Gregory Phillips sokat gondolkozott mielőtt felhívta volna Isabella Williamset hogy közölje megkapja az "állást". A referencia, amit a másik szülőktől kapott nem hangzott rosszul, és az sem volt elhanyagolható tény, hogy a kis Charlotte kijelentette, eddig az összes jelölt közül Isabella volt a legjobb. Greg ugyan kételkedett benne, hogy ezt néhány perc alatt fel lehet mérni, de mivel a régi viszonyán kívül tényleg semmi kivetni valót nem talált, és a többi jelölt valóban nem tűnt elég jónak, végül beadta a derekát.
Tanulva abból, ami történt az első találkozásukkor, úgy döntött lehetőségeihez mérten megpróbálja úgy intézni, hogy minél kevesebb alkalommal kelljen összefutnia neki és új gyerekcsőszének. Azonban, mint aggódó apa egy valamit még tesztelnie kell: hogy valóban megfelelő-e Isabella a feladatra. Hirtelen felindulásból hívta hát fel a lányt hogy rögtön bedobja a mély vízbe. A hangja nem tűrt ellentmondást, bár utólag elgondolkozott rajta, hogy talán a gyerekcsőszével (és a volt barátnőjével) nem így beszél az ember, de végül elhessegette a gondolatot, és értesítette az iskolát is, hogy ma nem tud a lánya elé menni, helyette Isabella megy, és persze megadta a szükséges adatokat. Felhívta a sofőr szolgálatot, amelyiket hasonló helyzetekben szokott, és a tanítási idő végére egy autót is rendelt a épület elé.
Egyelőre azonban, még tart a tanítás. Isabella pontos, és amikor a dallamcsengő Charlotte az elsők közt rohan ki a teremből, kezében tartva a mappáját, ceruzáit és a vonalzót, amit csak úgy felkapott az asztalról. Ma ugyanis, sietnie kell, elvégre nem az édesapja jön érte, ő pedig rettentően kíváncsi a vörös hajú királylányra, aki vigyázni fog rá.
Hamar meglátja Isabellát, és vidám mosollyal az arcán kezd el futni felé.
- Sziaaaaaaaa! - csendül vidám hangja, s épp hogy csak meg tud állni, anélkül, hogy bármit is elejtene. A kérdésre csak bólint. Bár nem neki szólt a papája, az iskola titkárság szólt a tanító néninek a tanító néni pedig Charlottenak. Aztán talán meg is bánta, hiszen a máskor nyugodt és kedves kislány, hirtelen izgatott és izgága lett. Nem mintha különösebben zavarta volna ez a magatartás, de arra rájött, hogy a jövőben, csak kicsöngetéskor közli mindezt a kislánnyal, nem korábban, hiszen most is kénytelen utána menni, mert mindent összeszedett a lányka, csak éppen a házi feladatot tartalmazó papírost nem.
Charlotte már épp bólintana Izzienek, hogy igen, megvan mindene, a simogató kéz miatt fel is pillant a lányra, nincs ő ehhez szokva, de az egyértelműen látszik, hogy nem zavarja a dolog, inkább kellemesnek tartja. Ekkor érkezik meg a húszas évei végén/harmincas évei elején levő tanító néni.
- Lotte! Ezt elfelejtetted! - nyújtja a papírt a kislánynak, aki meglepetten veszi fel azt, aztán megbánó arccal elkerüli Agnes néni arcát. Agnes Brent azonban már Isabellának szenteli figyelmét, megkérdezi - biztos, ami biztos, hogy ki ő, majd megnyugodva bólint. Az is feltűnt neki, hogy Lotte, ismeri a fiatal lányt, és természetesen elmeséli, hogy Mr. Phillips már értesítette. Próbálja ugyan rejteni mennyire lenyűgözi a férfi, de így is elpirul, és sok más árulkodó jel is van, végül elköszön Charlotte-tól, remélve, hogy a jó kapcsolata a kislánnyal segít majd az édesapához is közelebb kerülni, aztán visszamegy a terembe, hogy elkészüljön a más napra.
