Végtelenül áramló energia. Ez az, ami áthat, ami elkap, ha mikrofon kerül elém a stúdióban, vagy ha fellépek a világot jelentő deszkákra, de akkor is, ha csak otthon veszem magamhoz a hangszert. A zene, a műsor, a show mindig felpörget, kifordít önmagamból, szétszed és újra összerak. Most is élő energia bomba vagyok, hiszen a színpadon állok. Hogy egy füstös kis hollywoodi klub és csak egy előzenekarban játszom? Nem számít, mint ahogy az sem, hogy beugró zenész vagyok a bandában a ritmusgitáros/énekes helyett, nem lényeg, hogy ez kis "dicsőség", nem zenészként képzelem el a karrierem. De a zenélés akkor is a szenvedélyem, a mozgató rugóm, egyik kedvenc időtöltésem, épp ezért most, itt, a kissé zsúfolt péntek esti közönség ellőtt most enyém a világ. Igen, enyém a világ és úgy is viselkedem: a szám végén elkapom a mikrofon állványt míg másik kezem a hangszer nyakán fogják le a húrokat, majd megszólalok. - Az utolsó szám következik Hollywood, szóval mindenki nézze meg, hogy maradt e még egy kis whisky az üvege, vagy pohara alján! - gyakorlott, rádiós gyakorlaton edződött hangszín és erő jön a hangomból. Nem vagyok egy énekes talentum, de értékelhetőt nyújtok, a koncert program pedig rám szabott dalokból állt, akárcsak az, amit most jelentettem be, mint utolsó dalt, a Whisky in the Jar-t a Metallicától. Visszaengedem az állványt, megállok kisebb terpeszben, s míg fejem kicsit hátrahajtom és rakoncátlan barna tincseim kirázom szememből, belecsapok a gitárom húrjaiba, majd ezzel indul is a dal. Újabb energia bomba a közönség felé, mert ha nem is egy gyors szám, átéléssel játsszuk, én is végig vigyorgom az egészet, ha tehetem. Amikor énekelnem kell, egy helyben üti az ütemet a bal lábam, miközben a közönséget szuggerálom, ellesve ezáltal a trükköt a nagy múltú és nagy nevű Ramones-től. Természetem szerint persze leginkább női arcokon akad és áll meg szempárom, mintha mindig kicsit csak nekik énekelnék, csak nekik szólna a dal és nem, nem csak az első sorra koncentrálok, hanem addig, ameddig ellátok, hogy aki a terem hátuljában áll, az is megszólítva érezze magát. A refréneknél persze generálom egy-egy intéssel az együtt éneklést is, váltogatnia sorokat a közönséggel, érezzék csak maguk bevonva. És amikor nem kell énekelnem, akkor engedhetek a ritmusnak, jöhet egy kis fejrázás, együtt zenélés a többiekkel egymással szembe állva, némi közös színpad mozgás, a szám végén az utolsó hangot kitartva pedig gyorsan végig is szaladok a kisebb színpad vonalán, lepacsizva az elől állókkal, majd vissza a mikrofonhoz. - Ez volt ma estére a Colorado! Sziasztok! - intek még búcsúból, majd irány hátra az erősítőhöz, inni egy kortyot és kihúzni a gitárt, a főzenekar mindjárt kezdi a beállást. Elégedetten fújom ki a levegőt és eligazgatom kicsit magamon a fekete ujjatlan felsőm, ami áldásosan emeli ki sok év alatt edződött egészséges mértékű izomzatom, mert a gitár kicsit felgyűrte, így visszahúzom, hogy takarja a világoskék farmernadrágom övét. Ruha után pedig a kötelező hajigazgatás, na nem mintha használna rakoncátlan tincseimnek...

