16+

Velem aztán nincs egyszerű dolga az én drága Sebymnek. Mindig közbejön valami, mindig akad valami vészhelyzet, és az időbeosztásom olyan mértékben lehetetlen, amit egy egyszerű halandó sosem érthet meg. Ilyen a lovasok élete, és nem győzök csodálkozni a barátaim toleranciáján. Négy ló vár minden nap, és mivel egyszerre annyi időm ritkán akad, amennyit igényelnek, hát napjában kétszer megyek ki a lovardába. Ez úgy nagyjából el is lehetetleníti a szociális életemet, és Seby is ezt nyögi, aki hónapok óta várja, hogy végre alkalmas legyen számomra az egyik felajánlott időpontja. Össze-összefutottunk az egyetem folyosóin, termekben, vizsgákon, de beszélni igazán sosem tudtunk, mert állítólag valami nagy híre van, ami nem két perc és nem is telefontéma. Tisztára kicsinál, ahogy csepegteti az infót, de igazából mégsem, mert nem mond semmit. Ki fogom tekerni a nyakát, amúgy, szóval remélem fel van készülve a bosszúmra! Azért nem aggódok, mert mindig vigyorog, bár szerintem képes lenne akkor is előadni a humorzsákot, ha nem lenne minden rendben, de mégis, olyan őszintének tűnnek a vigyorai, hogy nem mozdul meg bennem semmi vészjelzés.
Nagyvonalúan bólintottam rá az öt órai találkozóra, hiszen túl vagyok a vizsgákon, most sokkal több az időm, csak éppen azt felejtettem el, hogy én képes vagyok egy teljes napot elcsacsogni az istállóban. Nem is lett volna baj, amúgy, ha nem állok neki gondolkodni a szekrény előtt… Mégsem mehetek csapzottan, ló szagúan, muszáj voltam lezuhanyozni, hogy friss és illatos legyek, még ha a hajamban maradt is egy-két szalmaszál. Szürke farmer, egy laza póló és egy vékony kis veddfelke mellett döntök (íme az ihletet adó kép: EZ), azzal teszem dögösebbé a lófarkas-sportos megjelenésemet, hogy egy klasszikus Louboutin tűsarkúra (ERRE) esik a választásom. Elég feltűnő darab, ezért csak egy laza sminkkel fedem el a karikákat a szemem alatt, és már késésben is vagyok.
Öt perc késéssel érek a megbeszélt helyre, hálás vagyok Sebynek, hogy a teraszon ücsörögve vár, mert majd’ meghalok egy cigiért. A taxi szerencsére nem lassúzott feleslegesen, de azért azt a maradék pár métert sietős léptekkel teszem meg, már amennyire a magas sarkú engedi.
- Bocsi, édes… - ölelem meg, kicsit azért kevesebb lelkesedéssel, mint Ő engem – Az a hülye picsa nem adta át az üzeneteidet! – vigyorgok, mert fogni kell valamire, vagy valakire, és akkor már miért ne egy képzeletbeli szerencsétlen titkárnőre?
- Rá, rá, még legalább egy óráig. – viccelek, szabad az estém, de azért ránézek a telefonomra, aztán leteszem az asztalra. Le van halkítva, de arccal felfelé teszem le, mert ki tudja, hátha keresnek, és akkor látni akarom, hogy kit nyomok ki. Már megfejtettük, hogy Los Angeles kis város, ha ismerősökről van szó, és az Ő Josha az én Joshom is, de még mindig olyan fura nekem, hogy az igazi nyugis jófiúnak két ilyen elmebeteg barátja legyen egyszerre.
- Köszi, hát tudod, csak úgy felkaptam valami rongyot. – vigyorgok, terelem a témát arról, hogy a késésem nagyobbik részét a gardróbban állva szedtem össze. Előhalászok egy cigit, kényelmesen rágyújtok, aztán végigmérem; boldognak tűnik, de már kilyukad az oldalam, annyira furdal a kíváncsiság.
- Szóóóóóóval… - tartok egy hatásszünetet, egy slukknyit – Mi lesz ma a téma? – felhúzom az egyik szemöldököm, nyomatékosítva, hogy most aztán addig nem szabadul, amíg nem mesél el mindent!

//Kösz, az előleget, ezért komoly kutatómunkát tartottam //

Utálok késni, mégis elég gyakran megteszem. Szégyellem is magam rendszerint, de annyira mégsem kellemetlen a helyzet, hogy tegyek ellene. Inkább elütöm egy poénnal, szívom a saját vérem, röhögök magamon, mint hogy időben elinduljak. Na, de hogy klasszikust idézzek: egy királynő soha nem késik, a vendégek érkeznek túl korán!
- Ne is mondd, már hívom is, hogy nézhet más balek után, akit átverhet! – forgatom a szemem színpadiasan.
- Hé, nyugi, csak viccelek! – rázom a fejem mosolyogva – Jól elszoktál a hülye humoromtól, nyuszifül. – fintorgok aztán, mert ez fáj, ez ékes bizonyítéka annak, hogy ezer éve nem töltöttünk együtt minőségi időt. Igazából úgy vagyok vele, hogy minden program másodlagos most, mert meg kell tudnom, mi körül van ez a bitang nagy felhajtás. Ha reggelig itt ülünk, hát úgy lesz, de Sebynek most megadom azt az időt, amire szüksége van, mert isten tudja, mikor tudunk összehozni egy hasonló randit.
- Ismersz, egyszerűen zseniális vagyok! – pillantok fel képzeletbeli glóriámra, és kihúzom magam. Mert igen, igen, én ilyen nagyszerű vagyok, hogy random stílusosan öltözködöm. Frászt, de mindegy.
Méregetjük egymást, mint két kakas a szorítóban, de igyekszem kilesni a testbeszédéből és viselkedéséből, hogy miről lehet szó. Istenem, ilyenkor annyira szeretnék gondolatot olvasni! Nem nagyon, csak egy kicsit, hogy tudjam, mire kell számítanom. Most mi lesz? Beközli, hogy nősül? Apa lesz? Mi a jó istent kell így titkolni, hogy egy szóval sem utalt rá az elmúlt hetekben-hónapokban?
- Igen, gondolom, hogy nem állt meg az élet. Bár fájó elismerni, hogy nélkülem is haladsz valamerre… - sürgetem, de nem akarom nagyon erőltetni, ezért azonnal el is veszem az élét. Rágyújt Ő is, ami fura, elvileg koca dohányos nem? És mentolos… Fúúúúúúj. De nem szólok bele, azzal eteti a rákjait, amivel akarja, és különben is  ízlés dolga.
- Jesszus, engem is érint? És hagytál eddig tudatlanságban élni? Sebyyyyy! – intem meg az ujjammal, vigyorgok, bár zavaróan nehezen kezd bele. Mi lehet az? Mégis mi a búbánatos ménkű lehet az, amit ennyire nem mer bevallani és még engem is érint? Szétvet az ideg, hogy nem tudom, miről lesz szó!!
- Hallottam pletykákat, de nem mertem elhinni. – mondom mosolyogva, és kedvem lenne koccintani rá, de nincs semmi előttünk, így csak egy képzeletbeli poharat emelek meg felé – Gratulálok! – valahogy mindig is éreztem, hogy ez az igazán neki való, ültem az óráin, láttam, hogy élvezi, és jól is csinálja. Reméljük, meg is tud élni belőle, a mai világban semmi sem biztos.
- Már kevés?  - nézek rá kicsit érdeklődőbben, ha lehet olyat egyáltalán az én állapotomban – Miért emeled ezt így ki? Mi történt még? – faggatom, mert kizárt, hogy a tanári állást esett nehezére kinyögni. Biztosra veszem, és a pletyka radarom erősen sípolva jelzi, hogy igazam van, hogy van még valami a tarsolyában, amit még tartogat. De minek? Hova? Mondja már!!!!!

//Odanézz, hogy megtáltosodtam!!!! //

Azért csípem nagyon Seby hülye fejét, mert ezer év után is ugyanúgy tudunk bármin vinnyogva röhögni, mintha soha el sem váltunk volna öt percnél többre. Jó, nyilván sarkítok, de én már csak ilyen barokkos túlzásokba esem néha-néha.
- Ó, mindig is tudtam! Nem tudsz nekem ellenállni. – nevetek, mert imádom a pasikat az ujjaim köré csavarni, és Seby abszolút benne van ebben a játékban, adja a lám a lovat, pumpálja az egómat, és nem fogok hazudni, ez marha jól esik az ember lányának.
- Héj, mintha lett volna egy ilyen fogadásunk egyszer, nem? – csillan fel a szemem, mert annyi mindenről volt szó régebben, és mintha ez is felmerült volna egy részeges estén. De lehet, hogy nem Seby volt… Vagy csak fantáziáltam, már nem tudnám megmondani.
- Igen, igen, ezt már hallottam, köszi… - húzom el a szám, de mosolygok, mert értem én, meg minden, de most már itt vagyok, és mondhatná… - Vagy meg akarod várni vele Josht? Mert akkor húzhatjuk az időt. – ajánlom fel, hátha ez segít neki, bár nem értem, ha engem érint, miért kéne még egy fültanú. Lehet, hogy túl akar esni rajta, mielőtt ideér a harmadik kerék, de akkor meg mire váruuuuuunk?????
Kicsit még tereljük a témát, aztán végre úgy fest, belekezd.
- Hát, ne is a végén… - bíztatom egy mosollyal, de közben feszülten várom, mi lesz a sztori. Kicsit előrébb is dőlök, egy hamu lepöccintésnek álcázva, csakhogy utána alkarjaimat az asztalra fektetve úgy is maradok kicsit. Izgatottan várom, hogy elkezdje végre. Figyelmesen hallgatom, egy kicsit nehéz követni, mert picit csapong, és meg-megakad, ezért nem is szúrok közbe kérdéseket, várom, amíg ad egy kis lehetőséget rá. Kicsit ráncolom a szemöldököm az elején, mert ezt az Ameliás dolgot már akkor sem igazán értettem, amikor bejelentette azon a sörözésen, amit szintén tök nehezen hoztunk össze. Aztán felszalad a szemöldököm, mert óhatatlanul is magamra ismerek a barátban, akibe beleszeretett, és akkor egy kicsit meg is érteném ezt a hajcihőt, de… Csak nem, hát tudja, hogy hogy állok én ehhez, ahogy egykor Ő is tette!
- Hát, figyelj, nem mondhatod, hogy nem szóltam előre! – mondom egy halk nevetéssel, utalva a hosszú repülő utunkra, amikor ez szóba került – De ha jól értem, akkor Amelia a múlté. Őszintén… Én már akkor sem értettem… Szóval rájöttél, hogy két embert szeretsz. Az mindig szívás. Azt hiszem… Ilyen helyzetben sosem voltam. És ezért mentetek szét Ameliával? És a másik lány, vele alakul a dolog? – megbombázom kérdésekkel, mert a szerelem szar dolog, én csak tudom, és igazából… Szerintem Seby Ameliába nem volt szerelmes, ha így tudott váltani. Vagy a mostani lányba nem az. Mert ez… Ez nem változik ilyen hamar. Szerintem. De most ebbe nem fogok belemenni, mert nem azért vagyok itt, hogy elvegyem a kedvét, hanem hogy kiderítsem, mi van itt. Mondjuk még mindig nem értem, hol vagyok én érintve, de lehet csak tanács kell, hogy mivel hódítsa meg a csajt. Mondjuk, ahhoz ért, ahhoz én nem kellenék… Ajh, tiszta rejtély az egész, nem bííííííííroooooom!!!!!!!!

