Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kőrösi Noel
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 Do not walk alone || L&L

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 20:58

Liz végül csak megadta a címét és hajlandó volt megvárni, hogy elmenjek hozzá. Ahogy Los Angeles sötét, hűvös utcáin caplatok végig gyors, ingerült tempóban, érzem, hogy ennél jobb szituációt, környezetet nem is találhattam volna az érzéseim kifejezésére. Bár már nem hevesek, még mindig iszonyat pipa vagyok Ameliára, azért, amit mondott. Nem volt hozzá joga, nem volt fair, övön aluli volt és komolyan sajnálom, hogy közel engedtem magamhoz. Az első adandó alkalommal felhasználta ellenem az információt, megforgatta bennem a kést és teljesen felkavarta a lelki világomat.
Csak Lizzyt sajnálom, nem érdemelné meg, hogy ilyen legyek vele. Olyan kétségbeesett volt, azt hitte, az utcán kell majd aludnia, utána pedig letört volt a hangja, én pedig érzéketlen voltam vele. Ah, majd bocsánatot kell kérnem tőle. Megkértem, hogy a lépcsőház bejáratánál várjon, amikor odaérek, intek is neki, hogy jöjjön ki.
- Na, gyere Szőkém, menjünk. - Nem gúnnyal hívom szőkének, de a szöszi lealacsonyító lett volna, az Aranyhaj meg nem jutott eszembe egyből. Nem vagyok mosolygós, barátkozós kedvemben, de akkor sem hagyom szarban. Azt meg főleg nem, hogy ilyenkor - még ha tíz percet is - egyedül csámborogjon. Jót is tesz nekem, hogy kicsit kiszellőztetem a fejem.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 21:05

Nem kell intenie hogy jöjjek ki, kinn ülök a lépcsőház lépcsőjén, a hideg sem érdekel. Igazából fel vagyok öltözve, nem fázom, csak sóhajtozom, hogy hogy lehettem ennyire szerencsétlen. És még én szidom a szerencsétleneket, holott én is egy vagyok közölük. Tényleg nem kell sokat várnom, hogy Lip megjöjjön, gyorsan fel is állok és leszegem a fejem.
-Köszi. - Motyogom, átkarolom magam, hűségesen baktatva mellette. Tudom merre a koli, Luinál is voltam már, na meg én is elvileg Kolis lettem volna, de maradt az albérlet, meg Lio. Igazából most még Lio is hiányzik, ami beteg elgondolás, de most annyira örültem volna ha otthon van, ő oszt ki és nem szorulok senkire.
-Sajnálom hogy felkeltettelek. - Mondom aztán úgy öt perc múlva, mert biztos így volt. Normális ember alszik már ilyenkor, ő pedig nem az a bulizós, ahogy elnéztem.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 21:12

- Nincs mit. - Közlöm egyszerűen, látom, ahogy átöleli magát, talán fázik? Úgy baktat mellettem, elég sokáig és csendben is van, biztos ő is pocsékul érzi magát. Sóhajtok egyet és kicipzározom a dzsekit, amit magamra kaptam, mielőtt indultam, nem akarok megfázni. De azt még kevésbé akarom, hogy ő megfázzon.
-Na, gyere ide. - Kérem tőle már kedvesebb hangon, mosolyogva. A dzseki zsebébe csúsztatom a kezem, és úgy karolom magamhoz, általában nem szerette, ha hozzáérek, de most hideg van és valószínűleg a lelkének is jól esik majd, ha idebújhat. Bár ki tudja, talán elküld melegebb éghajatra, de most az csak jó lenne.
- Nézd... - Sóhajtom. Tudtam, hogy nem úszom meg kínos beszélgetés nélkül, de legalább öt percet nyertem. - Nem kell szabadkoznod, oké? A legjobb emberhez fordultál. - Még akkor is, ha én voltam az utolsó, aki az eszébe jutott. Mondjuk ahogy viselkedtem, valószínűleg ezentúl is az leszek. De legalább utolsó reménynek nem vagyok olyan borzalmas... ugye?
- Nem vagyok rád mérges. Nem rád vagyok mérges csak... szar napom van, ennyi az egész. Ne vedd magadra. - Teszem hozzá, hogy nehogy azt higgye, ő váltotta ki belőlem ezt az egészet. Ó, nem, pedig ő tűnt a nagyszájú amazonnal, Amelia pedig a kedves báránykának... és én vagyok olyan idióta, olyan naiv, olyan szerencsétlen, hogy egyből hittem neki vakon... de ahogy Liznek is mondtam, én vagyok, az akin átgyalogolnak. De Amelia messzire ment, túl messzire és most Lizzy is az ő hibájából issza ennek a levét, pedig nagyon nem neki kéne.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 21:30

Baktatok mellette, erre közli menjek közelebb. Én azt sem értem miért húzza le a dzsekije cipzárját, erre átkarol. Én csak lesek mint hal a szatyorban mikor leesik félreérti miért karolom magam. Nem fáztam... De most valahogy nem tudok ráripakodni, hogy ne ölelgessen, mert... azt hiszem jót akar és végül is tényleg hideg van és jól esik a plusz meleg csak... ahh, le vagyok törve mint a bili füle és ahhoz sincs erőm hogy felvilágosítsam, nem bújni hívtam fel, hanem hogy legyen fedél a fejem felett, nekem jó a padló is, csak tudjam hogy nyugiban alszom, ennyi. A hatalmas agyalásomból az immár nagyon is közeli hangja ráz fel.
-Aham... a főellenség megsajnál, tudom. Meg azt is hogy megmentenél mindenkit.... - Dünnyögöm, nem is ismer, megértem hogy hülyét kapott hogy felzargattam.
-De megértem ha az vagy... egyszer láttál, aztán rögtön kérek, hívogatlak... nem is ismersz... Csak... tényleg én voltam a hülye de nekem is olyan húzós napom volt, hat órára annyira elfáradtam és annyian voltak és... hát benn hagytam a kulcsom. Jó hoyg az eszem nem hagytam benn... - Sóhajtom, szánom-bánom, érezni. Rossz napja volt eddig is, most meg rohangálhat értem... fantasztikus, biztos istencsapásának gondol.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 21:39

Érzem rajta, hogy nem így gondolta ezt a közelebb jövetelt, de nincs ereje ellenkezni, így meg legalább biztos nem fázik meg. Bár már amúgy sem vagyunk messze a kolesztól, tényleg nem lakik messze. Ettől függetlenül nem akartam, hogy egyedül császkáljon.
- Ja, tiszta filmbe illő jelenet. - Állapítom meg immár elmosolyodva. Tényleg, ő a főgonosz, én meg a hihetetlenül önfeláldozó szuperhős. Emlékszek még rá, mindenre, amit mondott és csak mosolyogni tudok. Viszont az én kis Szőkém még mindig amellett kardoskodik, hogy én mérges vagyok rá. Fáradtsan sóhajtok egyet, emiatt vagyok mérges, hogy ilyesmit bebeszél magának. De még emiatt sem igazán.
- Szerinted mikor számított nekem, hogy csak egyszer láttalak? Akkor is segítettem volna, ha egyszer sem láttalak volna, tudod jól. Emberből vagy, te is hibázhatsz, lehetsz fáradt, szétszórt, sebzett a nap végén, nem kell mindig tökéletesnek és acélkeménynek lenned. De azért hadd döntsem már el én, hogy haragszok-e rád, vagy sem. - Kérem tőle még egyet sóhajtva, majd rámosolygok. Remélem, most már sikerül a szép kis szőke buksijába belevernem, hogy nem, nem haragszom rá. Nem, ez nem a világ vége, nem hatalmas katasztrófa, hogy egyszer segítséget kellett kérnie. Nem, nekem nem teher, hogy segíthetek neki, normális esetben még örülnék is.
- Menj csak. - Nyitom ki előtte a kolesz ajtaját, de addigra már elengedtem. Biztos megcsapja a hideg, de odabent biztosan nem fog már fázni, mert jó idő van, a falak nem hűlnek ki könnyen.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 21:55

-Jah, remek főhősök lennénk... kár hogy írni akarom a filmeket nem játszani bennük... - Sóhajtom, ha én írnám a saját forgatókönyvemet tuti kihúztam volna ezt a jelenetet.
Bánatosan nézek rá, de csak mert basszus, olyan könnyű kihasználni szegény párát és akkor beálltam én is a sorba, gratulálok Elizabeth, remek húzás volt. Aprót sóhajtok én is, hogy nem haragszik, fogadjunk nem is tud olyat. Az ilyen emberek nem tudnak haragudni, pedig haragudni szükségszerű és egészséges.
-Lip... le kéne szoknod erről. Akkor is ha velem kezded. Egyszer nagyon csúnyán kihasználják hogy aranyból a szíved... - Sóhajtom, meg fogják bántani, ott fog a koliban gubbasztani és nem érteni miért kegyetlen a világ. De valóban nem vagyok magamnál, mert megpaskolom a kezét amivel átkarol, amolyan kösziként.
-Köszi. - Bemegyek de várom merre, mert füllentettem ugye mikor ijesztegettem, tudom merre lakik. Gőzöm sincs. De most így belegondolva, semmi nincs nálam. Csak a füzet amibe írtam órán meg az üres kajás doboz, amiben az ebédem volt. Oh... Olyan remek, hogy nincs nálam semmi, de tényleg semmi... Bár de, sminklemosó van nálam ú! Ahh...
-Nem fogom zavarni a kolitársad? Tényleg... biztos nem egyedül laksz... - Képedek el, hát ez eszembe sem jutott. Úh, na jó, mégis benn hagytam az eszem!

