- Akkor rosszul írtam le neked őt..., az én hibám!- védem meg azonnal Sebastiant magától, mert hibáztatni kezdi magát a történtekért.
- Tudod, hogy most feleslegesen emészted magad?- nézek rá bátorítón.
Hallgatom, amit mond, és hízeleg nekem, hogy így nyilatkozik, de ami történt, megtörtént, nem valószínű, hogy bármi is változna, hiszen már nem is igen találkozunk Eleevel.
Annak idején nem bizalmatlanságot értettem abból, amit mondott nekem, hanem hogy érzelmekkel elkötelezni magát nem akarja, hiszen egyszer megégette magát. Különben is szereti ezt az életet, pasizni, lefeküdni, akivel kíván, és nem tartozni hozzá, elcsábítani, akit akar, és másnap továbbállni; neki ez tetszik, neki ez jó; mégis sértőnek érezte, amikor azt mondtam, szétosztogatja így magát. Pedig a védelmében szóltam, vigyáznék rá, boldoggá tenném... Így éreztem akkor. Aztán a fotózás napján beszélgettünk újra, és kiderült, ez nem fog menni.
- Akkor nem csoda, hogy nem vettem észre...- nyugszom meg, hogy nem én vagyok ennyire figyelmetlen. Elvégre azóta inkább nálam vagyunk, nem nála.
Sebastian aztán olyan dolgot mond, ami meglep, és megint nem tudom hova tenni. Ha Sebastian közeledését elutasította a velem való randira hivatkozva, hogy lehet, hogy mégis volt kapcsolata azután? Az miért volt más? Mi változott?
- Sebastian...- nézlek rá kérlelőn, ne csinálja már, tisztára zavarba hoz- Nem bántottál, ő se bántott, nem haragszom rátok. Igazából... az is eszembe jutott, ti összeillenétek, komolyan!- aztán a számra csapok- Amelia kinyírna ezért.
Gondolom, Sebastiannak igaza van, Amelia is volt már jobb formában. Persze, beteg volt, nem is rövid ideig, ha jól emlékszem, akkoriban Sebastian tényleg lehangoltabbnak tűnt.
- Ah, barátok, értem...- Elee nekem mintha olyasmit mondott volna, hogy szerinte ez nem működőképes. De lehet, hogy csak velem nem...
- Ez így... nem teljesen igaz...- suttogom- de oké, megértem, hogy így gondolta. Tényleg éreztettem vele, hogy többet jelenthetne nekem, mint hogy együtt vagyunk, és annyi- Azt viszont nem szívesen nyeltem volna le, hogy másokkal is együtt van. Szóval igen, én tettem lehetetlenné, hogy "kapcsolatunk" legyen. De ilyen áron?
- Szexi, na persze...- horkanok fel. Felix szerint buta vagyok, már tudom, miért kellettem Eleenek. Legalább tisztán látok. Ez van.
- Igyunk, oké? Ami elmúlt, elmúlt- mondom röviden, aztán meghúzom a söröm, és magamhoz húzom Sebastiant. Adok a fejére egy puszit. Átölelem a vállát, miközben ő a deremara fűzi a kezét, és igyekszem összeszedni magam. Rosszabb volt a helyzet, mint gondoltam.

- Gondolod, hogy amikor te említetted, rá asszociáltam? - mert valószínű említette- Nagy ez a város... vagy mégse?- vonok vállat, Reeven kapcsán is az derült ki, inkább kicsi.
- Nem igazán mentem bele a részletekbe, tudom...- húzom el a szám. De nem mindegy most már? És elmosolyodom. Lényegében semmi olyan dolog nem történt, ami miatt bármelyikőnknek is rosszul kéne éreznie magát. Elee felkészített erre, és megvolt az esélye, hogy ők összefussanak.
- Így van. Feleslegesen. Lazíts- ölelem meg a vállát. Most, hogy már nincsenek homályos foltok kettejükkel kapcsolatban, nem is tűnik olyan borzasztónak az egész. Minek is izgattam magam miatta? Hülyeség.
- Hát nem...- időnként megfordulok nála, de nem vizslatom mindig a polcokat. Rá vagyok kíváncsi elsősorban, nem a tárgyakra, amikkel körülveszi magát.
- Alice-ka?- kapom fel a fejem, és hirtelen át is siklok felette, milyen bensőséges kapcsolatra utal az, ha már gyerekről beszélgettek. Elvégre nálunk már a házasság témája is kiverte a biztosítékot, pedig nem konkrétan a miénkről volt szó. Ez azért megfagyaszt bennem valamit.
