Tudtommal a suli nagy része a mai napra már befejezte a vizsgáit és hazahúzott a családhoz, vagy elzúzott nyaralni. Nekem aztán rohadtul nincs szükségem arra, hogy hazamenjek megfagyni. Jobban csípem a meleget. Na meg az őrizetlenül hagyott koliszobákat. Hát hogyne. Van egy két vak folt, ahová ilyenkor be lehet surranni, hogy körülnézzen az ember, mozdítható tárgyak után. Nem mintha szükségem lenne rá, de néha baromira unatkozom és a centrum sem nyújt már annyi kikapcsolódást.
Baktatok hát a kihalt folyosón, lépteim nesze visszhangzik csak...

Éppen az egyik szobaajtót próbálom csendben kinyitni, amikor neszezést hallok a hátam mögül. Valami surrogás féle, mintha valaki csoszogna. Ilyenkor? Mégis ki a túró lehet az ilyenkor?
Gyors ütemben függesztem fel a betörési kísérletet, mielőtt még meglátna valaki, majd kilépek a folyosó egy másik területére, hátha jobban beláthatom, hogy ki zavart meg. Meg kell tudnom, hogy mégis ki látott és mit tudhat. Remélhetőleg nem sokat és nem olyan, aki bármilyen módon felléphetne ellenem. Amúgy is simán tudok alibit gyártani. Ebben már profi vagyok.
Nyíltabb terepre érve meg is pillantom a fagyival osonó lányt.
Hé te! - Nem vagyok benne biztos, hogy ki is lehet az, de ha mázlim van, és megfordul, akkor hamarosan megtudom. Persze, ha nem teszi, akkor is meg fogom tudni, hogy ki az. Gyaníthatóan gyorsabban futok, mint ő a mamuszában.

Nem sikerül elosonnom, mert valószínűleg utánam szólt. Bár az csak jó, ha nem tudja, hogy ki volt az. Mondjuk, én is csak addig a pillanatig láttam, amíg óvatosan becsukta az ajtót! Biztos most lép le a leányzótól, aki elszenderedett a nagy beszélgetésben...
Megdermedek és elhúzom a számat miközben visszafordulok felé. Összepréselem egészen résnyire, és a kanalat beleállítom az epres csodába. Intek immáron szabad kezemmel, hát tényleg jól láttam, hogy Mark az.
-Helló idegen. -Milyen vicces így köszönni valakinek, akit futólag már ismerünk!
Nem kérdezem meg, hogy mi van vele, nem is akarom tudni, hogy épp mit csinált, nem tartozik rám. Meg nem csak úgy most, hanem általában véve nem tartozik rám.
Mozgatom a lábujjaim, így a mamusz feje is mocorog... még mindig izgága vagyok.
-Ahm... -Okosan nézek rá. Ó igen, okosan... mert olyat is tudok, bár valószínűleg elég bamba képet vágok. Nem tudom mit mondjak neki, még mindig hülyén érzem magam a legutóbbi fuvar után. Tökre úgy jöhetett le, hogy nekem csak kellett egy ingyen taxi. Pedig, nem így volt, de most már nem fogok magyarázkodni, bár még lehet, hogy megpróbálom...

Lassan, de biztosan meg is tudom, hogy ki császkál utánam itt a jelenleg senki földjén. A kérdés már csak az, hogy mégis miért volt itt. Mert ugye miért feltételezném, hogy valaki pont akkor jár véletlenül arra, amerre én. Semmi sem történik véletlenül ugyanis.
-Helló ismerős. - Köszönök én is. Bár az idegent nem tudom mire vélni. Úgy néz ki tényleg csak egy fuvar kellett, most meg már meg sem ismer. Hihetetlen mennyire át tudta verni a fejem. Előadja az ártatlan, szerény, szerencsétlenül járt kislányt, erre nagyobb számító dög, mint valaha hittem volna. Eszméletlen.
-Bár így pizsamában elgondolkodtató volt, hogy az vagy-e, akire gondolok. - Egy kis kötözködés persze mindig belefér. Nem, ez így rossz kifejezés. A kötözködés lételemem.
-Miért követsz? Kémkedsz utánam? - Térek a lényegre. Az egy dolog, hogy rosszban sántikáltam, amit én tudok, de ő ezt nem tudja. Egyelőre. Ennek ellenére azonnal próbálok rájönni, hogy miért kutakodik utánam. Őt vádolom, mikor lehet, hogy nem is látott semmit.

-Pizsamában? -Nem értem, én nem vagyok pizsiben. Ez csak egy szaladgálós ruckó, hogy ne koszoljak olyat össze, amibe emberek közé szokás menni. Otthonra, amit le lehet enni is, mert nem baj neki, úgy se látja senki rajtam, maximum a szobatárs, aki még nem is létezik.
-Mi? Nem, dehogy is! -Megrázom a fejem, és olyan arcot vágok, mint, akit most sértettek meg egy nagyon komoly témában. Miért követném, ő nincs itthoni terepen a kollégiumban!
-Az az én szobám... -Mutatok pont amellé, ahonnan meglátásom szerint kijött. Az pedig, hogy épp kint voltam és nem bent. Elmentem körbenézni és feltérképezni a sulit, és most jöttem meg. Nagy kaland, nem kell túllihegni!
-Szóval ez az üldözési mánia, családi beidegződés? -Jön az abszurd kérdésem, nem tudom miért tettem fel, csak szeretném kicsit enyhíteni a kialakulóban levő feszültséget. A fenének sincs arra szüksége, hogy még a suli előtt betárazzak kellemetlen ismerősökből. Főleg, mert nem tartom egy kellemetlen alaknak. Tény, hogy érdekes stílusa van, mind beszéd és felfogásügyileg is, de na... nem lehetünk egyformák, az úgy túl unalmas lenne.
-De ha már mánia... miért botlottál már megint belém? Lehet, hogy igazából te kémkedsz utánam... -A szomszédos szobából jött ki? Hallgatózott biztos a falon keresztül egy poharat odatapasztva. Kis sunyi, és még ő gyanúsít meg engem?! Szép, mit ne mondjak, szép...