- Mutatok neked valamit! - szólal meg, és egyik kezében a dolgait fogva a másikkal Izzie kezét elkapva megindul a folyosón, de nem kifelé, hanem elfordul egyszer csak balra, és megáll az egyik fallal szemben, ahol a gyerekek rajzaiból van egy válogatás. Ott mutogat nagy bőszen az egyikre. Egy vörös hajú koronát, kék ruhát viselő pálcika ember szerű képződményre, amit Gregory ugyan nem ismert fel, de nagyon megdicsérte a lányát, hogy milyen ügyes. - Az te vagy! - mondja végül csillogó szemekkel, várakozással teli, hogy mit szól majd a mellette álló lány a róla készült rajzhoz.
Aztán ha ez meg van, akkor végre elindulhatnak a kocsihoz, melynek sofőrje Edward már jól ismeri Charlotte-ot.

Charlotte kissé értetlenül pislog a mellette álló nőre, nem érti, miről van szó, miért kéne Izzienek vékonyabbnak látnia magát. Őt még nem kapta el a fogyókúra láz, egyelőre a körömlakk, és a szép ruhák lehetetlen kombinációja jelenti számára a divatot. Hamar el is felejti az egészet, és könnyedén lépked az iskola kijárata felé.
- Ma megdicsértek, mert szépen olvasok, a másik osztályban nem olvashattam, mert a többiek nem tudtak olyan jól. De ez sokkal jobb - kezd el magyarázni, mintha bizony Isabella tudhatná, hogy a legutóbbi találkozójukat követően Charlotte-nak vakbél gyulladása volt, hogy a másik osztályban, nem szerették, és hogy most került át ebbe az osztályba alig két hete. Mivel azonban kérdezték, Charlotte lelkesen mesél, a padtársáról egy bizonyos Mary-Kate-ről, aki nagyon csendes, vagy éppen arról a Peter nevű fiúról aki a haját huzigálja, és akit ezért ma, átültettek egy másik asztalhoz.
- Nem vagyok - vágja rá könnyedén, és aztán ha hagyják, akkor mesél tovább, hiszen mindig van miről, és még csak az sem zavarja, hogy a mellette lépkedő nőnek fogalma sincs arról ki kicsoda.
A kocsihoz érve, Charlotte vidáman köszönti, Edwardot, és az ötvenes éveiben járó férfi egy mosollyal, de nem megfeledkezve az udvariasságról kinyitja az ajtót a hölgyeknek, majd be is csukja utánuk, és már indulhatnak is.
Amit a lányok nem tudnak, hogy Mr Phillips megbízta a jó öreg Edwardot egyik új fejlesztésének tesztelésére. Így tehát, amint beszáll, megnyomja a megfelelő gombot az autóban elhelyezett mobiltelefonon, ami egy a videóhívásnak megfelelő funkcióval Greg telefonjára továbbítja a képeket. Egész pontosan az történik, hogy Greg, pontosan látja, mit csinál Isabella és a ő Liliane-je az autóban. A lányok azonban ebből mit sem sejthetnek, így nyugodtan beszélgethetnek tovább az autóban.
Charlotte dolgai az ülésen terülnek szét, hiszen a kislány egy elegáns mozdulattal ledobott mindent, hogy be másszon a gyerek ülésbe, és bekösse magát. Segítséget nem igényel, elvégre ő már "nagylány". Az újabb kérdésre, a szétszóródott cuccai közt kezd kutatni, végül felemeli a lapot, amit utána hozott a tanító néni.
- Csak ez! - mondja vidáman, és Isabella kezébe adja a papírost, amin néhány matematika feladat, egy kis helyesírás és egy megtanulandó vers szerepel. A feladatok mellé azt is feltüntették, melyik mikorra kell. Ha Isabella megnézi, láthatja, hogy egyik sem sürgős, leghamarabb két nap múlva kérik a matekot, a helyesírást három nap múlva a verset csak a jövőhéten. Igazán nem kell sietni.
Az autó meg gurul, és Edward nem szól bele a beszélgetésbe, egyszerűen csak vezet, majd leparkol a Phillips ház előtt, és kiszáll, hogy a hölgyeknek is ajtót nyisson. Charlotte-ot megkéri, hogy nézze meg jól, nem hagyott-e valamit a kocsiban, ami arra enged következtetni, hogy korábban bizony előfordult már ilyesmi, de ezúttal remélhetőleg szó sincs ilyesmiről.