- Úgy érted, pont azon a téren nem jöttök ki egymással? - a szexre gondolok, ezáltal az egyetlen kapcsolatomra. Semmi olyan nem történt, ami negatív élményt hagyott volna bennem, kíváncsian nézek Sebastianra, vajon kifejti-e, mi volt közöttük a gond. Talán mégis tévedtem velük kapcsolatban? Nem, nem hiszem. Sebastian nem az a tipus, akinek csak a testiség számít, ha így volna, Eleeről sem beszélne ilyen szeretettel.
Hatással van rám, hogy azt mondja, engem és Liát jobban szereti (vagy máshogy). Bűn, hogy emiatt öröm tölti el a szívemet?
- Nos, meglehetősen közvetlen vagy, de ezt Lia is tudja, valószínűleg nem lesz féltékeny, ha tudja, miről van szó- arra alapozok, amit nekem mondott. Meglepett, hogy ő hozakodott elő vele, de megnyugtató, hogy nem hiszi azt, közéjük akarok állni (vagy hiszem azt, ő akarja ezt tenni velünk).
- Ameliát még nem igazán ismerem, de úgy tűnik, egészen más természetű, mint Elee, vagy tévedek?
Elee nagyon határozott és talpraesett, igazi nő, a szó minden értelmében. Amelia nagyon bájos, de sokkal visszafogottabb, megkockáztatom, szorongó tipus. Reevenre úgy figyelt, mint valami anyatigris.
- Oké, nem tartozik rám...- legyintek nevetve, mert nem várom el, hogy mindenbe beavasson. Szerintem így is többet tudok már, mint akartam. (Vagy éppen ezt akartam?)
- Az az egész félreértés volt, állítom...- mondom kicsit morcosabban; annyira nem tetszett, hogy Elee ellenem fordult, mintha csak letámadtam volna, vagy ilyesmi. Lehajtom a fejem. Mindenesetre tanultam belőle. Vannak dolgok amikről nem kell beszélni és kész!
Felhorkanásomat félre érti, azt hiszi, kritizálom érte, noha csak leesett, Elee miért vetett rám szemet (ha így volt. Már én sem tudom.)
- Fú, akkor én is biszex vagyok, mert tetszel?- nyújtok nyelvet rá, de harag nincs bennem. Nevetek. Basszus, ez a pasas kiakaszt néha, hogy ennyire nyíltan fogalmaz. Amióta ... azóta óvatosabb vagyok vele, nem cukkolom, és nem ugratom a témával. Utóbb rájöttem, rendesen benne voltam a dologban én is, joggal hihette, hogy nem lenne ellenemre a közeledése.
Sörözünk, és Sebastian békésen néz rám. Remélem, már nem aggasztja magát. Hozzám fészkeli magát, átkarolja a derekam. Én is a vállán hagyom a kezem.
- Ha randira gondolsz, ki kell ábrándítsalak. Néha összefutunk a lovardában, de mint mondtam, inkább kora délután megyek, amikor ő nincs kint- Talán igaza van, én nem bírnék elvonatkoztatni attól, ami közöttünk történt, és ez rányomná a bélyegét a kapcsolatunkra. Én nem vagyok olyan szabad szellemű, mint ő (Seby).
- Neki is mondtam, neked is: valószínűleg sosem fogom elfelejteni. Még az is lehet, egyfajta mércét adott, nem tudom, mert azóta... nem volt más, érted.

Bár vannak dolgok, amiket kiveséztünk, talán épp én voltam, aki nem akartam néven nevezni dolgokat és személyeket, inkább tulajdonságokhoz kötöttem őket (Sebastiannak egy időben azért több nőismerőse volt, könnyebb volt őket úgy beazonosítani, noha nincs gond a memóriámmal). Ez valami hülye dolog volt nálam, de már múlóban van.
Félelmeimmel ellentétben egészen könnyedén megbeszéljük, Sebynek milyen kapcsolata van Eleevel. Ugyan van egy-két dolog, amit totál nem értek, de ezek nem Sebastiannal kapcsolatosak. Eleen nem tudok eligazodni. Még ennyi idő után sem. Bár már elkönyveltem, hogy labdába sem rúghatok nála, és és mi sosem leszünk egy nevezőn, meglep, hogy Sebastiannal "miattam" nem feküdt le Párizsban. Érdekes, hogy vele lazán játszotta a menyasszonyt/feleséget és gyerekről beszélgettek, előttem meg már akkor becsukta a kaput, amikor csak lefestettem, milyen esküvőt képzelek magamnak (nem nekünk). Ha nem láttam volna a fényképet, azt hinném, nem is egy lányról beszélünk. Talán ezért nem tűnt fel, ha említette a nevét is... Olyan másnak tűnik vele, mint velem!