-A legtöbb csaj pizsamának hord ilyet. Vagy akkor, ha elhagyják és maga alatt van. - Tényleg! Lehet, hogy elhagyták. Üt szöget a fejemben a felismerés. Minden stimmel. Egyedül egy szobában, pizsicuccban, mamuszban, egy nagy doboz fagyival, amit evőkanállal eszik. Nincs kisírva a szeme ugyan, de azt el is tüntethette egy kis sminkkel. Ettől függetlenül pontosan elhagyott szitunak tűnik. Legalábbis a filmekben mindig így néznek ki. Sz*rt sem értek a női lélekhez.
-Bántott valaki? - Kérdezem meg gyanakvóan, hátha tényleg valami szakítási ügylet van a levegőben. Persze azonnal meg is bánom, hiszen ha tényleg elhagyták, akkor most biztos jön a tipikus filmes jelenet, hogy emlékeztetem rá, sírni kezd és nekem kéne megvígasztalni. Na ne mááár.Pont nem vagyok erre alkalmas...
-Tényleg? - Nézek vissza a mutatott szobára. Hm. Akkor lehet, hogy nem követett, de véletlenül tanúja lehetett egy készülő bűnténynek.
-Nincs semmiféle üldözési mániám. Miért lenne? - Attól, hogy most nagyon azt hiszem, hogy lebuktat, még nincs üldözési mániám. Tényleg, nem lehet, hogy titokban kamerákat szereltek a folyosóra? Hm. Fel kell hagynom a piti bűnözéssel, Maisey-t pedig el kell hallgattatnom majd valamivel.
-Honnan tudjam? Te vagy mindig ott, ahol én. Én csak meg akartam öntözni az ismerősöm növényét, de elhagytam a kulcsot, próbáltam bejutni. Erre te megjelent a semmiből. - Tutira valami kém. És azért nincs kisírva a szeme, mert igazából csak álcázza magát, hogy őt most hagyták el. Lehet, hogy be akar épülni a suliba és az életembe. Megszeretteti magát, és kiderít mindent. Hogy én eddig nem vettem észre ezeket a jeleket. Óvatosabbnak kéne lennem.

Az eszmefuttatása érdekes, nem mondom, hogy nem helytálló. De attól még fura. Ezek szerint az itteni lányok, csak akkor mászkálnak így, ha elhagyták magukat, vagy maguk alatt vannak, vagy aludni mennek. Érdekes, jobb lesz a fejembe vésni, hogy ha találkozom egy lánnyal mackónaciba, akkor ne feltételezzek teljesen mást, mint amit Mark is körül írt. Haha! Jót mosolygok már megint, vicces gyerek ez a Mark, aztán le is olvad a mosolyom az arcomról.
-Micsoda? Nem, senki... -Furán nézek rá. Ki bántott volna? Még az irodás néniket se tudom névről megkülönböztetni, mert nem ismerem. Itt is csak ő jöhet számításba, és már akkor megbántott, mikor nem kért sütit, de ezen sikerült nagy nehezen túltennem magam.
-Miért, ha bántott volna lekaratézod? -Mennyivel lenne másabb, ha tényleg magam alatt lennék? Akkor nem kérdezné meg, hogy miért követem, mert hirtelen ráébredne, hogy igazából ő követ engem? Fura. Bólogatok a kérdés miatt, tényleg abban lakom, az a kettes szoba ezen az emeleten.
-Hát, mert azt hiszed, hogy követlek... -Kapcsolom fel az égőt a fejében. Nekem kell mindent elmagyaráznom? Nagyfiú, ne legyél esetlen! Megvonom a vállam, a fagyi közben olvadozik, lassan kiihatom, nem megehetem a dobozából.
-Na, hé! Ez nem is igaz! Amikor nem ismertelek, te botlottál belém, és azóta is csak léptem-nyomon követsz! Mert újra és újra beléd botlok, hogy, jé, megint itt vagy! -Kicsit karakánabban nyomom meg a válaszomat, mi az, hogy én követem őt? El van tévedve... még csak nem is ismerem.
-Kérd el a portáról... -Felelem szemforgatva és elindulok a szobám felé. Ezek szerint nem kifelé, hanem befelé igyekezett. Nekem ugyan nem tűnt fel, nem tanulmányoztam olyan sokáig a jelenetet.

Tegnap még hevesen tiltakozott, hogy ő aztán nem fog itt alakulni és megmerad az, aki, ma meg már elhiszi, amit mondanak neki.
-Már azt hittem azért a fagyi, meg ez a szerelés. - Mutatok végig a lány öltözékén, de valószínűleg ebből csak sértődés lesz, így inkább ejtem is a témát. Bár, ha meg is sértődnek rám, akkor is mi fog történni? Így sem ismerem és idegennek vallott, szóval...
-Nem, nem tudok karatézni. - Meg aztán Maisey egyelőre senki nekem, hogy verekedjek érte. Bár, ha a szemem előtt történik, akkor gyaníthatóan nem hagyok cserben egy védtelen lányt.
-Mert furcsamód az utóbbi napokban többet látlak téged, mint bárki mást. - Kétszer. Ez pont eggyel több, mint bárki más esetében.
-Az első eset véletlen volt. Amúgy is minek követnélek? - Letett bármit is az asztalkámra, ami miatt érdemes lenne követnem? Persze, csinos, a maga módján, és az elmondottak szerint sütni is tud, de ettől még nincs okom rá, hogy kövessem. Egyelőre nem adhat semmi olyan pluszt számomra, ami miatt érdemes lenne a bizalmába férkőznöm.
-Fenét, akkor rájönnek, hogy elhagytam a kulcsot... Kisebb baj egy döglött virág, mint egy elhagyott kulcs. - Utóbbit meg kimagyarázná úgy, hogy valahogy sosem érne rá visszaadni.
-Ne szólj senkinek! Légyszi. - Amilyen egyszerű lánynak tűnik, talán ez elég hatásos lesz, hogy senki ne tudjon a kis incidensről. Bár, ha tényleg kém, akkor nem egy egyszerű lány, csak annak tűnik. Bár, ha kém, akkor az is tök mindegy, hogy most mit hamukáztam itt össze, mert akkor már mindent tud...