Charlotte a bejárati ajtóhoz vezeti Isabellát, és ott leinti magához a vörös hajú lányt, hogy a fülébe súghassa az ajtót nyitó kódot. Egy hosszú, nyolc számjegyből álló kódról van szó. De annyira nem nehéz megjegyezni, mert Charlotte születési dátuma az, épp csak kicsit összekeverve.
Edward csak akkor távozik, ha a lányok már bent vannak a lakásban, telefonon, még lejelenti, hogy minden rendben, aztán kikapcsolja a videó továbbítást, Greg pedig a laptopján, az otthonában felszerelt kamerákon kezd figyelni a lányára és a rá vigyázó Isabellára.
- Mit játszunk? - kérdezi Charlotte, amint lerúgja a cipőit, és már rohan is befelé, aztán megáll, és eszébe jut valami - Körbevezetlek! - azzal visszaszalad, és magával húzza Isabellát, hogy megmutassa az egész házat.

- Hát, ahova először jártam! - válaszolja könnyedén, és a hangjából érezhető, hogy ezt teljesen tökéletes magyarázatnak, és magától érthetődőnek érzi. Meg sem fordul a fejében, hogy Isabella esetleg nincs tisztában az elmúlt hetek fontosabb eseményeivel. Kifelé menet pedig tovább csacsog, és mesél, így szállnak be az autóba. Aztán valamelyest lenyűgözve néz kísérőjére, aki valami számára érthetelent mégis nagyon hangzatos, felnőttes dolgot mond. Természetesen rögtön elismétli utána:
- Nem kívánatos opciószociális reakció - még bólint is magának, hogy ő bizony megjegyezte, igaz, rosszul, de ezt csak akkor tudja meg, ha Izzie kijavítja, Charlotte-nak valójában mindegy. A sofőr persze jót mosolyog a dolgon, s minden bizonnyal, ez még a távolból figyelő, szkeptikus édesapát is megmosolyogtatja. Isabellanak is ez az egy szerencséje, így nem veszik észre a titkos kis gyógyszer bevételi akcióját.
A lényeg azonban, hogy Charlotte-nak tetszik a dolog, főleg, hogy még bíztatják is, és mivel ezt nem más mint a Királykisasszony teszi, el is hiszi, hogy ez bizony egy hatásos módja lesz a hajhúzogatás megszüntetésének.
A házi feladat, nem éppen a legkedvesebb téma, de mivel viszonylag kevés van, és egyiksem sürgős, a kislány nem különösebben izgatja magát. Addig nem, amíg Izzie elő nem áll, a szülők számára elismerést nyújtó ötletével.
- De akkor ma kevesebbet tudunk játszani! - jön az ellenvetés. Elvégre, mit számít a holnap, ha ma is játszhatnak? Holnap nem is biztos, hogy Izzie lesz itt vele, nem vesztegetheti el a lehetőséget. Ez persze, nem jelenti azt, hogy nem lehet meggyőzni, de meglehetősen jó érvek kellenek majd hozzá. Egy hét éves számára jó érvek.
Közben megérkeznek, és Charlotte készségesen mondja el a biztonsági zár kódját, majd már szaladna is játszani, de végül mégis csak eszébe jut az illem, és körbevezeti Isabella-t. A rendszer elég hektikus. Hiszen Charlotte emeleti szobájával kezdődik, aztán a játszó szoba... utána jön a nappali, amit már egyébként ismer Isabella, de ez is csak azért, mert a konyhába menet, át kell vágni rajta. A konyha után jön a papa dolgozószobája, a nappali túlsó végén, ahova a belépés "szigoróan tilos", így csak az ajtót mutatja meg, ezt követően jön a papa hálószobája, megint az emeleten, és ismételten csak az ajtóig, hiszen engedély nélkül ide sem szabad bemenni. (az egyetlen kivétel, az éjjeli rossz álmok esetén van) majd utoljára a fürdőszoba. S ha Izzie ebben az összevisszaságban nem fáradt el, akkor minden valószínűséggel a játszós szobába rángatják újra. Itt pedig van minden, ami egy kislánynak kelhet: mesekönyvek, babák, plüssök... Na meg persze a falon az örök kedvenc Dora képe.

