Mint valami kibaszott drogdíler, álldogálok a kocsim mellette, a csajra várva, akit Elee ajánlott be. Erősen bízom benne, hogy Judith nem mostanában végez és csap le rám, mert menten felvágom valaki ereit, nagyon bízom benne, hogy nem jutunk el oda, hogy a sajátomat, sokkal inkább az övét. Bár amilyen kurva zombi, lehet még akkor is üldözne… Mondjuk…. ha csendben van és a csöpp száját másra használná, mint faszságok elsütögetésére… Na nem merengünk.
A kellemes 25 fokban pedig még a kedvem is napos, ami valahogy mostanában nem is ritka,a végén megjavulok és normális leszek. A gondolattól felröffenek, pont időben, hogy két miszpicsa felém forduljon és magukénak tekintsék az érzelem kitörést. Azonnal beindul a risza áradat. Sosem tudom, hogy nekem szól vagy az arany Bentleynek. De azt hiszem nekem is valahol, minde szívesen elém térdelne, ha mellé jutna egy kis lové is. Unottan fordulok vissza az egyetem bejárata felé.
Igaz a csajjal még nem egyeztettem, de bízom benne, hogy megkapta az üzenetem és akar egy kis pénzt keresni.
Szükségem van valakire, aki ért a festményekhez, ha nem kell befosni, nem műértőre, akkor nem ide jövök. Még az is lehet megbízom vele, hogy üssön nekem össze egy mázolmányt, ha nem lesz megfelelő már kész állapotban.
Rápillantok az órámra,mélyet sóhajtok. Jöhetne már, az idő érték. Hatalom, amit nem szeretek vesztegetni. Vagy keressek baszott sok pénzt, vagy keféljek. ez a kettő mozgat jelenleg.
Már éppen húznám elő a mobilom, hogy megcsörgessem a modellek királynőjét, hogy átkurt-e a csaj, amikor megpillantom. Aztafaszom. Nem semmi a szuka. Biztos vagyok benne, hogy kemény, mint a félig érett barack, és ízletes.
Jellegzetes külseje miatt nem lehet eltéveszteni.
- Késtél! – morgom köszönés helyett, ahogy mellém ér, és mielőtt válaszolna kinyitom a kocsi ajtaját, hogy telepedjen be. Persze nem mulasztom el szemrevételezni. Be sem mutatkozom, úgyis tudja, ki vagyok. Ezen a tetves helyen mindenki tudja.
Rácsukom az ajtót, ahogy betelepszik az anyósülésre. Ráérősen csobbanok a kormány mögé.

Egész nap rohanok. Reggel el aludtam Mivel Lara már megint kikapcsolta a telefonom ébresztőjét. A jó ég áldja meg.
Suli előtt még berohantam egy körre a festékesbe egy-két hiányzó anyagért. Most meg itt szopom a faszt.
Bár vége a vizsgáimnak a tanáraim valahogy még  mindig kínozni akarnak. Mi a faszomnak kell nekem Grafikonokat szerkeszteni a második világháborús művészeti anyagok elvesztéséről, és lerombolásáról. Imádom az egészet, de ne már most. Alig kapok levegőt.
- Ki a faszom ez? - morgok félhangosan az ebédemet nyammogva. Nahát nahát, azt hiszem jövök Eleenek egy üveg tequilával. Kedves magát meg nevezni kívánó egyed, munkát ajánlott. Legalább is remélem, hogy az mert nem vagyok jótékony szervezet. Válaszra már nem marad időm, mert Hale professzor elég mogorva ábrázattal áll fölöttem, hogy ugyan már ne az ő óráján kajáljam szét a padot és csevegjek a kedves ismerőseimmel. Angyali mosollyal próbálom lecsillapítani a profot, de ezt asszem most bebuktuk.  Szép ívesen rugdoss ki az óráról, amivel még gond nem is lenne, mert ki a faszomnak van kedve bent tespedni jogon, de az aláírás viszont kell. A táskámat ledobva az ajtó mellé, magam is kényelembe helyezem. A megkezdett kajámat tovább majszolom, miközben a vázlatfüzetembe rajzolgatok. Megpróbálom felvázolni Gerard portréját. A színek már összeálltak a fejemben, ma meg s vettem a hiányzókat. De a testtartásával kapcsolatban még nem döntöttem. Óra végeztéig skiccelek, majd kiscica szemekkel beoldalgom a terembe. Hosszas könyörgés után a életem értelme Hale prof meg adta amit kértem, így most már szabadon repülök mint a madár kifelé a kapun.
