Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 To be the one you love ~ Alan + Damian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: To be the one you love ~ Alan + Damian   Hétf. Feb. 03 2014, 22:18


Egy újabb nap az Egyetemen, zsúfolásig telt termekkel, unalmas előadásokkal és a halálukon lévő diákokkal. Csak azok bírják ki ép ésszel, akiknél van egy eltöltött aksival rendelkező laptop, okos telefon, esetleg más technikai kütyü. Ami engem illet, új csúcsot fogok felállítani a zöld malacok gyilkolászásában, de lehet, hogy csak szimplán aludni fogok egy keveset.
A ciki az az, hogy fogalmam sincs, hogy hol is lesz a következő órám, így találomra kiválasztok valaki szimpatikusat a tömegből és követni kezdem.  Szép hosszú vörös hajfonat, vékony derék, ízlésesen széles váll, cuki fenék. Olyan személy, akit bármikor követnék.
Az egyik legnagyobb előadóba megy be, az ajtón rápillantok az órarendre, egy bizonyos Washington, A. tartja majd az előadást. A kis vörös mögé ültem be valahova középtájon. Az előadóra szerencsére nem kellett sokat várni, pontosan érkezik.
- Ó a francba - morgok halkan, amint meglátom Washington, A.-t. Az apámat, a szeretőmet, a személyt, aki a legfontosabb nekem. Tehát ezért nem hívott fel! Nem kapta meg az üzenetemet, amit a régi munkahelyén hagytam neki. Lehet, hogy mégsem utál annyira, mint amennyire hittem, de majd... kiderül. Alaposan végig mérem, semmit sem változott, még mindig ugyan olyan kib.szottul tökéletes, mint amilyen négy évvel ezelőtt volt. Lecsúszok a székben, már majdhogy nem fekszem, igyekszem úgy helyezkedni, hogy semmiképpen se vehessen észre. Behunyom a szemeimet és élvezem, ahogy másfél órán keresztül beszél.
Az óra végeztével a tömeggel együtt megyek ki a teremből, majd a következő előadásommal mit sem törődve indulok megkeresni apu irodáját.
Húsz perc mászkálást követően, mikor már épp feladnám a keresést, megtalálom azt a csodás ajtót, amin a neve díszeleg. Gyorsan végignézek magamon, tornacipő, fekete koptatott nadrág, és egy olyan együtteses póló, amit senki sem ismer. A karomon lévő számtalan tetoválás jól látszik, és azt kívánom, bárcsak növeszthetnék rá még egy bőr réteget, csak hogy ne látszódjanak. Akkor már csak a hajammal és a piercingjeimmel kellene valamit kezdeni.
Veszek egy mély lélegzetet, bekopogok, majd benyitok, nem merek apura nézni, hanem először gondosan becsukom magam mögött az ajtót és csak utána fordulok felé.
- Apu... annyira hiányoztál!

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 14:44

Soha életemben nem jártam egyetemre. Őszintén szólva egy kaotikus méhkasnak tűnik, tele fontoskodó idiótákkal, kezdve az intézményvezetővel, folytatva annak a titkárnőjével, na és a diákokról, akik már azelőtt e-mailekkel bombáznak, hogy egyáltalán megtartottam volna az első órámat. "T. Tanár Úr, sajnos az Ön által meghirdetett kollokvium ideje egybeesik egy nagyon fontos szemináriumoméval Pratchett professzornál. Kérem szíves megértését és javaslatait jegyem megszerzésére irányulóan." Most ez komoly? Mi ez? Miért nem képes idejönni, ha akar valamit? Gnómok, gnómok mindenütt... Szívesebben maradnék egy stúdió zajos sötétjében, mint hogy kiálljak a katedrára és órát tartsak. Vizuális nyelv és operatőri ismeretek I. Egy! Mert ebből kettő is kell ám, minimum. Ja, azt is én fogom tartani. A mai napig nem tudom eldönteni, hálás vagyok-e a lehetőségért Evansnek, de ha arra gondolok, hogy ha ez az ára, hogy Damian közelében lehessek legalább szegről-végről, akkor megéri. Alig várom a pillanatot, amikor meglátjuk majd egymást, összetalálkozunk a folyosón, vagy a férfimosdóban, vagy akárhol. Mondjuk, a szakon, amire jár, ez nem kötelező, csak kötelezően választható tantárgy. (Alaposan kiokosítottak a különbségről.) És hiába is frissítgettem a jelentkezőim listáját, a fiú neve csak nem akart megjelenni a listán.
Ebből kifolyólag kissé csalódottan, ám semmivel nem kevésbé energikusan lépdelek be az előadóba, ahol a félév második óráját tartom meg. Mivel az első, egy gyakorlat, meglehetősen jól sikerült egy kupac végzőssel az iskola egyik stúdiójában, még fel is vagyok kicsit pörögve. Lerakom a gőzölgő bögrémet az asztal szélére és belekezdek. Bemutatkozás, néhány tény az anyagról. Egy stréber majom rögtön a vizsgáról és az olvasmányjegyzékről kérdez, úgyhogy azt improvizálom, hogy majd kapnak róla időben értesítést, nem kell aggódni. Ez némelyekből ideges ficergést vált ki. Ekkor hajol félre az a magas, hörcsögképű lány, aki mögött megpillantom Őt. Fel se néz. Hát jó.
Az órát végigtartom, aztán közlöm, hogy ennyi volt. Nincs előadói gyakorlatom, de az ember órákig képes beszélni a szakmájáról, ez mindenkivel így van, hát nekem se okozott nehézséget. Magamnak megjegyzek egypár dolgot, hogy összeszedettebbnek kell lennem, többet kell magyaráznom és kevesebb szakzsargont kell használnom. Aztán egy utolsó pillantást vetek Damian felé, és távozom.
Dühös vagyok. Mivel most van egy másfél órám ebédelni a következő órám előtt, visszamegyek az irodámba és úgy döntök, ismerkedem kicsit az egyetem rendszerével, már ami a virtuális részét illeti. Az irodán egy másik fickóval együtt osztozom, de ő most nincs itt, csak a félig megevett tonhalas szendvicse, ami még azután is bűzlik, hogy bedobom a fiókjába. Levetem a zakómat és rádobom a székre. Ekkor kopogtatnak az ajtón, ami már nyílik is, pedig nem mondtam, hogy bejöhet.
Legnagyobb elégedettségemre, lesütött szemű nevelt fiam érkezik. Vagyis, valaki, aki régen ő volt, de hogy ez most ki és mit akar, arról fogalmam sincsen.
- Üdv, Mr. Sylvestris - köszöntöm fagyosan. Még mindig piszkosul dühös vagyok rá, de már csak az a tény, hogy itt van, engesztel. Egy kicsit. Na és a megszólítás. És a vallomás.
Na de ne higgye, hogy ennyivel el van intézve az egész!
- Fordítsd rá a kulcsot - parancsolom neki, mit sem törődve az általa mondottakkal. - És most ülj le ide! - húzom ki neki a zörgő kerekű széket a számítógépasztal mögött. Felnyitom a laptop tetejét és beugrik a fránya tanulmányi rendszer kezdőoldala, meg a hibaüzenet, hogy kidobott inaktivitás miatt (bánomisén).
Amint kicsi fiam leült, közlöm vele:
- Most szépen feljelentkezel a kurzusomra.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 15:27

Meghűl a vér az ereimben. Nem, ez valami átverés lehet, ez nem lehet az apukám. Nem lehet az a szenvedélyes szerető, akit megismertem, mert ha tényleg Ő lenne az, akinek hiszem nem így üdvözölne. Nem ezzel a fagyos hanggal, valamit bizonyára elrontottam, hiszen egészen biztos voltam, hogy hogyan fog lezajlani az, amikor újra találkozok vele. Számtalan forgatókönyv lezajlott már a fejemben az évek során, míg végül megálmodtam a tökéleteset, és biztos voltam benne, hogy az úgy is lesz. Nem pedig így! Mintha mérges lenne rám, jobban, mint amennyire megérdemlem. Elhagytam, és ez bizonyára rosszul esett neki, de most itt vagyok! Nem érdemlek meg egy kicsit barátságosabb hangszínt? Felkerestem elvégre, ez nem elég?
Parancsára reménykedni kezdek, és ráfordítom a kulcsot, bezárva magunkat az irodába, senki se fog zavarni. Talán innentől olyan lesz, mint ahogy elképzeltem, szavak nélkül egymásnak esünk, úgy, mint anno a szobámban tettük, több hét szünet után, csak most nincs itt anyu hogy ránk nyithasson. Nincs itt senki, csak Ő és én, és a parancsoló szavai. Nem, nem akarok leülni, hacsak nem az ölébe ülhetek. Annyira hiányzott! Legalább hagyná, hogy megöleljem, de próbálkozni sem merek a fagyos szavak után, inkább csak leülök a székre és várom a további utasításokat, amik meglepnek. Feljelentkezzek az órájára? Nem... nem tehe... de igen, akarom.
Belépek a rendszerbe a felhasználónevemmel és a jelszavammal, kikeresem a kurzust, rákattintok, hogy feljelentkezek, de hiba üzenetet ír ki. Tanácstalanul nézek fel apukám gyönyörű arcára.
- Nem enged… Elérte a max létszámot és… ekkor más órám van, nem tudnék bejárni. – Utálom ezt mondani, pedig én ott akarok lenni az óráin, az első sorból vágyakozó tekintettel hallgatnám minden egyes szavát, de nem lehet, az, hogy ma bent voltam… merő véletlenből történt.
-Talán majd.. jövőre

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 15:40

Látom, eléggé megdöbben azon, ami történik. Legszívesebben megragadnám azt a nyavalyás rongyot amit ruhának nevez, megráznám alaposan, aztán feltolnám a falra és addig csókolnám, míg le nem esnek róla a tetoválások és azok a karikák az arcában. Hihetetlenül mérges vagyok rá, hogy volt képes ezt művelni a gyönyörű testével?! De legalább még engedelmeskedik, még akkor is, ha nem épp a legkedvesebben üdvözöltem és hívtam magamhoz. Ahogy közelebb oldalog, érzem az elképesztő vágyat felhorgadni bennem, ami régen is úgy vonzott hozzá, mint a mágnes. Ostoba moly vagyok és ő a lámpásom. Még mindig. Ennyi év után is.
Leül és én ott állok mögötte. Kicsit lehajolok, beszívom az illatát, mely már teljesen más, mint szúrós kamaszszaga, melyre emlékeztem, mégis ott van benne az a leheletnyi mézillat, amely a pórusaiból párolog, ha eléggé koncentrálok rá, érezni. A rengeteg tintarajz sem tudta elvenni ezt belőle.
Figyelem ügyes ujjait, amint fel-le szánkáznak a klaviatúrán, aztán én is látom a hibaüzenetet.
- Ostoba rendszer - szusszanok mérgesen. Villogó szemekkel nézek le Damianra, amint elkezdi sorolni a kifogásait. - Nem érdekel, majd lejelentkezel a másik órádról.
Az asztalra támaszkodom, áthajolva felette, és kiléptetem, belépek a saját accountomba. Nem nagyon vagyok otthon ebben a dologban, de kibővítem eggyel a létszámot.
- Na most már fel tudsz jelentkezni. Egyébként hogy s mint? Mikor akartál felhívni, hogy hazajöttél? - kérdezem, a hangom szinte könnyed, de ott érezni benne a keserűséget, amelyet a hiábavaló várakozás hagyott bennem. Nem egyenesedem fel, ugyanúgy közelről hajolok Damian fölé, beborítva őt teljesen.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 16:59