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 22:07

- Oh, figyelj, segítek neked kicsit, hagyom, hogy ihletet nyerj belőlem. - Ajánlom fel neki vigyorogva, mert ezt bizony nem hagyhattam ki. A kis írópalánta biztos nem gondolta még át alaposan, mennyire unalmas és szar filmet lehetne csinálni az én életemből. Talán nem minden pontján unalmas, de én magam egy borzasztó karakter lennék benne, még a saját életemben is alig tudok játszani.
- Mindig kihasználják. - Közlöm egyszerű tényként, miközben megértően elmosolyodok. - De általában nem bánom. - Általában, hm, most már hozzá kell tennem. Amelia esete, nos, még mindig nagyon bánt. Érzem a mellkasomban a tompa sajgást, amit már nagyon régen éreztem. Ami elvette a személyiségemet és minden nap harcolok, hogy visszaszerezzem. Az a fájdalom, ami megölt, csak ezt senki sem látta igazán. Amikor elengedem Lizt, meg is simogatom, hátha jobb lesz tőle, de nem, az elmúlt pár órában semmi nem változott, még mindig nem segít semmit.
- Darius nem volt bent, amikor eljöttem, nem tudom merre jár, szóval nem fogod zavarni, engem sem fogsz zavarni, ha nem ellenkezel velem folyamatosan. - Teszem hozzá sejtelmesen mosolyogva, inkább tessékelem arra, amerre a szobánk van. Semmi nagy dolog nincs benne, két ágy, egy csini ablak, íróasztalok, székek, éjjeli szerkények... pár koszos ruha ledobva különöző helyeken.
- Bocs a kis kupiért, legénylak. - Magyarázom neki, mert szerintem ez a minimális rendetlenség tényleg a berendezés része. Majd ha egyszer beköltözik ide egy nő... ami nem túl valószínű, mert hát Darius nem csajozik, én meg túl nagy szerencsétlen vagyok ahhoz, hogy valakinek kelljek... na, akkor esetleg lesz itt valami rend féle. Nem is kell beköltöznie, elég ha ide jár és megrúgdossa a fenekünk, hogy kezdjünk vele valamit.
- Az ott az én sarkom, nem valami fényűző, de érezd magad otthon! - Kérem tőle, mert biztos vagyok benne, hogy tovább fog feszengeni és még mindig azon jár a szép, szőke buksija, hogy mekkora galibát okozott. Pedig nem, egyáltalán nem, jobb is lesz, ha ma éjjel nem maradok egyedül.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.


A hozzászólást Philip Brownell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 02 2014, 22:24-kor.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 22:23

-Hah, remek karakter lennél a könyvembe. - Mosolygok, amúgy tényleg. A srác aki szuperhősnek képzeli magát. Na jó ez túl sarkított, de árnyalnám, szerintem mindenki neki drukkolna.
-Na ez a baj, bánom én helyetted is... - Morgok erőtlen, hát miért nem zavarja?! Kihasználtnak lenni olyan megalázó! Nem hiszem el hogy nem érzi annak.
-Nem is ellenkezem... folyamatosan. - Teszem hozzá végül ezt is, mert na jó, szoktam ellenkezni, de nem ilyenben, szófogadó csaj vagyok csak na. De ha nem zavarom a másik srácot akkor jó.
-Ugyan, nem te élsz együtt Mr Andersonnal... - Mosolyodom el, az a srác is néha csak lehányja a dolgait, de egészen odafigyel mostanában szavam nem lehet. Bár elég felsőbbségteljesnek hiszi magát. Szóval engem pár ruha nem akaszt ki. Még Lio pucér segge sem, pedig láttam már párszor.
-Köszi. Amúgy én sarkom sem nagyobb az albérletben, nehogy azt hidd. Legalább otthonosan el lehet benne lenni, nem? - Mondom és.... nos... tanácstalan állok a dolog előtt. Én csak Amyknél aludtam, ami idegen volt, még Briannél se soha, ami utólag logikus miért... nem akarta hogy a csajai lássák egymást véletlenül. Ahh... Szóval hogy is van ez? Jól esne egy zuhany de... szabad zuhanyt kérni? Vagy... ahh, de béna vagyok!
-Lip... izé... le szabad zuhanyoznom? Kimosok reggel mindent! - Mert hát az törülköző, használnám a szappant... ahh. Le is sütöm a szemem, de olyan jól esne egy forró zuhany. Úristen, sírni tudnék érte... úristen, lassan azért sírok hogy valamiért sírni tudnék. Na jó nem, nem fogok elpityeredni, de tényleg olyan kínos az egész. Váltó ruhám sincs, semmi... az a kellemetlenebb része. De most így jártam, akkor is boldoggá tenne, ha megengedné.
-Tényleg... ne mossak ki valamit? A fiúk nem szeretnek mosni... de nekem nem gond! - Ez egész tűrhető ötlet, törlesztenék kicsit!

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 23:15

- Persze... gondolom. - Nevetgélek kicsit ,mert ez még viccnek sem olyan jó, nem hiába, rólam szól. És ez nagy rakat szemét vagyok, semmi használható, most meg főleg. Még csak a látszat sincs meg, hogy rendben vagyok, normális vagyok, csak egy kicsit. Pedig úgy, de úgy örültem, amikor Amelia azt mondta, normális, ha aggódok... ah, ki kell vernem a fejemből azt az átkozott nőt!
- Reménytelen vagy. - Sóhajtom. Vannak olyan emberek, akik nem mernek, nem tudnak elfogadni egy kis segítséget. Még akkor sem, ha olyan szívesen adja valaki, mint én. Mert szívesen adom csak... jobb lett volna, ha egy olyan estén zaklat, amikor normálisan tudok viselkedni, olyan igazán lipesen. Most még nem az igazi, de próbálkozok.
- Ja, néha veszel levegőt is... - Sóhajtok és forgatom a szemeimet, na jó, ez azért túlzás, nem ellenkezik mindig, de amikor csinálja, akkor nagyon hevesen csinálja. Viszont tudhatná, hogy a biztonságban és épségben nem viccelek és nem érdemes velem vitatkozni, mert csak mindkettőnket lefáraszt vele.
- Milyen együttélni vele? - Kérdezem végül, csak úgy mellékesen, remélem beszél nekem kicsit, én nem vagyok most olyan beszédes, fecsegős, mint szoktam lenni. Még mindig fáj és gyakran elvonja a figyelemem, ideje másra figyelnem.
- Hát, harmadik éve élek itt, már hozzám nőtt. - Mosolyodok el, amikor visszagondolok, hogy eleinte szinte az egész napot itt töltöttem, begubózva. Persze Darius itt volt társaságnak, de felé sem tudtam igazából közeledni, rendesen, normálisan... na mindegy, majd egyszer normális leszek. Bár ha gyakran hoz össze a sors ilyen Ameliafélékkel, nem most lesz az sem.
- Persze, hogy zuhanyozhatsz. - Mosolygok rá, látom rajta, mennyire kétségbe van esve az ötlettől, hogy kér valamit. Ha nem Lizzyvel lenne dolgom, azt hinném, mindjárt elsírja magát. Közben a szekrényemhez megyek. Kiveszek egy tiszta törcsit, majd keresgélek kicsit és egy pólót is. Odalépek Liz elé, majd magyarázni kezdek.
- Ne, hetente egyszer úgyis megyek a mosodába, ha ezt a párat megcsinálod most, attól úgyis mennem kell. Tessék, itt a törcsi, meg hoztam egy pólót, ennek talán nem csúszol át a nyakán. - Miközben beszélek, a kezébe nyomom a törölközőt, és hozzámérem a pólót. Na jó, kétszer beleférne, ha nem háromszor, de a nyaka szűkített, szóval remélhetőleg nem csúszik ki rajta. Hülyeség lenne ellenkezni, úgyis megkapja, akár el is viheti, megvagyok nélküle egy hétig is.
- Az ott a fürdő. - Mutatok a megfelelő ajtóra, nem hiszem, hogy talál valami nőies illatot vagy semlegesebbet, bár én sem bűzlök kilométerekre a tesztoszterontól... De már Lizzy elindult az irányba, amikor leesik, hogy én viszont mit hagytam a fürdőben.
- Basszus, várj! - Szólok utána, de tök mindegy, már úgy is benézett. - Ne lépj bele! - Kérem, mert öhm, elég pipa voltam, amikor hazaértem, annak ellenére, hogy próbáltam kifutni magamból, még tettem is egy spintelős plusz kört, de nem jött össze. Egy üvegpoharat vágtam a csempének, hátha az majd levezeti a feszülséget, de végül is hatásos volt... valamennyire. Sóhajtok egyet, amikor félrehúzom őt az ajtóból, hogy belépjek és sepű híján lehajolhak és az én törcsimmel tereljem össze az összes kis darabot egy kupacba. Felszedni nem tudom majd, de legalább letakarom, a mosdókagyló alá tolom, hogy ne lépjen rá véletlen sem. Bazzeg, tuti meg fogja kérdezni, mi a fenét csináltam.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Vas. Nov. 02 2014, 23:42