//Cherry szobája, és szerintem gáz XD de nem megy több most//

Charlotte nem érti először, hogy miért nevetik ki, de mivel okos kislány, amikor Isabella lassabban kezd ismételi, rájön, hogy valamelyik szót elronthatta, így szépen ismétli a vörös hajú nő szavait.
- Nem... kívánatos... opcionális... szociális... interakció - és vár egy kicsit, hogy most vajon jól mondta-e csak utána kérdezi meg - és ez mit jelent?
Kíváncsi természet, és mivel Isabella mondta egész biztos benne, hogy valami nagyon felnőttes, nagyon királylányos okosság, amit neki is feltétlenül tudnia kell. Charlotte abban is biztos, hogy az édesapja, Gregory, nem tudná neki elmagyarázni ennek a "nem kívánatos opciószociális reakciónak" a jelentését. Az pedig, hogy még csak nem is az, lényegtelen, neki ez sokkal jobban hangzik, egy darabig egész biztos így fog élni a tudatában, ha csak nem ismétlik el még ma tízszer.
A házi feladat az megint egy érdekes dolog, hiszen gyermek fejében csak két dolog tudatosul, hogy Isabella most van itt vele, a lecke pedig csak napokkal később kell - ráér - az idősebb lány, azonban máshogy vélekedik. Az érvek jók. Bár nem a játszva matekozás hatja meg Charlotte-ot, hanem az utolsó, hogy ha most jól megcsinálnak mindent, akkor a papa többet fogja engedni Isabellával játszani.
Pár kilométerrel odébb pedig, Greg, valóban egészen elégedettnek látszik, gondolatban még fejet is hajt Izzie előtt, bár magában ő hozzá teszi, hogy ez tulajdonképpen egy jól álcázott megvesztegetési kísérlet. S mivel egyelőre mindent rendben talál, és nem igazán tud belekötni Isabella viselkedésébe, megenged magának 5 perc szünet.
A házban való körbevezetés gyorsan történik, s hogy Charlotte közben már el is felejtette a házit az egyáltalán nem meglepő. Kissé zavarba jön először az idősebb lány szavaitól, aztán felragyognak a szemei, hogy őt is királylánynak nevezik. Nem mond semmit csak tovább rángatja Isabellát mindenfelé, végül pedig a játszószobában kötnek ki, hogy bele is kezdhessenek a játékba. És a kislánynak szerencséje van, mert őt kérdezik, hogy mit szeretne.
- Teapartisat! - és máris kihúzza az egyik széket - te itt fogsz ülni - magyaráz, aztán szalad, felkap egy medvét, és egy nagyra nőtt plüss vízilovat, hogy azokat is az asztalhoz ültesse. Aztán az asztalra pakol egy műanyag teakészletet, négy csészével. Az első a kedvenc víziló elé kerül a másodikat kapja Isabella, aztán jön a maci és végül Charlotte maga. Amikor végez, leül ő is, majd játékosan teát tölt, a csészékbe a korábbi sorrend alapján, majd szépen meg is itatja a vízilovat - a maci Isabellára marad...
Gregnek pedig visszaérve, végig kell néznie pár kamerabeállítást, míg megtalálja a játékszobában játszó hölgyeket. Egyetlen problémája, hogy az itteni kamerának nincs mikrofonja, így nem hallja, miről beszélgetnek a lányok. A teázás azonban megnyugtatóan lányos - és unalmas...

A magyarázat egyszerű és világos. Charlotte pedig előbb mosolyogni majd hangosan nevetni kezd, főleg, mert a "tökfej" az nagyon-nagy vicces. Arról nem is beszélve, hogy a kacsintás is tetszik neki. Ő is próbálkozik, de neki még csak úgy megy, hogy az arca is felkúszik, kicsit az orra és a szája. Igen édes látványt nyújtva ezzel. Sikerélménye van, ez pedig a legfontosabb.
