It's a parent-thing - R&J

Első nap

Kiléptem az ajtón, remegve rohantam le a lépcsőfokokat szinte kettesével szedve. Volt egy célom: elmenni és beszerezni a teszteket, majd visszajönni, és... és... nem. Eddig nem akartam gondolkozni, egyszerre csak egy akadály.
Alig érek le a házból, már hív is a testőröm. Idősebb férfi, az apám lehetne, és igazából örülnék is egy olyan apának, mint ő. Theo megigértette velem, hogy megvárom a kapuban (belül!) úgyhogy addig ott toporogtam, amíg meg nem érkezett, és azon gondolkoztam, hogy mi ez az egész, amibe csöppentem. Azután az is foglalkoztatni kezdett, honnan tudta Theo, hogy elindultam otthonról, de aztán azonnal kapcsoltam, hogy Jamie hívhatta fel. Furán hangozhat mindez, de átmelegített ez a törődés tőle. Alig fél órája akasztottam ki azzal, hogy eltulajdonítottam a telefonját és illetéktelenül belehatoltam, majd közölte, milyen gyerekes vagyok, ezután meg jött a hír, hogy a gyereknek gyereke lehet tőle, bele se mertem gondolni, mennyire kikészíthettem mindezzel. Megértettem, hogy nem tud most velem lenni, talán kellett neki néhány perc, vagy csak nem hagytam neki elég időt hogy kapcsoljon (igen, láthatóan, és szándékosan próbálok nagyon pozitív lenni az egész kapcsán, hiszen ez is a felnőttség-ígéretem része, az igyekezeté, hogy felnőjek hozzá). Kiakadhatott, hisz én is kiakadtam, de mégis felhívta Theot, hogy így vigyázzon rám, közvetve. Hálás voltam érte, nagyon is, és elterveztem, hogy ezt ki is mutatom - persze alkalmam nem volt rá, mert más kötötte le a gondolataimat. De haladjunk sorjába.
Elszáguldottunk a boltba, és megvettem a teszteket. Szerencsére nem sok emberbe botlottunk, aki megállíthatott volna, szerintem nem mertek, amilyen arcot vághattam, Theo nem kérdezte, mi történt, csak látta rajtam, gondolom én, hogy nem akarok rajongókkal érintkezni.
Visszakísért a kapuhoz, és megígértette, hogy hívni fogom, ha szükségem van rá. Természetesen azt mondtam, hogy úgy lesz, de ez elég felületes ígéret volt.
Visszafelé már nem szedtem kettesével a lépcsőt, mert megint elkapott a hányinger, ahogy közeledett a pillanat, amikor rá kell pisilnem a tesztre, hogy kiderüljön, mi történt.
A lépcsőn felérve megálltam, és nagy levegőt vettem. Jobb lesz mielőbb túlesni ezen, úgyhogy ismét lendületesen száguldottam be, egyenesen a fürdőszobába, hogy elintézzem az elintéznivalót. Kezemben a két teszttel sétáltam ki a kanapéhoz, és szótlanul ültem le mellé, magam elé pakolva a teszteket az asztalra. Már csak meg kellett várnunk, hogy leteljen az idő.
Mintha egy örökkévalóságig ültünk volna ott. Nem mertem rá nézni, mert a fejemben vadabbnál vadabb dolgok kergették egymást, de már tudtam, hogy azért, mert elment, és a bizalmatlanságomat még nem tudtam teljesen leküzdeni, akár mennyire is szeretem őt. De legalább el tudok siklani felette nagyjából, azaz nem okoz nagy törést, ha eszembe jut, azt gondolhatja, hogy szándékosan csináltam ezt.
Végre nagy sokára kirajzolódott az eredmény. Remegő kézzel nyúltam a tesztekért, és fordítottam magam felé mindkettőt egyszerre, majd egy pillanat döbbenet után felpattantam, és a kanapéra vágtam, hogy mérgesen ráförmedjek a kedvesre:
-James Samuel McAdam! Arról nem volt szó, hogy 20 évesen felcsinálsz! Szedd ki!-
Alig pár másodperc kellett, hogy elnevessem magam, annyira abszurd volt, amit közöltem vele, de aztán ez a szinte hisztérikus nevetés könnyekkel párosult, és már magam sem tudtam igazán, hogy most akkor nevetek-e a dolog abszurditásán, vagy sírok inkább a betolakodó miatt.

