Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Stanley Collins
Kedd. Nov. 22 2016, 20:33 by Stanley Collins

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

Top posting users this month
Samuel T. Collins
 
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Suzanna Crystal
 
Kensington L. Lockwood
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 A fotóstúdióban (Elee és Josh)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next
SzerzőÜzenet
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Pént. Okt. 31 2014, 23:58

Bár már korábban kilátásba helyezték, úgy alakult, hogy beválogattak egy fotózásba. Szerda reggel hívtak fel, hogy csütörtökön kellene mennem, délután három órára, erre és erre a címre, legyek pontos. Katt. Félálomban voltam, éppen a postai munka utáni alvásomból riasztott a telefonom, és először azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Gyorsan kiugrottam az ágyból, frászt hozva Norára, aki békésen szunyókált a mellkasomon.
- Papír, ceruza, papír, ceruza...- rohangáltam, mint egy eszelős, hogy el ne felejtsem a címet, meg az időpontot, mert ha visszaalszok, akkor bukta lesz, az tuti. Aztán egy újság szélére írtam fel, amit megjegyeztem, és békésen nyúltam volna vissza, de akkor eszembe jutott Elee. Abban a pillanatban lettem teljesen éber.
Felültem az ágyban, újfent fújásra késztetve a kismacskámat, aki kezdett volna visszasompolyogni hozzám. Elkaptam a kis vakarcsot, és magamhoz öleltem, megbabusgatva, orromat puha szőrzetébe fúrva.
- Mit csináljak? - kérdeztem tőle, és eltartottam magamtól, választ vagy jelet várva tőle.
És akkor a kis mancsaival felém nyúlt, mintha el akarna érni. Panaszosan nyafogott egyet. A vállamhoz vettem, és simogatni kezdtem, mintegy vigasztalásul, ő pedig hálásan szuszogott-dorombolt a fülembe.
- Felhívjam Eleet? -kérdeztem, és simogattam tovább. Halk nyikorgás, nyávogás.
- Vehetem ezt igennek?- ismétlődő nyafi, majd a fejét az arcomhoz tolta.
- Oh, értem. Neked is hiányzik. Nem garantálhatom, hogy ide is eljön... - mondom neki szomorkásan. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán ráér; hogy megtartja az ígéretét, és eljön a fotózásra. Megérteném, ha nem akarna látni. Megérteném, ha ez még nem volt kellő idő, hogy... kiheverjen...
- Hozz szerencsét, kis drágám- súgtam a macskának, és kezembe vettem a telefont.
...
- Szervusz Elee, Joshua vagyok... Nem zavarlak?- szólok a telefonba, miután meghallom a hangját.
Becsukom a szemem. Előttem van az egész lány, nagy levegőt kell vennem, hogy ne kacsázzon a hangom. Azóta nem beszéltünk, hogy ott hagyott a santa barbarai vendéglőben...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szomb. Nov. 01 2014, 00:37

A randi… Nos, nem úgy alakult, ahogy terveztem, de szerintem nem is úgy, ahogy Josh tervezte. Szóval, nem volt életem legfantasztikusabb randija, de állítólag ilyen is kell. Josh nagyon kedves fiú, egy igazi főnyeremény, csak mondjuk nem egy olyan lánynak, aki retteg a komoly kapcsolatoktól. Sokat segített rajtam, hogy kicsit átbeszéltem a dolgokat Sebyvel, így képes vagyok rá, hogy mosolyogva vegyem fel a telefont, amikor a kijelzőn Josh neve villog szerda reggel. Korán van, de kivételesen talpon vagyok, nagyon is, mert már a lovaknál vagyok, hogy a délutáni órámra beérjek az egyetemre. Nem lep meg különösebben, hogy hív, elvégre abban maradtunk, hogy továbbra is tanítgatom a lovak körüli teendőkre, és megígértettem vele, hogy ha behívják a fotózásra, akkor elkísérem.
- Szia! Nem, egyáltalán nem. Mi a helyzet? – kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az oka a korai hívásnak, ugyanakkor meglep, hogy hogyan reagálok a hangjára: mosolyom szélesebb lesz, szívem egy gondolattal hevesebben ver. Eltelt egy hét, és azóta nem is hallottam felőle, ezért iszonyatosan féltem, hogy minden szálat elmetszettem akkor este. Seby pszichoanalízise kicsit felnyitotta a szemem, hogy talán én vagyok a hülye, de nem hívtam, mert magam sem vagyok biztos benne, hogy mi is az, amit most érzek, és eszem ágában sincs hitegetni szegényt. Különben sem tudom, hogy Dominickal mi lesz, az életem jelenleg egy száguldó hullámvasút, és én csak elmosódott foltokat látok a környezetemből. Tisztára, mint valami Végső állomás jelenet.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szomb. Nov. 01 2014, 02:23

Fogalmam sincs, hány óra. Meg sem nézem. Én már kihordtam a postát, letusoltam és bekaptam néhány falatot. Aludnom is kellett valamennyit, mert a telefon ébresztett (pontosabban az ügynökség, ahonnan munkát közvetítettek ki nekem). Amikor felfogom, hogy behívtak arra a fotózásra, amiről Eleenek is említést tettem, Norával beszélem meg, mi is legyen a következő lépés.
Elee nevét nem nagyon veszem a számra, maximum a macska előtt. Mint valami titokra, úgy vigyázok rá. Félek, akárhányszor kiejtem, vágyat érzek majd rá, hogy hívjam. Így is sokszor csak az utolsó pillanatban nyomom meg a hívás törlése gombot a telefonomon. Be kell látnom, hibáztam. Azóta többször gondoltam át, szerettem volna visszaforgatni az idő kerekét... Már nem lehet.
Nora, a kis vakarcs, akit Eleevel együtt hoztam haza, a szívem csücske lett. Ismeri minden titkomat. Azokat is, amiket Sebastian nem, pedig neki majdnem mindent elmondok. Tőle kérek most tanácsot (tekintve, hogy kéznél van), és ő a maga módján jelez nekem, amit a magam módján fordítok le. Félreértés kizárva. Teljesen egyetértünk.
Mégis remegek, ahogy megnyomom a hívás gombot. Annyi oka lehet, hogy elutasítsa a hívásomat! De felveszi. Hangja vidámnak tűnik. // Ezt úgy értem, talán belehallóztál, vagy valami hasonló.// Az első jó jel. Nagy levegővel elmondom, ki vagyok, miért zavarom. A hangom alig tudom uralni. Megint kisiskolásnak érzem magam. De igyekszem magabiztosnak tűnni.
- A helyzet...- ezzel nem lerázni akart?- a helyzet az, hogy holnapra hívtak be arra a fotózásra, amiről beszéltünk és... - francba! Legszívesebben megkérdezném, hogy van. De hiszek a hangjában. Hiszem, hogy vidám. Nem szomorú. Nem szomorkodik... miattam- el tudnál jönni három órára a.... - hova írtam a címet? Lázas keresgélésbe kezdek, de nem találom a papírt, pedig tudom, hogy felírtam!!!!- egy pillanat...- ezt nem hiszem el! Még ilyen bénát, mint én! És amikor már nem is számítok rá, hogy megtalálom, Nora az ujságra teszi a mancsát. Arra az újságra, ahova a címet írtam a lapszélre- Imádlak!- súgom a macskának és a telefonba bemondom a címet - a Zöldkert utca 84-be? - Norát magamhoz ölelem, piszézek vele. Éppen most mentette meg az életem.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Nov. 03 2014, 00:18

Nincs vészesen korán, csak nekem van még reggel, de már lovas cuccban feszítek, kint vagyok a friss levegőn, és nem tudom eldönteni, hogy a reggeli kávé, vagy a lovak számomra kellemes illata ébresztett-e fel igazán. Handsome ma extra jófej volt, ezért már fel is ültem rá öt percre, és kellemesen csalódtam, mert nem is akart földhöz vágni. Tüneményes csikó, bár lehet, hogy csak szerencsém volt. A következő pár hét során majd kiderül; ha már nem lesz számára meglepő, hogy eltűnök a szeme elől és súly kerül a hátára, még megviccelhet, hiszen erős, fiatal csődör.
Django a második a sorban, még van energiám, hát szeretek túlesni a nehezén, a két srácon. Az én gyönyörű feketém amúgy is a játékosabb fajtából való, nem szerencsés elfáradni előtte. Már a felszállás sem egyszerű, kész procedúra, ma különösen vicces hangulatban találtam. Épp kezdeném összeszedni a szárakat, hogy elkezdjem az érdemi munkát a beléptetés után, amikor megcsörren a telefonom. Kis időbe telik, mire előbányászom, és közben Djangora is figyelnem kell, mert nem szereti, ha nem ő van a középpontban. Egy kezembe fogom a szárakat, és az izomtól duzzadó fekete nyakat simogatom magam előtt, ahogy beleszólok a telefonba. Ujjaim között át átszöknek a durva sörényszálak, megnyugtat az érzés, hogy lovon ülök, hogy szabad vagyok, hogy azt csinálom, amit szeretek. Mosolyogva szólok bele a telefonba is, de mintha egy egyszerű kérdéssel is megzavarnám.
- Hát igen, a helyzet, tudod… - elnevetem magam, ezt még soha nem kellett elmagyaráznom senkinek.
- Ó, szuper, gratulálok! – kicsit megdobban a szívem, mert akkor lehet, hogy mehetek én is. Úristen, annyira jó lenne, olyan régen voltam már ilyen kis összejövetelen, bár lehet, pont azért hiányzik ennyire, mert az idő megszépíti az emlékeket… Hallgatom, ahogy keresi az infókat, már tudom, hogy mehetek én is, csak azt nem tudom, hova.
- Cssssss… - susogom Djangonak, mert kezd kicsit türelmetlenkedni, rázza a fejét, és kicsit oda kell szorítanom a vádlijaimmal, hogy ne kezdjen azonnal hatalmas ágaskodásba – Hé, nyugi, nagyfiú, mindjárt megyünk.
Próbálok nem a telefonba beszélni, még a végén Josh félreérti, de hát igen nehéz dolgom van a ficánkoló csődörrel. Kicsit összehúzom a szemöldököm, mert mintha Ő sem csak hozzám beszélne. Talán csak a kiscicát dédelgeti, de nem lehetek ebben egészen biztos.
- Öhmmm… - gyorsan végigszalad a fejemben az órarendem, de nem rémlik, hogy bármi fontos dolgom is lenne, azt hiszem, csak délelőtt vannak óráim – Nyughass már! – muszáj rászólnom a hisztigépre, mert kezd elgurulni a gyógyszere – Bocsi, bocsi, nem neked mondtam! Szóval igen, persze, ott tudok lenni, és ott is leszek!

***

Az egyetemen töltött idő teljes mértékig haszontalanul telik, ugyanis semmire nem tudok kettő percnél tovább koncentrálni. Még csak el sem szívom a szokásos „vége a szenvedéseimnek mára” cigimet az udvaron, azonnal kocsiba pattanok, és hazarohanok, hogy készülődhessek a fotózásra. Nem viszem túlzásba, egy gyors zuhany, hajmosás, valami egyszerű, laza ruha, natúr smink, amire bárki bármit ráfesthet, ha kell, és már el is ment az idő, naná, hogy késésben vagyok, ezért taxi után füttyentek az utcán, és irány a Zöldkert utca 84.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Kedd. Nov. 04 2014, 04:41

Mulat rajtam... Ez jut eszembe, hallom a hangján, ahogy megakadok, pedig éppen azon agyalok, lerázni akar-e. De mintha én lennék álomittas, és ebben van némi igazság, hiszen nem csak a hír szédített meg, hogy mégis behívtak arra a fotózásra, hanem az Ő hangja is. Hogyan lehet egy hang ennyire mosolygós, gömbölyű?
Őszintének tűnik, ahogy a telefonban örömködik velem, és ez mosolyra húzza a szám nekem is. Elvesztem a fonalat, és hirtelen azt sem tudom, mit akartam neki mondani. Hiszen annyi mindent szeretnék. És annyi mindent nem lehet! A fotózás miatt hívtam, emlékeztetem magam, és meg kell hívnom őt is. Az időpont megvan, mert az oly közeli... (és mekkora esélye van, hogy nem ér majd rá), de a címet nem találom, és miközben lázasan keresgélem, hallom, hogy beszél valakihez... (Oh, nincs egyedül.) A címet ennek ellenére bemondom, közben Norának vallok szerelmet a segítségéért (fel sem tűnik), és Elee válaszára várok, lázasan, heves szívdobogások közepette.
Az "öhmmm" nem hangzik túl jól, felkészítem magam, hogy valami kifogással kimenti magát, de aztán szinte belekiabál a telefonba, pedig nem sürgettem. Aztán kiderül, nem is nekem szól. Akkor én már sóbálvány vagyok, a szívem kettéhasadt, hiszen "teljesen egyértelmű a helyzet", legalábbis lelki szemeim előtt. Átkozom magam, hogy is képzelhettem, hogy felhívom, és abban reménykedem, újra találkozik majd velem, amikor én csak csalódást voltam képes okozni neki... (Behunyt szemeim mögött meztelenül látom, ahogy az ágyon hason fekve telefonál. Valaki éppen fölé hajol, és éppen a bőrébe harap...) De aztán lelkesen mond igent, és erre kipattan a szemem.
- Tényleg?- Hülye Josh!- Akarom mondani... ez remek! - kettétört szívem gyorsabban regenerálódik, mint reméltem, újra hevesebben ver, az ismeretlen férfi képe eltűnik...
Hogy el ne rontsak bármit, gyorsan köszönnöm kéne, így aztán kissé delejesen szólok a kagylóba:
- Viszlát, holnap, szia... viszlát- katt. Lerakom, mielőtt bármi hülyeséget mondanék, és először a telefonomra nyomok egy puszit, aztán Norát kapom fel, úgy dobok egy hátast a matracon.
- Eljön! Képzeld, eljön! Juhéj!!!- mintha beszipuztam volna. Szegény Nora ijedten pislog, hogy mi ütött belém, de a markomból nem tud kiszökni. Aztán ő is kap néhány puszit.
Természetesen már nem tudok visszaaludni...

