-Tudooom, de nem szűzkurva. - Mosolygok, örülök hogy Legra nem hallja, mert szerintem csúnyán kapnék a számra. - Hmm... - Micsoda okfejtés, de inkább mosolyogva arról kérdezem, engem kedvel-e, de elvigyorodom.
-Értem, hát sajnálatos, de majd megkedvelsz újra, ellenállhatatlan vagyok! - Nevetek, mert rám szakad a plafon. De mivel azt mondta, "most" ezért kedvel, és nekem ennyi elég.
-Ó, helyesen Jupiternek, mivé költöd át, nem vagy te olyan ördögi! - Vigyorgok, főleg hogy kidugja a nyelvét, irtó mókás! - Amúgy mitől félsz Őfényessége, túlszárnyallak? Minden tanítvány egyszer meghaladja mesterét, ohó! - Vigyorgok rá, micsoda fenyegetések, gondolom hogy retteg a felvetéstől is.
Aztán csak nevetek, miiiii, ne mááár, megrontója?! Istenek, Phoenix is sokat ivott. Csak rajta nem látszik.
-Azt megnézem hogy megrontod Lionelt... kétlem hogy valaha igazat adott volna bárkinek is amilyen makacs. - Szerencsére semmi szexuális nem jut eszembe, azt nem nézném meg.
-Én nem hasogattam semmit, a legjobb példák, hát nem? - Vigyorgok. - Ejj, azt mondják változni csak öregek nem tudnak, ideje megcáfolnod a kijelentést, függetleníts! Amúgy nem holmi diéta miatt nem eszem meg őket, neked meg diéta sem kell, hogy jött ez neked? Mert a keksz diétabarát? - Mosolygok, csak el ne veszítsem a fonalat, mert a beszélgetés labirintus lesz és hujjuj.
Felnevetek, hogy elszörnyed a könyvem gondolatától, hmmm, karácsonyra írok neki. Megkapja az első fejezetet. Mondjuk... szerintem csak ő fogja olvasni, de mivel neki írom, igazából nem gond.
-Mi köze az élvezeteknek a szenvedéshez vagy a dolgozáshoz, hmm? - Aztán csak lesek. - Wow, hát, durva vagy! - Nevetek, utóbbi sörről nem is halottam még. Bár a banán sör is elég groteszk.
-Nem bírod a szénsavat? Csak nem megárt? Ezért nem ittál a habzó borból sem a partin? - Vigyorgok és csendben örülök Napóleonnak.
-Olyan elrabolt fejem van? Bár lehet a szüleim szívesen lepasszoltak volna de a színészetet nem tartják elég... nos.. előkelő állásnak, főleg kereset terén. Meg aztán ripacs is vagyok, mint emlegettem neked, inkább nézem a darabot, mint előadom, mindenkinek sokkal-sokkal jobb lesz így! De neked tarthatok magánelőadást, mert szülinapunk van. Khm... Lenni... vagy nem lenni... ez itt a kérdés! Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait; Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki?... - Szavalom neki, megragadom a hatás kedvéért az ingét, úgy is el van nyílva rajta, majd műfájdalmas képpel félrefordítom a fejem lesújtva, hogy hah, nem kéne meghalni. Aztán csak somolygok rá, szerintem üvölt benne a kritikus, hogy eltiltson a színészettől. Vagy meglát bennem perverz mód valamit és közli nem olyan rossz ez. De akkor tuti csak pislognék rá, a nagy különbség kettőnk között, hogy míg én tényleg ripacs vagyok, addig ő nem.

-Őő... nem. Csak neki egészen egyedi felfogása van, nem fekszik le kétszer ugyanazzal a pasival. Igazából utána már nem érdekli az illető... szóval inkább erről nevelném le, ha már azt kérdezted mit szeretnék. - Vigyorgok, nincs bajom Allegrával, de mivel ő volt aki helyrerakott mikor hirtelen csúszta le nagy sebességgel a lejtőn, meg sem kísérlem elcsábítani, akarok még vele találkozni. Az más kérdés, hogy szerintem abszolút nem vagyok az esete.
Aztán próbálom követni az okfejtést, nos... ehhez lehet már eggyel több pohárral ittam.
-Hátnos... tulajdonképpen... igeeeen, de szerintem merész kijelentés hogy ellenállhatatlan lennék, Neked! - Nevetek, mert hát másnak még hagyján, de neki?
