Baby, are you okay? - David & Bree / kantin

DAVID & BREE

A nap legutáltabb része az ebédszünet számomra. Minek szánni rá másfél órát, mikor tíz perc is bőven elegendő lenne?
Megadóan állok azért be a sorba és várom, hogy elém tegyék a kiválasztott menüt, annak is csak a fele adagját. Egészet képtelen lennék magamba préselni, úgy hiszem.
Farkasszemet nézek épp a tálcámra kipakolt salátával, szelet hússal... de főleg a desszertnek mellé helyezett tiramisu adaggal. Tudják ezek, mennyi kalória van ebben az egy kis tálkában?! Botrány!
Szóval a tálcával szemezve, egyensúlyozva szúrok ki egy szabad helyet a kantinban, mit ad isten, épp David mellett. Fogalmam sincs, most épp milyen viszonyban vagyunk - képtelenség elmenni a srácon, rosszabb ilyen téren, mint némelyik csaj, komolyan mondom - de én nem viseltetek haraggal iránta, szóval felé indítom meg lépteimet.
- Szia David! - köszöntöm széles mosollyal. Egyszerű pántos felsőt, farmer térdnacit viselek és igen, tényleg sokat fogytam mostanság, de a pletykák szerinti önhánytatós dolgot egyszerűen tagadtam. Még ha igazak is voltak, ez nem tartozik másra... Különben is honnét tudhatta meg az a csaj? Vagy pasi, fogalmam sincs... De nem tudta senki rajtam kívül, még Izzie se. Akkor hogyan?
- Leülhetek? - Firtatom minden esetre a sráctól, s ha igen a válasz, vele szemközt foglalok helyet.
- Mesélj, mizujs! - kérem, igyekezve elterelni figyelmem az ő tálcáján terpeszkedő férfias adagról. Már ha rá nézek, is hízok kapásból két kilót!

Már alig vártam, hogy ebédszünet legyen. Farkas éhes vagyok, mert mostanában annyira szétszórt vagyok, hogy otthon hagytam a szendvicsemet és ezáltal nem reggeliztem. Így elsőként vágódok ki a teremből, majd egyenesen az ebédlő felé veszem az irányt. Ott is az elsők között vagyok, túl sok mindent kérek, de legalább egész estig, amíg itt vagyok, nem lesz gondom az evéssel. Még az sem érdekel, hogy épp mennyi lány tartja rajtam a szemem, hogy leszólítsanak. Sokkal inkább izgat az előttem púposra megpakolt tányér. Egy fordulás közben vigyázok, hogy senki se lökje ki a kezemből, megyek is az egyik asztalhoz. Már a gyomrom nagyon is korog, főleg ahogy az illatát is érzem. Szinte begolyózok, hogy itt van előttem, mégsem lehet még az enyém. Leülök és a kezembe véve az evőeszközöket, magamhoz veszem a táplálékot. Észre se veszem, hogy mennyien lettek már az ebédlőben és körülöttem is. Bár velem szemben még van egy hely, amivel egyáltalán nem foglalkozok. Kicsit magamba mélyedve eszek, védem a "területem", ebben az esetben a tányéromat. Felnézek, ahogy meghallom a nevemet és Breevel kerülök szembe. Nem is nagyon észleltem, hogy itt áll előttem. Lenyelem a falatot, ami a számban van, közben biccentek a fejemmel, hogy üljön le.
- Szia. - Köszönök egy mosollyal az arcomon, majd folytatom az evést. Most nincs kedvem csevegni, mert úgy érzem, hogy hiába eszek, egyre éhesebb vagyok. Már a hasam is csikar, pedig még bőven van étel a tányéromon.
- Semmi különös. Éhes vagyok és mint minden egyetemista, én is tanulok a vizsgákra. Bár jobban örülnék, ha nem lennének. Kár, hogy nem elég az év közbeni teljesítés. - Elhúzom a számat, és megrántom a vállaimat. Annyira nem igazságos, hogy nem elég, hogy félévkor kellett vizsgázni, most évvégén is.
- És veled? - Kérdezek vissza, addig is hagy enni. Azt hiszem kezdek lenyugodni a szex terén, így már egyáltalán nem foglalkoztat, hogy az előttem ülőt elcsábítsam, vagy olyan dolgot kérjek tőle, ami ahhoz kapcsolódik. Lehet, hogy öregszek, vagy csak szimplán az éhség elvette az eszem.

