Úgy volt, hogy már Júliusban jövök, hogy megismerjem a várost, a közeget és, hogy tudjam mi-merre-hányméter. Meg, hogy ne valami nyomi szobába dugjanak be. Bár az se zavarna különösebben. Papírt szorongatok a kezemben, amire fel van írva az egyetem székhelye. Azt keresem, hogy merre kell tovább mennem. Sorra szólítom le az embereket, de senki sem akar nekem megállni, válaszolni. Mindegy is, nem zavartatom magam tovább, csak haladok, biztos, hogy ki fogok lyukadni valahol.
-Bocsánat!? -Ismét egy újabb próbálkozás. Vékonyka hangon igyekszem érvényesülni, de mindenki siet. Belém jönnek, kissé megpördülök, igyekszem a táskámra vigyázni, de majdnem átesek a saját bőröndömön. Elég nagy, szerencsére csak ráseggelek és nem dőlök tovább a járdára felkenődve.
-Semmi gond, minden oké, odatalálok... -Nyugtatom magam, és igyekszem nem hangosan szóvá tenni a nemtetszésemet. Nyomkodom a telefonomat, mert kaptam valamit, amivel tudom tartani majd a kapcsolatot az otthoniakkal. Nem egy hiperszuperkütyü, de megteszi. Korábban nem igazán volt ilyenem, mert nem volt rá szükség. Egyelőre még nem igazodom ki ezzel sem.
-Most komolyan... menj már vissza az előzőre... -Ja, hogy ez nem ilyen, hogy hangfelismerésre visszavált? Nyomom erősebben a gombokat, de semmi. Kicsit odacsapkodom a bőrönd széléhez, és máris működik! Remek. Megtörlöm a kezemet a farmeromba, megigazgatom magamon a kockás ingemet és rá kell jönnöm, hogy még így is dög meleg van. Árnyékosabb helyre húzom a cuccaim és kicsit legyezgetem magam. Víz! Van nálam víz! Felkutatom a táskámból azt a félliteres palackot, amit hoztam és jól meghúzom. Egy kevés még mellé is folyik... hopsz!

Kihajtogattam egy egész térképet, hogy megkeressem épp hol cövekeltem le és várakozom a megváltásra. Persze ilyen melegben maximum a hőgutára várhatok, és mivel nincs rajtam szalmakalap ezért nem is olyan messzi kívánság a hőguta!
A következő, ami történt velem hirtelen, gyors és fájdalmas volt. Mintha átgázoltak volna rajtam, és egyébként tényleg így történt. Valaki átesett rajtam? Ez most komoly? Sajog a fejem, és szédülök. Apró fekete foltokat látok mindenfelé, most már lilát is és csak úgy süvít valakinek a hangja.
-Hóóó, nyugalom... -Csitítgatom a másikat. Amint kinyitottam a szemem egy kicsit aggodalmas tekintetet kaptam az arcomba. Lehet ez csak amolyan megjátszott aggodalom, de nem is ez a lényeg.
Elkapom a mancsát, hogy felhúzzon, de annyiból segítek, hogy felhúzom saját magam. Nem nagy szám, bár máskor még sose mentek át rajtam két lábbal.
-Minden oké... -Mondom anélkül, hogy kérdezték volna. Gyorsan visszatűröm az ingemet a farmeromba, mert ahogy eldőltünk kicsusszant és túl sok felületet akart szabadon hagyni, megmutatni. Ne lássa mindenki, hogy milyen a hasam! Anyáék arra tanítottak, hogy az már céda dolog...
-Azon kívül, hogy szédülök, minden oké. -Teszem még hozzá, pedig tényleg nem kérdezte ezt tőlem senki. Felállítom a bőröndömet és akkor jut eszembe!
-Auh, figyi! -Állítom meg mielőtt tovább indulna. -Véletlen nem tudod, hogy merre menjek tovább a Frances Egyetemhez? -Mert azt keresem, csak senki nem képes megállni és segíteni is.

