Szidj le máskor is, mosoly a jutalom ~ Phoenix

Phoenix látogatása óta sok idő eltelt, legalábbis nekem, mert azóta újra találkoztam az öcsémmel, ami hatalmas energialöketet adott nekem. Persze Phoenix szavai és éleslátása is arra késztetett, hogy próbáljak meg nyitni és boldogulni, végre vannak fix dolgok az életemben és már Henry is velem van! Igazából, azt hiszem csak az öcsém hiányzott, így már újra tudok mosolyogni. A munkahelyeimen is megjegyezték, hogy találtam barátnőt, vagy mi lelt, mert más vagyok. Sok dolgot újragondoltam és mindeközben arra is feleszméltem, hogy tudom hol hallottam kedvenc önkéntes pszichiáterem vezetéknevét: a tehetséggondozás kapcsán. Meg akarom lepni Joshuát, gondoltam utána nézek hogy is mennek ezek a dolgok, így eljöttem egy irodaházba, ami valószínű teljes egészében Phoenix-é. Csak kicsit éreztem úgy hogy lett egy milliomos ismerősöm, aztán túl is léptem ezen és kipécéztem magamnak egy csinos, dekoratív női asszisztenst. Remélem a tudása is megvan a munkához, nem csak a 90 60 90.
Mivel összeszedtem magam és vidámabb vagyok, így egy könnyed kék inget vettem fel fehér mintákkal és egy fehér vékony hosszúnadrágot, lazán elegáns külsőt kölcsönözve nekem. A pultra lazán, kicsit odahajolva, mosolyogva kezdek el érdeklődni, hogy hogyan lehet megpályázni itt a dolgokat, milyen fajta tehetségeket keresnek első sorban, kérek elérhetőséget, mindent. Közben bele-bele szúrom a mondandómba, hogy mennyire csinos az informátorom, dallamosan kacagok hogy közli általa nem kerülök előrébb a várólistán. Csak kicsit lepem meg, hogy nem magam miatt érdekel a dolog, nem kell aggódnia.
Mivel úgy sejtem, Phoenix nem jött be dolgozni, vagy csak ritkán jár be, egyáltalán nem számítok arra, hogy összefutok vele, még a végén rájönne, hogy tisztában voltam a nevével, amivel olyan jól lehetett piszkálni, hogy sosem hallottam.

A Nap ragyog, az idő remek, ideális a strandidő, de mivel ebben a városban az év nagy részében adottak a körülmények, sajnos elpusztulna a gazdaság, ha mindig engednének a vágynak.
Azért nem kizárt, hogy ő most engedni fog. Már nyolc órája itt van, a munkahelyén, pedig még csak kora délután van, ez még az átlagembertől is ritka, nemhogy egy hozzá hasonlótól. Hajnalok hajnalán érkezett, videókonferencia a távoli földrészekkel, nagyszerű dolog a technológia, csak az időzónákkal nem tud mit kezdeni. Bár nem fáradt különösebben, inkább csak unott, a munka száraz, emberek nélküli része, az üzleti háttér soha nem volt a kedvence, mitől volna az?
Lelkiismeret furdalás nélkül rugaszkodik neki a délután maradékának, a biztonságiak mindenhol monitorablakos szobájába megy leadni a kulcsot, néhány szót váltanak, amikor az egyik monitor látványossága magára vonja a figyelmét.
- Nohát, oda kérek hangot. Leila pultjából - bök a fehér fenék tartalmú monitorképre, fülhallgatót is kap hozzá, mikrofonosat, bár azt egyelőre kikapcsolva tartja. Érdeklődő vigyora kiszélesedik lassan, Leila jó választás, nemcsak mutatós, de az emberekhez is ért, elég emancipált és magabiztos ahhoz, hogy tudja, milyen trükkökkel próbálkoznak az emberek az előrejutásért. Bár Sebastian kifejezetten tetszik neki, még a törött orrának sajátos görbületével is, nyalná azt a kis ennivaló görcsöt az orrnyergén.
Kissé összerezzen, amikor a főnök meleg, bársonyos baritonja a fülébe súg a szinte díszként hordott fülesen keresztül. Oda is érinti az ujját, melegkék szemeiben árnyalatnyi zavar. Ő is azt hitte, hogy Phoenix nincs benn, olyan csendesen elvolt fenn a magasabb szinteken.
- Mondd meg neki, hogyha a királylányt akarja, előbb le kell győznie a sárkányt. Küldd fel hozzám, az irodámban leszek.
A folytatást már nem várja meg, de a kitűzője szerint Leila cinkos mosollyal ismétli el, amit hallott.
- Mr. d'Abo azt üzeni, hogyha a királylányt kívánja - kacér pillantás, ő a királylány - akkor előbb a sárkányt kell legyőznie. Az irodába várja önt. Menjen fel azzal a lifttel, a tizenhetedik emelet, ott balra. El se lehet téveszteni, szürke ajtó, a neve is ki van írva - kissé szomorkás mosollyal búcsúzik, nem csoda, ha Phoenix is szemet vetett erre a fiúra, de azért jobban örült volna, ha megtarthatja magának egy-két házon kívüli körre.
Egyébiránt mire a fiú felér Phoenix is visszaér az irodába, ami meglepően kicsi, mivel amit csinál, azt úgyis a gépen csinálja, a titkárnők, asszisztensek, menedzserek irodái sokkal nagyobbak, akiknek több papírmunkájuk van. A háta mögött természetesen üvegfal, közepes méretű íróasztal, laptop rajta, rend, az asztalt nem úgy helyezték be, hogy élesen elválassza az irodai és a vendégszékben ülőt, kissé féloldalas így. Akad még egy könyvespolc, meg egy másik ajtó az egyik oldalfalon. A kilátás remek. Phoenix természetesen öltönyben, bár ez a zakó sokkal hétköznapibb, és mellényt se húzott hozzá, mint legutóbb, azért így is éhező családok félévi élelmiszer mennyiségének az ára benne van.

Fecserészek a kedves pultos lánnyal, ha van névtáblája bizonyára már nevén is szólítottam. Kicsit meglepődöm én is hogy mi lelte, de leesik hogy a fülébe szóltak, bocsánatkérő fejet vágok, de vas szigor van Phoenixnél, ki hitte volna.
Aztán közli amit közöl, pislogok kicsit, majd nevetni kezdek, elkérem Leila kacsóját és könnyeden kezet csókolok neki ha hagyja.
-Köszönöm, igaz, nem George vagyok de itt az ideje hogy a Sebastianok is kiérdemeljék a sárkányölő nevet. Kincsekkel megpakolva térek vissza úrnőm! - Vigyorgok a lányra, majd elindulok a megadott irányba. Nocsak, Phoenix szokott dolgozni! De még milyen serényen! Meg is jegyzem neki, hogy hol van a jó öreg léhaság?
Fel is megyek, valóban nem lehet eltéveszteni, de imponáló hogy nem egy lakásnyi méretű irodában kötök ki, amiben csak egy asztal árválkodik valami gazzal a sarokban.
Hanyagul kopogok és belépek vigyorogva.
-Nocsak, ki hitte volna hogy megélem, látom dolgozni is Mr d'Abo, fényes nappal, - rakom be magam mögött az ajtót - nem csak az éjszaka kissé tudatmódosított állapotban. - Vigyorgok rá, érezheti, hogy láthatóan jobb a kedvem, mint ahogy eddig látott, komisz mosoly bujkál a szám szegletében.
-Szép iroda, miért hívattál? - Nézek körbe ártatlanul, hú, de magasan vagyunk... itt se néznék ki az ablakon... Ha nem zavarja és van még egy szék a magamfajta jöttmenteknek, akkor le is ülök, ha nem, akkor a könyvespolcot szemelem ki magamnak.

- Megölni azért nem kell - rebbennek a kék szemek bűbájos boldogsággal, kiadja a kacsóját a csókra a pult felett, a régimódi gesztus a művészek között nem annyira szokatlan, de azért így is különleges, halványan elpirul a finom kézzel használt alapozó alatt. - Elég csak legyőzni. Úgy legyen - nevet vele, bolondok ezek mind, mesék és hercegek, szörnyűség. Összekuncog a munkatársával, miközben a lift felé haladó Sebastian után néznek erősen korhatárosított pillantással.
- Gyere be - a nagy munkától azért nem szakad meg, léhán hever az irodai székében, ami pont olyan minden kényelemmel felszerelt, amire szüksége lehet, még akkor is, ha mondjuk szunyókálni szeretne benne. Persze a fiú jöttére kiemelkedik és kezet nyújt, hivatalos szigorúságát majdnem mosollyal enyhítve.
- Dolgozni fényes nappal szoktam, az éjszakát mulatságra tartom fenn. Ülj le - int hanyagul a vendégszékre, alaposan végigvizsgálja Sebastian mozdulatait, fizimiskáját, állapotjavulását.
- Én miért? Te miért csavarod el az alkalmazottaim fejét? - dobja vissza a kérdést, mintha semmit sem hallott volna. - Egyszerűbb, ha én állok a rendelkezésedre, nem?

-Ahogy a hölgy óhajtja! - Kacsintok rá, imádom mikor elpirulnak a nők, felettébb bájosak. Amúgy sem akarom bántani Phoenixet, hiába gondolom néha hogy jó lenne kilógatni az ablakon.
Felmegyek, kicsit meglep, hogy kezet nyújt, most hogy belegondolok, még nem is ráztunk kezet eddig... haha, mindent el kell kezdeni egyszer, határozottan szorítom meg a kezét, majd vigyorogva leülök.
-Mert bájos és mert zabálni való a mosolya? - Kérdezem amolyan ártatlan-kérdésfeltevős fejjel, kissé megemelve a vállam és a plafont szemlélve egy kicsit.
-Van jobb dolgod is. Meg engem a hagyományos út érdekelt, nem vagyok protekció párti, a srác se aki miatt érdekel. - Vigyorgok, najah, Joshua tuti az igazi jó fiúk egyike, aki csak tisztességgel hajlandó dolgozni.
-De ha már a rendelkezésemre akarsz állni munka után elmehetnénk pizzázni. Ki tudja, lehet neked ízlene, nekem meg már ízlene, mit szólsz? Megnéznélek ahogy alantas emberi étket veszel magadhoz! - Vigyorgok, nem tudom meddig dolgozik, de szívesen meghívnám. Előre is dőlök ültömben és rákönyökölök a combjaimra, érdekelne van-e kedve.
Kicsit úgy érzem szerepcsere lett, én lazáskodom ő meg komolykodik, rettentően szórakoztat a gondolat.