- Nem jelentkezhetek le róla, kötelező tárgy. - Ebből nem engedek, nem érdekel, hogy rég láttam, az sem, hogy ezt most parancsba adta nekem, akkor sem adhatom le azt a tantárgyat… Maximum megpróbálhatom átpakolni másik időpontra, de annak az esélye, hogy azokon van még hely egyenlő a nullával. A félév elkezdődött, a kurzusok telítődtek, én pedig szenvedhetek miatta, vagy járhatok a tanár nyakára könyörögni, hogy vegyen fel még arra az órára, az sem zavar, ha végig kell állnom majd. Be akarok járni apu óráira, gyilkos pillantásokat küldeni azok felé, akik elkezdenek róla susmorogni, hogy milyen jó is lenne eltölteni vele egy pásztorórát.
Újra belépek, feljelentkezek az órára, majd sikeresen átpakolok pár kurzust, hogy mindenre be tudjak járni, szerencsém volt, még mindenhol akadt egy két üres hely. Igaz, így az órarendem teljesen kaotikusra sikeredett, de majd csak lesz valahogy.
Még mindig közel van, azt vártam, hogy majd elhúzódik tőlem, vagy legalább felegyenesedik, de nem! Aljas gazfickó, mindig is az volt.
- Nem hívhattalak fel, hiszen mi van, ha anyu veszi fel a telefont? Nem akartam vele beszélni, még nem szabad, hogy megtudja, újra itt vagyok. Ki fog akadni, ha meglát. De kerestelek, voltam a háznál, láttalak vele. Boldognak tűntetek. - Nem kevés keserűség cseng ki a hangomból. Nem lehetek a saját anyukámra féltékeny, mégis rosszul esik, ha boldognak láthatom őket együtt. Szerelmesen egymáshoz bújva, halkan susmorogva. Régen legalább is ez volt, egyszer egyszer elkaptam őket így, és a szívem szakadt meg, de tudom, hogy soha se lehetett volna Apu igazán az enyém.
- Írtam neked egy levelet, hogy visszajöttem, adtam mg elérhetőséget is.. leadtam az előző munkahelyeden a portára, hogy adják oda neked. Nem mondták, hogy már nem dolgozol ott. - Mesélem neki, hogy ha amiatt haragszik, mert nem kerestem, akkor a haragja teljesen alaptalan, hisz kerestem őt. Első dolgaim között volt leadni azt a pár soros levelet.
Olyan átkozottul közel van! Meg akarom csókolni, de nem merem, el fog utasítani, kiküld az irodából nekem pedig a szívem törik majd össze. Bizonytalan vagyok vele kapcsolatban, mit lehet, és mit nem, egyáltalán kellek e még neki, szeret egyáltalán? De nem bírok magammal, ha a száját nem is, de valahol muszáj hozzá érnem, felnyújtózok, és a nyakába csókolok, finom meleg, puha bőre van, pont olyan amilyenre emlékeztem, illatos és ellenállhatatlan.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 19:59

- Cöh - fejezem ki, mekkora hülyeségnek tartom ezt az érvelést, egyáltalán nem vagyok rá kíváncsi. Aztán egy enyhe kis mosollyal figyelem, hogy végül csak elkezd szöszmötölni. Egyik óra ide kerül, a másik oda, nagyon profinak tűnik, én meg csak néztem általában a saját órarendemre is, mikor az informatikus gyerek beállította nekem. Elégedett vagyok az eredménnyel, mert végül is nekem csak az számít, hogy mostantól Damian a diákom.
- Remek - közlöm vele, amint végez és felnéz, majd összevont szemöldökkel nézek le rá.
- A mobilszámomat ezek szerint kidobtad? - érdeklődöm, hiszen ez is egy nagyon gyenge kifogás. Hát mi van, ha Ann veszi fel a telefont? Lerakja! - Hát én is kiakadtam, amikor megláttalak - közlöm vele morranva, és bólintok. - Láttalak a háznál. Anyád nem vett észre, de én felismertelek.
Azt, hogy boldognak tűntünk, nem kommentálom, bár valami szomorú-dühös indulat átsuhan a pillantásomon. Ne keseregjen itt nekem! Ő ment el.
- Hová? A stúdióba? - kérdezem. - A portásokat hetente cserélik, nem csoda, hogy nem mondott semmit - húzom el a szám. - Ennél több eszed is lehetett volna, mint hogy odamenj... - jegyzem meg, nem túl kedvesen méltatva a cselekedetet, bár a szándék azért bájos. Ez tipikusan olyan mulya Damian-dolog. Még mindig kajla kamasz, hiába ment el "önállósodni"... És ez tetszik. Örülök neki, bár elég aljas ez az öröm, hiszen arra gondolok, hogy így majd továbbra is szüksége lesz rám, és én lehetek az apja megint, és terelgethetem az életben... pedig milyen egészségtelen gondolkodásmód ez! Minden apa azt akarja, hogy a fia felnőjön és a saját lábára álljon.
Közel vagyunk egymáshoz, érzem a lélegzetét a nyakamon. Érzem gyönyörű óceánkék szemeinek pillantását magamon. Érzem a vágyát és érzem a sajátomat is. Tekintetem ezt az új, 4 évvel idősebb arcot fürkészi, a kifejezést az arcán, a piercingeket... És végül ő cselekszik először, ő bújik a nyakamhoz és csókolja meg apró pillecsókkal, amit talán nem is gondolt komolyan.
A széket magam felé fordítom, amin ül, és a hajába túrok. Régen nem volt ilyen hosszú, és nem volt ilyen kócos sem. Hol az én jól fésült kis hercegem? Tudom, hogy itt van valahol a teletetovált, feketére festett hajú kis kobold alatt. Vajon ugyanolyan ízű a csókja?
- Damian, hogy nézel ki? - szalad ki a számon éppen ez a kérdés, mikor annyi minden mást akarnék tudni! De a rosszallásom képtelen vagyok véka alá rejteni. - Mi ez a rengeteg firka rajtad, úgy nézel ki, mint aki most szabadult a börtönből!
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 20:57

- A mobilszámodat elveszítettem. Szó szerint a tengerbe veszett. - Bűntudatom volt egy darabig miatta, de aztán rájöttem, hogy az a telefon valóban a tenger mélyén lesz a legjobb helyen, számtalan olyan képpel és jegyzettel rajta, amit ha újra megnézek azonnal szaladtam volna haza hozzá. Még szerencse, hogy az akkori lány vagy srác, akit bolondítottam épp a képek között akart nézelődni a telefonomban, és… véletlenül kicsúszott a kezemből és a vízbe esett. Jah igen… Ez egy tengerjáró hajón volt.
-Láttál! Miért nem jöttél utánam? – Az én mentségem tiszta, nem akartam anyuval találkozni, de Ő miért nem jött utánam? Vagy miért nem keresett fel utána? Miért nem keresett?
- Igen, a stúdióba, és ezt nem tudhattam, nem sűrűn jártam bent a munkahelyeden, és nem is meséltél róla. Vagy ha igen akkor pedig nem erről. - Hogy ki hibája ez az egész talán nem kéne feszegetni, hisz tudom, hogy az én hibám. Én tehetek arról, hogy el kellett mennem, arról, hogy elérhetetlenné tettem magam, és arról is, hogy nem tájékozódtam arról, hogy mi is van vele mostanában. De hát nem szabadott, hogy tudjak róla!
Nagyon sok mindent megbántam, amit csináltam az elmúlt években, de azt valójában nem, hogy nem kerestem. Kellett ez a szünet, legalább is nekem nagy szükségem volt rá. Világot láttam, számtalan dolgot megtapasztaltam, amit itthon nem tudtam volna, vagy ha megteszem, akkor utána hatalmas bűntudatot érezem volna, mert nem akartam sohasem csalódást okozni apunak.
Hosszasan csókolgatnám a nyakát, harapdálnám, de nem lehet, nem tudom miként viszonyul ahhoz, aki vagyok… aki lettem.
Maga felé fordítja a széket, a hajamba túr, úgy helyezkedek, hogy közelebb lehessek hozzá, gyorsan végigsiklik rajta a tekintetem. Még mindig olyan nagy, mint volt. Magas és izmos, egy olyan test, amit régen ismerhettem, és most sem vágyok másra, csak arra, hogy újra felfedezhessem. De nem lehet… olyan sok mindent nem lehet most megtennem, amit régen meg lehetett.
- Rengeteg helyen voltam, rengeteg olyan dologban volt részem, amit nem akarok elfelejteni. Igaz van, ami hirtelen felindulásból került rám, vagy csak… nem voltam magamnál. Nem most… már egy bő éve. - Az utolsót halkan teszem hozzá, nem is terveztem elmondani, de ha már felhozta… később úgy is kiderülne, és csak még mérgesebb lenne rám.
- Már nem tetszem igaz? Így már más, mint régen volt. - Hatalmas kék szemeimmel ártatlanul, és szomorúan nézek az Ő szépséges kék lélektükreibe. A szemeim nem változtak, talán azokból rájön, hogy belül ég ugyan az vagyok, aki régen voltam.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 04 2014, 22:46

