Az oldal teljes tartalmát csak regisztrált és elfogadott karakterlappal rendelkező felhasználók tekinthetik meg!
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszót!
KARAKTERES HÍREK
2015/2016-os tanév II. félév
Üzenődoboz
USERES JÓSÁGOK
STATISZTIKA
ÖSSZESEN
81 fő - 46 férfi / 35 nő
VIZUÁLIS KOMM.
11 fő - 6 férfi / 5 nő
KLASSZIKUS KOMM.
12 fő - 7 férfi / 5 nő
MŰSORGYÁRTÁS
9 fő - 4 férfi / 5 nő
MARKETING KOMM.
7 fő - 2 férfi / 5 nő
FILMMŰVÉSZET
13 fő - 8 férfi / 5 nő
OKTATÓ
5 fő - 3 férfi / 2 nő
VÁROSLAKÓ
24 fő - 16 férfi / 8 nő
Latest topics
» Kapj le! - Louis és Reeven
Pént. Dec. 02 2016, 23:04 by Reeven Callagher

» Mit szólnál ha... ~ Julian&Usui
Kedd. Nov. 29 2016, 22:52 by Usui Kazuki

» Christopher & Kouji - it's your bad luck that you crossed my way
Hétf. Nov. 28 2016, 01:11 by Kouji Oohara

» Please, play with me!
Szer. Nov. 23 2016, 17:19 by Lana Evens

» Gyilkos szándékok Usui-Kenny
Szer. Nov. 09 2016, 17:45 by Kensington L. Lockwood

» Kaland haladóknak ~ Reeven&Seby
Hétf. Okt. 31 2016, 20:51 by Sebastian McBridge

» Aki indul: odábbáll; aki vitéz: helytáll. ~ Josh & Suzy
Vas. Okt. 09 2016, 15:43 by Suzanna Crystal

» Sarah és Daryl - második randi
Kedd. Okt. 04 2016, 15:11 by Daryl Brooke

» "Pörgés" Reev és Felix
Vas. Okt. 02 2016, 17:06 by Reeven Callagher

» Rangsorolások (Noel és Tami)
Vas. Okt. 02 2016, 14:41 by Kőrösi Noel

Top posting users this month
Eric A. Blake
 
Leopold K. Lindhardt
 
Reeven Callagher
 
Samuel T. Collins
 
Quentin Collins
 
Felix Kaleolani
 
Kensington L. Lockwood
 
Suzanna Crystal
 
Sebastian McBridge
 
Kelly Evans
 
Design: Izzie & Bree

A jobb megjelenítés érdekében használj Google Chrome böngészőt!

Share | 
 

 The awkward moment – Lip & Nina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Nov. 01 2014, 21:09

- Cause the players gonna play, play, play, play, play, and the haters gonna hate, hate, hate, hate, hate… - énekelgetem Taylor Swift egyik legújabb számát, amitől mindig jó kedvem lesz, tök pörgős és nagyon tetszik. Kicsit táncikálok is, ahogy végigsétálok a kollégium folyosóján, épp a szobám felé tartok a mosodából. Már teljesen megszoktam a kolis életet, hogy önállóan kell mosnom, főznöm, takarítanom, bár azért gyakran hiányoznak a szüleim és a kisöcsém. Na mindegy, ezzel most nem foglalkozok, inkább dudorászom tovább a dalt. Öltözetem egyébként kényelmes otthoni, egy fekete cicanadrág, fehér tornacipő, és egy egyszerű, fehér ejtett vállú fölső. Hajam lazán begumizva, smink sincs rajtam, de egyébként se szoktam nagyon festeni magam.
- Baby, I'm just gonna shake, shake, shake, shake, shake, I shake it off, I shake it off… - énekelem most már hangosabban, ahogy benyitok a szobába, és ahogy a dalban is benne van, kicsit rázom a fenekem, és annyira belefeledkezem, hogy egy ideig észre se veszem, hogy rossz szobába tévedtem be. Akkor tudatosodik bennem az egész, amikor felnézve egy srácot látok, amint épp egy szál alsónadrágban áll az ágy mellett, gondolom öltözködött épp.
- Jesszus! Bocsánat, elnéztem az ajtót! – szólalok meg, és érzem, ahogy arcom elvörösödik. Ez most elég ciki szituáció, és most el kéne mennem, de teljesen leblokkoltam, egyrészt mert erre nem számítottam, másrészt meg azt is meg kell hagyni, hogy jól néz ki a srác bár igyekszem nem nagyon bámulni őt, de melyik lány ne futtatná végig a szemét legalább egyszer a másikon egy ilyen szituációban? Egy kis idő után azért csak észbe kapok, és elkezdek hátrálni, de beleütközök az ajtófélfába. Jellemző, megint bénázok… ügyes vagy Nina!

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Nov. 01 2014, 21:41

Reggel edzésen voltam, irreálisan korán. Nem szeretek korán kelni, de ha menni kell, hát menni kell, a csapatomat nem hagyom cserben soha. De ha mondjuk képes lennék bármilyen járműbe beülni, nem kéne ilyen korán indulnom, de nem baj, jó bemelegítés, ha kocogok a stadionig. Így viszont van már majdnem dél is, mire visszaérek a koleszba. Akkor pedig az első dolgom, hogy lezuhanyozzak, mert alaposan leizzadtam. Aztán visszamegyek az ágyamhoz, unott fejjel, először berakom a hallókészülékem, majd ritunosan húzom fel az alsómat és nyújtózok ki. Kellemesen elfáradtam, de azt hiszem, kezdek éhen halni, de rég volt már az a reggeli!
Aztán azt hallom csak, hogy egy női hang énekelget, aztán nyílik az ajtó. Érdeklődve fordulok felsőtestemmel kicsit oldalra, hogy hátrapillantsak, ki is az. Megmosolyogtat a látvány, bár fogalmam sincs, mit keres itt, talán Dariushoz jött. De nem úgy néz ki, felé fordulok végül, és amikor végignéz rajtam, szinte megijed. Hűha... ilyen ijesztő látvány lennék?
- Öhm... helló! - Köszönök neki zavartan mosolyogva, mert ő éppen ijedezik és arról magyaráz, hogy elnézte az ajtót, de nem történt akkora tragédia. Remélhetőleg látott már csaknem meztelen férfit, nem én vagyok az első élmény. De azért, hogy ne érezze magát annyira feszélyezve, inkább felveszem a felsőm, mielőtt elájul itt nekem a szentem.
- Ne, vigyázz! - Szólok neki, mert látom, hogy hátrál, egyenesen az ajtó felé. Két lépés elég, hogy ott teremjek nála, elkapjam az egyik kezét és visszahúzzam finoman az ajtó felől. Aztán rá mosolygok féloldalasan visszafogottan.
- Megütötted volna magad. - Engedem el, bár már most csábít a keze, ha rápillantok. Nem tudom, miért van bennem ekkora vonzalom a női kezek iránt, de jobb lesz, ha nem hangoztatom. Kézfétis... hú, rosszul hangzik, biztos sikítva szaladna előlem. Szóval inkább csak mosolygok, arra még jó vagyok, sőt, még egy melegítőt is húzok, lássa kivel van dolga! Nem kell tovább bámulnia a csodás, szőrös lábaimat.
- A táncod... bájos volt. - Mutatok oda körülbelül, ahol az előbb táncikált és énekelt, miközben elmosolyodok. De tényleg az volt, viszont láthatóan ő van most jobban zavarban, szóval sajnálom szegénykét. De talán látja, hogy nem vagyok én szörny és nem fogom keresztben lenyelni.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Nov. 01 2014, 22:55

Hozom a formámat, ismét béna vagyok, így történik az, hogy rárontok egy srácra, aki épp alsónadrágban feszít, ráadásul még jól is néz ki, így extrán zavarba jövök. Bocsánatot kérek, és hátrálni kezdek, és neki is ütköznék az ajtófélfának, ha nem fogná meg a kezem, és húzna odébb.
- Köszönöm szépen. Ez valószínűleg fájt volna. – mosolygok rá zavartan a fiúra, és hogy zavaromat leplezzem, néhány kósza tincset fülem mögé tűrök a hajammal. Remélem nem paradicsom vörös a fejem, bár szerintem nincs ilyen szerencsém. Idő közben a srác felöltözik, ami jó is meg rossz is. Rossz, mert jól nézett ki így lenge öltözetben, de jó, mert így már nem érzem magam annyira kínosan.
- Öhm… köszi… azt hiszem… - dadogom, és most már ideje lenne összeszednem  magam. Valamiért most jobban zavarban vagyok, mint máskor a cikisebb helyzetekben, ez nem tudom, minek köszönhető, de lehet, hogy a srác az oka. Talán a szeme, ami nagyon szép, vagy a mosolya, ami tök cuki, nem tudom.
- Még egyszer bocsánat, amiért így rád törtem, és kéretlenül is előadtam neked egy kis műsort. – mondom, és rámosolygok a másikra, és picit kezemmel meglegyezem az arcomat, hogy eltüntessem róla a pírt. Szerencsére nem ordította le a fejemet a srác, hogy mit keresek a szobájában, hanem teljesen normálisan reagált az egészre, és ennek örülök.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Nov. 01 2014, 23:28