//Két ittas, depressziós skorpió ül a kanapén... mint egy vicc kezdete xD//
-Hááát... például nem segítenél másoknak, hanem minden kívánságot kiforgatnál, teljesül, de csak rosszabb lesz! Vagy a nyomorultul levőket még nyomorultabbá tennéd, ilyesmi. - Pár példa, ami szerintem abszolút nem jellemzi Phoenixet.
Ezek a becézések... kész. Nevetnem is kell, főleg hogy bájos vagyok. Tud egy férfi bájos lenni? Nem csak nőkre mondják? Nem tudok most ezen agyalni, nem is akarok.
-Ó bájos királylányod nem megrontható, azt mondod? - Nevetek, ha már királyleány lettem, nem hagyom parlagon a jelzőt.
-Jól van, mikrofon is. - Vigyorgok, olyan jó hogy nem látok a fejébe.
-Fárasztó vagy. - Nézek rá, de somolygok. - Úristen, 38 lettél... jön a világ vége! Következő szülinapodra járókeretet hozok. - Gonosz vigyor.
-Ejj... vigyázz magadra. Ha tudom, nem etetek veled pizzát... - Ráncolom a homlokom, remélem semmi komoly.
-Áh... te kis mazochista... akkor is adhatnád kellemesebb, szenvedésmentes dolgokra is a fejed. - Aztán persze meghökkenek az említett sörökön, főleg hogy meg is kóstolta.
-Oh, elnézést, akkor én alul művelt és keveset tapasztalt vagyok! - Vigyorgok, de megtartom magamnak a durva jelzőt, mert a banános sör igenis durva.
-Akkor azt nem kapsz, jó tudni. - Mosolygok, semmi szénsavas, megjegyeztem.
-Hmmm... nem. Azt maga miatt csinálja szerintem, rég nem érdekli mit gondolnak Apáék. Mint ahogy Apát sem érdekeli Henry. Vagy én. - Teszem hozzá, mert hát Henry nem hibás ebben. Szerintem nem.
Aztán látom a döbbenetet az arcán, hogy idézek az én jó kis Will pajtásomtól, a Hamletet amúgy is imádom. Érzem hogy ráfonja a kezét az enyémre, de csak vigyorogni tudok hogy folytatja, ó, de jó! És milyen szépen szavalja... Bár vicces hogy Ophelia részét... hogy is van, jaj ez jó rész! Én is nevetek, nem csak a dán királyfi, főleg hogy fogja a kezem.
-Haha... Becsületes vagy? Szép vagy? Mert ha mindkettő, nehogy szóba álljon becsületed szépségeddel! - Erre már kevésbé emlékszem, csak a lényegre de somolygok, míg látom, mintha más árnyalata lenne a szemének, de lehet csak a fények. Vagy a konyak... A hiú Phoenix barátomnak ez a sor kell, szép vagy-e? Remélem rávágja hogy igen, azon kellőképp felnevetnék.

-Tényleg? - Csodálkozom rá a dologra. - Akkor is ha jó volt? - Nekem ez fura, ha valami bevált miért ne lehetne megismételni? Főleg ha szexről beszélünk? Aztán csak nevetek halkan egy sort. - Szerintem velem sosem fog, de nem baj. Én inkább nem akarom hogy totál egyedül maradjon. Mert most még oké, de később? Amúgy engem szerintem már rég megunt, csak tudja, hogy nem mondok neki nemet! - Nevetek, hát ahogy néha rám néz, nevetnem kell. Látszik az arcán hogy fárasztom a hülyeségeimmel. Mondjuk ez néha kölcsönös... Bár azt hiszem ezt Phoenix kapcsán is tapasztalom, de ő max azzal fáraszt, hogy öreg és nincs szíve.
-Ohm, szóval nee? Szépen nézek rád és megesik rajtam a szíved? - Eresztek meg felé egy "kérlek szépen" tekintetet hűséges nagy barna szemekkel, enyhén lebiggyesztett szájjal. A mosoly csak kikacsingat a kérlelő nézésből.
http://o.O' őőőőőő xDDD Ha te mondoood xDDDD//
-Hát ez valóban nem volt szép, mi köze az anyja munkájához a gyereke jólneveltségének? Ejj... - Képedek el, biztos más oka volt de akkor is. Azért elmosolyodom hitetlenkedve, lehet csak dacból cáfol meg.