//Nyomassad bébibogyó, szabad az estém. If you know what I mean… //

Csak nyelvet öltök vigyorogva, ahogy elismeri, nem állna ellen nekem akkor sem, ha akarna. Imádom, olyan kis cuki. Sosem mondanám neki, természetesen, de azért akkor is az.
- Azt hiszem… Nagyon részegek lehettünk, ha megfeledkeztünk róla. – nevetek, mert ez jó móka lenne, talán ideje lenne megvalósítani, ki tudja?
- Oké… - biccentek. Kicsit fáj… Tudom, nem egyszerű engem elcsípni egy ilyen hosszadalmasabb beszélgetésre, de… Ha engem érint, akkor mi az, hogy más előbb tud róla? Kicsit piszkálja a csőröm, de előbb-utóbb most már kiderül, mi lapul itt a nagy homályban. Nagy nehezen, hebegve-habogva belekezd, és nekem azonnal beindulnak a tekervényeim és gyártják sorra a bizarrabbnál bizarrabb összeesküvés elméleteket. Inkább kérdezek, ha kicsit sokat is egyszerre, de belelendül megint, alig egy lélegzetvételnyi szünetet tart csak, ezért csendben figyelek, miközben elnyomom a cigit. Elmosolyodom, örülök az örömének. Emlékszem, milyen jó érzés, amikor kimondják: szeretlek. Amikor olyan valaki mondja, akit az ember igazán szeret. Mert ha olyan mondja, aki iránt nem érez semmit, vagy nem úgy, akkor roppant kínos. Én mondjuk megszívtam, mert egy rohadt nagy kamu volt az egész, de úgy tűnik, Seby tényleg megtalálta az igazit. Ki tudja, talán keresztanya leszek, az lesz bejelentve. Mégis mi lehetne? Még mindig nem derült ki, hol vagyok én a sztoriban, mert azért nagy kő esett le a szívemről, hogy nem kell összetörnöm a szívét. Rosszul viseltem volna.
- Örülök neked! – mondom, és az asztalon átnyúlva megszorítom a kezét. Nagyon izgul, még mindig. Mi lehet még?
- Nem megszokott? Ugyan, mi lehet nem megszokott itt, ma, Los Angelesben? – mosolyodom el, elfojtok egy nevetést is, mert látom, ez most nem viccelődős téma nála. Komolyan, sok minden van, amin már meg sem lepődöm. Na, mondjuk, ha egy tizenegy éves kislányba zúgott bele, akkor lehet, lehervad a mosoly az arcomról. Vagy vegyük a másik végletet, lehet, nagyot pislognék, ha egy hetvenes nénire kattant volna rá, de Seby neeeeeeem, nem az a típus. Nem egy tipikus gazdag özvegy néni fogyasztó, bár szerintem a pumákat nem veti meg, de hát én sem utasítok vissza egy érettebb csávót, ha éppen úgy alakul. Mondjuk, én nem vallok szerelmet neki, de mások vagyunk, ez már az Ameliás sztorinál is kiderült.

Igaz, ami igaz, Sebyvel gyakran öntöttünk fel a garatra! Jesszusom, mikor lettek ennyire pátoszos gondolataim? A francba is! A lényeg, hogy sokszor bekarmoltunk, és inkább igen, mint nem. Lehet, csak részegen viseljük el egymást hosszú távon? Csak nem!
- Mondanám, hogy kezdhetjük, de sajnos nem hordok magamnál bilincset, bármilyen hihetetlen is. – nevetek, mert persze otthon van…
Nehezen áll neki a mesélésnek, miközben én majd’ megveszek, aztán furdaló kíváncsiságom enyhül, már csak eszeveszett érdeklődéssel hallgatom, miközben az összeesküvés elméletek egyre csak gyarapodnak és durvulnak. Próbálom kitalálni, mi lehet még e mögött a sztori mögött, mi lehet a buktató, a csapda, mert eddig… Ezért nem kellett volna így titkolózni, ezen nincs mit szégyellni, a szerelmet az ember nem irányíthatja, maximum letagadhatjuk, de… Ennyi.
Ő is megszorítja az én kezemet, és akármennyire nem vagyok egy ölelkezős típus, azért szeretem kimutatni, hogy a másik fontos nekem. Ennyire vagyok képes, és jó érzés, hogy értékeli. Megfeszül a testem; hazugság, játék, fájdalom… Mi van? Kihúzom a kezem az övéből, és hátradőlök. Kicsit összehúzom a szemem, úgy méregetem.
- Seby… - kezdem, de a torkom kiszárad. Leintek egy pincért, és kérek egy üveg ásványvizet. Elment a kedvem az alkoholtól, érzem, most tiszta fejre lesz szükségem. Ez nagyon rosszul kezdődik.
- Ne szívass, jó? – kérem, amikor visszatér a hangom. Kezem a cigis dobozért nyúl, előhúzok egy szálat, de még nem gyújtok rá. Csak kell, hogy forgassak valamit az ujjaim között.

Quentinnel van találkozóm délután, hogy megbeszéljünk néhány részletet a készülő filmmel kapcsolatban, és bármennyire szeretnék már Sebyvel és Eleevel lenni, ha munkáról van szó, oda koncentrálok, így észre sem veszem, mennyire elszaladt velünk az idő, csak amikor a telefonom figyelmeztet, hogy indulnom kellene. Nem megy minden egyik pillanatról a másikra, egyébként is szívügyem ez a film (és vele Quentin), így jónéhány perc késéssel indulok el, és érkezek meg a hármas randira, amire elvileg is "késve" érkezek. Vékony anyagú farmer és fehér póló van rajtam; szememet napszemüveg takarja, de ahogy közel érkezek a kávézóhoz, azt leveszem és beakasztoma pólóm nyakába.
Sebastiant veszem észre, de annyira Eleere koncentrál, hogy engem észre sem vesz, csak amikor a nyakára csúsztatom a tenyerem, hüvelykujjammal gyengéden megcirógatva a tarkóját, és könnyed csókot lehelek az ajkaira, mely enyhén mentolos illatot áraszt. Egy pillanatra elmerengek a mézcukor szemeiben, és közben üzenek is neki gyorsan: "itt vagyok, minden oké, nyugi", mert kissé merevebb, mint szokott, és épp az elfogadásról beszélt, aztán Eleere nézek, mosolyogva, és a kezéért nyúlva (nem azért, amiben a cigarettát forgatja)
- Kezedet csókolom! Szép vagy, mint mindig!- bókolok neki, majd ha hagyja, nem a kezét puszilom meg, hanem az arcát, majd kihúzom magamnak a széket (a harmadikat az asztal mellett) és leülök.
Éppen jön a pincér, ásványvizet tesz Elee elé, és kérdőn néz rám.
- Valami komolyabbat? Konyakot, whiskyt, bort?- nézek kettejükre. Egyedül ugyan nem iszok, de lenne okunk ünnepelni; szívesen osztozom velük a csodában, ha feloldódik végre az első döbbenetből adódó csönd (Rosszkor jöttem volna? Még késtem is; Sebynek bizonyára volt már ideje elmondni...

