David és Elaine - szülinapi meglepetés

Tudom, hogy nemrég volt Elaine születésnapja, de gondolom sokkal elfoglaltabb volt azon a napon, minthogy velem foglalkozzon. Azért hagytam neki egy üzenetet és egy csokor tulipánt, ezzel is felköszöntve. Mivel már eltelt pár nap, így már sokan békén hagyták, most pedig jöhetek én, hogy odaadjam neki a fő meglepetést. Láttam a tv-ben is a nyilatkozatát, hogy mennyire jól meg tudja játszani, hogy örül a sok rózsának, amit kapott. Biztos megint úgy örült neki, mint nőnap alkalmával. Tudtam, hogy nem szereti, csak a tulipánt. Egy életre megjegyeztem, és remélem, hogy hamarosan le is tudom venni a lábáról. Ma egy nagyon is jól eltervezett dolgot szeretnék neki adni, így az órát kihagytam. Legalább mindenki tud figyelni Elainre, bár azért gondolom mindenkiben feltámad a kérdés, hogy hol vagyok, mert ezt az órát soha sem hagyom ki. Az ajtó előtt állok, már csak pár perc van az órából. Megvárom, hogy vége legyen az órája és minden diák eltűnjön, hogy egyedül maradjon a teremben. Bemegyek, majd becsukom magam mögött az ajtót.
- Szia. – Köszöntöm egy mosollyal az arcomon, már annyira akartam látni, és nagyon is fájt a szívem, hogy kihagytam az óráját, de muszáj volt. Odamegyek az asztalhoz, majd felülök rá és őt kezdem el nézni. Nem tudom, hogy mennyire tetszett neki az ajándékom, de most nem ez a fontos. Valahogy elő kellene hozakodnom azzal, hogy mit szeretnék.
- Mondok valamit, ha idejössz. – Nézek rá kis kutya szemekkel, remélem, hogy eleget tesz a kérésemnek és odajön hozzám. Ha igen, akkor megfogom a kezét és behúzom a lábaim közé. Szeretnék neki szerelmet vallani, de tudom, hogy most nem ezért vagyok itt. Ahogy a szemeibe nézek, hagyom, hogy elvesszek, de csak pár másodpercig. Próbálom magam türtőztetni, és a meglepetésre koncentrálni.
- Van egy szülinapi meglepetésem, hogyha rám szánod a délutánt. De ahhoz kell a lakás kulcsot és az, hogy csak 1 óra múlva gyere utánam. – Felveszem a szemkontaktust, kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz ebbe benne. Tudom, elég merész dolgot kérek, mégis csak a tanárom és a lakásában akarok ténykedni egyedül. Lehet, hogy elszámítottam magam, de azért reménykedek benne, hogy megbízik bennem és odaadja a kulcsát, hogy elintézhessem azt, amit szeretnék. Persze lehet, hogy jobb dolga is van, minthogy velem töltse a délutánt, de tudom, hogy milyen hatással van rá a meglepetés szó. Tuti, hogy elkezd kíváncsiskodni és már csak azért bele megy, hogy meg tudja mit tartogatok neki. Legalábbis, ahogy levezettem magamban ezt, én erre a következtetésre jutottam.

