- Inkább bölcsen hallgatok. - Mosolygok rá. Nem mintha félnék tőle, nem azért nem mondom, csak nem akarom szidni őt, a személyiségét. Távol álljon tőlem.
- Hm... mély dekoltázs. - Ha már kérdezte, nem hagyhattam ki, de nem vacilláltam túl sokat. De persze, én csak a száját nézném, mint egy jófiú. Aha... a száját. Nem mintha nem lenne jó úgy, ahogy van, de ha már a kívánságaimat kérdezi...
- Azt hiszem, Ameliát már nem tudom csak úgy kirakni az életemből. - Mondom kicsit elgondolkodva, majd hozzáteszem: - Még nem. - Bizony, az ilyen lezáratlan dolgok egy embert sem hagynak nyugodtan aludni. Még a leginkább nemtörődöm seggfejeket sem hagyja nyugodni a lelkük mélyén, hiszen ilyen az emberi elme. Szüksége van lezárásokra, megnyugvásra, valamiféle mérföldkövekre, hogy tovább haladhasson.
- Nyugodtan, bár az elég... puha megoldás. - Állapítom meg vigyorogva, mert nem hiszem, hogy erre számított. Amikor otthon éltem, anyám gyakorta kreatív megoldásokat alkalmazott, hogy felébresszen. Eleinte még csak simogatott, rázogatott, aztán egyre durvább dolgokat talált ki, de azok legalább hatásosak is voltak.
- Haha, kár, hogy nem ismerted a régi Philipet! - Nevetgélek kicsit, majd elvigyorodom. Harcias voltam? Ó, de még mennyire és egy kis tenyérbemászó pondró. Undorítóan nagyképű, nagyszájú, de mégis mindenki imádott engem. Biztos vagyok benne, hogy Lizzy kedvenc seggfeje lettem volna akkoriban.
- Lizzy, néha még magamnak is sok vagyok. - Nevetgélek kicsit, hogy nyugtatgat, komolyságot vár tőlem, de hogyan is rakhatnám az ő vállára a terheimet? Főleg úgy, hogy látom, megviseli őt. Mindenkit, akiben van egy kis jóérzés, megviseli a történetem, a mélyebb érzéseim pedig nem is tudom, mit váltanának ki belőle. Nincs szívem ilyesmit tenni vele.
Aztán hozok is neki párnát, meg takarót is, hogy ne fázzon véletlen sem. Azt inkább nem ajánlom fel neki, hogy én melegítem, nem hiszem, hogy szeretne velem összebújva aludni... de most komolyan, szerintem nincs már olyan nő a földön. Viszont az biztos, hogy az én szobámban nem alszik nő a földön.
- Lizzy... komolyan ilyennek nézel? Úgysem hagyom, hogy a földön aludj, inkább átköltözöm én a földre, vagy Darius ágyába és ha még hazaér reggelig, majd megharcolok vele a helyért. - Sóhajtom fáradtan. Attól, hogy nemsokára bealszom, még igenis vitaképes vagyok és nem vesz rá ilyesmire, az biztos. Max a csoffadt kis testemen keresztül fekszik ő a földre. (Ami belegondolva elég vicces látvány.)

- De push-up melltartót ne. Annál annyira átverve érzem magam... - Sóhajtom ábrándosan, mintha annyira rossz lenne, hogy át vagyok verve. Mintha annyira a hatalmas mellek, mély dekoltázsok lennének a zsánereim... volt olyan idő, tény. De Jane, ő megváltoztatott mindent, amit a nőkről gondoltam, bár igazából csak álmok voltak akkor, ábrándok. Ő megmutatta nekem a valóságot.
- Haha, köszi anyu, de szerintem nem lesz rá szükség. - Nevetek kicsit, de annyira aranyos, ahogy kis anyatigrisként ugrana rá Ameliára. Az a helyzet, hogy nem, nincs szívem ehhez, ezt megtenni vele. Nem akarom én, hogy megtépje valaki. Igazából én sem akarom bántani, nem érdemli meg, ő csak.. őszinte volt. Túl őszinte, tapintatlanul őszinte kérdést tett fel, de ezt nem lett volna szabad felrónom neki.
- Hmm, titkon mazochista vagyok ám. - Vigyorgok rá, amikor attól beszél, hogy fog valamit hozzámvágni, vagy karmolászni. Hát na, honnan tudja, hogy nem élvezném igazából? De tényleg, mennyivel egyszerűbb lehet az élet a mazochistáknak. Beütik valamijüket valahova és máris jót éreznek.
- Hah, örülök neki. - Kár, hogy egyedül vagy vele - tenném hozzá szívesen, de ez így nem igaz. Én is meg vagyok elégedve vele, meg a családtagjaim is elviselnek. Ez már pont elég nekem. - Meghiszem azt. - Nevetem neki, mondjuk ott tényleg harciasnak kell lenni és minden áron a labdát magamhoz szorítani, futni embereken és mindenen keresztül, amíg csak a lábam bírja, mint egy élő faltörő kos. Ez vagyok én a pályán, de még így is iszonyat furán hangzik.
- Ó, a kritikát bírom én. - Csak a kiabálást nem - ezt szintén elhallgatom, ahogy nemrég mondtam, megfelelően bölcsen. Jobb lesz ,ha többet nem piszkálom vele, mert a végén még elkezd hadakozni.
- Na látod! - Vágom rá egyből, amikor beismeri és a "de" utáni részre már nem is figyelek, majd azt mondom, hogy nem hallottam. Elvégre hallássérült vagyok, vagy mi a szösz. Befordulok a fal felé, odakucorodom, hogy Lizzy is odaférjen mellém és nincs is vele gond. Már éppen venném ki a hallókészülékem, amikor meghallom a morgását.
- Nem foglak lelökni, ha reggel nem leszel mellettem, megeszem két lábujjad. - Fenyegetem meg halál komolyan, majd jó éjt köszönök neki és már ki is veszem a hallókészülékem, lerakom az éjjeli szekrényre, majd sóhajtva hunyom le a szemem. A gyógyszereknek hála, szinte pillanatokon belül alszom.

