Ahh, egyszerűen imádom, I-MÁ-DOM. Na jó a papírmunkát nem annyira, de magát a tanítást, újra az egyetemi hangulatot (főleg hogy nem én készülök a vizsgákra hanem az enyémekre készülnek) isteni. Az említett papírhalmaz felett ücsörgök a számomra szokásos fekete öltönyömben és sötétkék ingemben, mikor valaki megszólít. Mivel új vagyok keveseket ismerek, Calliet meg még nem láttam, szerintem pont elkerültük egymást eddig.
Szélesen mosolygok a hölgyre, a... csinos hölgyre, ohoho, máris még kellemesebb hely lett ez az egyetem, tegyük hozzá. Okos csinos kollegina.
-Hogyne! Ez ráér. - Nem hazudok, van még egy hetem leadni csak mondom ha most nincs más, túl leszek rajta. - Sebastian Drayton, nagyon örvendek Patrick kisasszony! - Veszem el a kezét, ha hagyja egy kézcsók erejéig, közben rájövök honnan ismerős a neve.
-Mert csak pár hete kezdtem. Én vagyok az új francia szaknyelvi tanár, meg pár ehhez kapcsolódó óra előadója. - Válaszolok készséggel neki, elvégre nagyon kevesen tudják hogy ki vagyok. Még.
-Nem is tudtam hogy itt tanítasz az egyetemen. Vagy inkább úgy fogalmazok, tanítasz is. - Tegezem le, ha már ő is megtette, nahát nahát, egyre érdekesebb a nap. De a mosoly meghonosodik az arcomon, ahogy általában mindig, testemmel is jobban felé fordulok, jelezve, szíves örömest beszélgetek vele, főleg hogy ő ült le mellém.

Nevetek kicsit, hogy franciának hisz, néha napján szívesebben lennék francia mint angol, de hát valahol lélekben az vagyok, tegyük hozzá. Amolyan félvér, vagy ilyesmi, még ha ehhez a véremnek semmi köze. De csak hogy érezze a kontrasztot és hogy nem valótlant állítok sajátos brit akcentusomban szólalok meg egy mondat erejéig.
-Nem, brit vagyok, csak francia honban nevelkedtem, Erasmusszal kinn tanultam egy évet. Párizs nagy szerelmem. - Mosolygok szélesen, némileg ki is ül az arcomra, hogy valóban imádom azt az országot.
-Hogyne, bár televízióm nincs, a neten amikor volt időm én is néztem pár adást a műsorodból. A rádióban a kollégám barátnője teljesen oda van érted, te vagy a példaképe! - Vigyorgok, szerintem megvan Gabriel mit ad (általam) a barátnőjének meglepetésből: valami kedvenc könyvét vagy ilyesmit aláíratom egy kis szöveggel Elaine-nel. Tuti odalenne tőle Barbara.
Az pedig hogy franciául társalog velem zene a füleimnek, valahogy dorombol a lelkem, elvégre itt Amerikában kevesekkel van alkalmam élvezni a kötetlen francia beszélgetést.
-Nem is tudtam. - Válaszolok könnyedén franciául, talán lelkesebben mint eddig, de nem tehetek róla. - Én csak pár napot töltöttem nyáron Párizsban, rettentően hiányzik. Hogy tetszett a város? A reggeli croissant illatával terhelt levegő? A Szajnán megtörő nap és csillagfény? - Ó, de rettentően hiányzik, megint ki kéne menni kicsit.
-Jaj köszönöm kérdésed remek, mindig is egyetemi előadó akartam lenni, eddig csak magántanárként funkcionáltam, ha tanítani óhajtottam. Ez most egészen új és érdekes, főleg maga a légkör. Igazán élvezem. - Le sem tagadhatom, hogy mennyire szenvedélyem az oktatás, na meg a francia nyelv, én bizony franciául fecsegek, szinte dorombolva, mert franciául élvezetesebb kifejeznem magam valahogy. De ha látom ez így kényelmetlen neki cserélek angolra, semeddig nem tart, az is anyanyelvem elvégre.
-És hogy tervezed, visszaköltözöl Párizsba, vagy már maradsz? Én egészen megszerettem Los Angelest, ami azt illeti és nem csak az éghajlat miatt. - Vigyorgok, áh, esélytelen hogy ne, üdít a hölgy társasága.