-Áh hát igen, ezért kell furmányosan csinálni, nem de? - Nevetek, mondom én, a neves megrontó, ugyebár. Vittem "rosszba" pár lányt, de azok inkább csíntalanságok voltak, főleg hogy ők is akarták, na.
-Pajzááán? Amúgy az vagyok, de így lenne teljes a kép, nem? - Vigyorgok.
-Kedvellek, nem akarom hogy bajod legyen... tudhatnád. Ilyeneket elmondhatnál. De komolyan. - Sóhajtok, de mosolygok, az előbbi sötét nézése a viccért visszafogottabbá tett, de könyörgöm, ha egyszer messze nem öreg még...
Megmosolygom, hogy bosszantja az atyáskodásom, vagy minek nevezzem, de igazából csak a kedvében akarok járni. Majd egyszer rájön.
-Igen, minthogy elvileg úgy neveljük majd a gyerekünk, ahogy minket neveltek, elkerülhetetlen. De azért tudatosan is el lehet határolódni, én például nem lettem se színész, se énekes, se semmi ilyen. Tolmács lettem, határeset. - Mert nem vagyok se vállalkozó, se bankár. De nem is politikusnak meg elitben mozgóknak tolmácskodom. Nekem ez nem fontos.
Aztán poénból és hogy megbotránkoztassam kicsit szavalok, de ahelyett hogy lehurrogna, belemegy a dologba, engem szórakoztatva. Talán magát is. Mert hát a Hamletért odavagyok, megnevetettet a gondolat, hogy a kedvemért elesett női szerepbe bújik. Simogatja a kezem, de csak vigyorgok, főleg hogy nem engedi a csuklóm, lehet felbosszantottam? De azt a sort nem lehetett kihagyni!
Felszalad a szemöldököm, hogy tényleg? Iszonyt látsz vigyorgó arcomon? De... nos... meglep, hogy maga felé ránt, de az még hagyján. Ahogy megérzem az ajkát az enyémen, elkerekedik a szemem, mert... ilyen nincs a darabban... elönt a forróság, ami részben az ital, részben a csók következménye, azt hiszem... most gondolta úgy hogy sokat fecsegtem. De tény, befogom, meglepődve-pislogva nézek rá, hogy ez mi volt. Oké, hogy tudom, hogy nincs baja a férfiakkal ilyen téren, de tapasztalni egész más. Főleg hogy... utóbbi emlékembe nem mennék bele.
De mivel már ittam és az jár a fejemben, hogy nincs az a Hamleti sor ami elhallgattatna, el kell vigyorodnom, még elengedni is elfelejtem, habár ha továbbra is tart és húz, esélyem sincs, tekintve nem vagyok valami jó erőnlétben.
-Gyarlóság, asszony a neved... még jó hogy férfi vagy! - Nevetek, asszem megártott a konyak, ha hagyja a vállára hajtom a fejem, úgy nevetek. Komolyan, hogy engem mindenki megtalál csók terén...

-Hmm. Nem tudom. Vannak, például nekem fontos az elő és az utójáték is, ha a partnernek nem, akkor van hogy nekem is elég egyszer és kész. Van ilyen hölgyismerősöm, nem voltunk annyira összepasszolóak. - Vonok vállat. Na meg ha nem tetszik a másik szája vagy csókja, akkor hagyom is az egészet, de ez megint más.
-Miért, mit használjak helyette? - Nézek rá, én tényleg semmi olyanra nem gondolok, de szerintem látja is a fejemen.
-Az pedig már az ő hibájuk, akkor ezek szerint adtál lehetőséget javítani. - Így szavuk nem lehet, legalábbis szerintem.
-Ó, valóban? - Vigyorgok szélesen, hogy észben tartja francia tudásom.
-Hát de csak vicc nem? Ugye...? - Kérdezem már óvatosabban, mert hát elég durva lenne, ha... szóval mindenki érti. - Micsoda?! - Guvad ki a szemem, hogy megrugdosta? Az egy dolog hogy engem felkent a korlátra, de Phoenix megrugdosni az elég... szentségtörés. Nem tudom miért, talán mert olyan tekintélyt sugárzó a másik. - Ennek ellenére felvetted dolgozni... vagy szívatod ezzel igazából? - Már ezt is kinézem, elegánsabb bosszú, mint a verekedés.