Ó, te jó szagú Tarzan talp. Istenem, de milyen dögös. Basszus, még én is elvinném egy körre. A számat harapdálva sietek a Bentley felé. Tetszik a színe is. Anyukám, vezetni akarom.
Hogy mi van? Te meg ki a faszom vagy? Hirtelen a semmiből itt terem egy pasi. Ember épp, eltakarod az új szerelmem előlem. Ja, hogy elviszel. Hm, tőlem oké, de csak mert ebbe az autóba ülhetek be. Kényelmesen belesüppedek a bőrülésbe, és mélyet szippantok a kocsit belengő finom illatból. Jaj, szerelmes vagyok. Üdvözült mosollyal az arcomon örömködöm, miközben az ismeretlen, no name alak is helyet foglal mellettem. Sajnos ő vezet.
- Bocs, de nem vagyok a kis kutyád, hogy rögtön ugorjak, ha hívsz. Főleg mivel be sem mutatkoztál. - Mondom neki félvállról, miközben továbbra is a bentley belsejét csodálom. A motor érzékien zúg fel alattunk. Mami imádom. A mellettem ülő hangja teljesen mellékes, teljesen átadtam magam az utazás élményének. Miután megálltunk szomorkásan mondok búcsút a kocsinak, majd hatalmas vigyorral az arcomon szállok ki. Még finoman megsimítom , mielőtt megindulnék befelé a galériába.
Azt hiszem a reggeli szarakodás után, megkegyelmeztek az istenek. Előbb az a király kocsi, most meg Downtown LA Art Walk kapui felé sétálok. Ah, az élet szép.

A csaj olyan bamba, hogy beszarok. A kocsit bámulja, kicsit megijedek, hogy letérdel és rácuppan a kipufogóra, mélytorkosan benyeli és le sem csatlakoztatom onnan soha többet.
Nagy rózsaszín lobonca nekem kicsit vad, de ha elvakult művészlélek,a  finomsága mellé belefér. Elee barátnője szóval biztos olyan kis finom, mint Hale, vagy olyan sötét mint Judith. Remélem, hogy olyan sokkal inkább olyan, mint a kerekded modell, izgalmas, humoros akivel időt tölteni is élvezet, akinek a közelében mínusz 20 fokban is izzik a levegő.
Ahogy megszólal a szemöldököm a magasba szalad. Imádom, hogy sofőrnek néz, de tényleg. Ennyi esze van, snitt.
Külsőleges lázadása azonnal értelmet nyer. Tipikusan az a fajta, akit, ha meglátsz, akkor megmozdul a fantáziád. Lágy szellő simogatja a haját, a bőre bársonyos, és ahogy kinyitja a száját kihullik rajta egy eke, mert ez már nem is kapa. Stílusa nem menő, nem nőies, dacos kislányos, és mellé nem is okos, kifejezetten suta és buta látszatot kelt.
- Vegyél vissza az arcodból kislány. Az arrogáns, leszarom a világot, stílusod tartogasd az apádnak, hátha ott bejön. - rühellem a buta kurvákat, főleg ha  plázaviláguralommal párosul, megnézném, hogy ez a magamutogató, és láthatóan kisebbségi fóbiás tyúk, mit pakolt le az asztalra, hogy megengedheti magának ezt a hangnemet.
- Összekeversz valakivel. - olyan hirtelen kapom félre a kormányt, hogy remélem telibe fejeli az ablakot, a következő pillanatban, már nyomom is a satut, hogy esélyt adjak neki, befeküdni az ülés elé. Magasról leszarom a felharsanó dudát, hagytam helyet, hogy kikerüljön a mögöttem búgó.
- Lehet kiszállni - hát ez kurva hülye, ha azt hiszi, nem rohangál az utcán ezer olyan, mint ő. Ha meg nem is tudja ki vagyok, sekélyesebb, mint hittem. Ha Los Angelesben nem ismeri a nevem, sajnálatos mód nem tartom elég értelmesnek arra, hogy festményt választhasson nekem. Arról nem is beszélve, hogy finom helyre viszem, vinném. A proli szukát lehet be sem engedik nélkülem, elvárják, hogy megfelelj a közízlésnek, nem járatom magam le vele.