Megint egy évvel öregebb lettem! Szörnyű! Mikor találják fel azt a szülinapot, amitől az ember fiatalabb lesz? Na nem úgy, mint Benjamin Button, az azért túlzás, igazából azzal is beérném, ha egyszerűen így maradhatnék. Egyébként biztos csak képzelem az első szarkalábakat a szemem sarkában, de akkor is zavarnak. Nem mintha, számítana, a tvben úgysem látszik - még.
Ma viszont az egyetemen tartok órákat, és furcsa mód csak az vigasztal, hogy David is ott lesz. Meg kell neki köszönnöm a csokor tulipánt meg az üzenetét. Nagyon édes volt, és igazán boldoggá tett vele.
Tekintve, hogy már jó idő van, a féltrapéz farmerhez egy egyszerű, kivételesen magassarkú szandált és egy élénk színű felsőt választottam, amihez nagyon király narancssárga táskám is van. Most hogy a hajam megint vöröses-barnás ez a szín szuperül áll. Szerintem. De biztos vagyok benne, hogy másoknak is tetszik a látvány, mert még a hallgatók egy része is utánam fordul, ahogy a napszemüvegem a fejemre tolva végigsietek a folyosón. Talán a korral jár, de ma kivételesen szükségét éreztem, hogy kihúzzam a szemem, és ne csak a szempillaspirált használjak. A szám is ki van rúzsozva, de ebbe nincs semmi meglepő.
Az órák nagy része eseménytelenül telik, amíg el nem jön az a bizonyos utolsó. Minden egyes belépőre felpillantok, hogy aztán némileg csalódottan állapítsam meg: nem David az. Lassan kezd bennem érni a gondolat, hogy túl sokat gondolok, várok... de elhessegetem, elvégre csak a tulipánokat szeretném megköszönni, ez egy természetes dolog, és nem, nem miatta csíptem ki magam, hanem mert ilyen hangulatom volt reggel. Reggel, amikor sikítva kirohantam a fürdőből mert megláttam azt a bizonyos szarkalábat. De erre meg nem gondolok, mert röhejes, hogy ezen aggódom, még csak 28 éves vagyok.
Az órámra pillantok. David sehol, nekem meg el kell kezdenem az előadást. El is kezdem, de el-elidőzik a tekintetem az üres helyen, ahol általában ülni szokott. Időnként az ajtóra pillantok, szuggerálva, hogy jöjjön már meg. Aztán megfordul a fejemben, hogy beteg - mert ugye, ki van csukva, hogy lógjon az órámról! - és ebben megnyugodva, szuper előadást tartok, csak a kérdéseim felét kell nekem megválaszolni a többit, David híján összeszedik a többiek.
Nem jutunk el addig, ameddig szerettem volna, de lejár az időm, és én szépen kihessegetek mindenkit, majd a táblához lépek, és elkezdem letörölni. Régi krétás tábla, nekem tetszett, nem engedtem lecserélni. A digitális táblát, mellé szereltettem, de ma csak a krétásra írtam. Azt törölgetem, amíg az utolsó hallgató is kilép. Meg vagyok győződve róla, hogy az ajtót is valamelyik távozó zárja be, így kissé összerezzenek, amikor meghallom David hangját.
- David! A frászt hozod rám! - a kezem a szívemre teszem, de aztán sóhajtok egyet, és megcsóválom a fejem - Az előadásnak már vége, elkéstél.
Közlöm mosolyogva, mert azért örülök, hogy mégsem beteg, csak nem értem, hogy miért nem volt itt.
Furcsa, és nem is értem, mi ez a "mondok valamit...", de olyan édesen néz! Nem tudok neki nemet mondani. Teszek pár lépést felé, de azért nem megyek túl közel. Igaz, ő megoldja, megfogja a kezem, és közelebb húz. Kérdőn nézek rá, mire hajlandó folytatni.
- Hogy... ? - azt hiszem most nagyon meglepődtem, nem is nagyon tudok mit mondani, csak a kezem kapom a szám elé, hogy ne álljak előtte tátott szájjal, míg összeszedem a gondolataimat. Eszembe jut a tavalyi szülinapom, amikor az az édes srác a könyvtárba hívott és virágszirmokat terített a lábaim elé, de hogy, az én lakásomon...
- Khm... és... mégis mit csináljak még egy órát? - teszem fel végül a legostobább kérdést, mert azt kellett volna kérdeznem, hogy már miért tölteném vele a délutánt, vagy miért adnám oda neki a lakáskulcsom, de túl kíváncsi vagyok. Van valami a tekintetében, ami miatt biztosra veszem, hogy ez egy jófajta meglepi lesz. Tininek érzem magam, és boldognak, és egész biztos, hogy csak képzeltem azt a szarkalábat ma reggel.
Elengedem David kezét, és könnyedén visszaszökkenek a táskámhoz, hogy kivegyem belőle a lakáskulcsomat, amin kulcstartóként egy boci lóg, és elé tartom, hogy vegye el, de amikor már nyúlna érte, akkor visszahúzom a kezem.
- Hol is voltál az órámról? - kérdezem meg kissé sértődötten, de úgy hogy lássa, most csak hülyéskedem, és csak kíváncsi vagyok. Azt meg, úgysem vallom be, hogy tulajdonképpen hiányzott.