- Csak... nyugodj meg kicsit, jó? Semmi baj. - Próbálom megnyugtatni kicsit és mosolyogni rá, mert most kicsit önveszélyes. Én pedig nem akarom, hogy bármi baja essen, amíg én itt vagyok, addig biztosan nem is fog, mert nem hagyom. Egyszerűen nem bírom, nem direkt csinálom, tényleg nem. Minek győzködöm egyáltalán magam? De ha mondjuk rosszul üti be a fejét, rossz helyen, komoly gondokat okozhat, akár halált is, szóval nem lett volna szerencsés, ha nekihátrál az ajtónak.
- Azt hitted, a saját szobádban vagy, tudom. - Mosolygok rá, próbálom megnyugtatni, mert még mindig csak hebegni tud és el is vörösödött, a haját zavartan túrja a füle mögé. Hm, aranyos, mennyire zavarban van, de komolyan ilyen zavarbaejtő vagyok? Pedig én nem akartam semmi rosszat csinálni, vagy rossz érzéseket kelteni benne, úgy néz ki, mégis sikerült.
- Igazából nem bánom. Jöhetsz máskor is, bár ha kopogsz, akkor is beengedlek. - Mondom, csak úgy mellékesen, felőlem be is jöhet ahogy akar, táncolhat, énekelhet itt, szabad országban élünk. Engem biztosan nem fog zavarni, maximum szórakozom rajta egyet megint, ő megint zavarba jön én pedig próbálom megnyugtatni. Csodálatos, mégis ördögi kör, sosincs vége.
- Elsős vagy, igaz? - Ők szoktak eltévedni mindig, mindenhol, de megértem, én is ilyen voltam első évben. Bár én amúgy sem mozdulok ki gyakran, a szobámból sem, a koleszból sem, de az iskola épületéből sem. Itt van a természetes élőhelyem most már. Viszont amikor erre gondolok, mérgesen és legalább annyira hangosan korog egyet a gyomrom, én pedig a hasamra teszem a kezem, hogy elnyomjam a hangot és nevetgélek kicsit.
- Amúgy éppen a konyhába készültem, hogy összehozzak valami ehetőt, mert - ahogy hallod is - kezdek éhen halni. Szeretnél csatlakozni? - Kérdezem, mert nem tudom, nem szívesen hagynám egyedül. Az előbb még az arcát legyezgette, nem tűnik túlságosan összeszedettnek és jobb lenne, ha nem maradna egyedül.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Vas. Nov. 02 2014, 00:22

- Oké-oké! – bólogatok, és veszek néhány mély levegőt, hogy tényleg lenyugodjak. Ha nincs a másik, akkor most a hátamat fájlalnám, az ajtófélfa nem épp szivacsból készült, igen kellemetlen lett volna a találkozásom vele. A srác abszolút megértő, és ez azért könnyít a helyzetemet, de még mindig kissé zavarban vagyok, amit próbálok leplezni, de nagyon valószínű, hogy kevés sikerrel.
- Oksi! Ha jövök legközelebb, ígérem már kopogok! – mosolygok rá, és bár nem tudom, jövök-e majd a jövőben, de remélhetőleg az nem ilyen váratlanul lesz, bár úgy érzékelem a fiún, hogy ő még örülne is, jól szórakozna a kattant leányzón aki betáncikál a szobájába.
- Igen… ennyire nyilvánvaló? – kérdezem némiképp aggódva. Lehet, hogy valami elsős-betegség, hogy benyitnak mások szobájába? Mondjuk nem egy sztorit hallottam már eltévedő gólyákról, a suliban velem is megesett egyszer-kétszer, de nem gondoltam volna, hogy a koliban is eljátszom majd ugyanezt. Na mindegy, ezen már kár pörögni, ami történt, megtörtént, most már kezdek felengedni, és a következőkben el is mosolyodom, amikor hallom a másik gyomrát korogni.
- Ó, a világért se szeretnélek zavarni! – mondom, és bár szívesen töltenék még időt a társaságában, de tényleg nem akarok az útjában lenni, de a hasam másképp gondolja, mert a kaja gondolatára megkordul, és pont ahogy az előbb ő, most én teszem a hasamra a kezemet, aztán felnevetek.
- Na jó, lehet mégis elfogadom a meghívást. – küldök egy mosolyt ismét felé, aztán eszembe jut, hogy jó lenne tudni egymás nevét, így kezemet nyújtva gyorsan be is mutatkozok.
- Egyébként ha már így alakult, Nina vagyok. – hangom barátságos, arcomra kezd visszatérni az állandó mosoly, lassan a régi önmagam leszek, nem ez a dadogós, zavart valaki aki Ninának adja ki magát.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Vas. Nov. 02 2014, 19:00

Bólogat és ígérgeti, hogy próbál lenyugodni, de úgy néz ki, nem a zen nagymesterével van dolgom éppen. Nem mintha én az lennék, de nem ugrok ki a nadrágomból, amiért meglepett... és szerintem ebben a helyzetben ennek mindketten abszolút örülünk.
- Na, király, bár akkor kevésbé csodálhatod meg elképesztő, fedetlen testem... hmm... - Sóhajtom drámaian, majd szemem forgatom, mintha ez annyira hatalmas veszteség lenne. Mondjuk tény, hogy fordított helyzetben én élvezettel bámulnám és fogadnám a lenge öltözetet, de én férfiből vagyok, nekem lehet.
- Bár... nyithatok így is ajtót, ha gondolod. - Kuncogok kicsit, persze, azok után, hogy mennyire zavarba jött, majd megkér arra, hogy mindig félpucéran nyissak neki ajtót, mi? Jó vicc, amúgy sem tartom magam egy nagy számnak, attól függetlenül, hogy rendesen karban van tartva a testem.
- Áh, csak a rutin meg az évek. - Legyintek és már sokkal kevésbé vagyok orcapirító látvány, révén van rajtam minden, kivéve zoknit, nincs semmi a lábamon. Mivel most asszem nincs tiszta zoknim, mert lusta dög voltam, körbenézek és elvigyorodok, amikor meglátom a csodálatos, szürke nyuszis mamuszomat. Tökéletes lesz az alkalomra.
- Hogy festek? Igyekeztem igazán szexi formámat hozni, remélem sikerült. - Vigyorgok rá, miközben egyik lábujjamat mozgatva életre keltem az egyik nyuszit. Már éppen beltörődnék, hogy lepattintott rendesen, egy egyszerű, két ujjas mozdulattal, amikor halljuk, hogy megkorran a gyomra. Mivel ő is nevet, nevetgélek én is kicsit, mert már kezdek azért kicsit feloldódni és önmagam lenni, de még mindig nem vagyok az igazi, azt hiszem.
- Nina! Örülök a találkozásnak, Philip Brownell, de hívj csak Lipnek. - Mosolyodok el, miközben finoman kitessékelem a lánykát a szobából, mert mindketten éhen halunk. Én még túlélem - ami elég egyedi, mert én leszek az első, aki túléli a halált -, de nem akarom, hogy ő éhezzen. Be is csukom magunk mögött az ajtót, de nem kulcsra, nem jellemző a kolira a lopás, vagy a személyes szféra megsértése... bár ezek után elgondolkozom, lehet zárni kéne. Mondjuk akkor... milyen jó kis műsorról maradtam volna le!

