Lolita Anne Jacobs

Neme: Nő
Kor: 21
Csoport: Klasszikus kommunikáció
Szakirány: Fotográfia
Évfolyam: 2.

Előtörténet:
A szilveszter éjszakája mindenkinek hatalmas esemény, bár nekem talán másért mint másoknak. A legtöbben csak a következő kör pia miatt aggódnak, ám Verona egy eldugottabb mellékutcájának még annál is apróbb panziójában nagy izgalommal csomagol mindenki és idegesebbnél idegesebb családtagok és egyéb vendégek futkosnak össze vissza a házban fennhangon kérdezgetve egy-egy tárgy hollétéről, miközben anyám mentőautóhoz hasonló sziréna hangon ordibál. Hol kérdésekre válaszol, hol csupán fájdalmait kifejezve mindenféle cirkalmas káromkodáskötegeket ereszt a levegőbe , megátkozva mindent ami szent, hogy mégis miért nem volt hajlandó inkább moziba menni apámmal aznap este, ami engem  arra enged következtetni, hogy nem lehet túl kellemes élmény ha az ember hatszor akkorára tágul a déli határszélén , mint normál esetben. Túl sokszor is hallottam már ezt a történetet az akkor hisztérikusan anyámékat kórházba juttató közelibb, távolibb rokonoktól, de még mindig mosolyt csal az arcomra, hogy az egyébként mindig kimért, tekintélyes és bizony igencsak karótnyelt apám zokniját nem találó óvódásként rohangált fel-le a szobákban, hogy találjon egy rongyot, hátha idő előtt folyik el a magzatvíz, annak ellenére, hogy már születésem előtt egy hónappal kinyomtatott menetrenddel várta az érkezésem. Mégsem valósult meg belőle semmi. Láthatóan igaz lehet a mondás mi szerint a gyerek bizony akkor érkezik ha ő akar és nem érdekli túlzottan a szülei bénázása.
Lényeg a lényeg egy eseménydús rendezett káoszban végül anyámnak sikerült időben eljutni a kórházhoz, persze ez sem apámon múlott akit a kórházban, nem hogy nem akartak beengedni a szülőszobába , hanem inkább a pszichiátrián akarták volna kezelni még egy pár hétig, ugyanis senki nem volt felkészülve az érkezésemre. Koraszülött lettem. Ugyanis azért is születtem Veronában, mert a szüleim éppen megérdemelt szilveszteri "telelésüket" töltötték, még így utoljára mielőtt megszületek s család néhány más tagjával együtt. Na igen ám, de mégiscsak meg lett zavarva "kissé" a nyugalom. De ennek ellenére teljesen életképes lettem és azt hallom mindig szeretett nagyimtól, hogy még kisbabának is gyönyörű voltam. Lehet, hogy így volt lehet, hogy csak kegyes hazugság, az évek emlékfakító hatása vagy csak nagyszülői elfogultság, mégis sokat jelent nekem, hogy így gondolja. Na de ha már így in medias rest belevágtam születésem történetébe azért hozzá kell tennem a drága szüleim akkori élethelyzetét. Röviden felvázolva egy nagyobbacska brooklyni lakásban tengették viszonylag eseménytelenül szürke kispolgári életüket. Apám egy helyi cégnél könyvelő a mai napig. Valamiért nem hiányzik neki semmi olyan amiben némi élet is van... talán ezért sem volt mindig túl felhőtlen a viszonyunk. Anyám hivatásos háztartásbeliből hivatásos anyává avanzsált a születésemmel de nem sokban változtathatta meg az életét. alapvetően sohasem voltak túl figyelemfelkeltő egyéniségek. Mindig beleolvadtak a közegbe. Kegyes bájmosolyokkal viszonyultak a körülöttük lévő világhoz. Talán még a házasságuk sem volt egy túl érzelmektől túlfűtött és szenvedélyes kapcsolat. A középiskolában ismerkedtek  meg, majd apám továbbtanult, anyám a közelben kisebb munkákat vállalt és tengették a napjaikat jóban rosszban. aztán eljegyzés, házasság ház, munka közös gyerek és a szürkeség. Milyen klisés nem? De legalább szeretik egymást. A mai világban már ez is ritkán fordul ám elő. Valójában jobban bele gondolva egész jó kontrasztot adnak az én alapvetően harsány és extrém megjelenésemhez.