Kicsit ijesztő a lány állapota, mikor éppen csak felpillog a földről. Nem gondoltam, hogy ekkora sérülést okoztam volna, de úgy tűnik teljes testsúllyal belerohanni egy törékeny párába nem a legjobb dolgok közé tartozik. A lánynak semmiképpen.
-Szédülsz? Beverted a fejed? - Kérdezem tőle, miközben a szemöldököm húzom össze. Aggodalmasnak hathat a tekintetem, de ez nem feltétlen csak a lány állapota miatt van.
-El kéne vigyelek egy kórházba! - Adom ki az utasítást, miközben felsegítem a csajt a földről, akinek a legnagyobb baja, hogy visszatűrje a pólóját a nadrágjába. Jobban megnézve úgy néz ki, mint egy farmer egy szem leánykája, de ezt biztosan nem fogom felróni neki pont akkor, mikor átléptem rajta, mint egy szakadt papírzacskón.
-De... tudom! Oda járok. - Meglep hirtelen a kérdése. Beverte a fejét és rögtön a suli érdekli? De mit keresne ott egy... ilyen lány? Biztosan valami jelmeztervező szakra jelentkezett, vagy ilyesmi.
-Van a közelben egy kórház. Nézessük meg előbb a fejed, aztán megmutatom a sulit... - Talán ez a leghelyesebb eljárás, ha már átgázoltam szerencsétlenen. Az iskola még bőven megvárja.

Kicsit értetlenül pillogok lentről felfelé, hogy akkor most mi van. Nem látta, érezte, hogy mi történt? Átzúzott rajtam! Lassan, óvatosan rázom meg a fejem, miközben felsegítenek. Én nem érzem magam rosszul, sem pedig úgy, mint egy használt zacskó, szóval nagy bajom nem lehet. Ellenben mindjárt azt gondolják, hogy ha a fejemre estem, akkor kórházban a helyem. Nem ilyen vékony deszkából faragtak, kemény fatörzs vagyok!
-Nincs semmi bajom. -Kezemet a másik mellkasára teszem, hogy ne támolyogjak, szédüljek amint arrább lépek. De úgy fest tényleg nincs semmi bajom, minden rendben lesz. Inkább jussak el a suliig, kapjak egy kolesz szobát és hadd feküdjek el az ágyon. Bár ha agyrázkódásom van, az nem épp a legszerencsésebb, de hé... nincs semmi bajom. Már nem tudom elégszer ismételgetni magamnak sem.
-Tényleg? -Nem is leplezem a meglepettségem, azt hittem, hogy csak valaki erre járó. Mármint, hogy nem sulis már. Ehhez képest, lám-lám mindig érhet meglepetés!
-Óó, nézd, tényleg nem kell... -Megint arrább lépdelek, de sikerül megszédülten elkapnom a másik karját, hogy ne csapjak seggest a placcon megint. Elég volt egyszer eltanyálnom. Rendesen kiterített! Most már én sem hiszem el, hogy minden rendben van, egy picit biztosan megüthettem magam. Majd kipihenem.
-Ha belemegyek, hogy elvigyél a kórházba, utána elviszel az egyetemre is? -Teszem fel a kérdésem, mert már jó lenne lepakolni, de ha ez a feltétele annak, hogy eljussak odáig, akkor legyen. Bár tény... Anyuka mindig arra intett, hogy idegenekkel ne menjek sehova és ne álljak velük szóba. De ... azt mondta, hogy ő is oda jár. Akkor már nem is olyan idegen. Találkozunk évközben majd, már ha megismer.

Nem játszok meg semmit, persze ezt nem tudja. Maximum úgy jön le, hogy de igenis kemény csajnak állítom be magam, de ennyitől még senkinek se lett semmi baja. A dünnyögése nem lep meg, már Apukától is sokszor megkaptam, hogy nem kéne ennyire félvállról vennem az egészségemet. De nincs bajom... csak ki akar alólam csúszni a járda, de lehet ez már a Hollywood boulevard és itt mozgójárda van!