***

Nem öltözök ki nagyon, elvégre fehérneműben kell majd pózolnom, és először farmert meg pólót húzok. Aztán szövetnadrágot és inget. Aztán ismét farmert, de inget. Aztán morgok egy sort, és kezdem az egészet előlről...
Az egész már azzal kezdődött, hogy tanakodtam, most letoljam-e magamról a szőrzetem. Sebastian miatt egyszer már megtettem, de az mind visszanőtt... Aztán úgy döntök, talán nem kéne, elvégre lehet, hogy éppen a férfiasság a lényeg (bár elég nyiszlett vagyok, talán fogytam is pár kilót). Próbálom emlékeimbe idézni, milyen voltam, amikor ellopták a ruháinkat, és az az akárkicsoda meglátott bennünket az utcán, de nem bírom felidézni. Ahogy azt sem, mi Sebastian fodrászának a neve. Mindezt az izgalom számlájára írom, és igyekszem mindent nagyon lazán kezelni, persze nem megy. Izgulok. És nem a fotózás miatt. Érzem, hogy baj lesz, ha így folytatom, ezért felszaladok az emeletre, és mama gyógyszerei közül (ki tudja, miért hoztam el), beveszek egy szem nyugtatót. Xanax, vagy mi a szösz, jó lesz az!
A hajam hagyom megszáradni, és csak lazán átfésülöm, farmer póló és ing mellett döntök, azaz "rétegesen öltözködök", hehe..., aztán Norát látnám el, de a tálja tele van, és ezen elgondolkodom.
- Nora!- a macsek szalad, felkapom, és az orrához nyomom az orrom, de egészségesnek tűnik. Hogy lehet, hogy mégis tele a tálkája? Emlékeim szerint reggel adtam neki utoljára... Cirógatom egy kicsit házi kedvencemet, ezáltal majdnem kint felejtem a tejet. (No meg becsukni a hűtő ajtaját) Ennyire nem lehetek szétszórt!
Taxit hívok, bemondom a címet, bár már kevésbé izgulok, mint korábban, akár vezetni is tudnék. De jobb ez így. A belváros felé azonban bedugulunk, valahol csőtörés van, a kocsisor áll, én pedig nem késhetek. Főleg, hogy Elee is vár. Még jó, hogy időben elindultam. Kisebb töprengés után kifizetem a taxit, majd kiszállok, és kocogva megyek a megadott cím felé... Zöldfa utca 84... Nyugi, Josh, időben vagy...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Nov. 05 2014, 23:15

Kénytelen vagyok Djangora koncentrálni, mert olyan, mint egy hisztis p.csa, nem tűri, ha nem ő van a középpontban. Próbálok nem egyenesen a telefonba beszélni, amikor nem Joshnak szánom a szavaimat, de nehéz fél kézzel tartani egy hétszáz kilós tesztoszteron bombát, és közben nem hangosan rákiabálni, amikor enyhe életveszélyben érzi magát az ember lánya.
Mintha kicsit szétszórt lenne, vagy nem is tudom, de nehezen jönnek az infók. Szeretném valahogy bíztatni, megnyugtatni, de görcsösen markolom a telefont, combjaim olyan erőt fejtenek ki, amilyet csak veszélyhelyzetben szoktam tapasztalni, pedig még mind a négy pata a homokban tipor, még nem ágaskodik, még nem rúg, még nem csavarja ki alólam a testét.
- Tényleg. – mondom nevetve – Miért, másra számítottál? – vállammal szorítom a telefont a fülemhez, mert kell mindkét kezem, hogy igazítsak a szárakon, és mivel kivitelezhetőnek tűnik, teszünk egy pár lépést, hogy a kis hisztizsák megnyugodjon.
Szinte időm sincs, hogy elköszönjek, sziám végét talán már nem is hallja, leteszi a telefont. Lehet, hogy nem is a cicát imádja. Máris talált volna valaki újat, akit imádhat? Akkor mégsem lehettek olyan komolyak azok a tervei. Akkor talán a holnap sem lesz ultra gáz. Visszatornázom a telefont a zsebembe, rövidebbre fogom a szárakat, és feladatot adok Djangonak, mert nem tesz jót neki, ha unatkozik.
- Okos vagy, édesem, nagyon ügyes vagy. A türelmeden van még mit csiszolni… - mosolyogva sutyorgom a lovam nyakának, finoman megpaskolom a feszes izomköteget magam előtt, aztán nekikezdek a munkának.

***

Kicsit sokat időzök a zuhany alatt, de hát mégiscsak át kell futtatnom a testemen a borotvát, ciki lenne, ha szőröket kéne lephotoshoppolni rólam. Ha már víz alatt állok, hajat is mosok, törölközővel szárítom csak meg, már nincs időm frizurát csinálni, ellenben a sminkre mindig akad pár másodpercem. Gyorsan beleugrok valami egyszerű ruhába, de persze egy utolsó cigire mindig van idő, ezért irány a terasz, és a kilátásban gyönyörködöm, amíg eregetem a füstöt.
Taxiért füttyentek, integetek, és meg is áll egy mellettem, hogy aztán a kért cím felé repítsen. Tincsim fésületlenül, játékosan göndörödnek, kicsit meg is nedvesítik a pólómat, de hát a sietség már csak ilyen eredménnyel jár. Kis nehézségek árán pár perc késéssel áll meg az autó a megadott címen, fizetek, majd széles mosollyal kiszállok, de Josht még nem látom. Előveszem a telefonom, hogy ellenőrizzem az időt, felnézek, ellenőrzöm a címet, aztán kicsit kétségbeesve körülnézek. Rossz helyre jöttem volna? Annyi ilyen hülye nevű utca van a környéken, nem is biztos, hogy Zöldkert volt…
Veszteni valóm nincs, maximum kiderül, hogy hülye vagyok, hát kikeresem Josh számát, és a fülemhez emelem a telefont; lustán búg, ahogy kicsöng.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Nov. 06 2014, 01:31

Jobban megvisel az Eleevel folytatott beszélgetés, mint képzeltem, mert a lelkem (és a gyomrom) fura hullámvasutat jár be közben. Mennyben vagyok és a pokolban, örülök neki és átkozom magam, aztán olyan képek tódulnak a fejembe, ami miatt teljesen reményvesztettnek érzem magam, aztán pedig váratlan örömöt, amitől majdnem kiugrik (frissen gyógyult) szívem. Nem akarok hinni a fülemnek (pedig akarok!), amikor igent mond, nagyon gyerekesen reagálom le a dolgot, de már nem tudom visszaszívni, bármit mondtam is, ő pedig kinevet (talán nem rosszízűen), és hogy ne égjek be jobban, inkább búcsúznék.
- Erre..., azaz... reménykedtem, de nem lehettem biztos, és...
Fejbe verem magam, álljak le, ennek így nem lesz jó vége. Ó, már így is beégettem magam. Egy perc alatt többször is. Hol van belőlem Casanova? Hol van belőlem ...a mi is? Sebastiannal beszéltünk róla. Mindegy. Szóval, olyan sem vagyok.
Gyorsan elbúcsúzom és bontom a vonalat. Teker a szívem és boldog vagyok, legszívesebben kiabálnék örömömben, és Norát elkapva örömködöm is egy sort. Szegény, kikészül tőlem. De aztán megbékél...
***
Lázasan készülődök, és tele vagyok kétségekkel, nem haladok túl jól. Csak már ismerem magam, és időben elkezdtem, így nem vagyok késésben, amikor elindulok, pedig... Hát ja. Néhányszor átöltöztem, meg hasonlók. A nem várt esemény a csőtörés, és kénytelen vagyok gyalog folytatni az utam, pedig erre nem vagyok túl ismerős. A térképet nem böngésztem át, tudva, hogy majd taxi visz házhoz, mert a kocsiba most nem akartam beülni. Nem is tudom, Xanax hatása alatt lehet-e vezetni...
Valahol azonban elcsúszik a dolog, mert nagyobbat kell sétálnom, mint ahogy a taxis mondta (hisz tőle kértem először útbaigazítást). A Zöldfa utcában azonban nincs 84-es házszám.
- Hogy? Mi a ...? Ez nem lehet!
Lázasan töröm a fejem, mit és mikor ronthattam el. A címmel lehet valami baj. A házszámra emlékeznék rosszul? Kihalt az utca. Hol vannak ilyenkor az emberek? Próbálom felidézni, mit írtam a papírra, és már látom az újságot, látom Nóra tappancsát, a házszámot is... De az utcanév elmosódott. Nincs mese, valahova be kell csöngetnem... De hova? Biztos bolondnak néznek majd, hogy nem találok meg egy házat... És amikor már végleg kétségbe esnék, megszólal a telefonomon az Eleehez rendelt csengőhang.
- Ó, szia!!! Merre vagy? - kérdezem, és próbálom leplezni, mekkora szószban vagyok. Hát persze, Elee. Rögtön őt kellett volna hívnom.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Nov. 10 2014, 00:13

Váratlan a hívása, még váratlanabb az, ahogy reagál. Bár nem tudom, miért lepődöm meg, hiszen nem ismerem elég jól, hogy megmondjam, mi váratlan, és mi nem. Engem egyszerre nyugtat meg és pörget fel, hogy felhív, hogy elhív a fotózásra. Megbeszéltük ugyan, hogy így lesz, hogy elmegyek, és ha nem is valósul meg a frenetikus tervem, legalább akkor is ott leszek mellette, és segítek neki, mert én ismerem ezt a világot, míg Ő nem. Persze, nagyon szeretném, hogy legalább a fotós belemenjen egy pár plusz képbe, szeretnék újra a lencse elé kerülni, mert hiányzik, jó kis nosztalgia lenne, de nem akadok ki, ha nem kerülök címlapra, egész oldalas hirdetésre, vagy óriásplakátra. Akkor sem török össze nagyon, ha csak a háttérben segédkezhetek, de azért egy picit rosszul esne. Ha ismerem a fotóst nem lesz gond, ha új hús, vagy túl nagy név, akkor hagyom, nagyon kapálózni nem fogok.
Megnyugtatom, hogy ott leszek, és számíthat rám, aztán elköszönünk, leteszi a telefont és én teljes figyelmemet a lovamnak szentelhetem. Hálás érte, vagy pont nem, de legalább abbahagyja a hisztizést.
***
Készülődésem heroikus kapkodásba hajlik, de ez nálam megszokott, rutinszerűen sietek, kapom magamra a cuccaimat és rendezem el magam. Amíg a taxi hátsó ülésén ülök, kezemben forgatva a telefonom, végiggondolom, hogyan is jutottam én ide, ebbe a helyzetbe. Hosszú, rögös, egyelőre kibogozhatatlan, legalábbis számomra. Szívem hevesen ver, de nem tudom eldönteni, hogy miért. Josh teszi-e ezt velem, hogy újra találkozunk, vagy az, hogy újra kamera elé állhatok.
Kiszállok, ott vagyok a címen, de Josh még sehol, és pár perc várakozás után úgy döntök, felhívom.
- Szia! – mosolyra szalad a szám, ahogy meghallom a hangját, de aztán összeszalad a szemöldököm – Hát itt, a címen, amit megadtál. Zöldkert 84. Te hol vagy?
Zaklatottnak tűnik a hangja, de simán lehet, hogy Ő már bent van, és csak rám vár, vagy nem tudom, de itt kint, az utcán biztos nincs, ha csak nem öltözött be megint, bár ezt erősen kétlem.
- Már bent vagy? Mert akkor bemegyek… - elindulok az ajtó felé, böngészem a csengőket, hogy melyiket is kéne megnyomni. És persze, szaladgálnak a fejemben a gondolatok, hogy mit is kéne mondanom, ki vagyok, és mi a fenét keresek itt, amikor ez egy férfi fehérnemű fotózás?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Nov. 10 2014, 01:10