Szeretem a péntek estéket, még ha én nem is megyek bulizni. Tudom, hogy mindenek vége, legalábbis a héten. De most adódott egy tökjó alkalom, ahol ugyanis elmehetek én meg párhaver egy koncertre, ráadásul VIP jegyekkel. Csak egy probléma van az egésszel, nem tudtam senki elrángatni magammal. Pedig tudom, hogy szeretik ezt a zenekart, de vagy elígérkeztek máshova, vagy csak nem volt kedvük eljönni.
Így történt az, hogy most egyedül bulizom, itt egy csomó emberközt. Ez olyan szomorú, olyan mintha nem lenne egy barátom sem, pedig nem így van. Itt ülök az egyik széken egy fekete rövid farmernadrágba és egy a banda logójával ellátott trikóba. Hajamat felfogtam egy laza lófarokba, mert tudtam, ha nem így teszek megsülök.
Rajtam kívül még több száz ember tartózkodik itt, nem kicsit van fület hangulat. De így egyedül csak nem olyan jó, pedig aztán most tényleg nem állíthatna le senki. Így aztán eldöntöm magamban, hogy az előzenekar után bemegyek a backsatge-be. El tuti nem küldenek, de ha mégis megpróbálkoznak vele megmutatom nekik a jegyemet.
Rendelek a bárpultnál még egy koktélt, miközben a banda játszik valami, amit nem ismerek fel.
Ahogy kortyolgatom az italom bejelentik, hogy következik az utolsó szám. Szépen lassan elkezdek készülődni, hogy bemegyek a színpad mögé, mikor egy ismerős dallam csendül fel. Ááá egy jó régi Metallica szám, azt hiszem, hogy a Whisky in the Jar. Régen hallottam már. Muszáj felállnom a székről és táncolnom, a koktélom persze egy perce sem teszem le a kezemből. Első a biztonság, nehogy vese nélkül keljek fel reggel.
Vége a számnak, az utolsó kortyokat is megittam, így indulhatok. Gondoltam leszek olyan jó fej, hogy viszek egy sört a zenekar énekesének, néha túl önzetlen tudok lenni. Meg hát gondolom neki is jól eshet egy jól behűtött sör.
Kikérem a piákat és egyszerűen csak oda sétálok a sráchoz.
- Szia! Ez a tiéd.
Oda nyomom az üveget a kezébe.
- Gondoltam jóleshet.
Mondom, aztán meghúzom az én piám.

Amíg az ember a színpadon van, övé a világ. Amikor lejön róla, akkor is így marad még ez, hiszen a deszkákon a világ maga összezsúfolódik egy akkora ponttá, ami csak a közönséget jelenti, minden elfér könnyedén a legkisebb helyen. Ahogy hátra lépek az erősítőhöz, hiába akasztom le a hangszert a nyakamból, még mindig tart a pezsgés, a pörgés, az energia ott áramlik körülöttem és bennem. Azonban most még nincs idő elengedni magam: egy gyors korty után irány hátra, hogy a motyóval foglalkozzunk. Nagy meló nincs, mert a főzenekar volt olyan kedves és engedte, hogy használjuk a cuccaik java részét, de a dobszerkó a bandáé, szóval azt segítek hátra cipelni, mindenkinek jut belőle valami, én a pergőt viszem a saját hangszerem mellett. Megyünk hátra a backstage helyiségbe, vagy öltözőbe, bár annak nevezni túlzás, hiszen van itt minden: zenészek, szekrények és fogasok, tükör, kanapé, de sok színpadi motyó is, keverők, erősítők, hangládák és még lehetne sorolni, de ebben a káoszban úgy is képtelenség lenne mindet előszámolni. - Hali! - köszönök vissza a leányzónak, aki ebben a pillanatban toppant be "hozzánk". A hangjából gondolom, hogy lány, merthogy egyelőre háttal vagyok neki, amíg leteszem a hangszert a tokjába, de aztán meg is fordulok. - Oh, köszi, igazán kedves. - villantok rá egy széles és hálás mosolyt. Lehet, hogy megnyerő is, de most tényleg csak a hála van mögötte igazából. Meg is ragadom az üveg nyakát. - Egészségedre! - emelem meg felé koccintásra, majd nyelek is egyet. Lehet a hangszálaimnak nem fog jót tenni a hirtelen hideg, de teszek rá. Nem vagyok profi énekes, nem csinálom ezt gyakran, szóval nagy gáz nem lesz belőle, a rádiós duma meg megy enyhe torokfájással is. - Megtudhatom kedves jótevőm, hogy mi a neved? - villantok fel egy újabb mosolyt a korty sör után s itt már inkább a megnyerőségé a szerep, főleg, hogy azért meg is nézem magamnak a leányzót. Mindenképp pozitív, hogy bár a főzenekar pólója van rajta, azért hozzánk is idejött. Mondhatni hízelgő. Lazán a vállára teszem a kezem és a kanapé felé fordítom. - Ha van kedved bulizhatsz itt hátul velünk.