//ez van Elaine-en: http://www.polyvore.com/good_jeans/set?id=79989911 //

Remélem, hogy megéri kihagyni a mai órát és tetszeni fog neki, amit elterveztem. Mindent előkészítettem, már csak egy dolgom van, hogy bejussak a lakásába. Ez lesz a legnehezebb, de teszek egy próbát, maximum rögtönzök egy másik helyszínt, mert nem hiszem, hogy feljönne hozzám, elvégre, hogy nézne már ki, hogy a tanárom nálam tölti az estét. A szüleim nem nagyon örülnének. Bemegyek az egyetemre, mikor tudom, hogy vége lesz az órának. Megvárom, hogy mindenki kimenjen, majd bemegyek becsukva magam mögött az ajtót, hogy még véletlenül se lássanak meg minket. Nem bírom elmosni az arcomról a mosolyt, pedig megbántam, hogy majdnem szívinfarktust hoztam rá.
- Bocsi. - Csak ennyit mondok, de látszik rajtam, hogy mindjárt kiugrok a bőrömből. Tudom, hogy vége az órának, nagyon is bánom, hogy kihagytam, de akkor nem lett volna időm előkészülni.
- Tudom, csak nem hiányoztam? - Sejtelmesen elvigyorodok, bár nem nagyon dolog, amit szeretnék, nekem mégis fontos, hogy megkapja tőlem. Leülök az asztalra, majd odahívom magamhoz. Nem nagyon tetszik, hogy ilyen távolságtartó, nem fog senki se bejönni az ajtón, én ezt tudom. Megfogom a kezét és magamhoz húzom, szeretem érezni az illatát és most különösen csinos, mintha tudta volna, hogy meglepni szeretném. Alig bírom levenni róla a szemeimet, annyira gyönyörű, de muszáj folytatnom, hogy eljussak odáig, amit szeretnék vele közölni. Látom az arcán a meglepettséget, mire elmosolyodok. Tudtam, hogy ezt a reakciót fogom belőle kiváltani, csak remélni tudom, hogy tetszeni is fog neki. A kérdése viszont meglep, mert erre magam sem tudom a választ, viszont tömegközlekedéssel elég messze van a számomra.
- Na jó, le tudom fél óra alatt is. Izé... Legyen inkább háromnegyed a biztonság kedvéért. És, hogy mit csinálj... Nincs valami zh kupac az asztalodon, amit ki kell javítani? Esetleg beülhetsz meginni egy kávét, amíg elolvasol egy fejezetet. - Adok neki ötleteket, bár fogalmam sincs, hogy mit is csinálhatna, amíg én épp úton vagyok a lakása felé. Viszont nem szeretném, hogyha meglátná, hogy mire készülök, mert akkor elrontaná a varázsát. Hagyom, hogy elmenjen, legalább hátulról is megtudom nézni, és egyre jobban kívánom. Már most megfektetném az asztalon, de muszáj várnom. Persze, amikor megfordul úgy teszek, mint aki nem stírölte egész végig. Önelégülten elmosolyodok, hogy ilyen könnyen megkapom a kulcsát, és már nyúlnék is érte, mikor elhúzza a kezét. Erre elhúzom a számat, de nem sokáig búsulok.
- Előkészültem a meglepire. - Vigyorgok, majd nyújtom a kezemet a kulcsa felé, remélem, hogy odaadja és akkor már mehetek is.
- Meghívhatlak egy teára. - Vetem fel egy ötletként, hogy tovább húzzam a meglepetést, hátha a kíváncsisága fokozódik.