Már a taxiban lenyugszom. Nem csak a Xanax hatása, remélem, de azt gondolom, ez a nap jó lesz. Hogy pontosan mire is, nem tudom. Nem készülök semmire. Nem készülök úgy, ahogy először és másodszor, csak lesz, ahogy lesz. Elee most amúgy sem randira jön, legalábbis nem elsősorban miattam, és ezt tisztáztam magamban. Örülök, hogy igent mondott, de számításba veszem, hogy elsősorban a munka érdekli, és nem én. De azért -egy kicsit- reménykedem.
Minden jól megy addig, amíg a taxis azt nem mondja, bedugultunk, és onnan elvesztem a fonalat. Hiába indulok el a megadott útvonalon, a házat, amit keresek, nem találom. Egyszerűen nincs ilyen házszám abban az utcában, ahova kellett jönnöm, és a kétségbeesés kerülget, amikor megszólal a mobilom. Elee.
Megörülök a hangjának. Összeszalad a szemöldököm, ahogy a válaszát hallgatom. Kapkodom a fejem, mégis hol bujkál, aztán leesik. A cím, amit említ, az újság margójáról élesen ugrik elém, ZÖLDKERT utca 84, és felsóhajtok.
- Bocsáss meg, késni fogok. Úton vagyok- mondom higgadtan, de közben lázasan pörög az agyam, hol lehet az a Zöldkert utca. A taxis szavait próbálom felidézni, de már annyit szaladgáltam, hogy fogalmam sincs, hol tévedhettem el.
- Várj meg, kérlek, remélem, perceken belül ott leszek. Nem lehetek túl messze...
Elindulok abba az irányba, amerről jöttem, reménykedve, hogy vagy járókelőbe, vagy egy taxiba botlok..., bárkibe, akitől segítséget kérhetek. Először csak kocogok, aztán futok, és az egyik sarkon tisztes öregúrba botlok.
- Elnézést- kérek tőle bocsánatot, hiszen kis híján neki mentem. - Tudna nekem segíteni?
Útbaigazítást kérek tőle, és láss csodát, segít rajtam. Két utcányit kell még északnak mennem, mondja ő, és aztán jobbra fordulni... Említi, hogy korábban egy park volt ott, ahol most üzletházak, stúdiók épültek, ezért kertet, parkot ne keressek, minden csupa beton és üveg, és sajnálkozva húzza el a száját.
Némiképpen izgatottan, de őszintén köszönöm meg az információt, és már nem csak szaladok, hanem egyenesen rohanok, mert így is késésben vagyok. Szerencse a kondimnak, amit a sok reggeli biciklizés miatt szereztem, pár perc múlva, már a megadott utcára fordulok. Jobbról páros számok, balról pártalan. Az utcatáblán a 66-80-as szám virít. Csak egy sarok. Semmiség. Rohanok.
Elhagyom a sarkot, és csak futólag nézek szét, de rohanok is tovább. Enyhe fékcsikorgás jelzi, hogy nem jól mértem fel az autós sebességét, de nagyobb baj nem történik. Anyámat szidják. Nem érek rá megvédeni. Csak akkor lassítok, amikor meglátom Eleet. Ha volt is nyugtató a véremben, az adrenalin már mindet lebontotta, a látványától szinte mégis lebénulok.
- Szebb vagy, mint ahogy emlékeztem- szalad ki a számon, és lépnék közelebb, hogy megöleljem, de aztán rájövök, nem lehet. Zavartan megállok. Felnézek a házra is, ahova jönni kellett. És újra Elee-re. Aztán észhez térek.
- Örülök, hogy itt vagy...- mosolygok rá.
A karomat nyújtom neki, ha akar, bele fűzheti a kezét. Nincs ebben semmi birtoklási vágy, egyszerű gesztus, védelem... Akármicsoda.
Casali stúdió- ez áll a csöngőn, és röviden megnyomom, kérdés nélkül szól a berregő, nyílik az ajtó....
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Hétf. Nov. 10 2014, 23:17

Kések, mint mindig, de kivételesen nem annyit, az viszont meglep, hogy Josh nincs ott. Híre hamva sincs, és felmerül bennem a gondolat, hogy talán nem vagyok jó helyen, vagy az időpontra emlékszem rosszul, ezért felhívom, mert Ő biztos tudja, elvégre övé a meló. Én csak potyázok.
- Jól van, semmi baj, én itt leszek. – mondom mosolyogva. Fogalmam sincs, merre jár, de biztosan jön, hát most mondta. Előveszek egy szál cigit, mert most már tuti lesz időm elszívni, ha csak nem a sarkon van már, de akkor azt mondta volna, meg már fel is bukkanna, szóval… A számba rakom a vékony epres cigit, és öngyújtó után kezdek kutatni.
- Oké, el sem mozdulok innen. – nevetek, aztán zsebre vágom a telefont, mikor letesszük, és rágyújtok. Élvezem, hogy a füst édesen tölti meg a tüdőmet, ajkamra ül az epres íz. Pár slukk után újra előveszem a telefonom, rákeresek a mostanában rendezésre kerülő fotós melókra, mert Josh nem mondott semmit, hogy milyen bokszereket is fogunk ma fotózni, és érdekel, hogy mihez kell modellt állnia. Vagy modellt állnunk. Na, és persze érdekel a fotós is, ezek az infók általában nyilvánosak. Nem találok semmit, ami fura, de valahol mégsem, hiszen már ezer éve nem mozgok ezekben a körökben, a zárt oldalakra már nincs érvényes belépő kódom, így azért nem annyira egyszerű kutakodni. A csengőket tanulmányozom, több stúdió is van, Casali, LA Shooting és TopPhoto. Fogalmam sincs, hogy hova kéne csengetnem, de nem is nekem kell tudnom. A Casalit és az LA Shootingot ismerem, dolgoztam velük, nagyon jó fotósaik vannak, elvileg nem kéne gondot okoznia, hogy én is eljöttem. Ellépek az ajtótól, amikor valaki kifelé siet, nem akarok bemenni, cigivel főleg nem…
Fék csikorog, duda hangja hasítja ketté a messziről ide hangzó forgalom duruzsolását, kiabálás hangzik. Odakapom a fejem, és meglátom Josht, ahogy rohan felém. Eldobom a csikket, amikor közelebb érve lelassít. Elmosolyodom a köszöntésén, aztán közelebb lépek és adok egy puszit az arcára.
- Neked is szia! – nevetek, aztán csak állok vele szemben, mert nem vagyok benne biztos, hogy a közvetlenségem most megfelelő tettre sarkallt-e. De már mindegy, a kocka el van vetve.
- Örülök, hogy elhívtál. – visszamosolygok rá, bele karolok, ha már felkínálja a lehetőséget, és belépek az ajtón, amikor kinyitja. A Casali a miénk, és bár régen nem itt volt a stúdió, talán az emberek még ugyanazok. A teljes második emeleten húzódik a világos, tágas fotóstúdió, és azonnal megcsap a reflektorok melege és jellegzetes szaga. Mario hangja betölti a teret, ahogy valahonnan beljebbről méltatlankodik, aztán megjelenik, és szúrós tekintetével végigméri Josht. Engem észre sem vesz, de azonnal magamra vállalom a felelősséget, mert első melóról késni nem szerencsés.
- Édesem, ne bosszankodj, árt a szépségednek! – nevetve vágok Mario, a sztár fotós szavába – Én tehetek róla, rám várt, tudod, hogy én mindig kések!
Látom, ahogy a kissé megöregedett Mario döbbenten felém fordul. Több a ránca, az ősz hajszála, biztosan kikészítik a kis csitrik. Mi jóban voltunk, ezért felszabadulok, most már biztos, hogy minden ötletem meghallgatásra kerül majd.
- Elenore O’Hara! Te meg mi az isten haragját keresel itt, mi? – Mario hangja éles, de ő már csak ilyen. – Jól eltűntél, most meg csak így? Ez nem így működik ám!
- Tudom, drágám, de olyan remek ötletem van, amire nem fogsz tudni nemet mondani! – nevetek rá, aztán kicsit magam elé tolom Josht – De nem én vagyok a lényeg…
Tenyeremet bátorítóan fektetem Josh hátára, és a fülébe súgom, hogy ne izguljon, nem harap a bácsi, csak legyen természetes.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Nov. 12 2014, 16:10

Kissé elveszett vagyok, és kétségbeesett, amikor Elee felhív. Fogalmam, nincs, miért nem jutott eszembe, hogy őt hívjam, de amikor meghallom a hangját, máris átjár egyfajta nyugalom. Mostmár nem lehet baj, tudom, mit szúrtam, el, és azt is, hogy gyorsan helyre lehet ezt hozni (feltéve, ha a Zöldkert utca nem a város másik felén van). Remélem.
Viszonylag gyorsan segítségre lelek, idősebb úr igazít útba, és rohanok, mint egy eszelős, egyszer majdnem el is ütnek, de akkor már célirányban vagyok. Végig Elee hangja zúg a fejemben. Mosolygós volt a hangja és nevetett. Tényleg velem ilyen? Vagy addig sincs egyedül, míg énrám kénytelen várni? Meglehet. Elee gyönyörű lány, nem csodálkoznék, ha bárki leszólítaná.
Nem sokkal az "anyázás" után már meg is pillantom, lassítok, hogy legyen időm alaposan megnézni, vagy mert tartok kicsit tőle, magam sem tudom. A szépsége, a maga nemes egyszerűségében most is lenyűgöz, kibontott hajának rakoncátlan fürtjei vonzzák a tekintetem. Eldobja a csikket, és közelebb lép, arcon csókol, mosolyog, nevet.
Habogok valamit, szerencsére értelmesen szól, válaszol. Belém karol. Megnyugszom. Nem lettünk idegenek. Nem múlt el minden teljesen. S bár elfogadom, hogy nem szerelmes belém, örülök a társaságának. Most élem meg, hogy mennyire hiányzott, most fogom csak fel, mennyire kellemes csak a társasága is. Vidám színfoltja szürke hétköznapjaimnak. Napfénycsóva a felhők közül. Helyre zökken minden, kisimulnak a gondolataim is, elmúlik zaklatottságom. Határozottan nyúlok a csengő felé, és nyitom az ajtót, amikor megszólal a berregő, hogy előre engedjem Eleet.
A második emeletre gyalog megyünk fel, nem andalogva, de nem is túl sietősen. Mellettünk emberek szaladgálnak fel és le, időnként félre is húzódunk, mert három embernek már szűkös a lépcső. A stúdió nagysága és hangulata azonnal mellbe vág, porszemnek érzem magam rögvest. És örülök, hogy Elee ott van, mert vele erősebbnek érzem magam.
Őszes hajú, középkorú férfi veszi észre érkezésünket, és csodálkozom, hogy nem akad meg a szeme Eleen. Engem néz szúros szemmel. Már korábban hallottuk a hangját, valakivel élesen veszekedett, és velem sem kíméletes, belém fojtja még a köszönést is.
- Tudja maga, mennyi az idő? És hol a haja? Nekem azt mondták...
Elee nevetve szakítja félbe. A lélegzetem is elakad. Már az is meglep, hogy tegezi a férfit, de nagyobb hatással van rám, hogy szemérmetlenül hazudik miattam. A férfi arcát nem látom, -hiszen Eleet nézem-, a hangjában felcsendülő meglepettséget és örömöt azonban azonnal felismerem. Nekem kissé harsány ez az ember, de Elee láthatóan jó kapcsolatban van (volt) vele. Kicsit mellőzöttnek érzem magam, de ez nem zavar túlságosan, úgy érzem, van időm alkalmazkodni a környezethez, a helyzethez, és ezért kimondhatatlanul hálás vagyok.
Elee bájosan kokettál vele, aztán engem tol előre, mintha csak ő hozott volna ide engem, és nem fordítva. Lényegét tekintve ez a helyzet. Ha egyedül jöttem volna, lehet, hogy már itt sem lennék. A tenyerét a hátamra fekteti, és a fülembe súg, elmosolyodom, hiszen ezt az ismerőse is látja.
- Joshua McBridge- nyújtom a kezem, bemutatkozásul, és nyíltan nézek a másik férfi szemébe, aki még mindig szúrósan néz rám.
- Ha velem akar dolgozni, meg kell tanulnia néhány dolgot- kezdi- Legközelebb Elenore sem húzza ki a szarból, repül, ha csak egy másodperccel is később érkezik, mint amiben megegyeztünk.
Eleere néz, és kis sóhajtás hagyja el a száját, mintha ezernyi emlék jutott volna eszébe egyszerre, és inkább beszélgetne vele, mint foglalkozna velem.
- Másodszor: hol a haja? Engedély nélkül nem változtathatja a frizuráját...
Várakozón néz rám, és egyszerre válaszolok mindkét kérdésére.
- Értettem- nem mentegetőzöm, hisz Elee magára vállalta bűnömet. Nem szeretném lebuktatni magunkat. A hajamba zavartan túrok:- Erről senki nem szólt...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Vas. Nov. 16 2014, 21:19