Nevetek én is, hát ha csalódott… Azért magam elé veszem a táskám, áttúrom, hogy hátha, de nem, tényleg nincs nálam. Persze nem jött volna rosszul például akkor, amikor Ricsivel hozott össze a balsors, de nem hordom magammal, elvégre kétszer nem csap ugyanoda a villám, most egy darabig nem hiszem, hogy menekülnöm kéne valami drogos pöccsel a zsaruk elől.
Hebeg-habog, kapcsolati válságról beszél, és nem is értem… Illetve, de, hogy ne érteném, hiszen más gondját mindig könnyebb megoldani. Így mégsem olyan furcsa, hogy tanácsokkal látott el Josh-sal kapcsolatban, most meg a saját élete komoly zavart okoz. Rám meg a frászt hozza, be is feszülök picit, mert ezek azok a szavak, amiktől bárki sikítva menekülne, akár csak egytől is, nem hogy háromtól egy mondatban. Ez csak valami vicc lehet, rémálom, mert Seby pont nem az a típus, aki kicseszne velem. Legalábbis eddig azt gondoltam. Josh jelenik meg a háta mögött, kivételesen nem örülök neki, mert Seby most kezdett volna megnyílni, és most… Mimimimimi?????? Mi folyik itt? Mivaaaaan? Lesokkol, hogy lekapja, erre tökre nem számítottam, és… Baszki, ez durva! Nem, nincs bajom a melegekkel, sőt, imádom őket, marha jó velük bulizni, de… Josh? A vallási izéjével, a szabályos normakövetésével, a konzervatív hozzáállásával? Még Seby is… Jó, volt benne hajlam, elvégre simán beöltözött pink cuccba, még ha a poén kedvéért is, de ezt kevés pasi csinálná meg… Főleg, hogy kép is készülhetett. De ami igazán durva, hogy pont ők? Tompán érzem, ahogy valamelyikük megfogja a kezem, a cigi megáll az ujjaim között, totál lefagyok, hallom Josh hangját, érzem az illatát, ahogy puszit nyom az arcomra. Ezer emlék villan be arról, hogy mikor, milyen körülmények között éreztem ezt… Mind szertefoszlik, kesernyésebb lesz a szám Íze, mint illene. Remegek. Egész testemben remegek, és tudom, hogy a barátaim, és illene örülnöm a boldogságukat, de dühös vagyok. Elsősorban magamra, mert már megint mi volt? Josht már egészen közel engedtem magamhoz, Seby tanácsára kezdtem neki megnyílni, és igyekeztem változni, hogy hátha… Ez most egy kurva nagy arcra zuhanás. Megint. És… Miért? Miért nem lehetett ezt előbb elmondani? Nem értem, miért így… Pislogok párat, hogy tisztuljon a kép, mert kicsit besötétedett, leesett néhány függöny.
- Bocsássatok meg egy percre. – nyugalmat erőltetek a hangomra, mosolyt az arcomra. Magamhoz veszem a telefonom, és befelé indulok. A mosdóban szerencsére nincs senki rajtam kívül, de nem zárhatom magamra. Hideg vizet engedek, a sugár alá tartom a csuklómat, mert olyan a pulzusom, félek, mindjárt elájulok. Remegő kézzel tartom a telefont, Hale-t hívom. Beszélnem kell valakivel. Nagyon kell, ez nagyon… Erre nem számítottam, semmi előjele nem volt. Elvágyom innen. Inni akarok, sokat, de nem itt, nem velük, most valahogy nem menne. Majd egyszer biztos fog, de… Pont ők ketten? Ez… Önző vagyok, de ez akkor is halálosan megalázó. Két pasi az életemből, akikkel fülledtebbnél fülledtebb éjszakák állnak a hátunk mögött, erre összemelegednek? Kell valaki, aki megerősít női mivoltomban, mert ez… Pszichológushoz nem fogok menni, az a bolondoknak való! Hale nem veszi fel, kedvem lenne üvölteni, a sírás kerülget, az ajkamat rágom. Kit hívhatnék? Egy valaki van, aki mindig minden körülmények között megment, csak egy kicsit kell sírnom, azt eléggé utálja. De nem, nem fogok bőgni, annál én erősebb vagyok. Összeszorítom a fogam, és a fülemhez emelem a telefont. Ezúttal fel is veszik.
Visszamegyek az asztalhoz, az ott hagyott cigimre azonnal rágyújtok, iszom egy korty vizet. Igyekszem úgy csinálni, mintha mi sem történt volna, de nehezemre esik. Csúnyán alám lett rúgva, és fáj is kegyetlenül.
- Elnézést, bele kellett néznem a tükörbe, hogy nő vagyok-e még. – csúszik ki egy csípős, keserű megjegyzés, de nem tehetek róla. Jelen idegállapotomban nem tudom kontrollálni magam, és ez is én vagyok. Ismernek, tudják, hogy eléggé fel van vágva a nyelvem, csak eddig nem rajtuk éleztem. Gyorsan szívom a cigit, még alig gyújtottam meg, de már a következőt kívánom.
- És nem, nem utállak Seby… Csak… Lenne itt néhány dolog, amit tisztázni kéne. – mondom. Most én vagyok egy kicsit zaklatott, Joshra pillantok, hogy érezze, hozzá is lesznek kérdéseim.
- Mióta… Mióta tart ez a dolog? – kérdezem végül, mert a télen Sebyvel sokat beszéltünk Joshról, amikor kiderült, hogy legjobb haverok. Jézus, akkor nem is állja meg a helyét az akkori mondatom, hogy megdugta a haver nőjét, mert… Baszki, én dugtam meg a haver… pasiját. Fu, ez beteg! Elnyomom a cigit, és már veszem is elő a következőt. Nagyon igyekszem, hogy ne lássák, mennyire ki vagyok borulva, de valahogy le kell vezetnem a feszültséget.

Rohanok... Mostanában sokszor, el nem csituló lelkesedéssel haza, a suli elé, bárhova, ahol Seby van. Mindig hozzá húz a szívem, mintha a lényem fontosabbik része lenne nála, és csak általa lehetek teljes. Most is, ahogy meglátom, nagyot dobban a szívem, és nem tudom visszafogni magam, hozzá kell érjek, meg kell simítanom, puszit lehelni édes ajkaira, hiába van ott Elee is, akit talán illőbb lenne előként üdvözölni.
Elee nagyra nyílt szemekkel bámul rám majd Sebyre, aki épp azt dadogja, még nem sikerült elmondania. Térdemre fektetett kezének ujjai közé kulcsolom a sajátjaimat, finoman megszorítom. Seby kimondja a legszebb szavakat, Elee feláll az asztaltól (egy percet kér) és magunkra hagy. A pincér még mindig ott áll, kérek tőle egy kóát és három whiskyt, bár utóbbit már nem abból a célból, mint ahogy eredetileg szántam.
- Ne haragudj, azt hittem...- félbehagyom a mondatom, úgyis érti, arra gondolok, már elmondta. Én érzem magam hibásnak, hogy nem figyeltem a jelekre, nem voltam megfontoltabb, lassabb. Seby szemeibe nézek, és a kezem ismét felfuttatom a tarkójára- Ha mázlink van, még szóba áll velünk. Ha nem, perceken belül megjelenik érte valaki és lelép- filózok hangosan. Sajnos, Eleere jellemző a futkosás. Bár megvallom, most nem számítottam tőle erre a reakcióra.
Több időnk van, mint egy perc, míg Elee visszaér, pár szót tudunk beszélgetni, és a pincér is kihozza a rendelésemet. Szétosztom magunk között a piát; jó lesz az, ha mást nem, feszültségoldónak. Remélem, nem a pofámon fog landolni az egész.

Elee visszatér, kissé sápadt, és azonnal rágyújt. Nem tudom nem észrevenni a keze remegését. Elé tolom a whiskyt, úgy látom, szüksége lenne rá. Bár meglep a reakciója, elfogadom a meglepettségét (annak tudom be); hiszen eddig Matten kívül senki sem kezelte higgadtan a helyzetet. A szavai viszont viccesen hatnak.
- Az egyik legjobb nő vagy, ha nem a legjobb, akit ismerek...- nem is tudom, hogy jut eszébe ekkora butaság, ezt kétségbe vonni. Mintha attól, hogy Seby és én egy pár lettünk, az ő nőiessége csorbult volna. Pedig nem erről van szó. Sebytől épp azt kapom, amit ő soha nem akart nekem adni.
Figyelem, milyen gyorsan szívja a cigit, az iróniáját igyekszem nem magamra venni; nyugodt vagyok, amilyen általában szoktam lenni. Idő... Időt kell adni neki, hiszen Sebynek is csak most válaszol, s mondja, nem utálja. Elmosolyodom, van remény, hogy engem se fog. Esélytelen voltam nála, de amilyen szúrós pillantással néz rám, átértékelem a gondolataimat. Nem miattam haragszik, hanem Seby miatt.
A mióta tartra kissé felemelem a szemöldököm, nem értem, ennek a dolognak miért van ekkora jelentősége mindig, mindenkinél. Olyan benyomást kelt, mintha (ő is) megcsalatva érezné magát, és tudni akarná, mióta viselt szarvat. Pedig, ha jól tudom, Elee függetlensége sosem volt kérdés. Közöttünk éppen ez volt a legnagyobb szakadék. //Useresen megjegyzem: amikor kapcsolatban voltál Joshsal, akkor sem voltál a nője (és ez a te döntésed volt), és Seby sem volt a pasija//
Mivel Sebynek címezte a kérdést, maradok csendben, fél kezemmel a poharam forgatom. A lábam hozzá ér Sebyhez, de a kezem csak akkor érinti az övét, ha nem húzta el onnan. Feleslegesen nem szeretném hergelni sem őt, sem Eleet.