Nem számítok rá, hogy óra után pottyan be valaki, Davidre meg igazán nem, így érthető, hogy megijedek, amikor hirtelen megszólít. Közben meg örülök is neki, és igazán nem tudok sokáig haragudni rá, de azért nem hagyom magam olyan könnyen elcsábítani.
- Semmi baj - válaszolom végül mosolyogva, és ahogy kéri, lassabban közelebb lépkedek. - De! Nagyon! Megszoktam, hogy mindig van valaki, akit tudja a válaszokat...
Megforgatom a szemem. Nem hiheti, hogy más miatt hiányzott. Mert nem is. Talán csak egy kicsit, mert jó rajta legeltetni a szemem, amikor éppen feladatot adok nekik meg ilyesmik. De mindegy, mert most itt van, és magához is húz. Ejj, milyen bátor lett. Igaz, nekem kifejezetten imponál.
Feltűnik, hogy néz rám, és ettől csak még szélesebb a mosolyom. Olyan édes, és átlátszó, én meg élvezem, hogy ennyire tetszem neki, de ez talán még nem bűn.
Persze meglep, a szavai egyáltalán nem olyasmik, amire számítottam. Nem mintha meg tudnám mondani, mire számítottam, de én már a tulipánoknak is nagyon örültem, az, hogy még egy meglepetése van, igencsak felvillanyoz. Az egyetlen problémám a várakozással van. Félre értés ne essék rendkívül türelmes ember vagyok, de a kíváncsiságom van hogy felülkerekedik.
A válaszán nevetni kezdek. Annyira édes! Végig is simítok az arcán, miközben én válaszolok neki.
- Szóval dolgoztatnál még... Igazán kedves... - Persze ez nem szemrehányás - Éppenséggel nincsen, holnap íratom az elsőt.
Eltávolodok, mert könyvem az van, olvashatok egy csésze tea mellett, ebben igaza van. A táskámhoz lépek, és megkeresem a kulcsaimat, hogy odaadjam neki. Amikor megvan visszafordulok, még elkapom a pillantását, de nem foglalkozom vele különösebben. Megszoktam már, nem ő az egyetlen, aki megcsodálja a fenekem.
Játékosan felé nyújtom a kulcsom, majd az utolsó pillanatban visszahúzom a kezem, és kérdőre vonom.
- Tudod, ez a meglepi így már elég rosszul kezdődik... Nem félsz, hogy egy jeggyel rosszabbat kapsz? - a kulcsot a hátam mögé rejtem, és még közelebb lépkedek, vissza a lábai közé. Nagyon tetszik nekem ez a játékosság, szeretem az ilyesmit. A kulcsot még mindig a hátam mögött tartva, hallatom az újabb ajánlatot.
- Úgy érted, hogy addig, amíg elkészíted a meglepetésem, vagy még az előtt? - ez most nem teljesen világos nekem, bár igazából mindegy. Nem szeretnék teázni. Az ajándékom szeretném, minél előbb.
A nyaka köré fonom a karjaim, a kulcsom még mindig a kezemben, úgy kérdezem meg, azt, ami engem leginkább érdekel.
- És mégis mire számítsak? Azért még rá fogok ismerni a lakásomra? - beszéd közben a hajába túrok, ha szeretné, esetleg hagyom magam megcsókolni, de egyébként én most nem teszem meg. Valahogy megint olyan, mintha szülinapom lenne, az a nap meg az enyém. Én legalábbis mindig így képzeltem. Egy különleges nap, amikor azt teszek, amit akarok, ahogy akarom, akivel akarom...

Nem akarom megijeszteni, csak meglepni, de nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Végül a mosolyából el tudom dönteni, hogy nem haragszik rám, így én is mosolygok. Majd kiugrok a bőrömből, szeretném, ha már velem töltené az egész délutánt. Viszont nem arra számítottam, mikor megkérdeztem, hogy hiányoztam-e.
- Szóval, csak a tudásom hiányzott? Ez szomorú. - Tettetett szomorúságot varázsolok az arcomra, azért egy kicsit szíven ütött, hogy a személyem nem hiányzott neki. Azért nem tudok rá haragudni, mert egyszerűen annyira oda vagyok érte, hogy még ezt is eltudom neki nézni. Próbálom valamivel feltalálni azt a kevés időt, hogy mivel tölthetné el, de úgy tűnik, hogy nem tetszik neki az ötletem.
- Ugye nem velünk iratod? - Kerekednek ki a szemeim, mert akkor lehet, hogy nem túl célszerű most nem a tanulással foglalkozni. Bár reménykedek a tudásomban, és abban, hogy este keményen megdolgozok azért a jobb jegyért. Szeretném a kulcsait megkapni, hogy minél előbb együtt legyünk, és a karjaimban aludjon el, ahogy simogatom az arcát. Gondolataimban már rég ott vagyok, de muszáj lesz még egy kicsit ide koncentrálnom. Elakarom venni a kulcsot, de nem adja oda, így elszomorodok, hátha megesik rajtam a szíve. Azért nem hagyom ki a bámulást, mikor megfordul, de talán túl sokáig bambultam el, ezért később is sikerül a figyelmemet a szemeire összepontosítani.
- Maximum nem leszek kitűnő. De ez a meglepi számomra fontos. - Az elejét elviccelem, vigyorgok is hozzá, majd a második mondatomnál szelidül a mosolyom. Őszintén beszélek, bár nem tudom, hogy ez mennyire megengedett, viszont én nekem tényleg fontos, hogy jól sikerüljön, még ha egy jeggyel rosszabbat is kapok, akkor is megéri. Bár most már kezdem úgy hinni, hogy nem kapom meg a kulcsot, ahogy eldugja a háta mögé, kérdőn nézek rá. Mindkét kezemmel hátul megtámaszkodok a padon, így hátra dőlve egy kicsit.
- Előtte. Most. - Válaszolok a kérdésére, szívesen meghívom egy teára, legalább röviden össze tudja nekem foglalni a mai anyagot. Mikor közelebb lép hozzám, már egyáltalán nem érdekel a mai óra, ki is egyenesedem, hogy a nyakam köré tudja fonni a karjait. Egyszerűen a közelében megőrülök.
- Hmm... Talán. - Sejtelmesen ejtem ki a szavakat, és a szemeim is pimaszságot tükröznek. Kezeim a derekára kerülnek, és ahogy közelebb hajol, én is azt teszem és megcsókolom. Annyira rég éreztem az édes csókját, hogy megrészegülök tőle. Kezeim le is csúsznak a fenekére, miközben szenvedélyesen csókolom. Lehet, hogy ezt nem kéne itt, mert a végén tovább is megyünk, amit nem bánnék, de nem ezt terveztem. Elhajolok tőle, majd lemászok az asztalról és kikapom a kezéből a kulcsot. A kulcstartót kezdem el nézni, számomra elég gyerekes, de hát nem ezen fog múlni az egész.
- Szóval háromnegyed óra? - Kérdezek rá, megtámaszkodok az asztalnál és úgy pillantok rá. Persze szeretném, ha egy tea is beleférne vele, de nem tudom, hogy mennyire fogja megengedni.

