Már majdnem két éve hisztiztem Danielnek, hogy miért is hagytuk ki utazásaink során Brazíliát. Most, hogy mégis eljutottam ebbe a gyönyörű országba, a látványosságok érdekelnek a legkevésbé. Ugyanis Diego tényleg komolyan gondolta a meghívást, és két együtt töltött hónap után, én is meg szerettem volna ismerni a családját.
Neki könnyű dolga volt, Rick után a bátyám szinte bárkit tárt karokkal fogadott, Nessy kutyus pedig nem képez túl nagy ellenállást, ha szóba jöhet az extra simogatás...és itt ki is fújt minden családi kötelékem. Náluk ez azért kicsit másképp van, legalábbis a több tucat ember a kertben erre enged következtetni. Azt hittem, hogy a legnagyobb aggodalmam az lesz, vajon tetszik-e majd Alanának az ajándék, hogy mi lesz a szülei véleménye rólam, de jelen esetben kiderült, hogy a nevekkel sokkal több gondom lesz.
Így határozottan örültem annak, amikor Diego húga karon ragadott, és kicsit távolabb vonszolt a társaságtól. Nagyon kedves lány, s tekintve, hogy alig két évvel vagyok idősebb nála, könnyen megtaláltuk a közös hangot, s volt alkalmam odaadni Neki a kis gyöngyházszínű dobozba rejtett ajándékát. Még Diego-nak sem voltam hajlandó megmutatni, de nagyon remélem, tetszik Neki a három halványkék kővel díszített vékony ezüst ékszer.
Nem sokkal később Diego anyukája is csatlakozott a kis hintaágyas társaságunkhoz, és minden aggodalmam ellenére egész közvetlenül tudtunk beszélgetni, bár nem mondom, hogy nem dobog a torkomban a szívem. De azt hiszem nem is csoda, hisz Diego családjáról van szó...még szép, hogy meg akarok felelni nekik.
Amint Diego feltűnik, kedves mosolyra húzódik a szám, és a mindhármunknak szóló bók után a mosolyom csak tovább szélesedik.
-Bocsánat...- szabadkozom Alanára és Édesanyjára pillantva, miközben Diego segítségével felállok a hintaágyról. Finoman viszonzom üdvözlő csókját, s engedelmesen simulok karjába, ráhagyva hová is vezet. -Jelenleg melletted fantasztikusan.- pillantok rá csillogó szemekkel, s talán hallhatja hangomon a megkönnyebbülést, hisz az Ő oldalán legalább nem vagyok idegen.
-Egyébként a Húgod nagyon jófej, és remélem, nagyon remélem- hangsúlyozom ki még jobban a szót -hogy tetszik Neki az ajándék. Anyukád is aranyos volt, odajött beszélgetni...bár mondjuk ezt már láttad.- sorolom az abszolút pozitív tapasztalataim, és nem is értem miért izgulok ennyire. Akárkivel beszéltem, mindenki kedves volt, de azt hiszem az egészséges szorongás még egy darabig kitart.
-Na de Uram...- torpanok meg egy pillanatra, s játékos tekintetem Diego barna íriszeit keresik -csak nem táncolni készülünk?- húzom el a szemöldököm egy apró félmosoly keretében, mert csak most realizáltam merre is tartunk. De ennek ellenére természetesen övé az irányítás, szívesen táncolok Vele akármikor, csak hirtelen meglepődtem, hogy pont mi leszünk az elsők között az egyébként még viszonylag üres parketten.

Immár Diego karjai közt tökéletes az idill, és boldogan döntöm fejem a vállára, ahogy közelebb húz magához. Mellette máris oldódik a bennem lévő feszültség, de ennek ellenére még mindig minden lépésemre figyelek. Most nem arról van szó, hogy be kell illeszkedjek egy társaságba, hanem meg kell feleljek Nekik... és Diego túl fontos számomra ahhoz, hogy ezt félvállról vegyem. Talán ezért is tartott napokig, mire sikerült bepakolni, kiválasztottam a tökéletes ajándékot, a megfelelő ruhát, és minden mást.