Mosolyogva teszem le a telefont, mert azért ez elég érdekes beszélgetés volt, de tény és való, hogy az első fotózás nálam is elég nagy kapkodással kezdődött. Én mondjuk csak simán túl sokáig készülődtem. Fejemet csóválva, mosolyogva gyújtok rá. Most mondjam azt, hogy jellemző? Nem tudhatom, hogy igaz lenne-e, hiszen alig tudok róla valamit. Amit tudok, az… Nos, az más lapra tartozik.
Kicsit elbambulok, nézelődök, amikor a hangoskodás visszaránt a valóságba, a jelenbe. Josh irgalmatlan tempóban közeledik, és ezzel csak szélesebbre csalja a mosolyom. Én laza vagyok, ráérős, pedig jól teszi, ha csipkedi magát, mert ha jól tudom, ez az első ilyen jellegű melója. A modell szakma kemény dolog, nem túl toleránsak, mert mindenkinek ezer dolga van, általában egy nap alatt lezavarnak öt-hat-hét témájú munkát is, a szám csak attól függ, hogy mennyit lehet egy stúdióban elkattintgatni. Ha menni kell jobbra-balra, a város egyik feléből a másikba, szabadtéri fotózások vannak, egyértelműen kevesebb fér bele egy napba.
Túlesünk a köszönésen, a randi estéje óta nem találkoztunk, és talán egy kicsit tartózkodóbb, mint én valaha is voltam. Közvetlen vagyok, egy puszival köszöntöm, hogy aztán belekaroljak és belépjek a lépcsőházba. Szűk a lépcső, de hát kell minden hely a stúdióknak, mi a másodikra megyünk. Már nincs értelme rohanni, attól csak liheg az ember, de azért nem nagyi-tempót diktálunk. Kicsit esetlenek vagyunk, szótlanul baktatunk felfelé, míg körülöttünk mindenki robog fel és le. A stúdió ajtaja nyitva van, egyértelmű, nemzetközi jelzéseként, hogy csak ránk vártak. Helyesebben csak Joshra, én csak a bónusz vagyok. Becsukom magunk mögött az ajtót, és mélyet szippantok a reflektoroktól forró és száraz levegőből. Érzem a púder, az erős fény jellegzetes szagát, hallom, ahogy csattog az objektív, amikor a próbaképek készülnek. Mintha hazatérnék egy hosszúra nyúlt utazás után.
Ismerős a hang, ami kiszűrődik a belső térből, de hirtelen nem tudom, honnan. Aztán megjelenik Mario, és azonnal felcsillan a szemem, de ő egyből nekiesik Joshnak. Annyira jellemző, hogy azonnal előveszi a késés miatt, és hát isten tudja, mennyi ideje nem aludt. Most jönnek az őszi divatbemutatók, kezdődnek az őszi-téli kampányok, reklámok, most nagyon kell pörögni. A fotósok elitjéhez tartozik, így tök természetes, hogy sok helyre kell mennie. Kimentem Josht, magamra vállalom a késést, egyrészt, mert ismer, és tudja, hogy én mindig mindenhonnan kések, másrészt mert láthatóan fel sem tűnt neki, hogy itt vagyok. Bíztatom Josht, hogy mutassa meg magát, csak lazán, ne feszengjen, nincs miért, senki nem fogja bántani. Mario persze kifejti, hogy tilos késni, meg minden egyéb önkényeskedés, de hát friss hús, meg kell félemlíteni…
- Mario, ne csináld! Miattam késett, hát majd legközelebb nem vár meg, tudod a számom, majd elirányítasz. – csábosan pillogok a fotósra, próbálom meglágyítani, nem szeretném, ha elvenné Josh kedvét az ilyen munkáktól. – Különben is, majd megenyhülsz, ha meghallod, mit találtunk ki!
Sok közös emlékünk van, majdnem az összes munkámnál ő volt a fotós, ismer a kezdetektől, és ő faragott belőlem igazi modellt.
- Ja, arról is én tehetek… - felhúzom kicsit a vállam, aztán Joshra nézek, mosolygok és beletúrok a kis tollába – Tudod, hogy nem csípem annyira a hosszú hajú pasikat.
Josh ügyes nagyfiú, tudja kezelni a helyzetet, de még mindig az ajtóban állunk. Alig várom, hogy beljebb kerüljünk, és ismerős arcok után kezdjek kutatni.
- Elenore, kikészítesz! Mindig is értettél hozzá… - Mario forgatja a szemeit, de hát igaza van, én ilyen vagyok. Lehet, hogy miattam őszült meg ennyire? – Na, csapjunk bele. Joshua, menjen be a sminkesekhez, egyenesen előre, majd elkapják, ha eltévedne! Elenore…
Aggódva nézek Joshra, hogy meg lesz-e nélkülem, és ez nem kerüli el a fotós figyelmét sem.
- Jó, akkor kísérd el, de hallani akarom az ötleteiteket. Nem, nem is tőled, túl jól ismerem a hangod, és túl sokat csicseregsz, erre most nincs időnk, persze, erről is te tehetsz. Joshua, mondja, milyen kreatív gondolatokkal készültek mára?
Elindulunk befelé, a két pasi közrefog, és én őrülten mosolygok, egyre több ember kerül elő, és a nagy részük döbbenten pislog, hogy én mit keresek itt. Nincs jó hírem, helyesebben nem keltették jó híremet, miután dobbantottam a szakmából. Csoda, hogy Mario nem dobott ki, hallottam a pletykákat, de hát tény és való, hogy neki mindig megvolt és meg is lesz a saját véleménye, és nem ad máséra.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Kedd. Nov. 18 2014, 12:39

Kisebb káosz és valamivel nagyobb késés után érkezem meg a stúdióhoz, mely előtt Elee vár. Őrülten kedves, és eszméletvesztően szexi, ráadásul az egész lénye nyugalmat és örömet áraszt, amitől kellően lenyugszom. (Minek is nekem Xanax? Ja, az éppen kéznél volt...) Mire elindulunk a lépcsőn (és ő belém karol), már egészen jól veszem a levegőt, (bár beszélni még nehezemre esne) és a feszültség nagy része is elpárolgott. Mario mondjuk gondoskodik róla, hogy ismét megugorjon az adrenalinszintem, de Elee most is próbálja menteni a menthetőt.
Mario és Elee kettőse meglepetésként ér; látszik, hogy ismerik egymást, a kapcsolatuk is közvetlen. Mario szívesebben foglalkozna vele, ez azonnal leolvasható az arcáról, de aztán rendezi a gondolatait és engem teremt le, persze, jogosan. Aláírom.
Elee ismét ment, és azonnal meglepetést is okoz, mert a legközelebbi alkalomról beszél. Nem tudom, Mario kedvében akar-e járni, vagy az enyémben, ez kedves húzás volt (akkor is, ha nem gondolta komolyan). Elvesztem a komolyságomat, kissé elmosolyodom, pedig nem akarok arcátlannak tűnni. Nem szórakozom a helyzeten, csak ... boldogabb vagyok, mint mondjuk, tegnap.
Aztán Elee a hajamba túr, és meglepetten nézek rá, próbálom kitalálni, ezt miért vállalta magára, hiszen senki nem tehet róla, (pláne nem ő, vagy nem úgy, ahogy előadja), hogy frizurát váltottam. Szívesen kérdezném meg tőle, komolyan gondolta-e, amit mondott, de erre most nincs lehetőség. Mariot sem értem, de gondolom, majd kifejti, mire is gondolt pontosan... Vagy nem.
Lerázna, hogy Eleevel lehessen, de akkor összenézünk, és Mario félreérti a pillantást (vagy nem tudom), mert mengedi Eleenek, hogy velem tartson. Inkább ő is kapcsolódik hozzánk. Persze, Elee másik oldalára áll. Az ötletünkre kíváncsi.
- Nos, arról beszélgettünk, mennyire sikeres lenne, ha Elee húzna magára férfi alsót. Egészen biztos, hogy az ő feneke vonzóbb, mint az enyém. Talán az eladásszámot is megsokszorozná, ha ő is szerepelne a plakátokon...- mondom bátran. Maximum körberöhögnek. Na és?
Közben Eleere pillantok, és eszembe jut a párbeszédünk, amit a kocsiban folytattunk, útban Santa Barbara felé. Egymás fenekét akartuk stírölni, alsóban vagy anélkül, tükrök segítségével vagy "hajlékonyan". Akkor még jó kedvünk volt. Hogy ronthattam el?
- Fiatalember, értékelem az őszinteségét, de látszik, hogy járatlan a szakmában. Egy-egy fotózás konkrét tervekkel indul. Megvan a kompozíció, amit korábban olyan emberek dolgoztak ki, akik komoly piackutatást végeztek, hogyan is lehetne eladni a leghatékonyabban egy-egy terméket. Jelen esetben például..- és bemutat a stúdióba, ahol hatalmas kereszt van a földre fektetve- a mondanivaló az lett volna, hogy Jézus is a tökéletes alsót hordja. Szerintem baromság, már bocsánat, de a reklámszakértők szerint ez kell a népnek- Sóhajt, majd folytatja- De már megbocsásson, maga, pláne rövid hajjal, egyáltalán nem hasonlít Jézusra. Szóval jön a B-terv, és csinálhatunk valami mást...- kajánul mosolyog, aztán Eleere néz:- Valóban visszatérnél a szakmába, Elenore?
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Nov. 20 2014, 00:51

Josh végre megérkezik, és nekem valahogy eszemben sincs megkérdezni, hogy mi történt. Az Ő dolga, biztos megvan rá a magyarázat, de nem akarom, hogy még amiatt is feszengjen,hogy kérdőre vonom. Biztos izgul, én legalábbis izgultam az első fotózásom előtt. Csendben, de viszonylag fürgén fellépcsőzünk a másodikra, ahol persze jön a Mario féle hideg zuhany, és bár én ezt jól ismerem, azért mindig egy kicsit váratlanul ér; kislánynak érzem magam, akit csínytevésen kapnak, csak jól leplezem, és kihúzom magunkat a csávából.
Mario kevesli az újdonsült modell haját, de nekem tetszik, és mivel egy ideje úgy érzem, többet foglalkoznak velem, a vendéggel, mint illene, valahogy próbálom Josh-ra terelni a figyelmet. Na meg persze elég közvetlen vagyok, szóval megborzolom kicsit a haját és rámosolygok.
A két pasi közrefog, úgy indulunk beljebb, közben vadul mosolygok minden ismerősre, aki szembejön, hiába fogad a látvány a legtöbbjüknél, hogy tátott szájjal bámulnak. Még emlékszem, hogy anno úgy hagytam ott mindenkit, hogy soha többet fotózáson nem látnak, és hogy lőjenek le, ha újra belevágok valami hasonlóba. Josh közben ügyesen elővezeti a kis tervünket, és igen, még mindig jó ötletnek tartom, bár azzal is tisztában vagyok, hogy a plusz képek csak akkor jöhetnek létre, ha még mindig úgy tudok hatni Mariora, mint régen. Viszonzom Josh pillantását, bátorítóan rámosolygok, hogy jól csinálja, mert itt csak ez mentheti meg: a határozottság. Emlékszem az estére, amikor erről beszéltünk, a hangulatra, az érzésekre. Tönkretettem volna? Lesz még valaha is köztünk olyan kellemes vibrálás? Feszültségtől mentes? És legfőképpen: akarom én, hogy reménykedjen? Hogy várjon? Mariora pillantok inkább, amikor megszólal, kíváncsi vagyok, hogy tetszik neki az ötletünk, és zavarba ejtő gondolataimat elhessegetem. Teljesen jogos, amit mondd, valóban a megrendelő diktál, és csak saját meggyőző erőmben bízhatok, hogy szán ránk plusz néhány percet. Bepillantok a fotózáshoz előkészített terembe, és elakad a lélegzetem. Bevallom becsülettel, hogy nekem valami kínzókamra előbb eszembe jutott a látványról, mint amit Mario mondd. Jézus? Most komolyan? Jézusom… Áhá, már értem! Nem, nem értem, ez… Felfoghatatlan!
- Jesszusom… - motyogom halkan – Mario, drágám, ez most komoly? Ez tök morbid! Mármint… Milyen piackutatók ezek? Nem tudják, hogy a szexnél nem kell jobb marketing? Hol élnek ezek?
Ismét Joshra pillantok, amikor a sztárfotós megemlíti, hogy Josh nem hasonlít Jézusra. Hát, nem is tudom… Egy paróka, egy jó sminkes…. De ne már!
- És ha ráadsz egy parókát? Mármint, ne értsetek félre, nem ragaszkodom Jézushoz, sőt, de akkor már legyen pár kép olyan, amilyet akarnak. Aztán csinálunk mást, B-terv szerint, és akkor majd azok a szentemberek is rájönnek, hogy alsógatyát szex nélkül bűn reklámozni. Mármint, nem konkrétan pornó képeket kéne csinálni, csak… Na, értitek! – kapkodom a fejem a két kísérőm között, közben megállunk a sminkesek mellett.
- Hogy egészen őszinte legyek, kedvesem, maximum szabadúszónak. Az ügynökségek hisztije nem hiányzik, elhiheted! – nevetek Mariora, közben odaintek az egyik sminkes lánynak, mert ismerős valahonnan, de a nevét meg nem tudnám mondani. Na, belőlük annyi van, hogy egy fotózáson csak öttel szoktam találkozni…
- Te vagy a fotós, a kreatív elme, ismersz, tudod, hogy sok minden belefér nálam… - Joshra nézek, kérdőn, hogy Ő vajon mennyit vállalna be – Szóval majd kieszelsz valamit, én bízom benned. Egy szavadba kerül, és a kamerád elé állok, csak mint régen! – rákacsintok, és reménykedve várom a választ, mely szerint igenis látni szeretne Josh mellett a refik fényében, a semleges háttér előtt.
Mario végül szemét forgatva mindkettőnket rábíz egy-egy sminkes lányra és elmegy rendezkedni. Talán van remény. Egymás mellett ülünk a magas, kissé kényelmetlen székekben, legalábbis nekem soha nem voltak kényelmesek, és Joshra pillantok: - Na, hogy tetszik eddig a modell élet?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Nov. 20 2014, 23:28