Taxira nincs pénzem, ezért nem is azzal mentem egyből az egyetemre, de kicsit kínos lenne megmondani. Úgy is ő ajánlotta, akkor biztos ki is fizeti, vagy ha minden kötél szakad, akkor majd kiderül, hogy nincs rá keret.
-Miért érdekel, hogy mi van a fejemmel? -Kérdem inkább, mert hát nem kell neki ezzel foglalkoznia. Hacsak nem anyámék keze idáig is elér... valahogy és találtak valakit, aki havi kevés pénzért de vigyáz rám. Áhh, ilyet biztos nem!
-Nem számítok semmire... -Mire kéne? Arra, hogy tényleg ott fog hagyni? Akkor majd felróvom neki a suliban, mert elvileg egy helyre járunk. Meg fogom találni és majd megmondom neki, hogy nem volt szép amit velem tett. A sóhajra csak bólintok, bár kicsit kellemetlen volt ez az apró biccentés is. Valamennyire megnyugszom, hogy nem hagy majd magamra. Elviszi valami kórházba aztán le is lécel, én meg majd pislogok. Egyáltalán fedezi a társadalombiztosításom a vizsgálatot? Nincs munkám se, amiből fedezné... Bár mivel felvettek, akkor a suli miatt kell, hogy fedezze.
-Miért, nem így van? -Viccesnek találom, hogy ő esetleg másra gondolt azalatt, mint, hogy elesett bennem. -Csak... belém estél! -Ritka béna szóvicceim vannak, de nem baj. Ezt is lehet értékelni, ha valaki vevő rá. Persze vigyorgok, mint a tejbe tök, és lehet rá kéne fognom arra, hogy beütöttem a kobakom. Azért vagyok ilyen vicces.
Beülök a taxiba, hagyom, hogy bepakolja a dolgaim és figyelgetek, hogy merre megyünk. Beissza a szemem a látottakat, és mikor megállunk, majdnem lefejelem az első ülés fejtartóját. Szép lett volna... de nem lett az.
Bemegyünk, kapok egy csomó papírt, amit ki kell tölteni, nincs kártya alapján ellátás. Kár. Leülök, a cuccaimat elfelejtem magam után húzni, és már csak akkor jut eszembe, mikor leültem a székekre és látom, hogy nincs mellettem a méretes bőröndöm. A srác? Ja, meg van, látom... elkezdem kitöltögetni a papírokat.

Hát az nagyon jó. Komolyabb bajom? Kicsit kótyagos vagyok, nem rontott el semmit ezzel az eséssel. De ha ennyire lelkiismeretes, mert hát ez kellőképp meglep... akkor legyen az. Manapság mindenki elnéz a másik mellett, főleg ha segítségre szorul. Érdekesnek találom, hogy ez a srác nem sétált csak úgy tovább egy bocsánatkéréssel egybekötve. Mert az nem lepett volna meg, ellenben azzal, amit most tesz. Kórházba visz.
-Általában másképp vélekednek erről. -Otthon a papunk mindig azt mondta, hogy Maisey drágaságom, számítani mindig kell valamire. Nem lehet anélkül élni, hogy a semmire hagyatkozunk. De lássuk be, ha arra számítok, hogy jól jön ki a lépés, akkor most azonnal feleségül kér és életünk végéig boldogan élünk. Vagy... elvisz egy olyan helyre, ahol kiveszik a szerveimet és magamra hagynak. Akkor már jobb a semmire számítani, nem? Még mindig érhet jó és rossz is egyaránt.
-Jajajajaj, zavarba ne gyere! -Jót derülök ezen a kis heccen. Tudom én, hogy nem így van, de a szóviccemet nem hagyhattam ki, hiszen tényleg belém botlott és emiatt estünk el. Röviden: belém esett! Nem fogom elmesélni ezt senkinek, nincs is kinek elmesélni, hiszen senkit sem ismerek, de na.
