Születési adatok: 1990. Március 13. Detroit, USA
[A következő hosszú iromány bőven tartalmaz nem finom mondatokat. A játéktéren ezt jelentősen mérsékelni fogom, de az előtörtánet így hozza át a legjobban, hogy a karakter mennyire is zakkant. Az olvasóktól előre is elnézést kérek. – köszenet a szerk. ]

Minden ember nyomorúságos életének megvan a maga nyomorult története. Ez alól pedig én sem vagyok kivétel, de ha ezt akarjátok hallgatni akkor én elmondom nektek, de a sajnálatotokat meg az összes többi belőletek áradó nyáladzást tartsátok meg magatoknak, mert nem vagyok rá kíváncsi. Elég szar mesélő vagyok, úgyhogy ne várjatok hosszú rizsázást az nem az én asztalom.
Szóval hol is kezdjem? Tudom, nyilván az elején, de csak a lényeggel akarlak untatni titeket. Nooos {Jajj mondjad már, itt száradunk ki mire elkezded} Igen húzom az időt és? Ne pofázzál bele, össze kell szednem a gondolataimat.
Detroitban születtem. Ez fontos, hisz minden depim oka onnan indult ki. Nem tudom tudjátok-e, de a top 50 legveszélyesebb városok közül a 30. helyet foglalta el azzal, hogy minden 100 ezer lakosra jut 48,47 gyilkosság. Így talán érthető, hogy miért is szar ott lakni. Már a hetvenes években nagy népszerűségnek örvendett, hisz itt gyártották a legtöbb járgányt, így gondolom itt lopták a legtöbbet is. Durvultak a helyzetek, most pedig a drog egyik virágzó városa, így ismét teljesen világossá válhat minden kedves unatkozó idiótának, aki ezt olvassa, hogy így lettem én drogfutár.
Nekem is van anyám meg apám, vagy is csak voltak. Szegények nem vitték sokra ebben a gyalázatos életben. Apucika egy benzinkúton dolgozott, amit előszeretettel raboltak ki, míg anyuci szintén egy igen népszerű és nagyszabású helyen dolgozott egy retkes éjjel-nappaliban. Családomban nem láttam túl sok örömöt. Ugyan próbálkoztak leplezni nyomorunkat, de valljuk be ezt egy lepraterepen igen csak nehéz kivitelezni. De kár is rájuk pazarolni több szót, ideje, hogy életem fontos személyiségét vezessem porondra.
Nekem ugyanis van egy ikertesóm. Úgy ám, egy nővérkém. Mi ketten egypetéjű ikrek vagyunk, vagy is úgy hasonlítottunk egymásra, mint az ember és a tükörképe. Nem tudtak minket megkülönböztetni, de nem is bántuk, sőt ami azt illeti tökéletesen elvoltunk mi ketten. Nem érdekel minket, ha az emberek megbámulnak, mi akkor is egyformának öltözünk és akkor is azt csinálunk, amit akarunk. Például nem jártunk iskolába. Egy ekkora szenny helyen nem is lehetett sokat tanulni helyette inkább kint játszottunk, bújócskáztunk, egymás haját babráltuk, meg a többi kislányokat szórakoztató baromság.
Egy nap azonban valami megváltozott…. a nagy lófaszt! Ne dőljetek már be mindennek, mondtam, hogy ez csak egy ótvar kis mese, nem lesznek itt görög drámai fordulatok. A maradék agyamat is eldobom tőletek.