Meghúzza a sört, velem együtt. Nem szeretem a túl hideg dolgokat, de itt van vagy 30fok. Hogy lehet ennyi embert beengedni egy ilyen kis helyre, na mindegy legfeljebb megsülök az est végére.
- Lana.
Vetek én is rá egy mosolyt.
- És téged?
Nézek rá még mindig mosolyogva és egy kicsi félredöntött fejjel.
Gyengéden a vállamra helyezi a kezét.
- Persze.
Miután kimondom lehuppanok a kanapéra és megint iszom egy kortyot. Nem rossz ez a kanapé, szívesen vennék egyet otthonra, csak az a bibi, hogy nem gondolom, hogy gyártanak még ilyet.
A srác felé fordulok, és most teszem fel azt a kérdést, amit biztos halott már ezerszer.
- Mióta zenélsz?
Bár én is tudnék hangszeren játszani, de mentségemre legyen szólva én próbálkoztam. Arról nem tehetek, hogy nincs hallásom. De legalább segíthettem egy kisfiúnak, avval, hogy oda adtam neki a gitárt, amit én szobadísznek használtam jó pár évig.
Kiiszom az üvegből a piát.
- Meghívsz?
Mutatom fel neki az üres üveget.

-Én pedig David, de szólíts csak Dave-nek. - mosolyodom el, hiszen a koncerten volt név szerinti bemutatása a bandának, de csak így illik a dolog. Na meg az is lehet, hogy akkor kevésbé figyelt, elvégre mégse mi voltunk a főbanda és a pólója alapján leginkább az érdekli őt, bár sose lehet tudni... kifejezetten bájos, ahogy így oldalra dönti a fejét s jobban felfedi hófehér nyakát. Oké, talán jobban elidőzött a tekintetem, irány vissza a szemeihez, majd a kanapén kötünk ki, itallal a kezünkben, továbbra is s én újfent meghúzom az üveget, ne maradjak le tőle, bár ő korábban kezdte fogyasztani. - Láttalak az utolsó számnál a színpadról, egész jól nyomtad a táncot. - vigyorodom el újfent, hiszen mindig jó látni, ha sikerül átadni a lendületet a közönségnek. A magam részéről pedig szeretem megfigyelni ilyenkor kicsit az embereket, mert ez nagyobb elismerés, mintha utána tapsolnak meg. Ez adja egy produkció igazi értékét és mérlegét. - Még gyerekkoromban kezdtem, de komolyabbra csak tinédzser koromban fordult... na nem mintha ebből akarnék megélni, ez csak hobbi, és most ideiglenes póttag vagyok itt a Coloradóban. - magyarázok türelmesen, hiszen ez alap kérdés, kezdő zenészeknél, zenekaroknál mondhatni indító interjú kérdés, hivatalból nekem is kellett már feltenni tanulmányaim révén.Az üres üvegre és az indirekt kérdésre kicsit felszalad a szemöldököm. - Aha, de remélem nem bánod, ha nem sört hozok, jobb lenne valami más. - kiiszom a magamét gyorsan, majd megyek is ruganyos léptekkel. Persze ha sört kért, vagy más kérése volt, azt figyelembe vettem és aszerint rendeltem, de ha nem, akkor rövid időn belül egy üveg rummal és egy üveg kólával, na meg két pohárral térek vissza, nem látom értelmét, hogy örökké szaladgálni kelljen innen. Szóval újra itt vagyok, öntök a poharakba fele-fele arányban keverve az italt, majd átadom neki és a magaméval lazán lehuppanok mellé, egyik karom kényelmesen átdobva a vállán. - Van kedved egy kis játékhoz?