A lakás megmutatása gyorsan sikerül, hiszen most a játék az első. Az is jól alakul, hiszen ő dönt, és rögtön meg is szervez mindent. Tölt is és szépen játszani kezdenek, aztán Isabella megjegyzésére a macival kapcsolatban, egyszerűen kijelenti, hogy:
- Persze! Mert buta, és nem tudja, hogy előbb meg kell fújni! - megsimogatja a víziló fejét, az természetesen sokkal okosabb. De utána azért megmutatja - így... - és szépen belefúj a csészéjébe. Mindezt úgy, hogyha valóban lenne valami abban a csészében, akkor az bizony kifutna, s talán le is forrázná a kislány kezét, de a levegő tea szerencsére nem fenyeget ilyen veszélyekkel.
A délután mókásan telik, még a matek háziból is játék lesz, úgy, ahogy Izzie korábban megígérte. Beszáll a többi plüss is, és köztük osztják el az almát, körtét, cukorkát - mikor éppen mit - hogy megállapítsák, a feladatban szereplő kérdésekre a helyes választ.
- Éhes vagyok - válaszol az újabb kérdésre és követi Isabellát a konyhába. Tejbegrízt kér, mert most a papa nincs itthon, most biztos szabad. Egyébként akkor is szabad, csak nem mindennap, és nem úgy, hogy összekavarja a fahéjas-cukorral meg a gyümölcsbefőttel...
A gyümölcslére is bólint, a narancslé hallatán, meg pislog párat, úgy kérdezi meg:
- Honnan tudod, hogy az a kedvencem? - kicsit csodálkozik, de ez a tény ismét csak azt erősíti Charlotte-ban hogy Isabella valamiféle tündér-királykisasszony, aki bizony mindent tud, hiszen az unalmas matematika házi feladat is szuper játékká vált, az új szóról az opciószociális interakcióról már nem is beszélve!
Azt persze, Charlotte nem tudhatja, hogy milyen viszony volt Isabella és az édesapa között. S talán Isabella is csak véletlenül talált bele, de az sem kizárt, hogy még emlékszik, mi is volt a férfi kedvence...
Amint a tejbegríz elkészül, Charlotte egy kis sámlira felállva, kiveszi a hűtőből a befőttet, a szekrényből pedig a fahéjas-cukrot, és szépen tesz mindenből a tányérjába. Aztán kezébe veszi a kanalat, és jól összekutyul mindent. Ha kell Izzienek is megmutatja hogyan kell. Közben azt is elmeséli, hogy a Papa, ezt nem engedi, szerinte nem illik egy kislányhoz, hogy ilyen gusztustalan dolgot egyen. De ha egyszer, így finom?

Ma egészen laza napom volt. Csak délelőtt volt egy megbeszélésem, a nap hátralevő részét az esetleges megrendelők miatt töltöttem az irodába. Így viszont könnyedén tudtam figyelni Isabella-t és Liliane-t. Próbáltam valami hibát találni, de nem igazán ment. Isabella valóban jól csinálja a dolgát. Igaz a teaparti, annyira nem volt izgalmas, főleg, hogy ott már a beszélgetésüket sem lehetett hallani. De az a "nem kívánatos szociális interakció" és a magyarázata, egészen kiváló volt. Én nem tudtam volna ilyesmit kitalálni, szóval kapott tőlem pár elismerést, de persze csak gondolatban. Sosem fogom elmondani, neki, hogy megfigyeltem, egészen biztosan kiakadna. Legalábbis az az Isabella, akit én ismertem nem örült volna egy ilyen megfigyelésnek.
A teapartit követően, csak néha-néha lestem rá a monitorra, egyébként intéztem pár telefont, ittam egy csésze kávét. Aztán amikor eljött az idő, még egy utolsó pillantást vetettem a képernyőre, és megnyugodva, hogy - minden valószínűséggel - a házi feladatot csinálják, kikapcsoltam a gépet, és elindultam haza.
Isabella jól teljesített, és nem szeretném, ha máris a túl órák miatt kéne aggódnia. Na meg, minek húznám az időt, ha egyszer semmi dolgom?