Nem idomulok én senkihez, amint látható, de ebbe nem megyek bele, hogy kifejtsem. Mert az előtt leáltalánosított, én már gyerekkorom óta mackóban vagyok otthon... nem csak akkor ha nincs jó kedvem. Megrázom a fejem, nincs semmi különösebb oka. Megkívántam, úgyhogy szereztem valami olcsó, de ehető fagylaltot, ami talán több napig is kitart. Bár, amilyen sebességgel olvad, nem valószínű.
-Nem tudsz? Kár... -Felsorolhatnék egyéb más harcművészetet is, valószínűleg abban sem jeleskedne, de nem teszem szóvá. Én se tudok egyiket sem. De van nálam paprikaspray mindig, az már azért egy kis előnyhöz juttat. Bár még sose használtam, szóval lehet magamra fújnám, amilyen kétségbeesetten tudok néha cselekedni.
-Ezzel együtt két alkalommal!? -Kérkedő a hangvételem, nem értem, hogy ez miért olyan sok számára. Ha minden egyes nap összefutnánk, akkor megérteném, de így? Nem tudom tényleg hova tenni ezt az egész felmordulást. Biztos valami más van a háttérben, amire nem szeretné, hogy rákérdezzek.
-Nem tudom, mert... -Mert stiklis vagy! De inkább megvonom a vállam, nem kell válaszolni az ilyen nagyon rutinos, keresztbe kérdezésre. Azt akarja megtudni, hogy miért érdemes követni engem? Hát, különösebben nem érdemes, nem történik semmi érdemleges velem.
-Áh. -Jutok erre a csodálatos álláspontra. -Oké. -Újra megvonom a vállam. Nem fogok szólni, azt se tudom, hogy ki lakik ott. Akkor meg miért mondanék bármit is. Majd Mark bevallja, hogy elhagyta, amikor jónak látja. Nem folyok bele senkinek a dolgaiba, meg döntőbíró sem szeretek lenni. Elvagyok én így tökéletesen.
Átcaplatok a szobáig, kicsit csoszogok még, de alig hallható. Lejár a mamusz alja más, és csak húzni lehet, idegesít engem is, de felesleges újat venni, amíg végleg el nem hal az alja. Előkotrom a kulcsot a zsebemből, lehet ez is jó a másikba. Olyan egyformának tűnik minden ajtó, miért ne lehetne?! Nyitva hagyom magam után, úgy vagyok vele, hogy Mark is jöhet, nem látna semmi olyat, amit ne szabadna.
-Gyere be ha gondolod, de nekem muszáj eltegyem a mélyhűtőbe. -Értem a fagyira, hogy azt kell eltennem, vagy lassan puding lesz belőle. Bár miért akarna maradni, még csak nem is kedvel, ez látszik rajta. Zavar is egy csöppet, így amíg teszek-veszek csendben vagyok. Megvakarom a fejem búbját, nem hagy nyugodni ez az érzés.
-Te nem kedvelsz engem... -Állapítom meg fura mód, és arra jutok, hogy még nincs is miért kedvelnie, de érzem a belőle áradó ellenszenvet. Csak nem értem miért kapom.
-Csupán azt nem értem, hogy miért. Nem tettem semmi rosszat... -Nézek rá szenvedősen, muszáj megkapnom valami választ, hogy nyugodtabb legyek, vagy ma már nem alszom emiatt.

Kezd a szitu egy kicsit furcsán alakulni. Úgy látszik Maisey közelében nem nagyon tudom megemberelni magam. Hol van ilyenkor a kemény, törhetetlen fenegyerek? Pár kérdéssel úgy letaglóz, hogy válaszolni sem tudok. Tudja, hogy mivel hozhat zavarba? Erre mondják azt, hogy józan paraszti ész? Mármint ami a lánynak van ahhoz, hogy tudja, mivel forgasson ki önmagamból kettő perc alatt.
-Pontosan! - Válaszolok határozottan a két alkalomra. Tényleg nem nagyon találkozom másokkal, ehhez képest pedig Mézi két alkalma már bőven sok.
-Mert? Látod, te sem találsz arra okot, hogy kövesselek. - Na jó, azért az már nálam is sokk lenne, ha valaki után csak úgy mászkálnék. Az egy dolog, hogy megszoktam, hogy egyeseket muszáj követnem, de azok a nagy általánosságban nem lányok szoktak lenni. Lehet, hogy egy kicsit túl sokat "dolgoztam" az utóbbi időben és már akaratlanul is paranoiás lettem és követni kezdtem másokat? Ideje idegi kimerültségre hivatkozva kivenni egy kis pihenőt.
-Köszi! - Szerencsém van, hogy nem egy pletykafészekkel állok szemben ezek szerint, és így megmarad a nem létező, de látszatra felépített becsületem.
Amint a lány távozóra veszi, én is csak szusszanok egyet, majd lépek párat, hogy akkor ismét egy kb köszönés nélküli, érzékenynek nem mondható búcsút fogunk venni. Ennek ellenére pár pillanat múlva a nyitott ajtó mögül érkezik egy bebocsátó szép üzenet.
Felvont szemöldökkel fordulok meg, hogy hát erre most mit léphetnék? Bemenni? De minek? Ha nem megyek, az viszont furán néz ki. Főleg azok után, hogy a másik kifejti, hogy nem bírom a búráját. Igazából talán csak rossz pillanatban buktam át rajta, ami alapban is stresszes volt, azóta meg nem nagyon találom, hogy pajtizni kéne, vagy jobb, ha távol tartom magamtól.
-Miért ne kedvelhetnélek, attól, hogy nem vagyunk puszipajtások? - Igyekszem kivágni magam. Legjobb védekezés a támadás, szokták volt mondani. Távolságtartónak tűnök, de ennek is megvan az oka. Más lányoknál ez nem nagyon szokott előfordulni, hiszen azokat meg akarom hódítani és akik velem kezdenek, tudják, hogy mi fajta vagyok, így őket nem kell féltenem. Viszont Maisey egy ártatlan falusi fruska képét adja nekem, aki felkerült a nagy városba. Ne én vegyem már el a lelki üdvét.
-Különben is te rohantál ki legutóbb a kocsimból, mint akit csapkod a váltóáram! - Világítok rá, hogy nem kell rám kenni a nem kedvelősdit. A lány pont ugyanolyan hibás, mint amennyire engem annak lehet beállítani.