Már a művészek sem a régiek. Kezdek tartani tőle, hogy a festményekhez sem ért. Türelmesen várok, hogy mi lesz, tőlem el is húzhat a halálfaszára.

Imádom, tetszik oda vagyok érte. Jó-jó egy fekete impalát nem űberel. De anyád. Szép pillanata a napom megkoronázásának. Hale prof. megadta az aláírásom, a festékek a táskában és már Gerard alakja is körvonalazódik. Fekete fehér lesz a kép, klasszikus vonalvezetéssel, realisztikus ábrázolás. A szemeivel a fókuszban. Ja, úgy lesz az igazi. Lehet az életben nem látom többet, de attól még mély benyomást tett rám. Pont mint ez a kocsi. A túlzott csilli alatt, duruzsol a bivaly kemény motor. Érzékelem, hogy utastársam csöppet pipa mellettem, de az a ő baja tőlem pukkancskodhat napkeltétől, napestig. Reményeim szerint hasonlít a kocsijához, és belül nem üres és sötét. Hirtelen kapja félre a kormányt. Papol itt, mintha ő lenne a Napkirály. Nyuszifül alig vagyok a városban pár hónapja. Nekem aztán oszthatod az észt, ha nem mozogsz festő körökben, vagy kiállításokon, akkor nem érdekel, hogy kivagy. Sem a hatalmad, sem a rengeteg pénzed. Ah, de mivel jó napom van, legyen neki is gyereknap.
- Ah, figyelj. Nyugodj le, kérlek.- Mondom neki finomra vett hangon, nem hiányzik, hogy infarktust kapjon itt nekem. Felé fordulok ültemben, kedves mosolyt varázsolok az arcomra, az eddig őrült vigyor helyett. - Én se kezdtem jól, tény, de te sem. - folytatom nyugodt hangon. - Azért hívtál mert segítség kell, egy kép kiválasztásához. Én pedig jöttem, ahogy tudtam, pedig azt se tudom ki a fene vagy. Lehet, hogy tájékozatlan vagyok, - meg ki nem szarja le, hogy ki a faszom ő - De nem rég költöztem a városba. Alapból nem nagyon érdekelnek az üzleti szférában mozgó egyedek, nem még most mikor az egész egyetem a nyakamon. - Gondolom arra felé éldegélhet a szentem, idegbeteg, görcsös, egocentrikus jellem, eddig kb. ez jött le. Finoman oldalra döntöm a fejem, miközben pár pillanatra megállok a beszédben. Hajamat a nyakam egyik oldalára söpröm, a kedves, nyugodt mosoly töretlen az arcomon. Olyan a pasi, mint egy megvadult farkas, csak óvatosan Risa, mert még megmar. - Azért vagyok vagyok vizuális komon., mert hiszem, hogy a művészet nem csak a falra kirakott, elkényeztetett pojácák által jónak titulált mű. Több művészeti suliba is jártam nyugodtan nézz utána, ha referenciákra van szükséged. De - komolyodik, kicsit meg a hangom. - Te kértél segítséget, ha nem kellek, akkor megyek. Nincs gond. - Szögezem le, ne hidd nyuszifül, hogy annyira megmozgatod a lelkivilágom. - Azért, még bemutatkozom rendesen, hiszen, ha már apukámat emlegetted, ő mindig erre tanított. - a végére egy kis szarkazmus, csak finoman, mert tényleg megharap. - Ariana Roberts. - Nyújtom felé a kezem, szemeimbe pajkos fény villan, kíváncsisággal vegyülve. Na mi lesz szépfiú, mert, így jobban megfigyelve elég mutatós darab, vicsorogsz tovább, vagy léphetünk valami izgis fele.

