- Kedves vagy, de ne túlozz. Bőven van még mit tanulnom....- hajtom le a fejem, szerényen.
- Hangokban szinte bármit tudok hozni, lehetek Cérna Géza vagy Atom Anti , Hófehérke vagy maga a Banya... MIndegy, nő, férfi, fiatal vagy öreg... ez... nekem nem kihívás, itt van a torkomban... - //Ezt úgy képzel el, hogy minden szerepet más hangon ad elő//
Hízeleg a hiúságomnak (igen, nekem is van olyanom), hogy tetszett neki a produkcióm. Pedig csak pindurka szöveg volt.
- Ah, az öltözékem. Akkor még csak tizenéves voltam, nem kellett borotválkoznom- legyintek nevetve- Vékony alkat voltam, simán rámjött egy mini, hosszú blúz volt rajtam, meg valami top alatta, kitömve, öv a derekamon, magassarkú cipő, paróka...- próbálom felidézni. Szerintem a kornak megfelelő ruci volt. Oké, a mini kicsit kihívó..., de nem álltam meg senkinek.
- Nem tudom, mák-e... Szerintem gyakran voltam röhejes. Csak nem foglalkoztam vele. Farmer, póló, surranó... ennyi- nem követtem a divatot, pénzem se tellett volna rá. Ez van. -A nagyi nem szólt bele, mert örült, hogy megelégszem azzal, ami van és nem lázadozok, hogy nekem menő cucc kell.
Vállat vonok. Szegények voltunk, mit tagadjam?
- Oh, már értem- mosolygok. (Úgy esett le, pont a sminkesek miatt ment el a kedved) - Oké, megértem, inkább rendező vagy, mint színész- kacsintok, mert azért én úgy érzem, nem olya idegen tőle az sem, bárhogy állítja.
- Nem tudom pontosan...- mélázok el egy kicsit- A suliban kezdtem parodizálni az osztálytársaimat, tanáraimat; néha csak a tükör előtt. De ... elszórakoztattam magam, és a mamáékat is, majd az osztálytársaimat...- halkan elnevetem magam- Aztán a felsőben darabokat adtunk elő, osztottak rám is szerepet, jó volt, élveztem...- vállat rántok. Lényegében átlagos srác voltam, és nem gondolt rám senki úgy, mint kiemelkedő tehetségre. Talán nem is vagyok az. Lényegében most is csak hobbi a színészkedés, nem a megélhetésem függ tőle.
Elnevetem magam, amikormegmutatja a képet Törpapáról és Törpilláról.
- Szerinted akkor mit takar a szakáll és a sapka?- naná, hogy a ráncokat! Törpapa hiú volt!
Hehe!
És amikormegnevettetem, a majdnem a könnye is kicsordul. Meg kell akadályoznom, hogy beletöröljön a szemébe...
- Ne beszélj zöldségeket, nem vagy ostoba. Csak látszik, hogy nem vagy hozzászokva ehhez- csitítom finoman. Nem történt semi tragédia.
Míg együtt alternatív módot keresünk a kijutásra, egy segítőkész takarítóba botlunk, és ez is további témát ad a beszélgetésre.
- Egyik színháznak sem vagyok oszlopos tagja. Ez a társulat is csak "kibérelte" a színházat. Meglehet, egyiküknek sincs más érdekeltsége itt...- vonok vállat. Egy-két fellépés, ennyi, és már itt sem vagyunk.
A takarítónőkről viszont nem tudok beszélgetni; nekem aztán nincs tapasztalatom velük kapcsolatban.

A lakásában hiába ad engedélyt, nélküle nem veszem birtokba. Meg is hökken, hogy még az előszobában talál, de nem tartottam volna illőnek nélküle beljebb menni. A lakásában tökéletes tisztaság van.
-Aha, köszi- bólintok a papucsra. Nekem aztán édesmindegy, milyen színű. Ha választanom kell, a zöldre bökök. (Mert illik az arcomhoz, hehehe)
- Tényleg, már két éve? - az enyém az övéhez képest lelakottnak tűnik, pedig igyekszem én is rendet tartani. És tisztaságot. De ehhez, ami itt van, kevés vagyok.
A konyhába terel. Minden ragyogóan tiszta. Meglep, hogy meghív vacsorázni.
- Csak ha te is eszel...- hunyorgok-és csak egy keveset!- egye fene, együnk késő este. Nem szoktam, de ... rosszul esne neki nemet mondani. Tök rendes fickó.
- Köszönöm, ásványvizet kérek.
Kicsit idegenül érzem magam a lakásában, és nem a tisztaság miatt, hanem mert nekem túlontúl fényűző: bőr és üveg a konyhában... De Q beleillik, otthonosan és rutinosan mozog, látszik, hogy nem csak eszik a konyhájában, hanem használja is.
- Szoktál főzni? - csúszik ki a számon, pedig hát nem elsősorban a kaja miatt vagyunk itt.
Ha engedi, közben segítek neki teríteni: az előszedett tányérokat és evőeszközöket ízlésesen eligazítom az asztalon (illetve az alátéteken. Gondolom, nem közvetlen az üveglapra teszi a tányérokat)

Poénnak szánta, nyilván diploma kell a tanításhoz, kicsit meglepődik, mintha a másiknak nem lenne önbizalma. Ezt eddig nem vette észre, sem magánemberként, sem a színpadon.
- Nyilván és még fiatal vagy
Mutat rá, hogy nem egy matuzsálem, aki ne fejlődhetne... Ezen a képességen mosolyog
- Csodás tulajdonság! Félelmetes, de elképesztő!
Vigyorog rá, tényleg elég sokhangszínű, elhiszi, hogy nőként is tud beszélni, hisz meg is mutatta, de szerinte akkor se lányos férfi és nem tudja elképzelni nőként, szent meggyőződése, hogy ez látszana. Rázza a fejét és vizuális típus, sajnos elképzeli Josht női hacukában és az elképzelésében is transzis!
- Értem, akkor valahol megértem a nagyid, én is kiakadnék, ha az unokám nőnek öltözne, ráadásul kurvás nőnek!
Röhögcsél.
Lehet engem egyenesen sírba küldene!
Kissé elgondolkodva néz rá, de betudja akkori kamaszkori problémának.
- Melyik kamasz nem érzi magát annak? Amit leírtál teljesen normális, mármint a nadrágos éned! Jó fej letehettél és gondolom értékelt a nagyid!
Néz rá biztatóan, rendesnek tartja érte Josht, mert a kamaszok elég követelőzőek tudnak lenni, hogy bekerüljenek a klikkekbe, bejöjjenek a csajoknak..
- Teljes mértékben! Szerintem kevesen szeretik a munkájukat, mi mázlisták vagyunk!
Igaz, nagyon sokat gürcölt érte, mégis úgy gondolja mindkettejüknek hobbijuk az, amit csinálnak, ez nagyon szerencsés. Azt nem tudja, hogy Josh ebből nem annyira él meg.
- Mindig ezzel kezdődik! De meglátod, ha bemutatjuk a filmet, jóérzés lesz meghívni azokat, akik hittek benned, már akkor is.
Nem hiszi, hogy Josh ne lenne jó a szellem-szerepre, eddig ő meg van győzve, ilyen típusú illetőt keresett.
Megmutatja a törpapás képet, de valahogy a törpök az ő fejében nem ráncosak.
- Semmit, mert animáltak.
Ez az ostoba túlzásnak tűnik, amikor a festéket majdnem a szemébe dörgöli, de ő mindig nagyon odafigyel az ilyesmire.
- Igen, túloztam, mentségemre legyen mondva... Te sérültél már meg a színpadon, volt valaha ilyesmi?
Kérdezi, aztán mennek takarítónőzni és az is kiderül, a társulat nem állandó tagja a színháznak. Nem járt utána eléggé, de nem is gondolta, hogy itt megtalálja a szereplőjét.
- Ez csak jó hír nekem. Hidd el elég nehéz a szerződésesekkel időpontot egyeztetni. Sosem érnek rá és én nem szeretem a félmunkát, félellelkesedést, sietést.
Magyarázgatja.

Betereli a döbbent Josht a lakásba, vigyorog a papucson, ami illik a fejéhez. Ő sem nagyon szokott későn vacsorázni, próbál rendszert tartani az étkezésben is, de általában nincs ideje enni, le is van fogyva magához képest, úgy van vele ez nem árt.
- Ahogy akarod, arra tippeltem farkaséhes vagy így előadás után.
Ezek szerint nem... Mindenesetre akkor kiveszi a levest és a főételt, felteszi megmelegíteni a tűzhelyre. Mikrózni nem szeret.
Poharat vesz elő, egy még bontatlan ásványvizes palackot és tölt bele Josnak.
- Parancsolj.
Aranyos, hogy segíteni akar neki, kiveszi a tányérokat és a kezébe adja, van alátét, sosem tenné rá és mocskolná össze az imádott asztalát.
- Imádok! Az egyik hobbim. Sajnos elég sok a dolgom, Egyetem és akkor még társrendezés, a saját munkám, de erre mindig kerítek, nem bízom a mirelitekben és a műkajákban, ráadásul imádok elpepecselni vele. Te szoktál?
Kérdez vissza, közben rutinosan kicsit kijavítja Josh elrendezését, nem bántásból, csak neki ez kell. Ha kész a kaja, szed maguknak egy keveset, még nem pakolja el, hátha mégis ízleni fog a srácnak és akkor ő örömmel tukmálja majd.