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szer. Nov. 05 2014, 10:56

Nem mindig jövök könnyen zavarba, de azért ez az előbbi szituáció olyan volt, hogy bizony rendesen belepirultam, de pár perc, és az arcom visszaáll a rendes színére. Elmosolyodom azon, ahogy drámaian sóhajt,aztán felnevetek.
- Na most lebuktál, valld be, hogy jó ideje itt ácsorogtál így alsónadrágban,és arra vártál, hogy bejöjjön valaki, és „vééletlenül” meglásson. – nyújtom rá a nyelvem játékosan, kezd visszatérni az igaz Nina.
- Rutin meg az évek? Ennyire vén szamár lennél már? Jól tartod magad nagypapi. – nézek rá elismerően, de szám szélén mosoly bujkál, szóval érezhető, hogy csak viccelődök, remélem nem veszi komolyan, nem megsérteni akartam. Az látszik, hogy idősebb, mint én, de csak néhány év korkülönbséget tippelnék kettőnk között. Közben felvesz magára pólót meg nadrágot, és mikor meglátom, hogy a nyuszis mamusz kerül a lábára, ismét elnevetem magam.
- Nagyon cuki vagy. –  bólogatok helyeslően, és elvigyorodok, mikor látom az „életre kelt nyuszit”. Nekem gyerekkoromban volt utoljára ilyesmi nyuszis mamuszom, most kutyás van, de azt a koliba nem hoztam el. Mindkettőnknek korog a gyomra, így megbeszéljük, hogy elmegyünk enni valamit.
- Szóval Lip. Én is örülök. – mosolygok vissza, aztán engedve a terelésnek kivonulok a szobából, aztán irány a konyha.
- Mit terveztél enni? – érdeklődöm, hogy ne legyen néma csönd, mert az bizony kínos tud lenni olykor, de én mindig igyekszem ezt elkerülni, szeretek beszélgetni, néha talán túlzásba is viszem a fecsegést, de erre igyekszem figyelni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szer. Nov. 12 2014, 18:40

- Inkább azt kéne bevallanom, hogy minden nap ezt csinálom... de általában csak Darius nyit rám. - Sóhajtom immár csalódottan, mintha tényleg elkeserítő lenne, hogy csak a meleg szobatársam szeretne csodálni. Nem, igazából nem csinálom ezt és Darius nem akar átcsábítani a sötét oldalra, tudtommal még csak nem is szerelmes belém.
- A jó ránctalanítókrém a titka. - Mondom elégedett mosollyal, miközben megsimogatom az arcom, mintha a bőr elöregedésére utaló ráncokat keresgélnék rajta, aztán csak elvigyorodom. Látszik, hogy Nina most már nincs annyira zavarban, és így sokkal bájosabb, hogy mosolyog. Talán végre elhiszi, hogy nem fogom megenni... és remélhetőleg már látott előttem fedetlen férfitestet is.
- Cuki? A fenébe. - Sóhajtom, mert éppen szexi akartam lenni. - De egye fene, jó lesz az is. - Vigyorgok rá, aztán terelgetem is kifelé a szobából, ismét becsukom magam mögött és már a szobához tartozó konyhában is vagyunk, mázli, hogy mindegyikben van. Nem kell sehova menni. //igeeeen, elolvastam a leírást *tapsvihar*//
- Hát, arról még fogalmam sinc, de kreatív leszek és improvizálok. - Vigyorgok rá, mert fogalmam sincs, milyen alapanyagot találok, szóval a szekrényhez lépek, amelyikben az én cuccaim vannak. Hümmögve nyitom ki és végig pillantok a készleten. Nem valami biztató, de nem baj, a kreativitás erre van!
- Őőő... tésztát! - Állapítom meg, mert az van, tökéletes kiindulási alapanyag. Közben kicsit elgondolkozom és egy konzerv paradicsomszószt húzok elő, hmm, még király párosítás is. Inkább benézek a hűtőbe, hátha akkor okosabb leszek és máris újratervezek, mert meglátom a spenótot, méghozzá az én polcomon, felcsillanak a szemeim és vajjal együtt kiveszem.
- Spenótos-paradicsomos tésztát! - Közlöm az eredményt diadalmas vigyorral, majd az egy szem pultunknak támaszkodok, úgy pillantok rá. - Ugye nem... izé, fogyózol jobbra-balra? - Mutatok végig rajta. Semmi okra rá, de nem tudom, a mi korunkban a lányokra rájön ez a mánia. Random, ez valami génekben kódolt dolog lehet, mint a pubertás, egyszer át kell esni a korszakon és utána jó lesz minden.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Pént. Nov. 14 2014, 14:52

- Darius a szobatársad? És értékeli a kis műsoraidat? – kérdezem mosolyogva, és csalódott arcát látva szinte már sajnálni kezdem, hogy szegényre csak nagy ritkán nyitnak rá a lányok.
- Majd mondd meg, melyik márkát használod, hogy majd ha aktuális lesz nálam az öregedés, én is meg tudjam tartani fiatalos külsőmet. – vigyorgok rá, és egyre felszabadultabb leszek. Szerencsére általában hamar túllépek a kínos szituációkon. A helyzet igazából az, amit kevesen tudnak rólam, hogy nem gyakran láttam eddig pasikat ilyen lenge öltözetben, mert bár volt már barátom, de nem igazán jutottam el velük eddig a szintig, bármennyire is gáz, vagy nem. Szerintem egyébként nem az, és ez az, ami számít, de ettől függetlenül ezt nem hangoztatom. A következőkben elnevetem magam, ahogy sóhajt a „cuki” szó hallatán, láthatóan nem pont erre a reakcióra számított, de hát nem mindig az történik amire az ember számít. Na de nemsokára már a konyhában vagyunk, és kíváncsi vagyok, Lip mit improvizál össze.
-Hajrá! –  küldök felé egy motiváló mosolyt, majd lábujjhegyre állva, a válla fölött én is bekukucskálok a szekrénybe, hogy megnézzem, mi is a választék. Nem túl nagy, de azért kis ügyességgel simán össze lehet dobni egy jó kis kaját.
- Szuperül hangzik! –  mosolygom, majd röviden megtapsolom, nagyon ügyesen kitalálta a menüt.
- Dehogy! Miért, úgy gondolod szükségem van rá? –  nézek rá gyanakvóan felemelve a szemöldökömet, miközben mellkasom előtt összefonom a karomat, de szám szélén apró mosoly, meg érezhető a hangomon is, hogy csak játékosan tettem fel ezt a kérdést, nem túl komolyan. Én teljesen meg vagyok elégedve egyébként az alakommal, nem vagyok hízásra hajlamos, hála a jó géneknek, sosem kellett fogyókúráznom, remélem ez a jövőben is így lesz.
- Segítsek valamit a főzésben? –  kérdezem ezután kedvesen, mert általában a fiúk nem épp arról híresek, hogy konyhatündérek, bár számomra mindenképp imponáló, ha egy pasi nem elveszett a konyhában, épp ezért is szívesen segédkezek Lipnek, ha szüksége van rá.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Pént. Nov. 14 2014, 20:37

- Igazából... még ő sem. - Döbbenek meg tulajdonképpen még én is, mondjuk valahogy nem keserít el az, hogy nem tetszek neki igazán és nem vágyik rám, nem epekedik utánam minden éjjel. Valószínűleg akkor nehezen hunynám nyugodtan álomra a fejem, de szerencsére ilyenről szó sincs. Őszintén szólva, Dariusnál jobb szobatársat nem igazán tudnék elképzelni.
- Ugyan, Nina, mire neked szükséged lesz ilyesmire, addigra már biztosan lesz valami jobb. - Vigyorgok rá, biztos vagyok, hogy neki nem kell egyhamar aggódnia majd az öregedés miatt. És én sem vagyok egy koravén fiatal felnőtt, csak nem szeretek úgy.. kimozdulni. Meg emberek közé menni. Meg ilyesmi. De most házhoz jött a társaság, és igazából nem is bánom.
Vigyorgok, ahogy szurkol, de nincs időm rá figyelni, túlságosan leköt, hogyan halásszak elő a szekrényből és a hűtőből csodálatos alapanyagokat, amiből majd valami finomságot varázsolok. Diadalittasan jelentem be Ninának, mit alkottam végül fejben... hogy a valóságban milyen lesz, majd most dől el.
- Remélhetőleg szuper is lesz. - Állapítom meg vigyorogva, miközben leguggolok az alsó szekrényhez, hogy előszedjek edényeket, mert nos, azok nélkül is lehet főzni, csak kicsit macerásabb ugyebár.
- Mi? - Kapom fel a fejem, amikor azt kérdi, szerintem szüksége van-e a fogyózásra és azzal az erővel ütöm be a fejemet a szekrény tetejébe. Sóhajtva simogatom meg a helyét, majd visszaengedem a fejem és inkább úgy húzom ki. Teknősöket megszégyenítő nyakmozgással nyújtom ki a nyakam és pillantok hátra a vállam fölött, Nina felé. Úgy teszek, mint aki éppen leellenőriz, pedig csak jól esik nézni.
- Dehogyis, meg se látszik rajtad az a pár poronty. - Vigyorgok rá, mert muszáj volt hozzátennem ezt. - Bocs, de ez a kérdés pont olyan volt, mintha egy kétgyerekes anyuka tenné fel. - Nevetgélem a magyarázatot, mert tényleg így éreztem, közben pedig épségben felállok, felrakok egy kis vizet forrni és szerválok némi vajat meg fokhagymát, amin majd megfuttathatom majd a spenótot, mielőtt rákerülne a paradicsom.
- Hát nem tudom... egy vállmasszázs jól jönne a séfnek - Állapítom meg vigyorogva. Túlságosan magas labda volt, hogy ne csapjam le, be kell látni.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Pént. Nov. 14 2014, 22:47