Nyoszolya. Ültünk tesómmal egy padon, éppen valamivel bogarásztunk, amikor oda jött hozzánk egy bájos nigger rabszolga, hogy ezt adjuk már oda annak ott és kapunk két fagyit. Furcsán néztünk rá, de a mi köreinkben luxusnak számított a fagyi, úgyhogy fogtuk a kis borítékot átsétáltunk és mire a padon ültünk már ott pihent a két fincsi fagyi. Aztán ez pár nap múlva megint megismétlődött. Minden délután azon a padon ültünk a házunk előtt, mert vártuk, hogy őseink hazatérjenek. Nekünk nem volt kulcsunk a lyukhoz, amiben elvileg éltünk. No, de a lényeg a lényegben, hogy pár naponta kaptunk valamit, mi elvittünk, amiért mindig kaptunk valami mást. Mi meg közben csak nőttünk és nőttünk és rájöttünk, hogy mi folyik itt, és hogy hülyék lennénk abba hagyni. Sose tudtuk mi van a dobozban, táskában, levélben, nem is érdekelt minket csak a jutalom, esetekben pénz, szarabb verda, esetleg pár fuksz. Aztán ez egyszer csak véget ért, amikor egy helység felrobbant velünk. … … Haha látom most már figyelsz. A középsuli vége felé jártunk tehát olyan 20 éves körül (mert hát megbukni meg kell néha) amikor tesókám beteg lett. Szüleim pedig még mindig csórók voltak, én meg hiába gyűjtöttem a szaros lepedőket a dokik nem bírták megmenti az életét. {Legalábbis ők azt hitték, igazából csak kikapcsoltam a gépeket és elszöktem pár éjszaka a kórházból, hogy végre az a troll fejű nővérke ne döfködjön halálra a tűjével. De aztán visszatértem a húgomhoz. Hu durva mennyire haragudott rám. A kis hisztis pinavirág.}
Ez nem kis nyomást gyakorolt az életemre, teljesen magamba fordultam, sőt ami azt illeti meg is roppantam lelkileg. Olyan volt, mintha elvesztettem volna saját magamat. Hiányát droggal kezdtem el pótolni, amiknek hála néha láttam őt. Elkezdtem eljátszani, hogy ott van velem és beszélgetünk, meg hozzászól a dolgokhoz. Nos elmém itt adta fel valahol a harcot és szakította meg a kapcsolatot a valósággal, legalábbis a dokik szerint, akikhez muterék elcipeltek. Kitalálták, hogy beadnak engem a gyogyóba, hát ezen baromi jót kacagtam és pár napra eltűntem, azonban eközben elkövetett tetteimet meg a rendőrség nem értékelte így ismét bent ülhettem a börtönben. Ahova azonban most nem érkezett meg a váltságdíj, mert betörtek hozzánk és az én kis megtakarításaimat is elvitték. No azok voltak aztán a szar hetek, de nem tartottak sokáig, mert a benti agyturkász megállapította, hogy nincs ki mind a négy kerekem, ezért elzavart egy másik lepraterepre. Ott eleinte még jó is volt, kaptam finom ebédet, jó volt az ágyam, de meguntam a helyet, meg azt, hogy agyatlan baromnak kezelnek, ezért balhézni kezdtem mire átpakoltak máshova. Egy évig ott elvoltam, de aztán azt mondták, hogy itt nem tudják kezelni a hasadt személyiségemet vagy mit, ezért elzavartak Los Angelesbe. Ez volt aztán az igazi változás. Ott aláírattak velem valami papírt, hogy önkéntesen vonulok be meg bla bla bla. A lényeg az, hogy két évig „kezelés” alatt álltam, aminek az eredménye sikertelen volt. Ez nem lepett meg, hisz nem vagyok gyogyós. {De százas sem voltál soha} Még egy évig ott loptam a napot, mire végre kiderült, hogy igazából én bármikor elhagyhatom azt a helyet, hisz „önként” vonultam be. Szóval 23 évesen végre elkezdhettük élni életünket. Ugyan még egy évig visszajáró vendégek voltunk, élveztük a kényelmet meg, hogy nem kell kajáért kódulni, de aztán meguntak minket és elzavartak. {Mert annak a tróger igazgatónak meg kellett dögleni}
Itt is beálltunk egy bandának segíteni, egész jól elhelyezkedtünk, virágzott az üzlet. Azonban mi csak kis halak voltunk, akik harmadkézről szedték a cuccot. A feljebb lévő főnöknek azonban tetszett, hogy gördülékenyen dolgozom, de ezt nekem csak egyszer mondta, akkor amikor azok a zöld ruhás őrültek. {A katonák} Ja azok felrobbantották az egész kócerájt, ahol dolgoztam. Csengett bongott a fülem a robbanástól, majd elájultam.