Második nap

Nagyon rosszkor jött ez a terhesség. Jamienek is, és nekem is szalad a szekér. Amióta elkezdték adni a The Vampire Notes sorozat részeit, hihetetlenül felkapott lettem, és imádom is. Imádom a munkámat, a forgatásokat, és most ezt abba kellene hagynom évekre? Nem... ez nem jó így.
Képtelen voltam rávenni magam, hogy beszéljek erről Jamievel. Valahogy ő sem érez késztetést, hogy különösebben beszéljünk a dologról. Pedig kellene, de inkább csak elintéztem, hogy anyám ne várjon engem. Semmi kedvem nem volt hozzá, és a baromságaihoz, arról nem is beszélve, hogy a bátyám azonnal rájött volna, hogy nem stimmelnek a dolgok. Az éleslátására nem volt szükségem, inkább lemondtam arra hivatkozva, hogy Jamie nem dolgozik (ami igaz is volt, lévén megmondtam neki, hogy egy hét távollét után elvárom, hogy a hétvégéjét szabaddá tegye a számomra) és megtette, bár szerintem már bánja.
Fura ez az egész... az előző napi balhénk, bár nem volt olyan nagyon nagy és hangos (a telefonos) de mégis nagyon komoly volt. Komoly mondandóval, már önmagában, és akkor még jött ez a másik dolog is... egy betolakodó. Ennek ellenére is, előtte nap valami átkattanhatott az agyamba, de jelentősen, mert nem éreztem magam veszélyben. Feltűnt az is, hogy este, és reggel is ugyanúgy figyelte, mennyit eszem, és ugyanúgy pörölt velem, amiért csak forgattam a tányéron az ételt. Ha nem lennék neki fontos, a háta közepére kívánna, nyilván ilyen körülmények között nem foglalkozna ezzel.
A felszabadult időmet kutatással töltöttem. Betolakodó, tényleg rosszkor jöttél. A szervezetem nem készült fel rád... szedtem a fogamzásgátlót is, amiről hol azt írják, káros rád, hol azt, hogy nem... nem vagyok meggyőzve. De az tény, hogy az anorexia miatt a leleteim nem a legjobbak, és ettől te is kárt szenvedhetsz. Arról nem is beszélve, hogy én hogy élnék túl ennyi időt veled a hasamban. Azt hiszem, hamar el fogunk egymástól búcsúzni...
Délután már egyikünk sem tudott nyugton ülni otthon. Felvetettem, hogy vigyük le a kutyukat sétálni - még pár hete találtunk egy parkot, ami eléggé a város szélén van ahhoz, hogy ne járjanak oda sokan. Mondjuk elég szemetes is, de cserébe nem kell vinnünk a testőröket, vagy ha Jamie ragaszkodik hozzá, várhatnak az autóban.
Egymás kezét szorongatva beszélgettünk mindenről, csak rólad nem, Betolakodó. Az elmúlt hetet tárgyaltuk meg, amikor külön voltunk, ki mit csinált, milyen dolgok jöttek össze, és mik kevésbé. Jó kis délután volt, de jobb lett volna, ha nem árnyékolod be a hangulatunkat.
Este Jamie lelépett egy haverjával, nem igazán részletezte a dolgot, és pedig rávettem magam, hogy felhívjam Ribizlit, és beszéljek vele rólad. Délután azt hittem, rendben leszünk, talán meg tudjuk oldani a dolgodat, de aztán már annyira nem voltam benne biztos.

Harmadik nap

Még az első napon felhívtam a nőgyógyászomat. Ha lehetett volna, azonnal mentünk volna hozzá, hogy megnézzünk téged, de nem volt a városban, én pedig megmondtam, hogy senki más nem nyúlhat hozzám. Hétvége jött, és szerencsére már csak egy napot kell várni.
Tudod, Betolakodó, sokat gondolok rád. Lényegében csak veled van tele a fejem. Sokat olvasok arról, ahogy fejlődnél, hogy milyen lenne az a kilenc hónap. Ez egy nagyon komoly dolog, tudod? Te egy komoly ügy vagy, amit jól át kell gondolni.
Szinte egész nap csak sóhajtoztam, és azt hiszem, többet is ettem reggelire, mint szoktam, ami talán a te hatásod. Ahogy járkáltam fel-alá, mint a mérgezett egér, megtorpantam a tükör előtt, és felhajtottam a felsőmet. Kitoltam a hasamat, próbálom elképzelni, hogy ott laksz, benn... de nem tudom. Annyira valószerűtlen az egész. A kezemmel megsimítottam, mintha ugyan bizonyítékot keresnék, hogy benn vagy, mondjuk, mintha azt vártam volna, megmozdulj, pedig nem. Nagyon kicsi vagy még, ha vagy, szóval... nem mozoghatnál. Felpillantva elkaptam Jamie tekintetét, azt a gyönyörű, átható pillantást. Kiülhetett az arcomra a rettegés, vagy valami, amitől odalépett, és szó nélkül, szorosan átölelt. A mellkasába fúrtam az arcomat, és az járt a fejemben, milyen gyönyörű szemed lesz, Betolakodó. Legalábbis nagyon remélem, hogy az övé lesz a tiéd. Sokkal szebb, mint az enyém.
Próbáltuk elterelni a figyelmünket, odaültem mellé a kanapéra, és az ölébe hajtott fejjel elnyúltam. Valamibe belemerült a gépén, én pedig a csatornákat kapcsolgattam, néha meg-megfogva az időnként arcomat simító kezét.
Estére már annyira ideges voltam miattad, Betolakodó, hogy könyörögtem volna Jamienek, öleljen magához. Nyugtalanul hánykolódtam, és csak te jártál a fejemben, és az, mi lehetne a megoldás. Nem kellett könyörögnöm, még kérnem sem, hozzá bújtam, és felszínes, forgolódó álomba simogatott, amiben te megszülettél, és ahogy szerettem volna, az ő csodálatosan tökéletes pillantásával néztél rám.