-De komolyan, lehet beleírlak. - Mosolygok rá, miért is ne? Persze annyira odább van hogy én a végére érjek vagy azt mondjam: olvasható állapotú.
-Még hogy én... erről vitatkozhatnánk... - Dünnyögöm, én hozom a formám, kimondom amit gondolok, akkor is ha káromra van. De szerintem tudja hogy kedvelem, különben nem merem felhívni. Vagy lehet eszébe sem jut ez az opció. Na mindegy.
-Hmpf... - Na erre nem mondok semmit. Azaz de. - Ha valamivel egyetértek azzal nem ellenkezem. - Motyogom, de ha olvas a számról a hangerő mellékes tényező. Bár közel is vagyok és csend is van.
-Fárasztó. - Sűrítem össze egy szóba a Lioval való együtt élést. - De asszem kedvelem. Vagy ilyesmi. Néha nagyon az agyamra megy, mert hülye. Meg most még amolyan sértett hercegnő, valami lány megverte. Szerintem okkal... bár ki tudja. Nem hiszem el hogy egy nagy állat tette, ahhoz ez túl alattomos támadás volt. - Vigyorodom el, büszke vagyok arra a csajra! Már hogy megvédte magát, Lio szemét azért sajnálom, elég csúnya.
-Hm, nem csodálom. - Bólogatok pár aprót.
-Köszi... De én tényleg szívesen. - Makogom, még a pólót is hozzám méri. Ó egy póló. Beharapom a szám, de elmosolyodom. - Annyira nem vagyok nádszál Lipikém, hogy ne maradjon meg rajtam. - Nem vagyok én modell alkat hogy zörögjenek a csontjaim. - Köszi. - Nézek rá hálásan, mert tök rendes velem.
Azzal fogom magam és megyek a fürdőbe, ha már megmutatta, meg megkaptam a kellékeket, már nyitok be mikor szól.
-Hm? - De már látom mi a gond. - Öhm... te komolyan ezt itt hagytad? És ha a szobatársad belelép míg elvagy mr Mindenkire vigyázok? - Fordulok felé, de inkább meglepett vagyok mint dorgáló.
-Úristen rossz nézni mit csinálsz... - Megyek oda, hogy itt a törölközővel próbál bénán ügyeskedni. - Megmondom hogy kell ezt... hozz két papírlapot, jó? Megcsinálom, szegény törölköző... kikészítesz. Sipirc, gyerünk, csipkedd magad! - Intek a kezemmel, a türcsit meg kiveszem a kezéből és a mosdókagylóban alaposan megtisztítom a kis üvegszilánkoktól. - Olyan buta vagy... és ha beleakad akár egy is és megtörölközöl vele? A mosás sem hozza ki... és akkor összevágod magad. Mivel ha lágy részen törölközöl épp vele? Például ott! - Lököm a kezem a dereka irányába, csak hogy felfogja ez nem játék. - Mi a szösztől lettél ilyen dühös? Látom ám hogy a falhoz vágtad te szentlélek, nem leesett! Ott a nyoma! - Mutatok a falra, ahol megkarcolódott meg még nedves folt is. Bár az lehet nem az. De mivel a csapban is volt szilánk, tuti biztos hogy nem leesett hanem odavágta. És nem a szobatársa, előbb mondta itt sem volt. Inkább elveszem a két lapot ha hozta, a hónom alá csapom és nézem a kezeit, vajon megvágta-e... kinézem belőle. Na tessék, még fogdosom is... ezt is megéltük.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 00:08

- Ne. - Kérem tőle röviden, tömören, egyértelműen. Még a saját életemben sem tartom magam főhősnek alkalmasnak, nemhogy egy másik történetben. Maximum, ha elferdíti a valóságot, akkor talán egy kicsit közelebb kerülök a használhatóhoz. De nem, még úgy sem.
Csak sóhajtok, most mindenhez van kedvem, csak vitatkozni nincs, szóval ráhagyom a reménytelenséget és az ellenkezést is. Inkább nem akarok most szópárbajozni, nem akarom elhitetni vele az elméleteimet sem. Nem akarom, fáradt vagyok, belefáradtam ebbe az egészbe.
- Ha ilyen fárasztó meg kalandos, miért élsz vele? Élvezed? - Kérdezem végül, mert lehet, hogy nincs más lehetősége, így jöttek össze a dolgok, nem vették fel a koliba vagy hasonló... ki tudja. Nem véletlen kérdezem, bár nem mondanám, hogy most olyan igazán lelkes és érdeklődő vagyok, mint általában. Nem, most nem.
- Ó, ebbe még hízhatsz egy kicsit, mire jó lesz rád, hidd el. És nincs mit. - Válaszolok neki mosolyogva, mert látom, hogy örül neki, pedig könyörgöm, csak egy pólót kapott, kölcsönbe. Mellesleg azt a kedvencét, a CARPE THAT FUCKIN DIEM feliratút, amit múltkor is említett.
El is küldöm őt a fürdőbe a kis pakkjával, de mire leesik, már késő, meglátja mit hagytam ott és jézusom... olyan dühös voltam, hogy azt sem tudom, mit mikor csináltam, kissé összefolynak az események. Na jó, azt hiszem kezdek kicsit begolyózni.
- Jó, nem volt a legátgondoltabb ötlet... remélem Darius nem a kórházban van szilánkokkal a lábában... - Sóhajtom, mert bele sem gondoltam, hogy amíg alszom, ő talán használná a fürdőt. De csak volt szeme és csak meglátta, ha tényleg erről van szó! Persze, most, hogy még emiatt is aggódok, sokkal jobban érzem magam, Lizzy csodálatos társaság jelenleg. Főleg, ahogy hallgatom a sipákolását a törölközőről, csak fáradtan sóhajtom és az ajtófélfának dőlök, kissé lehajott fejjel, zsebre rakott kézzel hallgatom a jogos dorgálást. Nekem már amúgy is mindegy.
- Megyek már, hozom, csak... - Itt megállok kicsit, mert elgondolkozom, ki akarom-e mondani, de úgy döntöm, igen. - ... fogd már be, kérlek. - Komolyan, mindjárt elkezd szétmenni a fejem, ha tovább sipítozik itt nekem a törölközőről. Ki a faszt érdekli most a törölközőm? Amúgy is kidobtam volna utána.
Aztán hamar visszajövök a lapommal, ő a falra mutogat, tovább sipítozik, nekem pedig a maradék életkedvem is elszublimál. Felpillantok a plafonra, csaknem bánatosan, ahogy búcsút intek neki.
- Semmi közöd hozzá! - Morranok rá, amikor azt kérdezi, mégis mi dühített fel ennyire, bár talán nem lennék ilyen ingerült, ha normálisan tudnék viselkedni. Aztán amikor odaadom a lapokat, elveszi a kezeimet, azokat nézegeti, mintha valamit keresne. Lassan esik le, hogy sebeket keres.
- Jól vagyok. - Közlöm egyszerűen, miközben elveszem a kezeimet, aztán úgy döntök, ennyi feszültség és morgolódás épp elég volt, elég volt belőlem is. Kifordulok a fürdőből, sőt, rá is csukom az ajtót. Legyen el a papírjaival, az üvegszilánkjaival, a törcsijével, zuhanyozzon... mit bánom én! Nem érdekel, csak engem hagyjon békén.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 00:35