- Igen, valóban... A főiskola is egy opció. Igazából kacérkodom vele, hogy beíratkozok, vesztenivalóm nincs!- bólogatok jókedvűen.
- Inkább szórakoztató...- szeretném hinni, hogy az. Miért lenne félelmetes? Nem bántok vele senkit.
Nevetek, hogy beleéli magát a nagyim helyzetébe. Ami igaz, igaz, mai fejjel átgondolva nagyon merész voltam. Egy kicsit le is ragadunk a témánál, milyen vlt a kapcsolatom a nyszüleimmel.
- Tudod, ő lépett az anyám helyébe, és sosem éreztette, nyűg lennék neki. Talán ezért is voltam "jobb" gyerek az átlagnál. Nem vitatkoztam, nem ellenkeztem, elébe mentem a feladatoknak. A legkevesebb gondot akartam okozni, és a legtöbbet segíteni, akkor is... ha ez együtt járt azzal, hogy a kortársaim kirekesztettek- vonok vállat. Nem nagyon tudom, kiből mi lett, egyikőjükkel sem tartom a kapcsolatot.
- Szeretem, amit csinálok. Sajnos, még nem tudok ebből megélni, de nem panaszkodok, egyszer talán majd... rám kacsint a szerencse. Vagy már megtörtént, csak nem materializálódott- kacsintok. Ha a filmje befut, és vele én is ismertebb leszek, már nyertem. De a szerep nagyon tetszik, így első hallatra, és valamiért úgy érzem, nekem való. Mosolygok. Jó előérzeteim vannak. Ritkán, de előfordul ilyesmi. Mint Sebastiannal, vagy a félkarú rablóval..., ez is olyasmi. Megmagyarázhatatlan. "Slung".
- Tudod, számomra az is sokat jelent, hogy te ilyen lelkes vagy. Egy besavanyodott rendezővel nem szívesen dolgoznék együtt, már bocsi... Tudod, akinek semmi sem jó, hiába hozod ki magadból a legjobbat- azért van ilyenre is példa. És olyanra is, aki végoig hideg, mint a jég, és amikor már szétizgultad a fejed, akkor mondja: "oké, ez jó volt, maradhat"....- Beszélgetés közben is átélem, amit mondok, előfordul, hogy változik a hangom, amikor utánzok valakit. Remélem, azért egyik ismerősét sem sértem vérig.
- Hű, igazad van! - mosolygok. Igaz, nagyon előreszaladt, de nagyon is elképzelhető, hogy majd a szeretteim, barátaim ott ülnek majd, nekem drukkolva, ahogy az eddigi előadások alatt is (már aki eljött, ugye). Már így is sokan hisznek bennem. Első számú rajongóm..., hm, Sebastian, kétségtelen. Saját bőrén tapasztalta, mire vagyok képes.
- Na, jól van, nyertél!- mondom az orrom ráncolva, nevetve. Törpapa és a ráncai mellett nincs több érvem.
Úgy nevetünk, még a könnye is kicsordul (majdnem), de még arról is megfeledkezik, hogy festék fedi az arcát. Szerencsére, nem lesz zűr belőle, de erről eszébe jutnak a színházbalesetek.
- Nekem szerencsére nem volt még balesetem. Szeretek minden szerepre felkészülni, ha több fizikumot kíván, akkor azzal, hogy többet edzek, erősítem magam.
Szerencsére, nem ragadunk az épületben, hiába szaladt el velünk az idő, és a takarító sem utal bennünket a sárga házba a bolondok közé. Közben Q-val is tisztázzuk, nem vagyok elszerződve sehova, aminek kifejezetten örül.
- Újabb jel, hogy jók vagyunk egymásnak, ami ezt a munkát illeti...- nevetem el. Én adom magam teljesen. Nem szeretem a felamás megoldásokat.

A lakásában kissé elveszettnek érzem magam. Annyira más világ, mint amilyen én vagyok! Megvárom, amíg kijön a fürdőből, és együtt megyek be vele a konyhába. Nem tűnt bizalmatlannak (ha már ide hívott), de nem árt óvatosnak lenni. Az is fura, hogy vacsival kínál.
- Nos..., ettem előadás előtt... és ilyen késő este már nem szoktam, de... köszi, nem utasítom vissza. Persze, ha nem fáradtság és te is eszel...- még nem ismert, mennyiféle módon tudok alkalmazkodni. Talán ezért sincs általában összetűzésem senkivel. Jó a természetem? Nem tudom megítélni ilyen szempontból magamat.
Míg melegíti a vacsit, kapok inni, én pedig teríteni segítek. Jól elvagyunk. Nem sért vele, hogy igazít a terítéken, ha úgy szereti, ám legyen; ezzel én nem foglalkozok. Ez amúgy is az ő konyhája, tehát ő az úr benne. Ráadásul nem id idegen benne. Főzni is szeret.
- Magamra ritkán szoktam. És ami azt illeti, egy kedves barátnőmmel szinte naponta kajálunk együtt, felfedezve LA éttermeit, gyorsétkezdéit; szóval...- halvány mosollyal ingatom a fejem; bocs, én nem vagyok valami mesterszakácsa, aki órákig peppecsel egy-egy menüvel.
Míg beszélgetünk, megmelegszik a leves, és szed belőle nekem is, magának is.
- Köszönöm szépen- mondom jólnevelten, és beszívem az illatát. Nagyon ígéretes- Jó étvágyat!
Aztán, ha van rá lehetőség, beszélgetek még vele. Nem mindenki szeret evés közben beszélni, de ez gyorsan kiderül. Majd alkalmazkodom ehhez is.
- Ha szabad megkérdezni, mostanában milyen produkciókban vagy benne? A sajátod mikor tervezed elkezdeni? - csak érdeklődök. Nagyjából nekem is jó lenne tudni, mikortól leszek elfoglaltabb, hogy a többi munkával sakkozni tudjak. (Holott még mindig nem olvastam a forgatókönyvet. Hiába, ez az optimizmus! Jól titkolom néha)

- Valóban? Ezt csak támogatni tudom, ha a Francesre jönnél és három tanár ismerősöd is van biztos, hogy nem lennél egyedül soha, ki a másik kettő, ha szabad kérdeznem?
Érdeklődik. Szerinte borzongató, ha valaki ennyire bele tudja magát élni egy szerepbe, a félelmetes jelzőt nem találja rossznak, de ráhagyja, nevezhető érdekesnek is, ebben az esetben ezek szinonimák.
A nagymamás kérdésnél figyel, nem is gondolta volna, hogy megosztanak vele ilyesmit.
- Igazán rendes tőle és tőled, érthető, hogy valamiféleképpen kompenzálni akartál neki. A gyerekek kegyetlenek...tudom, de ne bánd, ha nem tudtak túllépni az előítéleteiken ők jártak rosszul, neked pedig ahelyett, hogy felületes kapcsolataid lettek volna jó kapcsolatod lett a családoddal.
Mosolyog rá biztatóan, ugyanakkor megsajnálja, fogalma sincs milyen kirekesztettnek lenni, de nem lehet egyszerű. Talán még így, a jelenből visszagondolva a múltra is kellemetlen. Viszont, tudja, hogy a jó színészek érzékenyek, Josht máris elkönyveli annak.
- Talán tényleg csak idő kérdése, én...remélem, hogy lesz belőle valami.
Tenni fog érte, mert karrierista, az előző filmje nem volt olyan sikeres, eléggé magába zuhant, nem mutatta, de megviselte, ez persze arra ösztökélte, hogy majd most nagyot alkosson, nagyon elszántan próbál felfelé törni.
- Kösz, besavanyodottnak még fiatal vagyok. Sok ilyen rossz rendezővel volt már dolgod? Vannak olyanok, akik lelkileg meg akarják törni a színészeiket...én azt szeretném, ha önmagad tudnál maradni a szerepben.
Ez az érzékeny jellem kell nekem! Kicsit lefesti előtte milyen jó lesz majd learatni a babérokat, de az még odébb van. Viszont kell, hogy lássa a célt maga előtt, ez szerinte fontos, mosolyog bólogatva, felnevet Törpapán és hogy azt a kört nyerte.
Biccent, hogy Josh erősít, készül a szerepeire, ezt is fontosnak gondolja egy színésznél.
- Gondolom eljársz edzeni. Én úsztam régebben, te mit sportolsz, szeretsz úszni?
Kérdez, immár személyesebbé véve a dolgokat, ő is mondjon valamit, ne tűnjön túl unalmasnak.
Mennek kifelé és boldogan konstatálják, hogy igen, eddig minden klappol. Mivel ráér a srác, azért még megmutatja a forgatókönyvet, ha tetszetős lesz, akkor egy izgalmas kaland veszi kezdetét...