-De csak mert gyenge vagy, ne fájjon. Vagy megszokod és nem fáj. Jó lesz az! - Somolygok, a plafonra emelem a teintetem, hogy dehogy fáj neki, de a végére vigyorgok.
De hát mondhatni Phoenix jócskán érti a revans módját, főleg hogy fel se fogom mi van csak arra eszmélek fel, hogy hajjaj. Lehet nem kéne itt maradni, lehet tovább kéne állni, akármi. De főleg mert nem tudom mit akar, összezavarodtam.
-Nem, mert kettőnk közül te szereted a fiúkat... - Mondom némileg riadtabban, mint akarom, de nem enged elhajolni, már-már úgy vagyok egye-fene a derekára ülök és eltolom, de... hú basszus. Na ettől a mozdulattól dőlök megint előre, mert olyat éreztem amit nem kellett volna, de ez a kis ficánkolás sem a legjobb, tudom én, lányos zavaromban hülyeségeket kezdek beszélni.
-Zavarba hozol... - Ami amúgy igaz, csak milyen gáz már kimondani. Nem vagyok már kölyök, de tény... férfi még nem akart elcsábítani. Meg megbántani sem akarom, meg mittom én, de... nem merek se rá, se a szájára nézni, mert ahogy megteszem elveszek. Pont az esetem a szája, kellően telt, de nem túl dús, ráadásul még tudja is hogy bánjon az ajkaival, hát semmi jó nem származna a dologból, tekintve mennyire csókbolond vagyok, ittam is. Félreérthető lenne, én magam is zavarba jönnék amint felfogtam mi van, ahogy most is. De félek már az is gyanús lesz neki hogy nem fújjogok... normális férfi ezt tenné nem? Abnormális vagyok... vagy csak megedződtem. De próbálom elkerülni, hogy lekaphasson megint, félek mi történne... Tudom, csók, az történne de na... azt hiszem megkapta a királylányos zavart és a kamaszfiút amit annyira akart.

-Hát már dehogynem! Ami közben van az korrigálható, ott még össze lehet csiszolódni, de ha valaki nem szereti az előbbi kettőt azon nem segít semmi. Akkor az vagy nincs, vagy van, de ha van is nem feltétlen kielégítő szóval... - Hát ezzel buktam Eleet is, pedig igazán vonzó és nekem való csaj, de hát tőlem erős kompromisszumot igényelne a dolog, de szerintem tőle is. Bár lehet megérné, Párizsban párszor elmerengtem ezen az eshetőségen.
-Igazán? Hát nem is tudom, akkor te olyan zsigerből segítő szándékú egyén vagy? És még én vagyok a mártír! Mert mindig előadod, hogy nem érdekelnek mások, ennek ellenére, például nekem, sokat segítettél. Úgy hogy az agyadra megyek az esetek... nos... javában? Valami csak kiváltja!- Nevetek kicsit, jaj ugyan, úgy állítja be magát mint valami krampusz vagy nem tudom, közben meg simán tud kedves lenni és szerintem simán megesik a szíve egy kis szép nézésre. Na nem nagyon esik meg, de egy kicsit!
-Hát mert... gondolom nem fogdosod meg ilyenek, hát Lionel nem kedveli a férfiakat. - Nézek rá komolyabban, mert számomra a pornós megrontás és zaklatás itt kezdődik. Aztán rácsodálkozom, hogy megrugdosták őt. - Ez elég... kicsinyes bosszú volt tőle... már nem azért. - Nehéz napirendre térnem felette, hogy egy ájult férfit bántalmazott a másik. Úgy tűnt több gerinc szorult belé.
-Tudod, a kisgyerekek is gyengék és milyen fiatalok! - Vigyorgok rá, áh, bebeszéli magának a dolgot.
De hát csak bajba kerülök, egy faramuci kalamajkába, ahogy ráeszmélek mi is történt, tekintve intimebb kapcsolatba kerültem már most Phoenix-szel, mint ildomos.
-Ah, értem, értem... de... - Elhallgatok, mert felhozta mindkét fiúbarátom, eszembe ötlik egy csomó minden, főleg Henry kapcsán, össze is szorítom a szemem pár pillanatig, hogy kiűzzem a kínos gondolatokat.