Biccentésére leteszem a hátsómat a vele szemközti szabad székre és kissé helyezkedve, táskámat és könyveimet biztonságba helyezve tologatom a tányéromon odébb a dolgokat. Valahogy semmihez nincs étvágyam. A salátát már unom, a hús hízlal, a tiramisuról meg ne is beszéljünk!
Csak ímmel-ámmal veszek falatot a számhoz, de hát a szépségért szenvedni kell és lám, milyen igaz! Vagy három-négy kilót is fogytam, mióta diétázok.
- Hja, elég nagy szívás. Bár most már neked is több gyakorlatod volt, mint első félévben, nem? - fene tudja, hogyan megy ez náluk, nálunk így volt még anno elsőben. A gyomrom összerándul éhesen, ahogy elnézem. Nem a srácot, bár mit sem veszített a helyességéből mai napig, hanem azt, hogy eszik. Én is szeretnék ilyen jóízűen enni, minden mellékhatás nélkül. Piszok genetika!
Eltüntetek egy adag salátát, némi husival a villámon, még mielőtt korogni kezdene a hasam. Na az még de ciki lenne...
- Én megvagyok, köszi... kéred a tiramisumat? - vetem közbe, csak úgy és felé nyújtom a dobozkát, amiben az édesség van.
- Tanulgatok én is, meg ZH-kat kell beadnom rengeteget, aztán alig látok ki a fejemből. De Izzie-vel beszéltük, hogy ha vége ennek az őrületnek, el kellene majd menni valahova bulizni. Ha van kedved, gyere te is velünk! - invitálom fesztelenül és igen, valahol azért is fecsegek ennyit, hogy ne a kaján járjon az eszem. Még jó, hogy alapjáraton beszédes vagyok, tehát ezzel nem lesz probléma.
És lám, közben a salátám is fogy. Nem lesz itt gáz kérem szépen, igaz, tegnap este óta semmi kaja nincs bennem ezen a pár falaton kívül.

Folytatom tovább az evést, gondolom ő is csak ezért jött és nem kell beszélgetnünk. Most sokkal jobban lefoglal a kaja, mint az, hogy szemben ül velem. Igazából annyira távolinak érzek mindenkit, nem is tudom, hogy utoljára mikor voltam bulizni, vagy lánnyal. Nincs semmihez se kedvem, még a tanuláshoz sincs, azt csak kényszerből teszem, mert tudom, hogy egy-két tanár pikkel rám és direkt megszivat. Ennyit arról, hogy eddig nőcsábász voltam és az összes lány tekintetét magamra vontam.
- Én nem vettem észre. A tanárok azt mondták, hogy gyakorlat a következő évben lesz, ami már szinte élesben megy. Mert ki kell mennünk tv-khez és nekünk kell egy külön adást csinálnunk. Akkor több lesz. Most még csak az elmélet megy és csak egy-két gyakorlat volt, hogy azért valamennyire tisztában legyünk, mikor élesben megy ez az egész. - Rántom meg a vállaimat, nem akartam ilyen hosszan ezt kifejteni, mert már is úgy érzem, hogy éhen haltam. Továbbra is eszek, majd csak akkor nézek fel - épp lóg ki a számból a villa, a szám pedig teletömve krumplival -, mikor a kérdést felteszi. Kicsit meglepődök, nem is értem, hogy miért nem kell neki. Gyanúsan méregetni kezdem, miközben a villámat kiveszem a számból és rágni kezdek. Mikor lenyeltem egy keveset, hogy megtudjak szólalni, nem habozok.
- Miért? Romlott vagy mérgezett? Miért akarod nekem adni? - Vonom fel az egyik szemöldökömet, bár nem tudom, hogy mire számítsak. Nem tudom, hogy honnan jött, hogy megakar mérgezni, de azért mostanában kicsit óvatosabb vagyok. Igazából fogalmam sincs, hogy miért vagyok most ilyen. Talán a fáradtság és az éhség... Az a fránya éhség. Kopog a szemem, és hiába eszek csak egyre nagyobb lesz a hiány. Lehet beteg leszek.
- Izzievel? Akkor lehet kihagyom. Nincs már kedvem a bulizáshoz és az iváshoz se. - Lehet, hogy Izzie neki nem mondta el, hogy a részemről harag van felé és nem szeretnék megbocsájtani neki. Még a mentorálásáról is lemondtam, és azóta nem is találkoztam vele. Nem tudom, hogy hova tűnt, de nem is nagyon érdekel. Lassan elfogy a tányéromról a kaja, ezért hátra fordulok, hogy vajon lehet-e repetázni, vagy valahonnan máshonnan szerezzek élelmet.
- Miért eszel salátát? - Visszafordulva feltűnik, hogy egy elég kevés saláta és hús van a tányérján. Nekem nagyon is fura, mert az enyémen egy emberes adag volt, ő meg ennyivel szúrja ki a szemem.