- Óó te szegény… - biggyesztem le ajkamat sajnálkozóan, de aztán átmegy a beszélgetés kis viccelődésbe.
- Meglehet, de ha nem, akkor meg kell elégednem az addigra már erősen divatjamúlt kis márkákkal, mint pl amit te használsz. – mondom egy mosollyal, és megrántom a vállam. Elég abszurd, hogy 20 évesen a ránctalanító krémekről csevegek, ráadásul egy fiúval, aki történetesen a témát felhozta, de hát vannak ilyen szituációk. Nemsokára egy kis helyszínváltás következik, most már a konyhában ácsorgunk, vagyis igazából csak én, mert Lip el van foglalva azzal, hogy alapanyagokat szedjen össze a főzéshez, és ez egész jól megy is neki. Megkérdezi fogyózok-e, én pedig visszakérdezek, hogy szerinte szükségem van-e rá, és ez nem várt balesethez vezet.
- Vigy….! – ázz. A kiáltás vége már nem fért bele, mert Lip egy lendülettel beüti a fejét a szekrénybe.
- Basszus… jól vagy? Nem ütötted meg magad nagyon? – nézek rá aggódva, de ahogy látom nem vérzik meg semmi, max lesz egy kis púpja, de azért várok a pozitív megerősítésére.
- Haha! Igen, ez tényleg kicsit úgy hangzott, így utólag belegondolva. De szerencséd van, hogy nem azt mondtad, hogy „Igazad van Nina, tényleg fogynod kéne, szóval mi lenne ha te tészta helyett inkább csak vizet fogyasztanál?” – viccelődök, és bár ugye szerintem nincs gond az alakommal, de azért jól esik ezt mástól is hallani, aki ráadásul egy helyes hímnemű egyén, és ez mindenképp jót tesz az önbizalmamnak. Nézem, ahogy elkezd ügyködni, és úgy látom, elég otthonosan mozog a konyhában, ami miatt mindenképp piros pontot érdemel, viszont így haszontalannak érzem magam.
- Hmm… legyen finom amit főzöl, és akkor visszatérhetünk a vállmasszás témára. – vigyorgok vissza rá, és hogy azért mégse csak álldogálljak egy helyben amíg a másik szorgoskodik, így elhatározom, hogy addig én megterítek. Az előbb mintha láttam is volna tányérokat az egyik polcon, így a szekrényhez lépek, és az egyik fenti polcon meg is pillantom az említett tárgyakat. Felnyúlok érte, és már a kezemben is van, mikor érzem, hogy baj van. A mozdulat során valahogy kikapcsolódott a melltartóm, így gyorsan odaszorítom a könyökömet a mellkasomhoz, hogy ne essen le a ruhadarab, de közben meg majdnem elejtem a tányérokat, ám valahogy sikerül odaakrobatikáznom az asztalhoz. Remélhetőleg Lipet eléggé lefoglalja a főzés, hogy ne vegye észre a bénázásomat.
- Ilyen is csak velem történhet meg. – motyogom magam elé fejemet csóválva, és a fiúnak hátat fordítva próbálom visszaügyeskedni a kapcsokat, de nagyon nem akar sikerülni.
- Öhm Lip… már megint kínos helyzetbe kényszerülök, de segítenél bekapcsolni a melltartómat? – szinte rá se merek nézni, eléggé zavarba jöttem már megint, és arcom is szerintem elvörösödött. Nagyon szerencsétlen vagyok ma, azt meg kell hagyni.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Pént. Nov. 14 2014, 23:18

- Rendben, legyen, de a kozmetikusom számát nem adom meg. - Vigyorgok rá hülyéskedve, miközben már a konyha felé terelem, csodálatos nyuszis mamuszomban, mert az nem maradhat ki az összképből, a vonzerőm része.
Aztán össze is szedem a hozzávalókat és már éppen készíteném a csodálatos ebédünket, amikor Nina visszakérdez, én pedig felkapnám a fejem rá, de a konyhaszekrény úgy dönt, megakasztja a mozdulatot út közben. A lányka pedig csaknem szívrohamot kap, hiszen ő előre látta, mi fog következni. Az ütés helyét simogatva vigyorgok rá.
- Áh, semmi bajom nem lesz. Amerikai focizom, kemény a fejem. - Állapítom meg nevetve, és csak, hogy bemutassam milyen igaz, megkocogtatom kicsit. Na igen, az ember azt hinné, a sisak mindentől véd, pedig nem így van, attól még kemény fejűnek is kell lenni, hogy élő faltörő kost játsszunk a pályán. Bár nekem általában nem ilyen feladatom van, mert elkapó vagyok, nekem sem árt, hiszen sokat puszizkodok a talajjal.
- Mert, csak úgy, merő kíváncsiságból, akkor mi lett volna? - Kérdezem tőle vigyorogva, mert tényleg érdekelne. Vajon megsértődött volna? Vagy hevesen ellenkezett volna? Nem, amúgy sosem taposnék bele egy nő önérzetébe, még akkor sem, ha indokolt lenne, vagy esetleg megérdemelné. Szerintem mindegyikük szép, de a legszebbek azok, akik elfogadják magukat.
- Na, hééj, mi ez itt, kérem szépen? Zsarolás? - Kérdezem elégedetlen hangsúllyal, de aztán csak nevetek. Igyekszem finomat főzni, igazából már elég régóta élek egyedül, meg van elég szabadidőm ahhoz, hogy tudjak normálisan főzni. Bár a mosással még mindig meggyűl néha a bajom, legalább odaadhatom kisgyerekeknek az összement ruháimat. Csak pozitívan.
Miközben én erről filozofálgatok, és főzök, csak a tányér csörömpölését hallom, ahogy Nina valamit csinál, én pedig egyből megijedek, hogy elvágja magát vagy valami.
- Megvagy...? - Kérdem kissé elhajolva, mert innen nem igazán látom az arcát, szóval nem igazán tudom, mi történt, aztán meglátom és nem tehetek róla, kaján vigyor ül az arcomra. Hallom, ahogy morog, nagyon cuki, de ha nem akarom szenes spenóttal kínálni, kicsit el kell terelnem a figyelmem, de aztán lejjebb veszem a hőt, hogy ne készüljön az olyan gyorsan és ráöntöm a paradicsomot is.
- Bekapcsolniii? - Kérdezem hitetlenkedő hangsúllyal, elkerekedett szemekkel. - Olyat még nem csináltam, ahhoz nem értek. - A másik folyamat már valószínűleg könnyebben menne... de még mennyivel. Viszont odalépek mögé és áldom a sorsot, hogy fiatal koromban elég sok lánnyal volt dolgom ahhoz, hogy ne jöjjek zavarba az ilyesmitől. Viszont a poénkodás... na azt nem bírom visszafogni.
- Tessék. Tudom én, hogy a csajoknak bejönnek a főző pasik, de nem gondoltam volna, hogy még a melltartók is kikapcsolódnak tőle... - Röhögök egy sort ezen, mert nem vagyok komoly, remélhetőleg ő sem érzi, hogy most akkor világ vége van, mert úúú, kikapcsolódott a melltartója. Hála istennek nem tizenévesek vagyunk. Ennek ellenére a tészta lassan kész kéne, hogy legyen, én pedig megkóstolom.
- Vigyázz, meg ne égesselek. - Szólok neki, hiszen már előhalásztam a szűrőt, és folyik a víz is, éés már viszem is a forró tésztát, hogy leszűrjem és átmossam kicsit.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Nov. 15 2014, 00:08