-Hmm, hamarabb hasonlítanak egy franciához, a humorom sem túl brites, szóval semmi gond. Imádom a franciákat, valahol kicsit a szívemben én is az vagyok. - Mosolygok szélesen, mert nem szeretem ha rám húzzák a brit sztereotípiát, hogy hideg és távolságtartó vagyok, kimért... jah és rossz humorom. Na neee.
Nevetek újfent, hogy nem a tipikus amerikai színvonalat képviselem, miszerint minden helyiségbe dukál a tv. Ez van, én olvasni szeretek, meg netezni, ahhoz nem kell a televízió.
-Igen, tényleg. - Vigyorgok. Aztán mikor kiakad szegény Barbarán nevetnem kell, végtelenül bájos. - Igen, az, imádja hogy nyílt és őszinte vagy, egyenesen kimondod amit kell és szellemesen kommunikálsz, azt csak én jegyezném meg hogy mindemellett még gyönyörű is vagy. - Nem tudtam kihagyni, főleg hogy elpirult, ez dukált.
-Ó, szabad megkérdezni milyen jellegű dokumentumfilm? - Már úgy a témája érdekel, konkrétan, mert hogy Párizs az önmagában bármi lehet, mert Párizs nagy és színes, mint egy karnevál. - Ahaha, nem csodálom, én csak és kizárólag azt tudom megenni ami ízlik, minden utánzat meg sem közelíti! - Végre valaki aki érzi a különbséget! Mindig furán néznek rám, mondván "ugyan az". Mon Dieu, dehogy is! - Párizsnak egészen varázslatos a hangulata, összetéveszthetetlen és utánozhatatlan! - Lelkesedem vele, kissé vágyakozva, mert szívem szerint odateleportálnék, legalább egy órácskára.
Nem igen tűnik fel, hogy a mosoly, amit válaszként kapok hamis lenne, mert ugyan miért hazudná nekem itt és most? Kissé naiv vagyok, de anyni baj legyen, hátha a mosolyom előbb utóbb őszintén átragad.
-Igen igen, pont ezért kell kiélvezni mindent benne. Én imádtam Párizsban telelni, Londonban alig van hó. Pedig van valami romantikusan magával ragadó, hogy minden fehér, főleg a parkok. De a tél már lassan a végét járja, jön a tavasz, bár itt olyan mintha csak nyár lenne, én meg sem érzem a különbséget szinte. - Nevetek saját butaságomon, te nem esik annyit a hőmérséklet, hogy különösebben meghasson.
-És te egyébként milyen tárgyakat tanítasz? Hogyan legyenek ilyen tehetséges műsorvezetők, mint Te? - Mosolygok rá, őszinte leszek, még Callieről sem tudom pontosan mit is tanít, csak hogy fotográfiát és újságírást, de ezen belül nem nagyon.