A hölgy óhajtja, jól megél itt, és ilyen szép szál fiatalokkal is találkozik, eszményi munkahely. Nem mintha különösebben aggódna a főnökért, de benne maradt a rögtönzött kis szerepjáték bűbájos, meseszerű hangulatában.
Pheonix fogása szintén határozott és magabiztos, nem sieti el, nem is húzza el, néha egy-egy estén annyiszor fog kezet, hogy az ujjai belezsibbandnak, van némi gyakorlata. És ez a látogatás megkívánja a formális üdvözlést, hiszen az eddigi találkozásaik meglehetősen informálisak voltak.
- Ezek vitathatatlan tények, de a bájossága révén inkább a munkaidőn kívüli csábítás a javasolt és a megengedett, ha már itt cserkészed be, nyilván oka van annak, hogy éppen itt. Kizártnak tartom, hogy az utcán járva kiszimatoltad, hogy érdemes ide betérni, hogy szép, potenciális nőstényeket láss - hunyorít a fiúra, ha már ő ilyen könnyedén veszi, akkor ő se marad túl merev.
- Mi jobb dolgom van? - hökken meg őszintén, kíváncsian nézve Sebastiant, milyen dologról tud, amiről még ő sem.
- Ne keverd a fogalmakat, rajtam keresztül nem biztos, hogy protekcióhoz, hanem kihívásos nehézséghez jutsz kedves szent herceg, elvégre rólam beszélünk - vigyorodik el aztán szélesen, majd megkomolyodik.
- Más ügyében jársz el? Szégyellős emberek - csóválja a fejét rosszallón. - Pedig már reménykedtem, hogy neked támadtak léha, művészi ambícióid - azt nagyon szívesen támogatná, sőőőt.
- Ez most majdnem olyan, mintha randira, vagy munkavacsorára hívnál. Mindkettőhöz furcsa választás a pizza, de elfogadom a meghívást, úgyhogy már nem tudsz elhátrálni. Egyébként éppen indulni készültem, amikor megláttalak a kristálygömbömben.

-Igen, elnézést, nehéz volt megállni, nem az ő hibája, az enyém, hogy nem bírok a véremmel. - Szegény lány, ki hitte volna hogy ilyen szigorú főnöke van. Valóban sárkány lenne? Oh. - Nem, nem nőzni jöttem ide. A pályázataitok érdekeltek. - Mondom könnyedén, ha már lebuktam, édes mindegy.
-Nem tudom. Neked kell tudni. Olyannak tűnsz aki mindig elfoglalt. - Vallom meg mosolyogva, meg hát ő az elit tagja, azoknak mindig van dolga nem?
Aztán csak vigyorgok, főleg hogy herceg is lettem.
-Jól van, de amúgy sem akartam azt hidd, csak ezért kereslek, elég ferde kép lenne rólam. - Mondjuk ezt valóban nem akarnám, elvégre nekem Phoenix nem a munkája vagy a pénze miatt érdekes.
-Meg akarom lepni. Amúgy sem tudtam hogy pontosan hogy is működik ez a cégednél, vaktában pedig nem szeretek ajánlgatni senkinek semmit, nem fáradtság hogy utánajárjak. - Aztán csak nevetek. - Én igazi ripacs vagyok, nekem ez nem való, elég a műfordítás, abban remekül kiélem magam, hidd el! - Nevetek, nem akar ő látni színpadon.
Aztán csak kuncogok.
-Nem, de mivel éhes vagyok, így nem sörözni hívtalak, ennyi van mögötte. Meg a randin és a munkavacsorán kívül is létezik baráti kajálás, jobb ha felvilágosítalak. - Heccelem kicsit.
-Ó, mióta tartanak a sárkányok kristálygömböt? Azt hittem az aranyat gyűjtöd és a hajadon leányokat. - Vigyorgok rá. - Amúgy nem állt szándékomban meghátrálni, megfontolt férfiú vagyok. - Vigyorgok rá, ha nem tudna a verekedésről talán még el is hihetné, de így csak viccnek szánom. Közben felállok, ha már azt mondta épp indult, akkor miért ne menjünk máris?

- Nem bírsz a véreddel? - jó alaposan megnézi magának a fiút, porcikáról porcikára, hogy realizálja magában, ilyen, amikor Sebastian nem bír a vérével. A szent, jótékony Sebastian teli vigyorral és könnyedséggel, és pajkossággal, és azzal az öntudatlan utalgatással, aminél nyilvánvaló, hogy fogalma sincs igazából, hogy mire célozgat, mert annyira ártalmatlan.
- SZegény Leila, milyen csalódott lehet - sóhajt, fordítva egyet a dolgon, mintha ő sajnálná, hogy Sebastian nem tényleg az alkalmazott kezéért jött. - És mindent megtudtál? -támaszkodik előre a térdére kíváncsi pillantással, ravasz kis mosollyal.
- Miért feltételezed, hogy van annál "jobb" dolog, mint egy ügyféllel foglalkozni? - némi rosszallás keveredik a hangjába.
- A kép amúgy is ferde, eléggé összeveretted ahhoz az ábrázatod - áh igen, az a balsorsú orr.
- Az igazi ripacs mindent akar, nem éri be csak egy valamivel - félrehajtott fejjel figyeli a kacagást, nevetgélést, mintha egy csapat fiatal venné körül, nem csak egy darab.
- Támogatást nehéz meglepetésszerűen szerezni, hiszen az adott művészen múlik, hogy lehet-e, érdemes-e támogatni, tehát szerves része a felvételi eljárásnak - egy kis információ még senkinek sem ártott meg.
- Kizárt dolog, ezt a kategóriát most találtad ki. Mindig is tartottak, tudod a sárkányok rengeteg kincset összerabolnak, és az nem csak aranyban és nőben értendő. Az előrelátás nagy kincs - azzal a lendülettel fel is kel ő is, nem beszélt a levegőbe, valójában a laptop sincs bekapcsolva, az asztal pedáns rendje is azt sugallja, hogy a papírmunkát már elcsomagolták más napokra. Az irodaajtón is kívülről volt a kulcs, pedig amúgy paranoid.
Be is zár maguk után.

-Nem, túl csinos volt az alkalmazottad. - Vallom meg ártatlan, bár a fejem tele van nem épp ártalmatlan gondolatokkal, milyen jó lenne azzal a lánnyal elleni éjszaka.
-Nem hiszem, szerintem még elkérem a számát, hátha nincs barátja. Persze szigorúan randira csak munkaidő után hívom, főnök. - Vigyorgok rá, tervbe volt véve a dolog, de Phoenix elszólított.
-Azt hiszem igen. Vagyis nem, azt nem mennyi előképzettség és tapasztalat, szakmai háttér kell a pályázatok reménnyel teli megpályázásához. - Mert hát ahogy elnéztem Joshuát, neki nem sok tapasztalata van, de lelkesedése, nah az sok.
-Hát... nem tudom. Valahogy nem néztem volna ki belőled, hogy igazán lekötne a munkád. Hogy találnál benne... szenvedélyt. - Igen, ez jó szó, mert ha nincs jobb dolga mint dolgozni, azaz abban leli a legnagyobb örömöt, akkor szenvedélyesen szereti. Mint én a műfordítást, mondjuk.
-Héj, majd helyrejön, már úgy is el volt törve, mit számít még egy törés. - Vonok vállat, úgy sem tudok vele mit kezdeni.
-Hmmm. Nekem egy szerep is sok lenne... De akkor minek neveznéd a magamfajta tehetségtelen színészt? Tehetségtelen amatőr? Az helyénvalóbb? - Köt bele a szavamba, megint, de élvezem.
-Tudom, én inkább a lehetőség meglepetését adnám, hogy lenne hol csillogtatnia a tudását pluszba. mindenképp ő önt eljön-e. Amúgy sem voltam biztos benne hogy színészeket is támogattok vagy inkább csak zenészeket, festőket, hóbortos művészlelkeket. - Mosolygok.
Aztán felkacagok, de lökött. Vagy csak nem voltak haverjai... ez esetben elszomorodnék, de Phoenixről beszélünk, biztos vannak neki.
-Ó, elnézést bölcs pikkelyes barátom, na szóval lekenyerezlek némi pizzával és majd úgy rabolom el a királylányt, elég lovagias? - Kuncogok.
-De komolyan mondtad hogy nem pizzáztál még? Na és mi van a gyors éttermi kajákkal? Hamburger... ilyesmik... - Faggatom míg zár, lazán zsebre vágom a kezeim úgy megyek mellette, bár ha rosszallóan nézne, hogy szedjem össze magam, megteszem. Nem akarom, hogy véletlen is lenézzék kikkel mutatkozik. Tudok komoly is lenni, csak most jó a kedvem és akkor szeretek nem túl komolyan viselkedni.
-Amúgy miért a tizenhetediken vagy? Ha elromlik a lift baromira megszívtad. - Kuncogok, szórakozott vagyok ma kissé, de sebaj. Az ő hibája is hogy ennyit vigyorgok, viselje a következményét.

//Unatkoztam, kiszíneztem xD//

- Olyan nincs, hogy túl csinos - hökken meg, még neki is lehet olyanokat mondani, amitől egészen meglepődik, pedig bátran azt hitte, nincs már igazából új a nap alatt.
- Majd megbánod - vigyorog vissza, ismeri a lánykát, elbájoló, de elég karakán teremtés, na ő biztos tudna mutatni néhány újdonságot Sebastiannak. Bár nem biztos, hogy örül, ha az alkalmazottai jönnek be neki, valahol el kell kezdeni a dolgokat, kis lépés a fordítónak.
- Az ilyesmit nem lehet időkorlátban megadni. Minden ember máshogy hasznosítja a rendelkezésre álló időt, a befektetett energiát. Hiába van valakinek a kezében egy második Rembrant, ha egyszer az idejének java részét nem önmagának és a művészetének csiszolásával tölti, hanem mondjuk nagyvilági életet él, akkor szinte támogathatatlan - elég szórakoztató lenne valakit rázsarolni a saját képességeinek kibontakoztatását.
- Ha könyvelő lennék, valószínűleg nem kötne le, és nem volna benne semmi szenvedély. Látszik, hgoy a fordítók keveset tudnak az élet egyéb szenvedélyeiről, miután belefeledkeznek a saját kis betűvilágukba - gonoszkodik egy kicsit.
- Pont annyit számít, hogy rendes ember ezt az orrnyerget már megműttetné. A sövénysérülés a légzésednek sem tesz jót. Pár év, és olyan leszel, mint egy tüdőn lőtt háborús veterán, szörcsögsz majd, meg mindenféle - festi meg a rémképet szórakozottan.
- Miért kéne téged "művész" kategóriába besorolni, főleg, ha nem űzöd a mesterségeket? - ráncolja a homlokát egy kicsi pillanatra összezavarodva.
- Tipikus angol. Ember, ez a város itt körülötted, ahol felütötted francia akcentusos híg brit vértől kótyagos fejedet, tudod, ez az egész a színművészetből él. Elsősorban támogatunk színészeket, fotósokat, operatőröket, rendezőket, díszlettervezőket, forgatókönyvírókat, zenészeket, komponistákat. És másodsorban foglalkozunk a hagyományos képzőművészetekkel.
A fiúra néz, ahogy nevet, gyanúsan kacagékony, ma ennyire nem szellemes, gyanakvóvá válik, valami történt, amiről nem tud! MÉG!
- Nem szép dolog az öreg sárkányt telítetetlen zsírsavakkal támadni a szívén keresztül, kifejezetten nem lovagias, de az a sárkány is megérdemli a vesztét, amelyiket így le lehet kenyerezni - a kulcsot leadja a biztonsági szobában, bár Sebastian elől egy fekete függöny takarja el a monitorok látványát.
- Komolyan nem. A hamburger és a gyros megvolt, a gazdagok is azt burkolják, amikor részegen kitántorognak valami szórakozóhelyről a hajnali órákban - egyelőre úgy látszik, nem zavarja a fiú lezsersége.
- Innen a legjobb a kilátás. És három lift vagy. És nem tudtad, hogy a sárkányok hírhedt toronylakók? A halandó ember belehal a lépcsőzésbe, mi, sárkányok csak úgy felreppenünk a torony mellett. A minap a reggeli kávémmal kocogtam lefelé mert négy emelettel lejjebb volt dolgom, erre szemberohant velem egy gördeszkás srác. Meglepődtem. Nagyon - most a liftbe szállnak azért.
- Egyébként volt már olyan, hogy elromlott. Éppen benne voltam. Hackertámadás érte a vezérlőrendszerünket, leállt az áram az egész épületben, de még a lift tartalék generátora is, ami a szellőzőt üzemeltette. Ha akkor nem szednek ki minket időben, megúsztad volna Lionelt is, meg engem is az életedből.