Ájulás után azonban a felébredés nem volt ennyire kellemes. Persze párszor magamhoz tértem menet közben, de abból nem emlékszem semmire. Egyedül ami eszembe jut az, hogy a beleimet hányom kifele. Gondolhatjátok mekkora pánik lett rajtam úrrá! {Sikítoztál, mint a Harry Potterben az a hülye gyökér, amitől mindenki beájult. Totál szánalom, de legalább jót röhögtem.} Kurvára nem vicces! No mindegy, tehát egy raktárban ébredtem, aminek nem voltak ablakai, berendezései csak egy ajtaja. Ki kellett pihennem a pánik fáradalmait, ezért leültem a földre, homlokomat, pedig a hideg lemeznek nyomtam. Mi a pokol történt itt? A retkes életbe már! {Semmire nem emlékszel? Mit is vártam tőled? Eddig sem használtad az agyad miért működne most, az az elcsökevényesedd gombóc, amit a fejedben tárolsz? Majd én mindent elmesélek neked.
Szal jöttek a katonák és jól szétrúgták a seggünket. Mi nem maradtunk bent, a harc nem nekünk való, ezért elbújtunk, azonban azok az őrültek felrobbantották a helyet, aminek a lökés hullámai vagy mi kicsináltak téged és kidőltél. Aztán muksók jártak erre fele, fingom sincs, hogy kik, de az egyik megtalált. Előcipeltek, lebasztak a porba aztán figyeltek végül megegyeztek, hogy elmennek. Már kezdtél magadhoz térni, amikor az egyik nyomorék visszatért és neki állt simogatni a képedet miközben egy nevet ismételgetett… Ne nézz már ilyen hülyén megfogdostak és kész, lépj túl rajta. Beszélt valami idióta nyelven aztán egyszer csak meghúzta a kulacsát, majd szájból szájba itatott…. ritka undorító volt, össze vissza szörcsögöt te meg neki álltál kéjesen vonaglani. Jobban élvezted, mint azt a baszott nagy néger vibrit, amit szoktál használni. Fúj… mindjárt hányok. Öcsém, ritka gusztustalanok voltatok, de aztán idióta ízlésed megint a felszínre tört, mert úgy tapadtál nedvet adó szájára, mint takony az ablakra. Egyszer csak kiköpted, aztán rángatóztál, majd hirtelen fonalszakadás. Mintha lekapcsolták volna az áramot. A következő kép, pedig az, ahogy visongsz.} Hát ez fantasztikus! Megtapizott az a barom? Legalább helyes volt? {Hát ez fantasztikus. Te is a lényeget fogtad fel. Nem, ocsmány képe volt. Csupa kosz meg szőr, mint a nyomorékok mikulása} Te, ezek meg mik? Ezek a beleim? Tuti nem ettem ilyet, hallod ez nagyon undorító! Hogy lehet ennyit hányni? {Honnan tudjam mi a tökömet okádtál ide? Kétszer buktunk meg bioszból, ne nyaggas már! Inkább itt hagylak a nyomorban.} Na fasza! Tényleg leléptél. Fúj, minek fogdostam meg ezeket? Most csupa ragacs a kezem. Na húzzunk erről a szennyről.
A baleset nem változtatott sokat az életemen. Pár hónapra eltűntem, gyakoroltam az eleven testek életformáját, majd visszatértem a droghoz, a szállításhoz. Beköltöztem a városba és azóta is nyomom a melót. Remélem, minden tiszta. Úgyhogy elvagyok, mint a befőtt. Tengetem napjaim ezen az új helyen, keresem az új vásárlókat, terjesztem az anyagot és próbálom eltartani magam. Lényegében ennyi. Ja… még valami. Nem ártana valami nappali meló. Nincs valami jó ötleted? Mondjuk egy pizzázó, ahol néha fel lehet falni a maradékot? Az király lenne.

Shine on me