- Oké Dave.
Bólintok egyet. Bár tudhattam volna, mert szokás név szerinti bemutatás, de nem értem ide az elejére. Nem csoda, lány vagyok sokat készülődök, és erről nem tehetünk, ez benne van a génjeinkbe.  
Ahogy oldalra döntöm a nyakam, figyeli azt pármásodpercig, megengedek magamnak egy halvány kis mosolyt. "Bírom", hogy a fiúk csak úgy végignézhetnek a lányokon, és ez általában tetszik is nekünk, nekem általában nem jön be. De ő nem túl hivalkodóan teszi ezt, nem megy át a határon, amiért elnyerte az ezért járó tiszteletem.
Picit hátradöntöm a fejem és egy halkabb nevetés hagyja el a számat.
- Gondolom milyen szórakoztató lehettem.
Mondom széles mosollyal a számon. Egyáltalán nem tudok táncolna, társastáncra jártam, de nem szerettem. Ezért nem sok minden maradt meg bennem, de legalább a ritmus érzékem fejlődött. Na meg nem is vettem sok hasznát most ebben a helyzetbe, hiszen metálra nem nagyon lehet társastáncot táncolni. Na meg kivel tetem volna?
Bólogatok.
- Értem. És akkor miből szeretnél megélni? Persze ha csak nem tolakodás.
Tényleg érdekel, különben nem kérdezném. Lehet, hogy valamilyen menedzser lesz, vagy az, esetleg egész más. Vajuk be Los Angeles sokszínű város, és viszonylag könnyen lehet állást találni. Nem mondom, hogy állom állásokat, de meglehet belőle élni.
Látom a reakcióját a kérdésemre. Tudom-tudom, de na én is meghívtam őt, bár igaz ő erről nem tudott, de akkor ő miért ne hívhatna meg. Még ha így is teszi azt.
- Tőlem bármit hozhatsz.
Rántom meg egy kicsit a vállam és vettek rá egy széles mosolyt.
Visszatér a kezében egy üvegrummal és kólával. Enyhén bólogatok, jó választás. Bár nem a szívem csücske a rum, de kólával egész jó.
Belekortyolok a poharamba, a kezével mit sem törődöm, míg nem olyan helyre nyúl ami zavarna.
Kérdése meglep, elgondolkozom rajta.
- Benne vagyok.
Leitatni úgysem nagyon tud, megvagyok edződve, vagy legalábbis voltam.

Amikor Lana nevet, kis nevetés az én ajkaimat is elhagyják, de utána azért nem késlekedem tudtára hozni, hogy nem kinevettem. - Nem szórakoztató volt, inkább csak jól esett nézni, hogy valaki elengedi magát és teszi, amit a zene diktál számára, nem csak bólogat, vagy a kezét emelgeti. Innentől kezdve marhára nem érdekel, hogy milyen tudás áll a dolog mögött. Jól mozogtál és jó érzékkel, ez a lényeg. - ez egy rock koncert volt, nem bécsi keringőt vár az ember a közönségétől, hanem azt, amit Lanán is láttam: az átélést és önfeledtséget. - Nem tolakodás és nincs ebben nagy titok. Egyelőre egyetemre járok, és rádiós szakember leszek, elsősorban műsorvezető, de a szerkesztés se idegen tőlem... - részletezem a helyzethez mérten kellő mélységgel terveim. - És te mi jóval foglalkozol? Tanulsz még, vagy valami más? Mondjuk egy ilyen bájos arcot el tudnék képzelni modell fotózásokon... - húzódik csibészes félmosolyra a szám és egy aprót rá is kacsintok, hiába van éjszaka és megy az alkohol, a mérsékelt bók a célra vezető. Nem szoktam kiskanállal mérni, de a palacsintát se szabad egy full üveg juharsziruppal nyakon önteni, az ilyesmit is jól kell adagolni. Nem nyomulok kétségbeesetten, csupán a határozottságot és lazaságot igyekszem ötvözni, akkor is, amikor visszatérve hozom az italokat, öntök, majd mellé ülök, diszkréten vállára téve a kezem. Lehet ezt is bunkón és rosszul csinálni, de én figyelek rá, hogy a gesztus csupán egy kis plusz testi kontaktus legyen: a közvetlenség és figyelem jele, a többiek felé pedig annak, hogy köszi, de mi most ketten elvagyunk, nem kell harmadik meg negyedik kerék. - Oké! Mit toljunk? Én még soha, vagy klasszikus felelsz-mersz? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, majd kiürítem a poharam jóleső sóhajjal kísérve. Aztán töltöm is a következőt, a játékra üresen ne maradjon a pohár. Most Lanánál a választás lehetősége, sőt a játék megkezdéséé is, gondolom elérti ezt kérdésemből.