Useresen megjegyzem: Első körben, én játszani jöttem vissza, nem egy inkvizícióra, és nem személyeskedni. Olyat én is tudok, nem kell hozzá sok ész. Ez egy játék - nekem, még mindig, kikapcsolódni szeretek vele, nem agyfaszt kapni - és én azt hittem, egy szituáció lesz kijátszva. Ehhez képest offoljuk a témát. Hát akkor offoljuk!
„A mióta tartra kissé felemelem a szemöldököm, nem értem, ennek a dolognak miért van ekkora jelentősége mindig, mindenkinél. Olyan benyomást kelt, mintha (ő is) megcsalatva érezné magát, és tudni akarná, mióta viselt szarvat.”
Miért fontos, hogy mióta tart? Ez egy real life oldal, ha a realitások talaján mozgok, akkor két, hithű hetero pasi nem lesz hipp-hopp meleg. Bocs, de ez így van. Még ha rá is döbbennek, hosszú ideig nem mernek róla beszélni, nemhogy azonnal kapcsolatba ugrani. Sokáig tagadják maguknak is, hiszen identitásuk meginog. SZERINTEM.
„Mintha attól, hogy Seby és én egy pár lettünk, az ő nőiessége csorbult volna.”
A karim egy ribanc, nevezzük nevén a dolgokat, de bocs, hogy nem tapsikol örömében, hogy két olyan pasi lett meleg, akikkel korábban ilyen-olyan kapcsolata volt, főleg, hogy egyiküknek elvette a szüzességét. Szerinted ez mennyire bizonytalanít el egy nőt? Szerintem rohadtul. Csak gondolj bele. Nem kell, hogy életed szerelme legyen, még csak az sem kell, hogy komoly kapcsolat álljon mögöttetek. Elég egyetlen éjszaka, talán még egy csók is, de ha utána beközlik, hogy „bocs, meleg vagyok!” hát nem is tudom. Én minimum kiakadnék. Itt közbe szúrnám a pasim/csajom kérdést; szarkazmus? Irónia? Fekete humor? Mellesleg ez utalás egy korábbi játékunkra Sebyvel, igaz, csillagok között, de várjunk csak! Miért is kell csillagok közötti dolgokra reagálni? Nem hiszem, hogy annyira szíven ütött volna Elee ilyen jellegű gondolatmenete, mint engem az, hogy hsz közepén olvasom a useres beszólogatásokat. Faszért kell minden apróságon megsértődni és nekiugrani a másiknak! Nem az első alkalom... Csak aztán majd jön a tagadás, meg a feszkó szőnyeg alá söprése, végig csináltuk már egyszer, bele se kezdjünk a glória lobogtatásba! /////csak kijött az a fránya személyeskedés, pedig nem vagyok egy egyszerűen kiakasztható típus///// Tudnék én is user hatalommal belenyúlni a kari személyiségébe, hogy mosolyogva fogadja a hírt, csak nem lenne hiteles. Szerintem. Persze nem ismerem a karid, lehet, halál egyszerűen dobja el és tapossa két lábbal a korábban vallott elveit. Ez esetben félre ismertem, nálam a hiba. De azt azért ne várjuk el, hogy úgy játsszak, ahogy füttyögtök, 19 perces különbséggel dobálva a hsz-eket, érzésem szerint - hangsúlyozom: ÉRZÉSEM szerint, csak mielőtt még ebbe is bele lesz kötve, mert ugye érezni még azt érezhetek, amit akarok, nem? Vagy már ahhoz beleegyező nyilatkozat kell? - összebeszélve, mert Seby gyors, de nem ennyire - SZERINTEM - és valamiért az a kép ugrik be, ahogy ketten vernek egy kisebbet. Hozzáteszem, ez marha bátor dolog ám! Vagy akkor beszéljük meg pm-ben, ki mit szeretne, csak akkor minek játszunk? Én esküszöm, igyekszem korrekt lenni, de rohadtul megnehezítitek a dolgomat. Egyszer és mindenkorra, tisztázzuk le: ez egy játék - ebben az esetben elvárom a korrektséget, a useres megjegyzések és a gondolatolvasás mellőzését - vagy egy karakter gyilkosság előre megfontolt useres szándékkal? Mert ha az utóbbi, akkor most lehet archívba tenni a játékot, ugyanis én szeretem a karimat és nem fogom végig asszisztálni, ahogy a földön fetrengve rugdossátok. Köszike!
Kössetek belém, gyűlöljetek, szabotáljatok, nem érdekel, de a karimat ne alázzátok useresen, az ocsmány dolog. A játéktéren a karik vannak, pm-ben, cseten meg user. Szerintem. Biztos rosszul tudom.

//Azért remélem majd a hszt is elolvassátok, ha már a könnyed nyári nátha haláltusájának homályán át megírtam.//




A mosdó magánya egy kicsit helyre tesz. Illetve nem a magány, hanem az, hogy sikerül valaki olyat elérnem, akiről tudom, hogy még véletlenül sem fog alám vágni, mert nem érdeke, mert nem szereti a vinnyogó hisztis picsákat, és mert szimplán és nyersen fogalmaz, amire most nekem óriási szükségem van. Egy erős, arrogáns, bunkó pöcsre, akit nem kell ledomináznom, mert akkor tényleg elgondolkodnék, hogy pasinak kellett volna születnem. Mert igen, határozott vagyok, és kemény nő, mert megszerzem, amit akarok, de ez nem jelenti azt, hogy rabláncon tartom a szexrabszolgáimat! Igenis szeretem magamat nőnek érezni, a gyengébbik nemnek, vágyom arra, hogy irányítsanak legalább annyira, mint arra, hogy én irányítsak. Olyan nehéz lenne megtalálni az arany középutat?
A csuklóim és a tarkóm még nedves a hideg víztől, amivel észhez térítettem magam, a cigi is picit sötétebb lesz, ahogy pár csepp víz kerül a vékony papírra, mikor ujjaim közé veszem. Lassabban fog égni. Csak ott, és csak egy hangyányit, hiszen a kaliforniai melegben hamar megszárad. Gyors pillantást vetek a whiskyre.
- Jack? – kérdezem Josht, mert még emlékszem, milyen pánikkal a szívemben mentem utána akkor… És nem értettem, hova lett a haverja, de aztán leesett. Jó nagyot koppant, meg kell hagyni.
Keserű nevetés hagyja el a számat, kicsit karcos a gyorsan sok füsttől, ami a tüdőmbe mart. A legjobb nő, akit ismer… És mégis, inkább a pasikra bukik, miután kiszabadult a karmaim közül, ahol nyilvánvalóan szenvedett ez idáig. Most valahogy visszatért az önbizalmam, tényleg! Erre csak bónusz Seby fekete humora, amin máskor jót mosolyognék, de most csak fintorra futja, mert ehhez még friss a dolog. Korai, Seby, nagyon korai. Majd… Nem tudom, mikor, de majd egyszer remekül fogok ezen is szórakozni. Biztosan. Egyszer. Valamikor. Érzem Josh vizslató tekintetét, látom, ahogy felfelé rándul a szemöldöke. Érdekel. De tényleg. Hogy mióta titkolják. Ők, akik állítólag a barátaim. Mindegy. Nem, igazából nem mindegy, mert tudni akarom! Egyszerűen… Kell. Tények kellenek, hogy elhiggyem, mert most még annyira… Nem, egyszerűen ez képtelenség, ez biztos csak valami rettenetesen megkésett áprilisi tréfa, valami óriási fogadást buktam, amiről nem is tudtam!
- Értem. Hogy miért nem két perces folyosós, telefonos. De… Azért egy kicsit erőltethetted volna, vagy… Nem is tudom, írhattál volna egy levelet, kézzel, franciául, ógörögül, tudom is én. Megfejtettem volna, megvannak hozzá a kapcsolataim. – őszintétlen, hamis mosoly bukkan fel a szám sarkában, mert mi ilyenek vagyunk Sebyvel. Mindig elviccelünk mindent. Legalábbis próbálkozunk. Nincs más lehetőségem nekem sem, különben biztosan felakasztom magam, de azért ez nem megy ilyen flottul. Visszapörgetem az időt akkorra, amikor a kocsmában a sör és a tequila mellett beszélgettünk. Így utólag, a tények és információk tudatában már világos, miért is inkább a „másik srác” felé terelgetett egy hangyapöcsnyit erőszakosabban, mint Josh felé, akiről akkor nem tudtam éppen, hogy hányadán is állunk, és aki a legjobb haverja. Volt akkor. Azóta meg a szerelme. Huuuu apám, ezt kemény lesz megszokni! Így most már sok minden érthető, ami akkor fel sem tűnt, csak…
- Oké… - elnyomom a csikket, gyújtok egy másikat. Már nem esik jól, élesen marja a torkomat a füst, könny szökik a szemembe, ahogy a kátrány és a nikotin keserű íze megül a nyelvemen. Lehúzom a whiskyt, bármilyen névre is hallgat. Egyszerűen el kell nyomnom a cigi ízét.
- Josh… - az ajkamba harapok, mert nem tudom, hogy fogalmazzak. Nem akarok kihallgatást rendezni, és nem akarok támadni, és… Nem akarok semmit. Infót akarok, amik meggyőznek arról, hogy... Nem tudom, miről, de valamiről. – Kérdezhetek egy indiszkrétet? – a tekintetét keresem, mert akarom, hogy lássa a szememben azt a gyötrő kínt, amit érzek. Mert nekem ez kínos. Tényleg. De akkor is meg kell kérdeznem, mert ez volt szinte az első dolog, ami felmerült bennem.
- Mondd… Illetve nem, nem kell rá válaszolnod, ha nem akarsz, csak... Csak… - mély levegőt veszek, mert kerülgetem a kását, de ettől nem lesz kevésbé meleg a szitu. Azta, micsoda szóvicc! Hát mindjárt elsírom magam! Finoman meg is rázom a fejem, hogy észhez térjek, kezdek kicsit túlpörögni
- Szóval hogyan… - összeráncolom a homlokom – Hogyan egyezteted ezt össze a… a hiteddel? Úgy értem… - nem, nem magyarázom tovább. Igen, tisztában vagyok vele, hogy a házasságon kívüli szex is bűn, főleg, ha nem utódnemzési céllal történik, és tudom, hogy már az sem volt éppen etikus, amit velem művelt, nem vagyok teljesen hülye, de… Mikor állt be az a változás, amikortól gyakorlatilag magasról tesz azokra a konzervatív elvekre, amikhez korábban olyan nagyon ragaszkodott? Basszus, ezt kellett volna megkérdeznem! Miért csak gondolatban vagyok ennyire kurva okos? Talán előbb kéne agyalni és aztán beszélni… Sokszor mondták már. Segítségkérően nézek rá, hogy ugye érti, és ugye nem kell megmagyaráznom? Az tényleg marha cinkes lenne.