Negyedik nap

Még tegnap megkértem Jamiet, hogy mondja le mára a stúdiót. Szükségem van rá, tudod, Betolakodó? Szükségem van az apukádra, hogy elkísérjen a vizsgálatra, ahol megnézünk téged. Fura lesz, ha nem látunk, nem merek ennyire előre gondolkozni.
Hamar felébredünk mindketten, érzem, hogy tiszta izzadtság vagyok a hánykolódástól, szóval azonnal a zuhanyzó felé veszem az irányt, hogy lemossam magamról ezt a szörnyű éjszakát, amit az ellenségemnek se kívánnék, annyira nyugtalan volt. Szerintem Jamie se aludt sokat, de legalább nem fordult el.
Pirítóst készítek, mert ez gyorsan megvan, meg rántottát. Tálalom, azután megkeresem Jamiet, és ahogy kicsalogatom a konyhába, és leülök a székre, előttem se tányér, se semmi, mielőtt még szólhatna, szólok én.
-Tudom, tudom, hogy ennem kéne, de nem bírok most. Félek, hogy mindent kihánynék a vizsgálóasztalra... ha túlestünk rajta, akkor megtömhetsz, jó?-
Kérdezem, de tudod, Betolakodó, Jamie ennél leleményesebb. Rábólínt, aztán különböző indokokkal csak letol a torkomon pár falatot - és tudom, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem fog a vizsgálat után megtömni. Az apukád vigyáz rám.
Összekészülünk, és indulunk az orvosomhoz a magánrendelőbe. Őszintén megmondom, hogy halálra vagyok rémülve, és el tudom képzelni, milyen lehet, ha valaki azt se tudja, fiú-e, vagy lány. Csendben vagyunk, és tudod, megrémít az a feszültség, ami Jamieből árad. A kezem akaratlanul is a hasamon pihen, nem tudatos a mozdulat, de azért észreveszem, amikor már bekanyarodunk az utcába a doktorhoz.
Felmegyünk, és természetesen azonnal fogadnak is. A lábam már alig visz, nehezen értem a feladatokat is, mit kéne csinálnom, de azért nagy nehezen összekaparom magam, és megcsinálom, amit a doktor kér, hogy meg tudjon vizsgálni. Meg is teszi, vizsgálni kezd, kérdez párat, majd ránk néz -mert ragaszkodtam hozzá, hogy Jamie bejöjjön- és közli: nem vagyok terhes.
Automatikusan tükrözöm vissza Jamie reakcióját, de nem vagyok benne a szituációban. Nem értem először, akkor most te... Betolakodó, te nem is létezel? Nem is léteztél sohasem?!
Nem emlékszem a hazaútra, nem emlékszem semmire erről, csak ahogy belépünk a lakásba, akkor tűnik fel újra, hogy Jamie ott van mellettem. Elkapom a kezét, és kétségbeesetten magam felé húzom azt, hogy odaforduljon, odafigyeljen rám.
-Jamie...-
Nyögöm kétségbeesetten, és zokogva borulok a mellkasára. Annyira fáj a hiánya annak, ami soha nem is volt az enyém, hogy az iszonyú, összerántja a belsőmet, a hasamat fogom, de nem vagy ott. Pokolian fáj, szeretnék összegörnyedni, de Jamie tart, és bevisz inkább a kanapéra. Még a kutyusok is inkább velem foglalkoznak, mint vele, érzik, hogy valami nagyon nem stimmel. Sokára, és nehezen nyugszom meg... talán betudja megkönnyebbülésnek. Talán betudom annak én is, mégis csak ülök a kanapén, és nézek ki a fejemből a semmibe, ahogy simogatom Hercegnőt, aki egy tapodtat se mozdul mellőlem, hiába van a lakásban rajongásának legfőbb tárgya: a pasim. A lábaim felhúzva, a fejemet oldalra döntöm lecsúszva a kanapé háttámlájának, és próbálom értelmezni ezt az egészet.