A ház előtt parkolok, és a táskámba teszem a nyakkendőmet, amit vezetés közben vettem le. Már semmi szükségem rá, viszont nem szeretném kint hagyni, még a végén nem találnám, amikor kellene. Kiszállok, bezárom az autót, aztán a bejárathoz sétálok. Szépen beütöm a kódot, és bemegyek. Valószínűleg a lányok is meghallják az ajtó csukódását, de azért meg is szólalok.
- Megjöttem! - és igen, most arra számítok, hogy két apró talpacska megindul valahonnan. Nem is kell sokat várnom. Kanál csörgés, susmus, puffanás, és rohanás. Liliane, ezek szerint a konyhában csinált valamit, és Isabellának súghatott valamit. Csak nem rosszban sántikálnak? Leugrott a székről, és mire észbe kapok már itt is van. Lehajolok, hogy a nyakamba ugorhasson, aztán vele együtt felállok.
- Hogy vagy hercegnőm? - kérdezem mosolyogva, és a száját figyelem, ami maszatos. Árulkodó, de egyelőre csak hallgatom, hogy mit mesél a napjáról, és a konyha felé megyek, hogy megnézzem mit is műveltek...

//remélem megfelel, ha nem szólj <3//

Sohasem meséltem Charlottenak Isabelláról. Miért is tettem volna? Hogy utána magyarázkodjak? Nem, az nem az én stílusom. Igaz, ennek ellenére a lányom elég sokszor elérte már, hogy magyarázkodjak neki, de nem szeretnék belőle rendszert csinálni. Így persze, nem csoda, ha meglepi az az információ, amit a rá vigyázó lánytól tud meg. Hogy ő meg én, nem aznap találkoztunk először, amikor ők. Nyilván meg is kérdezi Isabellát, hogy milyen volt, amikor ő még nem született meg. És valószínűleg az ő okos kis fejében ez most azt jelenti, hogy gyerekkori barátok lehetünk. Bár, ha azt veszem, Izzie valóban gyerek volt még.
A tejbegríz összekutyulós műveletet az érkezésem zavarja meg, s Liliane arcáról rögtön leolvasom a tejbegríz nyomait. Nem szólok érte, mert nagyon lelkes. Egyébként sem lenne szép tőlem, rögtön leszedni a két lányt a tíz körméről. Már csak azért sem, mert a kisebbik ennyire örül nekem. A másikról nem tudom, mit gondol.
Liliane-nel az ölemben megyek be a konyhába, s őt le is teszem a székre, ahol valószínűleg eddig is ült.
- Szervusz Isabella! Minden rendben ment? - kérdezem, mert bár nagyjából tudom, hogy mit csináltak, érdekelne, ő mit gondol, nem változott-e meg a véleménye, számíthatok-e rá a jövőben is. Aztán csak ha erre megkapom a választ, akkor fordulok a lányom felé - Charlotte, - csak akkor hívom így, ha haragszom rá, ezt ő is tudja, rögtön behúzza a nyakát - Mi ez itt? - bökök a tányérjára, amiben össze van kutyulva a tejbegríz, a befőtt, meg a fahéj. Szörnyen gusztustalanul néz ki. Ő meg persze azt mondja, hogy Isabella megengedte. Kérdőn nézek hát az említettre, és várom, hogy megerősítse, vagy éppen megcáfolja a hallottakat. Egyébként is, előbb vacsorázni kellett volna...

//elég gagyi lett, ne hari//

Nem tudom Liliane-t mennyire elégíti ki Isabella válasza. Talán egyelőre beéri ennyivel, de egész biztos fog még faggatni engem is, és ha belőlem nem szed ki eleget, akkor majd megint Isabellát. Ez az élet rendje. Legalábbis az ilyen kicsi lányoknál egészen biztosan. Én tisztában vagyok vele, hogyha egy kérdésre nem válaszolnak nekem, akkor ahhoz semmi közöm. Más dolog, hogy nekem megvannak a módszereim, hogy megszerezzem azokat a válaszokat.