- Mindenre lesz valami magyarázatod? - fortyanok föl. - Ha meg akartál volna keresni, megkereshettél volna! - szögezem le, ebből nem engedek. - De nem akartál, hát nekem kellett utánad jönnöm ide. Mégis mit gondolsz, minek vagyok itt?!
Damian amilyen szép, annyira naiv néha, de akkor is az én kicsi fiam. Egyébként, megértem őt, mármint, azt hiszem, hogy megértem, mi zajlott le benne, de valójában, mivel sose beszélt erről, nem tudhatom.
A kérdésére, hogy miért nem mentem utána akkor, ott... megvonom kissé a vállam. Utána mehettem volna. De azok után, hogy elrohant... Minek tettem volna ilyet?
- No igen. Akadtak érdekesebb témáink is - emlékszem vissza arra, miért is nem meséltem neki a munkahelyemről.
Hosszan nézem őt, beszédes arcát, szépséges szemeit. Megfogom keskeny kis állát, mely szintén markánsabb lett az évek során, akárcsak arcvonásai. Úgy érek hozzá, mint azelőtt, mintha 4 év el se tűnt volna. Pedig ellopta tőlem ezt a 4 évet. Ellopta magát tőlem! Legszívesebben felpofoznám! De csak megfeszülnek az ujjaim finom arccsontján.
- És ez az oka annak, hogy összevarrattad magad?! - háborodom még mindig fel ezen a dolgon. - Mi az, hogy nem voltál magadnál?
Aztán leesik, mit is mondott. Pislogok. Elengedem. Felegyenesedem.
- Álljon meg a menet... Te börtönben voltál?
Megrázom a fejem. Bámulok rá. A börtönben biztos mindenki megdugta! Amilyen kicsi és védtelen! Beleőrülök a gondolatba, hogy mocskos bűnözők érintették az ÉN Damianomat.
- Nem kellett volna elengednem téged... Miért nem SZÓLTÁL? - verek öklömmel az asztalra, majd ellépek a szék elől. A zakóm zsebébe túrok és előveszek egy összeroppant cigarettásdobozt, a számba dugok egy szálat és feszülten rágyújtok.
- Hagyjuk ezt most! - fenyegetem meg az égő cigit az ujjaim közt tartva, miközben az csendesen füstölög. - Damian, eltűntél négy évre, azt se tudtuk, élsz-e vagy halsz, egy sort se írtál, egy telefont nem eresztettél meg, erre kiderül, hogy börtönben voltál, úgy tele vagy varrva, mintha egy motoros banda kurvája lettél volna, visszajöttél és még csak nem is szólsz róla, teljesen eltorzítottad a külsődet, mégis mi a fene történt veled?! - tajtékzom és fel-alá járok az asztal előtt amin a számítógép van.
- Ne nézzél rám ilyen bambi szemekkel, mert borzasztóan dühös vagyok rád! Magyarázattal tartozol fiatalúr! Szóval gyerünk, kezdhetsz mesélni!
Mérgesen megállok és a cigibe szívok, rámeredek. Várom a szavait.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Szer. Feb. 05 2014, 01:09

Úgy mondja, mintha azért mentem volna el, mert el akartam volna menni, és ez nagyon rosszul esik. Pontosan tudja, hogy nem volt más választásom, ha maradok, akkor továbbra is folytattuk volna a kis viszonyunkat, és a rólunk készült videó meg fölment volna az internetre és ki tudja, hogy mik lettek volna annak a következményei. Talán teljesen tönkre ment volna az életünk.
- Elmentem, mert el kellett mennem. Ha jelentkezek, ha beszélek veled azonnal vissza jöttem volna! De nem jöhettem vissza. Ne csináld ezt velem! Nem azért mentem el, mert olyan, hú de sok kedvem volt hozzá! - szalad ki a számon ez a pár mondat a mini dühöngésének következtében. El fogok neki mondani mindent. Tudnia kell mindent, és talán akkor majd megutál, ha megtudja, hogy miket csináltam az évek során, megundorodik tőlem, és nem akar majd többet látni.
- Igen, börtönben voltam, de csak pár hónapot, nem volt vészes. Csempésztek be nekem cigit mások, és azzal tudtam kereskedni, dohányt adtam, és cserébe nem bántottak. Biztos volt fedél a fejem fölött és rendszeresen kaptam enni. Ritkán éltem olyan jól, mint abban a rövid időszakban. Nem akartalak felhívni, nem akartam, hogy gyere és megments, én kevertem magam olyan helyzetbe, nekem is kellett kiszenvednem magam onnan. Sikerült. Kijöttem, azóta tiszta vagyok, többé-kevésbé. Drog birtoklásért csuktak le. - Csukom be egy pillanatra a szemeimet, majd újra rá nézek. Ki fog borulni, tudom, hogy ki fog. Mikor ezeket csináltam még biztos voltam abban, hogy soha többé nem jövök ide vissza, és nem kell majd apu szemeibe néznem, és elmondanom ezt. Titkolózhattam volna is, de minek? Egy kicsit utána jár annak, hogy hol is voltam, és simán kideríti, hogy most már a kicsi fia büntetett előéletű.
- A tetoválások… mindegyiknek más jelentése van… kivéve párat, mert azoknak ugyan az. Gyenge pillanataimban csináltattam őket, amikor már nem bírtam tovább, és nagyon hiányoztál. - Megmutatja a kézfejét a Dragonfly írást – - Ez te vagy. Van egy ilyen a mellkasomon is. - Nem mondom el, hogy hogyan is néz ki az, nem kell tudnia, nem kell tudnia, hogy milyen elesett pillanatomban lehettem akkor, amikor azt csináltattam.
- A többi pedig… Egy-egy kis történetet mesélnek el, sem a hely sem az idő nem megfelelő arra, hogy elmondjak azokkal kapcsolatban mindent, már ha érdekel. - Sóhajtok fel.
- Számtalan helyen voltam az évek során, számtalan embert ismertem meg, és jó párral együtt is voltam. Próbáltalak elfelejteni, valahogy kiverni téged a fejemből, de nem ment, pedig hidd el, mindent kipróbáltam. Sokféle emberrel kezdtem, de senki sem volt olyan, mint te. Senki se érhetett fel hozzád. Hiányoztál. -

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Szer. Feb. 05 2014, 11:08

- Persze - morranok. - Tudom.
És tényleg tudom. De attól még baromira fájt a hiánya. Kissé megenyhül azonban a pillantásom, amint arról kezd beszélni, hogy ha beszéltünk volna, azonnal hazarohant volna a karjaimba. Akkor is, ha nem igaz, ez kedves. Édes.
De ettől még baromira dühös vagyok rá amiatt, hogy ilyen lazán kezeli ezt a börtön-dolgot, ezt a hatalmas nagy szégyent. És a tetoválásokat. És a drogot!
Kap egy pofont. Akkor is kap egy kurva nagy pofont, ha azt állítja, hogy azóta tiszta. "Többé-kevésbé." A piercingje felsérti a kezem, végigkarcol, de neki is felszakad egy seb az arcán. Ez kijózanít, zsepit veszek elő és nyomom Damian arcára, leülve az asztal szélére hozzá. Felitatgatom az ajkát aztán hallgatom tovább.
- Damian, tudod, hogy én is ugyanígy kezdtem. Kis drog, kis fű, kis ez-az. Aztán engem is lecsuktak. Mondjuk engem egy teljes évre, és nem volt mókás. Nem akarom, hogy úgy végezd mint én, neked nem szántam volna ezt... Mondd meg őszintén, tényleg leálltál velük? - nézek a szemébe, megfogva az állát megint. Vallatja őt zord pillantásom szigorúan. Nem hagyom, hogy ne feleljen, egyszerűen nem.
Lenézek a megmutatott tetoválása.
- Ezt rólam? Miért? - kérdezem összevont szemöldökkel, nem vagyok otthon a szimbolizmusban. - Nagyon hízelgő - nézegetem tovább az írást, pillantásom a mellkasára siklik, szinte átfúrom a pólót a szememmel. Vajon mi lehet ott? Néhány tetkó kilóg a póló alól. - Majd egyszer elmeséled - bólintok egyetértőn, hisz tényleg nem a legmegfelelőbb hely és idő...
Szomorúan nézem őt, sóvárogva, vágyódón. A szavai pont oda érnek, ahová nem akartam, hogy bárki is érjen az elmúlt négy évben. Végül nem bírom tovább, felrántom a székből és a karjaimba kapom, átölelem, magamhoz fogom szorosan az én apró, kicsi hercegemet. A nyakába csókolok, a hajába szagolok, sóhajtok és kezeim meghatottan barangolják be hátának csontjait. Sokáig csak ölelem őt szinte összeroppantva míg végül meg nem tudok szólalni legyűrve elfogódottságom:
- Te is nagyon hiányoztál. Minden nap gondoltam rád. Minden nap vártalak. Azt hittem, egy év után, két év után visszajössz, aztán kezdtem azt hinni, sohasem látlak többé. Képtelen voltam elviselni. Mikor láttalak az utcán, nyomozni kezdtem utánad, ezért jöttem végül ide tanítani... Annyira örülök, hogy végre itthon vagy, soha többé nem mehetsz sehová, megértetted? Többé nem hagyhatsz el...
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Szer. Feb. 05 2014, 22:28

Az arcom ég, megnyalom a szám, fémes ízt érzek, a vér ízét amit nem lehet össze keverni semmi mással sem. Megütött, nem gyengén, nem is csak figyelmeztetően, hanem alaposan felképelt, talán megérdemlem, talán ez a büntetésem, azért amiért ilyen sokáig távol voltam, és az életmódomért, amit folytattam. Nem érdemeltem meg. Ennél sokkal jobb bánásmódot érdemlek! Ölelnie kéne, csókolnia, nem pedig bántania! Mégis milyen szeretet az ilyen? Egyszerű… semmilyen.
Mondandóját végighallgatva a szemeibe nézek, nem is hagyja, hogy másfelé nézzek, tekintetével fogva tart, elbűvöl, akármit kérdezhetne, őszintén felelnék neki, nem fogok a szemébe hazudni, sohase tenném. Másnak pofátlanul lehazudom a csillagokat is az égről, de neki képtelen vagyok bármi olyat mondani, ami csak egy kicsit is sántít. Miért teszi ezt velem? És ami fontosabb, mégis hogyan? Varázserővel bíró gyönyörű férfi az én drága apukám.
- Nem. Nem álltam le velük végleg. Egy-egy jointot még elszívok, esetleg party drogot veszek be, de durvább anyaghoz már a börtön óta nem nyúltam. - Vagy hisz nekem vagy nem, vagy kiakad, vagy nem, de ki fog akadni, pláne az előbbi hegyi beszéd után. Azt hittem, hogy mi nem ilyenek vagyunk, nem szokásos apa-fiú viszony van köztünk, nincsen szükségem hegyi beszédekre, arra, hogy megmondja, nem ilyen sorsot szánt nekem.
A tetoválásokról szívesebben beszélek már, neki legalább is, mindenki másnak a tetoválásaim tabu témának számítanak. Vannak, és? Senkinek semmi köze hozzá, hogy miért is „csúfítottam el” a testemet különféle mintákkal.
- Szabad szellemet és a vadságot jelképezi. Számomra ezt jelentetted te… - Nem akarom kifejteni neki. Nem akarom, hogy tudja, mennyire nyomorultul is éreztem magam akkor, amikor azokat a tetoválásokat csináltattam. Ha megtehetném, akkor visszafordítanám az időt, és amikor elutazok Őt is magammal vittem volna, mit sem törődve a következményekkel, azzal, hogy akkor anyu újra belekezd az önsanyargató dolgaiba, újra inni kezd, és talán soha sem állna meg.
Felránt, és összerezzenek. Nem tudom, mire számítsak, így az előzőek után bántásra számítok. Arra, hogy a gyomromba térdel, amiért összevarrattam magam, vagy még mindig a drogok miatt. De nem, nem bánt, vagyis gyakorlatilag igen, mert nem jutok levegőhöz, úgy szorít magához, de nem bánom, szorítson ki belőlem mindent, boldogan fogok meghalni a karjaiban. Végre a karjai közé simulhatok, széles mellkasához bújhatok, bőrömön érezhetem az ajkait. Annyira piszkosul hiányzott ez már! Miért nem jöttem vissza előbb? Hogy lehettem ennyire ostoba?
Kezeimet szorosan köré fonom, kihúzom az ingét a nadrágjából, és a felsője alá csúsztatom a kezeimet. Nem csinálok mást, nem kezdem el simogatni, nem csinálok semmit sem, csak annyira vágytam már arra, hogy újra érinthessem a bőrét! Nem holmi puccos boltokban vásárolt ruhát akarok magamhoz ölelni, hanem őt, csakis őt.
- Nem akartam haza jönni. Soha, pedig minden pillanatban haza vágytam hozzád. Nem megyek el többet, nem hagylak el, megígérem, ha megyek, viszlek magammal, nem érdekelnek a következmények. Nem akarok még egy ilyen évet, de még csak egy hetet sem. Ha nyomoztál utánam miért nem kerestél fel? Miért nem hívtál vagy látogattál meg? Vagy kaptál el hamarabb a folyosón? - Nem bírom ki, nem bírok magammal, túl sokáig vártam már… Felágaskodok és megcsókolom. Puha, finom, pont mint régen.
- Minden úgy lesz, mint régen?