Az utazás elég csendesre sikeredik. Lehet azért mert folyamatosan bámulok kifelé nagy szemekkel Hollywood rezdülési végett. Ámulatba ejtő hely!
-Köszi. -Nekem teljesen kiment a fejemből a csomagom. Hiába, már otthonosan mozgok, mintha hetek óta itt lennék és ne lenne velem a kofferom. Töltögetem, írogatom, van, amit kihagyok benne.
Kit értesítsenek ha velem valami történik? Beleírom az otthoni számunkat... bár mire onnan ideérnek meg is halhatok. Nem egy életbiztosítás. Mellé írom még az egyetem titkárságának a számát. Őket lehet értesíteni, előbb lesz valami, mintha anyáméknak kéne Milwaukeeból ideérniük.
-Ha megkérdezted volna, elmondom... -Látom, hogy valamit nagyon les a papíron. A nevem talán, vagy a születési dátumom? Mindegy is. Elvettem tőle a teát is. Megköszönöm, megmosolygom cserébe. Be már egyedül megyek, először azt hitték, hogy a barátom, nem győztem állítani, hogy nem is ismerem és a nevét se tudom. Azt hitték hogy tényleg agyrázkódásom van... vissza a dokival jövök inkább, hogy elmondhassa nekik a srác, hogy tényleg nem a barátom és nem csak poénból mondom, hogy nem ismerem.
-Azt hiszik agyrázkódásom van, mert nem tudom a barátom nevét... -Felhúzom az egyik szemöldököm, hogy hát a barátom ő lenne. Vajon megérti a célzást. -Pedig mondtam nekik, hogy tényleg nem ismerjük egymást. -Csak nem fog poénból jelenetet rendezni...
[...]
Kifelé menet már minden egyszerűbb. Mindenki megértette, hogy ki-kicsoda és mi-miért van.
-Filmművészeti ösztöndíjas vagyok. -Vallom büszkén. Cseppet sem zavar, hogy ettől geeknek fog nézni vagy sem. Strébernek vagy sem. A lényeg, hogy itt vagyok!

Azt azért még felismerem, ha valaki furán érzi magát. Az okát persze nem mindig tudom, de most le merném fogadni, hogy a kis szóviccem az oka. Bár nem értem, hogy miért lenne így, de jól szórakozom a látképen.
Bólogatok, hát persze, el is hiszem, hogy nincs zavarba. Miért lenne? Egy macsó sose jön zavarba. Bár nem tudom, hogy ő mennyire számít annak. Kinézetre mindenképp így képzelem el a macsó pasikat. Milwaukeeban nem sok ilyen srác rohangászik...
-Aha, beikszeltem, hogy lány vagyok és hogy hajadon. -Tovább piszkálódom. Aztán beadom a dolgaim a nővérpultnál. Minden rajta van, aminek kell, és már csak várunk, hogy bejussak. Hamar lezavarjuk a doktorbácsival a vizsgálatot, azon kívül, hogy nem hiszik el, hogy nem a pasim, minden rendben van. Odakint majd megtudja...
Ahogy ő is megerősíti ebben a dokit, meg is kapom a papírosomat, hogy váltsak ki cévitamint és szedjem, mert azon kívül, minden rendben van. Megvonom a vállam, nekem nem kellenek a bogyók, majd eszem több paprikát, és iszom sok-sok limonádét. Már nem regélem el, hogy kösz, amiért hozza a cuccaimat, inkább vágódunk kifelé a fülledt melegbe.
-Filmszínész. Te mire jársz? -Kérdezek vissza, mert érdekel. Nem hiszem, hogy színésznek tanul, akkor már bőven előadta volna magát nekem, hogy lássam micsoda gentleman. De ez elmaradt, úgyhogy lehet mondjuk... operatőrnek tanul, vagy vágónak, esetleg szövegkönyvíró. Hirtelen más csendes elfoglaltság nem jut eszembe, ami hozzáillő lenne.