-Majd nézd meg.- felelem pajkos mosollyal, szűkszavúan Alana ajándékát illetően, mert őszintén lehetetlen lenne elmagyarázni a finom ezüst ékszer valódi milyenségét. Vagy tetszik valakinek, vagy utálja, szóval remélhetőleg Alana az előbbi csoportba tartozik.
-Ezt...- akadok meg kicsit a mondatai hallatán -...jó, hogy csak most mondod.- kúszik apró megkönnyebbült mosoly ajkaimra. -Ha tudom, akkor valószínűleg háromszor ennyire izgultam volna.-
Vallom be becsületesen, pedig így is eléggé a torkomban dobogott a szívem a család véleménye miatt. Remélhetőleg holnapra elmúlik ez az egészséges szorongás is, de ma még nem nagyon akar távozni. Viszont a tánc egész jó megoldás erre, így eszemben sincs megvétózni Kedvesem ötletét.
-Egyáltalán nincs.-mosolyodom el én is, és engedelmesen hagyom, hogy bevezessen a parkettre. Egy pörgősebb szám megy, s ennek megfelelően lendülünk mi is táncba.
-Zavarban? Nem, azt hiszem zavarban nem vagyok.- felelem továbbra is nevetve -Mindenki jófej és aranyos, és meg szeretnék felelni Nekik.-

Ó nem, Alana ajándékáról nem áll szándékomban elárulni semmit...na de ki elég kitartó ilyen csodálatos barna íriszekkel szemben?
-Ékszer...- adom fel a titkolózást -...három apró világoskék topázzal. Nagyon remélem, hogy szereti a kéket.- teszem még hozzá, ha már így is elárultam a főbb vonásokat.
Amikor Diego megemlíti, hogy Édesanyja és Alana elég kritikusak szoktak lenni a barátnőivel szemben, kissé megtorpanok, de eszméletlenül aranyosan nyugtat meg.
-Köszönöm Szívem!- suttogom fülébe hálás mosollyal, és viszonzom a puszit. Minden nőnek ilyen pasit kívánnék, na persze nem Őt. Ő csak az enyém.
Ahogy a parkett felé vezet, egy pillanatig ismét megtorpanok, de eszemben sincs megvétózni tervét. Boldogan indulok Vele a táncolók közé, és miközben már a zene ritmusára  mozgunk, sem adja fel Diego a megnyugtatásom. Igyekszem tényleg komfortosan érezni magam, de sajnos mondhat bármit, egy ideig még marad az általános izgalom. Talán holnapra elmúlik, talán. Szavai mégis jól esnek, viszont nincs időm reagálni, mert megpörget. Kicsit váratlanul ért, de boldogan fordultam saját tengelyem körül, míg végül újra karjai közt kötöttem ki, hatalmas mosollyal arcomon. Imádom, ha megpörgetnek, s hogy ezt tudta-e? Fogalmam sincs...de eltalálta!
Amint vált a szám, érzem megnyugtató kezeit derekamon, ahogy finoman magához húz. Tekintetem az övébe fúrva hallgatom a fontos információkat.
-Ez nagyon aranyos! Szóval készüljek fel...- a színes fényekre és hangos durranásokra. tenném még hozzá, miközben tekintetem automatikusan az égre emeltem, de már nem volt időm kimondani, mert azonnal el is indult a tűzijáték.
-Ez gyönyörű.- suttogom inkább csak magamnak, amikor Diego tekintetét érzem arcomon. Nem tudom az égbolt helyett miért engem kémlel, mindenesetre kedvesen simítva arcát találják meg barna íriszeim az övéit. És ebben a pillanatban akadt el a lélegzetem. Szeretlek...Szeretlek...Szeretlek... csengenek fülemben szavai, és bármennyire is tudom, hogy reagálnom kéne, egyszerűen képtelen vagyok megszólalni.
-É...Én...- keresem saját hangszálaimat, de szinte biztos, hogy ez nem fog könnyen menni, így inkább nyakába kulcsolva kezeim szorosan átölelem.