Van egy kis szezon keverés a fazonnal, nem vagyok ideges. Nem tudom, hol látja rajtam ennek a jeleit? De el sem várom tőle, egy nagyra nőtt tini szuka és nem több annál. Mellé valamiért azt hiszi, hogy ő szarta a művészet minden ágát, holott szerintem millió jobb futkos nála az utcán. Az a típus, aki pár év múlva a turista célpontokat lövi be, hogy rajzolgassa az ide tévedőket, hogy ne vesszen éhen. Ámvagy kifog valami passzív pöcsöt, aki eltartja. Sajnos jellemileg többre nem fogja futni belőle, mert itt csak az üzleti életben és az alvilági körökben éri meg fasznak lenni. Mindenki más a pénzes mókusoktól függ, ahogyan az ő jövője is. Los Angeles nem a pikasszók otthona, innen kimorzsolódnak. Ha mázlija lesz, akkor majd vezethet egy galériát, de ahhoz le kell vedlenie a lázadó korszakot. Nagyjából ennyi, amit róla gondolok.
Semleges arccal hallgatom végig, tiszta mázli, hogy levajazza saját magával a témát, nem igazán van hozzáfűzni valóm.
Azon mégis felhörrenek, hogy szívességet tesz nekem. Mi a pöcs? Komolyan azt hiszi, ha szívességet kérnék, akkor ne találnék ezer kiválóbbat? Akik jönnek is egy szívességgel. Az Angyalok retkes városában kibaszott jól működik a szívesség bank. Olyan kistétekkel mint Ő, nem is éri meg foglalkozni.
- Nem szívességet kértem, melót ajánlottam. – javítom ki és már bele sem megyek a különbségek kitárgyalásába. Ahogyan az sem érdekel, hogy nem tudja, ki vagyok, nem kötelező. Kötelező nem fasznak lenni. Kötelező húszon x évesen nem kislánynak lenni. De inkább ezt is hagyom, 12 egy tucat semmi meglepő nincs benne. Annyira nem Elee alap, ami máris megmagyarázza a különbözőségek vonzatát.
Jesszusom, most meg játssza az ártatlan széplány vagyok játékot, és kurva szarul csinálja. Vagy legyen egy pökhendi picsa, vagy legyen normális. Rühellem, amikor ezek a tipise pláza picsák váltogatják a színészi képességük által kínált énjeiket. Mind szar, ez eddig az egyik legfosabb.
Azt meg meg sem vitatom vele, hogy sajátos, s mint olyan, téves elképzelései szerint ki, kinek a nyakába akasztott bilétás bőrt. Úgy gondolom, hogy az a fajta, aki megy a saját igaza után, érdemleges beszélgetésre emberileg nem alkalmas.
- Az iskolák száma nem garancia semmire, ahogy a diploma sem. – válaszolom nyugodt hangon, mert sajnos az élet iskolája az egyetlen, ami embert farag az alapanyagból, nem az iskolapad. Mégis hagyom az összes témát elillanni, mert nekem a pinky szövetségesnek kell, nem játszótársnak.
Lepillantok felém nyújtott kezére. Jesszusom, azt hiszi nem csekkoltam le? Hogy magammal viszek valakit, akiről fingot sem tudok? Valóban nem tudja, hogy ki vagyok.
Elemelem a kezem a váltóról, hogy összeismerkedjünk.
- Vincent. – a többi meg nem lényeg. Kirobbanok az autók közé, engedelmesen spriccelnek, jószerint, mert halálra rémülnek, hogy kinyírom őket.
Úgy döntök gyors talpalok.
- Ne számíts Rembrandra, vagy van Goghra, nem igazán ebben gondolkodom, persze azt nem is fű alatt vennénk. – elvigyorodok, mert mindenki tudja, hogy sehogy máshogy nem lehet hozzájuk jutni. Árverések, átbaszások. Minden előre le van vajazva.
Remélem, hogy fog tudni segíteni. Nem árra megyek, tartalomra.
A galéria előtt szép sorban állnak a csodajárművek, ami már nem megszokott // sorry, ha nem galéria amit te írtál, de síkhülye vagyok ehhez //
Arcomra csúnya mosoly kúszik, akkor nem vagyok rosszul informálva, mint sosem.
Páratlan mód ráparkolok egy AlfaRomeo kerek seggére, még véletlen sem moccanhasson ki nélkülem.
Kipattanok a kormány mögül és átsétálok kiengedni a lányt az anyósülésről.