- Nem... mikor is? Milyen gyerekkel? - nem tudok róla, hogy Ameliának kisgyerek ismerőse lenne (vagy Sebynek), honnan is tudnám, hogy bánik vele/velük? Elgondolkodom közben a saját álmaimon... Biztos nem állnék meg egynél, nagy családot szeretnék, sok gyereket... De mindenek előtt egy édes kis feleséget. Na, mindent sorjában...
- Aha, értem- gondolom, a gyerekvállaláshoz Amelia is kell. De biztosan lesz alkalmunk majd erről is beszélgetni. Egyszer, a közeljövőben...
Sebastian aztán részletesen beavat, hányszor volt Eleevel, bár időben nehéz lenne behatárolni, hogy mikor... Lehetett előttem is, utánam is. Meg sem kérdezem, lényegtelen információ. Mi sosem voltunk együtt Eleevel, és ha nem Sebastian volt, akivel kalandozott, hát valaki más. De vajon mennyi abból az igazság, hogy miattam nem volt vele? Ez a gondolat nem hagy békén...
- Különböztök? - vonom fel a szemöldököm. Nem tudom, mi lehet a probléma, vérmérsékletre nekem nagyon hasonlónak tűnnek, bár Elee kevésbé igényli az ölelkezést, azt észrevettem.
- Callie... Igaz is, régen láttam... Karácsonykor nekem úgy tűnt...- az ujjaimmal mutatom, hogy "ti összejöttök". Tudom, hogy veszekedtek egy sort azóta, és hogy Callie csúnyán megbántotta Sebastiant, de a sztori aztán ennyiben maradt, és reméltem, hogy kibékülnek, legalábbis nem lesz tüske Sebastianban. (Sem Callie-ben. Neki sem volt könnyű a tesója betegsége miatt.)
Összehasonlításra kerül Elee és Lia, és Sebastian azt mondja, inkább utóbbi lányhoz húz. Bevallom, külalakra Elee jobban tetszik, de biztosan elfogult vagyok, és persze, nem csak a külső számít. Amúgy sem mondhatom magamról, hogy jól ismerném egyiket vagy másikat.
- Igen, időnkén lángra gyújt mindent maga körül...- bólogatok egyetértően, hiszen volt benne részem nekem is, amikor lángra kapott körülöttünk a levegő. Ezeket nem lehet elfelejteni!
Vállat vonok, elvégre nincsenek friss élményeim, mi több, kerülöm a lányt egy ideje, ha lehet, hogy csíráját se érezze a vágyaimnak, amik még be-bekúsznak a hétköznapjaimba. Azaz... manaőság már kevesebbszer. Suzy miatt.
- Ne is, ne is...- rázom a fejem, nem szükséges titkokat elmondania. A titok épp ettől jó. Hogy titok marad. Én se adom ki Ameliát. Úgy gondolom, kettőnk dolga, ami elhangzott közöttünk; nem lehet véletlen, hogy azt az alkalmat ragadta meg, amikor más nem hallotta. (És kétlem, hogy tagadná; kedves volt és kezdeményező)
- Igen, ezt tapasztaltam- szorítom össze a szám. Nem akarok emlékezni a vitáinkra. Heves és konok, igen, ez jellemzi őt. És a segítőkészség is, ha úgy adódik, illetve a játékszellem.. Egy tucatnyi jellemvonássallehetne csak körbe írni, milyen is ő.
- Sosem titkoltam..- nevetek vissza, miután behúzom a nyelvem. Ez a pasas szokott tükörbe nézni? Oké,  nem mindennap fésülködik, de ettől még lehet boldog.
- Nem félek tőle- jelentem ki határozottan- nekünk valahogy nem sikerül normálisan beszélgetni. Vagy ő, vagy én, vagy valaki más előszed egy olyan témát, amiben nem értünk egyet, máris kész a baj- Eldöntöttem, jobb, ha kerülöm, bár ha összefutunk, nem szaladok el. -Nekem ez a ... lazáskodás nem jön be... Veled sem, pedig téged százszorta jobban ismerlek, mint Eleet. Lehetnek előnyei az alkalmi szexnek, de ezt nem nekem találták ki.