//nem az oviban vagy Very Happy

//

-Óóó, dehogynem! Biztos volt olyan nő, akiért te is megfordultál az utcán és késztetést éreztél hogy leszólítsd. Vagy egy estélyen, akárhol. - Kuncogok, mi van ezzel a férfival? Ejj ejj.
-Dehogy bánom. Ha nem az a hobbija hogy szex közben bordákat repeszt, szerintem nem fogom. - Kuncogok és szélesen vigyorgok, nem titkolom a szándékaim, de férfiakkal beszélgetve nem szoktam.
-Ezt értem, de én egy olyan srácot ismertem meg, aki tanulni akar, fejlődni, játszani. Ennek élni. Ott szerintem nem lenne hiba. Maximum abban, hogy még nem forrott ki. - Vonok vállat, én nem féltem Josht.
Aztán vigyorgok, vagy még mindig teszem? Ahh, nem tudom, döntse el Phoenix.
-Meglehet. De én szeretek emberekkel foglalkozni, mivel tolmács is vagyok, így kicsit jobban megértelek és azt is mire akarsz kilyukadni. - Vigyorgok rá sandán, nem vagyok én beszorulva a négy fal közé, hogy a nap se lásson nemhogy más emberek. Bele is őrülnék.
-Ugyaaaan, neeem, rögtön visszaigazítottam mindkét esetben, annyira nem ferde. És ha szörcsögni és sípolni kezdek, az az azért lesz, mert itt a nyár és nem vettem be az allergia gyógyszerem, nem azért mert kicsit görbébb az orrom. - Illesztem a törésre az ujjam, már egész jól begyógyult, vigyáztam rá.
-Te kezdted. Én csak felvázoltam, miért nem kéne. - Kuncogok, biztos a munkán jár az esze én meg megzavartam.
Hú, vehetném sértésnek amit mond az én kedves tipikus amerikai barátom, de csak kissé kiábrándultan mosolygok rá és hallgatom.
-Na pont ezért lehet hogy ti nem foglalkoztok azzal amivel itt a nagy átlag, tekintve hogy nem szereted az átlagos drága Phoenix barátom, most pont hogy belőled akartam kiindulni, hogy te inkább a hagyományos művészeket pátyolgatod, nem azt akiket itt mindenki. - Vigyorgok rá, kedvesen mosolyogva, csak kicsit akarom bosszantani.
Kuncogok.
-Igen, jól látod, szemetet akarok veled etetni. - Préselem össze az ajkaim és bólogatok, de kacag a szemem, az elárul.
Mikor bemegy egy szobába kulcsot leadni kinn megvárom, nincs kényszerem minden zárt ajtó mögé belesni.
-Hmmm, akkor azért nem vagy teljesen lemaradva, jól van. - Vigyorgok rá szakadatlan. Jó a kedvem, nem is titkolom. - A meki abszolút térhódítása, még a te gazdag gyomrod is befogadja, ha más nincs nyitva. - Elgondolkodtató.
-A sárkányok a barlangokat szeretik, nem a tornyokat. És nem minden halandó pusztul meg egy kis lépcsőzéstől, én szeretek lépcsőzni. - Mosolygok, de talán ezért vagyok én a lovag, ő a sárkány, a kedves-bájos Leila meg a királykisasszony.
-Igen? Meg lehet téged is lepni, ez új! - Heccelem. - Remélem nem borítottad magadra a kávét. - Azért nem nevetném ki, csak sajnálnám. Komolyan.
-Oh. - Pislogok. - Úristen, akkor órákig vele voltál összezárva... - Szívom a fogam, szegény Phoenix... Ahhoz képest erősek az idegei. - Hacsak el nem ájult, nem volt szerencséd vele. - Mondom együtt érzően, mert habár én konkrétan összezárva voltam vele, de összekényszerülve és akkor is ideges volt. Hát még milyen ideges lehetett az a szerencsétlen, hogy beszorult egy liftbe?
-Amúgy ezt az utolsó mondatod úgy mondod, mintha egy lapon kezelnélek Lionellel. - Forgatok szemet mosolyogva, nagyon nem így van.
Ha a főkapun megyünk ki, akkor odaintegetek a kedves leányzónak, ha nem, akkor csak felmérem hol jöttünk ki és merre van a pizzazó.
-Nincs messze a hely, sétálunk? - Kérdezem, mert lehet utána rohan valahova és kell majd a kocsija, akármi. Ha belemegy, akkor el is indulok jobb kéz fele, van arra egy beülős pizzazó, egész kulturált hely és nem vastag a tésztájuk.

//Dehogyneeeem Razz

//

- Sebastian, elmúltam már harmincéves, nekem egy vonzó lány megszólítása és elcsábítása nem ekkora újdonság. Megjegyzem, huszonhét évesen se volt már az. Sokkal kézzelfoghatóbb izgalmak kötöttek le, amit azzal a lánnyal művelni lehetne - húzza széles mosolyra a száját, valahogy olyan ártatlan Sebastian, még akkor is, hogyha képletesen arról beszél, mennyire meghúzná az asszintenst.
- Akkor miért nem jár ő maga utána az érvényesülési lehetőségeknek? - kérdezi, de nem ellenségesen, csak amolyan tájékozódó jelleggel.
- Te meg a jobban megértés -kissé megforgatja a szemét, hogy jelezze, túlzásokba azért nem kell esni.
- Olyankor nem félsz az orvostól, amikor igazíttatni kell? Te kis képmutató, te - hunyorít, alaposan megnézi azt a törést, igazából nem találja vészesnek, de azért lehet lovagolni rajta.
Mármint nem szó szerint.
- Egy művész soha nem átlagos. És mintha már említettem volna, hogy ne próbálj meg belőlem kiindulni, mivel még az soha nem jött össze neked. Nyugodtan használd magad kiindulási alapnak. De komolyan, hogy maradna fenn egy üzlet, ha olyasmivel foglalkoznánk, ami csak nyomokban van ebben a városban? Nagyon álomvilágban élsz - furállón néz. Annak ellenére, hogy megállapították, hogy okosabban kéne rendeznie a stresszhelyzeteket a fiúnak, most nem stresszhelyzetben is kótyagosnak látszik.
Kicsit bolondnak. Biztos kamaszodik.
- A puszta lehetőségtől nem esem pánikba. Azon a szeméten generációk nőnek fel, kénytelen vagyok elismerni a népélelmezésben betöltött szerepét - ezek a mai pizzák!
- Ráadásul a sajtburgerben nincs is semmi. Semmi, ami árthatna, semmi, ami használhatna, mégis megvan az evés illúziója - bólint a mekire. Bár a whiskey sajnos nem illik a burgerjeihez. És nem is árulnak. Kipróbálta már.
- Butaság, a sárkányok toronylakók. Vagy mindkettő. De, amúgy igen, itt meg is égett kicsit a kezem, de nem volt vészes - és igazából az emlék kellemes, kéjesen rosszindulatú volt utána, Sebastian biztos kiborulna, ha látta volna őt akkor.
- Egy szűk, forró liftben, amiben leállt a levegőztetés. Egy évi adrenalinbevitel. Nem ájult el, erős szervezet - a többi részlettől megkíméli.
- Azt igazán nem tudhatom, hogy kezelsz minket, de ... - a kedves lány éppen feléjük tart, amikor kifele haladnak, úgyhogy félbeszítja magát.
- Igen?
- Ez az előbb érkezett - sima, fehér borítékot ad át a főnöknek, de közben kék szemében Sebastianra hunyorít barátságosan, aztán visszamegy a helyére.
- Jahm, sétálhatunk. Egyetemista pizzázóba viszel? Jól meggondoltad? Tele lesz -a borítékot nézés nélkül a zakója belső zsebébe süllyeszti, miután megköszönte és elköszönt.