Elee csodás lány. Nyoma sincs benne feszültségnek, sem a késésem, sem a személyem miatt. Közvetlen, kedves és derűs, ahogyan a legjobban szeretem látni. Boldognak tűnik, és jelenleg nem számít, mi miatt az. Kapkodom még a lélegzetem, a nagy futás miatt (szeretném hinni, hogy amiatt dobog ennyire hevesen a szívem), de persze tudom, hogy ő is hatással van rám. Ha így is van, egyetlen bók elég... És okosan visszafogom magam.
Mario és a stúdió lehengerelnek. Előbbi szinte lerohan, és lekap a tíz körmömről a késés meg a hajam miatt, utóbbit ugyan nem egészen értem, csak mikor már a tervekről beszélünk. Félre húzom a szám, a "terv" nem valami vonzó, rögtön mamáék jutnak eszembe, és szinte hallom lesújtó véleményét a dologról. "Világiak"- mondaná, tömören, és megszentségtelenítésnek tartaná az egészet. Elee sem tűnik túl lelkesnek, de dplomatikusan keres megoldást, és az elmúlt percekben nem is először. Nem csak szép ez a lány, okos is. Újabb érv, miért kellene Sebastiannal találkoznia. Esküszöm, összeillenének.
Közben elindulunk a "sminkbe", és Mario a tervünkre kíváncsi. Fel is vezetem, röviden, tömören, de közben a fantáziám szabadon szárnyal. Lehet, hogy Maronak nem tetszik az ötlet, és neki csak a buta megrendelők járnak a fejében, de azok a képek... Már csak Elee miatt is tökéletesek lennének. Elee közben Marioval csacsog, a hangjára figyelek, milyen könnyed, nyugodt, vidám...
Mario aztán Eleere néz, és úgy látom, őszinte kíváncsisággal kérdezi, mit vállalna be a lány. Én ugyanúgy rá figyelek, és amikor kérdőn néz rám, felvont szemöldökkel, szinte látom magunkat, ahogy pózolunk... Eszembe jut a délután vele, és tudom, nem okozna gondot megjeleníteni az erotikát, hisz Elee ruhában is képes lángra gyújtani. Aprót bólintok, részemről oké, vele bármit, hiszen konkrétan megmondta a határait.
- Adjatok öt percet...- mondja a fotós, aztán beterel minket a sminkesekhez, aztán elvonul.
Magas székben ülünk, merevnek érzem, csöppet sem kényelmes, de támasztja az egész hátam és a fejem is, és máris egy lány törölget egy nedves vattapamaccsal. Elee mellettem, kíváncsian néz rám, kérdez.
- Éppen csak belenyaltam...- mondom felsóhajtva- kemény...- nevetem el magam.
Mario szigorúnak tűnik, de tudom, a pontossággal többé nem lesz gond. Elee jelenléte pedig a lámpalázam is eloszlatta. Bár Giselle kamerái előtt is könnyen fel tudtam oldódni, kellett hozzá a lány közvetlensége. Most Elee ez a kapocs. Ha itt van, ki tudok kapcsolni. Ha itt van, megszűnik a tér és az idő. Ha itt van, bármire képes vagyok. Csak legyen mellettem...
A sminkesek közben szorgosan dolgoznak rajtunk, olykor közénk állnak, és csak a tükörből láthatom Eleet. Ámulkodva nézem, hogyan változik az arca, ahogy a natúr sminkjéből valami mást varázsolnak... Ő is más lesz. Igazi díva. Igazi nő. Rgadozó. Vajon mi Mario terve?
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Nov. 26 2014, 01:19

Mario nem hazudtolja meg önmagát, szokásos morcosságával fogad, és még szerény személyem is csak egy pár pillanatra tudja kibillenteni. Nem meglepő, hogy nem rajong a megrendelők ötletéért, mert akkor is puffog, ha az ötlet jó, csak akkor az a baja, hogy nem ő találta ki. Mario már csak ilyen: örök elégedetlen. Gyanítom, hogy a mi ötletünket is csak azért húzza le, mert nem ő dobta fel. Mert hogy az egy igen jó ötlet. És nem azért, mert én találtam ki!
Beülünk a smink székekbe, amíg Mario megrágja a helyzetet és elhatározásra jut. Kioszt némi utasítást a lányoknak, hogy mit alkossanak, aztán eltűnik. Nekem csak a „szokásos” lett kiutalva, ami modell nyelven a szexis csábítót takarja, de hogy Joshból végül mit varázsolnak, az egyelőre rejtély számomra. Amíg a különböző ecsetek szaladgálnak az arcomon, egyre élesebb arcvonásokat varázsolva nekem, azon pörög az agyam, hogy hogy is lehetne ezt a helyzetet megoldani. Vannak ötleteim, a kérdés csak az, hogy tényleg olyan jól mutatnánk-e a valóságban is, mint ahogy azt én képzelem. Na, de ezért Mario a fotós és nem én!
Josht faggatom inkább, nincs értelme a képeken agyalnom, majd alakul valahogy.
- Ó, ez még egy laza piknik! – bíztatom nevetve, mert ez tényleg egy elég kellemes, nyugis napnak tűnik eddig.
Mario visszatér, kezében egy viharvert parókával. Látom az arcán, hogy nem a legboldogabb, nekem mégis széles mosoly szalad szét az arcomon, mert ezek szerint nem mondtam nagy marhaságot. Josh mögé lép, és felrakja a parókát. A sminkes lány ügyesen kihangsúlyozta az arcélét és az állkapcsát, karakteres arcvonásokat kölcsönözve neki. Jézus, mint szívtipró. Hát… Nem, inkább nem mondok semmit, tényleg!
- Jó, akkor mondom mi lesz! – Mario kissé mintha feszült lenne, de ez nála nem szokatlan – Joshua, magát lefotózzuk, mint a szexi Jézus, aztán Virginia átsminkeli, addig Elenore egy kicsit bemelegít, mert már rég volt az utolsó fotózása, aztán maga, fiam, csatlakozik hozzá, csinálunk pár képet a B-terv szerint, utána pedig mindenki megy a dolgára. Na, akkor lássunk hozzá! – összecsapja a tenyerét, és a kereszt felé kezdi terelgetni a parókás Josht. Kicsit lemaradva követem őket, nem akarok láb alatt lenni, de érdekel, mit hoznak ki ebből a szituból. Figyelem, ahogy rendezkednek, és várom a soromat.
Nem tudom, mennyi ideig dogoznak, vidáman elcsacsogok a fel-felbukkanó ismerősökkel, és így repül az idő. Arra eszmélek, hogy Mario türelmetlenül szólít. Egy szál köntösben vagyok, na meg persze bugyiban alatta, de ez normális, elvégre ez egy fehérnemű reklám lesz majd egyszer. Kapok egy bokszert, és Mario elmagyarázza, hogy mit is szeretne látni: egy szál tangában, a fogammal kell széttépnem a csomagolást. Egyszerű feladat, mégis izgulok, mert régen volt már, hogy engem fotóztak. Küzdök vele, és küzdök Mario elvárásaival, mert nem törődik vele, hogy mennyire vagyok berozsdásodva. Úgy kezel, mintha csak tegnap hagytam volna abba, és kemény, ellentmondást nem tűrő hangon instruál.
Joshról lekerül a paróka, kicsit átsminkelik, és aztán Mario mellém rendeli.
- Fiam, maga ide áll, kicsit ferdén, nem szembe a kamerával, az nem természetes, az nagyon műtermi. Elenore, te a baloldalára állsz, és elcsábítod. Világos? – kezében már ott van a kamera, és tudom, hogy fogytán a türelme. Már így is jóval több időt szánt ránk, mint szeretett volna, úgyhogy igyekeznünk kell. Josh mellé állok, bal karommal a mellkasát ölelem, jobb kezem ujjait a bokszer gumijába akasztom, és finoman lefelé tolom. Államat a vállára támasztom és előveszem a legcsábosabb mosolyomat.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szomb. Nov. 29 2014, 20:18

Talán Eleenke köszönhetem, hogy az első másodpercben nem mutatnak nekem ajtót, de aztán beljebb kerülünk. Mario pattog, leginkább Eleevle foglalkozna, de a lány velem tart, és aztán meghallgattatik az ötlet is, amivel előhozakodunk, és Mario hümmögve hagy bennünket a sminkben.
Ha azt hittem, fellélegezhetek egy kicsit, ha nincs jelen, tévedtem. A tempo ugyanolyan feszes és gyors, mintha ő maga is jelen lenne. Elee nyíltan mulat rajtam, én feszengek egy kicsit, ez mégis más, mint amikben eddig részem volt. A színházi meghallgatás vagy a fotózás a főiskolán ehhez képest gyerekjátéknak tűnik.
- A laza piknikről nekem más jut eszembe...- nézek a tükörből Eleere, és azon gondolkodom, milyen jó lenne tényleg kipróbálni vele; elmenekülni a város zaja elől, ki a természetbe, csak úgy...
Mielőtt nagyon belemerülhetnék a gondolat adta élményekbe, megjelenik a fotósunk, és hoz magával egy szőrcsomót, ami -utóbb kiderül- paróka. Nem igazán tetszik az ötlet, hogy ilyesmit kell a fejemre húzni, de aztán erőt veszek magamon. Ez is csak egy szerep, el kell játszani. Csak azt nem tudom, miért él mindenkiben az a kép, hogy Jézusnak hosszú haja volt... Mindegy. Meglepetésemre, az eredmény nem is olyan borzasztó. A smink nem zavar, Sebastian miatt már több festéket is kentem magamra. Mario pattog, én homlokot ráncolok, szexi Jézus... Aú, anyám.
Higgadtságot erőltetek magamra, és teszem, amit mondanak nekem, közben Eleere pillantok, hangtalanul formálom neki a szót: "szoríts"..., aztán megyek a másik szobába, ahol kapok egy alsónadrágot (Wired), (egy kis fülkében átöltözhetek), majd abban kell kijönnöm, hogy rám aggassák azt a tóga szerű ruházatot, amit Jélzus is viselhetett annak idején. A következő pillanatban már a kereszten fekszem, ahhoz vagyok kötözve, és néhány markos legény álló helyzetbe küzdi a tákolmányt. Nem túl kényelmes lógni rajta, hiába a támasz a lábamnak, ami kényelmetlenül keskeny. A nagy felfordulás mégsem tűnik rendezetlennek, összeszokott hangyabolynak tűnik, mindenki tudja a dolgát. Én is instrukciókat kapok, csattogni kezd a fényképezőgép, a tógaszerű lepel egy idő után lekerül rólam, és már csak a Wired alsóban feszítek, ahogy kell...
Semmi nem számít. Vígasztal a tudat, hogy nem vagyok egyedül; Elee a jelenlkétével is támogat. Mert ahelyett, hogy "bemelegítene", ott van és figyel. (Igaz, közben száz emberrel beszél, de a fél szeme mintha mindig rajtam lenne.) Nem csak figyel, mintha segítene is, bár lehetséges, csak a képzeletem tréfál meg olykor, amikor mozdulni látom a fejét. Mozdulok, utánozva őt, s lám, a siker nem marad el...
Hogy mennyi idő múlik el, és hány kép készül, felbecsülni sem tudom, de úgy érzem, egy örökkévalóságig tart, míg lekerülök a megfeszítésemből, és aztán egy lényegesen kellemesebb dolog elé nézek: Eleevel fényképezkedek. Időm sincs beszélni vele, máris szétkapnak bennünket, újabb igazítás a sminkemen, a hajamon, az alsómon (az sem mindegy, hogy áll benne a csomag), hehe... Míg velem vannak elfoglalva, hallom, hogy újra kattog a gép, Mario hangja instruálja Eleet, mit hogyan harapjon, tépjen...
Aztán én figyelem őt, ahogy dolgozik, megvilágítva a kamerák által. Őrjítően szexi, be kell ismerni. Egy szál bugyiban áll, mellét a haja takarja (Ha Ádám lehetnék, ő lehetne Éva). Mario rám néz, leszedi a parókám, finoman összedúrja a hajam, aztán Elee mellé rendel (vagy őt mellém). Megkapjuk az ukászt, és hogy ettől-e vagy attól, ahogy Elee reagál, máris hevesebben kezd dobogni a szívem. Mario hideg, mint a jég, eddig dícsérő szó nem hagyta el a száját. Elee viszont vér profi, és ahogy átölel, és nekem támasztja a fejét, elfelejtem, hogy létezik más is rajta kívül. A testem, a kezem ösztönösen mozdul. A csípőm a teste felé lendül, a tenyerem a hátára simul. Szabad kezem a haját simítja...
- Söpörd ki a haját a mellkasáról.... úgy...jóóó!- hallom messziről. Mario hangja mintha egy másik bolygóról szólna.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Dec. 10 2014, 01:34