-Jól van. - Ha nem hát nem. Én nem vagyok erőszakos, amúgy is csak kósza ötlet volt.
-Nem, de így olcsóbb és a sajátom. Már félig. De keveset van otthon, nekem kell az egyedüllét. A koli nem az én világom. - Forgatok szemet, persze, tiszta rajongásból meg szerelemből vagyok Lioval. Pff.
A feliratot is megmosolygom a pólón, megjegyezte a szentem a hogy csípem. De tényleg hálás vagyok. Bár belehízni nem áll szándékomban.
-Nem a legátgondoltabb?! - Hüledezem, szerencsétlen Darius. Nem tudom ki az de jó hogy ma csajozott vagy tudom is én mit csinált.
-Hpf, hozzad és befogom. - Mondom ingerülten, bár hazudok, nem tudok a dolog mellett elmenni mikor rájövök simán szétkaristolhatta volna magát amennyi esze van.
-Igazad van, semmi közöm hozzá de basszus kedvellek és ha voltál olyan rendes hogy ne csövezzem kinn bocs hogy megint kicsit jobban megkedveltelek és aggódom... - Fújom fel a hajam, na ilyet se szoktam mondogatni, de... hát fogja már fel hogy ezért vagyok pipa.
-Hah... - Nyögöm mikor rám csukja az ajtót. Persze ő a miszter mindenkivel édes vagyok és szeretem a világot... kit akar becsapni?! Mindegy, rendet csinálok idebenn és eltakarítom a szilánkokat. Francnak van kedve fürdeni. De átöltözni is, inkább csövezem kinn, hát ha ennyire idegesítem nem maradok. Annyi bennem is van, de akkor mondta volna meg hogy ne jöjjek... istenem.
Ki is megyek, visszaadom a pólót és a türcsit is, lerakom az asztalra.
-Igazságtalan és álszent vagy. TE aggódhatsz hogy én leesem a lépcsőn, de én még azért sem hogy elvágad a kezed. TE eljöhetsz értem, hogy ne mászkáljak egyedül tíz percet se, de én fogjam be, holott látom hogy ideges vagy. Tudd meg, hogy nem viccből kértem segítséget, mert reggel hét óta fenn vagyok, egyig a suliban tanultam, majd lehúztam nyolc órát a forgalmas műszakban, úgy hogy ketten voltunk és nekem volt több rutinom, tehát én csipkedtem magam, tehát nem bírok fenn lenni reggel nyolcig a nyitásig. Erre idejövök, látom hogy bajod van és elküldesz a fenébe... Philip, most igazán mérges vagyok rád, mert ha nem akarsz ma látni teljesen rendben van, akkor megoldom máshogy, de éjfélkor már nem hívok senkit kérlek alássan. Önző vagy. És buta. És... - Csücsörítem mérgesen a számat. - Haragszom rád. Nem vagy jól, még hazudozol is. Utálom a hazug pasikat. Ne legyél egy közülük, mert... te jobb vagy annál! - Mondom ökölbe szorított kezekkel, kifújom magam, de megyek a cuccomért, hogy itt hagyjam, gondolkozzon csak amennyit akar, eméssze magát, ahogy jól esik. Én tuti nem maradok így vele, nem kell ez nekem, hogy nem vagyok szívesen látva... ki akarna így itt maradni?!

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 01:22

- Aha, értem... - Vonom meg kissé a vállam, amikor azt mondja a kolesz élet nem neki való. Tulajdonképpen nekem sem a világom igazán, de ha saját lakásom lenne, még kevesebbet érintkeznék az emberekkel. Így is elég sokat vagyok egyedül, nem kell még jobban elszeparálódnom a társadalomtól egy antiszociális kis burokba.
- Baromság volt. Most boldog vagy? - Kérdezem, de nem tud annyira meghatni, most nem. Csak egyik szemöldököm vonom fel, most már úgyis mindegy, nem tehetem meg nem történtté a dolgokat. Pedig annyi mindent másképp csinálnék a mai napban, ha megtehetném... Ha visszamehetnék... De ez nem lehetséges, pedig már annyiszor kívántam. De ember vagyok, nem vagyok tökéletes, hibázom, de még mennyit!
Hiába ígéri, hogy ha hozok neki lapokat, befogja, nem tartja meg a szavát, csak mondja tovább, nekem pedig épp eléggé tele van a fejem a saját kósza gondolataimmal, nem hiányzik, hogy még ő is traktáljon a hülyeségeivel. Tovább kérdezősködik, én pedig felhúzom magam és rámorgok. Erre ő kifakad arról, mennyire kedvel, meg milyen cuki vagyok, hogy segítettem, de nem érdekel. Én csak annyit kértem tőle, hogy most az egyszer fogja be, de még erre sem képes... Akkor meg mit vár tőlem? Én legyek cukorkakapitány? Hát nem vagyok, elveszem a kezem, mert nem vágtam meg, felesleges aggódnia.
Inkább kimegyek, be is csukom az ajtót magam mögött. Tele van a fejem mindenfélével, kicsit szédülök is tőle. Az ágyamhoz tántorgok, leülök mellé, a hátamat nekidöntöm, térdeimet felhúzom. Egyik kezemet keresztbe rakom, nekidöntöm a homlokom. A mellkasom élesen sajog, másik kezemmel dörzsölgetem, hátha elmúlik, de nem használ. Azt hittem, lesz időm rendezni soraimat, amíg zuhanyzik. Eazonban tovább sipítozik, mekkorát csalódott bennem, én pedig fáradtan  sóhajtok és túrok a hajamba. Nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki, de most mindenre van szükségem, csak erre nem. Olyan szívesen megmondanám neki, hogy fogadja el, kivételesen nen csak róla szól minden, meg a lelki világáról, csalódásáról, de nincs erőm. Fáradt vagyok veszekedni, fáradt vagyok élni, és még fáradtabb leszek ha arra gondolok, holnap fel kell kelnem és élni tovább az életem... Nem akarom.
- Igazad van, ne haragudj, jó ? - Kérem csendesen, megtörten, miközben felpillantok rá. Nagyon pipa, neki nem ingadozik a hangulata pillanatonként... Konstans pipa. De a mániákus depresszió nem ilyen, jól ismert, régi barátom kiszámíthatatlan. Nem tudom, milyen leszek a következő percben.
- Sajnálom... Ne menj el, kérlek. - Kérem tőle csendesen, majd összeszedem magam, a fürdőhöz megyek, kissé szédelegve. A gyógyszeres szekrényhez lépek, kinyitom. Ó, istenem, de rég kellett, azt sem tudom, hol van. Kissé remegő kézzel keresgélek, amikor megtalálom, kiveszek két szemet. Gyorsan bekapom őket, a csaphoz hajolok, iszok egy kis vizet rá és lenyelem. Hátrasimítom a hajam, megmosom az arcomat egy kis hedeg vízzel, majd a kagylóra támaszkodva a tükörbe nézek
Ne... Kérlek, könyörgöm, ne! Nem akarok újra roncs lenni!

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.


A hozzászólást Philip Brownell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Nov. 03 2014, 14:50-kor.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 01:50

-Nem! Csak ne vennéd félvállról! - Dohogok, nem az kell hogy elismerjen bármit is csak hogy gondolkodjon picit.
Aztán kifakadok, hogy ez nem állapot, hogy nekem ez nem kell de ahelyett hogy megmondaná végre mi a baja, vagy ilyesmi, bármi, tök csendben van. Számomra csak motyogja hogy bocs. Komolyan ennyivel letud? Hogy ennyire nem érdekli? Hát ez megdöbbentő. El is képedek. Inkább elmegyek, úgy döntök, veszem is a kabátom hiába marasztalna, marad a halál. De... látom hogy nincs jól... talán hányni fog? Basszus ha rosszul van akkor mondja azt! Úristen a pasik miért nem bírják kinyögni mi a baj?! Istenem... Le is dobom a kabátot és összeszedem magam. Kiszedem belőle ha belepusztulok is. Mi az hogy én itt nekiesem ő meg hagyja?! A minimum hogy elküld a fenébe, hogy szívességet tett és ne nézzem az ajándék ló fogát, húzzak a sarokba aludni. Vagy akármi. Bármi! Be is megyek, látom hogy a tükörbe szemléli magát, csöpög az arca a víztől.
-Lip... Azért veszekszem veled mert kedvellek. - Fordítom a fejét magam fele míg csendesen beszélek, én kipufogtam magam. - Mi a baj? Még csak nem is kiabálsz... normális ember már kiosztott volna engem... fáradt vagyok és ingerült... te meg annyit sem mondasz hogy ma nem vagy jól. Pedig nem vagy jól. Aggódom nah... bocsánat hogy felemeltem a hangom. - Komolyan, most én voltam a szemét hogy kiabáltam vele, ő meg szokás szerint beszeppent és rám hagyta. Nem állt ki magáért, de én annyira nem szeretem ezt, tiszta bűntudatom van. Kicsit elsimítom a vizes haját az arcából, olyan rosszul néz ki... A kezem a homlokára fektetem, lehet lázas... olyan sápadt.
-Beteg vagy? Mondj már valamit... tök béna vagyok activityben, mondtam már, a barkóba sem erősségem... alig ismerlek... nem fogok rájönni... - Noszogatom finoman kérlelve, hogy mondjon valamit. Ne csak annyit "jól vagyok", mikor tudjuk hogy nem igaz. Ez a nap nem is lehetne csodásabb...