-Hú! -Nem igazán értem mit van úgy oda. Két alkalom... csókolom-csókolom, ennél többször is belém fog botlani, ha már egy suliba járunk. Nem mindig értem ezeket a gondolatmeneteket, de most nem fogom kifejteni.
-Ha nagyon akarom, kitalálok valamit! -Kreatív vagyok, fantázia dús, és nem mindig szükséges valami miatt követni, lehet az csak azért, hogy tudja épp hol vagyok és mit csinálok és kivel, mert nincs jobb dolga mondjuk. Komolyan meg kéne nézetnie magát, ha már ilyen kérdéseket tesz fel a 'követett' személynek.
-Meg egyébként se én adjak tippeket, rendezőúr! -Kinyújtom a nyelvem rá, igazából ha megerőltetném magam, csak akkor jutna eszembe most azonnal valami jó indok. Bár az, hogy helyes a pofim... mindig bedobható, mint indok. Vagy azért követ, mert megkedvelt! Tényleg, lehet ezért viselkedik ilyen furán...
Arra, hogy nem köpöm be, nem tudok mit mondani, egy félmosolyos vállfelhúzós 'nincs mit' talán megteszi.
Elindulok, bejutok és első utam a hűtőhöz vezet. Bizony szétolvadt már ez a fene fagylalt, és épp csak egy talpalatnyi a mélyhűtő is ebben a minihűtőben. Kollégiumban vagyunk, miért lep meg? Bár sose voltam kollégista, még nagyon hozzá kell szoknom.
-Nem így értettem... csak van egy ilyen állandó feszültség érzet, amit így... érzek. -Mutogatok hevesen rá és magamra, hogy a köztünk lévő feszkóra gondolok, és azt nem tudom, hogy miért alakult ki! A következőre meg csak elkerekedik a szemem. Komolyan felhozza??
-Emiatt orrolsz rám?? -Látszik, hogy meglepett a válasza. Kényelmetlenül is érzem magam miatta és állok sután a szobában miközben Markra pislogok.
-Az azért volt, mert iszonyatosan kellett... pisilnem. -Dünnyögöm, remélem nem hallotta meg, de elfogadja magyarázatnak. Aznap csak induláskor voltam mosdóba, és eltelt ikszmillió óra, és mire átértünk az egyetemre örültem, hogy nem csurgattam a kárpitra a nagyon új, még nagyon nem kapható kocsijába.

Valóban érzékelhető egy kis feszültség a levegőben, amit még saját magam sem igazán tudok kitalálni, hogy miért jött. Gyanakszom, félek, zavarban vagyok? Igazából nem kéne kiscsajokkal pajtiznom. A rossz fiúkhoz szoktam és a bunkó stílushoz. Lehet ez a baj. Igen. Ezzel pontosan ki tudom magyarázni a semmit, de arra bőven elég. Így is gyökérnek tűnök a szemében, ahogy nézem, sok dolgon már nem változtat még egy gyökér kijelentés.
-Baszki, lebuktam... - Kapok a rendezős kijelentésén. Ez igy gyökér, de jobb, mint a saját magam kreálta verzió.
-Tippeket kerestem az új filmemhez. De ez szuper titkos projekt... - Lányokról szólna, nem lányok követéséről, de ha követed őket, és titokban maradsz, talán valami izgit is megtudhatsz.
Áh, frászt. Minek bajlódok én ezzel? Ott kéne hagynom a francba, úgyis hülyén érzem magam.
-Én nem vagyok feszült! - Válaszolok azonnal, szinte már ingerülten. Hát hogyne. Dehogy vagyok feszült. Ideje lenne vágni egy snittet és ugrani az időben, hogy eddig nem történt semmi, nyissunk új filmszalagot és kezdjük elölről, mert ez így egyenesen halad lefelé a lejtőn olyan sebességgel, hogy le fog tarolni mindent, ami csak az útjába kerül. Pedig általában jófej és normális vagyok a "közemberekkel". Az üzlettársak más csoportot testesítenek meg, de a szimpla hétköznapi emberekkel ki szoktam jönni. Maisey rejtély számomra, hogy ő miért nem tartozik ide.
-Én nem... orrolok, csak rohadtul nem értettem! - Vágom rá azonnal a saját válaszom. Addig tök kedvesen elücsörgött egész nap, annak ellenére, hogy paraszt voltam, aztán elhúzott. Azt hittem, hogy bántottam, vagy rohadtul nem volt kényelmes a találkozás, esetleg télleg csak fuvar kellett neki. De arra tényleg nem gondoltam, ami a valóság lenne...
-Mi? - Kérdezek vissza meglepetten, majd széles vigyor terül el a képemen és kezd feltörni a visszafolytott röhögés. Nem éppen azért, mert komikus, ha valakinek annyira kell pisilnie, hogy már futni is alig tud, de a szituációt és a rá kreált elméleteket tekintve ez sokkal viccesebb.
-Bocs, bocs. Csak... - Próbálok szabadkozni a röhögésemért, de nem megy. Valószínűleg most jön el az a pillanat, amikor az ajtófélfát támasztva megkapom az ajtót az arcomba és egy betört orral, meg egy jó poénnal leszek gazdagabb.