- Jó látni, hogy ennyire figyelsz a nézőidre.
Kevés embert láttam aki úgy tett volna mint ő, pedig ismerek egy pár előadót. A legtöbben már csak arra mennek rá, hogy minél ismertebb legyen, nem arra, hogy szeresék is. Nem figyelnek a közönségre, csak jobb estben énekelnek és kész. Nagyon rossz látni egy előadón azt, hogy unja már az egészet, vagy flegma a saját rajongóival. Ez egyszerűen elszomorít.
- Érdekes lehet rádiónál dolgozni.
Sok embert ismerhet meg, ráadásul áttudja nekik adna azt a tudást amivel ő rendelkezik. Jó példát mutathat bizonyos szituációkban, ami nem kevés hallgatóhoz jut el Nap mint nap.
- Beletrafáltál. Szoktam modellkedni, de ez inkább csak egy kiegészítő állás.
Ami persze jól fizet és egy csomó ismerőst szerezhetek, akik még jól jöhetnek.
- De amúgy én is egyetemre járok. Speciel színésznek tanulok
Mélyítem egy kicsit a dolgot. Szeretem ezt a szakot, persze nehéz, nem is kicsit. Főleg mikor egyik napról a másikra kell megtanulnom egy nehéz szöveget, de legalább van benne kihívás.
Jól csinálja, nem nagyon nyomul, csak úgy finoman. Minden srácnak példát kéne vennie róla. Nem kell nyomulni, az csak elijeszti a lányokat. Inkább szépen finoman, lassan, alig észrevehető módon. Ha tetszik, lányosan.
Picit félre húzom a szám miközben gondolkodom.
- Én még soha...
Kezdem rögtön a játékot.
- Nem füveztem.
Kíváncsi vagyok a reakciójára.

- Az ember a közönségnek játszik és nem önmagának. Ha figyelsz a közönségre, akkor tudod a visszajelzéseket is értékelni, tudod mi az, amit szeretnek, mi az, amin javítani kell. Még az utcai kalapozásnál is fontosak ezek a szempontok, nemhogy egy nagyobb közönség esetén. - a magam részéről olyan zenekarok koncertjeire járok szívesen, akik közönség centrikusak és az általam kedvelt műfajokban ez szerencsére az esetek többségében adott is. - Nem mondanám, hogy unalmas munka, valóban. - bólintok szavaira. - Persze mindennek van árnyoldala, végső soron minden "csak" munka, de ha az ember szereti, ez nem számít. - nyilván van sok olyan ember, aki nagy anyagi haszonért se vállalna el olyan munkát, amit én igen. És nem is mindenki alkalmas mindenre, szóval ez így is van jól. - Csak nem hagyott cserben a szemem akkor. - vigyorodok el. - Bájos arc, megfelelő alkat, magazinba való. - ecsetelem könnyedén, mintha az időjárásról lenne szó, s még a szavaimat betetőzendő, mutatóujjam könnyedén végigszalad álla alatt. - Színésznek? Remek, sok sikert hozzá. - simítok végig hajamon szavaim kíséretében. Azt meg kell hagyni, ebben a városban nincs hiány színészekben, vagy színésznek tanuló fiatalokban, szóval komoly versenyre készülhet a lány, de ezt minden bizonnyal tudja, ha meg nem, akkor majd megtapasztalja... én most nem akarok erre kitérni, hiszen nem karrier tanácsadásra ültünk le, hanem egy péntek esti partyzás kellős közepén vagyunk, így abba az irányba terelem az eseményeket alkohol és játék segítségével. - Erre iszok. - jegyzem meg mosolyogva, ami annak a jele, hogy bizony volt közöm ilyen megmozduláshoz. Az már más kérdés, hogy egyetlen eset volt és nem lett belőle rendszer, de hát ez már nem a játék része... az viszont igen, hogy letolom az italt, majd öntöm a következőt. - Én még soha nem meztelenkedtem nyilvánosan. - dobok be végül olyat, ami kellemesen érdekes, de nem is a "legharapósabb" téma.