-Áh, de itt a szépség és az új kaland a lényeg. Én is már rengeteg lánnyal voltam már, rengeteg országban, de ez megunhatatlan. És minden új nő újdonság, hidd el. - Somolygok rá, olyan belefásultnak érzem szegény Phoenix barátomat. Lehet kéne neki valami szexi, intelligens érettebb nő, akivel eltölt egy hétvégét. Szerintem egészen felfrissülne tőle!
-Mert amikor megismertem még nem találkoztam veled, így eszembe se jutott neki említeni hogy vannak erre ilyen cégek is. Rengeteg mást is ajánlottam neki, szerintem azokat kereste mostanában fel. Erre meg inkább én voltam kíváncsi, és gondoltam ha jól emlékszem hogy is megy ez nálatok, akkor szólok neki. Ő biztos nem ismeri neved. - Mosolygok szélesen, nah, jó fej leszek, utalok arra én mégis. Vagy vérig sértem hogy van aki nem ismeri az ő fenséges származását. Meglátjuk mindjárt hogy neki félig tele vagy félig üres az a bizonyos pohár.
-Most miért vagy ilyen! Kételkedsz a beleélő képességemben? - Vigyorgok.
- Pont hogy nem akarom igazíttatni. És hacsak orvosnak nem nézel, amit kétlek, akkor ha azt mondom helyre igazítottam, értsd helyesen, a saját kezemmel, magamnak. - Mosolygok, ú, az rossz volt, de nem rosszabb mint mikor Lionel megrúgott.
Aztán kuncogok, igaza lehet. Sosem értem Phoenix mit miért csinál, éppen mit gondol, semmit nem tudok róla. Valahogy mégsem zavar, gondolom ez idő lesz, már ha engedi, de én türelmes vagyok. Van akit érdemes megismerni.
-Az meglehet. Sokszor voltam álmodozónak titulálva. - Vonok vállat elegánsan. - Amúgy szerintem nem csak nyomokban vannak jelen, csupán itt nem kapnak akkora hangsúlyt mint mondjuk Párizsban vagy hasonló. - Mosolygok. Elvégre nekem most lett pár költő ügyfelem.
-Jah, azt csodálkozunk ha mindenkinek van valami betegsége... - Húzom a szám, nem kívánok belemenni, most jó a kedvem.
-De jól sem laksz vele... - Legalábbis én még nem laktam vele jól, valamint nem is ízlett.
-Oh, sajnálom. Van rá krémed? Nagyon kellemetlen az égési seb. - Mondom némileg aggódóbban, nem merem mondani hideg vizet engedett-e rá, mert nyakon csap.
-Uhhh... - Rossz hallgatni hogy bennrekedt a liftben, ráadásul Lioval. - Pedig jobban jártál volna, úgy hiszem. - De mindegy, a lényeg hogy kinn vannak. Lionelt sem gyűlölöm, igazából csak az agresszivitásával voltak gondjaim, a többi nem érdekelt vagy sértett meg különösebben.
Ahh, mosolygok a lányra mikor idelibben, tényleg elkérem majd a számát. De most Phoenixnek szánom a délutánom.
-Nem, nem egyetemista. Azaz gondolom sok az egyetemista de nem fogsz kilógni ne félj. Kétlem azt hinnék az apámmal jöttem. - Könyökölöm oldalba egész finoman, piszkálódva vigyorogva. Bár lehet nem kéne piszkálnom, olyan... mintha rossz napja lenne. Fel kéne vidítani, de még nem jöttem rá mi csal mosolyt az arcára.
A boríték magán dolga, nem kérdezek rá, gondolom valami jelentkezés vagy hasonló. Elég durva lenne ha mondjuk a kedves magánnyomozójától jött volna aki utánam kérdezősködött. Hah, mint valami rossz film, én lennék a naiv főszereplő, úú.
-Amúgy mindig van hely, nem mindenki ül be, sokan elviszik vagy csak egy szeletet kérnek és állnak is tovább. - Magyarázom, közben vezetem a hely fele.
-Mondd, rossz napod volt? - Ez nagyon naiv kérdés, de idegesíteni sem szeretném, meg nem is panaszkodós fajta. De ha esetleg szeretne beszélgetni vagy kiadni magából a gondjait szeretném éreztetni, szolgálatára állok, ez a legkevesebb és tényleg nem fáradtság.
Aztán olyan öt perc és valóban ott lesz a pizzazó, eléggé tele van, de van hely, én látok. Közben a kínálatot mustrálom, biztos valami vékony tésztás sok húsosat kérek, ha az nincs gondban leszek.

- A szépség mindig lényeges, nem csak a nőkben. Úgy beszélsz, mint egy elsőbálozó - jót derül a kölykösségen, hirtelenjében nem is tudja hova tenni.
- Nem neked kell megemlíteni. Tudod, ez nem egy ilyen kis garázs-üzem, ami szájhagyomány útján terjed, mint információ. Aki igazán elmerül a szakmai lehetőségeiben, az hidd el, találkozni fog velünk is. Erre vannak a közvetítők. Mármint nem az olyan közvetítők, mint te, hanem a hivatásosok - Nem biztos, hogy alkalmazná Sebastiant, így is gyakran éri a vád, hogy nem képesség, hanem külsőség alapján válogat, ami pedig egyszerűen nem igaz. Csak hát hiába vannak valakinek jó képességei, ha esztétikailag nem felel meg. Ugyanez fordítva is kirekesztő tényező.
- Komoly hiba, akkor még nem jár elég mélyen a szakmájában ahhoz, hogy a saját lehetőségeit jól mérje fel. Egyébként kid is neked?
Felemeli a kezét védekezésképpen.
- Nem kételkedem én semmiben. De ha a saját kézzel történő helyreigazítást elégségesnek érzed, akkor orvosi szempont nélkül is kétségbe vonom a józan eszed. Majd pár év múlva gondolj rám, amikor allergián kívül fogsz szörcsögve levegőt kapkodni.
Sóhajt.
- Ami nem kap hangsúlyt, az nyomokban van jelen. Miért maradna itt, egy rendes képzőművész, amikor máshol jobban tud érvényesülni? Nem volna logikája. Elvben persze vannak, és igen, a gyakorlatban is vannak, de a számuk jóval visszafogottabb, mint egy hasonló méretű, bár más profilú városban. Vannak, de nem jellemzőek. Erről szól az egész.
Halkan csendülőn felnevet.
- De manapság nem is a jóllakatás a cél. Legalább luxusétteremben érezhetik magukat, mert annál kevesebbet sehol nem tesznek a tányérra, mint ott.
Meglengeti a kézfejét, ez már egy régi történet, nyoma sincs középbarnára természetes napsütéstől barnult kézbőrén annak a bőrpírnak.
- Annyira azért nem volt veszedelmes, nem forrt a víz a bögrében. Hogy neked mindig van valami aggódnivalód - pedig ő jobban vigyáz magára, leszámítva az első esetet, amikor belőve kocsikázott, de hát első benyomást ugye csak egyszer tehet az ember.
- Tényleg jobb lett volna. Ahogy felidegesítette magát gyorsan elfogyott a maradék levegőnk - ért egyet habozás nélkül. Jajj, de nagyon visszaélt volna a helyzettel, ha Lionel ájul el. Még a gondolattól is kellemes borzongás szaladgál a gerince mentén.
- Hogymivan? - roggyan meg kissé, nem a könyökléstől, hanem a mondanivalótól, szúrós pillantást vet a fiúra. A korával csak ő viccelődhet. - A környékbeli összes helyet megszállva tartják egyébiránt. És valószínűbb, hogy azt hinnék, hogy felszedtem valami fiatal fiút, engem ismernek erre, téged nem - tusé. Vagy valami olyasmi.
- Honnan tudod, ha nem szoktál pizzázni járni? Vagy multikulti hely, és van ott minden földi jó?
Hosszú, egyenletes léptekkel jár, nincs benne semmi modellkedős, az utcán rendesen viselkedik.
- Nem különösebben, csak te vagy olyan érthetetlenül irreálisan vidám. Bár nézd el nekem, ha némiképpen lassú vagyok, háromkor keltem - de a szeme nem karikás, ha lenne sminkje, az is tökéletes volna.

-Hát... férfiakba nem nézem... - Vonom össze a szemöldököm. - És szerintem csak te vagy kissé befásulna, vagy csak túl nagyok az igényeid. - Mosolygok, most nagyon nem értünk egyet, de én sem tudom őt hova tenni, szóval most együtt értetlenkedünk magunkban egymáson.
-Bocs, hogy baráti szívességet akarok tenni. De lehet a te szótáradból ez a fogalom hiányzik... - Biggyesztem le az ajkam, de csak mosolygok aztán. Valaki harapós kedvében van. Valahogy majd kiengesztelem.
-Nem, valóban nem, nem is mondtam hogy évek óta csinálná. - Mondom amolyan bocsánatkérően tényt közölve. - Ő egy itteni barátom. - Mondom teljes bizonyossággal, azt hiszem nevezhetem annak.
-Hidd el, ha huszonegy évesen sikerült helyreraknom, és akkor az orvos is azt mondta sikerült, akkor már csak tapasztalatból és emlékezetből is megy. Nem kell ehhez orvos. - Mosolygok rá hanyagul, kissé cinikusan, elvégre nem vagyok hülye, mint ő szeretne láttatni, és habár úgy tűnhet hanyagul bánok a testemmel, nagyon nem így van.
-De kedves hogy aggódsz, ezt már most is értékelem. - Mosolygok rá aztán melegebben, érzem a szavaiból a törődést, jól is esik.
-Igen, de más ilyen városokban pont ezért nehéz érvényesülni, mert a csapból is azok folynak. Mint itt a színészek és rendezők. Ellenben ha egy költő mecénást keres, könnyebben találhat mert nincs túltelítettség. - Szállok vele finoman vitába, nem tudom milyen kedve van.
-Úúú... nem voltam még igazi luxusétteremben, de ezek után nem is akarok! - Kuncogok, jó hallani hogy nevet.
-Hát... ha adsz rá okot, lesz is. - Kuncogok. Elvégre kedvelem, számomra nem meglepő hogy aggódok érte.
-Ahh... mondom én hogy nem túl okos fazon. - Csóválom a fejem, örülök hogy nem velem történt, de Phoenixszel mélyen együtt érzek. Főleg, hogy nem tudok semmilyen nemű hátsószándékáról és öltönye jótékonyan elfedi bőrének kellemes borzongását.
Felnevetek, főleg hogy így magára veszi.
-Óh, hogyne. Én vagyok az új ágyasod, persze, mert rólad mindjárt ezt hiszik! - Annyira heteronak gondolom hogy már fájdalmas. Semmi meleg felhangja nincs, ráadásul teljesen jól szituált, majd pont velem akar kavarni ha bárkit megkap. A feltételezés is abszurd. - Jaj, csak vicceltem, tudod jól. Nagyon is harmincon innen valónak tűnsz. - Mosolygok rá engesztelésképp, nehogy komolyan vegyen, tudtam hogy érzékeny a korára, de azt nem hogy ennyire. Gyorsan meg is próbálom nyugtatni, de amúgy tényleg harminc körülinek néz ki, nem hazudok.
-Néha bejárok a kollégámmal, ő imádja. Én általában csak egy tonikot kérek, meg esetleg valami salátát ha nagyon éhes vagyok. - Közlöm könnyedén, nem mondanám hogy ismerem a helyet, ha nem így lenne.
Mondjuk a multikulti kifejezésre halkan kuncogok, mindig meglep az ilyen felszólalásaival.
-Buliztál megint? Hát aki este legény, legyen reggel is. - Aztán vágok egy "nekem is fájt, bocs" fejet. - Bocs, apám mondogatta mindig, rossz beidegződés. Amúgy miért lennék irreálisan vidám? Na meg ez nem jobb, mint mikor mindenért haraptam? Azt ne mond harapósan jobban kedvelsz. - Nézek rá kissé megütközve, úgy senki sem kedvelt vagy bírt elviselni, igazán meglepne vele, bár kellemesen.