Szemforgatva pillantok el másfelé. Persze valami szupertitkos új film?! Maximum játékfilm lehet belőle. Nem akarok benne szerepelni, úgyhogy jobb lenne, ha nem engem figyelne miatta. Lehet rólam akarja mintázni a főhősnőt? Nem tudom, hogy örülnék-e neki vagy sem.
-Nem? -Akkor minek köszönhető ez a durván ingerlékenység? Nem az én tisztem megérteni őt, ezért nem is folyok bele jobban ebbe a kérdéskörbe. Ha szerinte nincs semmilyen feszültség jelen, akkor nincs. Majd elfogadom a tényt idővel...
Általában normális vagyok, senkinek sem okozok problémát, a múltkor pedig kicsit izgágább voltam már nap végén. De nem akartam akkor és ott magyarázkodni, hogy majd be pisilek...
-Mi? Te ne... Te ne nevess ki! -Kihúzom magam, nem fenyegetőzöm, mert én olyat egyébként se tudok, de mindenképp határozottabban lépek fel amellett, hogy ne nevessen rajtam. Nem tartom túl szépnek, amiért ezt teszi. Én sem nevettem ki őt, amikor... nem tudom. Nem volt még olyan szituáció, de akkor se nevetnék! Felpaprikázom magam egy kicsit a kialakult helyzeten. Keresztbe fonom a karjaimat magam előtt, felvont szemöldökkel nézek a másikra, hogy én tessékeljem ki vagy megy magától is?
-Örülök, hogy jól szórakozol, ha sikerült befejezni, akkor akár mehetsz is. -Nem vagyok kíváncsi arra, hogy percekig nevet még rajtam. Mi lenne ha még azt is tudná rólam, hogy templomba járok? akkor hogy röhögne?!

A kölcsönös feszültség érzetet valahogy rosszul balanszíroztam. Oldódnia kellett volna mindkettőnkben, ehelyett én oldódtam, ő mérgesebb lett. Azt hiszem nagyobb egyensúlyban volt a hangulat, mielőtt kiröhögtem volna. Sejtettem, hogy így fog reagálni, de nem tudok mit csinálni. Valahogy megnyugodtam, hogy nem valami egészen másról volt szó, csak egy kis természetadta szükségről.
-Bocs, bocs, bocs! - Igyekszem még mindig vigyorogva, feltartott kézzel bizonyítani ártatlanságom. Nem tettem semmi rosszat ellene, de tényleg nem. Jó persze, úgy tűnhet, hogy az egóját piszkáltam meg, de ez nem így van. Ettől függetlenül jól szórakozom.
-Nem rajtad nevetek, Isten a tanúm! - Hogy honnan jött ez a kifejezés, magam sem tudom. Túl sok közöm nincs a valláshoz, de néha azok is a szájukra veszik az Urat, akiknek semmi köze hozzá.
-Zavarban voltam és furcsa volt, hogy csak úgy eliszkoltál. A nevetés csak egy szimpla megkönnyebbülés! - Ideje egy burkoltabb bocsánatkérést is eszközölni, mert a végén tényleg rettentően lealacsonyodom a szemében. Ha már eddig nem történt meg.
-Csak azért nevettem, mert egy kicsit megnyugodtam, hogy nem én tehetek a dologról. Basszus, eltaroltalak az utca kellős közepén, aztán elrángattalak egy kórházba, és vadidegenként rávettelek, hogy szállj a kocsimba. Furán éreztem magam az egész szitutól és a sulinál úgy pattantál ki, mint akit kergetnek. Azt hittem velem van a baj... - Jó, egy kicsit túldrámázom, hogy hátha meghatom, de van egy sanda gyanúm, hogy Maisey-ben ennél erősebb tartás van. Ettől függetlenül a nagyja igaz, és ezt persze be nem vallanám másnak. A csaj viszont elsős, más nincs a környéken, így most az egyszer nyugodtan lehetek őszinte. A lényeg úgyis az, hogy megnyugodhatok, hogy nem velem van a gond. Legalábbis nem úgy, hogy el kéne gondolkodjak a saját egom megingásán. Hogy másnak mi a normális velem, vagy másokkal kapcsolatban, az megint egy másik téma.
Töredelmes vallomásom után kihátrálok az ajtóból, és egy mosollyal az arcomon várom meg, hogy becsapja az ajtót előttem. Ha megenyhül, talán van esélyem maradni, amire kis esélyt látok, és amúgy sem érteném, hogy miért akarnék maradni. Ennek ellenére bízom benne, hogy nem olyan kegyetlen, hogy kirak.