- Ó, aha... - Hagyom rá, hisz látom, hogy csoda, ha ennyit ki tudtam belőle szedni a tanulmányaival kapcsolatban. Szinte ráveti magát újra és újra a saját táljára, amitől menten rosszul leszek.
Már nem Davidtől, félreértés ne essék, hanem magától a ténytől, hogy valaki ENNYIT egyen. Brrr... tudja egyáltalán, hány száz kalóriát visz be éppen most?!
A kissé paranoiás visszakérdezésére a tiramisuval kapcsolatban felszaladnak a szemöldökeim, nem is kicsit homlokomon és úgy tekintek Davidre, mint aki nem tartja egészen százasnak.
- Ja, cián b'szki. - Szalad ki a nem épp szofisztikált megjegyzés ajkaimon, hogy aztán nyomatékosítón David tekintetébe pillantsak saját szemeimmel és szelíd mosollyal a képemen, némileg megnyugtatóan - jelezve, hogy hülyéskedtem - közlöm:
- Egyszerűen csak nem kívánom, de a menü árában benne volt, szóval kár lenne veszni hagyni. - incselegve húzom el képe előtt a dobozkát az édességgel mindeközben, majd kínálón nyújtom felé. Ha elveszi, odaadom, ha nem, egyszerűen leteszem kettőnk közé. Majd találok neki más gazdát.
A téma terelődik, én azonban meglepettségből meglepettségbe kerülök.
- Mi a szösz? Összevesztetek vagy mi? - meglep, hogy nem említette a szobatársnőm, bár talán nem tartotta olyan fontosnak. Igaz, ha említi, az sem változtatna a Davidhez való hozzáállásomon, ugyan úgy szívesen ideültem volna mellé és elhívtam volna bulizni, igaz, lehet oda, ahova a vörös biztos nem jön.
- Mert egészséges. Te miért kérdezel ilyen gyanakvóakat, nyakadon a CIA vagy mivan? - szélesedik ki mosolyom akaratlanul is, mert eléggé frusztráltnak tűnik a srác. Mintha csak ellenőrizgetne vagy tartana valamitől... nem is tudom igazán körülírni.