Kezdem az useres dolgokkal, mert te is ezt tetted:
1. valóban, ez egy játék. Sebastiannal folyamatosan játszom, a játékaim 3/4-e vele zajlik. Biztosan belátod, nehéz úgy játszani, ha te (Elee) nem vagy jelen.
2. Sebastiannal kezdettől fogva ott van egyfajta vibrálás közöttünk; az első játéktól kezdve, 2 évvel ezelőttről, a legelső Josh-Seby játéktól kezdve. Gondolod, így terveztük? Igencsak türelmesek lettünk volna.
3. Lia volt korábban Seby barátnője. Aki szintén én vagyok. Velük terveztünk közös jövőt, és erről useresen sokat beszélgettünk- nem működött.
4. És ez a két srác folyamatosan együtt játszik, ismerkedik, programokat csinál, és LASSAN rájönnek, hogy mindketten többet éreznek egymás iránt, mint ahogy a barátja iránt érez az ember. Még majdnem össze is vesznek, mert Josh nagyon elutasító Seby közeledéseivel szemben (amit szeretetből tesz; te is tudod, milyen)
5. Mindezek alapján rá kell jönnöd, NEKED se, Eleenek sincs köze a dolgok ilyentén való alakulásának, akkor is rájönnek, hogy szeretik egymást, ha mindkettőjüknek van valakije. Csak tovább tartott volna, míg elmondják egymásnak.
6. Josh végig arra vágyott, hogy szeressék. És ott van a barátja, aki igazán szereti. Hibáival, hülyeségeivel, és a konzervativizmusával együtt. De épp a szeretetével képes feltörni Josh ellenállását. És nem, amikor ez a játék játszódik, még nincs közöttük fizikai kapcsolat. Szóval azzal sem vádolhatod őket, hogy hirtelen lettek melegek. (Bár ezzel csak Josht vádolhatnád, Seby köztudottan biszex.)
7. Useresen reagáltam valamire, szándékosan, mert Josh nem lát bele korábbi játékokba, Elee fejébe, és ezt te magad írtad, az ezt megelőző reagodban:
"- Mióta… Mióta tart ez a dolog? – kérdezem végül, mert a télen Sebyvel sokat beszéltünk Joshról, amikor kiderült, hogy legjobb haverok. Jézus, akkor nem is állja meg a helyét az akkori mondatom, hogy megdugta a haver nőjét, mert… Baszki, én dugtam meg a haver… pasiját. Fu, ez beteg! Elnyomom a cigit, és már veszem is elő a következőt. Nagyon igyekszem, hogy ne lássák, mennyire ki vagyok borulva, de valahogy le kell vezetnem a feszültséget."
Az állítás ellen te magad tiltakoznál, ha én állítanám. Tehát igazat írtam: te sose  voltál Josh nője, és Seby akkor még nem volt a pasija.
8. Nőiesség: Eleenek, akinek játék az élet, akinek kaland a szex, a férfi is játékszer. Egyik megy, másik jön. Elee dönt, kivel, mikor fekszik le. Mit számít neki, mit csinálnak azok a pasasok másokkal? Sebyről tudja, hogy éppen olyan mint ő, benne volt a pakliban. Joshon meglepődik, oké, de indokait olvasd fentebb, vagy alább (a reagban)
Nem hihető, hogy két pasas miatt összezuhan a kari. Egyik pasival sem volt komoly szándéka vagy jövőképe. Vagy tévedek? (Írni nem írtál róla sehol)
Persze, nem vártam, hogy "tapsikol örömében"; de ha a a fiúk a barátai, és kedveli őket, ahogy állítja, talán másképp állhatna a dolgokhoz. (Idővel) örülnie kéne, hogy Josh megtalálta, amit keresett, vagy Seby ... Néha igenis az érzelmek számítanak. Ha Elee nem tudja, useresen -gondolom- elhiszed.
NEM ÍGY TERVEZTÜK. MEGTÖRTÉNT, de sosem csinálnám vissza. A karim boldog, Elee. Talán veled is az lehetett volna, ahogy Seby Liával, de utóbbi nem működött, bárhogy akartuk, ez meg igen. Előbbit pedig te negáltad, nem is egyszer, lásd be.
Kérlek, húzd vissza a karmaidat, és játssz! Jó karid van, és attól, hogy nem leszünk már szeretők (?), barátok maradhatunk. Működött korábban is, nem?

Na, és akkor a reag...

Megsimítom Sebastiant.
- Gondolnom kellett volna rá, hogy nem fog menni- biccentem oldalra a fejem, kérek a szememmel bocsánatot. Amikor rájöttem, hogy ők ketten ismerik egymást (nem is akárhogy), azt gondoltam, egyszer majd ők jönnek össze, hiszen annyira hasonlóak. De éppen ezért, a legutolsó alternatíva lett volna, hogy Seby majd hezitál elmondani, vagy hogy Elee megbántódik... (leginkább erre tippelek abból, hogy elviharzott).
Rendelek mégis piát, ha már a pincér ott ácsorog; jó lesz az; máskor is bevált, könnyebb úgy beszélni is, ha van bennünk bátorító. Én csak a kólát iszogatom, amíg kettesben vagyunk, a piához még nem nyúlok. Nem öröm nekem, hogy így alakulnak a dolgok.
- Én pedig meséltem már neked róla, hányszor hagyott ott...- vonok finoman vállat. Voltak bizony helyzetek, amikor arra sem hagyott lehetőséget, hogy mondjak valamit; bármit. Egysszerűen otthagyott- Vedd úgy, ez is nekem szól.
Hát, ha nem Seby miatt szaladt el, akkor miattam. Más megoldás nem létezik.
- Nyugi, ne írd le. Meglepődött. Pedig még meg sem csókoltalak normálisan...- elmosolyodom, közelebb hajolok, ha akarja, most bepótolhatjuk. Nekem speciel hiányzik a csókja, és nem érdekel, ki látja.
A lábam a lábát érinti, a kezem a kezét, akkor is így vagyunk, amikor Elee visszatér, bár a fejünk már "elfogadható" távolságra van. Halkan beszélgetünk, de nem súgdolózva.

Bár Elee sápadt és reszket, megmosolyogtat, mert egyetlen szavával képes nosztalgikus érzéseket kelteni bennem arról az estéről, amit együtt töltöttünk a Rómeó és Júlia után. Meg kell hagyni, érdekes és édes este volt.
- Régi közös cimboránk, tudod... Máskor is segített- bátorítom, hogy igyon, nem fog megártani (pláne, hogy most nem másfél üveggel nyakalunk be)
A válaszomon nevet, de nem tetszik a nevetése. Mintha haragudna őszinteségemért, pedig tudja jól, a nőiessége előtt nem csak én borulok térdre. Olyan szexi csajt, mint ő, nem ismerek még egyet. Nem is tudtam neki ellenállni, aztán meg csak futottam utána, hiába.
És aztán a kérdés, mióta tart... Sebynek szegezi a kérdést én azért nem szólok bele, de a meglepettségem kiül az arcomra. Szerintem tök mindegy, mióta tart. Különben is, MI tart mióta? Mire kíváncsi? Mióta szeretjük egymást? Mióta szexelünk? Amikor mi kapcsolatban voltunk, még nem volt köztünk semmi Sebyvel; ergo, nem volt megcsalva, nem valami hülye játék tárgya.
Elee Sebyre néz, a válaszára -azt mondom- érthetően reagál, de vannak helyzetek, amikor két emberrel elszalad az élet... Mi sem találkoztunk már hosszú hónapok óta, különben észrevette volna rajtam, hogy... megváltozott valami. Sebyt sem tudom hibáztatni, hogy nem ment a dolgok eleibe, mert számtalan negatív visszajelzést kapott. Joggal félt volna, hogy Elee sem lesz külömb? Ez nekem is rosszul esne, szó, ami szó.
Sebyt figyelem, próbálom szótlanul támogatni, a térdem a térdének feszítem; vele vagyok. És aztán Eleere nézek, ahogy gyújtja a következő cigit, zsinórban, majd "végre" iszik. Tudom, hogy az az ital most vérré válik majd benne. Ő pedig rám emeli bánatos (könnyesnek tűnő) szemeit. A füst teszi?
Ahogy megszólít, ahogy kérdez... Eszembe jut az a "vétós" este. Szerintem soha azelőtt nem beszélgettünk (és nem csókolóztunk) annyit. Rajongtam akkor érte, és képes volt újra az ujja köré csavarni, noha akkor már Suzy iránt is éreztem valamit, azt hiszem. Így utólag, magamra nézve, egy gyámoltalan és bizonytalan tacskó voltam. Egyetlen mentségem az, hogy szeretetre vágytam. Akkor is, mint mindig. Meg is vallottam Eleenek, Jacket kortyolgatva, nem a szex kell, hanem a szeretgetés. Hogy érezzem, vagyok valaki. Kellek valakinek, reggel is, másnap is. Látszik, hogy hezitál, hogyan tegye fel a kérdést, de bólintok, jelezve, mondja csak nyugodtan, és aztán... a vallásosságommal hozakodik elő. Rögtön érzem, nem teljesen így gondolta, de ha már így kérdezte, erre válaszolok először:
- Igaz, hogy vallásos szellemben neveltek. De ha így nézzük, már akkor a bűn útjára léptem, amikor csak rólad ábrándoztam, Elee- mondom halkan, kedvesen, türelmesen. És Matt szavaiba kapaszkodva folytatom- Nem hiszem, hogy Isten elítél, mert megtaláltam a boldogságomat. Te is tudod, Seby is tudja, nem erről a kapcsolatról álmodtam. Nem erről, abban az értelemben, hogy sosem álmodtam férfiról... De... erre az érzésre vágytam, erről álmodoztam- Sebyre nézek és rá mosolygok, ha még a kezemben van a keze, megszorítom- Szeretem és viszontszeretnek, ennyire egyszerű. Végig ott volt, karnyújtásnyira, épp, ahogy te mondtad egyszer, és végre észre is vettük egymást... Szóval, eltekintve attól, hogy sosem vallottam magam kereszténynek, mégcsak megkeresztelve sem vagyok, mégis elveket vallottam arról, hogyan kell tisztán élni, nem érzem magam bűnösnek. Sem most, sem akkor, amikor veled voltam. Te sem vagy bűnös, csak más módon keresed önmagadat, saját boldogságodat. Mindenki magáért felelős. Szívesen vállaltam volna érted is felelősséget, ha akarod, és igényed lett volna rá, de ... nem én voltam a te embered. Én csak kívánom, őszintén kívánom, hogy tapasztald meg újra, milyen szeretni. Mert voltál szeretve.
Nyitott testhelyzettel fordulok felé, de most nem érek hozzá. Sose szerette, ha sajnálom, és most sem ez történik; de tudnia kell, elszalasztott valamit. Én tudom magamról, hogyan tudok szeretni és ragaszkodni, és most már Seby is tudja. Utóbbinak ráadásul kell is ez a szeretet, még több is; olyan dolgokra tesz képessé, amiről sosem álmodtam korábban. Boldoggá teszem, és ő engem boldoggá tesz. Látni rajtunk? Azt mondják, igen. Ha a barátom, jobban mondva mindkettőnk barátja... ez benne is örömöt kéne generáljon, nem? Önző lennék? Nem szándékom kötekedni. Barátként váltunk el legutóbb, barátja szeretnék maradni ezután is. Így működtünk legjobban.