-Ha nincs az a bajotok... - Mondom megemelt szemöldökkel, mert hát én is azt hordok. De komolyan, ki akar síkságot játszani, ha dombos vonulatai is lehetnek?
-Hát de ha mégis, tudod hol lakom, meg ilyen csekélységek, te túl báránylelkű vagy jól beolvasni neki, na én nem. Szóval csak hívj. - Szögezem le, hogy ne hagyja már magát bealázni és sértegetni, simán kiosztok mindenkit helyette.
-Áh értem, hát most hogy mondod, lehet alapja... - Vigyorgok rá gonoszan, kis mindenbe beletörődő, lehet élvezi ha szívatják. De csak nem.
-Na lááátod, hogy mondom én, tudom hol keressem az eldugott tulajdonságaid, vigyázz velem! - Nevetek, csak hülyülök persze. De foci közben azért megnézem valóban "férfiasabb" lesz-e.
-Hmm, hát ritka példány vagy, annyi szent. - Mosolygok, hogy bírja a kritikát. Mindegy, úgy is rajta áll keres-e még engem, vagy egy életre elég voltam neki ma.
-Nem, nem látom... gondolom. - Morgok, de befekszem mellé, de csak felbosszant.
-Hah, szóval ha lelöksz még ÉN másszak vissza nehogy te morogj mi?! Hah... férfiak... jó éjt. - Durcizom egy sort, de észlelem hogy ennyi volt, már moroghatok, nem fogja hallani. Szóval kihagyom, ellazulok és már alszom is. Az sem zavar, hogy érzem a hátamon az övét.

Reggel a telefon pittyegésére kelek, jelzi keljek fel. Majdnem lezúgok, mert fordulnék a hasamra, szóval a szokott éberségem is éberebb lesz, baszki... Ja igen, Lipnél aludtam. Fel is ülök, azt mondta nem kel fel semmire, szóval némileg könnyedebben mozgok, mivel nincs benn a hallókészüléke ha van némi alapzaj, az sem akaszt ki, remélve tényleg nem hallja. Azért nem hangoskodom persze. A fürdőben rendbe szedem magam ahogy tudom, de mivel se váltóruha, de fésű... azért az ujjaimmal kifésülöm a hajam, van nálam hajgumi, azzal összefogom. Smink is van nálam, azzal kiigazítom ami rajtam van. Még csak nyolc óra, nem tudom Lip mikor kel, de én hazamennék az órám előtt, de ugye először a kávézóba is el kell mennem. Fantasztikusan csodálatos lesz így bemenni, de magamra vessek.
Ellenben tegnap egészen komolynak tűnt hogy legyek mellette mikor felkel... meg meg is szeretném neki köszönni... de ezért keltsem fel? Tépelődöm kicsit, de úgy döntök simán visszaalszik valószínű ha csak picit keltem fel. Odaülök mellé nézem ahogy alszik. Tök fura, Brian óta senkivel nem aludtam együtt. Mert hát vele is hasonlóan aludtam. Ahh, mindig hülyeségeken agyalok. Inkább odahajolok a füléhez egészen közel és először suttogom a nevét, rájövök, hogy ezt lehet nem hallja, így normál hangerőn szólítom meg.
-Lip. Lip... Köszi mindent, hazamegyek. Aludj tovább... - Ezt azzal is jelzem, hogy kicsit betakarom, mert hát miattam kicsit lejött róla a takaró.