Elég gyorsan lerendezem a kérdését, és remélem, hogy elég is lesz a számára, mert nagyon is éhes vagyok, és nem akarom, hogy kihűljön, bár ez esetben ez sem érdekelne. Ahogy hallom, nem nagyon hatotta meg a kis monológom, nyílván nem érdekelte annyira, csak valahogy elszerette volna indítani a beszélgetést. A legjobban, amit utálok, az ha valaki evés közben zavar meg, a másik eset amikor szex közben, de arra még szerencsére nem volt példa. Észre se veszem, hogy mennyire fintorog a tányéromon lévő ételektől, elvégre nem neki kell megennie, hanem nekem. Oda se adnám, még ha éhezne akkor sem. Nekem most sokkal nagyobb szükségem van erre, hiszen egész nap egy falatot sem ettem. Lehet, hogy még repetázni is fogok, így a számba téve a kaját, a pult felé fordulok, hogy van-e még valami, amit tudok enni, ha esetleg ez elfogy. Visszafordulva, újabb adagot nyomok a számba, de egyből meg is akad ez a mozdulat, mikor felém nyújtja a sütit. Nem értem, hogy miért adja oda, és olyan dolog csúszik ki a számon, amit más esetben nem feltételeznék róla. Ahogy kimondja a szavait, mintha beindulna a film és tovább eszek, megforgatva a szemeimet. Van okom a félelemre, hiszen elég sokan néznek rám gyilkos tekintettel, a barátnőjük vagy a kiszemeltjük miatt.
- Értem. Akkor elfogadom, köszönöm. Legalább enyhíti az éhség érzetem. – Mondom és még egy halvány mosolyt is az arcomra erőltetek, majd elveszem a sütit és magam mellé helyezem. Védem, mintha csak a féltett kincsem lenne, ami most jelen esetben nem áll távol az igazságtól. Izziere kerül a sor, mire csak sóhajtok egyet, de nem fejezem be az evést. Tudom illetlen, de nem érdekel, tele szájjal beszélek neki.
- Mondhatni. De már nem a mentorom és nem akarok vele egy légtérbe kerülni. De nem tudom, hogy ha ő nem menne, akkor lenne-e kedvem. Valahogy mintha öregnek érezném magam a bulizáshoz. Elment minden kedvem tőle. – Rántom meg a vállaimat, ez az igazság. Teljesen mindegy, hogy ott van-e Izzie vagy sincs, nem biztos, hogy ott akarok lenni, hogy a nyakamban lógjanak a lányok. Most másra hajtok, hogy más legyen az enyém, aki valószínűleg csak a játékszerének tart, de remélem, hogy ez meg fog változni.
Látom, hogy Bree-t zavarja, hogy ennyit kérdezek, de örülnie kéne inkább, hogy érdeklődést mutatok felé és nem hagyom, hogy csendben üldögéljünk. Most lenyelem a falatot és úgy válaszolok.
- Nem, csupán folytatom a beszélgetést. Vagy szeretnél csendben enni? Nekem egyik sincs ellenemre, szóval döntsd el. – Adok választási lehetőséget, az sem számít, ha hagy enni és csendben marad. Utána mehetek egyből órára és nem hiszem, hogy az estét velem töltené, hiszen azzal rázott le a múltkor is, hogy van egy fene nagy szerelme, aki történetesen a barátom, de még nem láttam őket szerelmespárként együtt. Lehet csak elkerülte a figyelmemet, bár nem igazán foglalkozok már a diáksággal.

Ha tudnám, miért eme óvatossága, lehet, leinteném nevetve, hogy menjen a fenébe, velem szemben nem kell aggódnia, Gabe nem olyan. De erre azért nem vennék mérget... Noha tényleg semmi alapja nincs a pasimnak arra, hogy bántsa Davidet. Nem adtam neki alapot, szóval Dave még örülhetne is, hogy anno a bor nem vette el a teljes józan eszemet. Most egy ellenséggel kevesebbel kell szembe néznie!
Viccet félre téve baráti mosollyal biccentek, amikor elfogadja a felajánlott desszertet.
- Szívesen! - Biccentek, az meg nem zavar, hogy eszik. Legalább ő egyen, ha már én szívem szerint a mosdóban tölteném az ebédszünetet is. Jó barátok lettünk, a vécécsészék meg én, az utóbbi időkben... Na de ne kaja közben beszéljek ilyesmiről!
Kissé elkerekedik tekintetem, ahogy David mesél az Izzievel való kapcsolatáról. Olyan fura nekem ez a srác. Más. Talán titkol valamit?
- Nézzenek oda... David White, az elsősök szívtiprója mintadiák lett. - Nincs gúny a hangomban, de még halvány él sem. Szinte már kedves, ténymegállapítóak szavaim, ahogy a srácra tekintek.
- Üdv a klubban. - Szélesedik ki mosolyom akaratlanul is, a klubról pedig beugrik, hogy egy csomó új arcot kell majd keresni jövőre a sulis rádió team-jéhez, mert annyian végeznek idén. Pf... plusz rohangálás és meló.
A hirtelen váltásra meg csak pislogok. Oookééé. Nekem nem lételemem, hogy pofázzanak köröttem, megteszem én egyedül is, mint az közismert és szinte már fogalom a suli falai közt, hogy mennyit vagyok képes egyhuzamban beszélni. De hogy ezzel a sráccal valami nem smafu, az tuti.
- Már nem vagyok éhes. - Alig ettem, de nem érdekel. Legalább nem hízok feleslegesen a mostaninál is kövérebbre.
- Figyelj David, minden oké? Tudom, hogy nem vagyunk hű de nagy barátok, de ha van valami... ha tudok segíteni esetleg... akkor ne habozz mondani, okés?