Kisgyermekkoromban nagyon meghatározó szerepet töltött be az életemben a nagymamám, hiszen ő mindig is ott volt anyámnak ha segíteni kellett ezért sokat voltam vele. Nagyapám már nem élt mire én megszülettem de a nagyiék már egyébként is régen elváltak. Sokszor mesélte, mikor már kicsit nagyobb lettem, hogyan forgatta ki őt a nagyapám mindenéből. csúnya történet, de tanulságos. A személyiségemet  nagyrészt, lehet, hogy nagymamámtól örököltem inkább , mint anyámtól, aki amellett , hogy tényleg próbált mindent megtenni azért, hogy mindenem meglegyen elég savanyú egy asszony, persze neki is van azért néhány jobb napja.
Már általános iskolában elkezdett érdekelni a fotózás és a fényképezőgépek. Az első emlékem amire még vissza tudok emlékezni, hogy a  7. születésnapomon édesapám ölében ülve a fekete bőrfotelben vizsgálgatom a különös szerkezetet és véletlenül benyomom az exponáló gombot és a vaku fénysugarai úgy bombázzák gyermeki pupilláimat, mint a mars bolygóra érkező napsugarak (ami mint tudjuk sokszázszorosa a földi napsugárzásnak) a kietlen kopár bolygófelszínt. Valami megfogott benne. Akkor ugyan még nem tudtam, de így visszagondolva ez lehetett az a nap amikor elhatároztam, hogy fotós akarok lenni. Meg akartam érteni a szerkezet működését. Bele akartam látni, hogyan képes megragadni a pillanatot és tökéletesen visszaadni azt egyetlen kép egy gombnyomásra, hogyan tudja megállítani az időt egy röpke pillanatig és megtartani azt. Gyakorta filozofálok ezen a mai napig is, pedig már ismerem a működési elveit.
Az iskolában sosem voltam az a tipikus jó tanuló habár mindig is műveltnek tartottam magam. Rengeteget olvastam és sokat tudtam. Ugyan nem voltam elit család tagja magánszorgalomból próbálkoztam megtanulni több hangszeren is de úgy tűnik a művészet ezen területén elég elhanyagolhatóak a képességeim. csakúgy , mint a táncban, A mozgásom ugyan alapvetően kecses és légies mégis elég rendesen két-ballábas vagyok. Ezek után bárki el tudja képzelni milyen lehetett a keringőtáncom a szalagavatón. Szerintem beleillett volna az Amerika legviccesebb videóiba.
Az elég kiterjedt költői vénám már általánosban is elég jól megmutatkozott. Amint írni tudtam már próbálkoztam magamat minél választékosabban kifejezni és minél költőibben. talán ezért nem sikerült rászoknom a káromkodásra sem. Való igaz azt ugyanilyen művészi szinten tudnám művelni adott helyzetben  azonban ha lehet próbálom kerülni.