- Nem is. - Ellenkezek, mert én tök jól elvagyok a természetes mellekkel is, vizuális becsapás nélkül is. Bezzeg, ha azt mondanám, hogy minden nő a kockás hasra bukik egyedül, akkor már helyből felháborodna, hogy diszkrimináció. Dehát mi már csak egy ilyen nőközpontú világban élünk...
- Te leszel a verőemberem? Király! - Vigyorgok rá fáradtan, mert annyira aranyos, hogy ilyen kis oroszlánlelkű és bármikor képes lenne kiosztani valakit, csak mert bánt engem? Elég vicces, mert hát Amelia neki aztán semmit nem ártott, remélhetőleg nem is fog. Nekem sem olyan sokat, mint elősre gondoltam.
- Ki mondta, hogy eldugottak? - Vigyorgok tovább, de kicsit laposakat pislogok, mert kezd hatni a gyógyszerem és lassan mély, álmatlan alvásba szenderülök majd, de addig még van idő. Mondjuk rávenni Lizzy-t, hogy mellettem aludjon és ne a földön, mert ez hülyeség. Persze, majd hagyom, hogy a földön aludjon... nem is tudom, hogy gondolta. Ha éberebb lennék, tuti tökre felháborodnék. Jó helyen van itt, mellettem, nem fogom lelökni, összenyomni.
- Mondtam, hogy nem foglak, na, csak aludj szépen, jó éjt. - Magyarázom még mindig, de hallaszik a hangomon, hogy vigyorgok, majd ki is veszem a hallókészüléket és innentől még magyarázhat, amit szeretne. Engem nem fog zavarni, főleg, hogy iszonyat hamar sikerül elaludnom, hamarabb, mint terveztem. Szinte észre sem veszem és máris a könnyű semmiben lebegek, a tudatomtól messze.

Másnap reggel arra ébredek, hogy valami a fülembe zajong, de nem értem, mi az. Először csak nyöszörgök és kicsit morcorgok, de nem sokat. Eszembe jut, hogy Lizzy itt alszik mellettem... de már itt sincs. Szóval egy kicsit szabadabban mozgok, de mégsem fészkelődök sokat. Inkább csak nyögök egyet, ahogy meghallom, hogy valaki beszél hozzám.
- Miva'? - Kérdem roppant udvariasan, majd a majdnem csukott számon kifújom a levegőt, ezzel megrezegtetve az ajkaimat. - Várjá'... - Kérem tőle, mert biztos Lizzy az, de a szemem még nem sikerült kinyitni. Először még kicsit megtörölgetem őket, aztán szintén csukott szemmel, vaktávban keresgetem az éjjeliszekrényemen a hallókészülékem. Berakom és úgy már hallok nagyjából, szóval ki is nyithatom a szemeimet. Álmosan pislogok Lizzyre, a gyógyszertől olyan másnaposnak érzem magam, mint a fene.
- Mit mondtál? Most már minden rendben lesz? - Mármint, ki tudom nézni a lányból, hogy még mindig nincs hova mennie, csak büszkeségből, vagy azért, mert nem akar zavarni, inkább elmegy. De azt nem szeretném.
- Ha valami van, akkor hívj, jó? - Kérem tőle azért, miközben álmosan, reflexből végigsimítok a takarómat igazgató kezecskéjén. Imádom a kezét, olyan finom és puha a tapintása.

Forgatom a szemem vigyorogva, hogy aha... mindegy, hagyjuk a témát.
-Simán. Elég harcias tudok lenni, mint mondtam, szóval... - Vigyorgok, nem bírom nézni ha valaki szerencsétlen, akkor inkább kiabálok én helyette.
-Hát... te utaltál rá! - Kuncogok kicsit. Lehet nem eldugottak a tulajdonságai, de nah. Honnan is tudhatnám? Nekem minden új vele kapcsolatban.
-Cöh... - Ennyi durcira futja, érzem hogy vigyorog, de hát ha nem hallja a pampogásom értelmét veszti a dolog. Pampogni úgy jó, h hallja a másik. Szóval inkább alszok egy nagyot. Vagy legalábbis valamennyit.

Reggel készülődöm, mire visszaérek már fészkelődött kicsit ez a lökött.
Kicsit kuncogok, hogy az ébredési kultúra megcsap, külön vicces így a másik. Aztán közli várjak, hát megteszem. Ennyit arról hogy aludjon tovább.
-Persze, elmegyek a kulcsaimért. Aludj tovább. - Mosolygok rá, kis aggodalomgombóc. Még reggel is. Kicsit beleborzolok a hajába, ne álljon olyan viccesen, de érzem megérint.
-Okés. Ha lesz meccs, akkor meg te. Na aludjál, rád fér. - Mosolygok visszalopom lassan a kezem és betakargatom megint jelzés értékűen. Elég pocsékul fest szegény, aludnia kéne még... úgy pár órát.
Aztán már ki is slisszanok az ajtón, hogy elszaladjak a munkahelyemre a kulcsaimért, majd haza, rendbe szedem magam és nyomás a suli.

//Köszi //