- Akkor majd téged hibáztatlak, ha csúnya vén öregasszony leszek! – nyújtom rá ki a nyelvem játékosan, és örülök, hogy Lip vevő a poénkodásra, szeretem az ilyet. A konyhában kisebb baleset történik, és én sajnos nem tudom úgy megmenteni a Lipet a koppanástól, mint nem is olyan rég ő a szobában engem, így üti be a fejét a srác a szekrénybe. Aggódva méregetem, de úgy tűnik semmi baja, és még nevetgél is, és ez mindenképp jó jelnek számít.
- Hmm, amerikai foci? Ez érdekesnek hangzik, mióta játszol? – érdeklődöm picit. Szeretem az említett sportot, de inkább csak nézni, nekem játszani ez túl agresszív lenne, és szerintem pillanatok alatt össze is törném magam. Nem hiába a fiúk sportja ez, bár hallottam már lány csapatról is.
- Azt mondtam volna, hogy vegyél egy szemüveget, mert szerintem nincs baj az alakommal, és ugyanúgy megettem volna a tésztát. – válaszolom egy icipici gondolkodás után határozottan. Belül biztos rosszul esett volna, ha ilyet mond, de kívülre igyekeztem volna lazán kezelni a helyzetet, de szerencsére ezzel a szituációval nem kell most foglalkoznunk, mindez megmarad az elméleti, feltételezett síkon.
- Én inkább motiválásnak mondanám. – vigyorgok rá a másikra a vállmasszázsos témához érve. Nem gyakran ajánlom fel az embereknek, hogy megmasszírozom őket, így Lip érezze megtisztelve magát, hogy egyáltalán felkínáltam neki ezt a lehetőséget. A következő percekben hogy ne legyek tétlen, úgy döntök megterítek, de nem csak én hozok önálló döntéseket, hanem a melltartóm is, ami úgy döntött szépen, hogy csak úgy random kikapcsolódik. Majdnem leejtem a tányérokat hirtelen, Lip kérdésére csak bólogatok, megvagyok, nem tört össze semmi…még, de remélhetőleg nem is fog. Lányos zavaromban nem megy a művelet, hogy bekapcsoljam a kérdéses ruhadarabot, így kénytelen vagyok a fiú segítségét kérni, de arcom természetesen megint piros, de zavaromon némiképp enyhít, hogy Lip elvicceli a dolgot, és mikor azt mondja, fordítva jobban menne a dolog, fel is nevetek.
- Hát, pedig nem egy haszontalan tudás, mint ahogy azt most láthatod is. – mondom, és mosolygok, bár még mindig egy kissé zavartan.
- Haha! Beleírhatod az önéletrajzodba! – nevetek én is, és most már nem is érzem kínosan magam, Lip könnyedsége gyorsan átragad rám, és ez tök jó, de azért nem kéne többet bénázni.
- Ugyan, még egy balszerencsés eset simán belefér, kezdek hozzászokni! – legyintek mosolyogva, elvégre ha megégetne az edénnyel vagy valami, akkor rövid időn belül ez a harmadik eset lenne, amikor rosszul jövök ki a helyzetből. Báár ha úgy nézzük, hogy mindezek ellenére remek társaságom van, akkor talán azt mondom, még meg is érte. Nézem a kis akcióját, ahogy leszűri a tésztát, én pedig most, hogy minden ruhadarabom a helyén van, folytatom a terítést, vagyis megkeresem az evőeszközöket, amit nem találok meg elsőre, de a második fiókban már meglelem a „kincset”, és hamarosan ki is kerül az asztalra a tányérok mellé.
- Sokszor szoktál főzni? – kérdezem Liptől, és helyet foglalok az egyik széken, és lábaimat keresztbe teszem. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy rutinosan mozog a konyhában, szóval gyanítom, hogy a válasza „igen” lesz.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Nov. 15 2014, 22:52

- Ugyan már, te sosem leszel az! - Állítom magabiztossággal, vigyorogva, mert most képtelen vagyok elképzelni Ninát vén öregasszonyként, de szerintem ő még abból sem a csúnya fajta lesz. Hanem mondjuk a pörgős, fiatalos szupernagyi, igen, határozottan.
- Hátúúúgy... négy éve. - Számolom ki gyorsan, mert csak annyit tudtam volna egyből rágávni, hogy régóta. De ez nem kielégítő válasz, nem bizony. Négy éve, még a suli megkezdése előtt elkezdtem játszani, azóta egyre komolyabban művelem. Most már egészen jók vagyunk, és nem csak úgy hobbiból játszogatunk és tökre szeretem a csapatomat is.
- Szereted? - Kérdezem, mert hát, ez amerika egyik legnépszerűbb sportja, de nem biztos, hogy Nina pont rajongó. Igen, én már találkoztam olyan hazafival, aki nem szerette a sportot és belevaló, tősgyökeres amerikaiként vetettem rá lesúlytó pillantásokat. De csak mert 30-as éveiben lévő férfi volt és nem egy egyetemista lány.
- Haha, helyes, nagyon helyes, igazad is van! - Nevetgélek kicsit, mert olyan aranyos, ahogy előadja, mint egy igazi kis harcipóni. Pedig amúgy nem tűnik egy heves, nagyszájú lánynak, de ha van önbizalma, az csak jó. Én is tanulhatnék tőle, de még mennyire.
- Elég hatásos. - Válaszolom végül, vigyorogva, bár a zsarolás/motiváció kérdés attól függ, melyik oldalról nézzük. Igaza van, végül is, pozitívan fogjuk fel a dolgokat, ez csupán motiváció, véletlen sem nyerészkedés. Ő nem tudja, hogy amúgy is finomat főztem volna neki, há-há!
Aztán próbál kiszedni tányérokat, mármint, az sikerül neki, csak nem problémamentesen. Egy kis baleset miatt kikapcsolódik a melltartója, ő pedig ismét totál zavarban van. De engem nem zavar annyira, adom a szokásos önmagamat. És még sikerül is megnevettetnem, ami jó érzés. A nevető nőnél nincs szívmelengetőbb látvány, de még a hangja sem utolsó élmény.
- Na, hát azért kikapcsolás jobban megy. - Mondom vigyorogva, miután elengedem a melltartóját és már helyén van minden. Semmi vész, nem fognak leesni a mellei, a push up nélkül nem fognak két mérettel kisebbnek sem látszani és megmarad a világbéke. Bizony-bizony, ha egy nő melltartó nélkül mutatkozik, akkor vagy már megfogott magának, vagy leszbikus, ez a két opció létezik.
- Oh, biztos vagyok benne, hogy kapkodna utánam mindenki ilyen képességekkel. - Vigyorgok szélesen, majd inkább a kajára koncentrálok, mielőtt még elcseszem és nem kapom meg a beígért jutalmam, azt a vállmasszázst. Pedig milyen jól esik edzés után az ember fiának, főleg, ha finom, női kezek csinálják. Még dorombolok is neki érte.
- Na, ez azért nem olyan kaliberű. - Teszem hozzá mosolyogva, mert ha megégetné magát, akkor egyből jeges víz alá kéne tartanunk, meg egy kis nyugtató krémmel bekenni a bőrét, esetleg orvoshoz menni vele. Nem, nem játék ez sem, mert ha elsebesedik, elfertőződhet és komoly gondok származhatnak belőle. Bár azt hiszem, megint én vagyok borzalmasan paranoid.
- Hát, ha nem akarok éhenhalni, vagy halálra unni a pizzát, akkor muszáj. - Válaszolom nevetgélve, mert azért agglegényként nem egyszerű, na. De már kikupálódtam az évek során, gyakorlottan hagyok meg kicsit a tészta főzővizéből és rakok a szószba, mert attól tényleg jobb lesz. Aztán már megy is a szószba egy kis só, meg egy kis olasz fűszerkeverék.
- Megkóstolod? - Kérdem, miközben egy kanállal felé nyújtok a szószból. - Vigyázz, mert forró! - Szólok, mielőtt még totál leégetné a nyelvét.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Vas. Nov. 16 2014, 00:00