-Én is szeretlek!- suttogom fülébe -Nagyon, nagyon.- teszem még hozzá megerősítve, ha a pillanatnyi lesokkolódásom elbizonytalanította volna. Még szép, hogy szeretem, már mint barátomat is szerettem, és a parkban történtek után csak még jobban szeretem, a probléma mindössze az, hogy valami miatt én nagyon komolyan veszem a szó jelentését. Viszont biztos vagyok az érzéseimben, szóval miért ne?

Diego arcán a vigyor bármit is jelentsen, én már boldog vagyok. Imádom, amikor mosolyog, amikor őszintén, felhőtlenül boldog, és talán ezért is mertem bevállalni a családi látogatást, mert tudom milyen fontos ez Neki.
-Huhh, akkor megnyugodtam.- esik le hatalmas kő a szívemről, hogy Alana ajándékával ezek szerint mégsem nyúltam félre. Pajkos szavai viszont az én arcomra is mosolyt varázsolnak, bár idegen környezetben hajlamos vagyok szégyenlősen viselkedni. -Nem említette a ruhát, de azért várjunk még ezzel, Kedves.- nevetem röpke puszit nyomva arcára, bár szerintem pontosan tudja, hogy ez a jog tényleg őt illeti. Viszont a mai este első körben még nem rólunk szól, hanem a Húga születésnapjáról, a bulizásról, és ennek megfelelően indulunk a táncparkett felé.
Nem csoda, hogy tánc közben is pontosan megvan az az összhang, ami a kis párosunkra jellemző, és mégis meg tud lepni a pörgetéssel, anélkül, hogy megbontaná ezt a harmóniát. Imádok táncolni, főleg forogni, mert eszembe juttatja a gondtalanságot. És talán túl nyilvánvalóan sugározzák szemeim ezt a gyermeki örömöt, ha egy nevetést is sikerült kicsaljak Diegoból, aki a következő, lassú szám alatt már a fontos információkat sorolja.
Be sem fejeztem a mondatot, amikor elindult a gyönyörű tűzijáték, fesztiválhangulatot és szilvesztert idézve, és talán le sem tudtam volna venni a szemem a hangos színkavalkádról, ha nem éreztem volna Kedvesem pillantását arcomon. "Szeretlek" csengnek tisztán szavai, arca nem követelőző, tudom, hogy nem várja el tőlem ugyan ezt a választ, de hatalmas hazugságnak éreznék bármi mást. Ugyan normális hangon nem megy, a hangszálaim minden fontos pillanatban feladják a küzdelmeket, és már így is elég hosszúra sikeredett a dadogás rész, ezért inkább átölelve suttogom fülébe a szavakat, és jólesően simulok szoros ölelésébe. Szeretem Őt, szerelmes vagyok, már viszonylag régóta tudom... De ha Ő nem mondja ki ilyen nyíltan és váratlanul, akkor továbbra sem vallottam volna be még magamnak sem, nemhogy Neki. Elrejteni az érzéseim szinte a lételememmé vált, ilyen szempontból Diego a szöges ellentétem, Ő mindig nyíltan kimutatja érzelmeit, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok.
Meleg, barna íriszeiben látszik a boldogság, amiről beszélt, és gyanítom, hogy az enyémek is hasonlóan csillognak. Mégis lehunyt pillákkal merülök el édes csókjában, eddig nyakában pihenő kezemmel finoman simítva tarkóját.
-Dehogynem!- felelem apró mosollyal, pár pillanat erejéig megszakítva csókunk -remélhetőleg pont annyira, mint amennyire én is boldog vagyok.- teszem hozzá utóbb, némi huncutsággal hangomban, arcát gyengéden két kezem közé fogva. Azok a barna szemek, a fél világot jelentik számomra, és akár hajnalig csókolnám Őt szívem szerint, de pontosan tudom, hogy számára kétszer olyan fontos ez a pillanat, hisz ez mégiscsak a Húga szülinapja. Én pedig nem szeretném galád módon elrabolni. Ha rajtam múlik még sok, nagyon-nagyon sok időnk lesz egymásra, de Alana csak egyszer 18 éves.