-Az a baj, hogy a taxizás nem fér bele a keretbe, amit kaptam, hogy amíg nem szerzek munkát elég legyen... -Szóval marad az, hogy bárhonnan is kell elhozni a járgányát, megyek vele, mint valami kolonc. Vagy legalábbis, mint egy kis húg, akire vigyázni kell. Kicsit kellemetlen, de nem sokáig törődöm ezzel. Baktatok utána és húzom a bőröndömet. Húzni én is tudom, nem kell neki... hallani ahogy gördül a műanyagkereke, néha meg-megdobja magát, mert már elég régi és csikorog mellette. Igazán kellemetlen!
-Szóval, kösz a fuvart, majd... hozok valami sütit. -Cserébe... Nem tudom, hogy tudok-e csinálni. De ennyi a minimum. A tiszteletesnek is mindig sütött anyu valami finomat, amit köszönetajándékként adtunk neki oda, ha segített a családnak. Én is valami hasonló gesztusra gondoltam.
-Apropó, te már tudod a nevem, de én nem tudom a tiéd... -Felpislogok rá. Csak nem kell hozzátennem, hogy 'szóval?'; bár a pillantásom ezt bőven kölcsönzi.

Nekem mindenképp vicces a kialakult ismeretlen helyzet. Nem tudom másképp kezelni, csak úgy, hogy jókat derülök az egészen. Neki is ezt kéne csinálnia. Bólogatok, mint a Jancsi babák, hogy igen, akkor még egy ideig együtt utazunk. Nem akarok a terhére lenni, de ő ajánlotta fel, Anyuka pedig mindig mondta, hogy a kedvességet el kell fogadni, ha biztosak vagyunk abban, hogy nem származhat belőle bajunk. Nos, ebből mi bajom lehet? Eljutok végre az egyetemig...
Felhorkanok. Nem vagyok én díva, csupán csak azt csinálom, vagyis azt fogom csinálni, amit szeretnék.
-A dívák hisztisek... nem szeretnék díva lenni. -Bár nem tudom még, hogy miféle vadságok várnak rám a szakmával kapcsolatban, mert elképzelni sem tudom, mit rejteget, eddig csak jókat tapasztaltam. De ez itt nem a kisváros, nem szabad azt gondolnom, hogy ugyan úgy működik mint Milwaukeeban a színház.
-Komolyan? Inkább néztelek volna valami nagyon háttér munkásnak, mondjuk... -Már be is fejezi, hogy alkalomadtán forgatókönyveket is papírra vet. Erre gondoltam én is! Megmosolygom. Kicsit zavar, hogy visszautasította a sütit. Ez olyan, mintha pipa lenne rám azért, mert ez történt velünk. Pedig nem direkt ültem elé, hogy átessen bennem...
Szóval nem kér a hálasütimből. Ezzel ugyan megbántott, de nem teszem szóvá, nem is látszik rajtam, hogy neheztelnék miatta. Ha nem kér, akkor nem kap. Majd megsütöm... az elsősöknek, az első óránkra, amolyan ismerkedős sütizés gyanánt. Puffogok magamban egy sort, és amikor leállít, akkor gépiesen meg is állok. Ott, minden csomagommal és lesek, hogy merre vagyunk. Bár nem tudom minek, úgysem ismerem a környéket, erre pedig nem valószínű, hogy sokat fogok jönni.
Arrább állok, mert jön valami hatalmas autó, hát örülnék, ha nem csapna el, amíg arra várok, hogy visszatérjen az ismeretlen, névtelen srác. Mert bizony még mindig nem sikerült elárulnia, hogy mi a neve. Jól látnak a szemeim? Ő ül benne? Leesik az állam egy picit... na nem gondoltam, hogy egy ilyen durva járgánnyal fog visszatérni. Megnézem, alig látom a hátulját is, olyan méretes. Elnyeli a csomagokat, és mikor beszállok, muszáj vagyok egy picit felkapaszkodni a fogódzóba, mert olyan magasan van. Nem vagyok törpenövésű, de égimeszelőnek se mondanám magam.