-Én a helyedben az összes többivel is tisztában lennék, szerintem nem először hallod kedves. - Mosolygok kedvesebben, elvégre tudja mit csinál, nem csak úgy random dobálózik az ötletekkel, kérdésekkel, egyebekkel.
Rettentő bájos, ahogy próbálja csitítani a zavarát, legszívesebben tovább bókolnék, csak hogy ne szűnjön az állapot, de elsőre mértékkel kell, nehogy túl sok legyen neki és valóban zavaró legyen.
-Jól van, úgy lesz! - Vigyorgok, most, hogy tudom mire kell keresni nem lesz probléma és egész bizonyosan utánaolvasok. - Nem, valóban nem, de az emberek mentalitása is más valahogy. Sokszor hiányzik Európa, az az igazság. De persze máshol nincsenek pálmafák, tengerparti koktélbárok, ennyi gyorskajálda... - Nevetek, viccnek szánom, bár tény, hogy amikor a sugárúton sétálva három meki mellett is elmegyek, az már valami.
-Áh, nekem sem ment. Karácsonyra anno mindig valami jó hideg helyet választottunk, nekem Lengyelország volt mondjuk az egyik kedvencem, egészen érdekesek ott a szokások, meg a hegyekben a sok hó, meg a lengyelek maguk! Londonban sem volt soha fehér a karácsony, itt meg... jaj hát fura, fura! Én teljesen megértelek! - Vigyorgok, kissé talán fura is egy dallasitól azt hallani hiányolja a havat ajándékozáskor, de én teljesen megértem.
-Az utolsó nagyon misztikusan hangzik, mintha valami titkos laborba lehetne menni és mindenfélét kikutatni! - Vigyorgok, mert igen, nyert, csak annyi jött át, hogy nem csak elméleti de talán valóban gyakorlati dolgokat is oktat, talán mindenféle dolgot a hírbemondástól a reggeli beszélgetős műsorokig. Persze lehet hogy tévedek, de ez legyen a legkevesebb.
-Amúgy nem tudom hogy szokás, van-e állandó ebédpartnered, ha nincs, én nagyon szívesen csatlakoznék hozzád majd. Nincs sok órám, de a szünetekben nem hiszem hogy mindig dolgozatokat kívánok majd javítani és nagyon kellemes veled beszélgetni. - Mosolygok rá, hátha kedvet kap.
-És most kinn tanultál meg ilyen jól franciául, vagy már régebben is tanultad, használtad? - Érdeklődöm aztán tovább, bár kicsit csapongok, azt hiszem szórakozott lettem magától a francia nyelvtől, meg hogy rokonlélekre találtam a dolog kapcsán.

Nevetek kicsit, édes a gondolatmenete meg kell hagyjam.
-Van akinek nem is kell annak lennie, mert van mire büszkének lennie! - Kacsintok rá, sokat sejtető mosollyal.
Vigyorgok, hogy irigykedne, pedig de rég is volt, hogy így karácsonyoztam... legalább nyolc éve... nem most volt.
-Szerintem az nem baj, ha sűrű, legalább mindenbe belekóstolnak és kedvükre választják ki, mire feküdjenek rá jobban. A jó cím és a reklám pedig kell, különben nem vennék fel az órát. Bár az enyémeknek inkább egyértelmű címet adtam, tudják mire számítsanak, mert bizony nálam nincs lógás! - Vigyorgok, hogy húú de szigorú vagyok. Igazából nem, csak vannak elvárásaim és nem tartom korrektnek lopni egymás idejét. Ennyi. Én is teljesen a diákokért vagyok, cserébe az alapokat kérem, például járjanak be.
-Ez remek! Akkor meg is beszéltük. - Mosolygok szélesen, ez igazán kellemes hír. - Bár én csütörtökön egyáltalán nem vagyok benn, akkor adok magánórákat, muszáj volt összesűrítenem. - Mosolygok bocsánatkérően, de kellett egy szabadnap, hogy tudjam a meglévő diákjaim fogadni valamikor.
-Igazán tanulni csak anyanyelvi környezetben lehet, ezt minden diákom és kollégám állítja. Talán nem is a nyelvtant, hanem a szókincset, a frazémákat, az általános szerkezeteket. Meg akkor érzi az ember igazán, hogy él a nyelv és nem csak úgy... közvetít. - Néha én ezt érzem, ha csak a diákjaimmal beszélek egy ideig vagy olyanokkal akik alig tudnak. Egy anyanyelvi beszélővel vagy egy felsőfokon tudó illetővel egészen más, sokkal jobban doppingolja az embert.
A kérés maga és ahogy előadja igazán bájos, tettetve elgondolkodok rajta némileg csücsörítve a számmal, hogy hmm, nem is tudom, de persze hamar nevetek.
-Hát persze, nekem öröm franciául társalogni. Valahogy kevés lehetőségem van rá, főleg jó partnerrel. - Nem is kérdés szívesen beszélgetek-e vele franciául, nekem öröm.
-Amúgy azt hallom sok szakkör meg délutáni program is van, nem csak a diákoknak. Te szoktál látogatni valamit? - Jó kérdés, csomó klassz dolgot láttam, legszívesebben mindenfélére beülnék, de hát nincsen rá időm, borzalom!