Kissé döcögősebb a nem tervezett visszatérésem, mint valaha is gondolhattam volna. Na, persze, ha abból indulunk ki, hogy anno elhatároztam, hogy soha többet nem állok kamera elé, ami mögött profi fotós van, akkor tulajdonképpen nincs min csodálkozni. De ma nem én vagyok a fő műsorszám, ami bevallom, szokatlan, de ugyanakkor üdítő a változatosság. Szívesen segítek Joshnak, aki szemmel láthatóan izgul. Remélem, nem feszéjezem nagyon a lazaságommal, hiszen nekem olyan ez, mintha hazajárnék; otthon vagyok ebben a feszes tempójú világban.
- Mesélj, nálad milyen? – érdeklődve pislantok a tükörbe, hogy így áttételesen a szemébe nézhessek. Tényleg, vajon kontaktlencsét is kap? Vagy majd fotosoppolnak? Vagy Jézusnak lehet kék szeme is? Vagy mindegy, mert fekete-fehér lesz? Jesszus, ez a légkör teljesen megkavarja az agyam. Visszatérnek a régi gondolatok, amikor csak az számít, hogy milyen lesz a kép, hol fog megjelenni, ki fogja látni, és az imák, hogy Apa ne legyen köztük. Basszus, nem is szóltam neki. Mondjuk, még megtehetem…
Mario zavarja szét őrülten kavargó gondolataimat, de most még külön hálás is vagyok érte. Josh fejébe húzza a parókát, és én nem vagyok rá kíváncsi, hogy honnan szedte! Eligazgatja, ahogy azt Ő jónak látja, aztán betereli Josht az öltözőbe, nekem meg int, hogy tudom a dolgom, vetkőzés bugyira. Felkapok egy köntöst, és gyakorlott mozdulatokkal öltözöm át, vagy inkább vetkőzöm le alatta.
Követem a fiúkat a kereszthez, figyelem, ahogy kötözködnek, meg állítgatnak, és bár közben sokakkal beszélgetek, igyekszem szemmel tartani az eseményeket, és ott segíteni, ahol tudok. Amikor Mario olyan szavakat használ, ami az avatatlan fülnek olyan, mintha kínai lenne, próbálok feltűnés nélkül activityzni.
Rám kerül a sor, és bár sokan nyüzsögnek a teremben, azzal is tisztában vagyok, hogy mindenkinek ezer dolga van, úgyhogy nem szemérmeskedek, nem zavar, ha kicsit kevésbé takarom magam, mint mondjuk egy strandon. Mario annyi női mellett látott már, hogy neki édes mindegy, főleg, hogy meleg, a többiek meg pont nem érnek rá bámészkodni. Szakad a műanyag csomagolás a fogam alatt, hajam és alkarom takarja, és kissé felnyomja a melleimet, és a fényképezőgép csak csattog és csattog. Aztán megkapom, hogy húzzam fel én is az alsót, pózoljak abban is kicsit egyedül, de nézzek már úgy ki, mint aki most van túl élete legjobb éjszakáján, és bár tudom, hogy műteremben nem cigizünk, de hát hitelesebb – legalábbis számomra – ha rágyújthatok egy szálra, elvégre a jó szex után még a szomszéd is elszív egy cigit! Szerencsére Mario belemegy, és hoznak nekem egy szálat az epres cigimből, és a kezembe nyomják a lóherés Zippomat is. Hallom, ahogy újabb és újabb képek készülnek, de alig két slukk után Mario megunja az aktuális témát, és vezényelni kezd. Férfialsó le, marad a tanga, Josh belép a képbe, én pedig visszavedlek csábítóba, de nézzek ki úgy, mint aki élete legjobb éjszakája elé néz. Ugye? Kissé időzavar van, de hát ezt már megszoktam egyszer, most már gyorsabban megy.
Joshnak simulok, érzem, ahogy felém mozdul, bal kezem ösztönösen felfelé indul, hajába túrok, ajkamba harapok, és tudom, hogy tekintetem már nem úgy csillog, mint amikor az optikába nézek. Bőrömet perzseli a belőle áradó forróság, és alig hallom Mario hangját, pedig arra is oda kéne figyelnem. Josh ujjai végigszaladnak a kulcscsontomon, ahogy hátrasöpri a hajam.
- Elenore, hagyd érvényesülni a fiút! – Mario hangja hirtelen élesen hallatszik, kitisztítja a gondolataimat, de akaratlanul felé is fordulok egy pillanatra. – Ne nézz rám! Ne legyél már kezdő! Istenem… Jó, akkor most csináljatok úgy, mint akik pillanatokon belül egymásnak esnek. Hangsúlyozom: csak csináljatok ÚGY!
Tudom, ez mit jelent, bár időm és alkalmam nincs, hogy el is magyarázzam. Inkább már szemben állok vele, mint mellette, bal kezem a combjára szalad, aztán felfelé indul és feltúrja a bokszer szárát. Közben jobb kezem az arcára simul, kicsit magam felé húzom a fejét, ajkam elnyílik, de pár milliméterre az övétől megáll. Ez jelenti azt, hogy mindjárt, de tényleg!
- Jó, ez az, jók vagytok! – mi a fene? Mario öregszik, ha már meló közben is elkezd dicsérgetni. Önkéntelenül elmosolyodom, mert ez még nekem is új. – Ne vigyorogj, kisasszony! Inkább kerülj mögé és alkoss valamit. Csábítsd el, mintha nemet mondott volna, de nem adnád fel!
Mindig is tudtam, hogy a kedvenc fotósomnak fura elképzelései vannak a csábításról, de már nem igazán tud meglepni. Josh mögé lépek, lábujjhegyre állok, vállára támaszkodom az egyik kezemmel, míg a másikkal a mellkasát ölelem, és közben próbálok olyan arcot vágni, mintha ez lenne a kedvenc meditáló pózom, pedig dehogyis! Isten tudja, hogy ezeket a képeket is használni fogják, vagy csak vaktában lövöldözünk, de kezdek fáradni és remélem, hogy Mario is hamarosan leteszi a gépet.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Dec. 11 2014, 20:24

Míg a sminkszobában ülünk, van néhány percünk fellélegezni. Elee leplezetlenül mulat rajtam, és nem bánom, mert ha ő feszengene, valószínűleg én is sokkal idegesebb lennék. Így viszont a mosolya magával visz, és lazább is leszek, s bár csak apró mozdulatokkal fordulhatok felé, a tükrök segítségével nézhetem és kommunikálhatok vele, a kapcsolat azért megvan.
- A laza piknik?- kérdezek vissza (rossz szokás), de választ sem várva már mesélek is- Távol a város zajától vagy azt kirekesztve; kényelmes gúnyában, hideg élelemmel és némi borral felszerelkezve; a szabad ég alatt, legyen az nappal vagy éjszaka, amikor másra sincs gondom, csak magamra és a társaságra, akivel vagyok, legyen az egy vagy több személy. Amikor nincs kötöttség, nem számít a hely és az idő. Amelynek minden percét arra használhatom és arra fordíthatom, amit éppen a legjobban szeretnék, és senki nem bírálhat érte.... Valami ilyesmi...
Annyi mindenben eltér ez attól, amiben most részem van, bár Elee szerint ez is laza piknik... (bár éretm, hogy ez is csak viszonyítás valami máshoz, amiben nekem eddig sosem volt részem). Vajon neki menniyre tetszene megállni az időben?
- Olykor nem vágyódsz te is lassítani, élvezni éppen az adott pillanatot, noha nincs is benne talkán semmi érdekes? - kérdezem, hiszen magáról azt mesélte, a pörgés nála lételem. Ebben talán nem hasonlítunk olyan nagyon, de megeshet, időnként ő is megállna..., megállítaná az időt, mint ahogy én szeretném felpörgetni, és ezer fokon égni...
Aztán jön a fotózás, Jézusként kell pózolnom, és bevallom, nincs igazán ínyemre (talán a nagyiékra való tekintettel), de ez is csak egy munka, és ők már nem tudnak érte megszólni... Csinálom, amit kell, függetlenítem az ellenérzéseimet, és erőt merítek Eleeből, aki a háttérből szorít nekem és támogat, csupán a jelenlétével is (de nem csak ennyit tesz értem. Minden porcikájával segít.)
És aztán jön ő..., külön, profin, szexisen, határozottan és villámgyorsan. Mario hajlandó alkudni Elee kedvéért, és Elee rágyújt, figyelem, ahogy fújja a füstöt, egy szál alsóban, talpig sminkben... Bár én a természetes szépségéért jobban rajongok, el tudom képzelni, hogy ez a látvány hány férfit izgat(na) fel, és elhiszem, csak az ő kedvéért veszik meg azt az alsót...
Aztán kettőnket kezdenek fotózni. Mario leveszi rólam a parókát és megkönnyebbül a fejem, , szabadabbnak érzem magam, és amikor Elee a közelembe ér, szinte azt is elfelejtem, hogy kamerák előtt állunk. Eszembe jut a lakásom, az előszoba, a háló, a konyha, az emelet, az erkély... Nem esik nehezemre vágyakozva nézni rá. Nem tudom, az ő szemében milyen fény csillog; ismerős, de elbízni nem merem magam, és betudom annak, hogy Elee tudja, mi a dolga.
Mario folyamatosan instruál bennünket, és közben csattog a gép, meglepetésemre Eleere is keményen rászól, ha valamit nem úgy csinál, ahogy elvárja, de aztán... Valami mintha történne közöttünk, nem csak azért, mert kell... Az a csók majdnem igazán megtörténik, érzem a leheletét az ajkaimon, és tudom, az enyémet ő is érzi; szinte elhomályosul a szemem, talán be is csukom, nem érdekel, ha leszidnak... Szidás helyett inkább jó szót kapunk, (bár a csók sem történik meg), Elee elmosolyodik, és ez a mosoly számomra nagyon sokat ér; többet, mintha Mario az egekbe magasztalt volna. Ő is örül. Finoman (és talán észrevétlenül) megsimítom az arcát.
Egy újabb póz jön; az arckifejezésem csalódott lehet vagy lemondó, Marionak mégis tetszik, nem szól be, én pedig bemagyarázom magamnak (mert ezt kell), hogy én mondtam nemet, én utasítottam el, és Eleenek újabb trükköket kell bevetnie, hogy elcsábítson... Arcpirító arcátlanság vele szemben, de ezzel inkább nekem kell megbírkóznom, és nem neki.
Mögém áll, a teste a hátamnak feszül, egyik kezét a vállamra teszi, másikkal hátulról ölel át, szoborként kéne állnom (ellenállnom) és nem hagyni, hogy hatással legyen rám, de ez lehetetlen, önkéntelenül csapok finoman Elee kezére, hogy "leállítsam" és ne simogasson tovább, mert "rossz vége lesz". Mario lelkesen csattogtat, és Eleet arra biztatja, nyúljon az alsómhoz és toolja lefelé...
- A figyelmed már ne a srácé legyen, koncentrálj a gatyájára, azt akarod megszerezni!- utasítja Mario, és ettől visszatér a realitás, valóban; nem én kellek, csak az alsóm. Már nem is tartok tőle, hogy erektálnék. Az jut eszembe, hogyan utasított vissza Elee..., a csalódottságomat használom fel, hogy visszatartsam a testi vágyaim (sikeresen). Közelharc az alsómért Eleevel. Mulatságos, mégis komoly, egyre inkább élvezem, a fényképezőgép peddig csak csattog.
Percekkel később Mario lép közelebb, és nagyot sóhajt:
- Fiam, magának vagy acélból vannak az idegei vagy őstehetség. Amikor majdnem szájon csókolta Eleet, azt hittem, el fogja rontani a napomat, de... - elhallgat, nem folytatja, mintha elgondolkodna, aztán összefüggéstelenül hozzáteszi- ...talán mégis tudom majd ezeket valamire használni.
És úgy hagy ott, mintha semmi sem történt volna. Elvonul, mint valami kiskirály. Kérdőn nézek Eleere: "ez mi volt?" Mindezek után rá bízom magam. Ő mégiscsak gyakorlottabb, mint én!
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Csüt. Dec. 25 2014, 11:08