De ahogy elnézem ő roppant jól szórakozik rajtam, hiába fordítom el a fejem, csók helyett csábítani próbáló suttogást kapok, a lehelete forrón csiklandozza a fülem, ahogy az ajka is.
Fel is ül a másik, reflexből ülnék én is, de tartom magam, mert megint kínos lesz a dolog. Még simogat is... ami alaphelyzetben jó, de... most csak növeli a zavarom.
-Tudod te azt... - Roppant frappáns és értelmes válasz, de most kezdjem el neki magyarázni, hogy én a nőket szeretem? Hogy nem tudom ilyenkor mi van? Még csak le se zúghatok a kanapéról mert határozottan tartja a kezem. Nem lesz ez így jó...
-Kérlek... - Jobbat nem tudok, de ahogy szabad kezem hirtelen magam mellől a testére csúsztatom, a hasát érem első körben és olyat érzek amit magamon oly sokszor már, meg is lepődöm, hirtelen a zavarom is elfelejtem, mert arccal felé fordulok újra, csak immár csodálkozón, valószínű a szájára lehelem a kérdést.
-Mi történt veled? - Nézek a szemébe, közben akaratlanul rásimul a kezem a sebhelyre, ami másabb mint az enyém. Ez nem vágás, kisebb, kerekebb... mi a szöszt csinált?

-Válogatós vagy... - Somolyintom el magam, lehet akkor én nem. Nem tudom megítélni, de azt sem ő milyen.
-Ahaaaam, értem, belőlem ugyan mi hasznod? - Vigyorgok, érdekelne.
-Öhm... ez nem így megy, te is tudod. - Nézek rá megütközve. - Még véded? Megvert téged! Már bocs... Annyira agresszív a semmire... engem is majdnem megvert, szerintem düh-kezelési problémái vannak... - Mondom elkerekedett szemekkel, hogy szerintem ez nem indok, hogy rossz napja volt. Nagyon nem.
-Hááát, de a gyerekkor akkor is fiatalságot és könnyedséget tükröz, csupa játék és kacaj, mire fel búslakodsz hát? - Mosolygok rá, már-már gyerekhez szóló hangon magyarázok.
De Phoenix aztán csak nem érti meg, hogy nekem ez kínos, férfival csókolózni fura és bizarr, és akarom hogy zavarhasson, ha már őt nem zavarja...
-Mi más? - Nem tagadom, hogy magyarázkodom, próbálom kimagyarázni a helyzetet, de ittam annyit, hogy megártson és lassabban jöjjenek az érvek. Már az olyan érvek amik érnek is valamit.
-Jó neked... - Motyogom, mert én bizony eléggé abban vagyok. Egészen addig, míg a hasát nem érintem, akkor ez elpárolog, hirtelen másra fókuszálok, arra, mi is történt vele. Érzem ahogy a hasa megfeszül az érintésem nyomán, hogy kikerülné azt ha tehetné, de nincs rá mód. Teljesen ráfeszül a tenyerem, érzem hogy nagyobb a heg, hogy nem esik jól neki, hogy olyan ponton érintem ami sérti a hiúságát. Persze az nem segít a koncentrálásban hogy pár centire vagyunk egymástól, hogy orrom az orrához ér és elönt a meleg, konyakos lehelete.
-Mi? - Pislogok rá. - Deh... miért? Még jó hogy itt vagy... - Elég nagy, valószínű sok vért vesztett. Bele is halhatott volna. De nehéz fókuszálni, mert közel az ajka. Ilyenkor miért nehéz gondolkodni? Miért tudok csak a szájára figyelni, a csók gondolata miért tölti ki az elmém? Ostorozom magam, de nem segít sokat. A hasán lévő kezem reflexből mocorog, suttogva cirógatva titokban a másikat. A másik amivel az ingét markoltam elernyed, felcsúszik a kulcscsontjára és a nyakára, lassan fonom a kezem a vállára. Húzni akarom, de tolni is. Tolni kéne... elfele... akkor miért fagyok le? A lábam is kezd fáradni hogy görcsösen tartom magam, el a másik ölétől. Az ital összezavar... vagy eleve zavaros voltam? Nehéz gondolkodnom, hogy ilyen közel van, az az igazság.

Gondoltam hogy válogatós, valahogy nem is tűnik olyan embernek, akinek minden mindegy.