-Viszont...- kezdem kissé bocsánatkérően -...szerintem a Húgod elvárná, hogy gratulálj.- keresem meg kezeit a hátam mögött, s belekulcsolva ujjaim finoman bontakozok ki öleléséből, még egy utolsó röpke csókot lehelve ajkaira. -Egyedül, vagy menjek Veled?- kérdezem Tőle, még mielőtt végleg elengedném, mert a legutolsó amit szeretnék, az befurakodni Diego és a családja közé és sajnos családügyileg meglehetősen analfabéta vagyok.

Csak nevetgélve csóválom fejem szavaira, mi szerint önző, és csak Ő láthat ruha nélkül. Jó nagy probléma lenne, ha ezt máshogy gondolná, de mivel táncolni kezdünk, inkább már nem említem meg neki, csak egy puszit kap.
Fogalmam sincs, hogy Diego tervezte-e, hogy elmondja nekem érzéseit, vagy csak a pillanat mondatta ki vele a szavakat, de engem meglepetésként ért. A lehető legjobb meglepetésként. S hogy sikerült magamhoz képest egész jól kezeljem a szituációt, amivel még boldoggá is tettem, rátesz egy nagy lapáttal az örömömre, s arra, hogy még véletlenül se akarjam elengedni. Szeretem Őt, élvezem ölelését, kívánom csókját, és örömmel veszek el tekintetében. Ha lenne rá lehetőség, most csak elnyújtanám a pillanatot, hogy örökké tartson, de nem szeretném, hogy Diego miattam ne vegyen százszázalékosan részt a Húga születésnapján, így kénytelen vagyok elereszteni. Ennek ellenére boldogan veszem tudomásul, hogy ujjaink továbbra is összekulcsolva kapcsolódnak egymáshoz, s hogy kimondja azt, amit titkon én is remélek.
-Az egész jövő...jól hangzik.- ízlelgetem szavait édesen mosolyogva Rá. Nem vagyok az a lányka, aki pár hónap után kipróbálja hogy hangzana a férjezett neve és eltervezi a leendő kölykök számát és nemét, de hosszútávra terezek Diego-val. Már az is nagy szó, hogy merek Vele tervezni, merek Rá számítani, és pontosan tudom, hogy holnap is ugyanennyire fogom szeretni Őt, ha nem jobban. A bátyámon és Lizbethen kívül sosem bíztam senki másban, sosem akartam senkitől függeni, de Vele minden olyan...magától értetődő? Iigen, olyasmi.
-Miazhogyengemisérint?- kérdezem egy szuszra, elkerekedett szemekkel és pillanatok alatt ugrik össze a gyomrom fele akkorára, mint volt. Te jó ég, fogalmam sincs mit tervezett Diego, hisz pont ugyan úgy titkolózott előttem, mint én előtte, de arról nem volt szó, hogy érintett vagyok. Bár őszintén szólva semmi nem jut eszembe, ami lefedné ezt a kijelentését, de mi van, ha valamit csinálnom kéne, vagy -vagy ki tudja? Jó, azt hiszem ezt a pánikot nem sok minden indokolja, de azért mi van, ha nem felelek meg az elvárásoknak?
-Mindenesetre adjuk oda, mert most már én is kíváncsi vagyok!- sürgetem kedvesen, amíg a szobában pakol, mert már tényleg nem tudom, mit gondoljak. Tuti, hogy valami jót talált ki Diego, van érzéke a meglepetésekhez, de kicsit aggaszt, hogy mi lesz benne a szerepem.