- EZ kérlek súlyos szűklátókörűségre vall. Megint elhamarkodottan ítélsz, nem befásult az, aki másként és máshogy éli ki az örömeit, és nem hasonlít egy betépett mókusra - elvigyorodik, mert a hasonlat találó, ahogy végignéz Sebastianon, ah, igen, már látja is a hatalmas, gyönyörű, bolyhos farkas az oldala mellett pattogni izgatottan.
- Az üzleti életben nincs baráti szívesség. Nézd el nekem, az ilyesmi mindig gyanús. Egyébként még az is lehet, hogy többet ártasz, mint használsz. Ez a kávés-ügy például úgy alakult, hogy a gördeszkás ámokfutó a barátnőjének a rajzait hozta volna megpályáztatni, mert szerinte a lány túl szégyellős volna támogatásért folyamodni. Tekintve, hogy milyen benyomást tett rám, egyelőre a lány karrierjének se tett túl jót - anekdota. Mindig utálja, amikor ilyesmin kapja magát, ez olyan felnőttes dolog, el is harapja a történet igazi lényegét.
- Egy "itteni"? Miért, vannak máshol is barátaid? - kapja felé a fejét a kitételre.
- Valakinek aggódnia kell, őrült slendriánul bánsz azzal a kevés látható erénnyel, amivel rendelkezel - sóhajt, kimondva a belül megfogalmazott gondolatot, de hát az ő esze is Sebastian küllemén jár.
- Jó érv, de mégsem egészen jó. Csak elvben igaz, mert elvben ez egy üres piac, de gyakorlatban az érdeklődés is jóval kevesebb a klasszikusok iránt, mint mondjuk egy másik városban, ahol több a klasszikus művész és több a mecénás is, nagyobb az igény rájuk. Ebben a városban ugye a filmes kultúrára van nagyobb igény, sőt, akinek igénye van rá, az ide költözik, ezzel is elnyomva az arányokat - a vitastílusa megmarad barátságosan.
- Nem árt, ha előtte vacsorázik az ember, akkor őszintén tud mosolyogni a kandikamerásoknak. Egyébként tényleg finomakat főznek, bár néha elgondolkodom azon, hogy nem azért tűnik-e finomnak, mert mindenből csak egy falás jut. Nagyobb mennyiségben talán szétesne az ízkompozíció.
Felhúzza az orrát.
- Ok mindig van, ha más nem, ürügy akad.
Biccent, bár ő nem becsüli alá Lionel értelmi képességeit. Csak a temperamentum erősen elnyomja azokat.
- Az ágyasok már kimentek a törvényi jog legális oldalából - őszintén szomorúnak látszik emiatt. Remek kis háremet tudna összeállítani, és még csak el se unnák magukat az örömfiúk/lányok, mert úgyse tartaná őket benn sokáig, mindenki mehetne, ahova akar, de akkor is meglenne a feelingje a dolognak.
- Ilyeneket még mondhatsz. Egyébiránt ha valaha a fiamnak néznek, többet nem találkozhatunk, mert médiasztár lesz belőled, és nem lesz időd rám - viccel ő is, bár reális veszéllyel.
- Kérsz egy salátát... ha ÉHES vagy? - nyomja meg a szót finoman. Az rendben, hogy ő figyel arra, hogy mit és hogyan eszik, de azért oda még nem vetemedett, hogy a salátát főétkezésként elfogadja.
- Nem, videokonferencián voltam a svédekkel és a japánokkal, és valakinek mindenképpen korán kell kelnie, a japánok természetesen vállalták volna, szeretnek felvágni azzal, hogy ők milyen szorgalmasak, de mivel én jelöltem meg az időpontot, gondoltam lássák, hogy az amerikaiak se mind olyan... amerikaiak. Apád elég fura dolgokat mondott neked - veszi úgy, hogy szó szerint ezt kapta az apai intelemben.
- Én azt nem tudhatom, hogy miért vagy ilyen irreálisan vidám, csak te tudhatod az okát. Még legalábbis. Nem emlékszem olyanra, hogy mindenért haraptál volna. Csak ezért-azért. A harapás jó móka - elhelyezkedik, kinyitja a lapot, rögtön összeszalad a homlokán néhány ránc, ahogy kiszúr egy hibát. - A te lapod is félrekorrektúrázták? - néz bele a fiúéba.

-Áh, félre értesz! - Legyintek. - Bár azért vicces hogy egy mindenre elszánt, kiéheztetett mókushoz hasonlítasz. - Nevetek halkan és vigyorgok rá, micsoda hasonlat, azért 'ennyire nem voltam rég nővel.
-De én sem mondok semmit róla. Na jó, neked egy keveset mert kérdezted, de egyebet nem. És de, van olyan. Hidd el. Fordítottam már le szívességből szöveget vagy verset, hiába a munkám és nem kaptam érte pénzt. Egyszerűen csak megspórolom neki azt az időt ami a prospektusok, elérhetőségek és hasonlók megszerzéséhez szükséges. Ettől még nem szólok bele egyikőtök munkájába sem. - Mosolygok szelíden, én nem erőltetek semmit Joshuára. Ahogy Phoenixre sem. Rá pláne nem.
-Hát... igen. - Pislogok rá értetlen. Okés hogy antiszociálisnak hatok ha morgok, de ennyire?! - Tudod vannak haverjaim az egyetemről és otthonról is. - Igaz, egyetlen igazi barátom az öcsém, de most nem ezt kérdezte.
-Nem, hidd el nem. Karban tartom a testem, de még szép hogy nem látod, nem meztelenkedem csak úgy. - Aztán összeszalad a szemöldököm. - Bár te meglepően sokat látsz félmeztelenül. De nem mondhatod hogy nem tartom rendben magam, leszámítva a foltot az oldalamon. - A szám egészen helyre jött, alig látszik hogy baja volt. Az oldalam még csúnya, de annak több idő kell, ez tény. De amúgy szálkásan, de izmos vagyok, minden reggel borotválkozom, fésülködöm, a hónaljam is borotválom, a lányok jobb szeretik. A kezem is mindig tiszta és rendezett. Szava nem lehet senkinek, én ügyelek a külsőmre.
-Hmm. Imádok veled vitatkozni! - Kacagok fel halkan, de őszintén, valóban szórakoztat. - Nem tudom, én csak azt látom, hogy aki keres az talál, hozzám is jár egy költő és ő talált támogatást az egyik folyóiratban, itt Los Angelesben. Az más kérdés hogy ő is Franciaországba vagy Kanadába akar kimenni, mert az ő művészete azokhoz a világszemléletekhez közelebb áll. - Mosolygok.
-Lehet, de mivel ilyen kis adagokat csinálnak, gyorsabban elkészül, jobb az alapanyag, mert van rá keret, nem biztos hogy rossz amit eszel, csak ha rendes adagot akarnál, az túl drága lenne. Bár kinek mi a drága, igaz? - Mosolygok. Én egy vacsoráért nem fizetnék egy kocsi árával.
-Na igen. - Sóhajtom.
-Ó, költözz keletre, ott még divat. - Mosolygok, nem mintha nem lehetne megcsinálni. - Amúgy ezt hívják úgy hogy szextárs, csak épp amiről te beszélsz, az egyszerre több. Nem hiszem hogy az összes nőt ki is akarod tartani ellenszolgáltatásképp. - Somolygok rá.
-Uh, nem hiszem hogy jó benyomást tennék a hírnevedre, lehet jobban járnál, ha azt mondod csak éjszakára kellek. - Hülyülöm el, valahogy sosem éreztem hogy bárki büszke lenne arra a családban hogy mire vittem. Pedig nekem ez így pont elég. - Amúgy a családomra mindig van időm, apu. - Somolygok, de rögtön finoman nyúlok a karjához, épphogy megütögetve, hogy vicc, komolyan ne vegyen. Remélem nem érti félre, le is szoktam hogy túl közvetlen legyek, de most kivételt teszek, hiába távolságtartó a másik. De utána vissza is veszem a kezem, figyelek erre.
-Igen, van olyan amiben sok a hús, azzal kihúzom egy ideig. Pizzát mégse kérhetek, ha nem vagyok oda érte nem? - Vigyorgok, értem mire céloz, nem is lakom jól vele, nem állítottam.
-Óh. - Lepődöm meg, izgalmas lehet. - Jól tetted, szerintem biztos értékelték, hogy milyen megbízható és előzékeny vagy. - Bólogatok, szerintem nagyon jó és kamatozó döntés volt.
-Hát... igen. - Nézek félre, nem volt egy minta apa. Szeretem, de nem olyan mint egy tipikus apa.
-Elmondom, csak válasszunk. - Mosolygok, nem titok. De kinézem belőle hogy már tudja is.
-Hmm? - Nézek bele az étlapba, félredöntöm a fejem. - Igen... - Hagyom hogy belenézzen, nem zavar. - De csak egy párat, a java egész rendben van... de ne várj öt csillagos éttermet, ez csak mezei pizzázó! - Vigyorgok rá szélesen, milyen szőrszálhasogató itt valaki. Gyorsan végigfutom, de tudom mivel fogok próbálkozni, megint.
-Szimpatikus valami? - Érdeklődöm meg, érdekel milyet választ, valóban van egy csomó féle.
Ha jön egy pincér, mondom neki hogy egy tonikot szeretnék és egy négy húsos pizzát, vékony tésztával. Phoenixet szeretném meghívni, remélem engedi majd.
-Amúgy részben azért vagyok ilyen jókedvű mert elgondolkodtattál, újfent. - Sóhajtom, szörnyű, de tényleg hálás vagyok neki. - Igazából azon gondolkoztam, hogy hazautazom egy időre, hogy meglátogassam az öcsém, de pár napja beállított. Itt forgat jelenleg, úgyhogy marad, egy ideig egészen biztos. Jah, és mint ígértem elmentem kórházba is, de nem volt komoly bajom, írt fel fájdalom csillapítót a doktor és mondta ha tudom pihentessem minél többet. - Azért hogy Henry velem volt, nem zavart annyira hogy dokikkal kell lennem. - Szóóóval miattatok vagyok boldog, ti tettétek velem, viseljétek a következményét. - Vigyorgok rá, de hála is vegyül a tekintetembe.