Mosolyogva bólogatok, jó látni, hogy ennyire tudja mi a jó közönségnek. Látszik rajta, hogy szereti azt amit csinál. Ritka, jó hozzáállása van.
- Mindig érdekelt, hogy menyire lehet nehéz egy rádiósnak.
Gondolom nagyon, hajnali kelések és vagy éjszakába nyúló munka. Ráadásul nem lehet könnyű az eszközöket használni sem, gondolom én. De tényleg jó melónak hangzik, talán majd ha nem jön be a színészkedés, ami lehetetlen.
Bólogatok, egyet értek vele. Minden csak munka, de ha szereti az ember, akkor egyben lehet ez a hobbi is. Nekem nem kis szerencsém van, hogy rögtön megtaláltam az álomállásom. Ez sok embernek adatik meg, keresgélnek és tanulnak, de végül nagyon sokan nem találják meg és tényleg csak munkának tekintik. Ami bele is pusztulhatnak, ha nem szeretik és plusz ha még egy olyan főnököt is kap ki.
Egy laza mosollyal reagálom le a mondatát és iszok egy kortyot. Bírom a stílusát, szépen finoman, úgy is leállítom ha túl messzire menne.
Mosolygok és mélyen belenézek, ahogy végig simítja ujjával az állam alatti kis részt.
- Mondhatom tudsz bókolni. Kitől tanultad?
Volt egy kis irónia a hangomba.
- Kösz.
Nem lesz könnyű, de volt már szerepem, szóval ha megkapom a diplomát, könnyebb lesz. De ha nem jönnek be a számításaim, maradok a modellkedésnél, az tuti karrier.
Nem lep meg, hogy füvezett, gondolom nem büszke rá, én sem lennék az. De bevallja, amit becsülök benne.
Kiiszom a poharam tartalmát, majd kicsit félre húzott szájjal nézek rá. Igen volt rá példa, hogy nudiztam, de mentségemre legyen nem láttam, hogy vannak ott mások is.
- Én még soha nem vetkőztettem le mást.

- Igazából, annyira, min bárki másnak: ez is egy munka. Bárki, aki olyan munkakört tölt be, amiben beszélni kell, hasonló nehézségekkel küzd: nincs rossz kedv, a terhelés nem tesz jót a toroknak, de bele lehet jönni, meg lehet edződni. - vonom meg a vállam, hiszen nm kíván szélsőséges képességeket, egy rádiós műsor vezetése azért nem gyöngyhalászat. Még jó. - Na meg ott a rendhagyó munkaidő, de az se nagyon más, mint bármi, amiben van délelőtti meg esti műszak... legfeljebb itt nincs nagyon műszak csere-bere, mindenki beáll arra, ami az ő asztala. - igen, ha valaki a reggeli műsorban van, kicsi az esélye, hogy átrakják éjszakásnak. Nem futószalag ez, hogy ide-oda lehessen a munkásokat pakolni. - Csak jön az ihlet és kész. - vonom meg a vállam és igyekszem kizárni az iróniét, amelyet azért megéreztem szavaiban. Viszont hiba lenne ezt kimutatni, vagy felvenni. Szurkálódjon csak, ha jól esik neki. Bár a felmenőim között nincs se elefánt, se rinocérosz, azért vastag a bőr a képemen... egyébként is, a leányzó színésznőnek készül, ott meg bírnia kell a kiképzést, szóval nem lep meg az apró visszavágás. Pontosan tudhatja ő is, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen a filmek Mekkájában a hasonló ambíciójú emberek rettenetes tömege tolong. Végül jöhet a játék, amit meg is kezdünk, de ahogy nézem, ennek a vége az lesz, hogy kiürítjük az üveget. Ami persze csöppet sem gond. - Le akarsz itatni! - nevetem el magam az ő mondatára, majd lehúzom poharam tartalmát és öntöm az újat. - Én még soha sem tetováltattam magamra. - dobom fel neki egy labdát arcomon egy mosollyal. Persze, anyám tetováló, de ahogy gondolom, amiket eddig feldobott, azokkal úgy volt ő, mint a tetoválással: tagadásba bújtatott beismerés.

Bólogatok, elhiszem, hogy nehéz lehet. Már csak abból kiindulva, amit csinálok. Bár igaz, hogy a színészet nem monoton munka, de fárasztó. Nem csak a szöveg tanulása, hanem a néha napi éjszakai munka, sőt a fizikai terhelések is. Bár hozzá kell tennem, hogy sokan használnak kaszkadőrt.
- De legalább az arcod nem kell adnod.
Ennek lehet előnye is, meg hátránya. Nyilván a legtöbb ember csak a hangjáról fogja megismerni, így mondhatni nem lesz az arca híres, csak a hangja.
- Persze nem arról van szó, hogy nem vagy helyes, sőt. Csak érted, ha valamit nem úgy csinálsz ami a hallgatóknak nem tetszik, még mindig van lehetőséged újra kezdeni, más néven,
Ki tenne ilyet? Azok biztos nem akik azért csinálják, hogy szórakoztassák az embereket, és nem azért mert sok pénzt akarnak szakítani.
Elmosolyodom a válaszán. Nem reagál a válaszom stílusára. Szeretek csipkelődni, a természetem is ilyen, de a vörös szőnyegen is így beszélünk egymással. Bár be kell látnom, hogy nem minden színész ilyen, vannak köztük normálisabbak és bunkóbak is. Speciel én kedves vagyok azzal aki velem is más, csak a bunkókkal beszélek én is más stílusba. Ez az élet, muszáj ilyenek lenni, nagy a verseny.
Széles mosolyt vetek rá.
- Lehet.
Vallom be őszintén. Hát na, de nem ez a lényege a játéknak? Lehet, hogy kiiszunk még egy üveg rumot, bár még essem fogyott ki.
Megrázom a fejem.
- Nem iszom.
Mindig akartam egy tetkót, de még nem sikerült megtervezni, hogy milyen is legyen.
- Én még soha nem voltam együtt vad idegen emberel.