Tekintetét követve találom meg Alanát, akin tényleg látszik némi mámor és boldogság, ami érthető, hisz egyszer 18 éves az ember! Ráadásul innentől kezdve már legálisan iszogathat, és sok sorstársához képest, Ő legalább még két lábon van. Bár, ilyen esetben a magassarkú nem a legjobb választás...mondjuk pont én mondom, aki átlagosan 10 centin sétál nap mint nap, szóval inkább csak szurkolok a bokájának. Nagyon rosszul tud esni ilyenkor egy ínszalaghúzódás. Tapasztalat.
-De legalább jól érzi magát!- nevetek Kedvesemmel együtt, habár egyre jobban aggaszt, hogy mit szólna vajon ahhoz, ha engem látott volna a 18. születésnapomon. Bolond egy időszak volt, lezártam, de tudom, hogy ha nem szeretnék félreértéseket, majd be kell számoljak egyszer. Viszont egyelőre inkább izgatottan lépkedek mellette, szinte kapaszkodva biztonságot nyújtó kezébe, s csak akkor eresztem el, amikor felhőtlen örömmel ugrik Alana a nyakába.
Akaratlanul is széles mosolyra húzódik a szám, olyan jó nézni a két testvért. Arra viszont nem számítottam, hogy a lányka végül engem is szorosan magához ölel. Fogalmam sincs mire véljem a szavait, de én is átkarolom Őt, míg végül Diego magyarázata egyből értelmet ad a dolgoknak. Ó, ha csak ennyi az én szerepem, akár Hollywoodba is költözhet.
-Hé, Alana mindössze két évvel fiatalabb nálam! Csak ne tessék bántani Miszter!- kelek nevetve a lány védelmére -És nagyon, nagyon örülök, hogy jössz! Még szép, hogy szívesen látjuk!- nézek ismét a lányra, majd Kedvesemre, s válaszolok kicsit finomítva szavain -Addigra összegyűjtöm az össze király boltot, kis kávézót, és értelmes programot!- teszem hozzá, és őszintén örülök annak, hogy Alana tényleg ellátogat a városba. Nagyon aranyos lány, és tüneményesek együtt a testvérével. Én el se tudnám képzelni, hogy Dan ne legyen a közelemben, s még csak belegondolni sem szeretnék, hogy milyen lehet Diego-nak folyton távol lenni a családjától. Ez legalább nem csak Alanának, hanem Neki is ajándék, és ismét bebizonyosodott, mennyire ért a tökéletes meglepetés kiválasztásában. Majd nem felejtem el megemlíteni, hogy milyen büszke vagyok Rá, mert Húga önfeledt mosolya alapján nagyon eltalálta, mire vágyik a lány.

Szinte észre sem vettem, hogy a Diego-val töltött idő alatt mennyire elmúlt a szorongásom, a furcsa megfelelési kényszer, és mennyivel felszabadultabb, boldogabb lettem mellette. Más erre nem képes...és ha ez vár rám a jövőben, akkor köszönöm, leszek olyan önző, hogy nagyon fogom szeretni, és semmi esetre sem engedem el Őt.
S bár annak ellenére, hogy szavai hallatán -mi szerint érintett vagyok- ismét visszatér a néhai izgulás, de már közel sem olyan elviselhetetlen, mint az első órákban volt. Lehet ehhez az is hozzájárul, hogy a társaság nagy része már jól érzi magát, mindenki közvetlenebb, mindenki megszokta a jelenlétem, és senki nem vet rám kérdő pillantásokat, hogy mégis ki lehetek, miközben Alana felé tartunk átadni Diego ajándékát.
-Na majd mesélhetsz azokról a görbe estékről!- veregetem meg Kedvesem vállát, bár lehet nem szeretnék én mindent hallani. Nem mintha elítélném bármiért, amit anno csinált, vagy nem mehetne el most is akármelyik buliba a haverjaival, csak nem kell mindenről tudjak. Najó, ennek ellenére eszméletlenül kíváncsi vagyok, szóval ha már választani lehet, akkor meséljen, nekem is kell.
Még szívesen hozzáfűzném, hogy ne izguljon Alanáért, nem hiszem, hogy Ő lenne az, akit majd az őrsről kell kihozni, de addigra odaérünk hozzá, és ajándéka láttán csak úgy sugárzik a lánykából a boldogság. Nem csak Diego-t, hanem engem is megölel, amit először nem tudok mire vélni, de hamar magyarázatot kap minden.
