David & Elaine - óra után az irodában

Elaine órája mindjárt vége van, de én még mindig szorgosan jegyzetelek. Alig várom, hogy csöngessenek és utána velem foglalkozzon. Az utolsó mondatot leírom a lapra, majd sóhajtok egyet, mire egy levelet kapok magam elé. Rápillantva elgondolkozok, majd széthajtom és elolvasom. A padtársam írta, hogy mi bajom van, mire felé fordítom a fejemet és megrántom a vállaimat. Azt hiszem, hogy ezt nem lehet elmondani, leírni meg nem akarom, mert annak megmarad a nyoma. Az órára pillantok még van 5 perc az órából, így hátradőlök a széken és közben szép lassan elpakolok a táskámba. Amint befejezi az órát Elaine, én vagyok az első, aki elhagyja a termet. Természetesen egy köszönéssel, és minden haverom csak pislogva néz utánam, mert eddig arról volt szó, hogy suli után beülünk valahova. Nekem sokkal jobb dolgom van, így meg sem állok a szekrényemig. Sietek, hogy még időben elkapja Elainet. Előveszem a csokit és a tulipánt, mert tudom, hogy az a kedvence, majd egyenesen az irodája felé veszem az irányt, úgy hogy ne lásson meg. Megvárom, míg bemegy, majd odamegyek az ajtója elé és bekopogok. Remélem, hogy kinyitja nekem, mert szeretném felköszönteni nőnap alkalmából. Kicsit izgatott is vagyok, hogy mit fog szólni hozni, hogy udvarolok neki.

A nő nap jó dolog. Lenne, ha nem lennék híres. Így meg csak megutálom. Otthon ezer virág vár, meg bonbon, a szerkesztőségben megint csak, és az egyetemen is. Igaz, itt az egyetemen a legelfogadhatóbb a helyzet. A hallgatóktól kapott kártyák, és apróságok, sokkal édesebbek, és persze tökéletes alkalmat nyújtanak egy kis flörtre, vagy bármi hasonlóra. A többségnek tetszik, még senki sem utasított vissza, persze valószínűleg nem is vesznek komolyan. Nem baj. Nem hiányzik, hogy az egész egyetem utánam rohangáljon, elég a fele is.
Az egyetlen dolog, ami bánt, az az átok blog. Nem tetszik, ahogy ír rólam, és azt sem értem, ki buktatott le. Gondolom David beszélt, és emiatt kicsit haragszom rá. Próbálok nem tudomást venni róla, de elé nehéz, mert valahányszor ránézek előadás közben, a kiskutya szemei meghatnak, és nem tudok tovább mérges lenni rá. A másik meg, hogy jegyzetel, ha kérdezek, tudja a válaszokat, meglepően jól. Mintha szárnyakat kapott volna, attól az egy éjszakától.
Befejezem. Ma ez volt az utolsó órám, és semmire sem vágyom csak egy forró fürdőre, meg egy jó könyvre, esetleg egy masszázsra... De mire összepakolok az asztalon David már sehol sincs, ahogy a diákok nagy többsége is eltűnt. Nagyot sóhajtok, aztán mosolyogva indulok el az irodámba, hogy a kabátom, a táskám, meg a kocsikulcsom is összeszedjem.
Belépek és megcsap a nap folyamán kapott virágok illata. Egyik sem tulipán... Becsukom magam mögött az ajtót, és kinyitom az ablakot, nem akarok holnap is virágos illat legyen itt. Ilyen töményen, ez fejfájást okoz, nem örömöt.
Épphogy kinyitom az ablakot, kopogtatnak. Szuper! Csukhatom vissza, mert különben huzat lenne.
- Egy pillanat! - kiáltom ki, remélve, hogy bárki is az, ért a szép szóból. Becsukom az ablakot, aztán a tükörbe nézek. Kicsit szélfútta a hajam, de szerintem kifejezetten jó, hogy nem olyan rendezett, mint máskor. A rúzsom, az csodás most is - imádom ezt a piros színt! - és már nyitom is az ajtót.
- Ige... - Nagyokat pislogok, és a szám elé kapom a kezem, ahogy meglátom Davidet, kezében tulipánnal. Egy pillanattal később megragadom a karját, és behúzom az irodámba. Amint becsukódik az ajtó, a nyaka köré fonom a kezeimet és megcsókolom. Sosem gondoltam, hogy emlékezni fog rá, mi a kedvenc virágom, de ezzel most, nagyon feldobta a napomat.
- Szia! - mondom mikor elszakadok tőle, és kicsit távolabb is állok, nem is tudom mi ütött belém az előbb. De csak egy pillanatra jövök zavarba, aztán elveszem tőle a virágot, és a csokit is - Köszönöm szépen, igazán kedves, hogy gondoltál rám.
Azzal megfordulok, a csokit a táskámba teszem, a tulipánt nem teszem le, ezt az egy virágot hazaviszem. A többi marad. Majd holnap szellőztetek...
- Van még valami? - fordulok felé, mosolyogva. A kérdés kicsit talán sürgető, és nagyon sok függ attól, mit válaszol. A forró fürdő, kettesben is csodás tud lenni, a könyv pedig megvár, nem szalad el.

