Minden kezdet nehéz, na de ennyire? Nem tudom hány hete tartózkodom már itt, de az egész létesítmény egy megfejthetetlen labirintus számomra. Szerencsére mindig kinézek egy segítőkész emberkét, aki örömmel útba igazít egy bajbaesett ifjú hölgyet. Természetesen ez most sem alakúlt másképp. Frusztrált fejjel forogtam a folyosón, és alig vártam, hogy kiszúrjak egy ,,áldozatot˝, akit letámadok a szokásos kérdésemmel, hogy merre találom azt a titokzatos tantermet, ami úgy elbújt az égszínkék szemeim elől. A focista csordához nem mertem oda menni, mert a falkában járók nagy kihívást jelentenek, ezt már tapasztalatból tudom. Így tovább kutattam az alany után, akire rövid idő elteltével rá is bukkantam. Egy szemüveges férfiúra rontottam rá, aki látszólag segítőkésznek tünt, bár amint a közelébe mentem a könyveit leszórta a földre. Nem vártam, hogy ennyire zavarba jön a kérdésemtől, hisz nem randira hívtam, vagy valami. Hosszas őőő-zés után kibökte, hogy hova kell mennem, és miután segítettem neki összeszedni a könyveit, elviharoztam a célom irányába.
A tanulok többsége a tantermekben, és egyéb helyeken tartózkodtak már, így kicsit idegessé válltam. A nővéremnek nem volt kedve bejönni órára, és úgy döntött, hogy ellógja az első néhány órát. Elmélkedésem közepette sikeresen elértem a terem elé, de ahogy bekukucskáltam, láttam, hogy már a tanár is bent van. Sóhajtottam egyet, majd illedelmes nagylány révén bekopogtam az ajtón, és befáradtam a terembe, de az előadó rám sem hederített. Felhúztam a szemöldökém, és jobban szemügyre vettem a teremben tartózkodó tanoncokat. A sas szemeimmel kinéztem magamnak egy helyet a hátsó sorban, egy igencsak jó küllemű pasi mellett, így már akkor elkezdtem vigyorogni, amikor még csak pár lépést tettem meg.
Leültem, ledobtam a táskám a földre, és azon kaptam magam, hogy egyre csak jobbra pislogok, az új padtársam felé. Nem sok ész kellett ahoz, hogy ráeszméljek, hogy nem sokat fogok figyelni az öreg kopaszodó tanárra.

Utálom az olyan tanárokat, akik ennyire magasról tesznek a diákjaikra. Nem értem miért választotta ezt a hivatást, ha ennyire nem élvezi az egészet, mert biztos, hogy nem élvezi. Persze, azt is megértem, hogy húsz éve még nem igazán lehetett ennyire széleskőrűen hivatást vállalni, de akkor is... Lehet sok diák megnehezeti az életét, és inkább hátráltatják a tanításban, de akkor sem kellene ilyen mogorvának és komolynak lennie. Én örülök, hogy azt a szakmát tűzhettem ki magam elé, amiben tényleg magam lehetek, és élvezhetem annak minden percét. A legjobb az egészben, hogy a szüleim támogatnak, és mindig számíthatok a támogatásukra, így igencsak megkönnyítik a helyzetemet.
Na, de visszatérve a valóságba... Felnéztem, és a tanár meggyötört arccal bámult felém, vagyis ebbe az irányba. Most vagy nagyon pikkel rám, vagy feltünt neki, hogy bejöttem, vagy esetleg nem is velem van gondja, de ki tudja... Olyan kiszámíthatatlan ez a mai világ. A következő pillanatban már egy papírdarabra lettem figyelmes, amit lehetetlen volt észre venni az orrom előtt. Bájos mosollyal néztem a padtársamra, aki jelen pillanatban túlságosan elvolt foglalva az írás színlelésével, így lemaradt a női szépségem bevetéséről.
Előrántottam a táskámból egy örökírót, és máris azon agyaltam, hogy mit firkancsak a papírra. Jó azért nem kellene túlkomplikálnom az egészet, hiszen nem quantum fizikai kérdést tett fel nekem...
"Szia. Hát azon kívül, hogy ismét eltévedtem, nem sok. Feléd? Hidd el én is, és még a tanár sem valami szimpatikus." írtam gyönyörű betűkkel a papírra, majd egy gyors mozdulattal visszacsúsztattam a padtársamnak, és elkaptam a fejem. Egy kis ideig próbáltam a tanárra koncentrálni, de minden szava össszefolyt, és valami új nyelvet alkotott, amiből sajnos nem értettem semmit, így egy idő után feladtam a dolgot...