Végre elkezdődtek a középiskolai éveim természetesen egy olyan intézetben amely főképp az irodalomra fektetett hangsúlyt és a humán tárgyakra bár a történelemnek nem  tudtam ugyan ekkora lelkesedéssel hódolni, ugyanis az évszámoktól, mindig is a hideg kirázott. Tulajdonképpen csak a szükséges rosszként fogtam  fel a dolgot ahhoz, hogy meg tudjam érteni a történelmi eseményekhez kapcsolódó versek mélyebb értelmét. Az egyetlen történelmi anyag ami meg tudott fogni az ókori görög kultúra volt. Tetszett a vallásról alkotott képük. Ja és ha már itt tartunk az én életemben nem tölt be éppen nagy szerepet a dolog ugyanis főként abban hiszek, hogy a Sorsunkat mi alakíthatjuk, és ebbe senki nem szólhat bele. Alapjáratra sem politikai sem vallási nézeteket nem osztok meg szívesen így erre nem is fecsérelném tovább a szót. Tulajdonképpen a középiskolai életem során kezdtem el felvenni a mai formámat. Megjelent rajtam az első pár tetoválás amelyek lassan kezdték elborítani a testem. Szüleim emiatt mind ferdébb szemmel nézték a fejlődésem. Egyedül a nagymamám tudta elfogadni pedig alapvetően elég konzervatív asszony. De ebből is látszik, hogy én vagyok a kis csillagvirága. Szó mi szó ő is nézett egy nagyot mikor teljesen felnyírt hajjal és fültágítóval jelentem meg a vasárnapi ebéden, de a kezdeti megdöbbenés után ugyanazzal a sugárzó mosollyal köszöntött. Gondolom mindenki ismeri mikor a nagyi teli tömi az embert. Mindig vele osztottam meg életem fontosabb eseményeit illetve a legjobb barátnőimmel és barátaimmal. A szüleim sohasem töltöttek be nagy szerepet az életemben. Tulajdonképpen tudtam őket ignorálni. Lehet amúgy is olyan elegük lett ebből a gyereknevelősdiből, ugyanis egyke vagyok tehát nem adták a fejüket még egy ilyen "kezelhetetlen, lusta, börtönszökevény kinézetű" gyerekre.
Ugyebár az embernek ez az a korszaka amikor felhőtlenül bulizik , pasizik , barátkozik ugye? Na ez nálam se volt másképp. Mondjuk a szerelemről nekem valamiért még mindig az a konzervatív elképzelésem van , hogy kizárólag két ember között lehetséges egyszerre. ( Most mindegy , hogy ez egy férfi és egy nő vagy két azonos nemű ember) Na ezt az én drága szívszerelmem aki a Brian névre hallgatott vagyis a mai napig erre hallgat hacsak nem változtatott nevet nem igazán így gondolta. Ugyan mikor velem volt én azt hittem én vagyok az egyetlen aki neki kell és szeret mindennél jobban és gondolatban már az esküvőt tervezgettem egyik nap sikerült rajta kapnom egy kínai kiscsajjal. Na azóta vannak faji előítéleteim... de ezt leszámítva viszonylag pacifista embernek is lehet tekintetni, nem szokásom direkt konfliktusokat generálni. És ha már a káros szokásoknál tartunk.nem élek velük. Leszámítva egyet ami a cigaretta keresztnévre hallgat illetve ha már önpusztításról van szó akkor meg kell említenem azt a korszakomat amíg még Brian hitegetett agyba főbe. Tulajdonképpen bulémiába kergetett. Folyamatosan azt szajkózta, hogy nem vagyok elég vékony, nem vagyok elég jó, nem vagyok elég... és ezt be is bizonyította a megcsalással. ugyan ezért inkább hálásnak kéne lennem, hiszen emiatt jöttem rá, hogy baromságot művelek és így nagy-nehezen kikerültem ennek a betegségnek a poklából, de nem volt túl egyszerű. Utólag belegondolva igaz, hogy a középiskola azzá teszi az embert amirőlk azt hitte sohasem válhat olyanná. Számtalan álmatlan éjszakát