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Pént. Feb. 07 2014, 11:34

Nagyon elégedetlen vagyok a válasszal, meg is csóválom a fejemet. Miközben a cigi csonkára ég az ujjaim közt és jobb híján a parkettára hamuzok, elengedem őt. Mégis mit vártam? hogy elmegy messze és még csak ki se próbálja a drogokat? Hisz az anyja fia! És az apja is egy senkiházi volt, Ann mesélt róla épp eleget. Ehhez képest szinte csodával határos, hogy Damian képes többé-kevésbé normális életvitelt folytatni és nem fetreng a saját húgyában-hányásában naphosszat. Igaz, neki is megvannak a lelki sérülései, elvégre nem véletlenül talált szerelemre életében először az én karjaimban, és egyáltalán, semmi sem véletlen, ami köztünk történt, és történik most is.
- És miért? - kérdezem inkább, még egyet szívva a cigiből mielőtt elnyomnám és a papírkosárba dobnám az elhamvadt cigarettavéget. - Miért használsz ilyesmit? Nem érzed, mit tesz veled?
Komolyan kíváncsi vagyok rá, mi a válasza erre, hisz annak,a ki próbálta a kemény drogokat, 1-1 joint lófszt nem ér és az ekik is csak maximum arra jók hogy jobban menjen a seggrázás egy melegbárban. (JÉZUSOM, Damian egy melegbárban, szétszednék!)
- Nem egészen értem - vallom be őszintén, tovább nézve a "dragonfly" feliratos tetoválását. - Hiszen bujkálnod kellett miattam, hazudoznod, titkolóznod mindenki előtt, megnyomorítottalak... - nézek rá komoran, de őszintén. Hiszen felesleges kertelni és felesleges szépíteni a dolgokat. - Ezért mentél el, mert nem bírtad tovább, és mert a lebukás veszélye fenyegetett.
Sóhajtok. Korábban legalább értettem őt, ismertem a vágyait, a gondolatait, szívesen mesélt mindenféléről, az írásairól, az álmairól, aztán egyszerűen csak tönkrement minden, mikor elment. annyira hiányzott! Ezt akarom tulajdonképp elmondani azzal, hogy ilyen hevesen és szorosan ölelem magamhoz őt. Szeleburdi kis keze máris vetkőztetni kezd, de végül megáll, megelégszik testem melegével. Jobb is, különben nekem kellene megálljt parancsolnom neki ahhoz pedig semmi kedvem.
- Helyes - bólintok rá az ígéretére, kicsit kevésbé szorosan markolom, de még mindig nagyon közel tartom magamhoz, nem is engedem el épp csak ránézek. - Így jobb volt - válaszolok mindenféle buta és esetlen magyarázkodás helyett. Mit is mondjak? Hogy azt akartam, olyannak lásson, akit tisztelhet? Hiszen ha egyetemre jött nyilván tiszteli a tanárait. Én már egyszerű apuként nem lettem volna elég neki, de ezt nem közlöm vele.
Szám úgy csap le apró szájára, mint egy ragadozó. Alig ér hozzám, máris harapok, nyelvem ajkai közé csúszik, birtokba véve a száját ahogy legszívesebben újra birtokba venném egész összetetovált kilyuggatott testét is, hátha letörölhetem ezzel róla a mocskot és mindazt ami történt vele.
- Nem. Nem lesz olyan - lihegem végül a szenvedélyes csókot félbeszakítva. A hajába túrok a halántékánál és gyönyörű ékkőszemeibe nézek. - Más lesz. Okosabbak leszünk. Senki nem zsarolhat meg téged még egyszer, senki nem üldözhet téged még egyszer el mellőlem, senki sem választhat minket el, mert azt egyszerűen megölöm.
Homlokon csókolom, mintha csak fogadalom volna.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Pént. Feb. 07 2014, 20:45


- Épp azért csinálom, amit tesz velem. Az a pár óra fenomenális, utánozhatatlan. Nem olyan, mint a kemény drogok, nehezen álltam meg, hogy ne szokjak rájuk, de sikerült „tisztának” maradnom. Kell az a kis pörgés, amit a joint vagy a bogyók okoznak, nem mindig, de néha néha… nagyon jól tud esni, mikor összecsapnak a fejem fölött a hullámok, és már semmim sincs, csak a bogyók. - Segít ellazulni egy buliban, elfelejteni azt, hogy miből is fogok holnap kaját venni, vagy hol fogok másnap aludni, mert sokszor egyik sem volt biztos, az a pénz, amit anyu átutalt nagyon hamar elfogyott, kellett munkát szereznem, pénz kellett valahogy…
- Egyiket sem tetted. Nem miattad hazudtam, nem miattad titkolóztam, és nem is nyomorítottál meg. Fogalmad sincs, hogy mit jelentett az az este, amikor beléptél először a ház ajtaján, ahogy azt sem hogy mit az amikor megcsókoltál. Tudod milyen életem volt előtted? Meséltem, egészen biztos vagyok benne, hogy tudod milyen körülmények voltak otthon az érkezésed előtt. Lehet, hogy anyu ködösíteni akart, de tőlem megtudhattad az igazat, hogy nem foglalkozott velem, napokra eltűnt, félt a szemembe nézni! - A hangom kelleténél hangosabb lesz, rögtön el is hallgatok, mert eszembe jut, hol vagyunk, eszembe jut, hogy ha hangos vagyok azt mások meghallhatják, elkezdenek kíváncsiskodni, megpróbálnak majd bejönni… azt pedig most egyáltalán nem akarom.
- Felszabadítottál az addigi rabszolga életemből. Azért mentem el, mert el kellett mennem, nem azért mert nem bírtam tovább. Ha maradok, akkor nem bírtam volna  a távolságot tőled, amit tartanunk kellett volna. Egy idő után meggondolatlanná váltam volna, és talán úgy csókollak meg a nappali közepén, hogy az összes ablak tárva nyitva van, anyu pedig a szomszédos szobában van, és bármikor átjöhet. Nem utasítottál volna el, tudom… mert a távolság nem csak engem, hanem téged is megőrjített volna. Emlékszel mi volt az érettségim előtt, mikor anyu nem hagyott magamra egy fél percre sem. Majd megőrültem már, hogy végre azzal lehessek, akit szeretek, hogy a karjaidba bújva menedéket keressek. - Hallgatok el végül, mert úgy érzem elég volt ebből, pontosan tudja, hogy mit érzek, nem kell elmagyaráznom neki azt, hogy mennyire szenvedtem nélküle, hogy ezért kellett a pia is és a drog is, hogy hátha azok segítenek majd felejteni. De nem ment és a bőrömre varrt minták pedig egyáltalán nem segítettek abban, hogy bármennyire is túljussak rajta. Mindig emlékeztettek rá, hiszen ez volt a céljuk.
Most viszont hozzá bújhatok, szorosan, kipréselve minden levegőt közülünk. Vastag erős karjai közé simulhatok, olyan régen volt már, hogy igazán boldognak érezhettem magam. Még az sem számít, hogy épp az előbb csattant a keze az arcomon, és a pofon helye még mindig ég, nem számít semmi sem, csak az, hogy végre itt van. Harapásra nyílik a szám, beengedve a nyelvét, ha eddig kételkedtem is abban, hogy még mindig úgy érez, mint régen, hát akkor most minden kételyem elszállt. Körmeim a hátába mélyednek, még közelebb akarom húzni, de nem lehet, akkor már magamba húznám, ahhoz pedig túl sok ruha van rajtunk, és… nem engedné. Nem itt és nem most, mégis nyüszögök mikor véget vet a csóknak. Nekem még nem volt elég.
- Ne mond ezt. Ne mondj olyat, ami nem igaz, mert sok minden vagy, de gyilkos nem, azt pedig nem fogom hagyni, hogy miattam azzá válj. Majd kitalálunk valamit, ha megint olyan helyzetbe kerülnénk, de most okosabban leszünk, kitalálunk valami rendszert, vagy szállodába megyünk, ahova senki sem jár. - Elhúzódok tőle. Ne mondjon olyat, ami nem igaz, mert tudom, nem lenne képes megölni senkit sem.  Ő nem olyan típus, vagy ha mégis akkor nagyon félre ismertem az évek során, vagy csak ennyire megváltozott volna, míg távol voltam?