Látom, átment a lényeg



Tulajdonképpen sokkban vagyok még, amikor visszaülök az asztalhoz. Ilyen helyzetben még nem voltam, ezzel még nem találkoztam, és ha tudatosan nem is gondolom azt, hogy esetleg miattam lettek melegek, hát… Van azért egy fránya tudattalanja is az embernek, ami igen furcsa dolgokra képes, és sugall olyat is, amit nem illene. Belemehetnék egy freudi analízisbe, csak hát minek idegesítsem magam jobban, mint szükséges? Majd Haleval kibeszéljük a dolgot, ha egyszer le tudom választani Nickről. Bár, jöhet Ő is, legalább legyen ott egy pasi is, aki mondd valami okosat.
Josh elém csúsztatja a poharat, de még nem iszom bele, csak forgatom kicsit, lötyögtetem. Tiszta fej, erre van most szükség. Nem kéne innom, bár csábító a gondolat, hogy tompítsam valamivel a túlpörgőben lévő agyamat. Egészen furcsa elképzelésük van arról szerintem, hogy hogyan reagál egy nő valami hasonló hírre, mert mintha nem értenék, hogy mi a bajom ezzel az egésszel. Nem vagyok homofób, vannak nekem is érdekes tapasztalataim, és bár még csak biszexnek sem vallom magam, egyszer fiatal az ember lánya. Seby a nőcsábász és Josh… Josh, a jó fiú, aki annyira tökéletesnek tűnt, hogy minden áron bele akartam kötni. Hát tessék, addig kötözködtem, hogy csapatot váltott. Jó vagyok, nem?
- Hé, ne húzd fel magad, csak… - összeszorul az állkapcsom. Csak próbálok lazítani a hangulaton, mert enyhén fagyos lett a levegő. Nem megy jól, mint a mellékelt ábra mutatja. Tudom, vagyis sejtem, nem egyszerű alkalmas pillanatot találni egy ilyen bejelentésre. És igen, első körben gyönyörűen behisztiztem. Egyszerűen teljesen váratlanul ért, és durva módszer volt az ilyen jellegű szembesítés, még ha Seby meg is próbált előre szólni. Kár, hogy nem vettem a lapot, akkor lehet nem esek hanyatt székestül. Inkább lehúzom a piát, amit máskor inkább kortyolnék. Ma nem adok a régi hagyományokra és arra, amit Apa tanított, hogy tisztelni kell a jóféle whiskyt. Ez ma csak egy régi jó barát, semmi több. Egy tüske a többi mellé. Kicsit sokáig tartom lent a füstöt, ahogy hallgatom a válaszát, a magyarázatot, amire vártam. Kicsi híján megfullasztom magam, de sikerül életben maradnom, nagyot fújok, ahogy kiengedem a tüdőmet égető gomolyagot. Érdekes, hogy olyan dolgokat hoz fel „mentségére”, ami kiskapu, amit egy konzervatív hívő sosem tenne. Lehetséges volna, hogy félre sikerült ismernem. Mert valahogy az emlékeimben nem ilyen rugalmas gondolkodás rémlik, de hát tulajdonképpen mindegy is. Összehúzom a szemöldököm; akkor azért vállalt be egy meleg kapcsolatot, mert Sebytől megkapja azt a szeretetet, amit tőlem nem? Akkor ezek szerint valahol mégiscsak én tehetek róla, nem? Most egy kicsit megint nem értem. De nem szólok közbe, hátha tisztázódik ez majd valahogy. Aztán csak felszalad a szemöldököm. Tiszta élet? Önmagunk keresése? Jesszus, valami agymosó szekta gyűlésen kezdem érezni magam. Akkor ő most csak keresi önmagát? Vagy a boldogságát? Vagy a tiszta életét? Én már nem tudom követni, kezdek szédülni a nikotintól, és elnyomom a cigit, habár még nem szívtam végig. Biccentek, hogy oké, elfogadom, de erre most nem tudok mit mondani, úgy érzem, nem tudnám megfogalmazni, amit kérdeznék, és félre értene, mint már annyiszor a múltban.
- Seby… - megvárom, hogy a szemembe nézzen, mert ez most fontos. Nekem fontos, hogy lássa, komolyan gondolom, amit most mondani készülök – Komolyan azt gondolod, hogy hátat fordítottam volna neked? Most sem teszem… Csak ez… Váratlan volt, ennyi. De… Én igyekszem, nagyon igyekszem megérteni… Ez hülye szó… De érted. Értitek. – nézek egyikükről a másikra és vissza. Még mindig várom, hogy elmosolyodjanak, kiröhögjenek, és közöljék, nagyon édesen hisztizek, de most már nyugodjak meg. Csakhogy nem úgy fest a történet…
- Nézzétek, ez… Nem vagyok egyszerű helyzetben, ezt be kell látnotok… - rágom az ajkam, mert cigit már nem akarok gyújtani, de valami kell. Ugyanakkor milyen példát hozzak nekik? Ha egy pasit azzal koptatok le, hogy bocs, a csajokat szeretem, még jegyet is vesz a műsorra… Hát hogy is érthetnék meg a kínomat? Nem vagyok féltékeny, egyikőjükre sem, nem irigylem tőlük a boldogságot. Egyszerűen csak marha szarul érint a tény. Ezzel meg senki nem tud kezdeni semmit szerintem.
- Csak… Azt még megkérdezném, hogy mire számítottatok? – mert látványosan nem arra, ahogy reagáltam, és ez egy jó kis lecke lesz, hogy mit is gondolnak rólam.

Szeretném kicsit visszaforgatni az idő kerekét. Nem sokkal, csak néhány perccel, hogy se Elee, se Seby ne érezze magát most ennyire rosszul. Ha csak idejövök, mint mindkettőjük jó barátja, talán elkerülhető lett volna ez az egész feszültségesdi. Nem tudom hogyan, de más módszerrel talán kíméletesebben tudtára tudtuk volna adni a tényeket... De ez most már veszett fejsze nyele.
- Kérlek, ne csináld ezt. Nem vagy gyáva. Én voltam marha mód figyelmetlen és türelmetlen...- beismerem, jobban figyelhettem volna, de már alig fértem a bőrömbe.
- Utólag bevallom, egy picit, egy nagyon picit számítottam erre. De milyen furcsa, nem? Épp az ellenkezőjére is. Hogy majd nevet egyet, és azt mondja, bár meglepi a dolog, örül nekünk. Hogy így majd lehetősége lesz velünk hármasban bulizni (vagy inni), milyen jól járt. Oké... talán mégse... Elvégre...- zavartan vakarom meg a fülem mögötti puha bőrt. Azért lesznek dolgok, amiket már nem fogunk közösen csinálni. Nem fejezem be a mondatot, inkább megpuszilom, hosszabban, mint az előbb.
- Édes vagy, de lehetetlenre vágysz....- nézek rá szelíden. Jól tudom, hogy utál csalódást okozni, de néha akkor is megbántunk másokat, amikor eszünkbe sem jut ezt tenni- Úgy érzed, csalódást okoztál? Gondolj arra, boldog vagy-e...
Megszorítom kissé a kezét. Az én döntésemben is nagy szerepet játszott, hogy szembe találtam magam valamivel, amire már  régóta vágytam. A legnagyobb ellenségeim azok az alapelvek voltak, ami szerint addig éltem; de segített, hogy fontossági sorrendet állítottam a kézzel fogható és az elvi dolgok között, és így, amikor eljött az idő, már bátran mertem nyilatkozni, mert tudtam, hogy fel tudom vállalni az érzéseimet. Hogy én kinek és mennyire okozok csalódást... Talán Mattnek van igaza, és Isten sem csalódott bennem, vagy ha igen, nem most, hiszen a kapcsolatom Sebyvel elsősorban érzelmi alapú, és Isten sosem vetette meg a szeretetet.