Nevetek, hogy ettől lesz tökéletes, végül is! Bár én nem szoktam neheztelni ha valaki olyanért dicsekszik, amiben valóban jó, azt el kell ismerni, ennyi.
-Nah, akkor egyetértünk! Igazán tanulni csak órán lehet, nem otthon a könyvek olvasva, ahhoz mi nem kellünk! - Mondom, de azért néznék ha tudnám mire gondol, elvégre nem tűnik ennyire hajcsárnak, sőt, pont hogy igazán kedvesnek és gyöngédnek tűnik.
-Áh, igen, az előkészületek. Nem zavar a vele járó nyüzsgés és rohanás? Csak párszor voltam tévéstúdióban, de valahogy mindig mindenki rohant, nem beszélve arról rajtam keresték a kávét és a színészeket! - Nevetek, kicsit túlzok persze, de néha kell a sarkítás.
-Ugyan, azt a legnehezebb elsajátítani. Amúgy is, régen rengeteg dialektus volt, csak mostanában fordítanak erre ekkora hangsúlyt a franciák, szóval teljesen jó. - Biztatom, nem szeretném ha véletlen is kedvét szegné ez az apróság.
-Hát ennyi pezsgés után megértem. És mit szoktál ott csinálni, ha nem vagyok indiszkrét? Már azon kívül hogy beszélgetsz és élvezed a friss levegőt. - Mosolygok, valahogy a farmi élet nem menne. Nyaralni okés, de ott lakni... a-a.

-Hát, egy részét igen, ami azt illeti, de a szaknyelvet valóban nem lehet. - Mosolygok, mert hát úgy is a talpraesettség a lényeg a marketing életében, azt megtanítani meg szinte lehetetlen.
Elismerően mosolygok rá, hogy így élvezi, mindig is csodáltam az ilyen embereket, engem idegesítene és frusztrálna.
-Oh, inkább máshogy vezetem le a felesleges energiát, azt hiszem... - Vigyorgok kicsit huncutabbul, bár nem csak erotikus vonalon gondolkodom, akkor már inkább futok vagy ilyesmi.
-Mondjuk ebben van valami, de mint tolmács nem azért voltam ott, szóval... - Nevetek, mert hát én nem voltam ilyen gyakornoki álláson, az is biztos. - Bár téged nehéz elképzeljelek, hogy csak lelkesen kiviszed a kávét és csüngsz egy minőségibb feladatért. - Vigyorgok, bár valahogy aranyos a kép elképzelve.
-Ezen könnyű segíteni, ha gondolod majd segíthetek. - Nagyon szívesen, nekem nem tart semmibe, ebéd közben vagy valamikor. Ez főleg úgy is rajta fog múlni, hogy gyakorolja-e.
Bólogatok, hogy persze, köztünk marad, ha így kívánja, közelebb hajol, akaratlan is megérzem a parfümje illatát, igazán kellemes, illik hozzá. De az idillt a tehénfejés töri meg, arra kicsit nevetnem kell, mert elképzelem és valahogy... vicces, sajnálom.
-Nem tudom, nehéz elképzeljelek kertésznadrágban, szalmakalapban, fütyörészve tehenet fejve! - Vigyorgok. - De igazából azt mondják nem is olyan egyszerű! Szóval ha te tudod hogy kell, az igazi tudás! - Bizonygatom, amúgy komolyan is gondolom, mert nekem nem tudom menne-e. A lovakkal is úgy ahogy elvagyok, de a tehenek.... azok makacsabbak nem?