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 15:24

Ne, Lip, csak ezt ne csináld, ha pánikolsz, csak rosszabb lesz. Nem szabad, le kell nyugtatnod magad, a hideg víz, amit az arcomba locsolok, jót tesz, lehűti kicsit a fejem. Legszívesebben egy nagy hideg zuhany alá tolnám be magam, hogy vacogjak mélyen, a csontomig hatoljon a hideg, eltompítsa érzékeimet és a hűs zsibbadásba lökjön végül. De mielőtt még összeszedhetném hozzá az erőt, megjelenik Lizzy is a színen. Kicsit meglep, hogy végül utánam jött, az előbb menni készült, vagy mi a szösz, hiába kértem, hogy ne tegye. Nem tudok harcolni érte, magamért sem tudok. Amikor az arcomat maga felé fordítja, kissé zavarodott tekintettel nézek rá.
- Tényleg rossz napom van, nagyon rossz, Lizzy. Ilyenkor nem bírom a stresszt, szóval kérlek, ne kiabálj velem, jó? - Kérem tőle még egyszer, bár azt hiszem legutóbb csak közöltem, hogy fogja be, de akkor is erre gondoltam. Nem bírom, ilyenkor nem viselem el, semmiféle idegtépő stresszt, drámát, kifakadást... talán ezért vagyok ilyen rosszul.
- Beteg? Olyasmi. - Nevetek, mert igen, az vagyok, nagy baj az agybaj. Meg amúgy sem activityzem, nem is barkóbázom, csak éppen nem dühöngő őrült, nem is letört bili füle, most olyan normális vagyok, majdnem Lip.
- Tudod, én tényleg feldolgoztam a dolgaimat, de ez nem mindig marad így. Instabil vagyok, labilis és tudod, elég egy jól irányzott rúgás a gyomorszájamba, hogy egy kis időre felboruljon minden. Ami azt illeti, jól leszek, sőt, nemsokára el is tompulok és tök fáradt leszek, szóval használd ki az időt a kérdezősködésre. - Na jó, essünk túl rajta, lecsüccsenek inkább a szennyestartóra, úgy pillantok Lizzy-re. Jót tett a hidegvíz, nemsokára a gyógyszereim is hatni fognak és akkor megint kiszámítható leszek, az a Philip akit sok-sok év munkájával, verejtéket izzadva építgettem fel lassan. Nem, nem veszítem el most, ennyitől biztosan nem. Szépen megtartom és fejlesztgetem tovább és talán normális leszek. Nem gondolok Ameliára, nem leszek mérges, nem én. Nem gondolok Jane-re, arra, mennyire szomorú, hogy még mindig ilyen élesen sajog a mellkasom a hiányától. Pedig már betömtem a bennem tátongó lyukat, űrt amit maga után hagyott, de ez amolyan fantomfájdalom, akkor is visszatér, ha már nincs mi fájjon. Ismét megdörzsölöm, folyton ezt csinálom, mert már elhiszem, hogy talán kicsit jobb is lesz tőle.
Helyette inkább olvasok kicsit Lizzy gondolatai között, és próbálom megválaszolni az egyik legevidensebb kérdést.
- Mániákus depressziónak hívják, egyszer fent, egyszer lent. De ne aggódj, ez nem olyan, papírom van róla, hogy gyógyult vagyok! - Nem bírom ki, hogy ne bizonygassam, már nem vagyok defektes... ez csak egy kis megingás volt. Vagy éppen most vagyok a hullámvasút csúcsán, ezért érzem ilyen kicseszettül pozitívnak az egészet.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 16:18

-Sajnálom, de mondjad, nem néma vagy hanem kicsit siket, oké? Beszélni nagyon szépen tudsz. - Jaj, így olyan kis gyámoltalan, tényleg bűntudatom van, de úgy felhúzott. Engem nem nehéz mondjuk de nah. Kicsit megsimogatom az arcát, jelezve tényleg sajnálom. Az embereknek ez jól szokott esni, szerintem csak én érzékelem úgy hogy matatják a személyes terem.
Nézem a lázát, de semmi. Erre meg kinevet hogy beteg-e. Csak nézek rá, jelezve semmi vicceset nem találok most a dologban.
-Mondom hogy nem az embereket nem érdekli a másik... bevettél valamit? - Váltok hirtelen, mert ha ennyire tudja hogy mi fog történni.... vagy csak annyira mindig ez a forgatókönyv, de kétlem hogy egy magamfajta szokta vigasztalgatni, szóval most nem kéne biztosnak lennie benne.
Aztán válaszol de látszik meglep vele. Bár balesete volt, ő maga mondta, még terhességnél is kialakul, nem tudom hibáztatni.
-Lip, a depressziónál normális ha vannak kicsi megingások. - Egyszer ezt olvastam, nagyon szeretnék ebben hinni. - Gyere, ez nem kényelmes, amúgy sem túl... jó itt, noha kitakarítottam de... na gyere. - Fogom meg a kezét és ha hagyja akkor leültetem az ágyára.
-El szeretnéd mondani miért voltál olyan ideges? Vagy mi jár most a fejedben? - Mivel elmondta lelki beteg, a depressziósok, az igazi(!) depressziósok ugye nem beszélnek a gondjaikról, bár a gyógyultak már legalább elismerik hogy volt gond. De attól az attitűd, hogy nem beszélnek róla megmarad. Ezzel kicsit értelmet nyer, mi a fenéért nem mondott semmit, így már haragudni sincs jogom, de nem is akarok. Én egyelőre még nem ültem le, felé hajolok és támasztom a térdeim. Hátha kér valamit... tényleg.
-Nem szeretnéd hogy főzzek valamit? Akármit. Akár csak egy teát. De kaját is. - Tudom is én, hogy működik ez, lehet nem evett ma.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 17:27

- Én... próbáltam, de ilyenkor olyan nehéz megértetni magam! - Nem kardoskodok, nem heveskedek, nem magamat védem, sokkal inkább szabadkozok, miért nem mondtam érthetőbben, hogy csak ne kiabáljon. Telement a fejem a sok hülyeségtől, amivel traktálta, már nem is tudtam odafigyelni rá, el is veszítettem a koncentrációt, nem tett jót se neki ez az egész, se nekem. Pedig elmondta, hogy ő is fáradt, feszült, de akkor miért nem tudott mondjuk csendben és elszontyolodva fáradt és feszült lenni? Áh, mindegy, nem értem én még magam se, nemhogy őt.
- Aham. Kicsit antidepresszáns, kicsit kedélyjavító, kicsit drog, kicsit altató, szupermix, csak most, csak nekem. - Mosolygok rá, mert tudom, nem hangzik jól, de már nem kell szednem. Illetve de, amikor szükségem van rá és azt hiszem tudom, mikor szükséges tényleg. Nem, ezt nem rosszkedv ellen kell használnom, arra elég valami ami feldob. Most viszont egy kis... jókedv nem lett volna elég a probléma megoldásához. Talán ez sem lesz az, sőt... de legalább kicsit eltussolja.
- Igen, tudom, csak ilyenkor mindig úgy bepánikolok, nem akarom még egyszer végigcsinálni, amin átmentem, nem tudom, hogy képes lennék-e rá. Biztosan képes lennék, előbb-utóbb muszáj lenne, de... érted. - Na jó, a magyarázatom nem az igazi, de hagyom, hogy megfogja a kezecskéjével a kezemet, és ettől kellemes, meleg érzés jár át, imádom az érintését és hagyom magam, követem vissza a szobába, engedelmesen lecsüccsenek, mint egy jó kiskutya.
- Ez egy... hosszú történet. - Sóhajtom, mert onnantól kéne kezdenem a magyarázatot, miért is nem akarom én megműttetni a füleimet. - Aludni akartál, nem? - Kérdezem tőle végül, miközben az ágyikóra mutattam, én már aludtam egy nagyot, miután hazajöttem a kórházból és kidühöngtem magam, nem vagyok olyan fáradt. Amúgy sem vagyok biztos benne, hogy nekem most jót tenne egy ilyen "természetes", gyógyszermentes alvás. Megvárom, amíg hat, akkor meg úgyis kidőlök majd, mint a villanypózna orkánban.
- Nem kell, köszönöm. - Mondom mosolyogva, miközben kézfejemmel megtörlöm az arcomat. Nem vagyok sem szomjas, sem éhes most... meg Liz amúgy sem azért van itt, hogy ugráltassam. Nem is azért, hogy a lelkemet ápolgassa, hanem hogy aludjon, ja, azért jött. Bizony. Aludni.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 17:47