Az érkezésem némi pusmogást okoz, majd felbukkan az én kis angyalom. Természetesen felkapom, és vele együtt sétálok be a konyhába, hogy megkérdezzem Isabellát is, milyen volt a napjuk. Azt erősíti meg, amit én is láttam, és tulajdonképpen egészen meglepett, mennyire jól bánik Liliane-nel. Ráadásul a kicsim is vidámabbnak látszik, így azt hiszem mondhatom, hogy Isabella átment. Az egyetlen dolog, ami nem tetszik, az az, amit esznek. Kérdőre is vonom őket, a válasz pedig az ügyeletes felnőttöl érkezik, így felé fordulok felhúzott szemöldökkel.
- A tejbegríz, javíts ki ha tévedek, de fehér színű. Ez itt... - mutatok a tányérjaikra - ...olyan mint a moslék, amit még a kutyámnak sem adnék. Már ha lenne kutyám - mert ugye nincs kutyánk, bár fiatalabb koromban szerettem volna egyet, ez most teljesen mellékes.
- Nem, nem kóstoltam. Az embernek elmegy az étvágya ha ilyesmit lát - közlöm egyszerűen aztán visszafordulok a kisebbik merénylőhöz. - Charlotte, hányszor mondtam, hogy nem játszunk az étellel?
Olyan ártatlanul néz, és megszeppenve, az embernek nincs szíve haragudni rá. Vagy csak nekem nem megy? Azért próbálkozom, és bízom benne, hogy nem veszi észre mennyit enyhül a szigorú pillantásom már csak attól, hogy így látom őt.
- Sokszor? - halkan kérdez vissza, én meg csak bólintok. Sokszor. Úgy bizony. Mégis, erről valamiért nem tudom leszoktatni.
- Akkor mégis, miért nem tudod még mindig? - teszem fel a logikus kérdést, de nem válaszol. Én pedig nem vagyok biztos benne, hogy ezt valóban Isabella előtt kéne. Így csak sóhajtok egyet, és úgy döntök pillanatnyilag elhalasztom a fejmosását.

Valószínűleg elhamarkodott feltételezés volt, azt gondolni, hogy az évek folyamán Isabella megkomolyodott volna. De igen. Hittem benne, hiszen egészen eddig, ezt a benyomást keltette. Most azonban már nincsenek illúzióim.
- Nem hiszem, hogy a kutya egészségének védése cudarnak számít - válaszolok diplomatikusan, és inkább fordítanám a figyelmem a lányomra, hogy elmagyarázzam neki, miért is nem eszünk ilyesmit. De nem jutok messzire az eszmefuttatásban, mert megzavarnak.
Értetlenül pislogok Isabellára, mert ezt, nem gondolhatja komolyan. Hogy gondolta, hogy a lányom előtt, a saját házamban, megjegyzést tesz az intelligenciámra, majd mintha valami kisgyerek lennék, akit etetni kel, egy kanalat nyom a képembe, rajta azzal a gusztustalan masszával? És ha ez nem lenne elég, még a jó példát is előhozza. Na... nem...
Kiveszem a kezéből a kanalat, beleteszem a tányérjába, hogy ne kenjen vele össze semmit sem. Aztán szépen őt is arrébb tolom, a karjait megfogva.
- Te nem, az biztos - közlöm első körben, de úgy érzem, ennyi nem lesz elég, így Lilianehez fordulok - Charlotte, ez az, amit soha, de soha nem szabad csinálni - nézek rá nagy komolyan, aztán Isabellához fordulok - A jövőben ne mutass neki rossz példát - nyomom meg a rossz szót, és remélem értve vagyok, mind kettőjük által. Mert ha nem, mérges leszek.
Liliane még mindig nagyokat pislog rám, és persze tudom mi jár a fejében. Lepillantok rá, és a szemeibe nézve, megadom magam.
- Most az egyszer... mire átöltözöm tüntesd el! - próbálok szigorú lenni, de felcsillannak a szemei, és végem van. Mire elfordulok, már mosoly ül az arcomon, és csak a fejemet csóválom.Visszamegyek az előszobába a táskámért, aztán a szobámba sietek, hogy átöltözzek valami kényelmesebbe. Remélhetőleg elég időt hagyva a lányoknak, hogy megegyék azt a gusztustalanságot.

// Köszönöm! *.* //