Az ajtóban álló őr egyetlen pillanatra gondolkodik el, hogy mi a faszt keresek itt, amikor ma szűkkörű rendezvény van, lévén a csaj nem kisestélyiben van és én sem szmokingban. De nem is véletlen. Jöttem polgárt pukkasztani, mint mindig.
- Mr. Sparks? – a kérdés azt rejti, hogy miért is nem vagyok alkalomhoz öltözve? Mit sem foglalkozva vele, előre engedem a királylányt, itt senki nem fogja pofán vágni, ez nem egy kricsmi.
- Három művész érdekel. Gauguin, Munc, és Pollock. Tőlük is lesz kiállítva pár kép, nekem olyan kell, ami sokat mesél, de semmit, de a képekről te fogsz nekem mesélni, emiatt is vagy itt. Talán még az orosz Chagall megfoghat, kérlek semmi hétköznapi. – odabentről hangok szűrödnek ki, nem átlagos tárlatvezetés van, nem is szokványos ez a nap, különben itt sem lennék. Úgy vonulok be a szukával, mintha ez lenne a legtermészetesebb. A felénk pislogó felső kategóriás nők és férfiak nem is nagyon értik mit is keresek itt? Nekem ide nincs meghívóm, ami mellékesen nem véletlen, ahogy az sem, hogy itt vagyok. Tádááám. Állok a pillantások kereszttűzébe.
- Mosolyogj! – súgom a lánynak, illata megcsap, azonnal elmerülöka gondolatban, hogy milyen lehet az íze, de azt hiszem ez ma nem derül ki. Elveszek egy pohár pezsgőt a felénk lépkedő pincér tálcájáról és átnyújtom a műértőnek.  Este sokkal nyilvánosabb lesz a kivégzés, most csak a beavatottak vannak itt, gőzöm nincs mi ellen terveznek puccsot, de itt a helyem, nemigaz? Az elit krémje, hogy ide ne hányjak.
- Gyere, mutatom mi érdekel a legjobban. – egyértelmű, hogy nem a képek miatt vagyok itt elsősorban.  Chagall képeit amúgy nagyon szeretem, vele kezdem az ismerkedést. Sem nevek sem képcímek sem árak nincsenek feltüntetve.1, 2, 3

Drága szentem, eddig egy szó sem esett arról, hogy te melót ajánlasz nékem.  Elee szólt, hogy jössz és kellek. Mivel a hű, de fontos fejedbe már nem fért el az egocentrizmusod mellett, egy kis kultúra.
- Remek, a suli mellett a környezetváltozás mindig jól jön. – reagálom le az állás ajánlatát. Az unott, világtól megfáradt, cinikus byroni férfiideál mintaképe a pasi, eskü. Nem igazán érdekli, vagy legalább is nem mutatja, hogy bármilyen véleménye lenne arról, amiről rizsázom.  Nem egy nagy dumás, bár Ellee javára legyen mondva van benne valami kattant, bunkó vagányság.
Nem tény, hogy nem a legfontosabbak, de ha megnézné az iskoláimat, látná, hogy főleg gyakorlati tudással operálnak. Mint a kortárs, mint a klasszikus művészetben meg van a fontossága az elméleti tudásnak is. Persze ezt egy kívülállóm nem láthatja át. Mi merre hány méter, én sem tudnék mit kezdeni, biztosan az ő helyében.
Erős, határozott kézfogás. Íme az első számomra pozitív megmozdulása. Próbálom egy kedves mosollyal oldani a jeget. Szeretek jól kijönni a körülöttem lévő emberekkel, ez van nya. Elee pedig jóban van vele, szóval lehet többször is talizunk, főleg ha még melózni is fogok neki. Hirtelen ugrat ki az útra, a kocsi morog alattunk, ez kicsit eltereli a figyelmem, de mikor elkezd magyarázni arról, hogy kb., mire számítsak, újra ráfókuszálok.