-Ez... über... durva! -Nem, még sose használtam azt a szót, hogy über. Nagyon furán is hat a számból hallani a saját hangomon. Nézelődök, nem az övet is elfelejtem bekapcsolni, de mikor rám szól, már nyúlok is érte, hogy áthúzzam magam előtt. A kattanás is halkan történik, rácsodálkozom. Nagyon lelkes vagyok, nagyon tapogatom a bőrülést meg, amit még lehet. Az első fékezős megállásnál kezdek magamhoz térni. Még sosem ültem ilyen kocsiban.
-Nálunk működik, ott segítőkészek az emberek. -Célzok arra, hogy ez volt a terv. Otthon mindenki, akit leszólítok nagyon segítőkész, csak ebből indultam ki, hogy itt is így lesz. Naiv gondolat, most már tudom.
-De a legvégső esetben odamegyek taxival és egy hétig akkor nem eszem... -Mert nagyjából annyiba került volna, ha eltaxizom az egyetemig. De nem lényeg most már, úton vagyunk oda, száguldunk-suhanunk.
-Szóval, nem árulod el, hogy mi a neved? -Csak mert az előbb szépen elsunnyogta, mintha nem is hallotta volna, hogy erre utaló kérdést tettem fel.

Én tudom! Csupa jót, szépet, ügyeset. Nem véletlenül nyertem felvételt. Vagy lehet csak túl sokat gondolok ebbe bele, és igazából mindegy nekik, hányan vannak ösztöndíjprogramban, csak legyenek, mert kapnak utánunk pénzt? Nem, nem hiszem én ezt...
-Mert még nem is vagyok az. Azért jöttem ide, hogy azzá váljak! -Ez teljesen egyértelmű, mit gondolt, hogy az emberek annak születnek, aminek akarnak? Mezei emberek vagyunk mind, csak mindenki másban jó. Nem gondoltam, hogy nagyon magyaráznom kéne neki ezt, de úgy fest mégis. Az pedig, hogy megbántottam volna? Ezzel? Ne már... sértett kisfiút játszik. Lassan lehetne színész is.
Tényleg nem foglalkozom azzal, hogy vajon miként éli meg, hogy itt vagyok a nyakán. Majd nemsokára nem lesz rá gondja, ha annyira zavarok. Kirak az egyetemen és ásztálá visztá. Azért köszönni biztos fogunk egymásnak... legalábbis én nem tartom kizártnak.
-Semmi gond! -Hárítom egyből, hogy ugyan már, ezért nem kell magyarázkodnia. Nem történt semmi. Ez csak egy nyamvadt muffin lett volna. Tizenkét darab, mert annyi van egy tepsiformában, de majd megeszik mások! Nagy kaland... nem vagyok ettől úgy oda. De most tényleg. Nem kötelező kérni a hálasütiből. Hálából megeszi majd más is, ha nagyon muszáj.
Az autó tényleg nagyon vagány, és ahogy körbejárom, még csak nem is merek hozzányúlni. Akkor ott lenne rajta az ujjlenyomatom és ki tudja, lehet megszólnak érte. Nem vagyok nagy szakértő, de azért látom, hogy mi az ami szép!
-Akkor neked hogyhogy van? -Ha még csak jövőre gyártják le... nem értem egészen, hogy mégis hogy szerzett belőle egyet. Lehet az apukája a kitaláló vagy a gyártó. Félve ülök be, de még mindig csodálattal adózom a négykerekű óriásnak.