Elfogadom végül a desszertet, bár bennem van még mindig, hogy valami nem stimmel vele. Valós az óvatosságom, de nem akarom senkinek se elmondani. Mindent félre téve, azért egy halvány mosolyt erőltetek az arcomra, ezzel is megköszönve megint, hogy odaadta. Azt hiszem valóban belém fog férni, hiszen farkas éhes vagyok és ahogy érzem egyáltalán nem csillapodik az éhségem. Ez bosszantó, de nem tudok mit tenni, mint azt, hogy többet eszek. Úgy érzem a szünet nem lesz elég, hogy jól lakjak. Sóhajtok egyet, ahogy megállapítja rólam, hogy szívtipró vagyok, amit nem hiszek. Egyszerűen tudom, hogy nem vagyok és kezd kicsit elegem lenni abból, hogy mindenki ennek titulál.
- Nem vagyok az elsősök szívtiprója… - Rántom meg a vállaimat, mintegy már beletörődve, hogy ez a név rám ragadt. A másik abszurd, hogy mintadiák legyek. Jól tanultam, de nem vittem soha sem túlzásba és most sem. Buliztam régen, de mindig volt időm arra, hogy készüljek, hogyha valamiből számon kérés volt. Most ez teljesen kihalt belőlem. Úgy érzem, hogy megsemmisültem és csak az ételért élek. Fogalmam sincs, hogy mi van velem, de én is tapasztalom magamon, hogy megváltoztam. Talán ilyen a szerelem, csak eddig nem vettem észre? Bár azt tudom, hogy nem voltam még szerelmes most pedig nem bírok magammal.
- Klub? Milyen klubban? – Nézek rá értetlenül, mert ezt nem nagyon értem. Közben folyamatosan eszek, még az sem zavar, hogy teli szájjal válaszolok néha. Tapasztalom, hogy kezd vészesen fogyni az étel a tányéromról és sürgősen be kell szereznem még. Végül az utolsó falatot is bekapom és úgy érzem összedőlt bennem egy világ. Annyira üresnek érzem magam, mintha nem ettem volna az előbb. Muszáj még valamit szereznem, így megint hátrafordulok. A fülem mellett elmegy, hogy már nem éhes és ha normális étel lenne nála, akkor lehet, hogy pofátlan mód elkértem volna, de a saláta nem vonzz. Mikor a kérdéshez ér Bree, akkor fordulok vissza.
- Hogy mi? – Nézek rá értetlenül, mert nem egészen hallottam azt, amit mondott. Sokkal jobban lekötött, hogy még van valami ételféleség. Én láttam, legalábbis nagyon remélem, hogy jól láttam, mert ha nem, akkor balhé lesz.
- Ne haragudj, mindjárt visszajövök! – Állok fel, mielőtt még megint megismételhette volna azt, amit az imént nem hallottam. Egyenesen a pulthoz megyek és kérek repetát. Meg is kapom, majd önelégült mosollyal nézve a tányéromat, visszaülök Breevel szemben. Hihetetlen, hogy mennyire nem laktatnak ezek a műételek. Most már tudok is figyelni a szemben ülő lánnyal, ha valamit mondana.

