Hetek óta zargatom a Hollywood Radio szerkesztőségét, hogy legyenek olyan kis cukik és játsszák le a számainkat, de valamiért nem hajlandók rá, pedig baromi jók. Az egyik koncert után, egy sör mellett és két feles között épp ezt ecseteltem egy haveromnak, mikor a mögöttem levő asztalnál ülő srác félrehívott, és mondta, hogy ismer valakit, aki fel tudná törni a rádió rendszerét, és bejuttatná a számokat a lejátszási listába. Ez az ötlet tetszett, és miután a zenekar többi tagjával is megdumáltuk a dolgot, úgy döntöttünk, mint frontember és alapító, én megyek el a sráchoz. A csávó a kocsmából megadta a hacker nevét, és telefonszámát, így fel is kerestem Ryder Salisbury-t, akivel megbeszéltük, hogy ma délután 4-re átmegyek hozzájuk. Taxival utazok el, és az itt levő házakból hamar leszűröm, hogy elég puccos környékre csöppentem. Nem túlzottan illek bele a képbe piros fűzős felsőmmel - ami mellesleg szépen kiemeli a dekoltázsom -, fekete combközépig érő szoknyámmal, neccharisnyámmal, és majdnem térdig érő magassarkú csizmámmal, de hát pont magasról letojom. Hosszú, szőke, hullámos tincseim szabadon lengedeznek a szellőben, szemem feketével kiemelve, ajkamon vörös rúzs. Dögös vagyok, mint mindig, így a taxis alaposan meg is szemlélt amíg idefele tartottunk, láttam a tekintetét a visszapillantó tükörben, és akkor is érzékeltem magamon a szemét, amikor már kiszálltam, és elindultam Ryder háza felé, de aztán elhajtott. Magabiztos léptekkel elsétálok egészen a bejáratig, majd megnyomom a csengőt, és melleim alatt karba tett kézzel várom, hogy valaki ajtót nyisson.

Mikor hallom a srác reakcióját, miután meglát, nem tudom, hogy ezt most bóknak vegyem, vagy épp egy erőteljes sokknak, amiért egy ilyen lány, mint én, egy ilyen környéken van, mint ez itt. Igazából nem érdekel, nem azért vagyok itt, hogy lenyűgözzem az embereket, én szeretem, ha különbözök az átlagtól. Ha ez valakinek nem tetszik, hát megcsókolhatja a formás kis fenekemet… Mindenesetre nem reagálok a kis kirohanására, inkább beljebb lépek a házba.
- Kimberly Evans. Nincs becézgetés. – mutatkozok be én is egy biccentés kíséretében. Felőlem ő lehet Ry, de ha Kimnek, vagy bármi másnak becéz az ember, hát arra nagyon allergiás vagyok, szóval jobbnak láttam ezt így az elején tisztázni. Nem vagyok szégyellős körbenézni, felmérni, milyen körülmények között lakik a srác, de olyasmi a szitu, mint amire számítottam, bár a rend azért nagyobb. Az ilyen gazdag fiúkáknak általában bejárónőjük van, szóval ha jobban belegondolok, a rend és tisztaság nem is annyira furcsa.
- A Hollywood Radio rendszerét. Néhány számunkat be kéne nyomni a lejátszási listába. Ha önmaguktól nem hajlandók, akkor megoldjuk másképp. Menni fog, ugye? – a telefonban nem sok infót árultam el, mert hát valljuk be, nem túl legális amire készülünk, bár igazából nem ez az első törvénybeütköző dolog, amit életemben elkövetek. Már ha csak azt nézzük, hogy azért kell a Frances-re járnom, hogy ne kerüljek javítóba… na mindegy.
- Egy kávét elfogadok. Cukor nélkül, feketén, köszi. – ha már kínál, hát nem utasítom vissza a kávét, úgyis kissé koffeinfüggő vagyok. Látva a kis laborját, azért elismerően füttyentek egyet.
- Wow, nem semmi kis felszerelésed van. Régóta foglalkozol hackerkedéssel? – kérdezem ránézve, miközben leteszem a táskámat az egyik székre. Én nem nagyon értek a rendszerek feltöréséhez, sőt, semennyire, ha értenék, magam végezném el ezt a kis ügyet, de mindegy, a cél szentesíti az eszközt.