-Jó, az tény, én meg hamar felkapom a vizet. - Sóhajtom, remek páros vagyunk, mondhatom. Mondom, ha én írnám a forgatókönyvet valami tünci birkatürelmű kis csajt rakok mellé, nem magamat.
-Hú, négy az egyben, mert a három is snassz értem, értem. - Húzom el a szám, én nem tudok mosolyogni. Bár ha segít neki egye fene, csak legyen jobban. Annyira nem vagyok gyógyszer ellenes, mint egyesek.
-De nem kell megint végigcsinálnod. Egészséges vagy, megtanultad amit meg kellett. Megérteted magad, megértesz másokat. De ha mégis valamit elölről kell kezdened, akkor is sikerülne, mert ha egyszer sikerült, sikerül megint. Sőt, könnyebben sikerülne. - Magyarázom neki már nyugodt hangon, közben leültettem az ágyra.
-Általában nem rövidek, tudod, ez amolyan örök törvény az univerzumban. Nincs rövid belőle, az olyan szentségsértés lenne mint az ízesített sörök. Létezik, de mindenki érzi hogy rendellenes és nem tetsző... - Mosolygok rá, majd megrázom a fejem. - A kiabálástól felébredtem, tudod a sok vér az agyamba, meg ilyenek... - Fáradt vagyok, de érdekel mi van vele. Annyi hogy amíg nem teszem le a fejem, addig ébren leszek. Csak nem szabad letenni a fejem!
-Hát jó, nem kérdezek semmit kétszer, nem vagyok papagáj. - Mondom de jelzem a hangommal, ha kell valami kérje, nem fogom kérdezgetni. - Na feküdj el, ha hat a gyógyszer és csak úgy elalszol nem biztos be tudlak tenni az ágyba, jó erőbe vagy. - Mosolygok rá. - Szóval sipirc a takaró alá. - Mondom, remélem befekszik, akkor leülök mellé az ágyra. Így ha ő el is alszik nem gáz, én meg ülve nem fogok. Micsoda terv! Pedig már éjfél van, tiszta büszke vagyok magamra, hogy még fog az agyam.
Aztán várom hogy meséljen, érezni teljesen rá figyelek, fókuszálok, várok.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 20:15

- Valami olyasmi, de nem olyan durva. - Nem, tekintve, hogy kettő kell belőle, hogy hasson is valamennyit, de erősebbet nem akart nekem írni Morrison... vagy talán nem mert. Olyannak nézek ki, aki hajlamos rászokni ilyesmire a feloldozást hajszolva? Hm, lehet, hogy van benne valami, de inkább nem gondolkozok ezen tovább, hülyeség, csak mérgezi az elmém.
- Igen, igen, jól vagyok, nincs szükségem ilyesmire megint. - Bólogatok lelkesen, mint egy okos, saját gondolatok nélküli bábu. Pedig még nem vagyok az, most csak egyezik a véleményünk, jobb lesz, ha pozitívan állok hozzá, nem vagyok megint lelki roncs, nem kell megint Morrison arcát bámulnom évekig. Nem kell elviselnem, hogy az összes családtagom furcsán méreget, hogy vajon most mennyire vagyok depressziós, vajon meg akarom-e ölni magam, vajon Lip vagyok-e már. Nincs többé ilyen.
- Az ízesített sör nem sör. Üdítő. - Így kell felfogni a dolgot, de amúgy fintorgok a gondolatára is. Jézusom, az tényleg mekkora szentségtörés már, a sör az sör, kesernyés, hűsítő, amerikai. Nem kell holmi citromos-narancsos-málnás-franctudjamilyen extra íz mellé, főleg nem kell a csökkentett alkoholtartalom. Ez egy abszolút indokolatlan újítás volt.
- Tudod, a sok stressz nem tesz jót a bőrödnek... az egy ránc? - Mutatok az arcára, de természetesen viccelek, mert már kicsit önmagam vagyok, vagy csak éppen fent vagyok, vagy hat a gyógyszerem, nem tudom pontosan eldönteni. De nem is érdekel, mitől lett jobb, ha jobb lett, az a lényeg. De aztán elveszem a kezem az arca elől inkább és hátrébb ülök az ágyon, hogy hátamat a falnak dönthessem.
- Nem lesz olyan gyors, ne aggódj. Amúgy én elég sokat aludtam, mielőtt hívtál, szóval még nem is vagyok fáradt és még nem is akarok alduni. - Magyarázom neki egyszerűen, mert nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó ötlet lenne most lehunyni a szemem. Kicsit félek attól, mit fogok látni lelki szemeim előtt. Mert van egy sejtésem, mi lesz az és azt hiszem, nem akarom látni többé. Fantomfájdalom... nincs ami fájjon, mégis érzem. Ez csak egy fantomfájdalom.
- De te inkább ülj le, tényleg nem rövid. - Mondom neki sóhajtva és megvárom, amíg kényelembe helyezi magát, úgy mosolygok rá. Egyik lábam felhúzom, karomat a térdemre támasztom kinyújtva, majd fejemet hátradöntöm a falnak. Na jó, össze kell szednem a gondolataimat.
- A kórházban voltam, a szokásos ellenőrzésen, az orvosom meg nem valami lelkes egy krapek, elküldött, hogy keressek egy nővért, aki elmondja majd milyen lehetőségeim vannak. Én megmondtam, hogy nem akarok műtétet, nem kell semmi ilyesmi. Aztán mivel féltem mást leszólítani, keringtem egy ideig és megláttam Ameliát. Emlékeztem rá egy régebbi találkozásunkról, azt gondoltam, ő jó lesz, hogy eldaráljon valamit, én végighallgassam kínkeservesen, aztán mehessek a dolgomra. - Sóhajtok egyet, elhúzom a számat. Tényleg ezt vártam, ennyit szerettem volna. Mégis olyan lelkessé tett, olyan jó volt, hogy úgy tűnt, tényleg törődik velem és érdekli. És kicsit kiönthettem neki a szívemet, noha nincs olyan barátom, akivel ezt megtehettem volna, de ő kérdezgetett, folyamatosan rám volt kíváncsi, mit kellett volna tennem? Tovább elutasítani?
- De nem így alakultak a dolgok. Egy igazán kedves, bájos nő volt, és nagyon érdeklődő. Beszélgettem vele sokáig, aztán táncolni kezdtünk és annyira örültem, hogy ő is úgy élvezi, mint én. Úgy könnyebbnek tűnt megérteni egymást. És valahogy... észre sem vettem, hogy egyre mélyreszántóbb információkat, gondolatokat húzott ki belőlem, én pedig voltam olyan idióta, hogy megbízzam benne és elmeséljem, ami történt velem és amit éreztem. És... - A tenyeremre nézek. Elmosódva ugyan, de még mindig ott van a száma. Ökölbe szorítom a kezem, mert érzem, hogy csak megint felhúzom magam, ahogy próbálom kinyögni, mi történt.
- Az a nő, azt vágta a fejemhez, hogy vajon Jane is ugyanígy elzárkózna-e? Vagy azt akarná-e, hogy elzárkózzon? Övön aluli volt, köpni-nyelni nem tudtam. Egyszerűen nem csinálhatja ezt egy bizalmas, mély információval, egy fájó emlékkel, nem használhatja fel ellenem... ez egyszerűen, nem fair! - Arról is elfeledkezem, hogy Liznek fogalma sincs, ki az a Jane, hiszen nem meséltem neki részletesen a történtekről. De minek is traktáltam volna vele? Minek is traktálom most, ezzel? Inkább sóhajtok még egyet, gondterhelten túrok a hajamba. Még mindig nem hiszem el, hogy ilyen pofátlan volt, és hogy mennyire hülye voltam, hogy kicsit is közel engedtem magamhoz.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 20:59

-Aham... - Ráncolom a homlokom, jelezve, durvának tűnik azért.
-Ugye? Mondom én. Te egy erős, okos, vicces, kedves srác vagy, aki kicsit ma mérges lett. De ki kapná fel a vizet néha napján? Én hetente kétszer rendszeresen dühöngök egy sort. - Mosolygok rá, jaj de kis mosott agyú ez a srác. Nyomatni kell neki a jó tulajdonságait, mert vannak neki. Komolyan.
-Ugye! Egyértelmű, szörnyű sörnek hívni. - Bólogatok, egyetértünk, már másodszor, csillagösszeállás van.
-A hajam is hullik, ne nézz bele majd a szemetesbe ha fésülködtem... - Mosolygok rá, hogy cukkol ráncosodom. De tény, idegeskedni egészségtelen, csak nehéz. Hülye világot élünk.
-Nem az a kérdés akarsz-e aludni, hanem mikor fogsz elaludni. Ha gyógyszert vettél be nem te szabályozod okoskám. - Mosolygok rá, én örülnék ha szépen vízszintesbe helyezné magát.
-Ne ijesztegess, még a végén elájulok. - Mosolygok szélesebben, hogy nem rövid, sejtettem. Holnap csak 10től van órám, ki fogom bírni. De azért kényelmesen elüldögélek az ágya szélén.
Hallgatom a kis meséjét, bár a műtétre pislogok. Műteni kell? Aztán annyit én is leszűrök, hogy ez a nővérke olyat kérdezett, amit nem kéne. Van ez a Jane... nem tudom ki az, lehet a testvére, barátnője, rokona... akárkije, de az feltűnik hogy múlt időben beszél róla. Vagy elhagyta vagy nem él. Fogalmam sincs, de fontos Lipnek, ez a lényeg. Látom mennyire felzaklatja a dolog, a lábára teszem a kezem és kicsit simogatom, hátha nyugtatólag hat rá.
-Valóban nem fair. Nem azért mondtad el, hogy túl bizalmas kérdéseket tegyen fel. Valószínű fel sem mérte mennyire fáj ez neked Lip. De az hogy beszéltél a dolgaidról nem volt hiba. Az ember előre nem tudhatja milyen a másik, hogy hogy él vissza a bizalommal. Egy ilyen után olyan nehéz megbízni bárkiben is, én tudom. Azaz sejtem. - Nekem más jellegű gondjaim vannak, ugye. - Milyen műtét ez? Szükséges lenne? - Ezen nem tudok átsiklani, folyton a mellkasát szorongatja, lehet baja van a szívével? Ijesztő.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 21:46