//Na még gyorsan alkottam egyet xD de már tényleg megyek xD//

//Jól tetted, nem gond, 9-re értem haza xDD Hamarabb nem tudtam volna írni xD//

-Unalmas is lenne! - Vigyorgok, jó különbözni, érdekes, na persze nem teljesen különbözni, az meg nem értettséget von maga után, ami kellemetlen, nem izgalmas.
-Mit se számít, ha meglátták benned a tehetséget. Elvileg Picasso sem volt könnyen elviselhető ha alkotott, de hát az alkotásai! - Mosolygok, vállat vonok, nem ez a lényeg, hanem hogy amit csinál, azt jól csinálja, más se kell.
Biccentek, hogy semmiség, több módszer is van, majd megnézzük neki melyik a legcélravezetőbb. Valahogy a teste azt kommunikálja hogy fáradt, de ha csak most jött vissza, akkor nem csoda, hogy az, meg gondolom vissza is kell rázódnia a tanári szerepbe.
-Ó, hát énekelni is tudsz? És miket énekelsz? - Tetszik a kép, bár túl csinos ruhát képzelek rá, ami nem épp farmra való, de üsse kavics, idilli lesz a fejemben a környezet.
-Hmm, ha van fekete tea, elfogadom. - Mosolygok, felállok vele, jelezve segítek, illetve megcsinálom én, csak még nem fedeztem fel mindent idebenn.
-Egyébként nem gondolkodtál azon, hogy felnőtt fejjel is farmerként élj? Elvégre ha ilyen régóta csinálod szinte már rutinból mennek bizonyos dolgok, vannak előnyei is. Bár ha élvezed a nyüzsgést, akkor gondolom nem vonzott. - Mosolygok, én maximum néztem más hogyan csinálja, tipikus nagyvárosi gyerek voltam mindig is, a rendes tehéntejet sem bírom meginni, ha nagyon zsíros. De ezt neki nem hangoztatom természetesen.

-Állítólag így volt, ezt mondják, aztán ki tudja! - Vigyorgok, mert hát nem voltam kortársa, modellje, hogy tudjam. - Hmm, én is jobban szeretem Van Gogh-ot, de hát kinek mi tetszik én csak mondtam egy példát. - Mosolygok, nem vagyok én sem Picasso rajongó, más művészeket jobban szeretek, ez tény.
Nevetek, hogy a country passzol a tehenészlány-imidzshez.
-Lakat a számon! Cserébe egyszer énekelned kell... - Dugom ki kicsit a nyelvem, jelezve pimasz vagyok tudom, de hát kíváncsi fajta vagyok, nincs mit tenni. - De egye fene, eljöhetnél velem egyszer karaoke bárba és úgy is jó nekem, cserébe meghívlak pár italra, hmm? - Alkuképes vagyok, legalábbis annak tartom magam.
Szélesen mosolygok, hogy micsoda diadalként éli meg, hogy van fekete tea, el is fogadom hálásan, kiveszek egy filtert és keresek egy itteni bögrét, amit eltulajdoníthatok egy tea erejéig.
-Ez jó dolog. Én is gyerekként tudtam mit akarok, még ha furának is néztek, mert hát nem épp rock sztárt vagy elnököt mondtam! - Nevetek, apám utóbbinak jobban örült volna.
Elfogadom a vizet is, de én üresen iszom, és pár percig áznia kell a filternek - ahh filteres tea, hoznom kell rendeset... - addig várok egy kicsit, úgy is mindegy gondolom hol beszélgetünk, meg lehet ő ízesíti a teáját.
-Óhm, hát nem tudom mit illik vagy mit nem, csak azt általában mit szoktak! - Vigyorgok, mert hát fogalmam sincs igazából mi az ami annyira a lényem része lenne, hogy nem is lennék már Sebastian a hiányával.
-Hmm, szeretek élni, szórakozni, olvasni, futni, imádom Párizst noha Londonban jártam ki az iskolákat. Amolyan világlátott madár vagyok, de már két éve itt lakom, a hozzád hasonló bájos angyalok között. - Egy kis charme-os vigyor, muszáj bókolni neki. - Most kicsit sokat dolgozom, de mivel doppingol mind, így nem zavart. Már ha nem mondjuk egy új csilli-villi felmosó használati utasítását fordítok, mert ritka unalmas és idegőrlő... - Nevetek, volt rá példa és uhh... nah az leszívta az agyam. - Ha esetleg érdekel a színház, kiállítások, mozi, koncert és nincs kivel menned mert valami fura csillagállás van akkor gondolj rám! - Vigyorgok, úgy sejtem ezzel sosincs gondja, de ilyen helyekre szívesen járok, szóval csatlakozom örömmel.
-Na és kegyedről, mert szkeptikusan állok az újságok híreihez, ha bulvárról van szó! Hova jársz szívesen a szülőházon kívül? - Mosolygok, de ez igaz. Meg szeretem személyesen megismerni a másikat, Phoenix-szel ezt nem bírtam elfogadtatni, talán Elaine elnézőbb.