-Mert szépen kérlek. - Mosolygok rá, egyszerű indok, engem tényleg érdekelne! El nem bírom képzelni se. De lehet azt mondaná, csak úgy... bár az is fura lenne.
-Ó igeen? Hááát... Khm, érdekes. - Ezt most mire véljem? Tetszik neki Lionel és ha a másik ha akarja ha nem, akkor is pucsítani fog? Na ez tényleg elég bizarr... kétlem amúgy, tuti megverné Phoenixet Lionel, nem is kérdés... És nem azért mert Phoenix nem bírna visszaütni, egyszerűen Lio túl agresszív. De hát ki cáfolná meg ezt, főleg azok után, hogy belerúgott egy ájultba? - Elég... fura felfogásod van arról mi szórakoztató és mi nem... - Mosolygok rá.
-Max azért mert a szülők hülyék, de egy kis játékkal simán kacagnak, hidd el. Menj el egy játszótérre. - Mosolygok, jaj, a gyerekek aranyosak, sokat mosolyognak.
-Látom... - Motyogom aztán a csók miatti magyarázatra reagálva. Látom hogy nem hatnám meg, de még csak semmi értelmeset sem tudok felhozni, mi is a baj. De ő ilyen, vele nincs baj, ellenben én nem vagyok ilyen és így nekem ez baj... Basszus, érzem hogy nagyon melegem van.
Megfeszül az állkapcsom, hogy azt mondja én is élvezem... ez zavarba ejtőbb, mint gondoltam, tolnám el, de helyette felfedezem hogy az ő teste sem tökéletes, akárcsak az enyém. Bár az ő hege furcsább, de kiderül miért: lelőtték. Kicsit elhűlök, bár ebben a forróságban fel sem tűnik a dolog.
-Ez... az emberek olyan... - De nem bírom befejezni, mert érzem hogy lenyomja a csípőm, leülök, kicsit hátra is dőlök, de követ, nem hagy szusszanni, levegőt venni, hűsebbet, mint amit átforrósít az ő lehelete. Újra érzem, hogy az ajka az ajkaimat keresik, de meg is találják precíz pontossággal, én pedig esetlen nyögök egyet. Egy darabig próbálok ellenállni, nem moccanni, megdermedni, de az akaratának hulláma áttöri az ellenkezésem gátját és nincs fal, ami meggátolna a visszacsókolásban. Imádom a száját, és már az sem érdekel, hogy férfi, hogy hol vagyok, mi van, csak az, hogy birtokba vehessem a dús ajkait. Kezem ami a vállát fogta a nyakára simul és húzom magamhoz finoman, a másik kezem az oldalára siklik, ott simogatom reflexszerűen a bőrét, noha engem a heg sem zavart. De kissé mohóbban ízlelgetem az ajkait, hol a felsőt hol az alsót, finoman beszívva őket, finoman rájuk harapva. Nem csak cseresznye színűek, de érzetre is olyan ízlelni őket, kellemes. Ám sajnos ha én csókolózni akarok ennyi közel sem elég, finoman elnyitom az ajkait ha hagyja és kérem a francia csókot is. Érezni akarom a nyelve puhaságát és selymességét, mintha csak egy selyemlepődőben forgolódnék lassan, érzékien. Azt kell mondanom, rossz kombó ez... nem csak imádom Phoenix ajkait, de jól is csókol. Amúgy sem vagyok az a típus aki abbahagyná vagy megszakítaná a csókot, de így pláne, főleg hogy az alkohol is dolgozik bennem gátlások terén. Ez egyszerűen jó és én nem akarok gondolkodni. Húzom is a másik derekát, de hogy miért nem tudom, gondolom közel akarom érezni magamhoz csók közben... a nagy problémám egyedül az lesz, hogy nem fogja elhinni hogy engem csak a csókja vonzz (de az nagyon), mert feszesebb a nadrág mindig ha csókolózom, és most sincs másképp, bárhogy is akarnám én... a testem nem gondolkodik.

Legalább mosolyog... attól még fura a felfogása, szinte csalogat, hogy fejtsem meg, mi lappang a háttérben, amiért ezt mondja. Érdekes.
-Néha, de javában nevetést hallasz és csak akkor sírnak ha elesnek... - Mosolygok, ugyan, ugyan, ne lássa ilyen sötéten azt is ami nem az! A gyermekek ártatlanok még, de a felnőttekre ez már nem elmondható... miért érzem hogy szépen lassan megront? Nem kéne ezt csinálnom, nem kéne... de mégis a kellős közepén találom magam. A karjaiban... A karjaimban.