Nem kerüli el a figyelmemet, ahogy az arcán meglepettség jelenik meg határozottságom láttán. Gondolom az elkényeztetett kis libákhoz van szokva, akik kb. hason csúsznak előtte, csak hogy pár szót beszélhessenek vele, csak rá kell nézni, egyből látszik, hogy a lányok kedvence, hisz elég helyeske, még lehet én is ágyba vinném. Néha jók az ilyen jókisfiú kinézetűek is, csak ne legyen puhány az ágyban.
- Akkor megyek, keresek egy óvodást, köszi a tippet. – rántom meg a vállam flegmán, ha tényleg ennyire könnyű, akkor akár magamnak is megcsinálhatnám, vagy keresek egy ovist, az biztos alacsonyabb tarifa mellett dolgozik. Na de végül is kérek egy kávét, majd körbenézek lent a kis hacker birodalmában. Nem semmi cucc, és ahogy hallom, egy ideje már nyomja az ipart.
- Csak így tovább. – mondom viszonylag semleges hangon, de amúgy tényleg így gondolom, ha őt ez teszi boldoggá, hát csinálja, hol érdekel engem, hogy amúgy teljesen illegális?
- Ne nézz ennyire amatőrnek, légyszi. – nézek rá enyhén oldalra döntött fejjel, és egy szemforgatás kíséretében előkeresem a táskámból a pendrive-ot, amin három zenénk van rajta, a három legjobb, bár a többi is nagyon ütős, egyelőre jó, ha ezt a hármat megismerik, mert utána már jobban ismernek minket, eljönnek a koncertekre, és meghallgatják a többi számunkat is.
- Tessék. – nyújtom át neki egyszerű, fekete pendrive-omat, amin van egy matrica is, amin a The Shameless van írva, ami ugye a bandánk neve.
- Mennyi időbe fog telni? – kérdezem, mert nem érek én rá az örökkévalóságig, elfoglalt ember vagyok, de ha olyan profi, mint azt állítja, akkor valószínűleg nem tart majd sokáig. Mindenesetre belekortyolok a kávémba, ami nem forró, de még pont meleg annyira, hogy ne szóljam le a srácot emiatt.

Sose voltam olyan lány, aki félne megmondani a véleményét, vagy nem merne flegma, gúnyos vagy épp rosszindulatú lenni. Most csak flegma vagyok egy kicsit, de Ry addig örüljön, amíg ez a helyzet áll fenn, mert a gúnyos és rosszindulatú Kimberly az az emberek legrosszabb rémálma tud lenni néha. Beszélünk kicsit arról, hogy hogy került bele ebbe a hacker világba, de én a lényeget szűröm csak ki, hogy elég régóta van benne a „szakmában” ahhoz, hogy simán meg tudja csinálni azt, amire kértem.
- Na azért! Én nem vagyok olyan, mint az átlag. – jobb vagyok náluk, ehhez kétség sem férhet. Nekem van egyéniségem, ami az emberek nagy részéről egyáltalán nem mondható el, szimplán tucatemberek, akik csak a mások majmolásában jók. Érdeklődöm, mennyi idő kell neki, hogy a három számot behackelje a rendszerbe, de kapok mellé egy nagy adag totál felesleges információt. Mármint számomra felesleges.
- Én csak azt kérdeztem, mennyi ideig fog tartani, nem azt, hogy tarts hacker-képzést. De szóval akkor egy óra, oké. – na jó, ebben a megszólalásomban már volt egy kis gúny, de na, tényleg nem az érdekelt, hogy hogy zajlik egy ilyen procedúra, de azért örülök, hogy érti a dolgát. A „kockulás” szón elmosolyodom kicsit. Kockulni? Ki használ manapság ilyen szavakat, te jó ég…
- Kimegyek elszívni egy cigit, meg telefonálok egyet, mindjárt visszajövök. – mondom, és igazából nem kell az engedélye, én szépen elindulok arra, amerről jöttem, és ki a ház elé, ahol rágyújtok, és felhívom az egyik haveromat, hogy ha itt végeztem, ugorjon el értem ide. Az egy cigiből kettő lesz, de miután elpöfékeltem mindkettőt, visszamegyek a „hacker-laborba”.
- Amúgy, egyedül laksz itt? – kérdezem, miközben helyet foglalok az egyik széken, lábaimat keresztbe téve. Elég nagy ez a lakás, mielőtt lejöttem, még kicsit körbenéztem a helyet, és leszűrtem, hogy apucinak jó sok pénze lehet, ha pici fiacskája megengedhet magának egy ilyen házat.