Neki fura, hogy a másik így feszeng, elvégre semmi nincs abban szerinte, ha feljön, talán mert nagy családban nőtt fel és imádtak vendégeket fogadni a szülei, náluk mindig nagy volt a nyüzsgés, leo is szinte ott élt.
- Valami baj van? Bocs, csak...az én fejemben az élt a színészek túl izgatottak és nem szoktak kajálni előadás előtt. Vagy rád ez nem érvényes? Nem szoktál izgulni? De ha nem szeretnél, nem kell enned puszta udvariaskodásból főleg nem. De én bekapok valamit, mert nem volt időm enni, nem fáradtság.
Terítek neki is, aztán ha minden kész, leülök mellé, szedek neki, amennyit kér.
- Ez marha jól hangzik! A helyetekben mindig más éttermeket próbálnék ki, japán konyhát, olaszt, kínait, ti is így csináljátok? Van kedvenc ételed?
Kérdezi, nincs gondja azzal, ha evés közben beszélnek, ha rág, úgysem fog, de ehhez is hozzászokott otthon már. Lenyeli a levest, ami épp a szájában van és válaszol a kérdésre.
- Egy szuperhősösben vagyok társrendező, de mellette szeretném elkezdeni a sajátom is, főleg hogy az már a végéhez közelít. Még várok egy pályázatra, egy már megvan, azt jövő héten hirdetik ki és ha meglesz az anyagi alap, elkezdem. Körül belül két hónap múlva foglalnálak le... de ez nem az a kiköltözős forgatás lesz, az Egyetem miatt azt nem engedhetem meg, főleg délután, este lesz, de egyébként is sötétebb tónusú film és hétvégéken.
Hát igen, a hétvégéit el fogja rabolni.

- Mérlegelendő szempont, valóban- nevetek. Gondolom, egyik tanár sincs a diákja(i) nyomában, szóval nélkülem is éppen elfoglaltak lehetnek, de oké. Értékelem, hogy ő nem hagyna "egyedül".
- Sebastian Dryton és Suzanna Crystal- nevezem meg a másik két tanár ismerősöm nevét. Bár sok szak van és biztosan sok tanár is, elképzelhető, hogy legalább az egyiküket ismeri.
//Á, szóval "úgy" félelmetes. Bocs, ezt félreértettem...//
A mamáról beszélgetve megnyílok neki. Olyan férfinak tűnik, aki nem veti meg a családi kapcsolatokat, nem tart érzelgősnek csak azért, mert szoros volt a kapcsolataom a (nagy)szüleimmel. Igazából jó érzések töltenek el ezzel kapcsolatban.
- Ez mind igaz- mosolygok melegen. A lényeg az, hogy szoros kapcsolatom volt velük, és olyan érzésvilágot hoztam tőlük, ami egy életen át elkísér. Az osztálytársaimró, haverokról azonban semmit sem kaptam, róluk semmit sem tudok, mégsincs igazi hiányérzetem. Csak ritkán érzem úgy, kimaradtam valamiből, de ez is inkább tapasztalatlanság, mint valódi hiányérzet. Semmivel nem vgyok elkésve, egyre több barátom van, Suzyval kapcsolatban is egyre több pozitív tapasztalatom van. (Nem bénázok már, mint eleinte Eleevel)
- Kedves vagy. De sok más lehetőség is van, meglátjuk, mi válik valóra. Meglehet, más módon találok az önmegvalósításra- kacsintok. A színészkedés még mindig csak hobbi, és bármennyire szeretem csinálni, nem biztos, hogy ez lesz a fő foglalkozásom. Nagyon izgatja a fantáziám az Insomnia is, amit Reevennel közösen csinálnánk.
De az álmait persze, nem fogom letörni. Ha belevág ebbe a projectbe, magamból is 100 %-ot adok, abban biztos lehet. Már eleve megfogott, hogy saját maga keres szereplőket a filmjéhez. Ő már csak tudja, milyennek álmodta a szereplőit!
- Nos, van, akik mereven ragaszkodik valamihez, és addig nem nyugszik, amíg azt el nem éri; és volt olyan rendezővel is dolgom, akinek, bocsánat a kifejezésért, totál mindegy volt, ki mit csinál, hogyan viszonyul a másikhoz. Darab, darab, ha érted, mire gondolok. Szerintem az a jó munkatársi kapcsolat, amiben minden fél képes fejlődni, ahol inspirálják egymást a felek...- magyarázom lelkesen. Eleevel jó volt a fotózás, Reevennel jó volt közösen énekelni, az egyetemistákkal jó volt szerepet tanulni... Tényleg álomszerű, amit Quentin fogalmaz meg: kibontakoztatni az egyéniséget a szerepen keresztül. Azt hiszem, ő éppen olyan rendező, akire én vágyok, ami számomra ideális.
Elbeszélgetünk, egyre inkább öszehangolódunk. Egy-egy szerepre való felkészülés kapcsán a sportok is szóba kerülnek.
- Hetente kétszer járok konditerembe, és Sebastiannal gyakran kosarazunk, naponta biciklizek, de komolyabban nem sportolok. Úszni szeretek, bár már régen voltam...- vonok vállat. Nem vagyok igazán sportember- Úgy érted, korábban sportszerűen úsztál? Versenyeztél?- kérdem, őszinte kiváncsisággal.

Ráérez, hogy szokatlan nekem ez a fajta bánásmód. Figyelmességre vall, hogy ezt is oldani próbálja.
- Figyelmes vagy, tényleg, köszönöm!- teszem a mellkasomra az egyik kezem. - Általában korán eszek esténként, mert viszonylag korán is fekszem le. Tudod, hajnalban kelek...- mosolygok. Annyira szokatlan az embere számára, hogy valaki hajnalban kel. Mit gondolnak, az újság magától repül be a postaládába?
- Holnap viszont nem kelek korán, és rég volt már a "vacsora", szóval tudok enni, kívánom is. De azt nem tudom megígérni, hogy anyit eszek majd, mint általában egy-egy főétkezésnél. Akkor egész éjjel nem fogok aludni, azt hiszem- szabadkozom előre. Inkább kevesebbet eszek, de azt jó ízűen...
- Amúgy nem vagyok nagyon izgulós. Talán csak az utolsó pillanatokban, de amikor már kint vagyok a színpadon, az is elmúlik...- a lámpaláz nem jellemző rám, betanult szerepeknél egyáltalán nem. Sokkal inkább vagyok lámpalázas, ha rólam van szó, Josh-ról. Zavarba hozható vagyok, tudom.
Aztán beszélek neki, mit művelünk Suzannával (ha már tudom, ismerik egymást, nem titkolom azt se, vele járok kajálni)
- Olaszt és kínait már ettünk. Japánt még nem. Azt sem tudom, hol van japán étterem...- csodálkozok nagy szemekkel. Lehet, Suzyt érdekelné. Bár néha úgy érzem, neki is mindegy, mit eszünk, mert nem azon van a lényeg.
- Sokmindent szeretek, kifejezett kedvencem nincs. Nagyon szeretem a krumplis és sajtos ételeket, a húst, a zöldséget, a tésztát...- nevetek. Láthatja, szinte bármit megeszek.
Szed nekem, magának is, eszünk, és közben óvatosan beszélgetést kezdeményezek, de szerencsére, nem zárkózik el. Bólogatok az időpont hallatán. Február-március környékére még nincs komoly programom, szóval, egyenlőre úgy néz ki, semmi sem áll útjába a közös munkának. (Valamikor később, amikor megtudom majd, hogy Matt lényegében az öcsém, majd eszembe jut ez a beszélgetés. Matt ugyanis szereti a szuperhősöket. De ezt még a jövő zenéje. Azonban az információ nem sikkad el...)
- Oké, részemről rendben- a számra harapok. Alig várom, hogy végre elolvashassam a forgatókönyvet. Na, emiatt pl. izgulok. De alig látni rajtam. Tényleg, alig... (Kis sajtkukac vagyok a széken, pedig nagyon kényelmes)