- Nem hasonlítalak hozzá - teljesen átszellemül, újra ránéz alaposan - Látlak, mint mókus. Lehet, hogy tényleg van némi öntudatlan színészi képességed, ami közel teljes azonosulást hoz létre - sóhajt gyönyörködve. Mintha legalábbis ezt szívesen megtámogatná.
- Pont ez a baj. Róla senki nem tud meg semmit, úgyhogy nekem kell kinyomoznom ki az, akivel véletlenül se közösködjek, ha a közvetítő felbosszant. Az meg nem az üzleti élet, amiről te beszélsz - néz komolyan és szigorúan. - Nem azt mondtam, hogy egyáltalán nem létezik, szentimentalista marhaság mindig van, és helyt kell adni neki, különben megfulladnának az érzelmi életet élő emberkék.
Megforgatja a szemét.
- Az egyetem is "itt" van. Azt viszont nem tudtam, hogy tartasz a kontinensen is kapcsolatokat. Nem tűntek jelentősnek.
Kurtán kuncog.
- Karban, látom, amit látok, a bordáidra is külön kérvényt kellett benyújtani. Szerintem nincs semmi meglepő benne. A középhőmérséklet ebben a városban télen is alig van húsz fok alatt, ha nem itt lenne Hollywood híresek lehetnénk, mint a Vetkőző Angyalok Városa. Nem számítunk le egy foltot sem. Egy hajléktalan is karban van tartva, ha nem számítom rajta a mocskot és a fertőzéseket- micsoda gondolat leszámítani valamit.
- Aki keres az mindig talál de ne általánosságokból akarj már trendet felállítani, mert akkor soha, semmilyen jellegzetességet nem fogsz meglátni, és ennyi erővel akár Timbuktuban is lehetnél!- nyög fel elkeseredetten. Ha Sebastian ilyen semleges marad, lehet kihozza a béketűrésből, mint amikor be volt lőve, pedig most nincs is.
- A drága annak is drága, aki meg tudja fizetni, csak nem számít igazából. Lehet, de minek nekiállni főzni, ha még jól se lehet lakni a jó ételből? Hiába lesz meg hamar - nem mintha a kételyei ellenére ne szokta volna mutogatni magát ilyen helyeken, jobbára azért otthon eszik. Ha nem is a saját főztjét.
- A háremet nem kell kitartani a koszton és kvártélyon kívül. Egyébként gyanítom, engem ott keleten megköveznének - tippel. Szomorú vég volna egy olyan ember számára, mint ő.
- A hírnévnek nem kell jó benyomás, csak felhajtás. Nem hagynám ki a lehetőséget, hogy minél jobban kiszúrjak veled - meg a többi d'Aboval. Konkrétan. Sikítanának.
- Imádnál nálunk egy családi ünnepet - villan a szeme nyers rosszindulattal. Akkor konkrétan Sebastian sikítana.
Az értintés nem zavarja, csak a személytelensége, de tudja, hogy egy ilyen ártatlan fiúnak ez így természetes.
- Hát azok a húsok tényleg csak arra jók, hogy kihúzd egy ideig. Amúgy van olyan pizza, aminek húst töltenek a szélébe - mutat rá egy opcióra.
- Nem hinném, hogy értékelnék, szerintem érzik mögötte a "bekaphatják" gesztust - vigyorog, mert ő ilyen szavakat is tud. Aztán megkomolyodik, kíváncsian néz a beígért válasz után, de nem sürgeti.
- Nem várok öt csillagot, de néhány ékezet elfért volna. Pedig állítólag a frissen végzett diplomások közül sokan itt dolgoznak, ők igazán megnézhették volna. Egyébiránt az ananászosra szavazok - persze hús is van rajta. Mellé italnak azért nem kólát kér, tonikkal tisztítja a szervezetét ő is.
Összefűzi az ujjait az asztalon, miután borzadva elpöckölgette maguktól a sajtóhibás étlapokat, figyel a fiúra, félrehajtva a fejét.
- Újfent? Még nem is mondtam semmit... nahát - csodálkozva megrezzen, gondol a zakójába zsebelt fehér borítékra, megsejti a tartalmát is.- Visszautasítom a többes számot, az öcséd. Apropó, Henry, biztonságban lesz ebben a városban? A kísértés melegágyában? - ha rajta múlik, nem, de az arca pókerarc.

Már mondanám hogy helyes, nem vagyok mókus, mikor végigmér és közli mégis látja bennem a rágcsálót. Kicsit durcásba megy át a mosolyom, de elvigyorodom és ciccegő hangot hallatok, mint valami mókus, vagy hasonló, legyen öröme. Még az arcom is felfújom, bár az lehet csak hörcsög tulajdonság, nem értek hozzá, aztán csak vigyorgok.
-Én a baráti szívességet fejtettem ki, de nekem nem munkatársam a srác. Még egy munkakörben sem mozgunk. - Phoneix nagyon harcias. - Amúgy ha úgy dönt szerencsét próbál nálatok, gondolom hogy visz önéletrajzot és a személyes elbeszélésen elmondja ami érdekel titeket. Ennyi. - Én nem érzem szükségét hogy mindenki után nyomozni kelljen. Lehet Phoenix paranoid alkat?
-Na ugye. És nem kívánod a halálom igaz? - Teszem a mellkasomra a kezem szépen pislogva felé, de szórakozottan mosolygok.
-Nem, mert nem ide jártam egyetemre. Londonban és Párizsban tanultam. - Teszem hozzá mellékesen, az én szótáramban egyik sem "itt" van.
-Hát ha találkozni nem is igen szoktunk már, de levelezni levelezünk. Néha a neten csetelünk egy sort. Meg ha akad egy koncert vagy hasonló ellátogatunk egymáshoz. - Vonok vállat, nekem ez nem szokatlan.
-Túl szigorú vagy. Egy hónap múlva nyoma sem lesz a kis balesetnek, amit egy bizonyos valakinek köszönhetek, szóval akkor mond újra a képembe, hogy nem lehet engem lefényképezni mert kitörik a lencse. - Hüledezem, de csak kicsit. Nem vagyok beképzelt, de elégedett vagyok magammal, aminek ha kell hangot is adok. Mint most. De egy nő véleménye szerintem relevánsabb, hát Phoenixet hol érdekli hogy nézek ki, ugyebár. (xD)
-Hah. De ha túl skatulyásan gondolkodol és ennyire lecsupaszítod, hogy melyik városban mi és ki lehetsz, szerintem az sem jobb véglet. - Mondom szájelhúzva, mert most ezt sugallja épp.
-Hát igen, ha sokat kérnél jóval több idő lenne, több alapanyag, más arányú fűszerezés. Ez a lényeg, kicsibe általában minden könnyebb és gyorsabb. - Mondom könnyedén, szerintem egy véleményen vagyunk ha most nem is érződött.
-Szerintem nem, kivéve ha nem osztod a vallásuk. Mert az szerintem alapfeltétel. - Mosolygok.
-Ó, milyen kedves. De eddig sem ezt tetted, ha a legelső fényes húzásod nem nézzük. - Mosolygok rá, egyáltalán nem érzem rossz embernek, aki "be akarna mocskolni".
-Nem tudom. Jól elvagyok mások családjaival, de nem illenék oda közétek. És ezt ne vedd sértésnek kérlek. - Mert hát valljuk be, nem egy körben mozgunk.
-Hmmm. A szélét nem szeretem, sosem eszem meg. - Rándul apró fintorba a szám, figyelmes tőle, de a széle vastag és nagyon érezni azt a jellegzetes ízt, ami miatt szinte semmilyen pékárút nem eszek meg.
Halkan nevetek, nincs bajom a káromkodással, ha jól van tálalva. Egyéb iránt az én szám mocskos, csak titkolom.
-Az is megeshet, de akkor meg tudják hogy veled nem érdemes packázni. - Vigyorgok.
-Lehet a főnököt nem érdekelte. Szomorú, de ez van. Tudod: rohanó világot élünk, nincs idő a korrektúrára se. - Somolygok.
-Jól van, az ananász jó. - Bár pizzán? Miért ne. Azon meg csak magamban mosolygok hogy tonikot kér, valahogy örülök, de nem tudom miért. Lehet tényleg bekattantam, vagy nagyon lebecsültem eddig magam minden téren. Egyik opció sem csábító.
-Dehogynem. Sok jó tanácsot adsz, ha nem is akarod, de mivel figyelsz a másikra, megteszed. Ez egy nagyon jó tulajdonságod. - Mosolygok rá, szerintem nagyon kedves és figyelmes valaki, de valahogy titkolni próbálja a nyilvánvalót. - Ne utasítsd, nem mosod le, hálával ejtem a neved, tűrd. - Kuncogok. Aztán komolyabb leszek én is. - Nagy fiú, vigyáz magára. Ráadásul nagyon talpra esett és kreatív, a kérdés az akar-e karriert. Ha igen, csinálni fog, ebben biztos vagyok. Nekem azt mondta akar, jól érzi magát itt, jól megvan. - Nélkülem is... de ezt nem teszem hozzá. - Szóval boldog vagyok, hogy talált valamit amit élvezettel csinál és örömét leli benne. Szerintem kaszkadőr is simán lehetne, van érzéke hozzá. De bármi gondja van, én mellette leszek, ezt tudja. - Mosolygok a végén, amúgy nem lepett meg, hogy mondta az öcsém nevét, bár én úgy emlékszem, nem említettem neki. Úgy döntöttem, Phoenix kapcsán kár meglepődni, noha bizonyára meg tudna lepni, ha akarna.

Komolyan megszemléli a produkciót, rá senki nem mondhatja, hogy nem figyeli szívvel lélekkel azt, aki éppen neki adja elő önmagát, és biccent. 100%-os mókus. Még a szőröket is érezni a levegőben.
- A baráti szívességet nem kell kifejteni, nem vagyok funkcionális analfabéta - vigyorodik el szinté. - Gondolod? - kérdez vissza komoly aggodalommal.
- Egy halálban nincs semmi kívánatos. A tiedben sem - főleg így, hogy egyszer már majdnem sikerült, bár nem biztos, hogy belehalt volna, ha telibe elkapja a kocsival, csak valószínűbb.
- És tartod velük a kapcsolat? Fura, akkor miért is költöztél ide, ha a barátaid ott vannak? - kérdezi mintegy mellékesen, a motivációkra általában nem derít fényt a magánnyomozás. - Leveleztek? Standard boríték? - mutatja is a levegőben. - Elbájolóan romantikus, klasszikus.
Egy hónap! Az év 1/12-ed része! Az arcára van írva, hogy ezzel egyáltalán nem csökkent a szigorúsága. Főleg, hogy a baleset után semmiség volt ahogy kinézett a srác jelen pillanatban.
Ahhoz képest, hogy nem érdekli, elég sokat foglalkozik Sebastian küllemével. (XD)
- Nem, te akarod kisarkítani, amit mondok, én csak azt állítom, hogy vannak bizonyos városra jellemző profilok, ebből te csináltál "ebben a városban csak ez van" állítást, amikor elkezdted bizonygatni, hogy van más is, pedig nem mondtam, hogy nincs - komoly, bonyolult, de szépen összerakott mondat lett.
- Ha a luxusétteremeket ételművészeti kóstolónak neveznék, akkor nem is lenne semmi probléma. A címzés a megtévesztő - bólint rá szórakozottan elmosolyodva.
- Kevesebbért is köveztek már meg ott embereket - például szegény szodomitákat. Meg a hűtlen asszonyokat. Bár a férfiaknál nem olyan kínos a hűtlenség. Különös hely.
- Azt nem tudhatod biztosan, hogy mit nem tettem még meg ellened - sejtelmes vigyor, ebben a témában otthon van, szerez egy fogpiszkálót, kicsomagolja a fóliából, de azért a szájába nem veszi, fél kézzel játszik vele. Eros biztos megjegyezné, hogy pótcselekvéssel üti el a nyúlkálási vágyait. Ha még ha tudná, mennyire szívesen nyúlnálna tényleg. Ráadásul Sebastian az a típus, akinek néha szívesen megtömné a száját egy nyakkendővel, hogy tovább erősítsük a szexuális alhangot.
- Az én anyámnak nem volnál a kedvence - ha a rosszindulat fájna, valószínűleg az asztal alatt vergődne.
- Pont a szélét nem? Miért, miben más a széle? - tényleg nem evett még pizzát. Legalábbis olyankor, amikor az öntudatánál volt, és emlékszik is rá.
- Ha nincs idő erre, akkor ez már nem is rohanó, hanem rohadó világ - a jó öreg szkepticizmus.
- Ez az egyetlen jó tulajdonságom - tenyérbemászó kis mosoly - amit munkára is lehet fogni, szóval vigyázz a munkaidőn kívüli tanácsaimmal. Jó-jó, de azért ne ilyen hangosan ejtsd hálával, engem ebben a városban ismernek - derül, egyébiránt szereti a nevét hallani, hálásan, párásan, buján, fulladón, sóhajtva, örömmel.
- Huszonévesen azért ez elvárható, nem meglepő, hogyha akar karriert, akkor csinál, én a számtalan rossz útra térési lehetőségről kérdezek. Bízol benne, hogy tényleg leszokott? Miért? A kaszkadőrök sokat sérülnek. Állandóan úgy néznek ki, mint te most - a tonikba kortyol, amit kihoztak, természetesen csak miután pohárba töltötte az üvegből. Egy pillanatra a fény elé emeli a poharat, de a tisztasági szintje megfelelő, csak a pincérlány bosszús fintorát sikerül bezsebelnie egy kis arrogáns mosollyal.