- Na jó, ez nem éppen fedi a valóságot, Lizzy, mármint, kicsit mérges? Felkaptam a vizet? Ez azért kicsit... más volt. - Sóhajtva magyarázom, pedig tényleg próbálom felfogni egyszerű kiakadásként, nem megy. Én nem akadhatok ki egyszerűen, nem fakadhatok ki, nem veszíthetem el az önkontrollt, mert egyből félő, hogy széthullok, darabjaira. És akkor ki fog összeszedni? Ki fog megjavítani? Igazából nincs senkim, aki fontos lenne számomra igazán a kutyámon kívül, akivel rendszeresen tartanám a kapcsolatot, aki ismer engem igazából. De nem bánom, én akartam így és tök jól megvagyok másokkal ilyen alkalmi barátként, de ez minden. Ha komolyabb dolgokról van szó, az ilyen emberekhez nem mehetek sírva a küszöbön haldokolni, ha esetleg arra lenne szükségem.
- Az európai ficsúrok lehet, hogy szeretik, de itt, Amerikában árusítani ilyesmit...? Nem tudom, kinek az ötlete volt. - Állapítom meg sóhajtva, mert tényleg hülyeségnek tartom. A gyerekek igyanak rendes üdítőt, a felnőttek meg sört, ez ilyen egyszerű, nem? Jut eszembe, Lizzy fogyaszthat már alkoholt egyáltalán? Azt sem tudom, hány éves.
- Szóval kopaszodsz is... - Állapítom meg hümmögve, mert érdekes, én nem láttam az aranyhajat hullani még, de biztos nem is mondta komolyan. De elhiszem, hogy stresszes, egyetem, meló, minden együtt. Mázlim van, hogy én itthonról is simán tudok dolgozni, annyit, amennyit akarok, gyakran éjszakába nyúlóan, néha reggelig is, ha belemerülök.
- Még nem most lesz az és mondtam, nem olyan hirtelen, hogy ne tudnék lefeküdni. - Nyugtatom meg, hogy nem kezdek el hirtelen horkolni és dőlök le az ágyról fejjel előre, hogy aztán ne tudjon mit kezdeni velem. Meg amúgy is, ha ez lenne, az az én hülyeségem lenne, megérdemelném, hogy a földön aludjak, lehetetlen pozícióban.
Aztán elkezdek mesélni neki, mindent, csak úgy, a gondolataim ahogy jönnek. Bár azt hiszem, elég logikus és követhető a legtöbb helyen, mégis talán kihagytam valamit. De nincs időm visszagondolni, érzem Lizzy kezét a lábamon és elmosolyodok az érintésére.
- Nem tudom, én szerintem reálisan feltudnám mérni, hogy egy férfinek nem dobálózok azzal, mit akarna az első nagy szerelme, miközben mellette halt meg és a két szép szemével látta, mi maradt belőle. - Lesápadok a gondolatra kicsit, de nem ráz meg annyira. Még a látvány sem, ahogy visszagondolok rá, az idő miatt már nem olyan éles és pontos, mint akkoriban. Mégis... még mindig azt kívánom, bár behunytam volna a szemem, ha úgy tartottam volna, nem nézek fel. Ha akarattal elájulok és várom, mi történik majd, azt kellett volna csinálni. De most már abszolút mindegy, úgysem tudok semmit változtatni a történteken. Nem megy.
- A fülemet műtenék... nem szükséges, de lehet, hogy elhagyhatnám a készüléket. - Mutatok végül a fülemre, miközben felemelem a fejem, észre sem vettem, hogy beszéd közben lógatni kezdtem az orrom. Nem szabad, nem segít semmit.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Hétf. Nov. 03 2014, 22:04

-Hidd el, ha csendesen akadok ki, akkor a büdös életben nem beszélek veled többet. Mert arra sem méltatlak hogy vitatkozzam veled. Ha így hisztizem egy sort akkor csak mérges vagyok. - Legyintek, nem ismer, nagy a hangom, de amelyik kutya ugat nem harap. - És igen, mérges voltam rád. De már nem vagyok, mert végre elmondtad mi van. - Én csak ennyit akartam, csak én nem nem tudok nyugodt maradni, nem vagyok birkatürelmű, én kiadom magamból rögtön.
-Az amerikaiak mindent megvesznek. Az európaiak legalább mérlegelnek. - Mosolygok.
-Jah, de már kinéztem egy pofás kis parókát, imádni fogjátok. - Ugratom.
-Hát jó... - Hiszek neki, nincs más választásom, nagyon nyomatja hogy nem alszik bele a mondat közepébe.
Kifejti a történetét de lesápadok én is. Komolyan ezt nézte végig? Elhűlve suttogom el a reakcióm.
-Annak a nőnek nincs szíve... - Úristen, most már teljesen megértem hogy depressziós. Csoda hogy felépült... én még nem láttam senkit meghalni, nem is volt senki aki elhunyt volna a környezetemben, fogalmam sincs milyen ez. Főleg nem EZ az eset. Nem is akarom soha megtudni.
-Ha csak lehet minek reszkírozd meg.. és ha csak rontanak a helyzeten és már a készülék sem segítene? - Én aggódom érte. Na meg ha rászánja magát és nem segít? Az olyan nagy csalódás.
-Tényleg sajnálom hogy kiabáltam... - Asszem ezt még elmondom neki párszor, de akkor is mondhatta volna hogy ma csöndes pizsi-parti lesz. Akármi. Nem tudtam ennyi gondja-baja van. Le is sütöm a szemem, kezem még a lábán van. Fogalmam sincs ilyen esetben hogy kell segíteni valakinek. Túl reális vagyok hogy rózsaszín felhőket eregessek neki, de nem is vagyok egy cukiság, mint Demetria, hogy rám néznek és rögtön jön a napfény meg a mosolycsokor. Én csak átérzem és... ennyi. Jó lenne kivételesen kicsit más lenni, mert jelenleg csak én vagyok itt vele.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Pént. Nov. 14 2014, 21:02

- Akkor módosítok, se csendesen, se hangosan ne akadj ki. Attól nem fogom tudni elmondani, mi van. - Mondom sóhajtva, mert igen, ha valaki negatív és ideges körülöttem, akkor én is az leszek, az meg... nem jó. Nem tudok lenyugodni, nem tudom összeszedni a gondolataimat, a széthullott darabkáimat. Anélkül pedig ő sem fogja tudni, mi a fene bajom van. Ha pedig nem mondom el, Lizzy csak még mérgesebb lesz. Ez egy ördögi kör.
- De legyen szőke, nem lennél ugyanaz az Aranyhaj nélkül. - Mondom kuncogva a parókás ötletre, tudom, hogy nem igaz, de szerintem akkor sem lenne az igazi. - Meg amúgy is, ez a megtévesztő álcád része, szép vagy, szőke, nem túl magas... távolról mindenki simán gondolhat egy kis rózsaszín cukorfalatnak. - Mondom, miközben lassan lejjebb csúszom a fal mellett, hogy kényelmesebben ülhessek és a fejem is nekitámaszthassam megint. Mondjuk szerintem az, aki ilyennek kezeli Lizzyt, az az életével fizet, vagy legalábbis az önbecsülésének nagy részével. Vigyorognom kell, ahogy elképzelem, mert igazából ő maga egy nagy paradoxon a cuki szőke fejével meg a nagy szájával, heves természetével.
- És tudod mit csinált azután? Megadta a számát és elment. - Mutatom fel neki a tenyeremet, ahol még mindig ott van a száma, bár a víztől kicsit halványabb, még mindig jól kivehetők. Nem tudom, fogalmam sincs, ezt hogy merte megcsinálni. Még mindig nem tudok napirendre térni felette, ez borasztó. Vagy csak túlságosan hozzá vagyok szokva, hogy mindenki kis sérült lélekként kezel és óvatoskodik velem, dédelgeti a lelkem. Hm, ez... elgondolkodtató.
- Sosem vállalnék ilyesmit csak azért, mert van egy lehetőség, nem vállalnám be a rizikót, tudod, milyen paranoiás vagyok. - Sóhajtom, viszont eddig visszatartottam magam, most viszont, hogy egyre inkább sikerül elengednem magam - valószínűleg a gyógyszer hatására - kevésbé tudom kontrollálni a gondolataimat. Elkalandozok kicsit, és az ajkamat rágcsálom idegesen. Tulajdonképpen... Jane tényleg... mármint, tényleg azt mondaná, próbáljam meg. De akkor ő ott lenne velem végig és fogná a kezem. De Jane nincs itt, nincs többé és nem is lesz, tudom jól. Mégis, talán, ha álomba szenderülök, talán megint egy kis időre, csak egy picikét... egy icipicit... velem lehet... és akkor talán megkérdezhetem tőle, mitévő legyek. De az vajon az igazi Jane lesz? Vagy a képzeletem alkotta eszményi kép, ami a tudatalattim vágyait tolmácsolja? Basszus, észre sem vettem, hogy közben könnyes lett a tekintetem, de nem sírok, csak biztosan csillognak, pislogok sokat, hogy segítsek a helyzeten.
Aztán amikor Lizzy bocsánatot kér, más üt szöget a fejemben. És amint megszületik a gondolat a fejemben, mit fogok rá válaszolni, el kell nevetnem magam. Nem tehetek róla, nekem ilyen beteg a humorom.
- Semmi baj, héj, hidd el... az ember többet kibír, mint hinnéd. - Vigyorgok rá szélesen, mert szerintem az én számból ez akkor is vicces. Közben lesütötte tekintetét, én viszont behajlított mutató és középső ujjammal finoman megcsikizem kicsit az arcát, kicsit összecsippentem, aztán megcirógatom és úgy mosolygok rá.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Elizabeth Clark
Filmművészet
Életkor : 24
Foglalkozás : Tanuló, Pincérnő
Hozzászólások száma : 483