Mosolyogva bólogat, Sebastian nevén is, látni rajta, hogy ismerni, bemutatkoztak,  de különösebben nem beszélgetett vele, csak tudja, kiről van szó. Ismerősnek találja az arcát, de még nem torpant meg gondolkodni ezen. Suzyn viszont felcsillan a szeme.
- Igen, igen, Suzanna?! Vele beszélgettem már, egyszer diáknak nézett és fogok rajzolni egy történetet az Igor nevű pálcikaemberről, amit éltre kelt majd.
Nevet fel csillanó szemekkel, mint amely élményeket Suzy biztosít az embernek. Na igen, nem úgy kezdi, milyen jó nő, hisz semmi ilyesmi nem alakult ki még köztük. Bólogat Joshua szomorú gyerekkorán, próbálja biztatni, ő maga a másik oldalon volt, sosem volt áldozat, az ugratók közé tartozott mindig, túlságosan próbált beilleszkedni.
De ezért érzékenyek a színészek, minél több érzelmet élt már meg Josh, annál sokszínűbb karaktert tud majd alakítani.
Viszont az meglepi, mintha Josh nem lenne biztos a dolgában. Furcsállva néz rá. Számára van más lehetőség. Quentin számára nincs, kell találnia egy jó színészt.
- Ha aláírtad a szerződést, amíg tart a forgatás nem lesz lehetőséged. Ennek fényében vállald, ha nem vagy biztos benne, vagy kételkedsz a sikerben, talán nem te vagy az emberem.
Mondja komolyabban, de kihallatszik a hangjából, hogy csalódott lenne. Viszont neki elhivatott emberek kellenek, a bohémek csak módjával lehetnek azok.
- Persze adok időt, gondolkozz, nem kell itt és most döntened. Viszont én szeretném, ha a szereplőim is pozitívan állnának hozzá, bízva a sikerben, ha úgy érzed nem ebben találod meg magad, megértem, de akkor hagyjuk.
Elvégre nem amatőr felvételekre készülődik. A rendezőkön bólogat.
- Igen, sajnos egyik véglet sem jó. Én szeretnék egyfajta pozitív baráti kapcsolatot kialakítani a fő felfedezettjeimmel, nagyon fontos az inspiráció igen és a pozitív hangulat.
Igaz, hogy rá tud feszülni a dolgokra, vagy nagyon beleélni magát, de annyi kell.
- Ahá, az jó, régebben én is jártam edzőterembe, de most már csak az úszást csinálom rendszeresen. Nem, nem versenyeztem.
Mosolyog, túlságosan maximalista, nagyon-nagyon nehezen viseli a vereséget, ezért elkerüli a versenyhelyzeteket, nem is szeret játszani, vagy ha mégis megesik, Leo már tudja, hagyni kell nyerni...

Josh, mintha feszült lenne, aztán eszébe jut, hogy ő újságkihordó is.
- Ó tényleg, erre nem gondoltam! Hát nem akarlak feltartani, ha neked késő van, ja, holnap nem, akkor jó. Egyél annyit, amennyi beléd fér, nem vagyok a nénikéd, hogy tukmáljam.
Nevet fel.
- Van más idősebb rokonod is, akikkel jóban vagy? Nénikék?
Kérdezi könnyeden, egyen a másik, amennyit akar.
- Ahá, az jó, akkor átszellemülsz, ha a színpadon vagy.
Egy film egészen más, de nem hátrány, ha egy jelölt nem stresszeli halálra magát és nyomja rá a negatív hangulatot az egész társaságra. Volt már baja hisztérikákkal.
- Van egy csomó sushi bár, én nagyon szeretem a tengeri herkentyűket. Ha gondolod ajánlok egyet.
Azért jutott eszébe a japán.
Leot néha szívatom azzal, hogy a halai jobban mutatnának a fazekamban.
Ebből azt szűri le, Josh szinte mindent megeszik és hogy már nem nagyon köti le semmi, mert fészkelődik. Ő még enne, de megtörli a száját.
- Akkor megyek a forgatókönyvért
Feláll, bemegy egy oldalsó helyiségbe és kihoz egy gondosan lefűzött példányt, majd átadja Joshnak. Ha belelapoz találhat benne: vidám visszaemlékezést a gyerekkorára, nyomasztó monológot a meghalásról, kissé poénosabb csipkelődős párbeszédet egy médium nénivel, aki látja a szellemeket, sírós részt az apafigurával (ugye buszsofőr fia)

Ismét iderül, kicsi a világ. Vannak közös ismerőseink.
- Tényleg? Jól hangzik!- Suzyt eléggé jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, amit kiad a kezéből, az profi munka lesz. És Quentin is jó benyomást tett rám. Ha majd látom a szöveg/forgatókönyvet, csak még jobban megerősít, hogy a a kettejük munkája is gyümölcsöző lesz.
- Suzy elsőre nagyon szétszórtnak tűnhet, de azt hiszem, ha felveszed a ritmusát, egyre kevésbé tűnik majd annak. Néha úgy érzem mellette, én vagyok rettenetesen lelassulva. Bár utóbb egyre kevésbé...- Na igen, megnyitott bennem egy csapot, és én is viszonylag sokat beszélek már. Legalábbis többet, mint eleinte- Nagyon kedvelem őt... - teszem hozzá, bár a hangomon érezhető, emögött több is rejlik.
//Ez a játék még decemberben játszódik, Alaszka előtt. Csak azok kedvéért, akik nem tudnák hova tenni kijelentéseimet. // Mint ahogy levágom, Q is kedveli a lányt. Talán nem véletlenül mondtam, amit. Össze kell kapnom magam, ha nem szeretném, Q lecsapja a kezemről Suzyt? (Lecsapja? Még nem is mondhatom magaménak.)
A nagyszüleimről is nyíltan beszélek neki. Úgy látom, Qoentin átérzi a helyzetemet.
- Szerintem félreértettél. Én maximálisan beleadom magam abba, amit aktuálisan csinálok, és ha elkötelezem magam a filmednek, az sem lesz kivétel, ebben biztos lehetsz. Mindössze azt mondtam, nem dől össze a világ, ha nem leszek híres színész. Egyesek szerint ugyanis énekelnem kéne, mások szerint szinkronizálni, vagy éppen komédiázni. Én szívesen csinálom akármelyiket...- nem azalatt akarom a lehetőségeim kutatni, miközben neki dolgozom. Akkor épp az a lehetőség. Tehát élni fogok vele. Bizakodón mosolygok rá. Ha engem választ, mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást!
- Quentin, még nem is olvastam a forgatókönyvet, máris egyfajta elkötelezettségről tettem bizonyságot; most ugratsz? - ha valaki, én aztán optimista vagyok jelen pillanatban. Sőt, alig várom, hogy többet tudjak meg arról, amiről dióhéjban hallottam. Nem látni rajtam, milyen feszült izgalommal várom már a percet?
Egyetértünk abban, hogy fontos a jó és inspiráló kapcsolat a munkatársak között. Nos, a hozzáállása és a személyisége is sokat lendít azon, hogy szinte látatlanban mondtam igent valamire, amit ajánlott.
- Hova jársz úszni?- kérdem, kíváncsiskodva. Mindig jó jöhet, ha ven egy ötlet a zsebemben, hova ruccanjunk ki adott esetben. Bólintok, megértettem, nem versenyzett, de nem firtatom, miért. Én is csomó mindent csináltam, egyiket sem versenyszerűen. Egyszerűen csak a mozgás vagy a sport kedvéért; van ilyen.

A vacsorával meglep. Elfogadom, bár nem eszek sokat. Ahhoz nekem késő van. Felnevetek, hogy nem a nénikém, és nem fog tukmálni.
- A nénikék tukmálósak?- kérdem nevetve, bár nem várok választ. A mi családunkban ez nem volt szokás. Inkább többször szedtünk keveset, de ha véletlenül ott maradt valami, abból sem volt tragédia.
Aztán rázom a fejem.
- Van valahol egy nagybácsim, de még csak nem is találkoztam vele személyesen. Hogy van-e felesége, nem tudom... - igazából már arra sem emlékszem, a mama vagy a papa részéről rokonom, de az egyetlen, akiről tudok.
- Neked nagy családod van? Testvérek, nagynénik, nagybácsik, unokatesók?- megtippelni sem tudom.
A színpad is szóba kerül. Úgy látom, megkönnyebbüléssel fogadja, hogy nem stresszelem magam a szerepek miatt. Remélem, így lesz a kamerák kereszttüzében is. Az első komoly fotózáson elkelt Elee segítsége. Összességében azonban jó volt és a képeink is plakátokon virítanak már.
- Köszi, elfogadom, ha ajánlasz japán éttermet- amint látja, nyitott és rugalmas vagyok az efféle dolgokra.
Beszélgettünk, ettünk is... De egyre inkább izgat, amiért idejöttünk; titkolni se nagyon tudom. Quentin is észreveszi. Kiegyenesedek ültömben, amikor megemlíti a forgatókönyvet és elmosolyodok.
- Oké, köszi- de nem mozdulok a helyemről.
Nem telik el sok idő, és a kezembe nyomja a könyvet (fűzött példány; nem sok lehet belőle). Úgy kezdem olvasni, az elejétől, mintha valódi könyv volna, és azt is elolvasom, amit a helyszínről és a beállításokról ír. Viszonylag gyorsan olvasok, és így könnyű is haladni. Már néhány oldal után kirajzolódik előttem egy kissrác, akinek vidám gyerekkora volt, aki még úgy nőtt fel, hogy az utcán rúgta a bőrt a kortársaival, és nem a számítógépet csépelte. Időnként felnevetek a párbeszédeken, máskor egészen elkomorodok; a halál, mint olyan, már többször is megérintett, és noha a regényben a sajátomról van szó, el tudom képzelni, milyen hatással van az a környezetemre.
Úgy belemélyedek az olvasásba, hogy észre sem veszem, Q körülöttem mit csinál. Időnként azonban a poharamért nyúlok (és mindig van benne valami), és az is feltűnik, hogy eltűnnek az asztalról az edények, de az idő múlásáról fogalmam sincs. Együltömben elolvasom az egészet (ha hagyod, persze)
- Nos... ezen nincs mit gondolkodni. Vállalom- nyújtom a kezem, ha ott van még a konyhában velem, és nem aludt be...