Hallom a sorozatos bocsánatkérést,de nem tudom elhinni, hogy komolyan gondolja. De mikor Isten is képbe kerül... most már aztán tényleg!
-Isten nevét szádra hiába ne vedd! -Korholom egyből. Azt tanították otthon, hogy ha csak töltelékszónak akarnánk felhasználni, ne tegyük, nem azért van, nem azért létezik. Lehet emiatt is nevetni, majd jól bevágom rá az ajtót. Kicsit enyhülök, de csak pont annyit, hogy ne akarjam kikergetni a baseball ütőmmel. Apuka adta, ha szükség lenne rá... mert hát, minden megtörténhet.
-Zavarban voltál? -Jobb lábamra helyezem testsúlyom és másik lábamat felhúzom a térdemig, hogy aztán talpacskámat a vádlimra tegyem. Elég nyakatekert, ámbár kényelmes póz, és ha valakinek van egy kis egyensúlyérzéke, nem is dől el. Nem értem, hogy ő miért lehetett zavarban, nem mondtam semmi zavarbaejtőt nekik.
-Megkönnyebbültél? -Ugyan mitől?? Egyre jobban nem értem, hogy mi történt első nap, mikor találkoztunk. Nekem volt inkább csak kellemetlen, amiért el kellett iszkolnom, vagy bepisilek.
-Azt, hogy átestél rajtam, valószínűleg én is okoztam, mert... rossz helyre parkoltam a cuccaimmal. -Próbálom magamra vállalni az egészet, hát nem tehet róla, hogy nem vett észre. Mármint, észre kellett volna vennie, mert az ember a lába elé szokott nézni, én meg nem voltam épp valami apró kis kupac a járda belsejénél...
Kórházba meg amúgy is el akartam menni, hogy lejelentkezzek, hogy jelenleg hol tudnak ellátni majd, ha szükséges, és ne kelljen mindig a nagy ambulanciára bejönnöm. Időt spórolt meg nekem, de jobban örültem volna, ha a templomba visz el, még mindig nem találtam meg azt az utcát.
-Nem volt pénzem taxira, szóval jól jött a fuvar, de ha nem vittél volna el, akkor is megoldom, hogy eljussak idáig. -Megvonom a vállam. Nem volt égetően szükségem arra a fuvarra, de jött és győzött. A segítséget pedig, illik elfogadni minden rossz feltétel nélkül.
-Nem... -Azt hiszem velem van a baj, hogy nem vagyok idevalósi, és próbálok beilleszkedni. Illetve, annyira nem próbálok, lehet inkább ez a baj.

A macsó egóm hálistennek sértetlennek látszik, ha már tisztáztuk, hogy én igazából az ég világon semmiről nem tehetek, puszán az idő és a körülmények áldozatává váltam. Igen. Meg az érzelmek. Meg ki tudja még mi, de akkor is tök jó, ha rákenhetem tök másra, és én maradok a tökéletes kis világomban. Jah... Tökéletes... Pff...
-Dehogy volt hiába. Mondom, hogy tanú... - De nem ragozom tovább. Inkább elharapom a mondatot, mert úgy tűnik ismét kényes témába kezdek belegyalogolni. Újabb ismeretlen pont a Maisey listán. Ezek szerint hívő... Vagy csak nagy az igazságérzete.
-Igen, miért olyan meglepő ez? - Persze, hogy az. Még magamat is megleptem azzal, hogy mitől jöttem zavarba. Én... Lehet megváltoztam? Elvittek az ufók, minden bizonnyal...
-A lényeg, hogy baromi bénának éreztem magam, amiért fellöktelek, majd akaratod ellenére elrángattalak egy kórházba, ahol azt hitték, hogy a pasid vagyok, és agyrázkódásod van, mert nem ismersz meg, és még utána a kocsimért is el kellett jönnöd... Majd amikor már kezdtem hozzászokni a jelenlétedhez és úgy érezni, hogy nem neheztelsz a történtek miatt, akkor egy "Köszi, helló, majd még találkozunk!" vagy valami helyett eliszkoltál, mintha megijedtél volna. Szerintem bőven volt okom zavarban lenni! - Fejtem ki egy kicsit bővebben, hátha jobban megérti a dolgot, hogy mi is volt a bajom igazán. Azt persze bőven kihagyom belőle, hogy neveltetésemből adódóan a nők mindig prioritást élveznek, kivéve, ha éppen meló van... Illetve valahogy azt is kifelejtem, hogy pofás kis fehérnépről vagyon szó.
-És igen, megkönnyebbültem, mert az baromira megnyugtató, hogy nem velem volt a gond, csak a természet nem volt hozzád kegyes abban a pillanatban... - Ismét vigyorogni kezdek, ahogy kifejtem a témát. Annyira aranyos, hogy nem lehet rajta nem mosolyogni. Ha ekkora volt a gond, igazán elmehetett volna még a kórházban... Nem is tudhatta, hogy merre van a kocsim, illetve a suli, akár órákat is utazhattunk volna. Akkor mégis mit csinál? Egyszer közli, hogy fékezzek azonnal, és kipattan az erdőszélre, vagy mi?
-Nem hiszem. Egy kicsit figyelmetlen voltam... - Vakarom meg a tarkóm, mikor a másik mentegetőzni kezd. Az meg meg sem hat, hogy jól jött a fuvar, hiszen én ajánlottam. Mázlija, hogy nem vagyok egy szervkereskedő...

Nem, nem fogok ebbe belemenni. Nem idegesítem fel magam és nem oktatom ki, hogy hazudni bűn. Elszámolok tízig magamban, most még a szám sem mozog, mert ennyi még megy egy kis bonyodalom nélkül is. Még szerencse, hogy megbékéltem a diszkalkuliámmal, de erről senkinek sem beszélek.
-Nem tudom, csak nem értem, hogy miért voltál zavarba. -Igen, már elmagyarázta, hogy azért, mert felöklelt, aztán ide-oda rángatott, de hát na, ez még nem ad okot arra, hogy zavarban legyen.
Végighallgatom a mondandóját, egy kicsit átérzem, ahogy meséli. Mindig megtudok enyhülni, főleg ha valaki ennyire szeretné, hogy megtegyem.
-Kezdted megszokni a jelenlétem? -Elég volt pár óra, hogy normális ismerősként kezeljen. De megörülök ennek, úgy tényleg, látszik is a fejemen, hogy épp a fülemig fogom húzni a számat mosolygás címen.
-Hát de az egyértelmű, hogy még találkozunk... -Egy helyre járunk még mindig. Megköszönni pedig megköszöntem, nem értem a problémáját, de inkább nem nyitok erről egy újabb zavaros vitát.
A természet? Isten akarta így, hogy szerezzek barátokat. Kicsit fájdalmas módon választotta meg a megismerkedés lehetőségét, de ezt már elfogadtam. Nincs vele baj, hiszen nagyobb bajom nem lett belőle. Szerencsére. Most már én is elmosolyodom. Eddig tartott a haragom, lehet titkon tudta, hogy miként kell kiengesztelni -szavakkal- egy lányt. Érzéke van hozzá...
Bár ha sokáig kocsikáztunk volna, és nagyon-nagyon kell, biztos kiszállok az egyik pirosnál és akár az autópálya szélén is pisilek. Utána baromi ciki lett volna az utazás hátralevő része, úgyhogy egy kicsit én is megkönnyebbültem, hogy kibírtam a koleszig.
-Egy kicsit mind a ketten... -Értek végül egyet vele, legalább ezt is megbeszéltük. Nincs harag, senki sem neheztel a másikra feleslegesen vagy épp hülyeségből kifolyólag. Klassz!
-Akkor még van sansz arra, hogy barátok leszünk, és talán nem szívatsz meg a folyosón minden egyes nap... -Reménykedem egy kicsit, hogy talán a többitől is bevédene annyira, hogy ha cikiznek, akkor a szárnyai alá vesz és kiment a csúfoló körből...