A csókot sem úszom meg, de nem bírok elszakadni, állj mondani, nem kellett volna inni. Sok dolgot nem kellett volna, ami hülyéskedésnek indult hirtelen komollyá vált. De ha az agyam azt is mondja, gondolkodj, mi a jó istent csinálsz?! addig a testem csak azt érzi jó így. Ez a kettősség pedig izgatja fantáziám peremét, jelezve tabut érintek, illetlenséget súrolok, pajzánságot engedek közel lopódzni. Főleg mert a csókja csalogat, hol ad, hol hagyja hogy elvegyem, amit akarok. Szaporább a légzésem, hülye lennék abbahagyni, mikor ez jó, élvezetes, puha és finom. A kezem is kellemesen siklik a bársonyos bőrön, hajon, kiegészítve a sivatagi forróság érzetét némi lágy szellőként.
Érzem, hogy dönt el, de nincs kedvem ellenkezni, főleg mert a csókot nem szakítja meg, nekem jelenleg más se számít. A kanapé szintén puha, kényelmes, de kissé megtámasztom magam, alkaromon támaszkodom, hogy könnyebben csókolhassam, ugyanis mohóságom nem csillapul, sőt... ahogy tapasztalom mennyire jó partit találtam, talán fokozódik, de szenvedéllyé formálódik. Ebből csak az zökkent ki egy sóhajnyi, hosszabb, homályos tekintetű pillanatra, hogy megérzem hozzám simulni egészen, keményen és puhán. Ráemelem tekintetem, alig fókuszálva, hogy várjunk... várjunk... de már hunyom is le újfent a szemem, mert elveszek újra a csókjában, az sem érdekel ha érzi ami érez, amit én érzek, fura így, de nem megszokhatatlan. A támaszkodó kezemmel a mellkasát érem, hát ott simítom, a szabad kezem a hajába vándorol, tetszik a haja, noha rövid. Ha valaki pár napja azt mondja, ezt fogom csinálni, körberöhögöm. Lehet tényleg naiv vagyok? Lehet... elnyújtom az egyik lábam és beleakasztom az övébe, simítom kicsit. Fura így nekem, általában én vagyok felül... én csinálom azt amit Phoenix most velem. Mondhatni... nagyon sok minden új.

Azt kell mondjam Phoenix sokkal jobban tudja mit csinál, mint én. Én csak... hagyom magam sodródni az árral, elfekszem, élvezem a csókját. Annyira akaratos, annyira merész, kedvemre van heveskedni. Általában az érzéki dolgokat szeretem, de most szenvedélyre vágyom, mert nem bírok betelni az ajkaival és nem akarok gondolkodni. Csak forrón és vággyal viszonozni ezt a táncot. Imádok csókolózni és Phoenix a kedvemre is tesz vele, hát én is mélyebbeket szívok ajkain és nyelvén, néha kellemesen hümmögve egy keveset, élvezkedve, mint holmi doromboló macska.
Simítja a lábam, de az nem zavar, jól esik. Ám aztán kitódul a tüdőmből a levegő és riadtan nyitom ki a szemeim, hogy megérzem a kezét ott ahol nem hittem hogy érintene.
-Phoenix... - Lehelem, közben hátrabicsaklom a kanapén, mert támasztó kezem rántottam ki, hogy megfogjam a kalandozó kezet. Meglepődve lélegzem alatta szaporán, hogy talán nekem ez... gyors? Sok? Nem is tudom. Váratlan. Úgy érzem mindjárt lángra kapok, a csók felhevített, ő is érezheti bárhogy érint. Attól meg csak kiújult a zavarom, hogy hol érint. Tényleg úgy érzem magam mint holmi szűz királylány, de sosem csináltam még ilyet, most sem értem miért csinálom. De mondjuk még sosem kezdett ki velem egy férfi sem, nagyban közrejátszhat a dologba, miét vagyok zavart. Remélem abbahagyta a keze mozgását, mert ha nem összeszalad a szemöldököm és kínosan próbálom elnyomni az érzetet és a nyögéseket, hogy bizony nem közömbös amit csinál, bármennyire zavarba ejtő is.