Elee visszatér, sápadtan és nikotinéhesen. Kissé tüskés, de érthető, ha megbántottnak érzi magát. Annak érzi tehát?  Nincs titkom előtte, legalábbis még sosem kérdezett olyat, amit vétóznom kellett volna. Természetes, hogy alkotott rólam egy véleményt, hisz én is róla, de ami máskor megesett, most is megeshet: tévedhet, ha hibásan ítél meg engem. Az egyetlen erre utaló jel az, hogy a vallásommal kapcsolatban tesz fel kérdést; pedig ha jobban ismer, tudja, mindezek a dolgok "csupán" útjelző táblák (voltak) az életemben. Ami érdekes, és amit talán sosem ismerne be: ha a lecsupaszított elveket nézzük (és akár a személyeselveimet), vele vétkeztem, mert ő sosem szeretett, ellenben a partnerem volt. Sebastian szeret, és én szeretem őt. A lényeg tehát az, nem a vallás miatt vannak elveim. Sarkosítva: közöm nincs Istenhez. Mindig is úgy éltem, hogy megfeleljek az elveimnek. Az elveket a Biblia ihlette (azaz Isten), de sosem éreztem magam kereszténynek, még csak templomban se jártam soha (hacsak nem meglesni a rózsaüvegeit). Hittem abban, amit olvastam, de aztán bebizonyosodott, ez a világ sokkal jobban fel van gyorsulva; a szemlélet, amit képviselek, elavult; ahogy én szeretnék "megfelelni", az inkább elhatárolódás. Épp Elee volt az első, aki miatt alapelveket hágtam át; először naívan, aztán tudatosabban, hiszen őszinte volt velem, és megmondta, mire számíthatok (és mire nem).
Bár sok gondolat jár a fejemben, dióhéjban foglalom neki össze a válaszom; és úgy tűnik, beéri annyival, noha kétségem sincs felőle, maradtak benne kérdések. De már nem felém, hanem Sebyhez fordul, kérdőre vonva őt is. Válaszol ő is, az igazsághoz hűen; én azt is értem, amit nem mond ki, hiszen mi ketten is sokat beszélgettünk kettőnkről.
- Nos, igen, érthető, ha nem hallottál még rólunk...- mosolygok rá. Az egyetemen Seby nem csinál belőle titkot, bár szerintem nagydobra sem verte, hogy fiúja van. Megeshetett volna, hogy szájára veszi őt a diákok egy része, hiszen jónéhányszor mentem már elé.
Jó, ha valóban ennyi volt a "hiszti", akkor rendben vagyunk; visszazökken minden a régi kerékvágásba, dumálunk fesztelenül (vagy ahogy szoktunk, időnként zavarban). De azt, hogy megbántva érezze magát, nem akartam, nem akartuk... Nem kéne úgy éreznie, ez ellene vagy miatta van. Bekopogtatott hozzám a boldogság, én pedig kaput nyitottam neki. (Ha jól megnézzük, a boldogság is türelmes volt velem, sokáig várakozott...)
Bólintok, hogy megértem a helyzetét, aztán mégiscsak hozzáteszem:
- Talán segít, hogy egyikőnk sem akar lemondani rólad... Úgy értem, mi sem fordítunk neked hátat... - szándékosan használom az ő szavait, hogy tudja, barátságra gondolok-  Nem kell egyedül válszt keresned a kérdéseidre, itt vagyunk, hogy segíthessünk...- a ki nem mondott kérdésekre gondolok. Ha vannak, miért nem teszi fel őket?
Aztán megkérdezi, mire számítottunk, és lopva Sebyre nézek. Szerintem erre ő akar válaszolni, hiszen nem volt véletlen, hogy ő akarta elmondani a "nagy hírt" Eleenek.

Nem egészen tudom, hogy hogyan vagyok képes összefüggően gondolkodni, mert ez egyszerűen felfoghatatlan a számomra. Még. És még sokáig az is lesz szerintem. Legalábbis úgy érzem. Millió kérdés fogalmazódik meg bennem, de egyik sem kulturáltan megfogalmazható. Mégis felteszek néhányat, mert csak mondanom kell valamit. Nem ülhetek itt némán, az ajkamat rágva, bámulva őket, hogy kétség nélkül tudomásul vegyem a helyzetet. Mindig is jó emberismerőnek tartottam magam, és eddig szinte száz százalékos megbízhatósággal működött a gaydarom, valahogy egyszerűen csak éreztem, hogy mi a szitu. De most minden megváltozott, most minden összedőlt. Romokban hever az önbecsülésem, és úgy egyáltalán mindenem, ők meg csak pislognak rám értetetlenül, hogy miért nem bontok pezsgőt és dobálom meg őket konfettivel. Hát dobálnám én, csak… Na mindegy.
Figyelmesen hallgatom, ahogy minden kérdésre magyarázattal szolgál. Miben is reménykedtem? Mert okosabb nem lettem tulajdonképpen. Talán csak annyit tudtam meg, hogy többé nem bízhatok meg a megérzéseimben, mert most látványosan megtévesztettek. Olyan pofára esést köszönhetek ennek, amit soha nem fogok elfelejteni. Egy újabb életre szóló tapasztalat. Pacsi!
Nem tudom, nem vagyok annyira vicces kedvemben ettől az egésztől. Biztosan eljön majd az ideje annak, hogy a múlttal nem törődve, tiszta lappal tudok majd velük időt tölteni, de most extrán feszengek. Mehetnékem van, mégis itt ülök, mert nincs az a hatalom, hogy menekülőre fogjam. Túl sokszor megtettem már, és mindig a szememre lett hányva. Hát most nem teszek ilyen szívességet senkinek. Igaz, csak magammal cseszek ki, de ezt most egy jól irányzott képzeletbeli pofonnal hessintem odébb. Biztosan másképp élik meg a helyzetet, és ez természetes is, és én esküszöm mindenre, ami szent, és arra is, ami nem, hogy megértem a boldogságukat. Én is biztosan kicsattannék, ha találnék valakit, aki… Akiben megbízhatok. Mert nem arról vagyok híres, és lássuk be, ez a szitu most nem éppen abba az irányba tolt, hogy bátrabban nyissak. Megértem őket, tényleg. Csak hát… Ők is megérthetnék, hogy kicsit elpattan az agyam. Akarva akaratlanul jutnak eszembe gondolatok, amikre a kapott válaszok sem cáfolnak rá. De nem fogom őket telibe a szemükbe vágni, mert ezeket úgyis azonnal tagadná mindenki. És akkor? Semmivel nem lennék előrébb, csak megbélyegezném magam idiótasággal.
Megnyugtatom Sebyt, hogy nincs gáz, én nem fogom emiatt elhagyni. Mert tényleg nem. Csípem, és ahogy higgadok, megértem, hogy miért nem szólt előbb, hogy mennyire nehéz volt neki. Igen, idpvel simán olyan lesz minden köztünk, mint régen. Hiszen mi is volt köztünk? Nagyon jó barátság, némi extrával. Az extrákkal mindig is volt gondunk, nem lesz különösebben furcsa, hogy mellőzzük őket, nem? Átnyúlok az asztalon, megfogom a kezét és megszorítom.
- Nincs gáz. Majd kibulizzuk magunkból. – mosolygok rá. Mindig is el akartam menni egy meleg bárba, mert megbízható forrásokból tudom, hogy istenien tudnak bulizni.
- Szuper. – mondom Joshnak, aki engem nyugtat, bár még kicsit keserű a szám íze, és nem is tudom titkolni, kiül az arcomra, hogy ez a negédes hangnem most kicsit irritál. Persze tudom, az eszemmel, hogy jót akar, hogy tényleg segíteni szeretne, hogy feldolgozhassa, ezt az egészet, de… Most még túl friss a seb, és még vár rám egy alapos tisztítás, mielőtt összevarrnám. Kicsit másképp fogadom tőle, mint Sebytől, de ez valahol érthető. Más volt köztünk, még ha soha nem is volt semmi komoly, de más érzelmi töltete volt, és… Nem tudom, ez nehezebben csúszik le nekem.
- Hát fogadhattam volna jobban is, nem igaz? – nevetek kicsit kínomban. Ha én voltam a legjobb… Sebynek sem lehetett egyszerű, és én sem könnyítettem meg neki a dolgot.
- Nézd, nem fogok hazudni, nem lesz egyszerű, és kell majd egy kis idő, de nem fogok szép lassan lelépni. Ami azt illeti, gyorsan sem. Csak… - megvonom a vállam. Nem kell ragozni, attól csak rosszabb lesz.
- Millió kérdésem van, fiúk, de… Ne most. Úgy értem… Most nem tudok tiszta fejjel gondolkodni. – grimaszolok, mert még mindig túlpörgőben vagyok. Újabb cigire gyújtok, mert most már tényleg kell, még a végén lerágom az ajkamról a húst. Megcsörren a telefonom, Hale hív, de kinyomom. Most nem, majd hazafelé.
- Nézzétek, srácok, én… Örülök nektek, tényleg. Most kell egy kis… idő. De nem tűnök el, csak… Kell írnom egy listát is a kérdéseimről, szóval… Kösz a piát – emelem Josh felé a poharamat – és az őszinteséget. Meg úgy… mindent, azt hiszem. – mehetnékem most már erősebb, mint bármi, ami itt tarthat. Beszélnem kell Haleval is, de azt ugye amúgy sem telefonon szeretném, és ki kel derítenem, hogy van-e rám egy kis ideje, vagy Nick teljesen lefoglalja.
- Van esetleg még valami, amit még… Mielőtt most elmegyek még el akarnátok mondani? – tudom, hogy hosszabb randira számítottak, és tudom, hogy ennek megint menekülés szaga van, de… Képtelen vagyok itt ülni. Most nem megy. Ezt meg kell érteniük, ez nem akkora trauma…

- Túl hamar jöttem...- szeretném oldani Seby feszültségét. Nem ő a hibás, hogy így alakultak a dolgok. (Vagy nem csak ő). Bár ki tudja, mi lett volna, ha Eleet valóban felkészíti a jöttömre? Ha mire ideérek, már tudja, amit tudnia kell? Na, ez az, amit soha nem fogunk már megtudni. Ezzel a helyzettel kell megbírkózni, bárhogy is alakul. Elee is kell hozzá, kétségtelen.
- Ah, te is?- nevetek; ezek szerint nem csak én képzeltem el, hogy Elee nevetni fog. De aztán elkomolyodok.
- Nem, ez nem is jutott eszembe...- nem amiatt, mert két meleg sráccal lóg. Hogy is fogalmazzam? - Inkább azért, amit már nem tehet...- az ajkamba harapok. Távol áll tőlem, hogy bántsam ezt a lányt. Néhányszor majdnem beleestem. Vagy bele is estem. Én sem tudom igazán. Sosem mondhattam ki; nem is tartott rá(m) ilyen szempontból igényt.
Elkedvetlenedik, hogy csalódást okozott Eleenek. Valahol megértem. Én is érzek valamit ezzel kapcsolatban, de hülye lennék egy olyan szekér után szaladni, ami nem akar felvenni. És Sebyvel minden olyan egyszerűen működik azóta, hogy társak vagyunk. Így képzeltem korábban a "kapcsolatom"-at. Sebyben megvan, amit kerestem, és úgy tűnik, neki is szüksége volt rám.
- Ez a lényeg, sose téveszd szem elől!- simítom meg a kezét. Ha boldog, akkor minden rendben van.