Az egész órát csendben végig jegyzetelem, csak akkor szólalok meg ha Elaine valamit kérdez, a többiek meg bambán forgatják a fejüket, hogy vajon ki fog válaszolni, vagy egyáltalán ki tudja a választ. Megforgatom ilyenkor a szemeimet, majd elmondom azt, amit tanultam. Gondoltam, hogy jó, mert figyelek és most még inkább tanulok, hogy imponáljak Elainenek. Hihetetlennek tűnik még nekem is, hogy egy tanárt akarok elcsábítani, de azt hiszem, hogy a múltkori együttlétünk után, talán nincs ellenére. Mindezt úgy szeretném, hogy a többiek ezt ne vegyék észre, ami már most halott ügy, mivel egy cetlit kapok magam elé, amit meg is nézek. Gondoltam, hogy látszik rajtam, hogy teljesen kész vagyok, ha Elainet látom, hiába próbáltam eltitkolni, úgy tűnik, hogy ez nem ment. Nem mondok semmit a levélre, csak megrántom a vállaimat, és az órára pillantok. Amint csöngetnek már rajtra kész vagyok, hogy elhagyjam a termet. Rendkívül gyorsan távozok a teremből, meg sem várom, hogy bárki is hozzám szóljon. A haverjaim értetlenül pislognak egymásra, majd ők is távoznak. Összeszedek mindent, majd Elaine ajtójáig megyek. Ott bekopogok, és mikor hallom a hangját türelmesen várok, bár remélem, hogy mielőbb beenged, mert elég kellemetlen lenne, ha most találkoznék a haverokkal. Akkor biztos vagyok benne, hogy egyből leesne nekik. Amint nyílik az ajtó a szemeim felcsillannak.
- Szia! - Ennyit nyögök ki, majd már arra eszmélek fel, hogy bent vagyok, a nyakamban csüng és épp csókolózunk. Kicsit lefagytam, mert eléggé váratlanul ért ez az egész, így mikor befejezi csak állok némán és hagyom, hogy elvegye a virágot és a csokit. Amint elindul az asztalhoz, megyek én is és a sok rózsát nézek. Egyből elkap a féltékenység, de uralkodok magamon.
- Szívesen, de azért remélem, hogy a többi srácot, aki hozott virágot, nem így köszönted meg nekik. - Figyelem a virágokat, míg beszélek, nem akarom, hogy a szemeimbe nézzen, mert egyből kiolvasná belőle a féltékenységet. Inkább terelném a témát, és a kérdése meglepően jó indok, hogy egy kicsit lenyugodjak. Az asztalnak dőlök, majd megfogom a derekát és magamhoz húzom.
- Hát, ami azt illeti... Gondoltam, hogy együtt tölthetnénk a délután... Persze csak ha nem haragszol rám, mert pár napja olyan furán nézel rám, bár nem tudom mit csináltam. - Nézek a szemeibe, nagyon is szeretném, hogyha velem töltené a nap hátralévő idejét. Még ha nem is feküdnénk le, de legalább hozzábújhatnék és ez a legjobb alkalom. Egyik kezem lejjebb csúszik a fenekéhez és a hátsó zsebébe becsúsztatom azt, ha még nem lépett el tőlem.