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Pént. Nov. 14 2014, 21:42

-Háát ez nehéz kérés, lobbanékony vagyok. - Nem mondom hogy nem próbálom meg, de megígérni nem fogom. Ez az apró betűs rész ha velem barátkozik, ennyi.
-Aranyhaj... - Mosolyodom el. - A vörös dögösebb. - Túrok a hajamba, mindig is irigyeltem a vörösöket. - Hmpf... Hidd el, én messziről sem vagyok cukifalat. Főleg hogy egy rózsaszín cuccom sincs, aki ezt hiszi mikor megszólít hülye. - Na igen, nos, én kimondom amit gondolok. Szerintem látszik rajtam hogy nem egy mucus vagyok aki csak a pilláit rebegteti ha hozzászólnak. Ebből kifolyólag kapjon észbe aki megszólít.
Elveszem a kezét, de tényleg rajta a száma, megdöbbentő.
-Hát.. legalább hagyott gondolkodási időt. Lehet tudta ott helyben kiátkozod a világból. - Mondom elképedve, én mondjuk tuti nem hívnám fel. De az én vagyok. - És... felhívod? - Kérdezem óvatosan.
-Na ezt hamar kiismertem belőled, igen. - Mosolygok kicsit, mert tényleg kis paranoid hülye gyerek. - Akkor vállald ha te is akarod. Ha nem, akkor nem kell, teljes értékű vagy így is. Annyi hogy reggel beszélhet neked az ember míg be nem teszed a kis készüléket. - Mosolygok rá, de szerintem is macerás. Bár kényelmesebb lenne ha nem lenne a készülék. Meg tudna táncolni. Na jó, most elmerengtem én is, nem csak ő, bár látom hogy könnyes a szeme, jaj anyuskám, fiút olyan nehéz vigasztalni!
A hab a dolog tetején hogy a végén Ő akar ENGEM vigasztalni. Kész.
-Tudod... Neked kéne Sebastiannak lenned, te aztán nagyon képviselnéd azt a nevet. - Forgatok szemet, mert itt csipkedi az arcom. De kivételesen nem zavar, sőt, én meg letörlöm a kicsordult könnycseppeket az arcáról.
-Amúgy igen, tényeket közölsz velem, de na. Kész vagyok tőled. - Vigyorodom el én is. - Figyelj tudom hogy én elég... nos... gyér vigasz vagyok, meg ilyesmi de ha kell valaki akinek kibeszélnéd a kis lelked hát... tudod hol lakom. Ilyesmi... - Préselem a szám, mert nem vagyok nagy lelkizős. - Na de egyre jobban húz a fejed az ágy felé, látom ám, ne is kardoskodj hogy csak az ész húzza le! Feküdj el, próbálj meg pihenni, jó? - Mosolygok rá, szörnyű hogy putyulgatom, de olyan kis esetlen most, muszáj. Meg gondolom mindig ő csinálja másokkal, egyszer ő is lehet "alany".
-Biztos nem kérsz semmit? Teát... valami kis kaját? Bocsánatot? - Vigyorgok rá, utóbbi csak vicc.

_________________

...és Isten megteremté
a férfit.
Aztán támadt
egy jobb ötlete!
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Pént. Nov. 14 2014, 22:47

- Most mondjam, hogy tapasztaltam? - Kérdezem vigyorogva, mert hm, most bizony nem mondott semmi újdonságot. Nem mintha zavarna, mármint, normál esetben, amikor normálisnak tettetem magam, akkor biztosan nem. De ilyenkor ez a legborzasztóbb, ami történhet velem.
- Nem, maradj szőke, vagy ha már váltani akarsz, akkor inkább fekete. - Szeretem a szélsőségeket, azt hiszem. Halkan nevetgélek azon, mennyire kis tűzről pattant, hogy pufog azon, hogy ő bizony messziről sem cukorfalat. És én még próbáltam óvatosan fogalmazni, mert nem akartam csak úgy rámondani, hogy nem olyan cuki típus, nehogy megsértődjön. De úgy látom, simán mondhattam volna, na mindegy.
Aztán amikor megmutatom a tenyerem, elveszi a kezem, nekem pedig olyan jól esik, ahogy a kis kacsóit érzem rajta. Nem tudom, mi ez a (beteges) vonzalom a női kezek iránt, de szerintem akkor is olyan szépek, finomak, simogatásra teremtették őket. Amikor azt kérdi, hogy felhívom-e, egy pillanatra belém akad a szó, mielőtt válaszolnék.
- Nem. Izé... talán. Igen. Vagyis... nem. Nem fogom. - Köszörülöm meg a torkom, mintha csak emiatt hebegnék össze-vissza. A válaszom hűen tükrözi a határozottságom mértékét, mert egyelőre még fogalmam sincs, mit fogok csinálni. Kicsit... megremegett a határozottságom, ahogy belegondoltam abba, Jane... szóval, van valami abban, amit Amelia mondott. És talán csak én vagyok túlságosan hozzászokva ahhoz, hogy mindenki tutujgat. Én vagyok hozzászokva a "Lip, a lelki- és hallássérült srác a hátsó sorból" titulushoz annyira, hogy túlérzékenyen érintsen egy kicsit keményebb bánásmód.
- Ja, hát igen, ráadásul még rossz kelő is vagyok, szóval addig bökdöss, amíg be nem rakom a készülékem, aztán meg már nem muszáj bökdösni, de tanácsos. - Mondom neki elvigyorodva, mert mindenki utálja bennem, hogy reggel, amíg ki nem kászálódok az ágyamból, addig nem lehet velem kezdeni semmit, és imádkozni kell ezért általában. Kivéve, ha órára vagy edzésre sietek, akkor hirtelen olyan fitt és friss leszek, hogy az hihetetlen.
- Sebastiannak? Miért? - Kérdezem, mert nem értem, miért pont ez a nevet kéne viselnem. Meg amúgy is, mi a baj az enyémmel? Nem jó úgy, ahogy van? Na tessék. Pedig még csak nem is én választottam magamnak.
- Ez aranyos tőled. - Mosolygok rá, de nem mondok semmit az ajánlatára. Csak nem leszek már olyan pofátlan, hogy beállítok, hogy helló, jöttem sírni egy sort és gyászolni a régi életem, bejöhetek? Nem, szerintem sem hangzik jól, szóval már most letettem róla.
- Igen, tényleg kezdek álmosodni. - Vallom be halkan nevetgélve, de tudtam, hogy ez jön majd, szóval kihúzom magam és nyújtózkodok egyet jólesően. - Nem, nem kérek semmit, viszont mindjárt hozok neked párnát meg takarót, aztán lefekszem. - Mondom, miközben kikelek az ágyikóból, a szekrényemben a váltás ágyneműm, de most megkapja Lizzy. De nem a másik sarokba, nem is Darius ágya mellé terítem, hanem az enyémre, de még mennyire. És be is fekszek az ágynemű mellé, a falhoz, mert ott szeretek aludni. A hátamra fordulok és vigyorogva pillantok rá.
- Gyere, feküdj te is, kicsit szűkös, de nyugodt alvó vagyok, nem nyomlak össze, ne félj. Megrontani se foglak... kivéve, ha akarod. - Vigyorodok el még szélesebben, bár utána hasít belém a gondolat, hogy most még akkor sem tudnám megrontani, ha kérné. Pedig... ha más helyzetben lennénk... aaaaa picsába.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: Do not walk alone || L&L   Today at 22:16

Vissza az elejére Go down
 

Do not walk alone || L&L

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Frances kollégium :: Archívum-