- Kétségtelen, viszont ha olyat csinálsz, ami annyira felhívja rád a figyelmet netán negatív módon, akkor a hangod ismerete is okozhat gondokat. Nincs teljes arctalanság és újrakezdési lehetőség. - márpedig egy rádiósnak példásan ügyelni kell arra, hogy mit mond. Többnyire élő egyenesben beszél és nincs sok gondolkodási idő, már-már ösztönösen kell a helyes szavakat használni és józan döntéseket hozni, lehetőség szerint egy fontos embert sem megsérteni. De logikus a felvetése, csak sajnos nem olyan világot élünk, ahol egy nagy balhét nem kapnak fel, vagy csak úgy elfelejtenek. Persze megjegyzése, miszerint azért nem gond, hogy ő nem csak a hangomat hallja, hanem esztétikailag se nyújtok előnytelen látványt, csak egy aprót kacsintok rá. - És mit nyernél azzal? - folytatom a játékot egy kérdéssel. Na nem az ivóst, hanem a meghúzódó közjátékot, mert így sokkal izgalmasabb a dolog. De persze azt se hanyagolom el, amibe belekezdtünk: állítok, majd figyelem a reakciót s ennek köszönhetően megtudom, hogy Lana nem rendelkezik tetoválással. Manapság nem ez a gyakori, ami azt illeti... Alapvető, hogy nem ítélem el az ilyesmit, de az is igaz, hogy nem minden formájával értek egyet. Például a szereltek xy tetoválások. A szerelem jön-megy, de a varrat marad. Aztán lehet javítgatni. Nevetséges. - Mi számít vadidegennek? - teszem fel a kérdést, de ettől függetlenül azért iszom, majd újra töltök. A vadidegen sokat jelenthet: valaki számára az is az, akit egy este ismersz meg, majd alakul némi kaland... vagy az a vadidegen, akit csak meglátsz, lekapsz, de a nevét se tudod... mind a kettő idegennek mondható, de az első eset az, ami megtörtént, a második személytelenségét kifejezetten nem állhatnám.

Bólogatok. Megértem miért mondja ezt, példát kell mutatnia több ezer embernek. Ritkán vághatják meg az adásokat, így nincsen lehetősége második lehetőségre. Vagy legalábbis épp elméjű embernek nincs második, harmadik meg negyedik esélye. A legtöbb rádiós azért csinálja mert szereti a munkáját. Persze ő erről sokkal többet tudna mesélni mint én, és végül is mesélt is.
Felröhögök, persze nem olyan átlagosan, ezt most lányosan kell megtennem. Nem mintha nehéz lenne a számomra, csak általában nem így nevetek.
- Csak vicceltem, de ha gondolod tényleg leitathatlak.
Nem volt ilyen szándékom, egyszerűen csak ezek a kérdések ugrottak be hirtelen. Nem tehetek róla, de szívesen leitatnám magam. Régen voltam full részeg, annyira azért most sem akarok lenni, de ha már itt van előttünk egy üveg rum, mért ne innék.
Nincs tetkóm, pedig szeretnék, már tervezgetem. Tudom, hogy hova akarom, majd és azt is tudom, hogy kivel csináltatom, már csak hónapok kérdése.
- Tudod, akivel iszol párat, kicsit megismered, aztán meg egy éjszaka után csak véletlen találkoztok.
A válaszomtól függetlenül iszik. Váó!! Ezek szerint csak én vagyok ennyire befásult, nyilván lehetett volna már ha hagyom magam. A legtöbb lánynak volt már egy éjszakás kalandja, ez jelent valamit. Biztos csak a származásom miatt van így, meg nem adom könnyen magam, amire én magam vagyok büszke.