Az út további részében csönd ereszkedik közénk. Mikor megérkezünk a galériához, kicsit rossz érzésem támad. Méregdrága autók tömege parkol minden felé, a vörös szőnyeg is a helyén. Az épület előtt álló vendégek mind méregdrága ruhakölteményekben parádéznak. Nem mondom, hogy úgy nézek ki, mint egy lecsúszott proli, de nem nagy estélyiben járok suliba, szóval eléggé ki fogok lógni az emberek közül. Kac-kac Ris, mint ha alapból nem lógnál ki mindig. Rántom meg a vállam
Vincent leparkol, és igazi úriemberként megkerüli az autót és kinyitja nekem az ajtót. Miközben elhaladunk a kapuőr mellett, végig az arcát figyelem. Színtiszta elégedettség uralja a vonásait. Huncut fény ég a szemében, évezi, hogy borsot törhet a társadalmi elit orra alá.  Ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz és miért ne lennék, akkor azt mondanám, hogy kifejezetten jól áll neki ez a rosszcsont kisfiús szerep.  Mosolyogva rázom meg a fejem, miközben bemegyünk az ajtón. Ez a pasi se százas. Vidámságom addig tart míg el nem mondja, hogy mi is érdekli.
- Azta! – akadok ki egy pillanatra, szemöldököm a hajam tövéig szalad.  – Hát te sem vagy kis pályás. -  Rám szól, hogy mosolyogjak, én pedig automatikusan húzom mosolyra az ajkaimat, miközben feltekintek a szemébe, egész közel van. Hm… szépek a szemei, a zöld egy különös árnyalata, szürkével és helyenként barnával vegyítve. – Már elkönyveltelek egy unalmas alaknak, erre előállsz egy ilyen választékkal. – A mosolyom egyre vakítóbbá válik. – Mégis csak izgalmas lesz ez a este.
Át vezet az előtéren, és a nagy belső terem egyik távolabbi részébe megyünk. Kulturáltan próbálom közbe kapkodni a fejem, van itt minden. Anyám az ott Dali??? Imádom, a szürrealizmus egyik legkiemelkedőbb alakja. Nagy sajnálatomra mi tovább siklunk, bár nem kifejezetten távolra.
Természetesen sem a festők neve, sem a művek címe sincs sehol feltüntetve. De mázlimra kedves, most kifejezetten remélem, hogy jövendőbeli munkaadóm, Chagall képekhez vezet. Megfelelő távolságból szemléjük a kiállított képeket. Fokozatosan veszem szemügyre őket, közelebb lépek hozzájuk, hogy az apróbb részleteket is megcsodálhassam, majd lassan távolodom, hogy értelmet nyerjen a nagy egész is.
- Ezerszer láttam ezeket a képeket a könyveimben, kivetítőkön. Az egyiket, én magam is megfestettem egyszer. – Mesélem halkan, teljesen a művészet hatása alá kerültem. Arcomon halvány mosoly vibrál. Kortyolok egyet a kezemben tartott pezsgőből, még Vincent adta a kezembe mikor megérkeztünk. Az eddig történ események teljesen háttérbe szorulnak az elmémben, a képek kerülnek fókuszba. Lassan kezdek beszélni, talán kicsit mélyebben, mint ahogy általánosan szoktam. A barátaim ezt viccesnek tartják, van akinek csajozós, pasizós hangja van, nekem festészetről dumálós. – Mind a három Chagall kép. Chagall a szürrealizmus egy korai képviselője. Orosz, zsidó származású művész. 1910-ben kerül Párizsba, de ott is otthoni élményeit, a kis galíciai zsidó falut, rokonait, gyermekkori élményeit festi misztikus révületben, gyakran álomszerű, költői víziókban. Képein gyakran különféle emlékek és élmények képét vegyíti, mint például itt is.- Finoman kezemmel az egyik képre mutatok. – A kép címe: , Én és a falu, . Az egyik kedvencem tőle. – Pillantok fel féloldalasan Vincetre, majd folytatom a mű elemzését. Miközben beszélek, egyre több ember jön a közelünkbe, arcukon megjelenik a komoly műértő álarc, és nagy okosan bólogatnak, több mint valószínű, hogy a felét se értik. - A képen ritmikus, egymásba vágó montázsban sorakoznak falujának emlékképei, felhasználja tehát a futurizmus szimultanizmusát, a Boccioni-féle idő-tér egybeolvasztást.  – Miután befejeztem azt, amit szerintem a képről tudni kell, nem kezdek bele másikba, hanem közelebb lépek Vincenthez és az élménytől felpörögve szólalok hozzá. – Na megfelelőnek érzed a tudásom, főnök?