A sminkszék háta kellemetlenül nyomja a hátam közepét, de mégis mosolyt csal az arcomra, mert a mai napig nem voltam egészen tisztában vele, hogy mennyire is hiányzott nekem ez a nyüzsgés. A kérdésem Josh felé gondolkodás nélkül, magától hagyja el a számat, és aztán figyelmesen hallgatom a választ. Mosolygok, mert Ő tényleg ilyen típusnak tűnik. Aki képes és szeret is így elszakadni kicsit a világtól. Jómagam milliószor próbáltam már, meditálva vagy anélkül, de nekem valahogy nem megy, vagy legalábbis nem élvezem. Ezerfelé jár közben az agyam és nem tudok a pillanatnak élni.
- Hát… Nem is tudom. – finoman megvonom a vállam, hogy ne zavarjam a lányokat a munkában – Azt hiszem egyetlen dolog van, amikor ki tudom zárnia világot, és akkor lovon ülök. Olyankor nincs más, csak a ló alattam, az összhang, a feladat. – elnevetem magam, mert hát ez nem egy szokványos válasz a kérdésre, de ha belegondolok, talán ezért nem is vágyom a lassításra. Napi szinten megvan az a helyzet, amikor ki tudok kapcsolni, és nekem ennyi elég.

Elkészülnek a rendelt képek, Mario hajlandó velem is foglalkozni kicsit, aztán irány a mélyvíz! Nem egyszerű a páros fotózás, mert itt már nem csak saját magadra kell figyelned, hanem a társadra is, hogy Ő is látszódjon, jól is nézzen ki, stb. De ezért van Mario, hogy igazgasson minket, ha valamit elcsesznénk.
A csókjelenetnél mintha szikrák pattognának, a levegő forró és száraz, és a fotó kedvéért át kell lépni egy határt. Egy határt, amin túl az ember már nem tudja kontrollálni, mit is tesz, most mégis meg kell tennünk. Van egy pont, amikor már annyira közel van az ajkam az övéhez, hogy normális, kameramentes környezetben innen már nincs visszaút. És most itt állunk, pengeélen táncolva, mert nem tudom, hogy Josh tud-e megálljt parancsolni magának. Hogy ÉN tudok-e gátat szabni az ösztöneimnek. Lehelete perzsel, de nem csukhatom be a szemem, abból csak baj származna, kényszerítem magam, hogy keressem ragyogóan kék szemeit, hogy azokban merüljek el, mert másban nem szabad.
Aprót hátralépek, amikor Mario végzett ezzel a témával és széles mosoly fut szét az arcomon, mert jó hallani, ha dicsér; nem szokása. Látom Josh arcán, hogy kissé nyugodtabb már, mint az elején, a dicséret neki is fontos, talán jobban kell neki, mint nekem, hiszen ez az első munkája, és ha nagyon keményen lenne fogva, nem hiszem, hogy vállalna másodikat. Bár ennyire nem ismerem, nem tudhatom, de ez az első gondolatom. Még szerencse, hogy nem vagyok valami jó emberismerő…
Mögé lépek, neki simulok, mintha visszatartanám attól, hogy elmenjen, mintha győzködném, hogy maradjon. Ebben elég jó vagyok, csináltam ilyet eleget és nem csak a kameráknak játszva. Hátába fúrom az arcom, és csendben elfojtok egy kacajt, amikor a kezemre csap. Nem lehet egyszerű dolga, és én nem könnyítem meg, de nem tehetek róla! Mario hangja ránt vissza a rózsaszín felhők közül, arcom megkomolyodik, mert nem vigyoroghatok teli szájjal, amikor épp elhagyni készülnek. Legalábbis nem ebben a mesében. Érzem, ahogy megfeszül a teste a kezeim alatt, és félek, valamit rosszul csinálok, fájdalmat okozok vagy kényelmetlenséget, gyorsan változtatok egy kicsit, meg hát Mario is mintha kért volna valamit. Hátának simulok, bal könyököm a bordái alatt támaszkodik, kezemmel felnyúlok a mellkasához, ujjaimat szétterpesztem, mintha minél nagyobb felületen szeretném tartani, hogy ne tudjon elmenni. Jobb hüvelykujjamat beakasztom a bokszer gumijába, ujjaim lenyúlnak a combjára, és míg a guminál lefelé tolom az anyagot, az ujjaim felfelé gyűrik. Arcomat a lapockájának támasztom, mosolyra húzom az ajkamat, és az utolsó kockánál egyenesen belenézek a kamerába. Látom, ahogy Mario leengedi a gépet, és már tudom, hogy ennyi volt. Elengedem Josht, és köntösömhöz lépek, belebújok. Hallom, ahogy dicséretet kap, és örülök neki, mert tényleg jó volt. Meglepően jó, kezdőhöz képest. Amikor a kedvenc fotósom magához int, meg sem lepődök azon, amit mond, csak szélesen mosolygok. Én is örülök, hogy vele kezdtem újra, de nem, nem kezdem újra, najó, az Ő kedvéért elmegyek néhány fotózásra, de csak akkor, ha úgy érzi, csak velem tudja megoldani. Gyors puszi az arcra, és már el is tűnik, hogy elkezdje a munkát a képekkel.
Látom Josh arcán az értetlenséget, és elnevetem magam.
- Nyugi, ez nála normális! Gyere, a csajok leszedik a sminket, aztán mehetünk is. – átkarolom a derekát, úgy irányítom vissza a magas székekhez - Szerintem téged majd fel fog hívni az a valaki, aki megszerezte neked ezt a munkát, én meg majd zaklatom Mariot, hogy megjelenünk-e valahol.
A székben ülve élvezem, ahogy a reflektoroktól felhevült bőrömet hűsítik a különböző krémek. Amíg Josh felöltözik, én is magamra rántom a civil ruhámat és csacsogok egy keveset a lányokkal, mielőtt elindulnánk.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Dec. 31 2014, 14:19

- Ó, valóban... Principessa, Django és... ó, elfelejtettem a többi lovad nevét- nyúlok (majdnem) a homlokomhoz, de a sminkes lány elkapja, és némán megrázza a fejét.
- Bocsánat- nézek rá bűnbánóan, de ő csak mosolyog, így jelezve, hogy nem történt semmi baj.
A tükörből ismét Eleere nézek, és felidézem azt a napot, amikor az istállónál találkoztunk. Elhiszem, hogy a lovakkal jól érzi magát, már akkor is észrevettem, milyen vonzalmat táplál a ló és a lovaglás iránt. Emlékszem, ahogy a lovaival kommunikált, ahogy bánt velük. És el tudom képzelni, milyen lehet, amikor lovagol, ráfeszülve a lóra... Szabadság, szerelem... Ó, ezt a lányt valóban nem lehet megkötni, ahogy a lovát is nehéz volt "megszelidíteni"... Kár, hogy nincs idő erről most többet beszélni, mert hív a kötelesség, de remélem, lesz még rá alkalom. Hiszen azt ígérte, nem hagy fel a leckékkel, kitanít, mint lovászfiút, és beavat a munka rejtelmeiobe, hogy ha megnyerném a szerepet, ne okozzak csalódást.
Szeretnék jó lenni, megfelelni, de Elee nélkül a maximalizmusom nem sokat érne... Néha azt sem tudom, mit kérnek tőlem, ő tolmácsol sajátos modorban, aztán őt fotózzák, majd a közös fotókra is sor kerül (a mi ötletünkre). Meglehetősen felperzsel a közelsége, azokat az emlékeimet eleveníti fel, amikor boldognak éreztem magam mellette. Abszolút ő irányít (néha Mario). Nehéz ellenállni neki, szándékosan terelem a gondolataimat, mert ha nem tenném... Ö, bajba kerülnék, bajba keverném a lányt is.
Érzem Elee közelségét, az érintéseit, még a mosolyát is érzem a hátamon (fura, de tudom, hogy mosolyog), s közben nekem úgy kell viselkednem, mintha érzéketlen bunkó lennék. Simogató keze alatt borzong a testem, meg kell állítanom (ekkor csapok a kezére), mert megint jönnek az emlékek, s már nem csak azok. A jelen éppen olyan nagy hatással van rám, mint az a nap, amit együtt töltöttünk. Éppen úgy izgat most is.
Mario leeereszti a gépét, és sajátos módon köszön el tőlünk, hirtelen sajnálni kezdem, hogy csak ennyi volt, közben pedig azt is érzem, hogy elfáradtam. Micsoda ellentmondás ez a testben? Egyetlen testben? Elleere bámulok, ő nevetgélve felel, öleli át a derekam, s mondja, hogy készen vagyunk, mehetünk. Jól szórakozik rajtam.
- Megmentőm vagy, köszönöm- ölelem át a vállát könnyedén, és megengedem magamnak, hogy puszit nyomjak a homlokára. Mennyivel többet szeretnék adni!
A sminkszobába vezet, a lányok gyors tempóban, mégis finoman törölgetik le rólunk a sminket. Bevallom, alig emlékszem valamire a fotózásból, annyira elkalandoztam közben. Egyre csak Eleen jár az eszem.
- Volna kedved velem vacsorázni? - kérdezem könnyedén. Beszélgethetnénk, mi volt a benyomása a fotózásról, megmagyarázhatna néhány szót, mit is jelent, további ötleteket adhatna, mit is kell másképp vagy jobban csinálnom... Épp úgy, amikor a lovakkal kapcsolatban tanított.
Ha a munkáról szeretne beszélni.
És titokban remélem, nem csak... Talán kiderül, gondolt rám, mióta nem találkoztunk. Szeretném hinni, hogy egy kicsit hiányoztam is. Azt hiszem, ennyi is elég lenne, hogy valamivel jobban érezzem magam. Mert most, hogy együtt voltunk, olyan lehetetlennek tűnik, hogy olyan bután váltunk el! Egy biztos: tisztábban látom már őt is, magamat is. Sebastian tanácsai megértek bennem; s tisztában vagyok vele, nem mehetek ajtóstól a házba. De ha nem csak szerepjátszás volt, ami a stúdióban közöttünk történt, mégis működik kettőnk között a "kémia". Így hívják. Nem csodának...
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szomb. Jan. 03 2015, 20:38

- Vigyázz, a… - nyúlok a keze után, de messze is vagyok hozzá, hogy elkapjam a kezét, és a lányok is szemfülesek. Halálosan ciki, de nem tudom megjegyezni a nevüket, annyira hasonlítanak egymásra!
- Fondante és Handsome. Nekik nem mutattalak be rendesen, azt hiszem… Ne haragudj! – kicsit összehúzom a szemöldököm, amiért persze azonnal rám szólnak, és igazuk is van. Nekem a lovaim különleges helyet foglalnak el a szívemben. Ők sosem fogják összetörni a már amúgy is összevissza toldozott-foldozott ketyegőmet, egyedül bennük bízom. Csak hajszálnyira vagyok egy macska beszerzésétől, de félek, ha egyet hazaviszek, jön a többi is, és akkor semmi sem ment meg attól, hogy ijesztő, macskás vénlány legyek, aki riogatja a gyerekeket az utcában. Brrrr! Pedig olyan kis cukik tudnak lenni, meg persze röhögni sem utolsó rajtuk, olyan kis bénácskák néha.

