Alan Washington 
Életkor : 49
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86
 |  Tárgy: Alan WASHINGTON Pént. Jan. 31 2014, 12:15 | |
|
Alan WASHINGTON
Angyal voltál te is, csak már nem emlékszel,
fényedet pazarlón szórtad szerte széjjel,
ingoványból sokszor két kezeddel húztál,
tékozoltad erőd, mélybe értem csúsztál.
Végtelen hallgattad monoton szavaim
nyakadra kulcsoltad elzsibbadt karjaim,
csillagokon túlra repültél fel velem
várakoztál hosszan, hátha megérkezem.
Türelmedtől égő liliomok nyíltak
tűzből való testem lángjai táncoltak,
jó akartam lenni mindenáron, érted,
túllépni magamon, még ha nem is kérted,
átmosni bensőmet, patak a hegyeket,
gyümölcsöt teremni, bimbókat, rügyeket,
bővizű kutakat fakasztottál bennem,
gyökeret vert lábam, segítettél mennem,
megbocsátás titkát kértem, elmesélted,
átkozódásaim áldásra cserélted.
Egyetlen tollpihe, ez maradt utánad,
más felett tártad szét tiszta fehér szárnyad.
Négy év: ennyi telt el, mióta elmentél. A munkába temetkeztem, anyáddal elhidegültünk egymástól kissé, de nem hagytam el. Nem hagyhattam el. Tudtam, ez lesz az első hely, ahol felbukkansz majd, amint hazajössz. Hát, tévedtem. Mikor megláttalak sötét lobonccal, kitetoválva, teleaggatva piercingekkel, felismertelek. Anyád nem. Nem tudtam, mit tettél magaddal és miért, csak azt tudtam, hogy hazajöttél és nem kerestél meg. Ez legalább annyira fájt, mint a négy évnyi teljes csend, melyet magad helyett utaltál ki osztályrészemül. Minden tíz évvel ezelőtt kezdődött. Megismertem anyádat. Rengetegszer hallottad már ennek a történetét tőle: az Anonim Alkoholisták ülésén történt. Én előadó voltam, neki ez volt az első alkalma. Te biztos nem így gondolod, de anyád csinos nő, csak épp nagyon, nagyon elveszett. Olyan, mint egy fel nem nőtt gyermek, de tudod, ez nem az ő hibája, ahogy az sem a te hibád, hogy képtelen volt felnevelni téged úgy, ahogy kellett volna. Hogy mit kerestem azon az ülésen? Nos, elég gyakori, hogy azok, akiknek sikerült... kilábalniuk a függőségükből, visszatérnek, hogy elmeséljék a történetüket. Én is ezért voltam ott. Kamasz koromban eleinte két függőségem volt: az idősebb nők és a fiatalabb fiúk. Tizenöt, húsz, és harmincéves koromban is, úgy tűnik, a tizennégy éves srácokat kedveltem (ez már csak így van). Tudod, én is csonka családban nőttem fel, anyám lelépett, apám nevelt a húgomat meg engem, illetve, nevelhetett volna jobban is, de ez már mindegy. Akkoriban sok hülyeséget csináltam. Ezért van priuszom, ezért tettem le az érettségit később, huszonöt évesen, ezért váltam drogfüggővé, ezért kerültem elvonóklinikára 27 évesen, ezért lettem tiszta, mire 28 lettem. Ekkor lett az első rendes állásom - azelőtt autószerelőként, alkalmi munkásként dolgoztam mindenféle helyeken. Mindenféle szemét melót megcsináltam egy kis pénzért, hogy azon aztán drogot vegyek. Soha ne válj függővé, fiam. A legundorítóbb, legnyomorultabb emberi férget csinál a drog belőled és szinte képtelenség kilábalni belőle. Az egy dolog, hogy nekem sikerült, de ezt még a legjobb klinikákon is nagyon kevesen mondhatják el magukról. Szóval az életem, mielőtt megismertem anyádat, egyenesbe jött. Egy stúdióban kaptam hosszú távú, biztos állást, eleinte díszleteket építettem, aztán a kamera mögé kerültem. Tanfolyamra küldtek, elvégeztem, operatőr lettem, később felvételvezető... de a történetnek ezt a részét már ismered. Ekkor már az életem része voltál.
