak. Micsoda szívás lenne! Nem kívánom neki.
-Én mindig! - Nevetek, főleg hogy veszi hogy ez poén. - Igen, pont így, de a szex a legbiztonságosabb. Ők az egyik házban, én egy másikban! - Nem sértett meg, ilyennel nem tud, majd rájön. Kis butus. Szóval csak nevetek vele.
-Hmmm, jó kis horror, tudod! - Kacsintok rá, visszautalva korábbi csipkelődésünkre. Bár az angol klasszikusokat szeretem, főleg a Brontë nővéreket. Na mindegy.
-Nah, király! De ha mégis randid lesz dobj egy sms-t kérlek. - Örülök, mert ez több szempontból klassz dolog. Lesznek könyveim, látom a koleszt bentről is, alaposan, látok egy kolesz szobát. A csaja nem köt le annyira, bár nem zárkózom el megismerni, na mg Louis is egész jó fej, érzem hogy nem felszedni próbál, amitől csak szimpatikusabb.
Teljesen majdnem az ajtóig kísér, mintha nem szúrná ki a szemem a dolog, de nem zavar.
-Szervusz! - Intek neki, lökött gyerek, de azt hiszem megkedveltem. Na majd jövő héten elválik, lehet addigra idegbeteg leszek, ő meg depis, sosem lehet ám azt előre megjósolni. Minden esetre most eszem valamit, mert beájulok a kajáldába.

//Köszi, veled voltam eddig a legnormálisabb, lágy büszke magadra! //

Belátom, a tíz évvel túloztam, de ha nem én rajzolok, vagy nem csak én, biztos, hogy jelentősen megrövidül az idő. Örülök, hogy belátja, jó munkához idő kell. Nem is vagyunk annyira mások!
- Ah, ezt még nem hallottam! Ötletes! - nevetek fel, hogy szerinte milyen a biztonságos szex.- Akkor legalább nézed? - Legalább valami élvezete legyen benne... -Nem mintha engem érdekelne mások nemi élete. Először az enyémet kellene rendbe szedni.
Miután megadja az elérhetőségeit (?), azt is elárulja, mivel lehet hazacsalogatni. Örülök, hogy szeret olvasni; a legtöbb mai lány a könyvet sem ismeri, maximum a facebook-ig jutnak el, és egész nap képesek azon csámcsogni, ki mit posztolt.
- A Ragyogás éppen megfelelő lehetne egy csillagfényes éjszakán...- mondom az állam dörzsölve, holott tudom, sekélyesnek tartja a műfajt és annak kedvelőit. De ha nem akarja elárulni, mik a kedvencei, majd kiderítem máshogy.
Aztán komolyabbra fordítjuk a szót, és megegyezünk, hogy a korábbi jegyzeteimet, könyveimet kölcsön adom neki, ő megígéri, hogy vigyáz rá, stb., stb. Hogy ne furikázzak feleslegesen a rakománnyi anyaggal, arra kérem, jöjjön el a koleszba, és majd ketten átcipekedünk hozzá, bárhol is legyen majd akkor az albérlete. Rá is áll, a napot ő adja meg, tekintve, ő még állás. és lakáskeresőben van, én meg gondtalan egyetemista vagyok. Mindig ráérek.
- Szerintem ott lesz Nanaia is, hacsak nem kell dolgoznia, úgyhogy nem jöhet közbe semmilyen randi.
Elérünk az ételbárhoz, amit ajánlottam neki, és amikor eltűnik az ajtaja mögött, én is felpattanok a gördeszkámra. Nem kell sokat utaznom, és amikor bemegyek a boltba, a deszka ismét a hónom alatt van. Na de hazafelé mennyivel könnyebb dolgom lesz, hogy nem kell cipekedni! Lángész vagyok!
Hazaérve bepötyögöm a telefonba Lizzi nevét és számát, a naptárba meg írok egy bejegyzést, hogy jön a könyvekért. Így biztosan nem fogom elfelejteni.

//Köszi a játékot. Várom a folytatást! //