Látni az arcán, hogy mennyire csalódott, hogy csak a stréber válaszai miatt hiányoltam, már megérte ezt mondani. Egyébként ha van valami, ami nem tetszik az ez. Hogy olyan okos. Vagyis nem tudom, hogy okos-e, vagy csak magol. Persze megkönnyíti a dolgom, és imponál is, de a többieken nem látok hasonló lelkesedést, és így annyira nem is élvezetes a dolog.
- Nos... nem... - vallom be végül, és mutogatni kezdek - Volt itt egy nagy üres tér... és kifejezetten lehangoló volt odapillantani.
Beharapom a szám egy pillanatra, eszméletlen milyen ostobaságokat tudok összehordani néha. Oké, hogy tetszik ez a kis suhanc, de azért ez mégis csak túlzás. Igaz, ha kapok meglepit, akkor megérdemel ennyit, hogy érezze, nem hiába fáradozik. Nem mintha érteném, mit is akar ennyire, elvégre az már bizonyos, hogy van egy fajta viszonyunk, az ilyen kis kedvességek nélkül is lefeküdnék vele, már csak azért is, mert az mindkettőnknek jó. Persze, tisztában vagyok vele, hogy tetszem neki, de amikor ilyeneket tesz, megfordul a fejemben, hogy többről van szó. Aztán el is hessegetem a gondolatot, mert nevetséges, és mert nem hiszem, hogy én magam többet szeretnék.
Elfoglaltságot is találna nekem, de én ellenállok. Semmi kedvem dolgozatokat javítani. Szerencsére még nincs is mit. Holnaptól kezdődik a kegyetlen egyetemi élet.
- David White, hol voltál a fél év elején, amikor lediktáltam a zh és várható vizsgaidőpontokat? - Nézek rá felhúzott szemöldökkel, kicsit szemrehányón, aztán hozzáfűzöm - Nekünk nincs is óránk holnap, David.
Simítok végig az arcán, és ezzel az egyszerű kijelentéssel otthagyom, hogy megkeressem a kulcsaimat. Amiket persze, nem kaphat meg ilyen könnyen, még kicsit játszom vele, mert jól esik. Meg mert szeretem a reakcióit.
Csak egy pillanat az egész, de nagyra nyitom a szemeim, ahogy azt mondja, neki fontos a meglepetés. Van valami abban, ahogy mondja, és bár eddig kétkedtem, hogy ez részéről több, néhány éjszakánál, most úgy gondolom megerősítést nyert ez az elméletem. Teljesen biztos még nem vagyok, de mostantól jobban figyelek az biztos.
- Jó érv - biccentek neki elismerően. Mert tulajdonképpen ez a válasz, mindenképp értékelendő. Jó, hogy vannak céljai, hogy azokért kész áldozatokat hozni. Az más kérdés, hogy ez-e a helyes döntés, de persze, nem áll szándékomban egyetlen kihagyott előadás miatt rosszabb jegyet adni neki.
Közelebb megyek, a karom a nyaka köré fonom, miközben a teáról faggatom. Mintha tudná mit készülök tenni, kiegyenesedik, ezzel megkönnyítve a dolgom.
- Hol? - teszem fel az újabb kérdést, mert nincs ellenemre a tea sem, és nem akarok túl kíváncsinak sem látszani, de az igazság az, hogy jobban foglalkoztat a lakásom épsége, és a válasza nem nyugtat meg ezzel kapcsolatban, de a véleményem már nem tudom kifejteni, mert megcsókol. A lebukás veszélye, meg az, hogy ez egy tanterem, egészen feltüzel. Gondolkodás nélkül csókolom vissza, és túrok a hajába. Nem bánom, hogy a fenekemre csúsznak a kezei, rengeteget fantáziáltam mindig is az egyetem különböző részeivel, bár úgy hiszem, ennek még azért nincs itt az ideje.
Most ő az éberebb, elhajol, és mire észbe kapok, már nem is ül, és a kulcsaim is nála vannak. Elmosolyodom, és elismerően bólintok.
- Ügyes... - jegyzem meg nagyon halkan, inkább csak magamnak. Aztán észreveszem, hogy a kulcstartóm figyeli, és szükségesnek érzem, hogy megmagyarázzam - Emlék. 12 évesen kaptam, amikor az első bocim született. Mármint... én segítettem világra...
Uhh, az de régen volt. Szegény azóta... Na de erre nem gondolok. Vigyázok arra a kis kabalára, mert szép emlékeim vannak. Remélem ez nem változtatja meg David véleményét rólam.
- Jó, majd kések 15 percet - válaszolom végül, és rákacsintok. Úgy látszik, teázni mégsem fogunk, de nem baj. - Szia David!
Köszönök el, egy puszit nyomva az arcára, aztán a táskámhoz lépek, és összeszedem a jegyzeteim, amiket megint nem használtam, de azért jó, hogy voltak. Összepakolok, és amint megvagyok, kimegyek, bezárom az ajtót. Gondolom, David már úton van a lakásomra. Úgy tervezem, hogy kocsival valahol a környéken állok majd meg, úgy, hogy ne lásson. Nem leskelődni akarok vagy ilyesmi. Csak mégis fura, hogy odaadom a kulcsaim valakinek, akit tulajdonképpen alig ismerek.