Tiszta szőkének érzem magam. Az egy dolog, hogy az is vagyok, de attól még ennyire rossz tájékozódási képességei senkinek sem lehetnek. Pedig régebben, amikor túrázni voltunk, én voltam az egyetlen, aki megjegyezte, hogy merre mentünk... Most meg... Örülhetek, ha a kollégiumba egyedül eltalálok. Persze sokat segít, ha követem a rajt, és bevegyülök a tömegbe, bár van amikor rajtam ez sem segít... Nagyjából az egész óra anyagát tudom, hisz ügyes diákként előre olvastam, hogy azért mégis legyen fogalmam az óra anyagáról, és valami alap tudásom is legyen. Nem számítottam erre, hogy ilyen unalmas lesz az óra, pedig maga a tantárgy tényleg izgalmas, és azt vártam, hogy egy csomó csapatmunka és egyéb izgalmas órai aktívitás lesz majd, de mit kaptam? Egy nagy rakás halandzsát. Ez az... Belül újjongtam az elégedetlenségtől, de legalább David feldobhatja, ha nem is a napom, de legalább ennek az órának a nagy részét.
Tény, hogy kicsit nehézkesen ment az írásának az elolvasása, olyan tipikus fiú írás. Szabadstílusú, és nem igazán érdekli, hogy hogyan kerekití a betüket. Igazából örülök neki, hogy nem valami kacifántos dologgal állt elő, mert nem tudtam volna vele mit kezdeni. Az üzenet olvasása közben párszor elmosolyodtam, majd előkaptam ismét a rózsaszín virág illatú örökírómat.
" Hát annak igazán örülnék, de szerintem az sem segítene rajtam. Akkora ez az iskola, hogy reménytelen kiigazodnom rajta... Akkor jó, vagyis nem. Azt hittem, hogy engem nem bír, de egy kicsit megnyugodtam, hogy a te fejed nem bírja. Hát mostmár nem unatkozom, mert te majd szórakóztatsz engem... Ugye?" írtam néhány vigyorgós arcocskát, és a végre egy naagy nyelvnyújtósat. Balszerencséjére nem sikerült megcsikiznie, vagyis nem találta meg a gyenge pontjaim. Közben visszalöktem neki a papírt, és nagyokat mosolyogtam

Meglehetősen jól szórakozom, bár az órák többségén eddig figyeltem, de többnyire csak azért, mert jó benyomást akartam tenni a tanárokra, hogy utána, ha szükség lenne rá, ne úgy emlékezzenek rám, hogy igen ő az a lány, akit nem érdekelnek az óráim, hát akkor engem sem érdekel, hogy hanyast fog kapni évvégén. Meg elméletileg tanulni jöttem ide, nem? De mindegy. Pillanatnyilag nincs időm az élet és a tanulás értelmén elmélkedni, akadnak fontosabb teendőim is.
- Igen, komolyn. Nem volt időm kiválasztani, hogy mivel írjak, mivel siettem - súgtam vissza a fiúnak, majd elmosolyodtam. Nem értem mi baja, amúgy is ez az egyik kedvencem. Természetesen nem vagyunk egyformák, és megis lepett volna, hogyha elolvadt volna az illatától, de azért mégsem annyira vészes. Vagy mégis?
Türelmetlenül vártam, hogy visszaírjon, és próbáltam kukucskálni, hátha előre eltudom olvasni, azt amit írt. Elég kíváncsi típus vagyok, így nem tudtam kivárni, hogy visszadobja, de sajnos nem sok mindent tudtam kiolvasni, abból amit írt.
"Megszoksz vagy megszöksz, mi? De nem adom meg senkinek azt az esélyt, hogy ilyen kis csekély probléma miatt feladjam az álmaim... Szerinted ez a tanár bárkit is bír ebben az osztályban? Max. téged átlagon alul. Hááát. Akkor majd kölcsönösen szórakoztatjuk egymást.
Hm, ha bevállalod azt a kockázatot, hogy talán lesz egy plusz személy (a nővérem), mert ebédre általában beszokott toppani." - írtam vissza, és átellenőríztem, hogy van-e benne egy-két hiba, majd oda raktam elé lapot és mosolyogtam egy jó nagyot. Az érintésétől kirázott a hideg, és beleremegtem az egészbe. Ezt valószínű ő is érezte, mivel tiszta libabőr lettem tőle. Felé fordultam, majd hosszasan a tekintetét fürkésztem