_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 11 2014, 16:29

Hallgatom és egész egyszerűen nem hiszem el, amit az én egyszer gyönyörű, egyszer okos kisfiam mond, nem kellene ilyen butaságokat beszélnie. De most le kell süllyednem erre a szintre úgy látszik. Hiába van nagy tapasztalatom abban, hogyan beszéljek a drogokról és azok károsságáról, embert próbálóan megalázó lényéről, sose kellett azt az embert győzködnöm, aki nekem a legfontosabb a világon, és akinek meg se lett volna szabad engednem hogy akár egyetlen pirulát vagy bélyeget is a nyelvére csúsztasson.
- Ez az egész kamu, Damian. Igazából nem érzed jobban tőle magad, csak egy ábránd. Minél többet használod, annál kevésbé hat, és aztán egyre csak rosszabb lesz. Pár óra fenomenális jókedvért nagy árat kell fizetned. Ha azt akarod mostantól, inkább gyere hozzám - villantom meg a szemem felé egy dévaj ígérettel bennük, és megsimítom az arcát begörbített ujjammal. Legyek bármilyen dühös, a szigorral semmire sem mennék, hiszen annyira kamasz még, még ha szép kerek egész mondatokban is fogalmaz... Az neki mindig jól ment.
Szavai melyekkel vigasztalni próbál kedvesek, megsimogatják töredékessé szikkadt lelkem és porrá zúzódott, kiszenvedett szívem, de igazából nem segítenek. Tudom, hogy mindezt megtettem, szóval kár bizonygatnia az ellenkezőjét.
- Tudom - mondom ismét, ezt csak, hisz mi mást is lehetne? Tudom, mennyire súlyosan elhanyagolt fiú volt Damian, és hogy mennyire szüksége volt kettejük családjának az apai kézre, jelenlétre. Megsimítja hüvelykujjam dacos kis száját. - Mégis mit gondolsz, miért léptem be az életetekbe? - Eltöprengőn nézem egy darabig, majd új lélegzetet veszek.
- Fogadjunk, fogalmad sincs, hogy nekem is mekkora szükségem volt rád. Lehet, hogy nem bírtam volna a távolságot. De ha ez lett volna az ára annak, hogy együtt legyünk, kibírtam volna. Ha cserébe minden nap láthatlak, vagy legalább hallhatom a hangod. Most is meggondolatlan vagy - említem. - De legalább itthon vagy.
És én megölelem és el sem eresztem őt. Ujjaim végigszántják felnyírt-megnövesztett haját, belecsókolok, megborzolom. Szeretve fogom testét, ismerkedem meg vele újra, lassan, apránként, ahogy a száját is ezzel az új kellékkel, a piercinggel (ó, hogy tépném ki az összeset). Megnyalom a szám, lenyalva róla Damian csókjának ízét. Teljesen más, mint régen. Cigaretta- és drog- meg alkoholízű. Hiányzik belőle az az íz, az édes ártatlanságé, mikor a legnagyobb bűne az volt, hogy túl sok desszertet evett vagy nem csinálta meg a leckéjét. És hogy karmol! Mint egy ijedt kismacska, aki attól fél, mindjárt leejtem.
Komolyan néznek rá szemeim.
- És ha az vagyok? - kérdezem. A tekintetem egészen megváltozik, mondjuk, én ezt nem tudhatom, csak azt, hogy az indulat fellobban bennem, megragadom a vállát, szorítom, ahol fogom éppen, de aztán a megoldási javaslatai elsodornak a gyilkosság gondolatkörétől messzire. Szálloda! Máris a szóba jövő hotelek és motelek címein agyalok, azon, hogy bejelentkezünk, nem mint apa és fia, hanem mint szeretők, mit sem törődve azzal, hogy a recepciós mit gondol a buzikról. Mindenesetre nem hagyom hogy elhúzódjon.
- Jól van. Igazából elég régóta agyalok azon, mi lesz, ha egyszer visszajössz. Ne aggódj, vannak veled terveim.
Csak nézem őt, nem törődve azzal, hogy furán méreget, észre se veszem. Képtelen vagyok betelni a látványával. Érintem, simítom, fogom az ujjait, nézem a tetoválásait.
- El se hiszem, hogy itt vagy végre... Rengeteg mindent el kell mesélned. Hol laksz most? Kivel? Minden rendben? Ezt nem tudták kideríteni nekem. Eszel rendesen? - teszek fel ilyen buta általános kérdéseket. - Ugye nem kaptál el valami trópusi nemi betegséget?
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Szer. Feb. 12 2014, 19:28

Nem igaz. Egyszerűen nem lehet igaz, amit mond nekem, mégis hogy lehetne ez az egész rosszabb? Hisz minden egyes alkalommal, amikor valamilyen drogot veszek magamhoz az olyan csodás! Mikor elmúlik a hatása az tényleg nem a legkellemesebb, de egy idő után újra jól érzem magam. Nem kell egyre több és több, nem fogok átváltani a keményebb drogokra, már használtam olyat, annyira nem tetszett.
- Az árat én fizetem, nem pedig te, akkor miért zavar ez téged ennyire? Nem vagyok függő, legalábbis a drogra nem kaptam rá úgy, nincsenek elvonási tüneteim. A dohányzás nem zavar? Biztos érzed, hogy rendszeresen rá szoktam gyújtani... azért miért nem kapok beszédet?- Kíváncsiskodom, majd ajkaimon egy sunyi mosoly jelenik meg.
- Menjek hozzád? Majd te adsz nekem drogot? Kiszabod a napi adagomat és mehetek majd érte kuncsorogni? Hétvégén hogy találkozhatnánk? Nem akarok haza menni, nem akarok anyuval találkozni, akkor mi lesz? - Arcomat hozzá simítom az ujjaihoz, és máris nem tűnik olyan reménytelennek ez az egész. Ő majd kitalálja, hogy hogyan is oldjuk meg majd a dolgokat, vagy esetleg én, vagy együtt. Baromi jók vagyunk együtt, utálom, hogy nem lehetek igazán vele, hogy anyu mindig közénk fog állni, és a társadalom is mindig ferde szemmel fog ránk nézni.
Kérdésére a válasz egyszerű, nagyon is egyszerű, de egyelőre inkább csöndben maradok, várom, hogy folytassa, ráérek még válaszolni.
- Ha szükséged volt rám, miért nem szóltál? Miért engedted, hogy összepakoljam a dolgaimat, majd hagytad, hogy fölszálljak arra a francos repülőre. Megállíthattál volna. Ha mondtad volna, hogy maradjak, akkor maradok, és talán még mindig ugyan az a kicsi fiú volnék, akit szerettél. Nem lenne össze varrva a bőröm, nem lennének piercingjeim, és a hajam is ugyan olyan világosbarna lenne, mint volt. Nem tetszik az új külsőm, látom, hogy nem tetszik...- Szomorú vagyok és mérges, mert tönkre tettem magam, hiába mondja, hogy hiányoztam neki, már nem ugyan az a kicsi fiú vagyok, mint négy évvel ezelőtt.
- Az életünkbe azért léptél be, mert rágerjedtél anyura. Ő kellett neked, engem nem ismertél. Talán csak megtetszett neked hogy anyut meg kell menteni. - Lehet, hogy nincs igazam, lehet, hogy most megbántottam, de Ő kérdezte, én csak válaszoltam.
Valami megváltozik, a tekintete, és a szavai által, mintha egy idegen állna előttem, nem pedig az, akit abban a négy évben megismertem. Ő nem gyilkos, egyszerűen nem lehet az. Ő a jóság, a kedvesség, a példaképem. Ha választhatnék, hogy ha valaki tulajdonságaira kicserélhetném a sajátjaimat, akkor rá esne a választásom, hiszen Ő tökéletes... legalábbis az volt. De mi történhetett vele, amíg nem voltam itt? Mi változott?
- Nem lehetsz az, egyszerűen nem és kész. Te Alan vagy az apukám, akit mindennél jobban szeretek. Ennyire nem változhattál meg... - szinte könyörgő tekintettel nézek rá, azért fohászkodom, hogy mosolyodjon el, mondja azt nevetve, hogy buta vagyok, Ő csak viccelt, nem gondolta komolyan azt, amit mondott. Várok, de nem történik meg ez, és halálra rémülök. Mi lett veled drága szerelmem?
- Terveid? Milyen terveid? Mesélj nekem! - kérem, és bármit is fog mondani, csüngeni fogok minden egyes szaván. Annyira hiányzott! Hallani szeretném még kellemesen mély hangját, ha tehetném, ráparancsolnék, hogy beszéljen nekem még sokat, mert nem tudok betelni a hangjával.
- Egy albérletben lakok Frankkel és a barátnőjével... emlékszel Frankre... - Hogyne emlékezne, hisz miatta kellett elmennem.
- Eszek, de nem hiszem, hogy az neked a rendesen kategóriába esik. - kuncogok fel, hisz legfőképpen gyorsan elkészíthető ennivalókat veszek magamhoz. Következő kérdésére egy darabig elhallgatok, ugyanis fogalmam sincs, hogy mit feleljek neki.
- Nem... nem hiszem, hogy elkaptam volna valamit... vagyis, nagyon remélem, hogy nem vagyok beteg... mindig védekeztem... csak hát vannak olyan éjszakák, amikre annyira nem emlékszem... vagyis teljesen kiestek...