Eléggé elkeserít, hogy csak a tudásom miatt hiányoztam neki, így lebiggyesztem a számat, de hamar áttér másra, mire újból mosolyogni kezdek. Azért hátra tekintek a helyemre, ahol a nagy üres teret mutatja. Igaz, kíváncsi vagyok, hogy hány lány nézett kétségbeesetten a helyemre, mikor nem voltam itt. Azért kicsit sajnálom, hogy nem voltam bent, de muszáj volt elintéznem a dolgomat.
- Tehát hiányzott szerény személyem. - Vigyorogva fordulok vissza hozzá. Ezt akartam hallani, és már mindjárt a felhők közt vagyok. Ha tudná, hogy mennyire oda vagyok érte és, hogy mindezt azért csinálom, hogy levegyem a lábáról és engem akarjon. Bár ahogy őt ismerem nem hiszem, hogy egyéjszakánál többet akar tőlem, amitől megszakad a szívem. Hogy eltereljem erről a gondolataimat egyből elkezdek ötletelni, hogy mit is csinálhatna. Gondoltam, hogy nem tetszik neki, de azért kicsit megrémülök, hogy holnap irat ZH-t.
- A felhők közt. - Széles mosolyommal megpróbálok enyhíteni a "haragján". Kicsit elbizonytalanodok, ahogy megemlíti, hogy holnap nincs is óránk. Ki is ment a fejemből, hogy mert nekem annyira nem tűnik fel, csak az, hogy a folyosón csodálhatom. Addig a pillanatig lehunyt szemekkel élvezem az arcsimogatását. Annyira jól esik és olyan sejmes a keze. Szeretem ezt a gyengéd bánást és nekem órának tart az a kevés kis idő. Szívesen kelnék fel így mellette az ágyból, hogy megsimogatja az arcomat. A kulcs zörgése hoz vissza a jelenbe, mire felkapom a fejemet, és megpillantom a kulcsát. Tehát odaadja, már nyert ügyem van. Mikor venném el, elhúzza. Ez eléggé lelomboz. Amint közelebb jön hozzám, kezdem megint a felhők közt érezni magam, és az illata... Attól teljesen megrészegülök.
- Ahol csak szeretnéd... - Szinte megbabonázva ejtem ki a szavakat, ahogy újból hagytam magam elveszi a gyönyörű szemeibe. Amint közelebb hajol hozzám, egyből kihasználom a lehetőséget és megcsókolom. Nem bírom ki a csókja nélkül. A hasam émelyegni kezd, de nem azért mert rosszul vagyok. Ez a szerelem teljesen kikészít. Imádom, ha a hajamba túrnak, ezt azzal is jelzem, hogy vadabbul kezdem el csókolni. Kezem is lecsúszik a fenekére, egyszerűen alig bírok magammal, annyira akarom, hogy az enyém legyen újra. A csók után el is veszem a kulcsot és a kulcstartót kezdem el nézni. Össze is ráncolom a homlokomat, mikor meghallom a sztorit, de csak az utolsótól telik be a pohár. El is fintorodok.
- Fuj. Te nyúlkáltál ott, mint egy szülész? - Hihetetlenül nézek rá, azért 12 évesen elég nehéz lehetett ezt megcsinálni. De azért erre már nem mondok semmit, ha ennyire sokat jelent neki, akkor vigyázni fogok rá. Be is teszem a kulcsot a zsembembe, ügyelve arra, hogy a boicnak ne legyen baja.
- Így lerázol? És mi van a beígért teával? - Pimaszul elmosolyodok, majd kicsit odébb döntöm a fejemet, hogy behajtsam rajta még az együtt töltött tea szünetet is. Szeretnék vele minél több időt együtt tölteni.