Ő is kap az alkalmon, hogy kettőnkről beszéljen, hiszen már nem egészen úgy mennek a dolgok, mint az én időmben...
- Kérlek, itt fejezzük be, jó? - nem akarok se hallani, se látni semmit. Aztán észrevszem, ahogy nevetgél, szája elé tapasztott kézzel- Most is ezen mulatsz?- kérdem nehezetelve, de nevetve, egyszerűen nem lehet kibírni komoly arccal. Grimaszol?
- Te egy más kategória vagy. Elérhetetlenül magasan, nem vagy veszélyben, nyugi!
Muszáj nevetnem nekem is. Sebastian maga a csoda. Szeretem. Tök egyszerű, gondolkodnom sem kell rajta.

- Könnyen el tudom képzelni, hogy kedvelik a kis srácok.  Tudod, egyszerű és kedves, tényleg az, nem hízelgésből mondom. Olyan.. szelídnek tűnik. Tud egyáltalán kiabálni? - Észrevettem például, hogy nem festi magát (legalábbis én nem vettem láttam rajta festéket). A szépsége meg nyilvánvaló, tuti, hogy nincs olyan kisgyerek, aki megriadna tőle.
- Igen, láttam!- bólogatok, és némiképp meglep Sebastian hangja. Mintha elérzékenyült volna. Vagy a fülem rossz?
- Nos... igen..., lényegét tekintve te bújósabb vagy, akárcsak én- mondom zavartabban, mert Sebynek igaza van. Mindkettőjükkel voltam együtt (noha félreérthető a megfogalmazás), de csak Sebastian aludt mellettem huzamosabb ideig, Elee csak rövid ideig szunnyadt el a karomban.
Megnyugtat, hogy Sebastiannal sem aludt együtt? Hogy nem bújt hozzá, nem kényeztette? Nem lehetek biztos benne, hogy olyan volt vele, mint velem, ahhoz ki kéne beszélnünk az egészet, az meg... nem lenne fair vele szemben, velünk szemben, egymással szemben. Sóhajtok; hagyjuk ezt, lapozzunk.
- De Callienek ott a tesója. Miatta volt feszültebb, nem? - Emlékszem, Seby is volt depressziós Henry miatt. Nem igazán volt szerencsés időszak. Ezt talán elfelejtette? De nem vetem a szemére, mindannyiunknak megvan a maga baja. És az a fontos, megtalálta a társát is, akiben vigaszt talál (és viszont).
- Ahogy mondod, nyilvánvaló!- ismétlem meg, nevetgélve. Hát minek tagadjam? Úgyis tudja.
Elee kapcsán komolyabban kezdünk beszélgetni.
- Sebastian, egyszerűen nem értem ezt a nőt. Komolyan, megremeg a levegő, amikor együtt vagyunk, aztán úgy el tud hűlni, mintha haragosok lennénk. Inkább vagyok távolról ismerőse, mint hogy haragosa legyek... Így a legjobb. Szerintem neki is kényelmesebb, hogy nem érzi zaklatva magát- bár ha ő vádolna, hogy zaklatom, kikérném magamnak. - Nem keresem feltűnően a társaságot vele, de nem is térek ki, ha szembe jön velem. Értesz? Hagyom, hogy sodorjon az élet...
- Tudom, te ezt így látod. Én másként, nekem az is alkalmi kapcsolatnak számít, ha csak időközönként fekszel le valakivel, aki nem a társad, aki nem... érted...- Nekem nem férne bele így, lefeküdni lányokkal, eggyel se, nemhogy többel, tisztátalannak érezném magam, lelkileg. Magamat becsapni is nagy hazugság, hát még ha másokkal teszem? Terhel-e értem felelősség? Hát hogy a rákba ne...?
- Igen, tudom...- Nem vagyok számára alkalmi kapcsolat, próbálja kinyögni. Nem akarom kiábrándítani, de valószínűleg egyszeri eset volt, és ha nem is bánom, nem lehet folytatása.
Aztán kicsit elpoénkodjuk, ne legyen közöttünk feszültség, noha lehetséges, ez jó alkalom lett volna, hogy kimondjunk dolgokat, mit várhat tőlem, mit várok én tőle a jövőben. Inkább nevetünk.