Hogy miféle gondolatok suhannak át Elee agyán, nem is sejthetem. Csak annyit látok, hogy sápadt és reszket, és egyik cigit szívja a másik után. Tűnödve gondolok arra, milyen érzések kavarogtak benne akkor, amikor arra jött rá, Seby és én barátok vagyunk. (Még "csak" barátok)Mindig azt mondják, nagy ez a város. Én már megtapasztaltam, milyen kicsi. Mindenki mindenkit ismer. Meglehet, Elee valamelyik barátja vagy barátnője is akadt már utamba. Talán naponta találkozunk és köszönünk egymásnak a boltban, és egyikőnk sem sejti, hogy Elee közös ismerősünk. És majd holnap is ugyanúgy mosolyog rám, akkor is, ha esetleg ma Elee a legrondább vagy leggonoszabb dolgokat mondja rólam/rólunk. (Nem mintha ilyesmire számítanék. De az ellenkezőjére se...)
Látszik, hogy igyekszik, próbál úrrá lenni azon a helyzeten, amibe kevertem. Igyekeznék segíteni neki, de mintha nem is értene. Seby szavaira is furán reagál; mintha itt se volna.
Amikor megfogja Seby kezét, kicsit megnyugszom. Nem tudnék megérinteni valakit, ha haragudnék rá, és ha magamból indulok ki, ez jó jel. A bulizás miatt elmosolyodok; Sebynek igaza volt. Én is a magam módján igyekszem meggyőzni, nem akarjuk őt száműzni az életünkből. Az a pillantás azonban, ahogy rám néz... Sajnálkozó? Szemrehányó? Szeretnék a fejébe látni, tudni, mire gondol.
- Miért bánt ennyire?- kérdem és ha engedi, én amásik kezét foglalom le. Kicsúszik a kérdés, nem tudok nem foglalkozni vele. Amikor nyíltan udvaroltam neki, leszerelt. Igaz, hogy később is találkoztunk néhányszor, de érzelmekről már nem igazán beszélgettünk, és azt hiszem, jobb is volt úgy. Ha szóba került, mindig elszaladt... Tetszett a társasága, tetszett ő. Az első (és egyetlen) nő volt az életemben.
Hogyne számítana, mit érez, mit gondol most?

Felsóhajtok, amikor azt mondja, fogadhatta volna jobban is. Lehajtom a fejem. Akármennyire kezeltem úgy, nem érze semmit irántam, vagy Seby iránt; ez nem lehet igaz. Ha igaz volna, csak megrántotta volna a vállát. De a viselkedése inkább arról árulkodik, rosszul esikneki. Mintha megcsalták volna. És ez már nem először jut ezsembe, csak most más összefüggésben. Érzelmi oldalról.
- Lépjünk ezen túl... Az számít, hogy mit tervezel tenni ezután- Kiakadt, érthető. De ő legalább nem mondta, "viszlát soha többé", nem tagadta meg egyikőnktől sem a barátságát. Ha meg akarja oldani, meg fogja oldani. Lehet, az lenne a megoldás, ha nem együtt találkozik velünk?
- Ahogy neked a legjobb, Elee- igyekszem biztatni őt, bármire hajlandóak lennénk (Seby nevében is gondolkodok). Átfut a fejemen, hogy hárman sokan vagyunk ebben a kapcsolatrendszerben, legalábbis egyszerre.
Újra rágyújt, megcsörrenő telefonját kinyomja. Keresi a szavakat, nekem úgy tűnik, zavarban van.
- Legalább vannak...- felsóhajtva dőlök előrébb. Az jó, ha vannak kérdései. Az azt jelenti, nem vágta be előttünk az ajtót.
Meglehet, igaza van, ilyen állapotban fel se tudná dolgozni az információkat. Meglehet, pár napon belül magától is rájön, mennyire adja magát az, hogy Seby meg én egymásra találtunk, hiszen valamennyire ismer mindkettőnket. Talán azt is meg tudja ítélni, nekünk sem volt ez könnyű menet. Mindketten beáldoztunk valamit egymásért. Talán szeretni is fog minket, így, egy párként.
- Nincs mit...- nézem őt, még mindig fürkészve. Mi maradt benne? Miért nem beszél? Miért nem szakítja fel, ami nyomasztja? Aztán belátom, nehezet várok el tőle. Köztem és Seby között is sok időbe telt, míg rendeződtek a dolgok. Eleenek ez egy új helyzet, ehhez alkalmazkodnia kell... és igaza van, ez idő.
Ahogy izeg-mozog a széken, az a gyanúm támad, azonnal felpattan és köszönés nélkül elmegy. Minden tiszteletem az övé, hogy próbálkozik; de aztán kibukik belőle, hogy elmegy.
- Akarod, hogy inkább én menjek el? Beszélgetnél még egy kicsit Sebyvel? Vagy velem beszélnél valamiről?- kérdem, Sebyre pillantva, vajon mit szólna, ha ez a randi négyszemközt folytatódna; és valóban Eleen múlik, kivel akar beszélgetni inkább. Mert még mindig az az érzésem, az zavarja, hogy hárman vagyunk.

Önző vagyok. Mindig is tudtam, hogy szívesebben helyezem magamat mások elé. Semmi meglepő nincs benne, hiszen egyedüli gyerek vagyok, elkényeztetett kis hercegnője apámnak. Az elutasítást hírből ismerem, régről, manapság nem járt ki nekem belőle, és sosem viseltem jól. Ez az egész szitu pedig nem más, mint egy kiadós, jól irányzott arcba csapott ajtó egy ordító „nem kellesz” táblával.
Seby esetlen, szárnyaszegett kismadár mivolta viszont megenyhít, előcsalogatja belőlem azt a babázós, anyai nyesztetést, amit a lovaim iránt érzek. Késztetést érzek, hogy megvigasztaljam, és a magam béna módján próbát is teszek. Ha nem is járok teljes sikerrel, azért remélem, értékeli a mozzanatomat. Josh más tészta, Ő… Mintha… Fesztelen nyugalommal ül, távolról se tűnik olyan zaklatottnak, mint mondjuk Seby, aki szinte reszketve aggódik, mikor borítom rájuk az asztalt. Vagy ha nem is arra, arra biztosan felkészült, hogy Elee balra el, és vissza se nézve elporol. Josh tökéletes ellentétet képvisel, nyugodt, nyugtat minket is, ami most valahogy nem igazán éri el a kívánt hatást nálam. Nem tudom megmagyarázni, mi zavar jobban; hogy halálosan nyugodt? hogy semennyire nem hatja meg, akár le is léphetnék a fenébe? hogy olyan, mint egy párterapeuta? Kiver a víz az agyturkászoktól, és most Josh ebbe a szerepbe került. Mielőtt még úrrá lehetnék a testemen, kihúzom a kezem az övé alól. Lesütöm a szemem, nem tudok most rá nézni, túl fájdalmas lenne, és nem akarom látni, ahogy megvillan a sértettség azokban a gyönyörű szemekben. A rohadt életbe!
- Josh, én… - hogy is mondhatnám el, mit érzek? Hogy boríthatnám a nyakába a szart most, amikor boldog? Azt, hogy rohadt béna vagyok, egy érzelmi analfabéta, aki sírva menekül mindentől, aminek bármiféle köze lehet olyan komoly dolgokhoz, mint a felszínesnél mélyebb érzelmek. Hogy kezdjek bele egy mesébe arról, hogy kezdte lebontani a falaimat? Igaz, rohadtul nem mutattam ki, és csak magamban szenvedtem, de akkor is. ÉS ezt most nem mondhatom el. Csak az van, hogy ezt rendesen elcsesztem, nem hibáztathatom, hogy máshol kereste és találta meg a boldogságát, csak magamat okolhatom, mégis… Önző vagyok. Sokkal egyszerűbb rá haragudni. Nem tudtam megadni neki azt, amire szüksége volt, hát megkereste máshol. Sebynél találta meg. A nőiségem pedig ezzel a hírrel omlott össze bennem. Még ha kívülről tartom is a látszatot, belül zokogok.
- Ezt ne most. – fejezem be végre a mondatot. Halványan elmosolyodom, bár kevéssé lehet meggyőző. Aztán felnevetek, keserű károgás ez inkább, mint a boldogság kifejeződése. Ahogy nekem a legjobb? Ugyan már!
- Nem mondanék napra pontos dátumot, de… Majd igyekszem jobban teljesíteni. – villantok egy bágyadt mosolyt. Isten tudja, mennyi időre lesz szükségem. Félek ígérni. Félek mindentől. Félek, soha nem leszek már ugyanaz. Egy újabb törés a csodálatos életutamban.
Menni készülök, alapozom a dolgot, mert begyújtották a rakétákat, és már nem igazán hiszem, hogy békében meg tudnék maradni egy helyben. Bár nem szokásom futni, sőt, kifejezetten gyűlölöm, talán ma elkezdem, mert bár szégyen, de hasznos le kell vezetnem némi feszkót.
- Nem, én… Az lesz a legjobb, ha most egy kicsit egyedül lehetek. De köszönöm… - mosoly. O’Hara, mosolyogj! Elnyomom a cigit, behajítok minden ketyerét a táskámba, és felállok.
- Hát… Gratulálok, azt hiszem. Vigyázzatok magatokra, meg minden, és… Majd beszélünk. – intek egyet sután, aztán szélnek eresztem magam. Leintek egy taxit, és magamba zuhanok, ahogy becsukódik az ajtó.