- Hmmm.... Talán... - adok kitérő választ, olyat, amiből egyértelmű, hogy igen, de azért nem szeretném, hogy elbízza magát. Az mégis csak, olyan... nem is tudom milyen lenne.
Szerencsére a zh-tól azért még tart, és ez lehet nem szép tőlem, de azért örülök neki, és játékosan számon is kérem tőle, hogy mégis mit csinált, hogy eddig nem volt tisztában a zh időpontjával. A válasza mosolyt csal az arcomra, de próbálok azért csúnyán nézni rá, mintha meg akarnám dorgálni. Nincs nagy sikerem. Olyan cuki pofival áldotta meg az ég, egyszerűen lehetetlen rá haragudni. Ez lesz a vesztem, érzem. Sosem volt még ilyen cuki sráccal dolgom...
Ezért is nem bírom megállni, hogy ne simítsak végig az arcán, olyan édes, és még kellemes is, sehol semmi borosta. Nem tudom, nekem az nem jön be. Olyan ápolatlan hatást kelt, de végül is ez most nem számít mert David arca igazán selymes. Azonban, egyelőre nem hagyom el magam. Játékosan lóbálom meg előtte a kulcsom, és az utolsó pillanatban elhúzom, ne kapjon már meg mindent olyan könnyedén. Igaz, meglehet, túl messzire megyek ezzel az állandó huzavonával.
A tea viszont jó ötlet, és igazából nekem mindegy hol, nem is segít ki a válasza, de az az érzésem, nekem sem kell válaszolnom, hiszen megcsókol. Én pedig viszonzom, mert jól esik. A hajába túrok, az ő keze a fenekemre csúszik. Csak az zavar, hogy ez még mindig az egyetem. Muszáj elválnom tőle, ő meg kihasználja, hogy egy kissé a csókja hatása alatt vagyok még, és elveszi a kulcsaimat.
A kulcstartómon akad meg a szeme, én meg elkotyogom, hogy miért is olyan jelentős. Nem tetszik a reakciója, el is húzom a szám.
- Khm... igen... a híres Elaine Sarah Patrick valójában csak egy falusi farmer lányka... - a mondat végére már abban a hanglejtésben beszélek, amit a műsoromban is használni szoktam, ettől pedig újra mosolyra húzom a számat - Sokkal rosszabb dolgokat is csinált, mint egy borjú világra segítése.
Elnevetem magam. Aztán komolyan nézek Davidre. Tudnom kell mit gondol most. Nem szeretném, ha emiatt rossz véleménnyel lenne rólam. Furcsa. De tényleg nem szeretném.
- Talán zavar? - kérdezem, és várakozóan pillantok rá, remélve, hogy elnézi nekem, hogy gyermekkorom boldog éveit gondtalanul töltöttem. Mellesleg, elég sok mindenhez értek. Szerintem nagyon hasznos volt ez a sok kis apróság. De ez már a múlt. Nem hiszem, hogy valaha is visszamegyek hosszabb időre a farmra. Pár hét, esetleg egy hónap a nyáron, bőven elég. Többre nincs szükségem.
- A teát te csinálod, és a lakásomon isszuk meg - kacsintok rá - máskülönben kilyukad az oldalam a kíváncsiságtól, hogy mi a meglepetés.
Mutatom is neki, hogy hol. Mert a helyzet az, hogy türelmes vagyok, de ha meglepetésről van szó, akkor valahogy eltűnik a türelmem. Ki érti ezt? Én biztosan nem. De intek Davidnek, hogy menjen. Ha csak nem kezd el tiltakozni, mert tényleg nagyon kíváncsi vagyok, és közben kétségeim is vannak. Nehéz eset vagyok. Mindenesetre miután távozik, én is összeszedem magam, és a lakásomtól nem messze állok meg figyelve, hogy egyben maradjon a lakásom.