Vannak olyanok, akikről nem tudom eldönteni, mit csinálnak az egyetemen. Nem jegyzetel, nem figyel, nem tud semmit. Pedig én buktatni nem szeretek. Persze, én nem foglalkozom ilyesmivel, elmondom, amit elakarok. Van elég hallgató, aki figyel, és én hozzájuk intézem a szavaimat. David is ilyen, és vele nagyon elégedett vagyok. Nem látszott olyan srácnak, aki komolyan tanulna, és újra meg újra meglep, hogy még akkor is tud válaszolni, amikor a többiek tudománya megállt. Hogy másoknál is ilyen-e? Fogalmam sincs. Nem szoktam a diákjaimról beszélgetni. Főleg nem azokról, akikkel közelebb kerültünk egymáshoz. Hiába a pletykák, még mindig próbálom tartani a látszatot, hogy én egy átlagos nő vagyok. Ezért is mondtam igent, nem olyan rég, egy vacsora meghívásra az egyik kollégámnak. Idősebb három évvel. Jó képű férfi, csak pont hogy ez a baj, hogy már a vonásai is azok az erőteljes, férfias vonások, nincs benne semmi kisfiús, semmi olyan, ami nekem tetszene. De nem akarom, hogy pedofilnak tartsanak. Már pedig, ha az ember, egy majd tíz évvel fiatalabb sráccal kezd, akkor annak bélyegeznek, még akkor is, ha nagykorú az illető.
Ezért vagyok kicsit távolságtartó Daviddel. Pedig tényleg édes, és igazán jó lenne vele néha-néha összefutni. Még ha nem is a legjobb éjszakám volt, amit együtt töltöttünk, láttam benne fantáziát, és most is látok, ezt pedig ki kéne aknázni.
Óra után, mivel mindenki fél perc alatt eltűnik az előadóból - ezek szerint nincs kérdésük - én is visszamegyek a nekem fenntartott helyiségbe, és épp kinyitom az ablakot, amikor kopogtatnak. Rögtön kiszólok, aztán visszacsukom az ablakot, és már megyek is az ajtóhoz, hogy kinyissam, és megtudjam, ki zavar.
Meglepődöm, de gyorsan reagálok. Berántom Davidet, mielőtt bárki megláthatná, és mivel a kezében egy tulipán van, a boldogságtól meg kell csókolnom. Talán kicsit elragadtattam magam, nem így kellett volna, de mit csináljak? Mindig is spontán voltam.
Elengedem, és kihasználva az ő döbbenetét, elveszem a virágot és a csokit is, hogy aztán összeszedhessem a maradék cuccomat. Hallom a hangját, és azt is hogy közelebb lép. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, aztán ártatlanul kérdezek rá.
- Ez az első virág, amit kaptam ma. A többi... - mutatok a rózsák tömkelegére - ...csak gaz...
És ezzel vegye úgy, hogy megválaszoltam a kérdését. Nem, nem adtam csókot senkinek sem. Legfeljebb puszit, ahogy megköszöntem, és egy mosolyt, amit már mindenki ismer a képernyőkről, de nem olyat, amilyet David kapott az előbb, amikor tulipánt adott nekem.
Mennék, szóval most én kérdezek. Tetszik, hogy átölel közben, innentől már csak jó választ kaphatok. Hagyom, hogy simogasson, azt is, hogy a farzsebembe csúsztassa a kezét. Én a mellkasára rajzolok apró köröket, és azon gondolkozom, hogy válaszoljak neki.
- Óvatosabbnak kell lennünk David... Valaki látott minket, mert ugye... nem te árulkodtál...
Csak egy leheletnyi kérdés van a hangomban. Én bíztam benne, és igazán nem kéne elrontania ilyesmivel. Nekem fontos a karrierem, még nem éltem ki magam, négy-öt év múlva nem zavar az sem, ha eltűnök a süllyesztőben, de most még... még élvezni akarom. Viszont úgy nehéz, ha rossz híremet keltik.
Kicsit elhajolok tőle, tollat meg papírt veszek el az asztalomról, és lefirkantom a címem. Kihúzom a kezét a farzsebemből, és belenyomom a cédulát.
- Ez a címem. Gyere utánam, egy fél óra múlva... - beharapom a szám, remélem nem most kezd el akadékoskodni - Mit szeretnél vacsorára?
Nem mintha főzni akarnék, de talán össze tudok dobni valamit, míg megjön. Vagy rendelek. Abban profi vagyok. Megfogom a kezét, és lassan az ajtóhoz húzom. Mielőtt kitessékelem, még adok neki egy puszit, egy csókot, de aztán muszáj lelépnie, mert tényleg gyanúsak lennénk, és azt semmiféleképpen sem szeretném. Remélem, megérti.