Imádom a polgár pukkasztás eme kegyes módját. Mint a kiváltságosak belibbenünk a terembe, minden szempár ránk szegeződik. Na jó nem is vagyunk a helyzethez öltözve, de ez engem kifejezetten szórakoztat. Ajkamon megjelenik egy vidámabb mosoly, járásom légiessé válik, tenyerem finoman a nő hátára fektettem, ahogy megállunk a kép előtt. Jelzem, hogy velem van, ezzel mintegy kivonom a társaságból, de mégis feléjük emelem.
A hátunk mögött összesúgnak az emberek, elhangzik a nevem, olyan lekicsinylőn, mintha maga lennék a pestis járvány. Valahol mélyen az is vagyok, ennek a közegnek pont úgy a tagja, mint a megvetett példánya. A sok díszpinty azon tanakodik, mi is legyen? Nézzenek ki minket, vagy voksoljanak le mellettem? Miben is jöhetek jól, mit érek meg?
Pofátlan mód szemrevételezik a lányt. Nem mondom csinos darab, akad mit skubizni rajta. A sok kis geci meg azonnal maga alá képzeli. Az átlag életkor amúgy is 50 felett van.
Tipikus rongyrázás.
- Még az is lehet, hogy unalmas leszek. – súgom félszavakból a vállához hajolva, mintha bizony nagyon titkos infot osztanék meg vele, olyat, amit csak Ő hallhat és ettől érzem, hogy forrni kezd, az unalmas városi levegő.
Magabiztosan állok, míg szemrevételezi a műveket, én sem véletlen hoztam ide. Nem azért mert sürgősen el kell tapsolnom pár ezer dollárt, hanem mert a háttérben zajlik az igazi ereszd el a hajam. Nekem megéri, hogy kicsit felszabadul a bankszámlám.
- Melyiket? – érdekel melyik fogta meg annyira, hogy lekoppintotta. Az a baj, hogy ma már olyan zseniális másolatokat készítenek, összeszarod magad rajtuk. Láttam már olyat, ami még a profikat is megtévesztette, majdnem rám is sóztak egy másolatot, de mázlimra valami miatt meggondoltam magam. Így életben maradt mindenki.
Lássuk be, emiatt imádom a művészeket… ránéz egy képre és elvonul ebből a világból, sajnálatos, hogy nekem valamiért eszembe jut, hogy milyen lehet szex közben.
Közben biztossá válik, hogy melyik festményt koppintotta le, gondolom, hogy a kedvencét én is azt tenném. A legtöbb adatot én is tudom a képekről, kicsit jobban érdekelne, hogy ő mag amit gondol, mint az, amit a könyvekbe megírtak. Olvasni én is tudok.
Figyelem a körénk sereglőket, ahogy a dollárjelek kúsznak a szemgolyóikon, már sejtem, hogy ma sok kép gazdára talál, ha más nem, hát presztízsből. Ezek az emberek nem szeretnek adakozni, inkább vesznek, hogy legyen értelme a pénz költésének.
Rámosolygok a lányra, imádom, hogy ilyen lelkes, mutathatna egy kis érdeklődést a farkam iránt is.
- Tökéletes, meg lesz a jutalmad. – A hangom pont olyan kétértelmű, mint amit mondani akarok vele. Valljuk be, hogy a tudása az, de nem győzött meg, én ilyen pöcs vagyok. A derekára fogok és tovább terelem a következő áldozatok felé, kicsit a füléhez hajolok megint, leheletemmel megcirógatom a nyakát.
- Az érdekel, te mit gondolsz!  – hogy tudja, leszarom a tankönyveket, engem az érdekel, belőle mit hoz ki, az tud megfogni, az emberi oldala. Amiatt van itt a csaj és mert a tömeg kezd kiakadni ránk.
Beállítom a Munch képek elé, szóra nyitom a szám, amikor egy mély férfihang megelőz a hátam mögül.
- Nos Miss. Roberts, adjon el nekem egy Munchot. – hátra sem fordulok, sejtem, hogy valaki itt ismeri a csajt, lehet az egyik tanára, vagy valaki aki dugja. Mivel az utóbbiban hiszek, ellépek a lánytól, nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, még. Míg nem tudom ki az illető, előbb én is szeretném látni.
Hagyom, hogy elmerüljön a képekben: 1.; 2; 3