Mosolyogva biccent, micsoda műre készül.
- Igor pálcikaember lesz, mert egyáltalán nem tudok rajzolni. Az minden, amit össze tudok hozni.
Nevet fel, nem csinál titkot belőle.
- Viszont Suzynak annyira megtetszett, amit az egyik diákom dolgozatára firkáltam, hogy az lett belőle, rajzfilmet készítünk.
Meséli lelkesen, afölött is könnyelműen átsiklik, hogy egy diákja dolgozatára firkálgatott. Nem veszi most észre, belelendül a mesélésbe.
- Á, nem vészes, aranyos inkább. Nekem nem tűnt fel…hogy túl gyors, de nem ismerem olyan régóta.
Kicsit összevonja a szemöldökét, Josh úgy beszél róla, mintha… De elhessegeti a gondolatot, talán csak azért képzeli bele, mert tetszik neki a lány. Nem a barátnője, azt tudná…nem úgy nyilatkozik róla. Igyekszik úgy felfogni, emberileg kedveli és csak mosolyog meg bólogat, az élet szép stílusban.
- Aha, ezek szerint félre…de jó ezt hallani, nekem ez fontos, nem szeretem a félmunkát. Nem, nem dől, ebben igazad van.
Nekem is így kéne felfognom, nem dől össze a világ, ha középsemmi rendező maradok. Dehogynem tör! Apró, szilánkos darabokra!
- Azta, te aztán sok mindenhez értesz.
Ezt se tudta, nem is véletlen, hogy félreértette, kissé kétértelműen fogalmazott a másik. Meglepett fejet vág, de aztán elmosolyodik, ezek szerint mégis számíthat rá. Mindenesetre nem bánja, hogy lefektette a saját szabályait, neki kell, hogy tisztázza.
- Rendben, a diákjaimnak is mindig elmondom mi a dörgés, tudod, mit várok el, hogyan szeretném és eldönthetik, akarnak-e csatlakozni, te is eldöntheted
Mosoly, ha elkötelezett ő annak kifejezetten örül..
-yx uszoda //amcsi uszi//, jó nagy a medencéje. Egyszer eljöhetnél velem, ha van kedved.

- Az asszonyszerűségek általában, az enyém mindig azzal jön, hogy túl vékony vagyok.
Legyint nevetve. Úgy tűnik Joshnak nincs sok rokona, akivel jóban van, nem akar messzire menni, úgyhogy leszakad a témáról és csak bólint.
- Túl nagy. Három testvérem is van, egy bátyám egy öcsém és egy húgom, ráadásul minden nagynénivel tartjuk a kapcsolatot, mert anyának is nagy családja van, úgyhogy…kész cirkusz
Szeretettel mondja, pedig volt idő, hogy veszettül szomjazta a magányt, főleg a kistesói jártak gyakran a nyakára. Nem hiába most ez a nagy és üres ház. Viszont annyira körülvette a nyüzsgés, hogy már ő sem tudna teljes csendben és nyugalomban élni, folyton pörögnie kell.
- Szuper, azt próbáljátok ki a barátoddal mindenképpen. A kagyló, sushi és a polip a legfinomabbak, szerintem. Adok névjegykártyát.
Neki erre kijelölt helye van, ahol a hasznosnak ítélt kuponokat, névjegyeket tartja, a kedvenc sushi bárjából több is van, az egyiket odaadja Joshnak. A forgatókönyv elolvasása sokkal hosszabbra sikeredik, mint gondolja, azt hitte Josh majd elolvas egy részletet, de végigolvassa az egészet! Az első néhány oldal után már neki is világos. Belemerül, egészen Joshnak írta ezt a szöveget, illik hozzá a szerep, az ő szájából akarja hallani. Meg is feledkezik az időről, csak a vége felé jut el neki, hogy ki kell mennie pisilni – azért nem rövid a dolog, úgyhogy dobol a lábával. Persze a világért se menne ki és hagyná ki a pillanatot, de van egy pont, ahol majdnem kirohan már, annyira vészesen jelentkezik az inger. Senki se gondolta voln,a hogy elejétől a végééig végigolvassa, az egész hosszú idő
- Tényleg nincs, tiéd a szerep! Egy pillanat és jövök!
Úgy lő ki, mint az ágyúgolyó, meg sem áll a mosdóig. Nincs nagy dolga, úgyhogy hamar visszasiet Joshoz.
- Bocs, már nagyon kellett, szóval neked írtam ezt a szerepet, te is úgy érzed? Annyira jól előadtad a halálos részeket. A poénnal sem volt gond, inkább a szomorúbbaktól féltem, vagy széjjelnyálazzák, vagy úgy darálják el, mint egy faék. Most már jöhet a pezsgő?
Kacsint rá, ha Josh benne van, elővenné…

- Hű, ez érdekes! Emlékszel a Menő Manóra?- kissrác koromban láttam, és Igort is hasonló módon képzelem el, Q pálcikaemberét. (Bár Menő Manó nem pálcika)
Aztán kiderül, honnan ered a pálcikaember ötlete. Suzy figyelt fel rá egy dolgozaton.
- Miből lesz a cserebogár, ugye?- néha apróságnak tűnő dolgokból lesznek a nagy dolgok- Mindjárt egy sztorit szőtt köré, vagy hogyan?- kérdezem mosolyogva. Suzyból kitelik, amilyen gazdag fantáziával van megáldva. Afölött én is átsiklok, mire rajzolt (firkált) Quentin.
- Ah, igen. Nagyon is...- bólogatok, egyetértve. Suzy nagyon aranyos. A gondolatrohanásaival együtt imádnivaló jelenség- Ha eddig nem, akkor nem is fog. Kb mindig egyforma. Kivéve, ha meg van szeppenve. Akkor viszont nagyon csöndben van...- közlékeny vagyok. Nem kéne? Q mintha ugyanúgy látná őt, mint én. Vagy hasonlóképpen.
Tisztázunk egy félreértést. Helyeslően bólogatok, amikor rájön, tévedett, amikor azt hitte, félvállról veszem az általa kínált lehetőséget.
- Nézőpont kérdése. Megelégednék eggyel is, ha abban profi lehetnék. Pótolhatatlan....- az utolsó szót úgy ejtem ki, mint valami misztikumot. Elismerem, sokmindenben kipróbáltam már magam, de még soha nem volt az az érzésem: igen, ez az, amit életem végéig csinálni szeretnék! Vagy nekem nem mondták teljes meggyőződéssel, hogy erre vagy arra születtem...
- Szeretem az egyenes beszédet. Szóval, ha ilyen vagy, az nekem oké...- sokkal jobb egy határozott embert követni, mint egy olyat, aki maga sem tudja, mit akar. De azt is megbeszéltük már, hogy Q kellően hajlékony, hajlandó meghallgatni mások véleményét.
Felvonom a vállam az uszoda hallatán.
- Nem ismerem. Mikor menjünk?- naná, hogy benne vagyok. Úgyis régen voltam már uszodában. Nem kell hozzá lélekbúbávarnak lenni, hogy lássa, örülök az ötletének.

- Jah, értem. Sajnos, nekem nincs túl sok rokonom. Jelenleg nőiről nem is tudok...- vonok vállat. Meglehet, vannak valahol, de egyik sem tartja velem a kapcsolatot, ugye.
- Wow, izgalmas lehet! - A nagy család hallatán felcsillan a szemem- Én is nagy családot szeretnék. Tudod, két-három gyereket. Nekem nincs tesóm...- mondom szomorkásabban (még nem tudom, hogy Matt az)
- Gyakran összejártok?- valahogy így képzelem. Főleg, mert a nagynéniket is említi. Talán az édesanyja szorgalmazza ezeket a találkozókat.
Seby és Henry kapcsolata mindig is nagyon bensőségesnek tűnt számomra, Reev és Lia rokonsága is különös misztikummal szövött, és annak ellenére, hogy Suzynak mostohatestvére van, ő is szoros kapcsolatot ápol vele. Mindez csak erősíti bennem a vágyat, hogy több gyerekem legyen, és ezt soha nem is rejtettem véka alá. Titkon örülök, hogy Suzy is így gondolkodik, mert jelenleg ő a legesélyesebb, hogy a gyerekeim anyja legyen. (Ha veszem a bátorságot, és elmondom neki, mit érzek iránta)
Étterem, japán kaja...
- Oké, köszi. A tengeri herkentyűket mindketten szeretjük- bólogatok, mosolygok. Utoljára Santa Barbarában ettünk ilyesmit, és az még a nyáron volt. Talán ideje lesz újra... Ha mindketten visszajöttünk a téli szünetről.