Röhögök, látom a fején hogy tetszett neki a mókus alakításom.
-Ó, ezt örömmel hallom. - Vigyorgok, nem is tűnt annak. - Igen. - Mondom teljes meggyőződéssel. - Elvégre felesleges takarózni, minden kideríthető. Ő pedig nem azt tartja fontosnak szerintem hogy a magánéletéből szűrjenek le bármit is, hanem az előadói képességéből. Ennek következménye, hogy ha kérdeztek, válaszol, mert tudja formalitás. Ahogy én is válaszolnék, ha valakinek a munkám kapcsán valamiért fontos lenne bármi a magánéletemből és a megélhetésem és a karrierem függne tőle. Ez logikus. - Joshua amúgy is egyszerű srác és semmi szégyellni valója nincs, legalábbis én szerintem semmi. Ha én szent vagyok Phoenix szemében, Joshua valami angyal lesz.
-Ezt jó hallani. - Mosolygok, tudom hogy nem egy tömeggyilkos, erre már első éjszaka rájöttem.
-Tartom, igen. - Aztán először megvonom a vállam, de látszik elgondolkodok. - Ha csak pár várossal odébb megyek, kocsival bármikor ott vagyok Henrynél. Ha Dublinig megyek, nem igen van munkám, ott kevesebb a francia befektető. A franciák tudnak angolul, ott maximum tanár lehettem volna, de nem vagyok professzor alkat. Így a végén maradtam Los Angelesnél, mert itt régen jól éreztem magam és itt elkél a tudásom is, de angolszász terület. Különösebb oka nem volt, alapjáraton mindenhol minden ugyan az. - Sok helyen voltam és nem hiszem hogy sokkal másabban éreztem volna magam, maximum az életszínvonal nem lett volna megfelelő nekem.
-Nem, ímél. Ma már az a hagyományos, tudod a modern technika meg ilyenek. - Húzom az agyát, de vigyorgok. Ki az aki hagyományos levelet küld ma?
-Ahh... strandra azért elengedsz vagy ne merészeljem mutogatni magam, mert szégyent hozok a szép fiú imázsra? - Kérdezem kissé epésen, de inkább elégedetlenül, mintsem mérgesen.
-De te éppen ezt csináltad velem, csak fordított felállásban. Szóval kedves barátom, igazából szerintem mindketten látjuk, hogy a másiknak is igaza van, csak te nem akarod elfogadni. - Vigyorgok rá, engem az összeszedettség nem zavar össze.
-Ez olyan mint a... jaj mi is a neve... metroszexuális! - Ugrik be, nem felejtem el. - Egy csaj mondta rám, még úgy két éve, azt hittem melegnek néz, de mint kiderült az csak annyit jelent hogy adsz a külsődre mint férfi. De valahogy a név rohadtul nem ezt sugallja, bár azóta tudom, hogy miért ez a neve, de érted. A címzés sokszor megtévesztő, de ettől a jelentése nem változik. - Mosolygok. - Ez is ilyen, aki tudja mi az, nem vár lakomát ha odamegy.
-Bizonyára nincs tévé. - Mondom mint olcsó szórakozásra utalva, de szerintem ott sem vészes a helyzet, csak nálunk ferdülnek el a képek és hírek.
-De, tudom, semmit nem tettél még ellenem. - Mondom játszi könnyedséggel, mosolyogva. - Amúgy is, miért raksz helyre ha közben meg áskálódsz ellenem? Ilyet senki sem csinál. - Szalad össze a szemöldököm, de játékosan, tudom, hogy viccel.
-Megeshet, de nem is vagyok egy elit valaki. - Nem veszem magamra, gondolom arra utal nem tartana elég műveltnek és előkelőnek az ő családjához vagy hogy barátkozzam a fiával. Talán igaza is van, bár én ebben nem hiszek. Mondjuk amúgy sem hiszem hogy valaha a családjával fogok ebédelni.
-A szélén a tészta vastagabb és erősebb az íze a tésztának. Én pedig nem szeretem a tészta ízét. Ennyi. - Fejtem ki készséggel.
-Sosem állítottam mást. - Mostanság nálam kisütött a nap, de ez nem jelenti hogy feledtem a viharos időket.
Vigyorgok, tényleg kedvelem.
-A többire is rá fogok jönni és írok egy könyvet hogy: Phoenix d'Abo jó tulajdonságai. Több van neki mint hinnéd! - Kuncogok, engem nem zavar ki hallja, hogy mondom a nevét, főleg hogyha kérdeznek róla tényleg nem lehet egy rossz szavam se. Na jó, majdnem elütött, de megbeszéltük hogy arról nem beszélünk.
-Tudom hogy leszokott. A szervezete nem bírja, a teste adja meg magát. Ha valóban karriert akar, akkor a drog ki van csukva, mert nála nem úgy működik, mint nálad, hogy felkelsz és elmúlt. Ő örülhet ha ki bír egymaga kelni. - Mondom komolyabban, de némi fájó él belekúszik a hangomba, fáj a kép, ahogy magam előtt van és rátör a roham. Mindig attól féltem elharapja a nyelvét és megfullad.
-Sokat sérülnek, de ő sokkal kevesebbet sérül mint én sérültem anno. Sokkal akrobatikusabb, valamint a kaszkadőrökre már vigyáznak, sok a védő felszerelés, nem aggódom. - Csak egy kicsit, de az alap, mondhatni állandó.
Megrándul mosolyra a szám széle a jelenet láttán hogy méregeti a poharat, én is töltök magamnak.
Aztán a pizzát is kihozzák, tányéron, tiszta tányéron, valószínű Phoenixét elsikálták kétszer mielőtt az asztalára került. Csak reméljük hogy nem a pincérnő nyálával.
Az étel illata erős, megtámasztom a fejem míg könyökölök.
-Nah, kóstold meg. Érdekel milyen arcot fogsz vágni. - Vigyorgok, mintha nem is tudom... más mintha polipot vagy csigát kóstolva, ez nekem legalább annyira érdekes. De hát kedves barátom fordítva működik úgymond.
-Ezt meg akarod kóstolni? - Kérdezem, ha ízlett neki a sajátja ha nem, az enyém attól még másabb ízű, lehet érdekli. Amúgy sem vagyok finnyás, bele is haraphat, nem fog zavarni. Még nem kezdtem bele a sajátomba, pont ezért, hogy neki se legyen ezzel gondja.

- Még mindig ott a nehézség, hogy eljut-e a kérdezésig - nem, ezt a problémát úgy látszik Sebastian még nem tudja befogadni, az anekdota ellenére sem, pedig nagyon tanulságos volt, de már nem olyan agresszív Phoenix se, mint pár perccel korábban, egy engedékeny mosollyal finomít a témavezetésen.
- És baj az, ha kocsival bármikor ott vagy? Teljesen meg kell ölni a lehetőségét a találkozásnak, mert nincs annyi önuralmad, hogy amúgy ne mássz a nyakára, ha szabadságot akarsz neki engedni? Ne őrjíts már, ez nyilvánvalóan marhaság. Maradhattál volna Londonban is, emlékeim szerint elég nagy város - bár nem olyan menő, mint Párizs. Vagy Marseilles. Ah!
- Ezt meg se hallottam, hogy alapjáraton mindenhol minden ugyanaz. Nagyon sokat kéne tágítanod a látótereden, hogy lásd, hogy nem. Csak az emberek ugyanolyanok, de a helyek egyáltalán nem - szinte megbántja, hogy ezt hallotta.
- Megnyugtató, bár simán kinéztem belőled a palackpostát is - dobja vissza a labdát, kizárólag a kölyök tehet arról, hogy az ötlet egyáltalán felmerült.
- Egyelőre semmiképpen se, tudod a strandra emberek járnak, kövér háziasszonyok, akik azért nyújtóznak el a napon a szintén kövér és izzadós férjük oldalán, hogy törölközőben flangáló, félmeztelen, vékonyabb és izmosabb férfiakban gyönyörködhessenek a napszemüvegük mögül. Határozottan csúnya átbaszás lenne, ha végiglejtenék a homokon ezzel a testtel, ami most neked van - gonoszkodik, ha már ilyen magas labdát kapott, azt vétek volna nem lecsapni.
- Ez így azért nem igaz - ingat egyet a fején érdektelenül.
- Művelődj kölyök. A metroszexuálisok a metropoliszok nagyvárosi kultúrájából fejlődtek ki, innen ered a kifejezés is. Nagyvárosias életforma, mert nem csak annyi, hogy ad a külsőre, hiszen azt történelmi helyzettől függetlenül egyszerűen csak ápoltnak is jól öltözöttnek hívják - jót derül ezen a meglepetésen.
- Tévé helyett megkövezés. Javasolni fogom - nevet fel, már pusztán a gondolat is!
- Nem olvastad a Monte Cristo grófját? Ott pontosan ez történik. Áááh - világosodik meg a tészta kérdésben. - De ha töltenek bele húst, akkor vékonyabb lesz a tészta százalékos mennyisége, nem? - ó matematika, te hiú bestia.
- Tuti bestseller. Ha csak a címét adod ki, már akkor is - nevet fel egészen őszintén.
- Az emberi szervezet a munkát se bírja, sokan belehalnak, mégse szokna le róla. De legyen igazad - kortyol a poharába, amit csíramentesnek ítél. Pedig nem tisztaságmániás, csak éppen egy ilyen helyen ki tudja mire számíthat!
- Anno? Mit csináltál anno, ami sérülésveszélyes? - erre még nem terjedt ki a kutatás, de ha Sebastian gonoszkodón célozni kezd biztosan számíthat arra, hogy legközelebbre az első gyerekkori fotói is a kezében lesznek, amin bizonyítják, hogy pöcsös a kisbaba.
- Jaj már, zavarba jövök - hökken meg a könyöklő várakozás láttán, sóhajtva veszi fel a kést és a villát, idegenkedve szemléli a pizzát. - Azt hittem egy szeletet kapunk - szemez a dologgal, aztán a jelzett elválasztások mentén ügyesen bemetsz egy szeletnyit, majd a szélével együtt levág egy falatot magának. A kisujját éppen csak eltartja.
Megfontoltan rágja el a falatot, sajátos pókerarcán komisz kis mosoly, amivel ellensúlyozza a fejére való kíváncsiságot, aztán nyilatkozik csak, mert tele szájjal az ember nem beszél.
- Szerfelett sajátos. Egyébként nem rossz, csak furcsa, hogy nincs tiszta íze. Igen, kérek abból is egy falatot - villan a szeme, kissé előrehajol, és tátingat egyet, jelezve, hogy úgy gondolta, hogy majd Sebastian vág neki egyet, és a villájával a szájába is juttatja.