- Hmm, legyen igazad! – vigyorgok vissza rá. Ennyi idősen még bőven korai az öregasszonyságról beszélni, de ha már felkerült, hát miért ne viccelődhetnénk rajta egy kicsit? Ez után a jó öreg amerikai foci kerül terítékre, és kiderül, Lip űzi is ezt a sportot.
- Akkor már régóta benne vagy. Milyen poszton játszol? – kérdezem, mert egyrészt érdekel a téma, másrészt szeretnék megtudni minél többet Lipről, mert elég szimpatikus számomra.
- Persze, hogy szeretem, apa gyerekkorom óta nézette velem a meccseket. A három éves öcsém is már nagy rajongója a sportnak, egy-egy meccs után amerikai focistának képzeli magát, és fejjel nekiront mindenkinek. – mesélek egy kicsit a fiúnak jókedvűen, és felelevenítem a legutóbbi meccset, ami után Dan eltévesztette a lábamat, és nekirohant a kanapénak. Na akkor volt ám sírás meg ordítás, de utána már csak kacagott az egészen, ahogy mi is. Szó esik kicsit az alakomról, aztán motiválom kicsit Lipet, hogy bizony finomat főzzön nekem, aztán a változatosság kedvéért megint cikis helyzetbe hozom magam. Nem tudom mi van velem, nem szoktam én általában ennyit bénázni.
- Gondolom ezek szerint akkor sokat gyakoroltad már. – nézek rá jelentőségteljesen, szám szélén mosoly bujkál. Ezek után igazából nem kérdés számomra, hogy nők terén sokat tapasztalt srácról van szó, vagy legalábbis jóval többet tud bizonyos dolgokról, mint én, bár attól nem túl nehéz. Egyébként a melltartóm nem push up-os, ami látszik, az természetes, és nem amiatt paráztam, hogy „lebukok” a mellméretemmel kapcsolatban, hanem szimplán csak kínosnak éreztem rögtön így első találkozáskor már ala natúr mutatkozni.
- Ugye, hogy ugye? – vigyorgok én is most már szinte semmi kínos érzet nélkül, ezen könnyebben túlléptem, mint a táncikáláson, és ebben Lip nagy segítség a személyiségével.
- Igen, ez valószínűleg tényleg fájna, de égettem már meg magam főzés közben, és még láthatod, épen és egészségesen itt ücsörgök a konyhádban. – tárom szét a kezeimet, és én nem gondolom túl a dolgot, hogy egyből orvoshoz kéne menni, ha megégetem magam, én nem szeretek egyből a rossz dolgokra koncentrálni.
- Ez jó, mindenképp pozitív, ha egy pasi tud főzni, szóval vedd úgy, hogy van egy piros pontod tőlem. – mosolygok rá a másikra. Egyébként nem csak ez az egy van neki, de a többi dolgot nem közlöm vele, egyelőre még nem, a végén még elbízza magát, vagy én pirulok bele a dologba. Figyelem, ahogy tovább ügyködik, immár a szószon, aztán mikor kóstolásra kínálja, gyanakodva nézek rá, de mindezt egy mosoly kíséretében, mert csak viccnek szánom a következőket.
- Persze, most jön az a rész, hogy megmérgezel, aztán eladod a szerveimet, jól sejtem? – pislogok felé, aztán elnevetem magam, és feltápászkodok a székről, és megkóstolom a szószt.
- Hmm finom, te tényleg jól tudsz főzni. –bólogatok elismerően, miután megízleltem. Előtte azért megfújtam, hogy ne égessem meg a nyelvemet, mert Lip is szólt, hogy forró, meg hát láttam is, hogy gőzölög.
- Magadtól tanultál meg főzni, vagy tanított valaki? – érdeklődöm, mert így egy kis falat szósz után rájöhet az ember, hogy nagyon megy ez a dolog a másiknak, vagy épp csak ez a specialitása, és ebben profi, a többiben meg nagyon amatőr, ki tudja? Bár szerintem nem hazudna, de bármikor ítélheti meg valaki rosszul a másikat, ám ebben az esetben ez nem áll fenn.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Csüt. Dec. 04 2014, 19:30

- Elkapó. - Mosolygok rá, és ha ismeri a sportot, biztos vagyok benne, hogy egyből eszébe jut, mennyire balszerencsés poszt ez. Igen, nekem kell a legtöbbet futni és igen, legtöbbet velem játszanak kicsi a rakást és bármilyen meglepő, mindig én kerülök alulra. De nem baj, az a furcsa helyzet, hogy én szeretem ezt!
- Aranyos, az a vicces, hogy én nem voltam ilyen kisfiú. - Nevetgélek kicsit, mert abszolút el tudom képzelni. - Ha gondolod, egyszer kijöhettek az egyik meccsünkre, nem vagyunk profik, de azért elég jókat szoktunk játszani. - Roppant pontos megfogalmazás, mit ne mondjak, de csak azért teszem hozzá, nehogy azt várja, amit a tévében lát, a túlszteroidozott katonáktól. Mondjuk mi sem vagyunk kisbabák, nem viselkedünk akként, csak nem kapunk el minden labdát, nem minden dobásunk/rúgásunk pontos, nem minden taktikánk bombabiztos, mégis úgy érzem, ez pont jó így, ahogy van.
- Hát, régebben nem kellett panaszkodnom. - Vigyorgok szélesen, amikor visszagondolok a régi időkre... óh, ha még mindig az a Lip lennék, valószínűleg nem lenne akkora kincs nekem nőt érinteni. De most csak egy érzelmes szerencsétlenség vagyok, a sérült gyerek, aki a kutyának se kell. Nem mintha annyira bánnám, gyakran jól esik egyedül lenni, de néha kicsit magányos vagyok. Kicsit sajnálom, hogy ilyen elcseszett lettem és nem tudok normálisan kötődni az emberekhez.
- Még...! - Teszem hozzá hatalmas, drámai sóhajjal, szemimet forgatva, amikor azt mondja, most épen és egészségesen ül itt a konyhában... de... itt annyi kés van, meg forróság, meg minden halálos veszély, ami bármikor lecsaphat rá. Persze, nem ez az egyetlen ok, amiért fél szememet, gyakran tekintetemet rá villantom, de ezért is. Na meg persze roppant akttraktív látvány, jól esik a férfiember szemének rápillantani.
- Úúú, piros pont? - Vigyorodok el és nem bírom megállni. - Hova kapom...? - Kérdezem végül tovább vigyorogva, mert ez olyan magas labda volt Ninától, hogy nem bírtam megállni. Már le is szűrtem a tésztát, és el is zártam a szószt is, szóval kész az ebédünk, pillanatok alatt megvolt.
- Csak a szerveidet? - Nézek rá tipikus "most komolyan?" fejjel. - Ne nézz kezdőnek! A hajad is! Tudod, mennyit adnak manapság az ilyen gyönyörű, hosszú tincsekért? - Kérdezem szemöldökömet felhúzogatva, miközben egy tincset el is kapok és végigsimítok kezeimmel a fekete szépségen. Finom sejmes a tapintása, hamar megcsap az illata és... ahw. Olyan finom.
- Örülök ha ízlik. - Mondom, miközben már viszem is őket az asztalhoz, azt azért megvártam, hogy megkósolja. Mosolygok is hozzá, igazából volt időm gyakorolni a főzést, attól nem kell félni, hogy kezdő vagyok. Néha nem a megfelelő alapanyagokat válogatom össze, de... nem vagyok olyan katasztrófa. Főleg, ha spagettiről van szó... azt tulajdonképpen mindenki meg tudja csinálni. De nem szerénykedem, pedig szeretnék, de az olyan nagyon nem imponáló, meg nem olyan férfias tulajdonság.
- Hát, ha kollégista fiú vagy harmadik éve, akkor vagy pizzán és zacskós levesen élsz, vagy feltalálod magad. Én nem nem vagyok nagy kimozdulós partyarc és volt időm... kísérletezgetni. Láttál volna eleinte. - Nevetek egyből, közben kihúzom a széket Ninának is, hogy a csinos kis formás popsiját letegye, majd én is lecsüccsenek mellé. Aztán eszembe jut, hogy valami innivaló is kéne, szóval tündérszárnyaimon már repülök is, hogy szerezzek egy kis üdítőt, meg két poharat nekünk, majd ismét ledobom magam.
- Hm, bocsi, sajtom az nincs, de szedjél nyugodtan! - Mondom neki, és ha ő megtette, akkor szedek én is, mert már tényleg éhen halok és én már jóóó régóta fent vagyok, de nem baj. Még nem most lesz, hogy én kidőlök, bár a jó ebéd, hmmm...
- Jó étvágyat! - Mosolygok rá még egyszer, mielőtt én is nekikezdek. Ah, csak most érzem, mennyire éhes voltam!