Elérkezik a várva várt pillanat. És hiába zöld a fejem, egy perccel később már kiskölyök vagyok egy forgatókönyvben, és éppen páros lábbal ugrok bele egy pocsolyába (a vadi új cipőmben). Talán nem így terveztem... (nem terveztem semmit), de egy mondatot sem tudok kihagyni, és rohan velem a sztori, rohanok benne én... (Rossz szokás, de ha nagyon megfog valami, visszaolvasom; mondjuk, hangosan is felolvasom...)
És mielőtt észrevenném magam, vége is van. Szinte sajnálom, hogy nincs tovább, bár a sztori így is kerek. Rögtön kezet is fogunk, majd Q elrohan. Csodálkozva nézek utána, de aztán visszalapozok a könyvben, egy bizonyos részt keresve, hogy újra elolvashassam. És újra.
- Igen, abszolút bele tudom helyezni magam...- bólogatok, aztán felnevetek- Azt hittem, én vagyok az első, akinek megmutattad... Hogy darál egy faék?- ezt a hasonlatot nem ismerem, viccesnek találom. És meglepődök, hogy szedett-vetett felolvasásom is jónak tartja.
- Wow, jöjjön!- el is felejtettem a pezsgőt. Kedvem is van hozzá. Ez a szerep... egyszerűen fantasztikus! Úgy ölelem magamhoz egy pillanatra a forgatókönyvet, mintha ki sem akarnám adni a kezemből, de aztán észbe kapok. Ez nem az enyém. Leteszem óvatosan a makulátlanul tiszta asztalra, és csak a tenyerem fektetem rá. Valahogy így is közöm van hozzá. Legalábbis jó ezt érezni.
- Alig várom, hogy belefogjunk... - mondom szégyenlősen. Biztos gyerekesnek tűnik neki a lelkesedésem.

- Neehem, nem ismerem. Az micsoda? Egy menő pálcikaemberről szól?
Nevet fel, nem nézte azt a mesét, igazából meséket se nagyon nézett, gyerekként is filmeken bambult és nem feltétlenül tartotta be a korhatárt.
- Nem nagyon van sztorija, szóval nem, ezt most én találtam ki, hogy Igor boldog és el akarja érni a napot, az 100 rajzolt oldal, szóval csak annyi, hogy szalad, felugrik és eléri a napot, nem egy nagy sztori, ő biztos izgalmasabbat talált volna ki, de nekem ez a 100 rajz is kihívás
Mosolyog, nem, ő tényleg nem tud rajzolni, de azért észleli...már egyre gyanúsabban pillant Joshra. De aztán elhessegeti, csak beképzeli, Joshnak biztosan van valakije.
- Ahm, úgy tűnik régóta ismered. Barátok vagytok?
Kérdezi kissé gyanakodva, érzi eléggé megrázná, de nem, de Suzy nem említette, hogy lenne valakije.
lehetnek rokonok is...miért ne lehetnének?
A karrier dologgal kapcsolatban biccent, kissé elmosolyodik a pótolhatatlan szón.
- Szerintem az egyikben közelítesz a szinthez. Mi lenne, ha egy dologra összpontosítanál és nem többre? Akkor abban az egyben hamarabb lennél kiemelkedő.
Természetesen a színészetre gondol, tart tőle, hogy Josh elaprózza magát, márpedig az neki nem érdeke. Jó lenne, ha csak a színészettel foglalkozna. Persze nem kéne manipulálni, nem is ismeri még, de igyekszik hatásosan nézni.
- Ha a színészetre koncentrálnál nagy dologra lehetnél képes.
Ezt kicsit gáznak érzi, épp úgy adja elő, mint egy filmszöveget.
- Ohh, ilyen vagyok, én nem vagyok jó színész, megjátszani sem tudom magam, az arcom mindent kifejez, már azelőtt le lehet olvasni, hogy egyáltalán megszólalnék
Hajol játékosan közelebb, pillantása érdeklődő, kiállása szilárd, határozott, amit mond komolyan gondolta, első pillantásra nem tűnik fel, valójában nagyon elhivatott személyiség.

Az úszáson ő is fellelkesül, látni az arcán, tényleg mindent látni
- Szuper, akkor majd megegyezünk az időponttal kapcsolatban és mehetünk is!

- Értem, sajnálom, de a nőrokonok sokszor zavaróak, mindegyik fel akar hizlalni!
Próbálja elütni a dolog élét ezzel a poénnal, talán nem kellett volna rákérdeznie. Látja, hogy a nagy család fogalma tetszik a másiknak, ő inkább lett volna egyke, persze a kistesóit már nagyon szereti, de hosszú volt az út odáig.
- Még lehet nagy családod, sőt ha vannak jó haverjaid csinálhattok olyat mintha örökbefogadnád őket
Mutatja a kis szamárfüleket, célozva ezzel a fogadott tesók címre.
- Én is eljátszottam ezt a legjobb barátommal, bár szerintem ő már nem is emlékszik...
S akkor ráadásul úgy volt, Leopoldot választja az öccse helyett, kicsik voltak még, Quentinnek nem tetszett, hogy elhanyagolják.
- Nem, nem annyira, inkább a kistesóim jönnek át, a bátyámmal bonyolult a helyzet
Von vállat kissé sután, ez számára egy kellemetlenebb téma. Megy, ünnepekkor, egyébként sok a dolga,a szüleinél hűvösen erre hivatkozik, de Christ és Tobyt gyakran látja, a kicsik csüngnek rajta.

A tengeri herkentyűt bátran ajánlja, bár meg se fordul a fejében Suzyt társítani mindhez.
Josh felolvasását nem szakítja meg, ő is belefeledkezik a részekbe, amit a másiktól hall, figyeli az arcéjátkát, miközben olvas. A végén már majd össze pisálja magát, de marad, hogy aztán kilőjön a wc irányába.
- Nagyszerű! Te vagy az első, hogy hogy darál egy faék? Csak fantázia kell! Hunyd be a szemed és képzeld el!
Nevet, boldog, hogy így tetszik Joshnak a szerep, sugárzó arccal nézi ezt az ölelgetést, közben megy az italért. Hoz pezsgőt és bort is, sokan nem szeretik a pezsgőt, mindkét italból van minőségi a készletem, az ünnepélyes alkalmakhoz. Extra tiszta poharat tesz Joshua elé.
- Imádom, hogy ilyen lelkes vagy! Én is! De ez nem holnap lesz, hiányzik még pár szereplő és várok egy pályázat eredményére is. De lassan belehatottunk, a dolog nyáron csúcsosodik majd ki, akkor nekem nincs iskola. Szeretnék akkor sokat forgatni, remélem nem gond. Mit kérsz? bort? pezsgőt? Igyunk arra, hogy mindkettőnk álma teljesül!
Néz rá mosolygó szemmel, ha a srác benne van, tölt neki, amiből akar, aztán poharuk finoman összekoccan. Létrejött  Quen-Josh szövetsége.

- Nem, nem egészen pálcikaember- Hogy is magyarázzam?- Egyetlen vonalból áll, semmi részlet, csak egy testnek tűnő valami, orr meg száj. Neten elérhető néhány rész a sorozatból, egy-egy mindössze 3-5 perc...- sorolom hirtelenjében, ami eszembe jut. Nem igazán mese, de nem tudom, hogy erre gondol, ezért aztán nem is javítom ki.
Összevonom a szemöldököm, kissé meglepődve:
- Oké, de akkor hol van ebben szerepe Suzynak? - Quentiné a rajz, övé a sztori. És Suzy?
- Gondolom, lesz folytatása is... Miért ne?- bármit ki lehetne belőle hozni, éppen úgy, ahogy Menő Manónál, minden sztori egyetlen témát ölel körbe, és nem is kell bonyolult dolgokra gondolni. Bár ha a rajzolás ekkora kihívást jelent Q-nak... Nem tudom. Én nem értek ehhez. Ha olyan pörgetős rajzolásról van szó, olyat mi is csináltunk vastagabb tankönyvek margójára. Hogyan nő egy növény, lesz bimbóból virág, lányból nő... Ki mit mert vagy tudott megrajzolni.
- Ah, viszonylag igen. Nyár eleje óta...- bólogatok vidáman, mert ha Suzyról van szó, olyan, mintha körbesimogatna a Nap melege. A válaszom egyébként mindkét kérdésére megfelelő, hiszen szinte azóta barátomnak érzem, hogy megismerkedtünk. Elmerengek egy kicsit, vajon többet mondjak-e, hiszen a szimpátiája Suzy iránt kézzel fogható. Feléled bennem egyfajta versenyszellem, de inkorrektnek tartanám, ha többet mondanék magunkról, mint amennyiről valóban meg vagyok győződve. Sosem hazudtam senkinek, hogy van csajom. Az sem lep meg, hogy rólam nem beszélt Q-nak. Mikor is, miért is kerültem volna én szóba?
- Komolyan, örülök, ha így látod!- mondom nevetve. Még most sem értem, hogyan szúrt ki éppen engem, de ha tetszem neki, annál jobb! (Mármint a színészi alakításom) Megfontolandó egyébként, amit mond és mindig is egy külső jelre vártam; egy lökésre: "tedd ezt"! Lehet, hogy ez éppen az a jel? Quentin megerősít benne, hogy tehetségesnek tart, és arra biztat, fordítsak több figyelmet a színészetre. Bólogatva jelzem, hogy tudomásul vettem, dolgozni fogok az ügyön.
- Ha mindez összecseng azzal, amit mondasz vagy amit teszel, akkor könnyű dolgunk lesz egymással- mosolygok. Bár néha átok, én sem tudom véka alá rejteni az érzelmeimet, a gondolataimat.
- Szuper. Lényegében csak a hajnali órákat lövöm ki, tudod, akkor viszem ki az újságokat, amúgy többnyire ráérek egész nap!- alkalmazkodni is tudok, sugallja a tekintetem.