Hihetetlen mázlim van, hogy nem kezdi el a szentszöveget ecsetelni. Akkor lehet, hogy kifutnék a világból és nem nagyon jönnék a közelébe. No nem azért, mert ijesztő dolog a vallás, de pont nekem papolni erről, az felér egy öngyilkossággal. A pokol tüzén fogok megrohadni, ha éppen van pokol... Más kérdés, hogy én ebben egyáltalán nem hiszek. Semmilyen természetfeletti, vagy egyéb abszurd baromságban, de valakinek ez jelent mindent. Felőlem csinálja, amíg engem békén hagy vele.
-Elég nagy ez az iskola, és nem egy szakra, vagy évfolyamba járunk ahhoz, hogy olyan hú de sűrűn találkozzunk. Még csak kolis sem vagyok, így azért erre ne vegyél mérget. - Figyelmeztetem. Néha, futólag, főleg engem. Nem szeretek túl sokat az iskolában lenni, de a tanulmányaimat becsülettel végzem.
-Erre eddig is volt, és ha már ennyi mindenen mentünk keresztül, kb azok is vagyunk. - Összegzem végül. Jobban bírnám, ha nem csak a puszipajtim lenne, mert annyira nem barátkozom csajokkal, de néha kellenek kivételek?!
-A szívatástól meg nem kell tartanod... Részemről biztos. - Herótom van a gólyák b**ztatásától. Ha annyira akarom, kiélem a bunkó hajlamaim akármelyik nap, nincs szükségem arra, hogy orrba szájba sz**assam őket, mikor így is f*snak a felsősöktől.
-Azért jobb, ha odafigyelsz majd. Engem volt, hogy harmadéves akart szívatni, miközben negyedikesnek vallotta magát. Megszívta, mert tudtam, kik a negyedévesek. - Egyesek nem bírják kivárni a sorukat, és idő előtt próbálják kiélni a nyomorukat. Nem árt, ha ilyesmire is felkészül. Én legalábbis figyelmeztettem.
-De, ha gáz van valakivel, szólj! - Majd leírom neki a számom, hogy tudjon értesíteni. Arra persze még mindig nem jöttem rá, hogy két találkozásból hogy kedveltem meg ennyire, miközben az érzelmek csak úgy csapongtak a gyanú, az utálom, és a kedvelem között. Talán bizonyítani akarom, hogy nem vagyok akkora tahó, mint első nap sikerült. Azt megtanultam, hogy a lányokkal mindig jól kell bánni, az sosem ciki. Valahogy belém ivódott, hogy akármennyire is nem vagyok egy szent ember, és a rosszfiúkkal paktáltam le, a nők akkor is minden körülmények között nők.

Nem szoktam papolni feleslegesen, szóval attól nem kell tartania, hogy nekiállok Istent imádni, és arra sem akarom rávenni, hogy ő megtegye, de azért tekintettel lehetne arra, amit mondtam. Látom inkább hagyja is ezt a témát, jobb is.
-Értelek. -Tehát, ha akar akkor bárhogy és bármikor el tud kerülni. Jó tudni, majd figyelek.
-De biztos kellenek majd szereplők az év közbeni kisfilmekhez meg a vizsgafilmekhez. -Gondolom én, lehet túlságosan naiv vagyok ilyen elképzelésekkel, de ha már igazam van, akkor legalább gondoljon rám, hogy szívesen jövök. Az a legkevesebb, ha már a múltkor elhozott idáig.
Tényleg, ez egy jó kis hálasüti helyetti hálaszereplés lenne! Remek ötleteim vannak, ismét be kell látnom.
-Bizti? -Kérdem vigyorogva. Jó tudni, hogy van már egy barátom... vagy valami olyasmi. Még mindig vigyorgok, tényleg jó ezt hallani. Most már nem érzem magam teljesen egyedül. El is mesélem majd Anyukáéknak, ha beszélek velük a héten.
-A szívatás kevésbé izgat, inkább az, hogy a nagyobb hal megeszi a kisebbet. -Nem kell ahhoz elsősnek lennie csak az embernek, hogy kirekesszék, piszkálják. Jövőre is ugyan úgy kaphatok belőle, ha most észreveszik, hogy hiába, azért mégis csak gyenge vagyok. Nőből vagyok...
Megvonom a vállam, igazából mindegy, majd kialakul, de azok a lányok, akik erőfitogtatóak, mindig a kisebbet bántják. Én meg nem vagyok az a típus, aki visszaszóljon, vagy megtépje őket.
-Ahh, hogy ilyen cselesek! -Nahát, akkor jó is, hogy negyedévessel pajtiztam össze. Még nem tudom miért jó, de valamire biztos az lesz. Elveszem az asztalkámról a telefonom, hogy akkor pötyögje bele magát, mert el fogjuk felejteni, és ha egyszer tényleg kéne a száma, nincs meg, és bajba vagyok... az pech.
-Örülök, hogy meg tudtuk ezt beszélni... -Mindenre értem hogy 'ezt', most már nyugodtabb az én lelkem is. Kicsit megkedveltem, legalábbis kezdi visszanyerni a szememben önmagát. A segítőkész, gáláns férfi szerepét.