Valahol, mélyen, teljesen tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen csókot követi más is, nem marad ezen a szinten, még kamaszként sem, nem hogy felnőttként, de... mégis, nekem elég lett volna, ha csak csókolózunk, komolyan, nem vagyok telhetetlen fajta. Phoenix... nos, ő csak Phoenix, neki ez teljesen természetes, nem úgy mint nekem, valahol most irigylem tőle. Mégis valamiképpen izgat a dolog, hogy nekem ezt nem szabadna, mégis megteszem. Persze könnyebb úgy, hogy ittam pár pohárka konyakot, ez tény. Az ember azt hihetné, hogyha a csók megvolt, onnantól már minden simán megy, nem lesz már semmi zavarba ejtő. A frászt nem! Ahogy odalenn érint megfogom a kezét, hogy pillanat, várjunk, ez már... több mint ami volt, mondhatni jóval több, holott ha nővel lennék azt mondanám semmiség, ott érint ahol akar, még csak gyorsnak sem mondanám a dolgot. De most azért kicsit más, én annak érzem.
El is fekszem, hirtelen és esetlen ahogy kirántom magam alól a kezem, hogy megfogjam az övét, de ő csak mosolyog. Már-már elnéző velem. Vajon hány sráccal játszotta ezt el? Lehet szólnom kéne, hogy... én még sosem voltam férfival? Lehet azt hiszi igen és csak kéretem magam, az kínos lenne. Bár bevallani, hogy ő az első sem felemelőbb. Nem szeretem ha tapasztalatlannak vagyok titulálva de kivételesen megérdemelném a jelzőt van egy olyan sejtelmem.
Igazából nem tudom mit szeretnék tőle, mikor a nevén szólítom. Fogalmam sincs. De mivel ő csak mosolyog és csókolgat... némileg reszketegen fogom a kezét, másikat pedig a vállán pihentetem, puhán, engedékenyen, nem eltolva, bár kiváltképp fura, hogy csókolgat. Meg mertem volna esküdni, hogy nem is tetszem neki, de van annyira finnyás szerintem hogy ne vállalja be a dolgot csak az én... nos megrontásom végett. Érzem ahogy a szája siklik a bőrömön, szaporán lélegzem, főleg hogy a nyelvét is érzékelem hevülni a nyakamon. Szinte engedelmeskedve fordítom a fejem kicsit oldalra, mikor a fülemnél jár, hallom a szuszogását, kiráz a hideg kellemesen. De akkor sóhajtok fel remegve, amikor a tarkómmal játszik, azt nehéz kikerülni, lehunyom a szemem. Végtére is... nem kéne félnem, hogy mit csinál velem, csak nehéz gondolkodni. Azaz jobb lenne egyszerűen nem gondolkodni, de annyit sajnos nem ittam, pedig valahol könnyebb lenne. De azt hiszem más... aggályaim is vannak, például a viszonzás, még sem csináltam, ha elrontom? El lehet ezt rontani? Mármint... Férfi vagyok én is, csak nem csinálok olyat ami nem jó, ennyire tisztában vagyok vele, de... akkor is meg kell szoknom, más férfit érinteni. De próbálkozom, más lehetőségem nem igen marad, mert kisétálni sem tudnék csak úgy, nem csak azért mert rajtam fekszik, hanem mert nem is akarnék. Kissé tétován, de elveszem a kezem, csuklójáról, felsimítok a válláig, onnan a nyakára. Azért én még a legkonkrétabb helyre nem merek nyúlni, megelégszem hogy az ing alatt a hátát tapintsam, ahogy elkalandozik a kezem a mellkasáról a hátára, végig a gerince mentén, a lapockáit érintve a derekáig. Finom bőre van, tetszik. Nem vagyok absztinens, ez nyilvánvaló, csak nagyon újszerű a dolog, hiába csináltam igazából már kismilliószor hasonló dolgot. Ámbátor valószínű nem lesz ellenére, mégis némileg bizonytalanul simítom lejjebb a kezem, érintve a fenekét, kíváncsiságból (és mert szeretem mások fenekét simogatni és markolni nyilván).
Ha hagyja és mivel közel van én is hintek pár csókot az arcára, bár az szúr, bizsergeti az elcsókolt szám így inkább a fülét és a nyakát célzom finoman. Fogalmam sincs mi lesz ebből de... egyelőre még jó így.

//Én voltam a 300. hszed *.*//