bőgtem végig, de megtanultam mindig csak mosolyogni kell. Ha mosolyogsz azt hiszik boldog vagy és nem érdekel semmi. és akkor békén hagynak. AZ mindegy, hogy emiatt naponta hányszor nézed végig a fém szürke pengét amint belemarva a csuklódba bordó folyót hoz létre  amit a könnyek sokasága sem tud elmosni. Talán egy jó pszichológus éveket tudna rajtam dolgozni, talán nem. Talán boldog vagyok így, talán nem kell változás,talán ezt csak beképzelem. Ebben az időben kezdtem érdeklődni a graffitik iránt. rengeteget fotóztam ilyeneket, hiszen a fotós szenvedélyem se  hagyott alább. A 19. születésnapomra kaptam egy kis régies borítójú fekete bőr és kemény fedeles könyvecskét. Ebbe gyűjtöm a verseimet és a graffiti terveket. A magamfajta külsővel rendelkező emberek valójában sokszor közel állnak ezekhez a subkultúrákhoz , mégha ez elég közhelyesen is hangzik. Sikerült beskatulyáznom saját magam ebbe a talán kissé alviláginak és illegálisnak is mondható társaságba. Itt próbáltam ki először a drogokat, mint a füvet, speedet ecstasyt de a keményebb drogok hatására sosem voltam kíváncsi a saját testemen. A szerelem sem kímélte a lelkem, mint írtam már hiába voltam felhőtlenül szerelmes és egy darabig boldog rá kellett jönnöm, hogy ez nem éppen nekem való dolog ugyanis az enyhe túlérzékenységem miatt, minden egyes rossz szót halálos gonddá emelt az agyam.Bár az életem legszebb estéjét mégis ez a srác okozta. Ebből következik, hogy állandóan csak összezavart. Mindig is kettős érzéseim voltak a szerelemben. A legjobb és legrosszabb érzés egyben. Úgy éreztem muszáj elszabadulnom innen és erre kapóra jött az egyetem gondolata. Irány Hollywood!
Még akkor is ha a film fővárosában kegyetlenek lehetnek az emberek még mindig naiv módon hiszem, hogy sikerülhet még elvarrnom az életem számtalan elvarratlan szálát.

Egyéb infók:
~Becenevem Lol, Loli vagy Lola.
~Életem legkínosabb élménye, hogy egyszer megégettem a saját homlokom a cigivel egy bulin, miközben egy barátnőmet öleltem meg.
~ Nem szimpatizálok túlzottan nőtársaimmal.
~Hiszek a fiú-lány barátságban.
~Kedvenc színem a fekete és a vérvörös csak mert ezt használom sminkelésnél legtöbbet.
~Hiszem, hogy a tetoválás öltöztet.
~A művészetet tágabban kell értelmezni a múzeumok poros kacatjainál. EZ a mottóm.
~Legnagyobb vágyam bekerülni a való villába, vagyis nem ==> ebből az következik, hogy rohadt jó a humorom.

A karakter jelleme:  
~A paradoxonnál én leszek az illusztráció...
Tulajdonképpen én vagyok az a személy akinek a külseje teljes ellentétben áll azzal amit belül érez.
Képes vagyok nagyon magamba forduló lenni főként amikor elkap az ihlet, mikor képes vagyok órákat lamentálni azon, hogy az adott fűszál jobbra vagy balra dől-e és ha már ebben konklúzióra jutottam akkor elgondolkodom azon is , hogy miért dőlt el és különben is hogy tud még életben maradni ha már annyiszor taposták el és próbálták ellehetetleníteni. Olyan vagyok aki képes megállni az utca közepén csúcsforgalomban , mert meglát valamit ami elkapja a fantáziáját. Egy pillangó szárnyrebbenése vagy a madárcsicsergés.
Megérint a legkisebb kedvesség is és mindig megjegyzek minden egyes jó vagy rossz cselekedetet irányomban és viszonozom is ezeket. Szókimondó vagyok és őszinte , de próbálom kerülni a konfliktusokat. Van elég problémám nekem másoké nélkül is. Mégis magam elé helyezem mások szükségleteit.