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Szer. Feb. 12 2014, 23:59

Látom, hogy nem hisz nekem, és remélem, soha nem is fog odáig jutni, hogy a saját bőrén tapasztalja meg ezt a nagyon negatív hatását a drogoknak és a különböző tudatmódosító szereknek.
- Mi az, hogy miért zavar? - ráncolom a szemöldököm. - Azért, mert nagyon sokáig azt akarom, hogy mellettem legyél. A cigi ártalmatlan nyalóka a drogokhoz képest. Bár egyesek szerint azt jelenti, hogy nem bírod ki anélkül, hogy valami ne legyen a pici szádban - tapintom meg megint azt a sunyi kis mosolyát. - Te kis szemtelen - mosolyodom én is el. - Hétvégente majd böjtölsz, hogy hétfőn aztán az első órád után annál kiéhezettebben gyere hozzám. Hisz amúgy se vagy rászokva, nem igaz?
Simogatom az arcát és a haját, miközben hosszan beszél, faggat, számon kér és kérlel, vádol.
- Mert neked arra volt szükséged, hogy elmenj. Reméltem, hogy ha elengedlek, visszatérsz majd. És beletelt ugyan egy kis időbe, de tényleg visszatértél. Nem tetszik - bólintok. - Mert szimbolizálja mindazt a négy évet, ami elválasztott minket. De meg fogom szokni. Tulajdonképp a rengeteg firka és hajfesték alatt ugyanaz a szépséges királyfim vagy, aki voltál. Ó nem, ne hidd ezt - rázom meg a fejem, hiszen tény hogy Ann-re buktam először. - Ann csak egy átlagos nő volt. Te voltál az, akit annyira megszerettem első este, hogy után vele maradtam, miattad - mondom el most is, hiszen sokszor elmondtam ezt már, mégis, talán újra és újra hallani akarja, és én nem is bánom, elmondom szívesen megint, mert így is volt, ez a színtiszta igazság.
Ahogy sajnos az is igaz, az is valóság, amit mondok neki a gyilkolásról, arról, hogy ha kel ölök, csak nyugtunk legyen. Nem baj, ha nem hiszi el, legalább nem törik össze a rólam alkotott cukorkából épített elképzelése.
- Nagyon hosszú ideig sóvárogtam utánad Damian. Volt, hogy azt hittem, beleőrülök - mondom ezt, komolyan, nem mosolyogva. Nem ezt akarta hallani, biztos vagyok benne, hanem valami megnyugtatást, valami limonádét, valami vaníliafagyit, aminek köze sincs a valósághoz, pedig a valóság kemény. - Ha még egyszer bárki vagy bármi veszélyezteti a kapcsolatunkat, zsaroló vagy bármi... Nem állok jót magamért. Ezért is légy kétszer olyan óvatos, hogy ilyesmi ne fordulhasson véletlenül se elő.
Megvonom a vállam kicsit aztán. Oldódik a feszültség. Nem muszáj nekünk ilyen komor, komoly témákról fecsegnünk.
- Nem mesélek, majd meglátod - csókolok a nyakába inkább, meg is harapva közel sem makulátlan bőrét. Fránya tetoválások. Fránya toll a nyakán.
- Frank - villan meg a szemem baromi ellenségesen. - Hogy állhatsz szóba még mindig azzal a kis patkánnyal? - kérdezem egészen elmérgesedve. - Rohadjon meg az is. Tartod köztük a gyertyát vagy mi van? Jobb albérletet nem találtál? Miért nem költözöl haza? Anyád megtanult főzni is, lenne ágyad, ételed... Ott lennék én.
Szigorú mustrát kap, ahogy a nemi betegségekről esik szó.
- Örülök, ha a farkad nem rohadt még le a helyéről. Nagyon sürgősen menj el egy szűrővizsgálatra mert nincs kedvem egy év múlva AIDS-ben elpatkolni. Különben is, hogy szexelhetsz úgy, hogy nem vagy magadnál?! Remélem, ezt már nem csinálod, vagy ha igen, kénytelen leszek elmenni veled, venni egy doboz gumit és a lelkedre kötni, hogy mostantól hordd a táskádban... Jesszusom mint valami szűz lány - morranok.
- Na és nőid voltak vagy faszijaid? - érdeklődöm könnyedén, mintha baromira nem számtana, pedig legszívesebben nyársra tűzném az összesnek a szívét és tűzön sütögetném meg őket, hogy aztán felfaljam mindet. Az ízük legalább ismerős lenne, ha ugyan bármi szerelem is fellobbant bennük az én pici Damianom iránt.

Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Pént. Feb. 14 2014, 15:09


- Ezt te sem gondolhatod komolyan. Te is voltál fiatal, pontosan tudod, hogy hétvégén vannak a legnagyobb bulik, olyanok, amiket nem lehet kihagyni. Ha nem saját anyagot viszek akkor veszek ott mástól, vagy esetleg kapok valakitől. Azt nem tudod befolyásolni, ha csak nem jössz velem minden egyes alkalommal. Nagyon örülnék, ha ott lennél, szeretném veled jól érezni magam, kikapcsolni, úgy, hogy a többiek is ott vannak, de nem gondolnak rólunk semmi rosszat, hanem csak elfogadják azt, hogy téged szeretlek… de ez ugye nem következhet be? - Minden álmom az, hogy szabadon járhassak vele, ne kelljen bujkálni, de muszáj, mivel Ő nem velem van, hanem anyuval. - Miért nem szakítottál azonnal anyuval? vagy az után miután megcsókoltál először? Nem tudtam volna neked ellenállni, már az első találkozásunkkor megtetszettél, csak nem mertem bevallani magamnak, hisz az, hogy én egy férfit szeressek… nem az  lehetetlen… De ha akkor hagyod ott anyut, akkor nem lett volna talán még semmi baja sem. Visszatért volna a korábbi életéhez, tovább rombolta volna magát, de kétlem, hogy annyira, hogy megölje magát. - Mérges vagyok rá, nagyon mérges vagyok hőn szeretett apukámra amiért ilyen lehetetlen helyzetbe hozott minket. Ez az egész az Ő hibája, és nagyon remélem, hogy pocsékul érzi magát miatta, legalább annyira amennyire én szenvedtem miatta az évek alatt. Annyira szerettem volna vissza jönni hamarabb, de nem tehettem. Talán abban is reménykedtem, hogy mire vissza jövök addigra Ő elfelejt, hogy kiábrándul, talán keres helyettem mást, de nem, még mindig itt van, még mindig szeret, és én viszont szeretem.
Azt mondja beleőrült a hiányomba, legalább is közel volt hozzá. Akkor pontosan tudja, hogy én mit érezhettem.
- Kerestél helyettem mást? Más fiatal fiút, akit szerethetsz? - Kérdezem, és elfordítom a fejem, nem akarok ránézni, nem akarom igazából tudni a választ, csak akkor ha azt mondja, hogy nem volt senkije sem. Végül megrázom a fejem. - Erre inkább kérlek, ne válaszolj, nem akarom tudni, így is úgy is bűntudatom lenne, és még rosszabbul érezném magam. -
Óvatos leszek, ebben biztos vagyok, majd kerítek valakit aki… segít. Aki megakadályoz, hogy ne akarjak hetente többször is hozzá futni, és érezni, hogy valaki szeret. Neki ott van anyu, nekem is kell egy ilyen, kell valaki… aki vissza tart, még akkor is ha utálni fogok minden egyes pillanatot amit vele kell eltöltenem.
- Nem, nem találtam jobbat. Van külön szobám, jól elvagyok ott, főzök, mosok takarítok magamra, ha szükséges. Nem akarok anyuval találkozni, hát nem érted? Hányszor mondjam még, hogy nem akarok vele találkozni? Ne is mond meg neki azt, hogy itt vagyok, ne mondj neki semmit sem. Nem akarom, hogy tudja, hogy itt vagyok. Nem szeretem őt, tönkre tette az életemet! - Akarok ki, és mérgesen nézek apura. Hogy lehet ilyen? Hogy mondhatja azt, hogy költözzek haza anyuhoz?? Miért nem képes megérteni azt, hogy mit is akarok? Miért csinálja ezt velem?
- A farkam nagyon is meg van, akarod megnézni? - Vigyorodok el, és az övemhez nyúlok, hogy ha igenlő választ kapok, azonnal le tudjam venni magamról a nadrágot. - Mindig van nálam gumi, csak van amikor… úgy történtek a dolgok, hogy nem volt időnk arra, hogy használjuk is, vagy csak kiment a fejünkből. - Arra nem felelek, hogy most is csinálom e még ezt, vagy sem. Mert csinálom, egy bulinak mindig valaki ágyában van vége, ruhák nélkül, összegabalyodva egy másik emberrel, férfival vagy nővel, nekem aztán teljesen mindegy.
- Komolyan érdekel? Biztos tudni akarod? - Kérdezem, és nézek rá nagy átható boci szemekkel. Nem akarok róla beszélni, nem akarom, hogy tudja, hogy hány emberrel csaltam meg az évek során, de végül mégis beszélni kezdek.
- Vegyesen. Voltak nőim és pasijaim is, talán több volt a pasi, de sose számoltam meg őket pontosan. Sem az egy éjszakásokat, sem azokat, akikkel hosszabb ideig voltam együtt. De olyan… ötven körül mozoghat a számuk. Talán egy kicsit több, sőt… biztos. - Hisz… átbuliztam ezt a négy évet, az ezernégyszázhatvan nap… akkor biztos, hogy több mint ötven partnerem volt.


_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Vas. Feb. 16 2014, 02:45

- Damian, engem nem érdekelnek a bulik, se a mai fiatalok szokásai! Attól még, hogy minden idióta lövi magát, neked nem kell ilyen hülyének és gyengének lenned. Hah, persze, majd magaddal viszed apukádat a buliba! Biztos nem lesz feszült a hangulat. - Karba fonom a kezem és rosszallón, kiábrándultan nézek rá, megcsóválom a fejem. - Ne okozz csalódást... Ez a hozzáállás nem vall rád, ennél okosabb fiú voltál régen, hová lett az eszed? Elfüvezted?
Sóhajtva nézem őt, félrefordítom a fejem, nem bírom hallgatni ezt, olyan panaszos, mint a kölyökmacskák nyávogása és tudom, hogy igaza van. Megingatom kicsit a fejem, hiszen nem, ez, amit ő szeretne, ez nem fog tudni bekövetkezni, legalábbis nem itt és nem ebben az életben.
- Nem tehettem. Túl fiatal voltál. Most is túl fiatal vagy hozzám - teszem hozzá a miheztartás végett hiszen ő húsz múlt én meg negyven vagyok. Majdnem.
A legnagyobb baj azonban nem a feltett kérdésekkel és az arra adandó válaszokkal van. A kérdésekre mindig vannak válaszok, viszont azokra, amelyeket magamnak teszek fel, igazán mélyen, a lelkiismeretemnek, a múltamnak, az erkölcsi érzékemnek, azokra nem mindig. Megfogom a kezét, felemelem és megcsókolom, bár itt is rajta vannak a tetoválások, most nem érdekel.
Felemelem a fejem a kérdését hallva. Hogy kerestem-e mást? Természetesen. Sokáig. Hasonló korú, külsejű fiúkat. Volt is egy, aki nagyon hasonlított az én pici Damianomra, még a hangja is, és ráadásul Davidnek hívták. De ő sem volt elég jó. Magam is tanakodom, beszéljek-e róla, de végül maga Damian is elhárítja a kérdést, felment a válaszadás alól, így nem nyitom ki a számat csak firtatón nézem a szemem sarkából félrepillantó arcát.
Újabb dühroham, vagy gyűlölethullám söpör végig a beszélgetésünkön és kettőnk meghitt közelségén, nem is tudom, mit mondjak, teljesen leforráz, megdermeszt, mindezt egyszerre. Tudom, hogy van oka gyűlölni az anyját, de nem tudtam, hogy tényleg gyűlöli. Persze, ha belegondolok, miért is szeresse? Az ő helyében én is vadul és hevesen utálnám őt. Tulajdonképpen, ha őszinte akarok lenni magamhoz, csakis azért nem utáltam egész eddig, mert azt hittem, bután azt képzeltem, Damian minden ellenére szereti az anyját és jót akar neki. De ha ez nincs így...
- Tudod, jelenleg egyedül csak az anyád áll kettőnk közt - közlöm vele felismerésem egy nagyon furcsa, eltöprengő hangszínen. Annak fényében, amit korábban mondtam arról, mit teszek azzal, aki közénk áll, az egész helyzet teljesen új megvilágításba kerül.
- Nem - intem le, máshol jár az eszem, nem a faroknézegetésen. Arra különben se vagyok felkészülve, hogy szembesüljek egy agyontetovált, piercingekkel telelőtt pénisszel a fiam ölében. Kizárt.
- Mindig használj gumit - kötöm a lelkére még így is, hogy nagyon máshol jár az eszem. - Nem érdekel, milyen állapotban vagy. Igen, érdekel - felelem bólintva, még ha igazából szét is akarom majd tépni a listáján szereplő összes név tulajdonosát. - Miért nem tartottad őket számon? Ennyire nem érdekelt? Ötven?! Havonta új ember? - rökönyödöm meg. - Nem volt ez egy kicsit sok, fiam? - hörrenek. De hát bele kell nyugodnom. 50 fő négy év alatt nem is olyan sok. Na jó, de. Rohadtul, kibszottul, krvára sok.
- És egy se jött utánad? Nem hoztál magaddal valami havaii lányt, esetleg gyereket Dél-Amerikából? Terhes kecskét Mexikóból? - kérdezgetem mert próbálom elviccelni de nem megy. Igazából rohadtul nem megy és az előbbi kisztoásai után nem is volna szabad még egyáltalán beszélnem se hozzá, nemhogy jópofizni.
- Damian, én... sajnálom - mondom végül inkább. Semmi mást nem tudok mondani. - Sok minden másként történt volna ha más döntéseket hozok de ez van most már...
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Vas. Feb. 16 2014, 14:41