Tárgy: Re: It's a parent-thing - R&J Szer. Nov. 13 2013, 10:28

A sokadik napon...

Sosem fogom felejteni azt az aggódó arckifejezést, azt a türelmetlenséget, amivel a teszteket vizsgálgatta a kedves, ahogy a szavakat sem, amit sírva-nevetve hozzám vágott. Szó, mi szó, nem igazán így képzeltem, ahogy életem nője bejelenti, gyereket vár tőlem. Már, ha elképzeltem egyáltalán, mert az igazat megvallva nem terveztem ilyen koránra a dolgot. Én magam is korai gyerek vagyok, tudom milyen macerát jelentettem anyáméknak.
Apropó szülők. Az, hogy ő lerázta az anyját - aki még engem is felhívott, hogy ellenőrizze a lánya sztoriját (mintha nem egy lakásban laknánk és ne tudnánk összebeszélni) - nem jelenti azt, hogy én ne éreztem volna úgy, szükségem lenne a sajátom hangjára, szavaira. Mindezt igyekeztem nem mutatni, inkább a teljes megértés süppeteg, semmis melankóliájában léteztem és igyekeztem a kedvében járni, elkerülve a témát. Aztán estére nem bírtam tovább, muszáj volt kicsit kimozdulnom...
Arra mondjuk nem számítottam, hogy macskajajos másnap lesz belőle, de igyekeztem minél előbb élhetővé tennem magamat, még így is, hogy az előző napi semmilyen hangulatot palástolva, apró sóhajjal öleljem magamhoz újra és újra a kedvest. Azóta se hívtam fel anyámékat, ez az ölelés, a közelsége volt az egyetlen mankó számomra, miközben én őt támogattam. Legalábbis igyekeztem.

Nagy reggel is lehetne a mai, én igazából inkább ahhoz hasonlítanám, mint mikor a vágóhídra viszik az állatot. Ha eddig kételkedtem is, az orvosban már nem tehetem, az ő szava mindent felülír. - Ezt meg a neten olvastam, mert míg Rena pihent, bele-belelestem a kereséseibe, ami azt illeti.
Bár azt mondja, nem eszik, azért csak-csak sikerül egy-két falatot belé könyörögnöm észrevétlenül.
A rendelőig én vezetek, kell valami, ami leköti kicsit a figyelmemet, akármennyire is látom a visszapillantóban, hogy Jay, a testőröm, feszeng a hátsó ülésen...
Hazafelé már megengedem, hogy ő üljön a volánnál, hiszen láthatóan Rena - fogalmazzunk így - magán kívül van. Én őszintén szólva nem tudom, mit érzek. Mérhetetlen megkönnyebbülést, azt igen, de valahol a napok óta rejtett stressz, a burkolt aggodalom mégsem hagy nyugodni.
Ééés lőn: amint belépünk a lakásba, már meg is értem miért. Renába karolok, számomra olyan hihetetlenül törékeny és könnyű volt mindig is.
- Csss, kicsim... Semmi baj. Semmi baj. - ölelem rázkódó vállait és beljebb kormányozom a kanapé felé, majd egy pohár vizet is szerválok a konyhából és azzal együtt ülök le mellé, felé nyújtva a folyadékot. Ha nem akarná elsőre elvenni, finoman rászólok, hogy márpedig tessék meginni.
- Ez most... jó, nem? Tudom, hogy talán kicsit hamar beleélted magad. Én is. De beláthatod, hogy jelenleg ez a legjobb, ami kisülhetett a dologból. - Felhozhatnám, hogy ha terhes lenne és el kellene vetetni, az milyen szar lenne, de őszintén szólva ez a lehetőség fel sem merült bennem. Szavaim közben rá tekintek, pillantásom korántsem olyan nyugodt, mint amit megszokhatott tőlem. Inkább... zaklatott? Talán nem ez a legjobb szó rá. Olybá érzem magam, mint a vadállat, aki kényelmetlennek találja a ketrecét és minden vágya kiszabadulni kicsit. De még nem lehet, még nem, hiszen Renának szüksége van rám. Ki más vigyázna rá, ha én is kiakadok? Na ugye.