- Tényleg?- nevetek. Annyi poén született már arról, hogyan viselkednek a nagymamák, nagynénik, (kicsit mindig rémségesek), hogy elhiszem Q minden szavát.
Bólogatok, egyetértve. Ha rajtam múlik, lesz is nagy család, de persze az örökbefogadott tesókról még nem hallottam.
- Nem mondanám, hogy túl sok barátom lenne; és csak egy van, akivel nagyon szoros a kapcsolatom. Ő Sebastian, akiről már tettünk említést, ugye...- mosolygok. Ő a másik, aki a Főiskolán tanít. Néha tényleg úgy érzem, kicsi a világ.
- Tényleg, fogadott tesód is volt?- csodálkozom, minek neki fogadott tesó, ha három igazi is van neki- Ez még a kistesóid születése előtt történt?- valamelyest magyarázná. Főleg, hogy  a bátyjával nem olyan szoros a kapcsolatat. Talán régen is így volt. (találgatok)
- Miért ne emlékezne? Már nem vagytok jóban?- nem hiszem, hogy az ilyesmit el lehetne felejteni. Az egésznek van egyfajta romantikus beütése; nekem is tetszene, ha Sebastian a fogadott tesóm lenne!
Látható, a bátyja valamelyest kilóg a családi kötelékből, és nem tartanám szerencsésnek egy kellemetlen témával rontani az este hangulatát. Úgy tűnik, kevés olyan embert hordoz a hátán a Föld, akinek ne lennének gondjai a családjával.

Aztán elolvasom a könyvet, amit a kezembe ad. Nem csak olvasom, szinte falom; észre sem véve mi zajlik körülöttem. Csak amikor Q felpattan lepődök nmeg kicsit, hogy szorongatta a szükségét, ahelyett, hogy kiment volna. lett volna rá ideje.
Elképzelem a faéket, de még mindig nem értem, az hogy darál. Vállat vonok.
- Sajnos, nem értem a hasonlatot- és kérdőn nézek rá, hogyha lényeges, világosítson fel.
De a sztori tetszik, nagyon is, sok esetben máris magaménak éreztem egyes részleteit, és úgy érzem, az egészet magamévá tudom majd tenni. Quentin is sugárzik, kedvesen hoz italokat elém, válasszak, holott azt sem tudom, melyik micsoda.
- Igyunk pezsgőt...- mert azt ígérte, amúgy mindegy volna; de talán ez jobban is illene a jókívánságokhoz- Úgy legyen!- koccintom a poharam az övének, aztán fenékig hajtom a gyöngyöző italt.
- Korábban is mondtam, szabaddá tudom tenni magam, amikor csak kéred- ez eddig is így volt. Hajnalban meg nem hiszem, hogy túl gakran kell majd forgatni, a munkámat talán nem kell feladni. Vagy ha ezt kéri, kaszinóznom kell egy kicsit.
Ahogy megiszom az italt, tudatosul is bennem, hogy már csak taxival tudok hazamenni.
- Ha megengeded, leszedem rólad a festéket. És leszedném magamról is, különben egyetlen taxi sem fog hazavinni...- nevetek. Jól érzem magam, de illene lelépnem. Szerintem már füttyögnek kint a madarak. Hajnalodik...

- Aha, hát ez elég kreatívnak hangzik, de nem ismerem, gondolom gyerekeknek való, gyerekkorodban nézted?
Érdeklődik kedvesen, aztán nem érti, Josh mit nem ért, összeráncolja a szemöldökét. Neki olybá tűnik, mintha a srác keveslené a barátja szerepét a projektben, holott az egész nem is úgy zajlott, hogy valaki szerepe esetleg kevés legyen benne.
- Nem értem mit nem értesz, ő animálja meg, hogy mozogjon, életre kelti.
Magyarázza, aztán legyint.
- Nem, a rajzolás tényleg nem az én asztalom, nem lenne rá időm, Igor egyszeri és megismételhetetlen.
Nevet fel, így is lopkodnia kell az időt innen-onnan, nem Igorral akar karriert csinálni, hanem a filmjeivel, így is csoda, hogy nem őrült még bele a hajtásba, Leonak valószínűleg nagy szerepe van ebben.
Ez a nyár eleje nem sokat mond neki, csak bólint, próbál nem arra gondolni, hogy ő lesz a vetélytársa, ha igen, úgyis kiderül. Inkább az előttük álló nagy lehetőségre figyelnek. Nem az a kétszínű fajta, tud szigorú és nagyon törtető lenni, de megjátszani nem képes magát, semmi tehetsége és mindig is rosszul leplezte, ha valami nem tetszett neki.
- Úgy legyen! Remélem összecseng, senki nem panaszkodott még arra, hogy túl hamis vagyok, de azt mondták már, túl őszinte.
Igaz, hogy ő mindig tapintatosan közli a véleményét.
- Az tökéletes, a hajnalt én is kilőném, valamikor aludnom is kell. Te is kerítsd majd időt rá, fontos a pihenés
Mondja jó tanácsként, tudja, a teljesítmény romlik, ha az ember fáradt, neki fontos, hogy Josh fitt legyen.
- De a gyerekkorod részeit például nélküled forgatjuk, lesznek szabad napjaid is.
Teszi hozzá biztatólag, hogy azért nincs benne minden jelenetben.

- Egen, abszolút, jaaaajjj csupa csont és bőőőőr vagy egyél még egy kuglófot!
Nyökögi öregasszonyos hangon.
- Nálunk gyerekkorunkban nagy divat volt ez a legyen egy fogadott tesód dolog, igazából ha szoros a barátság nem változik semmi, csak ezzel is lehet hülyéskedni és olyan érzésed van, esetleg, mintha ő is a családod lenne. De ha szoros, akkor enélkül is megvan ez az érzésed, gondolom. A legjobb barátom is a családunk tagja, többet volt nálunk, mint otthon, mert őt...örökbe fogadták. Én meg tiltakoztam az öcsém születése ellen, tudod milyenek a gyerekek,  amikor még baba volt, hogy inkább Leo a tesóm, de ez csak ilyen gyerekkori hülyeség volt. Viszont sokszor vesszük egy egymást most is úgy, mintha fogadott testvérek lennénk, úgyhogy de, jóban vagyunk, talán...többet is van nálam, mint a kistesóim.
Nevet fel, na igen Leo is mindig rajta lóg, de imádja, nincs ezzel gond.

A felolvasás nagyon tetszik neki, szó szerint majdnem összepisili magát rajta. Be is nyög egy hülye hasonlatot, amit azóta is magyarázhat.
- Csak azt akartam mondani, hogy színtelenül adják elő, rossz volt a hasonlat, nagyon ki kellett mennem
Vigyorog, erre fogja. Tölt pezsgőt Joshnak, magának, aztán koccintanak a sikerre. Felhajtja. Kezdi érezni ő is, hogy későre jár, el is felejtette, hogy kékek/zöldek
- Tudod most, hogy belegondolok, te az egészet Grincs pofával adtad elő és még így is meggyőztél! Tudsz valamit
Nevet, végülis a szerepet nem pont egy zöld manóra írta.
- Aludhatsz nálam, ha akarsz, de ha kényelmesebb, persze hívjunk taxit, csak előbb... Ezt sima vízzel le lehet mosni?
Kérdezi, aztán a fürdőbe tereli Josht, ott fognak megszabadulni a festéktől.