- Talán. Talán elfüveztem az agyam, és ezáltal már más vagyok, mint voltam, de az is lehet, hogy csak egészen egyszerűen felnőttem. Olyan dolgokat tapasztaltam meg az évek során amik megváltoztattak, talán ezért tűnik úgy, hogy nincs agyam. Talán nincs is, lehet elittam. - Vagy valaki kioperálta és a helyére káposztalét töltött, de ezt inkább nem mondom ki hangosan, még a végén kapnék tőle még egy pofont, amihez most egyáltalán nincs kedvem, nem akarok több sebet, így is ciki lesz ha megkérdezik, hogy mégis ki vágott jól képen. Nem mondtatom azt, hogy a szerelmem… mert nekem állítólag nincs olyanom. Jah de… van, de ez most lényegtelen.
Kérdezek, majd nem kérek választ, talán jobb is így, mert ha válaszolna, talán a zárt ajtón keresztül akarnék menekülni, vagy az ablakon keresztül. Nincs szükségem arra, hogy a kalandjairól meséljen nekem.
- Nem csak anyu áll közénk, hanem te magad is, hisz mondtad, túl öreg vagy hozzám, és ez a felfogás már eleve akkora éket ver közénk, amit semmiképpen sem tudok eltávolítani. Hiába szeretlek, ha téged feszélyez a korkülönbség. - használom fel ellene, amit nem is olyan régen mondott. Nem csak anyu a hibás, és nem is csak Ő, de sajnos az a helyzet, hogy én is hibás vagyok, mert elmentem, és mert nem kértem tőle korábban azt, hogy legyen inkább csak velem, a többiekre meg hányjunk fittyet.
- Azért nem tartom számon a szeretőimet, mert el akarom felejteni őket. Kerestem bennük valamit, de nem találtam meg, innentől fogva már nem érdekelnek, és inkább elfelejteném azt, hogy bármiféle is közöm volt hozzájuk. Egyiket sem akartam felkeresni majd évekkel vagy csak hónapokkal később, hogy szerelmet valljak nekik, és közöljem, el akarom őket venni feleségül. - Legalább is ez a nőkre vonatkozik, de a férfi partnereim sem olyanok, akiket szívesen meglátogatnék újból. Egyik sem volt olyan, mint Ő… talán éppen azért, mert egyik sem az Ő korosztályából került ki. A legközelebb, aki áll hozzá az sem egy távoli szigeten volt meg, hanem bizony, ebben a városban, nem is olyan rég.
- Hawaiiról nem, de Honoluluról igen. De nem direkt, nem mondta, hogy Ő is itt tanul, véletlenül futottam itt össze a folyosón Juliettel.  Ő volt az utolsó barátnőm. Szeretett… szerettem. -Talán nem kéne elmondani ezt pont apunak, de hát Ő kérdezte, hazudni pedig nem fogok neki. Neki soha.
Mérges lesz rám, ebben biztos vagyok, és ezen az sem fog segíteni, hogy azt mondja, sajnálja.
- Megváltoztál, és én is. Talán már nem fogunk úgy kijönni egymással sohasem mint ahogy régen volt. - szólalok meg és a gyomrom egy pillanat alatt mazsola méretűre megy össze. Miért érzem úgy, hogy ez olyan, mintha éppen szakítani készülnék vele?
- Talán… a legjobb az lenne, ha én most elmennék, és majd… valamikor beszélünk. Mondjuk, felhívhatnál telefonon.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Vas. Feb. 16 2014, 19:17

Összeráncolom sűrű, vastag szemöldököm ahogy nézem őt. Még mindig szemtelenkedik, de ezt már meguntam.
- Talán - hagyom végül rá. - Szerintem te egyszerűen csak úgy akarsz tenni, mintha négy év el se telt volna... De ki fogsz engesztelni az elmúlt négy évért, amit az utánad való hiábavaló sóvárgással töltöttem.
Felciccenek.
- Nem mondtam, hogy a korkülönbség zavar - fogom két kezembe az arcát, és hátratúrom felnyírt haját, vizsgálva az arcát, a szemeit nézve, a szemei ugyanolyanok, még ha a tekintete karcosabb és komolyabb is. - Szembetűnő, és még mindig kölyöknek nézel ki mellettem, de épp ez tetszik. Sose öregedj meg, Damian. És felejtsd is el a szeretőidet, egytől egyig mindet, mert még az emlékükkel sem akarok vetélkedni.
A nyakamba emelem két kezét és megint megfogom karcsú kis derekát, sőt az ujjaim lejjebb is siklanak, tenyerembe veszem a fenekét és belemarkolok a kis gerezdekbe, kicsit magamhoz emelve vele a fiam.
- Egy. Szóval egy lány itt van. - Érzem, hogy elkomorodik nemcsak a tekintetem, hanem az egész lényem, olyan erősen fogom magamhoz, hogy az már biztos fáj neki. - Szeretted? És most itt van? Szakítasz vele - közlöm kívánságomat, nem is, parancsomat. - Nem lehetsz senki másé. Csak az enyém - hajolok a nyakába, hogy meg is jelöljem magamnak, kiszívom a bőrét, sötétvörös foltot hagyva rajta.
- Nem, ugyanaz nem lesz már köztünk ami régen volt. Mert tiszta lappal kezdjük - tárom elé a tervemet és felsimítok a hátán. Meglep, hogy nem találok a lapockái között szárnyakat, vagy szárnycsonkokat, de ezt most nem teszem szóvá. Csak egy tűnő gondolat, semmi több, ember, nem pedig mutáns, nincsenek szárnyai.
- Szeretlek, Damian, akkor is, ha eltelt négy év - mondom a szemeibe, azokba a gyönyörű zafirzemekbe, amelyektől elveszek teljesen, de most pontosan tudom, mit akarok mondani és mit akarok közölni. - Látni akarlak, minden nap, ha egy olcsó motelben, akkor ott, ha itt az irodámban, akkor itt. Egy percet sem akarok többé úgy eltölteni, hogy nem tudom, hogy a közelemben vagy, és az enyém vagy, és szeretsz. Semmi más nem érdekel.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Vas. Feb. 16 2014, 21:47


- Igen, nagyon szeretnék úgy tenni, mintha ez a négy év el se telt volna, szeretném ha minden úgy menne mint régen, minden akadálytalanul, és zavaró tényezőtől függetlenül menne köztünk, de ugye erre nincs lehetőség. - Túlságosan is ragaszkodik ahhoz a négy évhez, miért nem tudja csak olyan könnyedén elfelejteni azokat a hosszú napokat, heteket és hónapokat? Úgy csinál, mintha csak neki lett volna rossz, de nem, nem csak neki, nekem is nagyon rossz volt a nélküle töltött idő.
- Kiengeszteljelek? Mégis mivel? Halmozzalak el talán ajándékokkal? Szívesen még egyszer magamra tetováltatom a szitakötőt, vagy akár a nevedet is, ha úgy tetszik. - Ezen elgondolkodok egy pillanatig míg kék lélektükreibe nézek. A nevét mondjuk a hátamra, szép nagy betűkkel, vagy a csuklómra, esetleg a szívem fölé. Mindegyik hely tökéletes lenne, bár kétlem, hogy megengedné, de ha megengedi akkor megteszem.
- Lehetne közös tetoválásunk! Neked is és nekem is egy ugyan olyan. - Dobom fel a labdát, már csak le kell rá csapnia, és akár azonnal mehetnénk közös mintát varrattatni, nem kifejezetten érdekel az, hogy órám lesz, vagy az, hogy neki esetleg egy újabb előadást kell majd hamarosan tartania.
- Miért foglalkozol vele? Az nem rosszabb, mint amikor már nyugdíjas pasasok szednek fel tizenhat éves lánykákat, vagy éppen fiúkat? Annyira nem is vészes ez a tizenhat év. - Utálom ezt a korkülönbséget. Miért nem tud egy kicsit fiatalabb lenni, és én miért nem lehetek egy kicsit öregebb? Hiába mondja azt, hogy ne öregedjek meg, érte megtenném, akár most azonnal, örömmel vállalnám a ráncokat meg az ősz hajat is ha kell. Csak had lehessek vele.
A nyaka köré fonom a karjaimat, és hozzá simulok, bár hamarosan magához szorít, de nem szólok, nem vagyok nyafogós, kibírom, és valamilyen szinten meg is érdemlem… talán.
- Nem szakíthatok vele. Egyszer már megtettem, minden szó nélkül az éjszaka közepén léptem le. Nem csinálhatom meg ezt vele még egyszer. - Magyarán egy gyáva féreg voltam, de vállalom, hisz akkor nem egy újabb szigetre mentem, hanem haza jöttem… hozzá.
Szemeibe nézek, elhúzódnék, de nem megy, képtelen vagyok rá, valahogy magához láncolt, elbűvölt teljesen.
- Szeretlek, és a tied vagyok, de nem lehet ezt megcsinálni. Nem találkozhatunk minden nap, az emberek beszélnek, még az ócska motelek recepciósai is beszélnek, ki tudja, lehet, valahonnan ismer téged és elkezd pletykálni, vagy az lesz túl feltűnő, hogy minden nap ide járkálok, és ahogy látom az irodát nem egyedül birtoklod, nem dobhatod ki a másikat csak úgy minden szó nélkül ha csak megjelenek. Előtte pedig nem ölelhetlek meg, semmit se csinálhatok előtte. -