Azon lepődök meg a legjobban, ahogy beránt az irodába - nem is csinálhatta volna feltűnőbben -, és megcsókol. Természetesen örülnék ennek, hogyha nem a döbbenettől érezném magam hülyének. Ezért nem igazán tudok gyorsan reagálni, így mire feleszmélek, már semmi sincs a kezemben. Megköszörülöm a torkomat és közelebb lépek az asztalhoz, ahol megannyi rózsa van és közben megszólalok. Nagy kő esik le a szívemről és önelégülten elmosolyodok, ahogy hallom a szavait. Tehát nem csókolt meg senkit, csak engem, így már hihetem azt, hogy ő is érez irántam valamit.
- Pedig a vörösrózsa a szerelem virága, elvileg. - Nézek felé, igaz, hogy én tulipánt hoztam, de csak azért, mert tudom, hogy azt szereti a vörösrózsát meg utálja, de sikerült olyan csokit kiválasztanom, amin vörösrózsa díszeleg. Az asztalnak dőlök és magamhoz húzom, legszívesebben el sem engedném, hogy itt maradjunk, de tudom, hogy nem lehet. Letekintek a mellkasomra, ahol köröket rajzolgat, én meg a farzsebébe helyezem az egyik kezem és úgy húzom minél közelebb magamhoz. Az apró célzásos kérdésre, összevonom a szemöldökömet, majd felpillantok a szemeibe.
- Nem árulkodtam senkinek! Ez a mi magánügyünk, senkinek semmi köze hozzá. - Mondom határozottan és komolyan, mert így gondolom. Az megint más, hogy látszik rajtam, hogy oda vagyok Elainért, de arról meg nem tehetek. Hagyom, hogy elhajoljon és kihúzza a kezem a zsebéből, majd megfogom a papírt és elkezdem olvasni.
- Hát ez jó messze van... - Elhúzom a számat, de persze ez engem nem gátol meg semmiben, becsusztatom a papírt a zsebembe, majd a kérdésre elkapom a derekát, magamhoz húzom és az asztalnak nyomom. Egészen közel hajolok hozzá, csak pár milliméter választja el ajkainkat egymáséitól.
- Téged... És repetázni is akarok... Utána jöhet még egy desszert is. - Ahogy suttogom csábítóan a szavakat, ajkaim néha hozzáérnek az övéihez. A végén végig nyalok az ajkain és megpuszilom. Mivel már nem tudok vele eljátszani, mert megfogja a kezem és az ajtóhoz vezet, ezért azon leszek, hogy minél hamarabb átérjek hozzá. Viszonozom a puszit és a csókot, majd egy gyors köszönés és távozok az irodájából. Egészen a szekrényemig megyek, összeszedem a kabátomat, felöltözök és elhagyom az egyetemet.