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Szomb. Dec. 06 2014, 22:31

- Elkapó? Hmm akkor ezek szerint a kondiddal nincs baj. – állapítom meg, mert tudom, mivel jár az említett poszt, egy-egy meccs után nem gondolnám, hogy kilométerhiánya lenne.
- Nem? Akkor milyen kisfiú voltál? – dobom vissza a labdát, és ha nem ilyen, akkor kíváncsi vagyok, milyen gyerek volt, vajon áldott jó kölyök, vagy rosszcsont.
- Persze, szívesen, de a meccs után akkor segítened kell valahogy leállítani Dan pörgését! – nevetek fel, mert ismerem már öcsémet ennyire, hogy naagyon beindulna egy meccs után, bár még egy meccsre se vittük ki, kicsinek ítéltük, de mivel ennyire szereti, és legalább ez egy újabb találkozási lehetőség lenne Lippel, hát kapok az alkalmon. A következőkben jön egy kis baki a melltartómmal, de ez is megoldódik, és egy poénnal kevésbé kellemetlenné tesszük nekem a helyzetet. Bólogatok arra, hogy régen nem kellett panaszkodnia, és most már tényleg elkönyvelem magamban, hogy egy lányoknál sokat tapasztalt srác a társaságom, de ez nem feltétlen baj.
- Igen, még, de ne gondolj ennyire kétbalkezesnek, nem szoktam ám mindig ennyit szerencsétlenkedni, mint most itt rövid időn belül! A te hibád, rossz hatással vagy rám! – nyújtom rá a nyelvem játékosan, aztán felnevetek. Természetesen nem hibáztatom őt igazából, ez most egy ilyen nap, hogy kicsit többet bénázok a kelleténél, néha ilyen is kell. A széken ücsörögve figyelem, ahogy konyhatündérkedik, így kiszúrom ám, hogy többször nézelődik felém, és nem tudom miért, de ez valamiért zavarba hoz, persze jó értelemben. Én is gyakran nézek végig rajta, de főleg az arcát figyelem, mert szerintem elég helyes, és ennek következtében egyszer-kétszer össze is akad a tekintetünk. Felnevetek a piros pontos reakcióján, de tényleg magas labda volt ez.
- Hmm, hozd az ellenőrződet, és beleírom oda. Vagy rúzzsal az arcodra is rajzolhatom. – válaszolom mosolyogva, aztán viccelődni kezdünk a szerveladásról és társairól.
- Jaj hát bocsánatodért esedezem, hogy ilyen amatőrnek néztelek. Viszont azt kell mondanom, hogy jártasnak tűnsz a témában… talán mellékállás az egyetem mellett? – nézek rá felhúzott szemöldökkel, szám szélén mosoly bujkál. A kaja kész, pillanatokon belül már az asztalon gőzölög finoman illatozva.
- Na, ez mindenképp pozitív dolog. Nekem van egy olyan egyetemista ismerősöm, aki csak akkor eszik kb. rendes főtt kaját, hogy ha rendel magának, vagy ha havonta-kéthavonta hazamegy a szüleihez. Majd mesélek neki rólad, hogy hímnemű egyedként is kézbe lehet venni a fakanalat, de szerintem szavaim süket fülekre fognak találni, mert nem egyszer jelentette már ki kategorikusan, hogy a főzés a nők dolga, ő nem fog főzni. – rázom meg a fejemet nevetve, és bár nem értek egyet ezzel a felfogással, én így kedvelem Jerry-t.
- Nem probléma, a spagetti ígyis-úgyis jó! – villantok rá egy mosolyt, aztán szedek magamnak. Kb. normál adagot szedek, én nem vagyok az a fajta lány, aki csak csipeget a fiúk társaságában, ha éhes vagyok, hát eszem. Szerintem a srácoknak is imponálóbb, ha egy lány tud enni, de persze biztosan vannak kivételek, mint mindig.
- Jó étvágyat! – kívánom én is, aztán megkóstolom Lip főztjét, és bár a szószt már külön megízleltem, így a tésztával együtt még jobb.
- Hm, finom nagyon. Megtartalak, azt hiszem legközelebb is majd „véletlenül” ebbe a szobába jövök be. – nevetek fel viccelődve, bár ha mindig jókat főzne, akkor tényleg meggondolnám ezt az opciót. Na persze én nem használok ki senkit, ez távol álljon tőlem, de azért poénkodásnak jó ez. Egy kis ideig nem szólok semmit, az evésre koncentrálok, de amikor odanézek Lipre, kirobban belőlem a nevetés.
- Szószos az orrod! – mondom vigyorogva, és nem tudom hogy csinálta, de az orra hegyén ott van egy kis adag szósz. – Mint egy kisgyerek…Várj, segítek. – ajánlom fel kedvesen, és még mindig mosolyogva fogok egy szalvétát, hogy leszedjem az orráról az ételt

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Vas. Dec. 07 2014, 20:01

- Nem mondanám. - Nevetek, mintha olyan nagyképű lennék és hivalkodó. Talán az is vagyok picit. Most az egyszer. - Amúgy atlétikázom is, futó vagyok, különböző távokon. - Mondom mosolyogva, bár az érmeimet inkább nem villogtatom, mert a végén még olyannak tűnnék, aki el van szállva magától. Pedig nem, csak gyors vagyok, de repülni nem tudok. Inkább maradok a talajon az a biztos.
- Haha, biztos tudni akarod? - Nevetek, amikor azt kérdezi, milyen kisgyerek voltam, de nem várom meg a válaszát, inkább vigyorogva mesélek. - Dacos, makacs, antiszociális, utáltam mindent és mindenkit. - Most már nevetve mesélek róla, de akkoriban nem volt ilyen vicces. Tényleg utáltam az iskolát, és csak azért jártam be, mert otthon lenni még jobban utáltam. Ennek ellenére nem én voltam a kis nyeszlett, akit bántalmaztak, nem, én voltam, aki szekrénybe zárta és gatyázta a kisebbeket. Valószínűleg, ha otthon apám rendesen viselkedett volna, és figyeltek volna rám, nem kellett volna ilyesmiben kiélnem magam.
- Megoldjuk, majd hozok kényszerzubbonyt. - Kacsintok rá egyet, de aztán elnevetem magam, természetesen eszem ágában sincs bántani őt... maximum annyira, hogy kicsikizem belőle a lelket is, ha csikis és máris nem lesz ereje pörögni. Az ilyen kisebb gyerekekkel még tök jól bánok, most már. Bánom, hogy az öcsém nem sokkal fiatalabb nálam és pont... rossz időszakomban kellett volna összenőnünk. Talán lehetett volna egy igazi, normális kapcsolatunk, na mindegy.
- Ha tudnád, milyen balszerencsét hozok... - Mosolydok el lassan, fél oldalasan, de hihetetlenül fáj kimondani a szavakat. Érzem, ahogy visszagondolva egy kis súly nehezedik a mellkasomra. Nem, nem az én hibám volt, akkor sem az én hibám volt. A faszfejé, aki szembejött és áthajtott a sávunkba, az ő hibája volt, nem az enyém. Nem én tehetek róla. Nem, nem, nem.
Egy kicsit elbambultam a nagy mantrázásban, aztán gyorsan visszaterelem a figyelmem Ninára, aki immár a pirospontomról mesél.
- Rúzzsal rajzolni, kézzel...? Hmm, az olyan snassz, inkább adhatnál egy puszit és akkor kiegyeztünk, na? - Egyezkedek vele vigyorogva, mint valami rossz perverz pedofil a gyerekekkel. Remélhetőleg nem fog annak nézni. Nem vagyok az! Csak a vigyorom olyan széles, hogy remélem nem vakítom meg a fogaimmal.
- Ja, hát, a programozásból nem fogok meggazdagodni, kellett mellé valami más... - Forgatom a szemeimet, ártatlan, angyali mosollyal az ajkaimon. Persze, minden nap embereket gyilkolok és eladom mindenüket, amit csak el lehet. Ez tök egyértelmű, rutinfeladat már csak számomra. Sőt, még agygyűjteményem is van, üvegben, mert azért nem adnak elég jó árat manapság.
- Süket fülekre? Nálam is... - Nevetem el magam és ha nem esne le neki, min nevetek én annyira, akkor csak vigyorogva a fülemre mulatok. Nem feltűnő a hallókészülékem, lehet, hogy eddig észre sem vette és hallok is viszonylag normálisan. Nem kell velem kiabálni, mint az idősekkel.
Közben pedig nekiállunk ebédelni, jó étvágyat kívánunk és elfogadjuk sajt nélkül is a spagettit, de igaza van Ninának, anélkül is finom lett. Legalábbis én jóízűen eszek belőle, valószínűleg azért is, mert már éhes voltam.
- Héééj, legközelebb én török rád, amikor félmeztelen vagy, és neked kell főzni nekem, kölcsön kenyér visszajár! Így már nem is olyan vicces, mi? - Kérdezem tőle vigyorogva, bár nekem kifejezetten tetszene a helyzet, nem vagyok biztos benne, hogy Nina is annyira boldog lenne a szituációtól. Ami azért elég kár, valljuk be. Kár. De még mennyire.
Aztán rám pillant és hirtelen elkezd nevetni, én pedig értetlenül nézek rá, aztán amikor az orromat mondja, kancsalítok, próbálom megnézni, de az orrom hegyét csak nem látom... ellenben biztosan vicces fejet vágok, de még milyen vicceset!
- Hm, köszi... - Mosolygok rá, milyen kis aranyos, törődő. Kissé feljebb emelem a fejem és elvigyorodok. - Az arcomat is, anyu. - Felőlem nyugodtan törölgethet még, vagy simogathat, amit csak szeretne. Nyugodtan élje ki rajtam az anyai ösztöneit, egy kis gondoskodásra bármikor vevő vagyok.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Nina Burke
Klasszikus kommunikáció
Életkor : 22
Hozzászólások száma : 325