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Hétf. Feb. 17 2014, 14:09

Bár én is megszabadulhatnék 4 év emlékeitől. Bár minden sokkal könnyebb lenne, de nem az, és ezzel kell megküzdenünk. Az ember úgyis mindig arra vágyik, hogy könnyebb, jobb legyen neki, ugyanaz a sóhaj panaszlik minden ember ajkán éjjelente. Feledés... Legyen hát miénk a feledés.
Ajándékok? Felkunkorodik az ajkam. Régen mennyi mindent kaptam tőle, mikor még kölyök volt!
- És mi volna a közös tetoválásunk? - kérdezem. Egyetlen egy sem borítja a testemet, pedig voltam én is drogos, sittes és minden. Damian volna az, aki elvenné a tisztaságom ebből a szempontból? Nos végül is, miért ne? Mi mást varratnék magamra, ha nem olyasmit, ami hozzá köt? Másra sem vágyom jobban, mint jelen lenni a testén, a gondolatai közt, hogy legyen valami ami fizikálisan összeköt bennünket.
- Igazad van - bólintok rá. Nem annyira vészes a korkülönbség, 16 év mit számít. Nem érti, miért vészes, de hát ez része a problémakörnek. Mindenesetre, tehetünk úgy, mint akiket nem érdekel. egyébként is: imádom az apaszerepet, imádom, hogy akár a fiam is lehetne tényleg, imádom, hogy ennek ellenére szeretők voltunk. És leszünk. Mert az lesz. Az enyém. Újra. Ahogy most átölel, úgy kellene maradnunk mindig. Felsimítok a karján, megcsókolom az alkarja belső oldalát (ott s van valami tetoválás), és tartom keskeny csípőjét.
- Már miért ne tehetnéd meg? - kérdezem csodálkozva. - Mit számít neked? - Egyelőre türelmes vagyok. Úgyis tudom, hogy meg fogja tenni a kedvemért. Ha nem... nos. Az is egy válasz. Tekintsük ezt az egészet próbának.
Hallgatom az ellenkezését, és egy kis félmosoly jelenik meg az ajkamon.
- Milyen körültekintővé váltál az évek során.
Ennek valójában örülök, idősebb lett, komolyabb, érettebb. Homlokon csókolom.
- Mindenkinek be lehet fogni a száját. A végén még neked kell visszafognod engem... - simítom meg az arcát büszkén, majd a füléhez hajolok. - Legszívesebben itt és most magam alá gyűrnélek az asztalon - súgom bele, majd megcsókolom az arcát.
- Elmegyek érted ma este. Ne is próbálj tiltakozni.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Hétf. Feb. 17 2014, 20:07


Hatalmasra nyílnak szemeim a meglepettségtől. Az előbb még szidta a tetoválásokat, majdhogy nem utált értük, most meg már Ő is akar egyet? Mégis mi a szösz történt? Lehet csak elkalandozott a figyelmem, és az alatt az idő alatt valaki kicserélte őt.
- Valami nonfiguratív minta esetleg, vagy… lehetne egy dátum! Mondjuk a mai napé, vagy az amikor először megcsókoltál, vagy beléptél a ház ajtaján. Esetleg születési dátum. - Bármit is választ, én már tudom hova fogom az enyémet varratni. A csuklómra, hogy mindig szem előtt legyen. Még jobban, hisz az egyik kézfejemen már ott díszeleg a Dragonfly felirat. Ő mindig velem van, mindig amikor csak meglátom apu jut eszembe róla. Az egyik kedvenc tetoválásom.
- Mit fog szólni anyu, ha meglátja rajtad a tetoválást? Ki fog akadni. - aggodalmaskodok egy sort, hisz valakinek azt is kell. Lehet, hogy általában (na jó mindig) én vagyok az akire figyelni kell, hogy ne csináljon ostobaságot, most mégis én vetem fel ezt.
- Ne! Ott ne… kérlek. - Húzom el a szája elől az alkaromat, mielőtt rácsókolhatna a Batman jelre. Az nem Ő, az nem is élmény, amit a négy év alatt szereztem, hanem apu. Az igazi, az én hősöm.
Juliet már más tészta. Nem fogja megérteni, de muszáj elmagyaráznom neki, hogy miért nem hagyhatom el csak úgy el a lányt. Hisz… nincs semmiféle hisz. Én aput szeretem, teljes szívemből, egyszerre pedig nem lehet két emberbe szerelmes valaki, az fizikai, vagyis inkább lelki képtelenség. De akkor Ő miért van még mindig anyuval? Még mindig nem fér a fejembe, hogy hogy képes vele lenni, ha engem szeret, de talán most végre megérthetem.
- Azt hiszi szeretem… van egy tetoválása. White Rabbit. A kézfején, úgy mint nekem a Dragonfly. Azt mondja, hogy az én vagyok… azt hiszi, hogy Ő a szitakötőm. Egyszerre csináltattuk. - Talán mégsem olyan jó ötlet, hogy apuval is legyen egy közös tetoválásom…
Felsóhajtok, és még közelebb simulok hozzá, bújok akár egy kiéheztetett macska aki kaját szeretne, de talán ez így is van. Őt szeretném, minél előbb, de nem lehet. Elfordítom a fejem, hogy ne az arcomat puszilgassa, van nekem egy csókra kiéhezett kis szám, oda adjon nekem puszit.
- Nem, nem jöhetsz el ma… nem jó a ma… Majd jövő héten. Holnap elmegyek orvoshoz, ha mindenre negatív leszek, akkor eljöhetsz értem.

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Alan Washington
Oktató
Életkor : 41
Foglalkozás : Filmkészítés és operatőri ismeretek gyakvezető
Hozzászólások száma : 86

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 18 2014, 09:40

Jó alaposan meglepődik a tetoválásos reakciómon. De az, hogy ő televarratta magát, egész más, mint az, hogy egyet, kettőnk kedvéért, minket szimbolizálva magamra varrassak. Neki meg már úgyis mindegy.
- Majd kitaláljuk.
Eközött a sok minta, rajz és firka közt szinte észre se lehet venni azt a nagyobb jelet, amire éppen a szám esik ahogy meg akarom csókolni. Összeráncolom a szemöldököm és kérdőn nézek a jel után, amelyet csak most tudok azonosítani, hogy eltávolodik és nyávogni kezdett miatta.
- Miért ne? - kérdezem teljesen jogos értetlenséggel. Fájdalomra gyanakszom de bizonyára többről van szó.
Kezdem érzékelni, hogy a kiscsajjal is többről van szó, mint puszta érzelem- és partnerpótlás. Hiszen Damian is azt mondta, hogy szereti a lányt. Nos, majd kiszeret belőle. Damian az enyém, elsősorban és örökké az enyém. Nekem ne szeretgessen mindenféle libákat és főleg ne törődjön azok lelkivilágával! Persze, ez az első felfortyanásom. Ha jobban belegondolok, még kapóra is jön a kis pcsa.
Közös tetoválás... vajon Damian mindenkivel közös tetoválást csináltat? Akkor csak egy huszadik leszek a sorban.
- Tudod mit? Tartsd meg. A lányt. Még kapóra is jön, álcázásként. - Akkor is, ha ki akarom tekerni a nyakát, mint egy csirkének, de ez mellékes jelenleg. Nem fogok ezzel törődni most, hogy visszakaptam a fiamat és a szerelmemet.
A szájára csak egy csókot adok és elégedetlenül morranok fel.
- Jövő héten?! - háborodom fel. - Ezt te sem gondoltad komolyan remélem. Ma este, nyolckor ott leszek a lakásotoknál. Nincs kifogás - jelentem ki és kész. Nem érdekelnek a magyarázkodásai.
Vissza az elejére Go down
Damian Sylvestris
Filmművészet
Életkor : 25
Foglalkozás : apuka jelölt
Hozzászólások száma : 128

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Kedd. Feb. 18 2014, 11:09


- Szeretném, ha lenne közös tetoválásunk. - Mondom még végül. Imádnám ha lenne egy olyan minta a testén amire ha ránéz akkor én jutok eszébe, és amit nem tud csak úgy egészen egyszerűen lemosni magáról. A tetoválás örök, pontosan úgy, ahogy a helyemet szeretném a szívében. Örökké.
- Azért ne, mert az nem te vagy. Aput jelenti... az igazit. Még nem szeretném, hogy ahhoz hozzá érj, még... furcsa lenne. Majd idővel megszokom. Ne haragudj. - Sütöm le a szemeimet. Tudom, hogy meg van a maga véleménye apuról, biztos anyu teletömte mindenféle badarsággal a fejét, hogy ne legyen miatta féltékeny, de én tudom milyen volt. Legalább is azt az elképzelést tudom, ami a fejemben kialakult róla. Egy hős volt. Az én hősöm, csak éppen engem nem jött el megmenteni. De a tudat, hogy bármelyik pillanatban beállíthat, és rendbe hozhatja az életemet... csodás volt.
Szavai kicsit meglepnek, hisz azt mondja tartsam meg a lányt, de igaza van, nekem is lesz alibi barátnőm és neki is... csak az övé sokkal komolyabb... és az övé éppenséggel az anyukám. Még szerencse, hogy nem kell dilidokihoz járnom, kíváncsi vagyok mit hozna ki ebből az egész helyzetből.
- Jó... rendben... este nyolckor megyek.- Adom meg magam végül, hisz tiltakoznom teljesen felesleges, nagyon elszánt, még azt is kinézném belőle, hogy a vállára kapna és úgy cipelne el az albérletből valami kis szállodácskába ahol csak ketten lehetünk.
De... még mindig ott van, hogy mi van ha tényleg össze szedtem valamit, mi van ha HIV pozitív vagyok? Nem akarom megbetegíteni őt, előbb vetném ki magam a tizedik emelet ablakán. De... nem kell feltétlenül a szexről szólnia a találkának. Majd elhúzom az időt, mesélek a tetoválásaimról és az útjaimról míg el nem alszik majd. Reggel pedig... majd úgy lelépek, mint Juliet mellől.
- Mennem kell órára. Este találkozunk...  - Szólalok meg egy kis idő elteltével, megcsókolom, és az ajtó felé veszem az irányt, de mielőtt még kilépnék rajta úgy igazgatom el a hajamat, hogy ne látszódjon a nyakamon a szép kis vörös folt, ahol megjelölt, majd megyek is órára.


// köszönöm

_________________
Save me from the darkest places
 Save me from myself
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: To be the one you love ~ Alan + Damian   Today at 11:32

Vissza az elejére Go down
 

To be the one you love ~ Alan + Damian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Frances épületek :: Archívum-