A szavai kicsit erősen és nagyon is ismerősen csengenek. Átgázolnak rajtam? Ahogy ő is tette? Persze, tudom, véletlen volt, de akkor mások is megteszik? Engem nem így neveltek, nem hiszem, hogy fel tudnám venni ezt a stílust.
-Igyekszem magam maradni. -Bólintok megerősítés gyanánt. Belőlem nem lesz átlag hálivúdi némber. Én segíteni fogok másoknak is, ahogy eddig tettem otthon. Nem akarom persze megváltani a világot, de nézzünk szembe a tényekkel... nincs minden kiveszve az emberiségből!
-Így van. -Mosolygok. Megmaradt egy heti koszt pénz, aminek felettébb örülök. Lesz ám habzsidőzsi, de minél előbb találnom kell egy állást magamnak. Nem lóghatok a levegőbe egy napot sem!
A név hallatán bólogatok, nekem már felesleges bemutatkoznom, leleste a nevemet a kórházi papírokról. Némán ülök tovább, figyelem a mellettünk elsuhanó fákat, és elkezdem magamban számolni a villanypóznákat. A szám persze mozog, mert nem tudok csukott szájjal számolni... Diszkalkuliás voltam gyereknek, csak így megy igazából minden matekos, számolós dolog... nem tartom cikinek, mert hát legalább megy.

Megrázom a fejem. Nem abból kéne lejönnie, hogy valaki mennyire tehetséges, hogy milyen a hétköznapi életben. Ennyi erővel színház az egész világ, és színész benne minden ember? Nem értem, hogy miért kéne lerínia rólam, hogy mennyire vagyok jó, játszani még nem is látott!
-Szerintem ez nem így van. -Kötöm azt a bizonyos ebet a buta karóhoz. Továbbra is az a tényállásom, hogy senkinek sincs a homlokára írva, hogy kiféle-miféle. Kivéve, ha valaki ráírja miközben alszik... akkor rajta van.
A hálálkodásnak itt most nincs helye és az autós téma jobban bejön mindenkinek. Túlragoztuk már a süti témát szerintem. Hallgatom, figyelek arra, amit mesél és közben bólogatok. Menő dolog, hogy vannak kapcsolataik... nekünk traktorunk van.
-Ja, milyen lett volna várni rá... -Vagy gyűjteni. Én tudom, mert mindig ez van. Ha valamit szeretnék, akkor ugyan segítenek anyuék, de így is időbe kerül, mire meglesz. Ez a telefon is két hónapnyi melós pénzből lett. Apropó, anyukának még nem is szóltam haza, pedig ezért kaptam ezt a vackot... mindegy, majd a koliban.
Nem szúrja annyira a szemem, hogy neki mindent megadtak a szülei. Engem szeretnek és támogatnak, nem pedig pénzzel nyomnak. Tényleg nem zavar, de azért nem fogok neki gratulálni hozzá. Egyébként sem az én dolgom, úgyhogy csendesen nézelődöm továbbra is kifelé az ablakon.
-Lehet, de ez nem jelenti azt, hogy el is kell fogadni, hogy nincs változás. -Legalábbis, én hiszek benne, hogy minden lehet jobb is a jelenleginél. Ha más nem is, én mindenképp hiszem. Lehet, hogy megtaposnak majd, de vagyok olyan erős, hogy fel tudjak állni és továbbra is mosolyogva nyújtsam a kezem mindenki számára. Egyszer úgy is megváltozik, valami mássá lesz.
Újra figyelem a tájat is, nem csak számolok. Az újabb lámpánál Mark kezének irányát követem.
-Akkor nem kolis vagy. -Vonom le a következtetést. Így még kevesebb az esélye, hogy véletlen belefusson a koloncába. Ez legalább jó hír neki! -Aranyos amúgy. -Már mint a ház, lakás, vagy minek is nevezzük, kégli! Nekem elég lesz a szoba is, remélem jó fej szobatársaim lesznek. Ha nem, akkor majd átkéretem magam valahova.
