Phoenix Mays
Foglalkozás : student
Hozzászólások száma : 3
| Tárgy: Phoenix Mays Csüt. Május 28 2015, 19:27 | |
| Phoenix Mays
férfi; 18; klasszikus kommunikációs kar; fotográfia; első
Camera Boy
We're feeling like there is nobody around
'97 nyara, az az időszak, amikor még jobban ragyogott a nap, mint azelőtti évben, vagy azokban az években, amik ezek után történtek, hiszen nem születhettem meg minden évben. Csodálatos mi? Na jó, igazából nem vagyok ilyen, tényleg nem, de jó volt ilyen mondattal indítani. Szóval tényleg 1997. 06. 16 az a dátum, ami jelzi, hogy a nyár elején születtem, amikor nincs se túl meleg, se hideg. A családban egy csodának számítottam, mert édesanyámnál megállapították, hogy alkalmatlan a szülésre, megtermékenyülhet, amire egy a százezerhez az esély, de kihordani már nem fog tudni. Emiatt nem ment orvoshoz, mikor rájött, hogy terhes, egészen a 7. hónapig nem látott engem senki, de akkor már apa rábeszélte, és az orvosok azt mondták, hogy bele fog halni ebbe, de ő nem engedte, hogy bármit is tegyenek. És, hát itt vagyok, és még anyám is itt van, ez jelent valamit. Ezután az életem olyan semmilyen módon ment, az anyám nagyon sokat foglalkozott velem, ahogy most is, az apám viszont profilozó, emellett egy egyetemen tanít, így nem sokat van otthon velünk. Sosem volt, és ez eleinte nem is zavart, hiszen úgy voltam vele, hogy megértem, munka meg ezek, nem férnek össze a családdal, de aztán később kiderült, hogy nem azért nem jár ennyit haza. Csalja az anyámat, és mikor én megkérdezem, hogy akkor miért nem akar válni, az a válasz, hogy anyám összetörne, plusz még szereti. Ezt sosem fogom megérteni, hiszen, ha én szeretek valakit, azt nem csalom meg, de mindegy, az ő dolguk, nem fogom apámat hátba támadni azzal, hogy elmondom neki ezt. A sulit mindig is utáltam, de ettől függetlenül erős közepes tanuló voltam, de annyira sosem érdekelt a történelem, vagy az irodalom. Nem fogok megállítani valakit az utcán, hogy beszélgessük Edgar Allan Poe életéről, vagy arról, hogy a koncentrációs táborban hányan is voltak. Egyetlen egy dolog érdekelt mindig, hogy megörökítsek dolgokat. Nem vagyok a legjobb fogalmazó, sőt ezzel mindig gondjaim voltak, ezért döntöttem a fényképezés mellett, ami egyszerű és nagyszerű. Tehát így jutottam el ebbe az iskolába, és majd meglátjuk milyen is. Itt vagyok egy ideje, igaz, de még annyira nem ismerem ki magam, és teljesen meg is ijedtem, amikor közölték, hogy portfóliót kell csinálnom, amolyan vizsga gyanánt. Hogy mi? És kiről? Egyáltalán nem ugrott be senki, de aztán egy eperszőke hajkorona megfogta a tekintetem. Ha mást nem is fotózok majd csak a haját, az is valami. Lehet egy hajról portfóliót csinálni? Ha ilyen nem volt, majd én megteremtem, ebben jó vagyok.