Tárgy: Re: It's a parent-thing - R&J Hétf. Dec. 02 2013, 19:51

Semmi baj. Ha ő mondja, elhiszem, csak azt nem értem, akkor miért rázkódnak tovább a vállaim a zokogástól. Nem bírom kontrollálni a testem, a reakcióim, úgy törnek elő, mint a vulkán, és zokogok tovább, pedig... ki tudja, milyen következményei lesznek ennek, de érdekel ez? Jelenleg nem, képtelen vagyok koncentrálni másra, mint a mardosó fájdalomra, a hiányra - mert nem vagy itt. Nem vagy velünk. Sosem voltál.
Nem tudom elvenni a pohár vizet, csak hosszú percek múlva, de Jamie nagyon kitartó, én pedig engedelmesen kortyolok belőle, és jó ötlet volt ez tőle, mert kicsit hűsít, nyugtat, és mintha tisztítana, na nem, mintha ez elég lenne.
Nézek valahová, magam elé, a könnyfelhőn át, de máér nem zokogok és rázkódok vígasztalhatatlanul, ám ez nem jelenti, hogy van vígasz. Mert úgy érzem, az nincs, hogy is lehetne?!
A kedves azonban rám cáfol. Elcsigázottan emelem rá a tekintetem, ahogy hozzám beszél, és eltart egy ideig, mire megértem a szavait, főleg, mivel csak egy részére koncentrálok annak, amit mond, de azért nagy nehezen összerakom.
Odacsúszok hozzá a kanapén, és ültömből az ölbe emelem magam, a lábaimat kinyújtva a kanapé másik oldalán végig, kicsit lejjebb fészkelem magam, és a mellkasához bújok, miközben átkarolom egy sóhajjal a derekát, a hátát cirógatva az ujjaimmal. Hihetetlen, mennyire erős kötelék köt hozzá, hogy mennyire ragaszkodom, mennyire fontos nekem. Nem tudom elképzelni az életem nélküle, és nem is akarok gondolni se erre, hogy kéne, mert megrémít. Nem gondoltam volna, hogy lehet erősebb a kapcsolatunk, mint volt, miután elment; de még akkor sem hittem volna, amikor kibékültünk, és lám... mégis. Csak eddig nem láttam ezt, én ostoba, vak, tényleg olyan voltam, mint egy gyerek, mert gyermekként a dolgok könnyedebbek, és talán nem tudtam szembenézni ennek a kapcsolatnak az édes, áldott súlyával. Könnyebb volt komolytalankodni, miközben végig attól féltem, hogy ha az vagyok, akkor elhagy.
-Szeretlek, Jamie!-
Súgom, ahogy a nyakához hajolok, és belecsókolok, mélyen magamba szívva az illatát. Biztonságban vagyok, szeretve...
-Igazad van. Ez... rossz időzítés.-
Mondom, és még egy halvány mosolyt is megejtek, ahogy felemelem a fejemet, még nem értve, miért visszhangzik csak egyetlen momentuma a mondandójának a fejemben.
"Tudom, hogy talán kicsit hamar beleélted magad. Én is."
-Felhívom Ribizlit, hogy mégsem lesz keresztanya.-
Csak a fejem emelem fel megint, hogy megcsókoljam hosszan, de aztán visszahajtom a mellkasára, mert még nem akarom elengedni, pár pillanatig itt maradok így, azután egy sóhajjal mégis erőt veszek magamon. Már a gondolatra könny szökik a szemembe, hogy ezt kimondtam, hogy ezt ki kell mondanom megint, és nagyon örülök, hogy senki másnak nem kell róla beszélnem, mert összetörne teljesen, az biztos.
Valamit ki kell találnom Jamienek, amivel meghálálhatom mindezt, pedig tudom, hogy nem kell, de akarom. Visszafordulva rámosolygok, és odahajolok hozzá egyik kezemmel az arcát simítva egy mélyebb, intenzívebb csókra, másik kezemmel végigsimítok a mellkasán és a combján, ahogy a mozdulatot befejezve megint felegyenesedek. Ez volt a köszönöm, de nem hiszem, hogy örülne, ha kimondanám. A háló felé is veszem az irányt a telefonommal, hogy ő meg szabadon elmehessen kiengedni a gőzt, ha gondolja.
"Tudom, hogy talán kicsit hamar beleélted magad. Én is."

karakterinformáció

» It's a parent-thing 2. - Rena & Jamie
» This thing between us should be illegal. - Nate & Cornelia - HH
» Maybe I miss you... but maybe it's just this Valentine thing... - IzZin

It's a parent-thing - R&J

It's a parent-thing - R&J

Similar topics

Similar topics