Azon tűnődöm, vajon van templom valamerre? Nem kell, hogy közvetlenül helyben legyen, csak, ahova eltudok menni vasárnaponként. Nem akarom megkérdezni...

Igazából tényleg nem spilázom túl, de ha egyszer így látom? Nem fogok hirtelen más véleményen lenni, hiába jöttem a nagy Hollywoodba... Ráadásul mióta beültem a kocsiba, nyom a hólyagom. Nem véletlen számolom a villanypóznákat, azon vagyok, hogy eltereljem a gondolataimat arról, hogy már nagyon kell pisilnem. Nem kellett volna meginnom azt a fél literes vizet még, bár nem gondoltam, hogy az rakja fel az i-re a pontot majd.
Beharapom a szám szélét, felnőtt vagyok, kibírom, amíg az egyetemre érünk. Egyébként is gáz lenne, ha bepisilnék... mikor csináltam ilyet utoljára? Négy évesen talán...
-Mennyi pocsék dolog várat akkor még magára! -Teszem hozzá egy kisebb mosollyal. Felfújom mókusba a pofimat és úgy pislogok tovább az ablakon kifelé. De jó lenne, ha megállnánk már!
Na persze nem úgy gondoltam, hogy minden pirosnál... igazán mehetnénk.
-Zöld van! -Fűzök hozzá ennyit a lámpaváltás-indulás lehetőségéhez. Valahogy nem tud érdekelni, hogy merre lakik, egyáltalán minek mutatja? Ez is valami körbevezetéshez szükséges információ?
-A lányok biztos díjazzák az időtöltésed. -Nem vagyok vak, látom, hogy helyes srác. A maga módján még kedves is, bár erről csak elsőre tudok nyilatkozni, mert velem az volt... többnyire. De én mindenkit annak találok, úgyhogy lehet nem ez a legjobb mérce arra, hogy milyen lehet valójában. Lehet, hogy elhúzza a mézesmadzagot aztán paff! Csak pupillázik az emberlánya, hogy mi történt.
Már látom az egyetem épületét. Kellőképpen megörülök ennek a hírnek, mert már rakosgatom a lábam keresztbe-kasul, kicsit sem feltűnő, hogy mennyire izgága lettem az elmúlt fél órában. Kipattintom a biztonsági övet és mint a nyúl úgy ugrok ki a kocsiból. Toporzékolok, egyik lábamról a másikra állok, és ugrásszerű léptekkel ott termek a csomagjaim mellett. Zseniális, már csak meg kell találni a szobámat és bejutni pisilni!
-Jaaa, igen, jaaa! -Dünnyögöm határozottan és rálegyintek, hogy nem szükséges bejönnie velem, innen már minden szuper lesz. Simán megtalálok mindent, talán gyorsabban is, mintha ketten vánszorognánk. Már ez a végstádiumú beszélgetés is csak időpocsékolás. Ha nem indulok el fénysebességgel, akkor be fogok pisilni!
-Nem szükséges! -Emelem tiltakozás szerűen kezemet, előretartott tenyérrel. Nagyokat pislogok, kényelmetlenül elmosolyodom. -Már így is sok időt fecséreltél rám, nem akarom, hogy még ezzel is az idődet vesztegessem. -Résnyire szorítom ajkaim, most már tényleg nagyon menni-menni-menni kell!
-Szóval, kösz mindent, tényleg! -Elkezdek befelé curikkolni az épület irányába. Húzom magam után a kis bőröndömet, és közben még vissza szólok Marknak. -Egy élmény volt! -De, hogy mire is gondolok ez alatt? Nem tudom, furán is érzem magam, hogy ezt mondtam... béna volt nagyon. Beérve a bejelentkezést megelőzően csak hadarva kérdem meg, hogy van-e mosdó az épületben a szobákon kívül, és amint normális választ kapok rá, futólépésben keresem meg, hogy utána egy jóleső sóhajjal elintézzem pisi-ügyeimet.