-Eljut. Másról nem tudok és nem is akarok nyilatkozni, de ő eljut. Kivéve ha nem vettél fel máshova, akkor gondolom ott próbál szerencsét először. - Értettem a tanulságot, de mivel ez Joshuát nem érinti, engem sem lombozott le.
-Khm. - Jó, igaza van, zavarba is hoz vele. Kínos, de én magam nem éreztem elég erősnek ehhez. De lehet csak el akartam utazni. Nem tudom, tényleg nem tudom. Egy darabig kerülöm Phoenix pillantását, tudom hogy lesújtóan nézne rám. És tőle érdekelne.
-A helyek nem, de én pont az emberekre értettem. Ebben a vrosban azt szeretem hogy nyüzsög, hogy zsibong, hogy hebrencs. Helsinkiben a csöndet és a békét imádtam. Persze hogy más, de... mindegy, ebbe nem akarok most belemenni. - Hogy teljesen totálisan mindegy volt hova megyek, mindenhol magányosnak éreztem volna magam, mert egyedül mentem. Kész.
-Mindenképpen vicces lenne, de a biztosság híve vagyok. - Vigyorgok, miért néz engem mindenki más korból szalajtottnak? Hah.
-Óóóóhohohoh.... - Röhögök, ezt a társadalom kritikát minibe. - Hidd el, ha olyan hájas és taszító a férje, még akkor is összeteszi a két kezét, ha liluló folttal megyek el előtte. Elég ha rámosolygok, akkor nem arra fog figyelni! - Áh, nem vagyok beképzelt, na jó talán kicsit, de szeretnek a nők, én is őket, szóval gond egy szál se. Phoenix meg nem nő, nem várom el hogy elhiggye, nem az oldalam adja a charme-om. - Amúgy is, ha ennyire finnyásak lennének akkor az oldalamon lévő hegem is taszító lenne, de nem az. Szóóval. - Vigyorgok a képébe, nem tudom hogy neki is van.
-Neked semmi sem elég jó, az a bajod. - Mosolygok rá.
A kölyökre felhorkanok, de figyelek rá.
-Igen és a metropolitan és a heteroszexuális szavak összerándulásának eredménye és a szexuális szó a megtévesztő. Művelt vagyok én, de nem fejtettem ki jobban a szó jelentését, mert feltételeztem ismered és jól feltételeztem. akkor minek untassalak, hogy okoskodom, hmm? - Nézek rá sandán, ne hívjon ostobának, azért harapok.
-Ugye? Szerintem is változatosabb lenne a műsor. - Kuncogok, örülök hogy már nem olyan feszült.
-De olvastam. - Hogyne olvastam volna, igaz kicsit rég és pont akkor volt más irodalmi tárgyból is vizsgám. Nem emlékszem minden apró részletre. - Dede, de ez nálam placebo. Az a széle. - Nézzen hülyének, de nekem a széle nem kell. Finnyás vagyok. Ebben az.
-Na látod, már csak azért is megírom! - Nevetek, de mivel egész elmélyülten nevet, én csak boldogabban mosolygok. Eddig nem voltam teljesen meggyőződve arról hogy kedvel, most már bátrabban merem mondani annak aki kérdezné.
-Ez azért más. - Nekem más és szerintem Phoenix is tudja hogy más, csak kötözködik, amit elnézek neki, mert ez hajlam kérdése.
-Hát, Henryvel még azt hiszem Spanyolországba elkezdtünk a Le parkour stílust magunkénak tenni. Egyszerűen imádtuk, és minden országban találtunk rá vevőt. Egyszerűen fantasztikus mikor szaladsz és nincs akadály, bár megszenvedtünk érte, az akrobatika eleinte nehezen ment. De én imádtam, bár az elején sokszor nem ment, ebből adódtak a sérülések, de nem volt vészes. Általában. - Na jó mikor az oldalam felvágtam az azért veszélyes volt. - De Henry nagyon ügyes benne, szerintem versenyezhetett is volna, ha lett volna rá lehetőség. Ismered a stílust amúgy? - Mivel alapjáraton mindenre azt hiszem ismeri, így inkább rákérdezek.
-Azt megnézném. - Vigyorgok rá pofátlanul, nem bírom elképzelni, így látnom kéne. Talán most! - Nem, egy szelettel amúgy sem laksz jól. - Mondom, de érezni nem izgat a dolog, az inkább, hogy kóstolja már meg. Már önmagában szórakoztató, hogy úgy eszi mintha valami őzgerincet vagy szűzpecsenyét enne, ritka jó nézni.
Aztán csak megvillan egy kis mosoly, tudtam ééén. Belül azért megkönnyebbülök, hogy ehető.
-Én nem szeretem, jobban kiérzem. De a szélén majd érzed. - Mosolygok rá, majd megkínálom vigyorogva még mindig, majd nevetek. De lökött, de én benne vagyok az ilyen jellegű baromkodásban. Szolidalítok vele, evőeszközzel nyúlok a pizzához, le is vágok egy szeletet én is majd egy pont elégséges falatot, és nyújtom a villámmal vigyorogva.
-Mosieur! - Ha tényleg elveszi némán nevetek, majd vágok magamnak is.
-És ez hogy ízlik? - Nézek fel rá, majd én is belekóstolok. Ehető.

- Ez az optimizmus - csettint a nyelvével jelezve, hogy olyan, mint olívabogyó a martinin, kielégítő kísérő, úri fiúk kedvenc tápláléka, de amúgy teljesen haszontalan kis ízgombóc.
Szívósan tapad a pillantása a félrefordított fejen, az ilyesmire radarja van. De nem kérdez tovább.
- Ne az emberekre értsd, ha helyekről beszélünk. Helsinki csendes? Még nem voltam ott, pedig főváros, nem? - pf, csendes főváros, az meg minek van?
- Azt csak hiszed. Rohadtul kritikusak manapság az unatkozó háziasszonyok, baromira el vannak kényeztetve a férjükön kívüli látványosságokkal - bár azzal a mosollyal tényleg sokat javíthatna az összképen, de ezt nem mondja meg neki. Még a végén jobban elszáll. Ah, természetes magabiztosságú hetero fiúk, nincs is olyan fajta, aki náluk jobban a téveszméknek rabja (micsoda rím).
- A hegek szexik. Akármilyenek is, csikló magasságában juttatja a nők eszébe azt, hogy ők valaha az alapján választottak párt maguknak, hogy ki tudta a legjobban szavatolni a biztonságukat véres, heges küzdelmekben -igen, a nőknél az ő sebhelyei is népszerűek. Csak ő maga nincs velük kibékülve.
- Ha nekem semmi sem jó, az másnak a baja - mosolyodik el egészen bűbájosan.
- Kit téveszt meg a szexuális szó, és miért? - rebbenti a szemét.
- Akkor tudod, hogy abban a gróf látszatra rengeteg jó cselekedetet is végrehajtott, mielőtt a bosszúját kiteljesítve tönkretette volna azokat, akiken bosszút akart állni.
Kissé meghökken.
- Placebo. Nem vagy te egy kicsit rigolyás? - kérdezi ő. Éppen ő. Oda se neki.
- Parkourozol? Végre valami olyasmi, ami illik hozzád, vagány, és csináltad is. Ismerem, amikor fiatalabb voltam már akkor is létezett, csak nem ilyen mennyiségben, sok ismerősöm volt, akik űzték. Néhány meg is halt bele, de amúgy tudom, hogy nem jellemző - szóval emiatt tőle ne várjanak aggodalmaskodó szavakat, tünékeny nosztalgia derűje csillan kék szemében.
- Nézd meg alaposan - zördíti a villát elegáns zavarban, aztán rág, nyel, mosolyint.
- Nem a tésztaízre gondoltam. Semminek. A paradicsomnak sincs paradicsom, az ananásznak se, a sonka se sonka, mintha minden összefolyna. Ez elég... fura - értékeli még egyszer műértő alapossággal a pizzáját, aztán hajol a másik falatért, amit a fiú villahegyre tűzött neki.
Bár ez az előrehajolás is megér egy szót, kissé felemelkedik, szép fejét előretartja, a villáról a falatnyi étket egy falással eltünteti, a fém villafogakat érinti a szája buján, jelezve, mennyivel finomabb az, amit a fiú eszik, vagy legalábbis a villáján tart.
- Merci. Nem rossz, a zavaros ízvilág maradt.

-Igen, valakinek annak kell lenni. - Most egész optimistának érzem magam.
-Igen. Finnországé. Hát, szerintem csendes. Főleg este. Maximum a kocsmák zajosak. - Mesélem, bár valószínű szemszög kérdése, nekem nem volt harsány.
-Szerintem csak szexisebb vagyok tőle, kapok némi rossz fiús beütést. - Vigyorgok rá, csak azért is. (Jah, nekem nagyon tetszett Smile

)
-Na látod. A kettő együtt azt sugallja, én nyertem, a részleteket meg csendesen elhallgatom. - Kuncogok.
-Például az enyém? Célozgatsz a kis mosolyoddal? - Nevetek. - Még az is megeshet. - Na jó, lehet zavar hogy semmi nem elég jó neki, de inkább mondjuk úgy, az érdekelne mi az ami igen.
-Hát az embereket, úgy általában. Rögtön a szexuális beállítottságra asszociálnak, nem a külső megjelenésre. - Mit nem ért ezen.
-Jah hogy arra érted. - Hirtelen leragadtam a pizzánál. - De én tudtommal nem tettem ellened semmit. Ha elcsábítottam egy barátnődet, jobb ha tudod, nekem mindig azt mondják hogy nincs éppen fiújuk. A lány volt a sunyi. - Mosolygok.
-Nem kicsit, hanem nagyon az vagyok. Majd tapasztalod. - Legyintek, mosolyogva a meglepettségén.
Persze hogy tudja miről beszélek, ő ne tudná?
-És te nem próbáltad ki? - Én inkább ezen akadok fenn. - Ez hiba. Rohadt jó! - Annak csak örülök ha úgy érzi illik hozzám, tényleg szeretem csinálni.
-Jó. - Nem kell kétszer kérni, nézem és látom. Örülök ha ízlik neki.
-Jah! - Kacagok fel. - Igen, ez ilyen. Mint a hamburger. Ettől olcsó és tucat kaja. - Mosolygok rá, hát nem mondott újat, de viccesnek találom, hogy többet képzelt bele. - Ha rendes pizzát akarsz kóstold meg Olaszországban. Ott talán van esélyed.
Azt hiszem csak hülyéskedik és produkálja magát így vigyorgok, hogy megnyerő alakítás, bizonyára az én kezemből finomabb a falat.
-Igen, nem állítottam hogy jobb lenne. Csak hogy ezen talán rendes hús van, ettől kicsit másabb. - Mosolygok, de legalább érti miért nem a kedvencem. Már a pizza, úgy alapjáraton.
Azért eszem a sajátom, ha már én akartam pizzázni. Bár inkább miatta, mert sejtettem hogy nem fog jobban ízleni, mint szokott. Sebaj, a társaság a lényeg és az jó.

karakterinformáció