Vannak bizonyos tulajdonságok, melyeket az ember nem moshat le magáról, nem égetheti ki a testéből, bármennyire is szeretné. A tűz és a víz nem mindig segít a megtisztulásban, pedig próbáltam mindkettőt. Irigy vagyok, féltékeny és gyanakvó. Hazug, gyenge és gyáva. Egyszerű, műveletlen, tanulatlan. Nyers, faragatlan, erőszakos. Szimpla dolgokban lelem örömem, mint a motorozás, a csend, a szex. A szépségről meglehetősen régimódi elképzeléseim vannak és nem szeretem, mikor a dolgok megváltoznak körülöttem. Akaraterőm valaha erős volt, de a függőségeimmel szemben újra és újra elgyengülök. Bár az egyetlen, aki gyengévé képes tenni, az te vagy… Van fogalmad róla, mennyire gyűlölöm ezt? Küzdök ellene, de a helyzet az, hogy a megszállottad vagyok. Próbálom távol tartani magamtól ezt az őrületet, de nehéz. Szinte lehetetlen. A munkámat lendületesen, precízen és mindig tisztességesen elvégzem. Minden másban fegyelmezett, törvénytisztelő vagyok. Adományozok segélyszervezeteknek és alapítványoknak évente egyszer. Vasárnaponként füvet nyírok, kocsit mosok. Karácsonykor élőfát állítunk a nappaliban. Átlagos kocsival járok, egy átlagos házban élek egy nővel, akiért felelősséggel tartozom és akit el fogok venni feleségül. Csak terád vártunk.
A kezem lassú ívben emelem a fekete hamutartó felé, és pöccintem le a leégett cigarettavéget, majd lassan fújom ki a füstöt, melyet lecseréltem és elkevertem a tüdőmben lévő használt levegővel. Mióta megpillantottalak aznap az utcán, egy kicsit nyomoztam utánad – vannak ismerőseim, maradjunk ennyiben. Sok-sok szívességgel tartoznak ezért vagy azért, például a rendőrségnél, a telefontársaságnál. Kiderült, hogy még a főbérlődet is ismerem. Végül, ugyanezeket a kapcsolati szálakat megmozgatva, állást szereztem azon a nyomorult egyetemen, ahová nem tudom minek iratkoztál be hirtelen. Miközben lassan dohányzom tovább, egy fényképalbumot tartok az ölemben. Régi képek. Némelyik 10 éves vagy régebbi, bár a gyerekkorodról nincs sok felvétel. Milyen kis sovány képed volt, de a szemeid már akkor is olyan kékek voltak, mint a nappali ég legmélyebb, legfényesebb kékje. Emlékszem még az első találkozásunkra, mikor úgy megrémültél tőlem, mint egy kisegér, és összetörted azt a tálat, de aztán milyen bátran toppantál elém és nyújtottad a kezed! Beleszívok a cigibe, és arra gondolok, mennyivel jobban vágytam arra, hogy az apád lehessek onnantól, mint Ann párja. Okos és értelmes fiú voltál már akkor, koraérett, és mélységesen szomorú, de én voltam az, aki mosolyt fakasztott az arcodra. Megszerettettem magam veled, miközben már akkor is tudtam, hogy képtelen leszek neked ellenállni valaha is. Aztán arra a napra gondolok, mikor először megcsókoltalak. Arra, amikor szörnyetegként osontam mögéd, ártatlannak álcáztam a simítást a tarkódon és a válladon, aztán aljasul loptam el ajkaid, majd később tested szüzességét. Annyira gyönyörű voltál, és annyira boldog… Miért kellett mindennek olyan átkozottul komplikáltnak lennie? Miért így találkoztunk? Miért függ tőlem az, hogy az édesanyád boldogul-e az életben, vagy megöli-e magát? Miért kell ennyire szeretnem téged? És miért hiábavaló minden erőfeszítés, miért viszonzatlan minden vágyam? De ki fogom deríteni. Szeretlek. A megszállottad vagyok. És ez ellen semmit sem tehetsz.
|
|