-Hadd ne fejtsem ki, hogy ez mit jelent Mr. Egyetlenfelnőtt!- gügyögöm durcásan vissza Diego-nak, tűrve az arccsipkedést. -Csak egy kétségbeesett telefon, és máris gyermekrablásért fognak körözni.- fejtem ki természetesen mégis, hogy mikre is vetemedhetek, ha nem viselkedik. Nem mintha egy percig is komolyan gondolnám, a következő pillanatban már csak fejcsóválva nevetek a közös hülyeségünkön. Viszont nem hagyhatom ki, hogy ha Alana Hollywood-ba jön, ne mutassam meg neki a legjobb csajos helyeket, ne vigyem el minimum egyszer vásárolni, és abba tündéri kávézóba, ahonnan még csak elvitelre sem merek Diego-nak hozni valamit, mert már a papírpohár színén kiborulna, nem is beszélve a mintájáról.
-Értettük főnök!- pillantok cinkosul Alanára -Majd addig a Te feladatot az lesz, hogy levakarsz minden Alanáért ácsingózó pasit a nyakunkról, jó?- nevetek immár Diego-ra, megfogalmazva talán egyetlen aggályát -Egyébként viccet félretéve, majd tényleg összehozzuk a legkirályabb hetet, ami elképzelhető!- teszem hozzá gyorsan, mielőtt még túl fájó pontra tapintok Kedvesem kis lelkében. Sose viccelődj egy bátyussal a húga szerelmi életéről...ezt több fejezetes leckékben tanultam meg az évek alatt, nem magam, hanem mások kára láttán. Bár lehet csak Dan kezelt úgy, mint egy törékeny kristálypoharat, bár kb. egy éve átesett a ló túloldalára, de szerintem Diego még nem tart ott.
Miután felköszöntöttük a Szülinapost, és megbeszéltünk néhány dolgot, kénytelenek voltunk átengedni Őt a többi vendégnek, s ismét kettesben maradtunk.
-Hm, először is gratulálni, hogy milyen jó Nagytesó vagy!- hajtom fejem Diego vállára, ahogy érzem átkaroló kezeit. -Másodszor pedig fogalmam sincs.- vallom be őszintén, mert már így is sok meglepetés ért a nap folyamán, és nem tudom mi jön még.
-Van még valami konkrét terv, vagy hogy szokott lenni? Mindenki táncol egy kicsit és hazaszállingóznak a vendégek, vagy hajnalig tart az ünneplés, vagy nem is tudom... Már a tűzijátékra sem számítottam, szóval tényleg nem tudom.- pillantok tanácstalanul barna íriszeibe, mert annak ellenére, hogy a legegyszerűbb kérdést tette fel Diego, most nem igazán tudok arra gondolni, hogy ÉN mit szeretnék. Ez nem rólam szól, nem is szeretném, hogy így legyen, én csak azt szeretném, hogy mindenki jól érezze magát, ne legyek útban, és lehetőleg mindenki szimpatikusnak találjon. Jó, tudom, hogy ez lehetetlen, de próbálkozni ér!
-Viszont ha az elfogadható válasz, akkor most csakis egy puszit kérek.- pipiskedek röpke csókért -És egyébként tényleg csinálhatunk bármit.- teszem hozzá, miután megkaptam a puszit. -Leülhetünk, táncolhatunk, sétálhatunk, maradhatunk egy helyben...de egyébként ha Neked kell még valami fontosat megbeszélj, elintézz vagy köszönj a rokonoknak, akkor nyugodtan itt hagyhatsz ám.- folytatom, nehogy úgy érezze, hogy most ide van kötve -Nem kell pesztráld a kis bébit...- jelentem ki kissé durcásan még az előbbiért, ám szám sarkában továbbra is a mosoly bujkál, és pontosan tudhatja, hogy csak ugratom.