- Pedig ezt mondják. - Szusszanok apró mosoly keretében vonva meg vállaimat. Ha nem lenne Gabe, talán máshogy alakultak volna részemről is a dolgok. De Gabe nagyon is van, szóval kár ezen gondolkozni, hogy mi lett volna, ha.
A klubbos visszakérdezésre már széles a mosolyom, ahogy rá tekintek.
- A kevésbé bulizós, tanulós diákok között. - Oké, a stréberségem nekem nem ismer határokat, kétlem, hogy bárki vetekedhetne a maximalizmusommal - kivéve Zint, akit lassan két éve próbálok magam alá gyűrni ebben, de csak ideiglenesen sikerült olykor-olykor. A rendmániáját nehéz csajként felülmúlni!
Aztán ugye jön a kis intermezzo, amiből David úgy fest, semmire sem figyel. El van ez a srác varázsolva! Vajon drogozik? Vagy nője van! Biztos áll valami a dolog hátterében, mert ennyire egy ember sem... ilyen izé, normál esetben.
- Csak azt mondtam, összefuthatnánk párszor a nyáron, ha gondolod. Beszélgetni, strandolni... ilyesmik. - Szélesedik ki a mosolyom apró, kérdő vállvonással és kissé talán oldalt is billentett buksival, ahogy a srácra tekintek kérőn-kérdőn, hogy mit szól a dologhoz.
Elnézek utána, ahogy elsiet, közben a drog vs. barátnő dilemmát boncolgatva, de nem jutok dűlőre... Főleg, mert már vissza is ér.
- Ki kellene vizsgáltatnod magad, nem normális, hogy ennyit eszel. - Jegyzem meg mintegy mellékesen. Pont én mondom? Erről jut eszembe... mennyi az idő?
Tekintetem az órára siklik. Még van öt perc a szünetből, az talán elég lesz, hogy meglátogassam a mosdót és senkit ne találjak benn.
A táskám után kapok, vállamra kanyarítom.
- Nekem még mosdóba is be kell ugranom, aztán Perkinsszel lesz órám. Utálja, ha késünk. - szemforgatok. - Minden esetre, remélem, találkozunk még a nyáron. Sok sikert a vizsgákhoz! Szia. - Mosolyodom el, hogy kicsusszanva a padból távozzak.

// Ez pedig a 200. reagom, csak neked. <3 És én is köszöntem a játékot! //

Csak rántok egyet a vállaimon, nem nagyon izgat, hogy ki mondja ezt, én tudom, hogy nem így van. De ha így lenne, az sem nagyon érdekelne, mert már van más, aki lefoglal. Elég nagy fába ütöttem a fejszémet, már most érzem, de akkor is elérem azt, amit akarok. Talán csak akkor nem fogok próbálkozni, ha Elaine azt kéri tőlem.
- Azért stréber nem lettem. - Fintorgok egyet, még csak az kéne, hogy rám aggassák ezt a címet. Akkor inkább elmegyek mindig a szórakozóhelyre és majd ott fogok üldögélni. Bár már most érzem, hogy semmi erőm nem lesz ott lent üldögélni sem. Inni is tudok otthon egyedül, ahol nincs olyan nagy ricsaj. A fejemben érzem a basszus hangzását pedig még lent sem vagyok. Nem, most nem szabad, hogy a figyelmem elterelődjön az ételemről. Újból hozzá is látok, de nem egészen értem azt, amit Bree mond, ezért visszakérdez. Ha tudnám, hogy most mi ez a nagy érdeklődés felém, biztos, hogy kijavítanám, és akkor itt hagyna. Mennyivel jobb lenne az élet egyedül. Illetve a szerelmemmel kettesben.
- Aha, oké. - Nézek a szemeibe és egyezek bele, azért annyira nem vagyok bunkó, hogy azt is hozzáfűzzem, hogyha nagyon muszáj. Azért remélem, hogy nyáron nem fog hívogatni és a nyakamra járni. Akkor lehet, hogy bele is őrülnék, hogy állandóan jó pofiznom kell. Még az is nehezemre esik, hogy Elainenek ne valljak be mindent, vagy csak ne szóljam el magam. És mielőtt ez most meg is történik, gyorsan elmegyek még repetáért.
- Biztos terhes vagyok... - Forgatom meg a szemeimet, mert tnyleg nem értem, hogy az miért baj, hogyha sokat eszek. Éhes vagyok, nem tehetek róla, amit meg itt adnak adagot, a fél fogamra sem elég. Tovább eszek, amikor pakolni kezd.
- Köszi, neked is. Szia. - Zárom le, majd folytatom az étkezést, immáron egyedül. Mennyivel jobb ez a csend. Amint befejeztem, akkor veszem észre, hogy már csak egy-két diák lézeng itt. Azt hiszem elkezdődött az órám, vagy már csak pár másodperc hiányzik. Végül is, nem érdekel, elpakolok magam után, majd szépen elindulok az órámra, ahonnan valószínűleg késni fogok.

karakterinformáció

» Bree és David - sétálunk? *.*
» so hard to say sorry - David & Bree
» Hey, I need you! - Anne & April (kantin)
» Lio and Soso baby - big meeting
» Főbejárat - Zin & Bree

Baby, are you okay? - David & Bree / kantin

Baby, are you okay? - David & Bree / kantin

Similar topics

Similar topics