- Gyerekkoromban láttam, de nem kifejezetten mese. Vagy nem gyerekeknek való. Apróbb sztorik voltak arról, ez a Manó hogyan ismerkedik a világ dolgaival, úgymint autó, gördeszka, nő, szerelem...- nevetgélek. Úgy emlékszem, inkább estefelé tűzték műsorra, de a részletekre már csak nagyon halványan (Miért láthattam én?)
Az ő pálckaemberkéjén azonban fennakadok egy kicsit. Felemelem a kezem, védekezve:
- Bocs, én ehhez analfabéta vagyok. Úgy képzeltem, te rajzolsz mindent, és nem tudom, hogyan lehet ezt animálni-lehet, majd Suzyt is megkérdezem, hátha a maga sajátos módján el tudja nekem magyarázni (vagy meg is mutatja). Annak alapján, amit Q elmondott, nekem valóbana pörgetett füzetlapok jelentek meg.
Vállat vonok, ő tudja. Ha nagy sikere lesz Igornak, még léesz ideje ezt újragondolni.
Megkérdezi, mióta ismerem Suzyt, de a válaszra közömbösen reagál. Tudom, fél év nem idő (nem áthidalhatatlan). Legalább 3-4 hónapja őneki is ismernie kell Suzyt (ha csak látásból is), hiszen mindketten a tanári kar tagjai. Nem tudom, náluk hogy van, nálunk mindig bemutatják az új dolgozókat (bár valószínűleg csak azért, hogy ne hagyjuk bénáskodni őket)
- Egyesek szerint az is baj, ha mindent kimondasz... Nos, meglátjuk, én majd mennyire örülök neki!- kacsintok és nevetek. remélem, nem aláz majd földig, ha elrontok valamit. Más megközelítésben pedig örülök, ha kellően nyers: komolyan fogom venni, mert utálok csalódást okozni.
- Na igen, az alvás. Általában éjjel szoktam, és néhány órát délelőtt. De ha tudom, hogy dolgom van, akkor megpróbálom előtte kialudni magam- azaz korábban lefeküdni este. Inkább nem mondom el, hogy kevés alvásigényem van, mert időnként bele tudok húzni... Nehogy aztán ez az információ rosszul süljön el.
- Ó, köszi, gondoltam!- az alsó korhatár, ami velem bevállalható, az kb 16 év. Bármég nem tudom, mennyi jelenet van ezt megelőzően. A szabadidő most csak abból a szempontból lenne lényeges, ha Reevennel beindulna az együttesünk.

- Ú, ezt az én mamám is csinálta, valóban!- oké, nem folytonosan, de ha úgy látta, keveet ettem, képes volt ilyet mondani.
- Aha, értem...- hallgatom őt, ahogy erről a dologról beszél, és azt hiszem, tudom milyen érzés, amikor egy "idegenről" érzi úgy, a családja. Nekem Sebastian ez az ember, noha nem hiszem, hogy amit érzek iránta, az testvéri szeretet volna. Nem tudom... Néha olyan, máskor nem. Nincs tesóm, összehasonlítani sem tudom.

Ismeretlen hasonlatal találom szembe magam, nem tudom hova tenni, de akárhogy magyarázza, nem értem. Nem kicsit érzem magam butának, de ő nem csinál belőle ügyet.
Pezsgőzünk a sikeres jövőre, aztán finom célzást teszek, le kéne lépnem.
- Wow, tényleg!- bele sem gondoltam, zöld voltam/vagyok. Büszkeség tölt el, hogy még így is tetszettem.
- Kedves vagy, de nem... Idegen helyen meglehetősen rosszul alszom, téged se hagynálak pihenni- rázom a fejem.
Kint a fürdőben pedig:
- Emlékszel? Vizes alapú krémre vittem fel a festéket. A nagyját egy benedvesített vattával vagy papírtörölközővel szedhetjük le, a maradékot meg bőséges vízzel. A sminkesek a szem körüli területeket vattával tisztítják...- magyarázom neki. Csinálhatja egyedül is, hagyatkozhat rám is, szívesen segítek, vagy mutatom, hogy "szoktuk".
Ha befejeztük a tisztálkodást, megkérem, hívjon nekem egy taxit. Cseréltünk számot, keressük majd egymást.

//Meglátjuk, mennyire marad még ebben téma. Ha gondolod, zárhatod, éskezdhetünk újat, aktuálisan, hiszen nyár van! *.*//[/color]

Próbálja megérteni, miről van szó, de nem megy neki, rájön, hogy fáradt már ehhez és fejben nem tud elvonatkoztatni a gyermekprogramtól, úgyhogy csak bólogat, az általában beválik.
- Én is, de nem, ő szkennel, csinál valamit a számítógépen és minimese lesz belőle.
Mosolyog, nagyon aranyos dolog, de ő nem tudná egyedül, ez abszolút kooperatív munka volt. A rajzból ő nem akar karriert csinálni, az ötletet is nevetségesnek tartja, hisz csak poén volt, nincs is rá ideje és teljesen másra akar koncentrálni. Aranyos dolog, egyszeri hobbinak jó volt és tetszeni akart egy lánynak, ez is benne van. Ahhoz képest, hogy egy helyen dolgoznak nem látja sokat, őket csak futólag mutatták be, de nem is emlékeztek egymásra, a javításnál észlelték, hogy "jééé ő is tanár?" sőt őt először diáknak nézték, Suzy vigasztalta, azt hitte dolgozatot ír, de nem, azért vágott olyan fájdalmas képet, mert javította.
- Nem mondok ki mindent, csak ami építőleg hat a másikra
Mosolyog vissza, nem kell attól tartania, hogy nyers lenne, nem az a típus, legalábbis a színészeivel nem, a diákokkal sokszor gunyoros, de csak ha unalmas, vagy engedetlenséget tapasztal, szerencsére erre nem igazán van példa, jól szervezi az óráit.
Az alvásra biccent, nem firtatja, nem akarja kioktatni a srácot. A nagymamás emléken enyhén mosolyog.
- Egy grincs adta elő nekem mindezt és jaaa, volt valami fura érzésem, de simán leverted
Gratulál nevetve, na így kell felvenni a jó színészeket, egy abszurd sminkben.
Sejtette, hogy nem alszik nála a fiú, biccent, hogy majd hív taxit.
- Persze, megértem, bár a kanapém kényelmes, ha egyszer majd úgy alakul.
Bár nem hiszi, hacsak nem lesznek rögtön nagyon jó barátok, de Quentin lassan nyit és van egy olyan érzése, Joshua is így van ezzel. A fürdőben először a másikat nézi és kerít elő eszközöket. Még jó, hogy nála mindig van minden otthon.
- Aha, aha, csináld te és én majd aztán. Közben megrendelem a taxit, én jobban ráérek, innen már csak az ágyba megyek.
Előreengedi, addig ellesi a trükköket, talán valamennyit ő is le tud szedni a sajátjából a taxiig. A száma megvan, majd keresni fogja munkaügyben, s az, hogy találkoznak-e, még elválik. Részéről fáradtan dől az ágyba, miután jó alaposan lemosta a festéket és a napi koszt.

// köszi akkor ezt zárom, ha szeretnél játszani, kérlek írd meg pm-ben mit forgatást, vagy csak úgy? ha kezdesz, akkor azt is írd meg kérlek Köszi, várom //

- Na, majd egyszer megmutatom, ha lesz rá idő...- legyintek. Ha nem látta, nem is emlékezhet, lehet, hogy csak ennyiről van szó. Én meg amúgy is bénán magyarázok.
- Oké. Majd én is megnézem, ha kész lesz- nevetgélek egy kicsit. Kb mint szürke szamár a ködben, úgy érzem magam, de majd ez is megoldódik előbb vagy utóbb.
Elbeszélgetünk, vacsorázunk, a szövegkönyv is a kezembe kerül, és szinte ki sem akarom adni onnan. Szerelem ez, első olvasatra, én is úgy érzem, alkalmas lennéka szerepre, így Q-nak igent mondok az ajánlatára, amire iszunk is.
Nagyon elszalad velünk az idő; nem csak ő álmos, én is az vagyok. Felajánlja, hogy aludjak ott, de mennék haza. Épp csak annyi ideig maradok, amíg leszedem magamról a sminket (vagy inkább festékréteget).
- Köszönök mindent- búcsúzok tőle (ha engedi, a szövegkönyvvel a hónom alatt. Ha kölcsön adja, megígérem, hogy napokon belül visszajuttatom hozzá.)

Taxival megyek haza, amit ő hívott nekem. Fáradt vagyok, de a szívem úgy ver, mintha futottam volna. Semmihez nem lenne erőm, de a fogmosás nem maradhat el. Örülök, hogy a színházban megfürödtem, és azzal most nem kell az időt tölteni. Bedőlök az ágyba. Még le sem ér a fejem, már alszok is. Ritka alkalom....

//Köszönöm. Nem nyúztam tovább, inkább majd kezdünk újat. Arra viszont megkérlek, emlékeztess, hogy adósod vagyok a kezdővel, mert hajlamos vagyok elfelejteni XD//