A fotózás visszarepít az időben, pár kép elkészülte után már egészen belemelegedek, visszajönnek az emlékek, a jól bevált mozdulatok és praktikák. Repül az idő, és mire igazán belejövök, már vége is a munkának. Mario azonnal elvonul, hogy gyorsan ellenőrizze a képeit; mindig viharosan távozik, azonnal munkához lát, de lévén hogy maximalista, Ő nem hibázhat, csak a modellek. Ezért fordulhat elő, hogy ha talál egy különösen rosszul sikerült képet, még elmenőben utánunk vághat valami gorombaságot. Azért persze remélem, hogy nem teszi majd meg, még ha van is egy-két rosszabbul sikerült kép, mert biztos van, még nem hallottam olyan fotózásról, ahol minden kép tökéletes.
- Mmmm, ne túlozz, még a végén elbízom magam! – nevetek és a vállának döntöm a fejem egy pillanatra, aztán észbe kapok, mert hát tulajdonképpen nem tudom, mit engedhetek meg magamnak. Nem szeretném, ha a közvetlenségemet félreértené, mert bár nagyon csípem, és szívesen vagyok vele, szívesen töltöm vele az időmet, de a randin kiderült, hogy kicsit másképp értelmezzük ugyanazokat a helyzeteket.
Gyorsan megszabadítanak minket a hamis vonásoktól, és végre ismét én nézek vissza magamra a tükörből; a jó öreg Elee. Babonából rákacsintok a tükörképemre, ezt még az első fotózásomon neveztem ki kabalának, és eddig bejött, hát most sem hagyhatom ki!
Fogalmam sincs, hány óra lehet, tényleg nem tudom, mennyit szöszöltünk a képekkel. Elrepült volna a fél nap? Egy fotózáson bármi megtörténhet, nem igaz? Félrebillentett fejjel nézek rá, kíváncsian, mert nem tudom, hogy ez „csak” egy vacsi, vagy esetleg egy újabb randi.
- Öööhm… - jesszus, már beszélni is elfelejtettem?! – Bocsánat, én csak… Szóval ez most… - ajkamba harapok, és inkább elhallgatok, mert úgy érzem, többet ártok, mint használok, hogy csak így dadogok. Szívesen elmennék vele, mert elég csúnyán ért véget a legutóbbi vacsoránk, nem szeretném, ha ez az emlék maradna meg bennünk, és jó volna kicsit tiszta lappal indulva csevegni, de ez csak akkor működik, ha nem tekintjük randinak, mert… Nos, akkor rám tör az elmebaj, és valószínűleg megint mindent elrontok, mint a múltkor.
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Vas. Jan. 04 2015, 03:15

Szóba kerülnek a lovai, hiszen azt mondja, neki ők jelentik a lazítást, és ezt el is tudom hinni (és képzelni is). Bár a lovai neve nem jut ezsembe (és valószínűleg nem is árulta el mindet), arra emlékszem, hogy több lova van, mint kettő. Majdnem belenyúlok a sminkembe, de Elee is, a sminkles lány is résen van, így esélyem sincs rá, hogy elrontsam a munkát, azonban a tükörben Eleere nézek, és mosolyogva mondom neki.
- Sosincs későn...- azaz, ha akarja, még ezután is mebutathat, hiszen lesz alkalmunk találkozni... Csak rajta múlik, hogy mikor. Én annyira nem akarom sürgetni, főleg nem azok után, ahogy elváltunk! Tudom, hogy szüksége volt (van) időre, és meglehet, még az sem fog változtatni az álláspontján... Tulajdonképpen most is hálás vagyok, hogy itt van, velem, segít, kedves; sokat jelent ez nekem.
A közs fotózásban egyre jobban érzem magam, elazulok (már amennyire a helyzet engedi), és annak ellenére, hogy féken kell tartani a testi vágyat, amit gerjeszt bennem, ott a szikra, szabályosan érzem, és azt hiszem, látja Mario is, talán nem véletlenül vet véget olyan hirtelen a fotózásnak. Elee szerint azonban jók voltunk, Mario is valami hasonlót morog, és mindenki elégedetten kezd el pakolni, hogy a mai melónak vége...
Elee pedig átkarol, és én is átölelem a vállát, összesúgunk, köszönetet mondok neki, édesen megköszöni, egy pillanatra nekem döntve a fejét. Olyan természetességgel csinálja, mégis megtorpan egy kicsit, legalábbis úgy érzem. Mint a puszinál, az épület előtt. Azt hiszem, értem, mitől van ez; attól fél, megint félre értem, ő ilyen közvetlen és kész, nincs ebben semmi személyeskedés, kitüntető figyelem. S már tudok olvasni belőle.
Így amikor kimosdatnak bennünket a festékből, s már saját ruháinkban állunk egymással szemközt, s mikor akadozva válaszol a vacsorameghívásomra, nyugodtan tudok neki beszélni:
- Ez most csak egy vacsora, Elee. Köszönetképpen, amiért segítettél- segítem ki kedvesen, mert nem szeretném, ha azt hinné, újra rá akarok rontani. Kétszer nem követem el ugyanazt a hibát. - Nora viszont biztosan örülne neked, így ha nincs ellenedre...
Félrebillentem a fejem, ahogy rá nézek. Nem valószínű, hogy a macskám kedvéért eljönne hozzám, és nem erőltetem a dolgot, ha nem akarja. Szívesen viszem bárhová, bár ha elegánsabb étterembe mennénk, annak inkább lenne randi szaga, mintha nálam kapnánk be valamit. Sebastiannak hála, mostanában mindig tele a hűtő. (És alternatívának még mindig ott vannak az utcai árusok; hot-dog, wimpi, hamburger... Nem túl zsíros ételek így este hat körül...)
- Szóval, rajtad múlik: mit ennél, hova menjünk?- kezébe adom a döntést, hogy érezze, övé az irányítás, nem terveztem előre semmit.
Vissza az elejére Go down
Elenore O'Hara
Vizuális kommunikáció
Életkor : 24
Foglalkozás : tanuló
Hozzászólások száma : 804

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Kedd. Jan. 06 2015, 21:35

Bennem lehet a hiba, mert az esetek nagy százalékában sikerül úgy csűrnöm a beszélgetést, hogy szóba kerüljenek a lovaim. Imádok róluk beszélni, napokig tudnék fecsegni és mesélni róluk. Még szerencse, hogy Josht érdekli a téma, vagy legalábbis úgy tesz, és tény, hogy tartom magam az ígéretemhez, hogy felkészítem a szerepre, ha szeretné. Nem fogok erőszakoskodni, de élvezem, hogy van tanítványom, ha nem is úgy, mint Hale. Vele amúgy is óvatosan kell bánnom, mert az apja simán kinyír, ha egy haja szála is görbül az ő pici lányának. Szóval… Igen, szívesen tanítgatom Josht.

Mario pont olyan viharosan távozik mellőlünk, mint ahogy bármikor máskor is tette, ez már nem fog megváltozni. De érthető is, hiszen elég keresett fotós, és neki is ugyanúgy 24 órából áll egy napja, mint bárki másnak. Egymáshoz bújva indulunk a sminkesek kezei közé, de egy kissé elbizonytalanodom, hogy ez milyen következményekkel járhat. Jelen esetben azt sem tudom, hogy én mit akarok, még mindig, és azzal sem vagyok tisztában, hogy Ő mit szeretne, vagy mit gondol, mert nem vagyok gondolatolvasó, és amúgy is hajlamos vagyok félreértelmezni a jeleket, vagy legalábbis belemagyarázni dolgokat dolgokba. Hű, anyám, de értelmes vagyok ma!
Hálásan mosolygok rá, amikor kihúz a slamasztikából, és valamilyen szinten meg is könnyebbülök, hogy nem randizni hív. Nem tudom, miért, de ha kikiáltjuk, hogy egy este randi, akkor tisztára kiakadok és összeomlok. Pedig elvileg egy sima vacsora és egy randivacsora között nem sok különbség van, csak annyi, hogy minek nevezzük.
- Ó, hát… - megköszörülöm a torkom, mert kissé elszökött a hangom, ami nem valami jellemző, de néha megesik – A kis Nora… Biztosan megnőtt! – mosolygok, és eszembe jut, hogyan is lett kóbor cicából jó sorsú házi kedvenc. Azért az nem volt egy rossz délután, eltekintve attól, hogy majdnem elsétáltam Josh mellett. De hát ki öltözik be koldusnak? Majd egyszer megkérdezem, hogy mi volt a cél. Ha már nem lesz kínos…
- Tulajdonképpen most nekem kéne… De nincs otthon csak mirelit kaja. Nem vagyok egy konyhatündér… - felhúzom a vállam, kicsit bűnbánóan, mert elég sok mindenben jó vagyok, ami a konyhában történik, de az nem a főzés. Ha értitek, mire gondolok… - De… Vehetek pár cuccot, és akkor… Akkor is a tűzzel játszol, lehet, hogy megmérgezlek. – elnevetem magam, mert mondjuk millió recept lapul otthon a fiókban, mindig is meg akartam tanulni főzni, de… Hát, sosem volt kinek.
- Ha nem kockáztatnál, akkor szívesen meglátogatnám Norát… - nem tudom, hogy ez mennyire etikus. Hozzá vagy hozzám, igazából egyik sem kimondottan jó ötlet, de mégis… Nem mondhatnám, hogy közömbös vagyok, csak… A francba is, semmit sem tudok! Már nem emlékszem, milyen szerelmesnek lenni, de tudnám, ha az lennék, nem igaz?
Vissza az elejére Go down
Joshua McBridge
Városlakó
Életkor : 26
Foglalkozás : mikor mi
Hozzászólások száma : 1633

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Szer. Jan. 07 2015, 17:47

Összességében a fotózás remekül megy. Nem mondom, hogy nincsenek vágyaim (és érzéseim) Elee irányában, de semmivel sem mutat többet, mint amennyit eddig mutatott. Kedves és közvetlen, mint mindig, és rendkívül segítőkész, amiért én csak hálás lehetek neki. Elvarázsol ez a lány, süt belőle az erotika, meglepően nehéz koncentrálni arra, hogy amit csinálunk, az munka. De ahogy a reflektorok tüzében, úgy magunkra maradva is fegyelmeznem kell magamat, mert ezt kérte tőlem Elee, én pedig megígértem neki.
Meghívom vacsorázni, és közben meg is nyugtatom, hogy szándékaim tisztességesek. Ha kell az a három lépés (vagy egy), hát ott lesz. Igazából semmi újat nem tudnék neki mondani, ami feszített, azt már elmondtam neki, a lényeg nem változott, és az sem valószínű, hogy ő azóta meggondolta volna magát. Szóval... Csak lazán. Könnyedén. No para... Meglepetésemre, mintha Elee lenne kissé izgatottabb (feszültebb?). Mégsem mond nemet.
- Hát, a tenyeredben már valóban nem férne el- nevetem el magam.
Emlékszem, milyen kis szőrgombolyag volt, amikor hazavittem. Szinte merő egy reszketés volt az egész cica. Félénk volt és szeretetéhes. Bár utóbbi tulajdonságát nem nőtte ki, már cseppet sem golyócskára emlékeztet, megnyúlt, fürgébb és ügyesebb lett. De azért még kölyök, édes kismacska, éppen olyan ennivaló, mint korábban.
Hogy Elee válláról levegyem a terhet, rá bízom a választást, merre induljunk, hova menjünk, mit együnk. Az a célom, hogy jó hangulatban teljen az este. Igen, örülnék a társaságának, örülnék, ha gondtalanul tudna velem beszélgetni. Csak egyetlen témát kell kerülni.... Menni fog!
- Ugyan, ne hülyéskedj már- nevetek, ahogy arról beszél, milyen konyhatündér ő. De most nem az a cél, hogy zavarba hozzam, vagy hogy lefárasszam, olyan dologra kényszerítsem, amiben nem érzi magát elég ügyesnek. Mellesleg, nem is várok viszonzást azért a vacsoráért.
Igyekszem tényleg nagyon laza maradni (természetes, ahogy Sebastian mondaná) és nem túlgondolni mindent. Igazán most úgy viselkedem, mintha Sebastian állna velem szemközt, őt hívnám vacsorára. Egy jó barátom. Sebastian vagy Elee...
- Semmiféle kockázatot nem rejt, ha meglátogatsz... azaz Norát- mondom, s megint nevetek. Ha már a macska szóba került, neki nehezebb ellenállni, mint nekem, magam is jól tudom. Abba a macskába mindenki beleszeret, olyan ennivaló.
Felajánlom a karomat, hogy így menjünk le a lépcsőn, most már nincs akkora forgalom ott sem, simán elférünk egymás mellett, és közben beszélgethetünk is, hisz nincs bennem a lámpaláz, mint idefelé.
- Hogyan jöttél? Hívjak taxit? Autóval vagy?- kérdezem. A saját autóm otthon pihen a garázsban, a gyógyszer miatt (és attól tartva, hogy elkések), nem akartam vezetni. Talán mégis jobb lett volna, akkor feltehetően nem tévedek el, hiszen megnéztem volna a térképet... De ez már a múlt, és a lényeg, hogy nem lett nagyobb baj. Hála Eleenek.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: A fotóstúdióban (Elee és Josh)   Today at 15:27

Vissza az elejére Go down
 

A fotóstúdióban (Elee és Josh)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 4 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2, 3, 4  Next

 Similar topics

-
» Ki(be)rúgni abból a bizonyos hámból - Seb & Elee
» Psyco in the school - Elee & Mark
» Az első nap! ~ Josh && Suzy
» Ha kell egy jóbarát ~ Josh és Seby

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: Hogy mire vagy jó... :: Munkahelyek :: Archívum-