//remélem megfelel... csak 4x fagyott le ez a vacak, és 3x kellett újra kezdenem. Ha valami nem stimm szólj, a végére már kicsit ideges voltam.//

Tetszik ez a válasza, bár inkább azt kérdezném meg magamtól, hogy mi nem tetszik rajta, ami nem sok van, de azt nem kezdem el részletezni. Önelégülten elmosolyodok és még a szemeibe is nézek. Tudtam, hogy hiányoztam neki és már csak egy kevés kell, hogy teljesen az enyém legyen, legalábbis remélem, hogy valóban akarni fogja ezt az egészet. Nekem az is elég, ha titokban tartjuk, ahogy azt is, hogy összejárunk, de valami azt súgja, hogy nem fog velem kapcsolatba bonyolódni, amitől egyre jobban fáj a mellkasom. Csak élvezem, ahogy az arcomon végig simít és ilyenkor áldom az eget, hogy mindennap borotválkozok és be is kenem az arcomat, hogy puha maradjon. Már sokan mondták, hogy az arcbőröm akárcsak a baba popsija, de ezt a hasonlítgatást utálom a legjobban.
- Szóval talán… Tehát igen. – Sejtelmes hangon kezdek bele a mondatomba, majd határozott kijelentéssel, teljesen megbizonyosodva az igazamról kijavítom. És ezzel nyertem is, mert bármit mond már, azt úgy sem hiszem el. Szeretem, hogy ilyen játékos és nem olyan feszült, mint sokan mások. Igaz rajta kívül nagyon kevés fiatal és vonzó nővel találkoztam már itt az egyetemen, akik oktatnak is, de az is lehet, hogy azért, mert más szakon tanítanak, de az sem izgat. Megcsókolom, mert megtehetem, nem ellenkezik, sőt még viszonozza is, mire belemosolygok a csókba. Imádom, ha egy nő a hajamba túr, ez a gyengém, így bele is markolok a fenekébe és magamhoz húzom még jobban. Szívesen hanyatt dönteném, de nem biztos, hogy ez a padlózat kényelmes lenne. Elszakadva tőle, megszerzem a kulcsát és a kulcstartót kezdem el nézni. Sok kulcsot láttam már, egyedi kulcstartókkal, de azok nem ilyen állatfigurák voltak, főleg nem egy tanár kulcsán, így meglep. Az, amit mesél nekem elég morbidnak hangzik, de attól még nem tartóm rossznak.
- Farmon nőttél fel? – Nézek rá érdeklődve, nagyon is tetszik, hogy ezt megtudtam, bár lehet, hogy valahol le van írva, de én a képnél mindig leragadtam és soha sem jutottam el a cikkek elolvasásáig. A tv előtt is mindig a nyálamat csorgattam, mikor megláttam. Mindenesetre jó ezt tudni.
- Igazán? És milyen rosszakat? – Gyanúsan méregetem, kíváncsi vagyok, hogy mégis mik voltak azok, amiket elkövetett. A nevetésére elmosolyodok, csak csodálni tudom, ahogy ránézek. Még ezt is szeretem benne.
- Nem. Szerintem aranyos. - Egyik ajkam szegletében megjelenik egy apró mosoly. Szívesen mondanám, hogy mennyire szeretem, de nincs itt az ideje és szerintem nem is lenne helyes. Sajnos nem tudom húzni az időt, hogy megigyunk egy teát, mert már is elküld. Gondoltam, hogy a meglepetésnek nem tud ellenállni. Még egyszer magamhoz húzom és egy puszit nyomok a szájára, majd elhagyom a termet, hogy előkészüljek. Kicsit izgulok, hogy milyennek fogja találni.

//A lakásra a kezdőt, még a mai nap megírom.

karakterinformáció

» After School - Elaine&David
» Here we meet again - Elaine és David
» David and Elaine - kettesben <3
» David & Elaine - beszélgessünk!
» Elaine és David - féltékennyé teszlek :P :D

David és Elaine - szülinapi meglepetés

David és Elaine - szülinapi meglepetés

Similar topics

Similar topics