Kicsit nevetek, hogy fellelkesedik, megértem, az a sorozat nagyon jó.
-Én is szeretem őket, bár inkább festményen, nálam növény nem igen marad meg azt hiszem... túlságosan gondjukat viselem... - Vigyorgok kínosan, kirohadnak szerencsétlen giz-gazok, de hát na... nem sajnálom a vizet általában.
-Hmm, megoldjuk okosba, becsempészlek. - Kacsintok rá, de hát csak meg lehet oldani hogy hagyják élni, nem? De csak szélesebb lesz a vigyorom, hogy belemegy. - Szuper. Ezt megbeszéltük! - Már csak időpont kell, de majd egyeztetünk. Rág voltam már ilyen helyen, biztos jó móka lesz!
-Hááát igen, vagy szuperhősök. Mondjuk az akartam lenni, de apám hamar közölte szedjem össze magam. - Nevetek, na igen, apa elég szigorú és humortalan valaki.
-Ezt örömmel hallom! - Nevetek, hogy megfelel amit elsőre így összeszedek, elvégre erre a kérdésre elég nehéz válaszolni szerintem.
-Hmm, általában többet, csak nem akartam tolakodónak tűnni rögtön az elején. - Vigyorgok, amúgy tényleg többet szoktam, jól esik, meg imádom ha elpirulnak vagy bájosan mosolyognak a hölgyek. - Amúgy inkább azoknak bókolok ennyit akik szimpatikusabbak. - Teszem hozzá, mert hát logikus, akinek csapom a szelet tetszik, ergo többet bókolok. De hazudni nem fogok, alapjáraton minden nőnek megadom a tiszteletet.
-Én csak széles palettát kínálok! Ki tudja mi kelti fel az érdeklődésed! - Nevetek, én szeretek kikapcsolódni, megragadok minden lehetőséget.
Követem vissza az asztalokhoz, közben kérdezek.
-És ezekből milyen jellegű vagy témájú előadások kötnek le? - Érdeklődöm meg, érdekel az ízlése, minden téren, de akkor maradjunk a színház, mozi, koncert témakörben egyelőre.
-Akkor sokkal többet fogom nézni, hogy kifürkésszem minden titkodat! - Nevetek, mert hát gondolom nem járnék sikerrel, de csak viccelődtem.
-Hmm, emellé még egy kandalló és tökéletes a hangulat! - Mondom a borra és a könyvre. - Azt hittem élvezed, hogy ennyire címlapon vagy általában. - Mosolygok, bár én megérteném, ha néha (vagy inkább sűrűn) eltűnne a kamerák elől.
Kicsit meglep, hogy magáról keveset beszél, ellenben engem noszogat, ösztönöz, beszéljek még. El vagyok szokva ettől, ami azt illeti, de persze készséges vagyok. Nevetek is, hogy micsoda áldásnak állít be, pedig nem tartom magam annyira népszerűnek vagy hogy mondjam.
-Nos... úgy alakult hogy el akartam költözni Angliából, de olyan angol területre akartam menni, ahol érek valamit a franciával. Egyszer itt nyaraltunk a városban és tudtam itt van jó pár jó fordító cég is, szóval... - Vonok vállat, nem volt különösebb indokom, azt hiszem. - De belefáradtam a folytonos utazásba, találtam barátok a városban, szeretem a munkáim is, szóval... maradok. - Vigyorodom el, a családi hátterem egyelőre hagynám, az a zűrös igazából, bár mostanra helyrejött az Öcsém oldaláról szerencsére, így nem panaszkodom. Meg Londonhoz most nem köt semmi sem, miért mennék haza?