-Persze, biztosan kell, de még nem is láttalak játszani! - Azért az, hogy esetleg pajtizunk, még nem jelenti azt, hogy azonnal szerepet is kaphat valamelyik vizsgafilmemben, vagy kötelezőmben. Jó, nincsenek nagy igényeim, de csak úgy nem ígérgetek szerepeket senkinek. Ha igénybe venné a szereposztó díványt, az persze teljesen más helyzet lenne, de én nem vetemedek ilyesmire. Én? Soha... Kacc-kacc.
-Bizti. - Nyögöm ki felhúzott szemöldökkel, bambán vigyorogva. Néha olyan érzése van, mintha kapott volna egy kishúgot. Mindjárt nyújtja a kisujját, hogy esküdjek meg.
-Ez mindenhol így van. - Főleg, ha belegondolunk, hogy ez itt Hollywood, bébi! A filmszakma sem kegyes, de itt aztán végképp nem. Ha az ember kishal, és nem képes fejlődni, akkor biztos lesz olyan, aki eltapossa. Az élet sajnos ilyen.
Arra, hogy a sulitársak cselesek lennéne, csak bólintok. Valóban így van, és nagyon oda kell figyelni. Az ember sosem lehet elég óvatos semmilyen élethelyzetben.
-Én is! - Na nem mintha akkora baj lenne, ha valaki orrol rám, plusz sokan utálnak is, de legalább nincs az a furcsa feszültség már köztünk, ami eddig volt. Talán kicsit normálisabban lehet majd viselkedni a közelében, és nem fog frusztrálni az a kutató tekintete, amikor meg próbál érteni.
-Talán ideje mennem... - Jelentem ki egy rövid hallgatás és ácsorgás után. Nem nagyon tudom, hogy mi dolgom lehetne még itt, zavarni meg nem akarok. Ha pedig a betörési kísérletem fuccsba ment, hát ideje lécelni. Gondolom én.

Ebben igaza van. Még azt se tudja, hogy kiféle-miféle vagyok. De erre is van mód... nem is akármilyen!
-Kellett beadnunk promó anyagot. -Kutatom a nagy bőrönd kisebb zsebeibe, pár pillanat után meg is találom, egy DVD lemezről van szó. Rajta a nevem és, hogy Milwaukeeból jöttem. Odanyújtom neki, szerintem egyértelmű, hogy mit akarok.
-Van rajta próza, ének, tánc meg régebbi darabokról felvételek. -Mert megjelölték, ha rendelkezem ilyesmivel, akkor azt is tegyem rá, hogy megnézhessék. Nem voltam fukar, megoldottuk a srácokkal, hogy minden értékes dolog helyet kapjon rajta. Szerintem nagyon jó lett... ezért is vettek fel. Vagy... mert boldog-boldogtalant felvesznek. Egy kissé megint elbizonytalanodom magammal kapcsolatban, ez valamennyire látszik is.
-De persze nem fontos... megnézned. -Csak szeretnék itt is aktív tagja lenni az életnek. Nem akarok kishal lenni, ha pedig egy-egy szerep a végzősöknél segít, akkor tessék, itt a demó!
Már majdnem adom is a kisujjeskühöz a jobb öklöm, de legyűröm a késztetést. Ölelést sem osztogatok, attól megint csak fura lenne a szféra közöttünk... úgyhogy csak mosolygok. Bólogatok az iskolai dolgok végett, majd nyitott szemmel járok ha elkezdődik az év, addig talán nincs mitől félnem.
-Jól van. -Vagy azt várta, hogy marasztaljam? Dolgom persze nincs, azt leszámítva, hogy ki kéne pakolnom... viszont vele sincs semmi dolgom, úgyhogy nem fogom megkérni, hogy üljön itt velem és asszisztáljon, ahogy kipakolom a bugyikat. Hú, azt nem is szeretném... így utólag belegondolva.
-Akkor... majd még találkozunk!? -Nagyon enyhe kérdő hangsúllyal a végén, de mosolygok. Utalást tettem arra, amiről korábban szó is volt. Amikor elszaladtam...
Amint kifordult az ajtóból, be is csukom utána. Az ablakot tárom nagyra, hogy levegő jöjjön be, majd nekilátok beköltözni a szobámba.

A csomag kotorászását figyelemmel kísérem, s várom, mi az, amit annyira keres. Mikor előbukkan a cd, egy pillanatig ráncolom a homlokom, hogy ez meg mi, aztán hamarosan választ is kapok rá. Ja, hogy ja!
-Szuper. Meglesem majd. - Legrosszabb esetben ez lesz az esti altatóm, legjobb esetben pedig van egy ingyen főszereplőm a végzős évemre. Igazából baromi kíváncsi vagyok rá, hogy mit tud produkálni a kiscsaj.
Mivel tovább nincs dolgunk egymással, távozóra fogom.
-Még találkozunk. - Helyeslek, ezzel megerősítve a kérdést és a választ is. A számom tudja, meg gondolkm minden mást is, amire szüksége van. Én meg mehetek promót nézni. Intek egyet a lemezzel a kezemben és villantok egy dögös félmosolyt is. Utóbbit nem tudom mire vélni még magam sem, de szabadkozni nem fogok érte. Inkább gyors iramban távozok. Még hallom, akogy becsukja mögöttem az ajtót, s hamarosan és is elhagyom az iskola területét.
Végül jobban szórakoztam, mint egy apróbb betöréssel...