Ha először rám néz valaki ezeket a tulajdonságokat állapítja meg: arrogáns, szarkasztikus, de mégis kedves, és okos, de lusta tanulni. Nem vicc, komolyan végigjártam a várost egy papírkával, és jegyzeteltem, ezek voltak a leggyakoribbak, és akkor most vegyük sorba. Arrogáns nem vagyok, soha az életben nem voltam az, és bevallom, pontosan azt sem tudom, hogy mit jelent. Valami olyasmi, mint az egoista, és a pökhendi keveréke, nem igaz? Mert ha igen, akkor az messze áll tőlem. Sosem hordtam fent az orrom, nem hiszem magam okosnak, vagy jóképűnek, esetleg egy adonisznak. Nem az a fajta vagyok, lehet a neveltetésem miatt nem tudom, de nem ilyen vagyok. A szarkasztikus dolog egészen igaz rám. De hát az be van tiltva, hogy valakit úgy megverjünk, hogy az anyja sem ismer rá, ilyenkor egyetlen fegyverünk csak a szarkazmus lehet. Sokszor ez nálam már csak egy kötő dolog, és akkor is használom, ha nem kell, vagy annyira erre áll a hangsúlyom, hogy amikor nem is vagyok szarkasztikus, sokan akkor is annak gondolják amit mondok. Lehet ez már beteges, de ez van. Kedves sokszor tudok lenni, de ez egy emberfüggő dolog teljes mértékben. Ha valakit nem kedvelek, azzal nem tudok kedves lenni, akkor sem, ha minden kis akaraterőmet összegyűjtöm, és egy kis kedves mondatban akarom kiadni. Viszont, ha valakit kedvelek azzal olyan kedves tudok lenni, mint még soha senkivel, ami lehet egészen furcsa, de én furcsa egy ember vagyok, tudom. Ezzel az okos, de lusta tanulni dologgal meg egyáltalán nem értek egyet, mert nem vagyok okos, egyáltalán nem akarok tanulni, és nem azért mert lusta vagyok. Lustának lusta vagyok, de attól még nem a tanuláshoz. Arra csak teszek magasról. Ezek után megkérdeztem olyanokat is akik már régebb óta ismernek, hogy mit gondolnak rólam. Mindenki azt mondta, hogy humoros, kedves, segítőkész, makacs, és szétszórt vagyok. Hát igen, ez vagyok én, szóval első látásra senkit sem szabad megítélni, élő, lélegző példa vagyok rá.
Teszek egy nagy lépést, majd hátra pillantok. Egy nagy fekete dobermann áll mögöttem, és engem figyel, nagy barna szemeivel. Egy ideig farkasszemet nézünk, nem tűnik úgy, hogy valamelyikünk is nyerni fog, aztán egy hirtelen mozdulatot teszek felé, mire mellső mancsaira támaszkodik, és játékosan rám vakkant. Imádom ezt a kutyát, nem tudom kié, van nyakörve, de lakcím, név nincs, ahogy telefonszám sem, semmi sem. De nem gazdátlan a kutya, mert majdnem minden nap ugyanabban az időpontban van kint, éjjel sehol sincs, és ehhez hasonlók, plusz nem egy lesoványodott állat, így biztos vagyok abban, hogy van hol laknia és van aki eteti. Csak emiatt nem vittem még sehova sem, mondjuk nagyon nincs is hova vinnem. Ez a kis gondolat kavarog a fejemben, míg látom, hogy a kutya egy botot hoz, de persze a telefonomnak is meg kell csörrennie. - Igen tessék? - szólok bele, bár ismeretlen emberektől nem szoktam hívást elfogadni, de most nincs jobb dolgom, hallgassuk meg mit akar. - Szia Édes... mi az, már meg sem ismered a hangomat? Kitörölted a számomat? - teszi fel a nő a kérdéseit, én pedig összevonom a szemöldökömet. Jézusom, ez meg ki és mit akar? - Azt hiszem valamit nagyon félre gondol. Szerintem rossz számot hívott. - nézem furcsán a kutyát, aki csak a fejét döntögeti két oldalra, ahogy az arckifejezésem változik. Biztosan arra gondol, hogy mennyire idióta vagyok, de hát most ez van, ha nem értem, akkor nem értem. - Ez nem Jeremy Mays telefonja? - kérdezi az ismeretlen női hang, mire homlokon csapom magam. Apám egyik szeretője. Tudhattam volna, de eszembe sem jutott, hogy félreütik majd a számot és engem hívnak. A telefonszámunknak, csak az utolsó számjegye tér el, így anyámat is felhívhatta volna. - Nem, az ő telefonszáma hatosra végződik, és a fia vagyok. - válaszolom a hölgynek, és hirtelen hallom, ahogy lecsapja a kagylót. A kutyára nézek nagy szemekkel, ő pedig elém lökdösi a botját. - Furák a nők... - húzom el a számat, majd felkapom a botot és jó messzire eldobom a kutyának, hogy kiélvezhesse. Mindig is akartam egy ilyen kutyust, amelyikkel lehet játszani, de sosem lehetett, mert apám macskás volt, anyám nem szállt szembe vele, így megmaradtam annál, hogy mások kutyájával játszom. Mindegy, ez is több, mint a semmi.
User neve titkos, neme nő, elmúlt 18, vagy hat éve koptatja a billentyűzetet, de az is lehet, hogy több ideje, viszont multija nincsen ezen a szent helyen.
TEMPLATE BY BEE at CAUTION 2.0 |
|