-Háááát, én próbáltam, tényleg de... valahogy nem ment. Én sem értem, szerintem rosszak a rezgéseim vagy hasonló baromságok... vagy csak nem bírják Mozartot. - Teszem hozzá és nevetek, mert ha fordítok előszeretettel rakom be az öreget vagy esetleg Vivaldit.
Vigyorgok, majd megoldjuk hogyan bújjunk el a lesifotósok elől, nem szeretnék egyik újságban sem benne lenni, az az igazság. Már Phoenix mellett is néha fura volt, ha kattant a vaku.
-Áh, mindig is repülni akartam. De gyerekként akartam még hogy a kezemből buborékok jöjjenek ki mint pókembernek a háló, Henry imádta nézni meg kergetni őket... Henry az öcsém. De hát be kellett érni a sima buborékfújóval, ami hamar kifogyott. - Nevetek, hát gyerekként kevéssel is beértem volna. Mondjuk... most sincsenek kirívó vágyaim, azt hiszem.
-Igyekszem az lenni. - Mosolygok rá szélesen, hogy figyelmesnek nevez, de valóban próbálok a kedvében járni.
Érdeklődve hallgatom, úgy fest ő is mindenben talál valami izgalmasat, ha olyanja van, ami jó, mert én is igyekszem ilyen lenni, de a rock koncerten nevetek kicsit.
-Ugyaaan, nem minden rock koncert "zúzós". Én például a Nightwish korcenten főleg a zene miatt voltam kinn szimplán, jó, elől vannak mindig olyan állatok akik pogóznak például, de hátrébb remekül el lehet lenni és élvezni a zenét, kicsit tombolni, de nem veszélyes nyugi! Már, persze nem mind. - Nevetek, mert lehet valami nagyon kemény hard rock már nem egy életbiztosítás, de olyat én nem hallgatok.
A lábán lévő horzsolást nem látom, de nem kell tudni milyen vaksi tudok lenni, főleg az én szemeimmel... ha nem lenne a kontaktlencse az orromig sem látnék.
-Ó, szóval szeretnéd, ha mindenféle kínos kérdésekkel lennék gazdagabb? - Vigyorgok rá gonoszan, hogy közli helyes, ha kifürkészem minden kis titkát.
-Nekem se, csak elektromos, de én mondom, kevesebb vele a gond és legalább olyan kellemes. - Vigyorgok a kandalló kapcsán. Amúgy megértem, hogy nem akar éjjel-nappal képernyőn lenni és leszólítva lenni a rajongóktól.
Ahogy beszélgetünk enyhén gesztikulálok, figyelek arra ne lögyböljem ki a teát, de hát valószínű a vigyoromra inkább figyel, nehezen olvad le az arcomról, főleg ha jól érzem magam.
-Már ennyi az idő? Ahh, akkor nekem is... első szaknyelvi óra, ohoho. - Nevetek, érdekel milyen lesz. Nézem ahogy magához húzza az egyik lapot a jegyzeteimmel, ráír valamit.
Ha hagyja, elveszem a kezét és búcsúzóul kap még egy kézcsókot.
-Neked is Elaine! - Mosolygok rá és nézem ahogy távozik. A telefonszámot gyorsan elmentem a telefonba és én is elszaladok órára, ne szóljanak meg a diákok hol vagyok. Elaine-nel pedig legkésőbb az egyik ebédnél találkozunk, de ezt még sms-ben vagy felhívva még úgy is összeegyeztetem, vagy valamelyik egyéb programot.

//Köszi //