A külsőm ezzel szemben feltűnő, figyelem felkeltő, extravagáns és túlzó. Szerintem ez a stílusok netovábbja, de gyakran elítélnek miatta. Flegmának, direkt swageskedőnek, páwásnak titulálnak és ez gyakran rosszul esik , de sosem mutatom ki.
~Mosolyogj és a világ vissza mosolyog rád!
Bármilyen sérelem ér mindig próbálom, úgy fogadni, hogy ne lássák rajtam ha összetörök. Nem tudok sírni olyan előtt akiben nem bízok meg végtelenül és nem szeretem. Tulajdonképp ez csak önvédelmi mechanizmus de sokan képmutatásnak tartanák ha tudnának róla. Furcsa dolog, hogy mindig azt ítéljük el leginkább akiket nem is ismerünk, mert nem tudjuk az életüket és hogy mi tette őket olyanná amilyenek. A mosolygó máz mögött bennem is érzékeny lélek lapul, talán túlságosan is.
~My skin
A külsőm mindig is bohém volt és erre a korra bizony már szert tettem egy pár ismertető jelre. nevezetesen a tetkóimra amik mindig is nagy részét képezték a személyiségemnek.
Ez a motivumok az életem részét képezik már több éve.nem vagyok az a tipikus lány a sok közül, mégha rendelkezem is a kor alapvető fiatal női ismertető jeleivel a kék szemekkel szőke hajjal és egyéb plázacicás külsőségekkel. Azonban én mégis különbözöm hiszen míg más lányok rózsaszín tütükben parádéznak én jobban preferálom a fekete kissé rockos kihívó stílust, a hatalmas magassarkúkkal. Hozzászoktam, hogy emiatt cafkának neveznek. ez már nem újdonság. Csak mosolyogva megköszönöm. Éljen a szarkazmus !
~Bennem egy költő veszett el
Ugyan a fotózás az életem értelme de sokan nem tudják, hogy a költészettel és az irodalommal is kacérkodom olykor. Van egy féltett füzetem amit csak black booknak hívok magamban. Ez felér egy naplóval, de nem a gondolataimat írom le benne ugyanis azok gyorsabban jönnek, minthogy le tudnám őket írni, inkább a verseimet gyűjtöm benne illetve a graffitik terveit amit magán szorgalomból böngészek. Ugyan közel sem vagyok profi, sőt leginkább csak toy-okat tudnék készíteni azért jól elszórakozom vele. Ezen kívül hasonló nem tudott tény rólam, hogy gyakran  gondolatban narrálom az életem, ha nincs velem a könyv és nem tudom belevésni az adott elborult művésziségeimet, amiből olykor kicsit túl sok is szorul belém.
~What about the f**kin' love?
AH már szerelemre adom a fejem akkor azt csakis szívből és lángolóan teszem. Nem egyszerű elrabolni a szívem , de ha egyszer sikerült akkor az hatalmas atombomba robbanáshoz hasonlatos rózsaszín felhős igazi kis nyáltenger.De azért ilyen nem gyakran esik meg. Nem szokásom hobbyból hódítgatni és teljesen egyértelmű, hogy a szerelem amennyire felspannol annyira el is veszi az életkedvem, ha valami probléma akad. A szerelem egy hatalmas elmebaj.


Szerepjátékos példa:
A lusta téli napsugarak könnyedén bújnak be az ellenük igencsak gyenge védelmet nyújtó kissé jégvirágos ablak mögé. Végigsiklanak a szobán, körbenéznek, mindig sarokba befurakodnak végül az én szemhéjam alá is beverekszik magukat és lustán nyújtóztatom meg ernyedt testemet a hatalmas paplan alatt majd lassan felemelem a pilláimat és felnézek a plafonra. Hirtelen tudatosul bennem, hogy ki is vagyok, milyen nap van és miért is kéne nagyon nagyon gyorsan ránéznem az órára, hogy megtudjam késem-e.Ugyan belül száguldok és gondolataim már régen ott tartanak, hogy öltözködöm, mégis csak lagymatagon nyúlok a telefonom után , hogy megtudjam mennyi az idő. 8:17. Már negyed órája úton kéne lennem. Ezek után tényleg sietősen pattanok ki az ágyból. az asztalomon már ott a kávé. Megállok egy pillanatra amíg felveszem a kávét és elmosolyodom. Anyu még mindig gondol rám azért nagy ritkán, még ha talán inkább le is cserélne.