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Vas. Dec. 07 2014, 23:35

Szó esik a sportról, vagyis inkább csak ő mesél, aztán a gyerekkor jön szóba picit. Bólogatok, hogy igen, tudni szeretném, milyen kissrác volt, de mondja magától is.
- Antiszociális? Hát ezt elég nehéz elképzelnem… - mondom, és őszintén meglepődök, hogy ezt hallom, mert én rövid ismeretségünk alatt sok mindennek mondanám, de antiszociálisnak egyáltalán nem.
- Na szééép, kényszerzubbonyt tennél a három éves öcsémre? – játszom el a felháborodottat, de aztán elmosolyodom, tudom én, hogy csak viccel, értem én a poént.
- Ugyan, nem lehetsz vészes. Senkibe sincs belekódolva, hogy balszerencsét hoz, egyszerűen csak vannak rosszabb napok, ennyi. –  legyintek mosolyogva. Tényleg nem gondolnám, hogy valaki pusztán a létezésével egy rossz ómen lenne másokra nézve, én ennél sokkal pozitívabban szemlélem a világot.
- Ejnye, milyen nagyravágyók vagyunk… Vigyázz, mer t elveszíted a piros pontot, vagy kapsz mellé egy feketét is, aztán majd azt meglátod, hova kapod! – fenyegetem meg játékosan, de szerintem ezt én se gondoltam át, amit mondtam, mert ezzel ismét egy magas labdát adtam Lipnek, de talán lesz olyan gentleman és nem csapja le, vagy ha igen, na puff, megint jöhet a pirulás.
- Mindent értek. – bólogatok nagy okosan egy mosollyal a szélén. Persze, pont Lip néz ki olyan pszichopatának, aki szervkereskedelemmel foglalkozik. Ezután szó esik a főzőcskézésről, és mikor a süket füleket emlegeti, először tényleg nem esik le, miért nevet ő ezen ennyire, de amikor a saját füleire mutat, leesik a tantusz. Eddig fel se tűnt, hogy hallókészüléke van, na nem mintha ez változtatna bármin is, én az ilyen apróságokkal nem szoktam foglalkozni, én ettől még teljes értékű embernek tartom.
-Na, akkor tudod miről beszélek. – mosolygok, de ezt nem rosszból mondtam, egyáltalán nem, de ha már van öniróniája, hát csak nem zavarja, ha én is csak vigyorgok a dolgon, nem szerettem volna én ezzel megbántani, meg semmi. Idő közben elkezdünk enni, de a kommunikáció nem nagyon szakad meg ez idő alatt sem.
- Na persze, szeretnéd, mi? – vigyorgok vissza rá, és bár most mosolygok, azt hiszem ha félmeztelen lennék amikor rám nyit, akkor gigamega nagy zavarban lennék, és elkönyvelném életem legcikisebb élményének.
- Azt hiszem, ezentúl nagyon óvatosnak kell lennem öltözés közben, mert a végén tényleg rám nyitsz. Bááár ahogy most gondolkodom, nem is tudod hol lakok, szóval bukta van drágaságom. – nyújtom rá a nyelvemet játékosan. Az evésből származó csöndet a nevetésem töri meg, ami még nagyobb nevetésbe fordul át, mikor látom a kis bandzsítós mutatványát, de aztán segítek rajta egy szalvétával.
- Na jól van, így már szép tiszta vagy! Aztán ezek után egyél szépen és ügyesen Lipike! – mosolygok anyáskodó hangnemben, aztán újra elnevetem magam. Nagyon jó kedvem van, és ehhez a srác nagyban hozzájárul.
- Ha már enni nem tudsz rendesen, azért a mosdót tudod használni egyedül nem? Mert abban nem vállalok segédkezést. – viccelődök tovább ezen a témán, de közben azért falatozgatok is, nem szeretném, ha kihűlne a spagettim.

_________________
Vissza az elejére Go down
Philip Brownell
Vizuális kommunikáció
Életkor : 27
Hozzászólások száma : 111

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Pént. Jan. 02 2015, 16:03

- Hála istennek nem ismertél akkoriban. - Vigyorgok felé, mert hm, elég érdekes lett volna, ha éppen őt terrorizálom kisgyerekként. Nem mintha annyira titkolnám vagy rejtegetném a múltam, tudjátok az ódák az elfogadásról és a tagadás befejezéséről. Ja, igen, éveken át ezzel traktáltak, pont eleget kaptam a finom tejbepapi-sűrűségű maszlagból, hogy higgyek benne. Szóval okosan betanított kiskutyaként beszélek és fogadok el mindent, amit csak kell.
- És szájkosarat, ha harapós. - Ártatlanul pillantok a plafon felé, majd forgatom a szemem, dehogy csinálnék én ilyesmit. De akkor is vicces elképzelni magam, ahogy odamegyek szegénykéhez és próbálom kötözött sonkaként lefogni. Pont én, haha.
- De, de, hidd el. Én sem hittem ilyesmiben, de a dolgok elromlanak körülöttem. Majd meglátod! - Bizonygatom legalább olyan beleéléssel, mintha most találtam volna fel a rák ellenszerét és azt próbálnám elhitetni szegény emberekkel, fejesekkel, a világgal és senki nem hinne nekem. Legalább annyira abszurdnak tűnhet más füleknek, de sokkal közelebb áll a valósághoz, mint bárki más gondolná.
- Nem szeretem a feketét annyira, maradjunk a pirosnál. - Állapítom meg elvigyorodva, miközben illedelmes gyerekként visszafogtam magam. Pedig lenne pár ötletem, pontosan hova is adhatna fekete pontot, de na, tényleg jobb lesz, ha megtartom magamnak és a fantáziámnak, ilyen irigy vagyok én.
- Őszintén, ez minden vágyam, amellett, hogy mások nézzenek... - Jegyzem meg nevetve, mondjuk tény, hogy el tudnám viselni, na. De tényleg. És ezek után bizonygassam magamnak meg másnak, hogy nem vagyok megrögzött perverz, na perszeee.
- Ja tényleg, már kérdezni is akartam... - Vigyorodok el, aztán megemelgetem a szemöldökeimet. - Nina, drága, megadod a szobaszámod? - Próbálom nagyon komoly, csábítónak szánt bárgyú fejjel előadni magam, de egyhamar kitör belőlem a nevetés, annyira, hogy egy kicsit nem is tudok enni, de aztán visszakomolyodok, mert amúgy tényleg érdekel a válasz.
- Igenis! - Mosolyodok el, miután szépen körbe lettem tisztogatva, és szépen eszek tovább, remélhetőleg anélkül, hogy nevetve szabaduljak meg a félig megrágott ebédemtől. Annál azért értékesebb dologról van szó. Finom, vasban gazdag spenót, nyamm, ettől jön meg Popej ereje is, szóval majd én is olyan kemény leszek tőle. Biztosan!
- Kár, pedig éppen kérni akartam... - Vigyorgok rá komolytalanul, amikor azt mondja, pipilni nem segítene. Milyen kár!
Az ebéd további része szintén kellemes piszkálódással telik és abszolút komolytalanul. Hála istennek egy alkalmat kibírok, hogy ne vegyem elő az agyrém dolgaimat, amivel bárkit a világ másik végére kergetek. Csak úgy, ahogy tanultam, semmi halál, semmi összeesküvés-elmélet, semmi paranoia, csak csevegés. Igen. Csevegés! Aztán elbúcsúzok tőle, mert biztos neki is van dolga, meg nekem is muszáj már tanulnom, ha az éjjel még aludni is akarok.

_________________


A halál, mint olyan, nekem nem félelmetes.
Ahogy Shakespeare mondja, ha idén
meghalunk, jövőre már nem kell.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content

TémanyitásTéma: Re: The awkward moment – Lip & Nina   Today at 15:41

Vissza az elejére Go down
 

The awkward moment – Lip & Nina

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Brian ×× Wyatt - awkward situation

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Frances University :: A világ legvégén :: Frances kollégium :: Archívum-