Nem volt semmi feltűnő abban, amit csináltam, mert nem volt rajta kívül senki sem a folyosón. Szerencsére. Bár legutóbb sem láttam senkit, mégis mindenki tud mindent... Lehet komolyabbra kéne fordítani a dolgokat. Bár, senki sem venné be, hogy egy ilyen pelyhes állú srácba vagyok szerelmes. Na, nem baj. Ezen majd gondolkodom. Máskor.
A csók meg kell, mert meghatott. Ennyire egyszerű a dolog, de azért hamar helyre rakom magamban a dolgokat, és egy pillanattal később már két lépés távolságban vagyok. Pakolászom, úgy válaszolok a kérdésére.
- A tulipán is, csak kevesen tudják - Válaszolom könnyedén, és vidáman. Bizony, a tulipánok színe sok mindent elárul. Minden szín mást jelent, de mindegyik a szerelmet, szeretetet fejezi ki valamilyen formában. Persze fejből én sem tudom, és annyira nem is izgat a dolog. Én az illatát szeretem, és a formáját, na meg a színeit. Egyszerűen meseszépek. Persze ezt David biztos nem értené, és nem is kell, hogy értse.
Hagyom, hogy magához húzzon. Tulajdonképpen kellemes. Széles, férfias vállai vannak, és erős karjai. Ehhez jön a kisfiús pofija... Ha csak egy kicsit is másképp gondolkodna a világról, akár tökéletes is lehetne. Lehetne. És ez a szó az, ami miatt még mindig tartok bizonyos távolságot. Na nem testileg, érzelmileg...
- Tudom, hogy nem te voltál. Pont ezt mondtam - nézek rá engesztelően és még az arcán is végigsimítok, aztán kap egy gyors puszit is. Persze, ez nem elegendő bizonyíték, de az ellenkezőjéről sincs tudomásom, és ha így néz, akkor egyébként sem tudok rá mérges lenni. Ezért is döntök úgy, hogy felírom neki a privát címem, és ha van kedve - legyen! - átjöhet hozzám.
A kezébe nyomom a cédulát, és várom a választ a vacsorával kapcsolatos kérdésemre. A megjegyzést, hogy messze lakom elengedem a fülem mellett. Nincs olyan messze. Kocsival fél óra, a múltkor messzebb mentünk, de végül is... nem tudom, neki van-e autója. De, ha velem akar lenni, akkor megoldja!
Ahogy az asztalhoz szorít és közelebb hajol, az viszont nagyon is tetszik. Van benne valami fajta vadság, és ez izgató. Kifejezetten kedvemre való.
- A tejszínhabot te hozod! - válaszolom neki, hasonló stílusban, megnyalva az ajkait, aztán beharapom a szám, és elkezdem kitessékelni. - Várlak!
Súgom neki oda a puszi és a csók között, aztán teljesen természetes stílusban, ahogy egy egyetemi oktatóhoz, és akármelyik diákjához illik, köszönök el tőle, ahogy kilép az ajtón. Összeszedem a cuccaimat, felkapom a blézerem, a táskám, és a kulcsaimat előbányászva, kilépek én is, hogy mire David megérkezik, minden kész legyen a lakásomon.

karakterinformáció

» David & Elaine - beszélgessünk!
» After School - Elaine&David
» Here we meet again - Elaine és David
» David and Elaine - kettesben <3
» Elaine&David - első randi

David & Elaine - óra után az irodában

David & Elaine - óra után az irodában

Similar topics

Similar topics