-Köszi a kávéét!
ordítok ki fennhangon miközben már éppen kutatok a ruháim után, de már nem felel senki. Leesett, hogy csütörtök van. Anya ilyenkor megy át jó pofizni a barátnőihez. Fú de utálom azt a társaságot, az összes képmutató.Miközben ezen filozofálgatok sikeresen felöltözök, legalábbis valami hasonlót művelek. irány a sminkasztal. Pillanatok alatt feldobom a szokásos filmet és futólépésben indulok el otthonról. Felkapom a fotós táskát. Ami persze azért nem olyan könnyű, hogy csak úgy kapdossa az ember dehát na. néha az edzés sem árt. Zsebre vágom a  fülesemet, zsebemben ellenőrzöm, hogy még mennyi cigim van , felkapom a kabátot és a kulcsot , megküzdök az ajtóval és már cikázok is le a lépcsőházban. Leintem az első szembejövő taxit. Hál'istennek csinos csajként valamivel egyszerűbb taxit fognom. Diktálom a címet, majd viszonylag nyugodtan hátradőlhetek végre.Füles, zene be, világ ignorál. Meredtem bámulom a mellettem elhaladó szürke és graffitivel díszített falakat ameddig 20 percen belül meg nem érkezünk a választott úti célhoz. Elegánsan kiszállok a taxiból. ami nálam nagyjából annyit takar hogy fogom magam kivágom az ajtót és bennragad a fél cuccom, vagy kiesek szabályosan. ez esetben csak megbotlottam, kiszállás közben. A lényeg a lényeg, hogy fizettem a taxit és már rongyolok is be a stúdióba, lehet életem egyik nagy lehetőségét cseszem el azzal, hogy nem tudtam időben kelni. A franca, francba, francba!!!
Belépek, a modellek már mind sminkelve, ruhában várakoznak, díszletek felállítva, mindenki csak engem vár. Csodás..Philip már gondolom kitépkedte a fél "hajkoronáját" amiből ígyis csak egyre kevesebb van neki. Az egyébként mindig jókedvű de ritkán hisztis 50-es fazon, mint mindig most is a legújabb divatba öltözködve és ahogy elnézem meglehetősen gondterhelt és ideges arccal mered rám.
-Késtél, siess kérlek, más is szeretne még ma fotózni.
jelenti ki ellentmondást nem tűrően. Bólintok és már sprintelek is a helyemre. Philip egyébként egy tapasztalt és elismert fotós errefelé és gondolom az sem lep meg senkit ha hozzáteszem, hogy meleg is. Fénykorában marha helyes pasi lehetett, mára azért már megkopott a fénye de még mindig nagyon jól tarja magát. Bírom a tagot még akkor is ha  olykor elég tüskés tud lenni és olyankor mindenki falra mászik tőle.  
A sminkes lánytól azért kapok egy bíztató mosolyt ameddig a modelljeim feltápászkodnak a kávéik mellől és kezdődhet a munka. Ez nagyon fontos munka hiszen ez alapján bírálják el bekerülök-e az egyetemre. Veszek egy mély levegőt majd magam elé mormogok valami "kérlek sikerülj" szerűt majd instruálom a modelleket akiknek éppen a nagy barátnőket kéne eljátszani miközben mint tudjuk , nagyon is nem kedvelik egymást. De a képek viszonylag jól sikerülnek hála égnek. Mikor vége a fotózásnak végre kifújom magam. Ezen is túl vagyok...