- Igen, ebben megegyezhetünk. Számomra te ugyanolyan különleges vagy...- nézek rá, aztán beszívom az ajkam, rá is harapok, úgy figyelem őt egy percig. Ő is zavarban van, bár én most jobban titkolom. A higgadtság mintaszobra vagyok.
- Tudom. Belőlem sem az alkohol beszélt-szerintem akkor nem is nagyon ittunk. Kosaraztunk aznap, ha jól emlékszem, és akkor mondta el, hogy összeköltözik Ameliával. Kissé sokkolt a hír, szó se róla, főleg, hogy olyan feketén festette le a helyzetet.
Elkezdi nekem ecsetelni, beijedt Elee miatt... Átölelem.
- Nem ismersz eléggé. Már Lia kapcsán is beszélgettünk róla, nem valószínű, hogy nő kettőnk közé tudna állni. Lehet, hogy nem találkozunk naponta, de minden nap gondolok rád, lényegében bennem élsz. Szóval, nyugi. Az én boldogságom is eljön, biztos vagyok benne, és nem azon fog múlni, ismered-e a leányzót vagy se. Mi valamilyen szinten egymásra akadtunk, mágnes-effektus, vagy tudomisén, de működik, erős, baromi erős, nem hiszem, hogy ezt bármi szétbarmolhatja...
Ha már paskolja a térdem, ráteszem a kezem, kissé megszorítom. Ideje volna már megnyugodnia. Én is túl vagyok már a nehezén!

- Mindjárt gondoltam...- // Lia beszól: fiúkák, tévedtek, de nagyot! :DD//
Nem emlékszem, konkrétan ilyen ellentét volt-e közöttünk Eleevel, talán nem. Az egy esetet kivéve, amikor konkrétan szexeltünk, nem nyomultam rá, nem akartam ölelgetni, fogdosni, ilyesmi...Éreztem néha úgy, hogy provokál, húz magára, akarja, hogy közeledjek, öleljem, teperjem le... Vagy csak a fantáziám játszott velem?
És igen, a leírásból kicsit rá ismerek, a viselkedése tükrözi mindazt, amit nekem mondott. Valahol nagyon sajnálom, hogy bántották (bánthatták), hogy összetörték az álmait, a reményeit, a szívét, ha úgy vesszük.
- Ez igaz. Te például franciául kezdesz beszélni, tudtad magadról? - nem akarom, hogy lógassa az orrát, tudok én mondani mulatságosat is. - És én? Mit teszek, ha bestresszelek?- kérdezem Sebastiant. Vajon megfigyelte? Emlékszik?
- Igen, azt hiszem... Nekem is ezt mondta- mármint hogy kedvel és félt. De azt nem akarta megérteni, hogy fel tudom dolgozni, ha nem kellek neki. Lényegében most sem tudom, mit érzek iránta. Vagy mit éreztem... Szerelem lenne? Az lett volna? Annyira biztosan állította, hogy lassan elhiszem neki, ő érezte... Én csak azt tudom, akartam vele lenni, az volt a szándékom, hogy megismerjem, megtudjam, mik azok a dolgok, amiket szeret, és amiket nem, mi az, ami boldoggá teszi, és mi az, amitől fél, hogy boldognak lássam és kiegyensúlyozottnak, hogy ne kelljen félnie többé semmitől.... Bah, tényleg nagyon nyálas, ha végiggondolom. Mégis igaz.
- Jót tesz nekünk egy kis szünet...- és jót tesz nekem Suzy is, a vidám természetével, a nevetgélésével, a fecserészésével, azzal, hogy zizi. Kikapcsol, elvonatkoztat, elfelejtem, a problémáimat, ha együtt vagyok vele. Akkor sem fáj, ha fájna. Hogy csinálja?
- Ha az élet úgy akarja, majd összesodor minket...- mondom mosolyogva, és úgy hiszem, ez a jó az egészben. Valószínűleg az sem véletlen, hogy mostanában éppen nem futunk össze.
Elee után a mi kapcsolatunkról beszélünk. Zavarba jön (én is), de nem félek kimondani, amit gondolok, kicsit el is poénkodjuk, de aztán ő is komolyabbra vált.
- Olyan buta vagy. Nem hiányozhatok. Nem mentem sehova. Mindig itt vagyok. Neked meg kulcsod van. Amúgy meg, meddig tart felvenni a telefont, hogy fussunk össze, ha idejönni nem akarsz? - kérdem tőle, és megpróbálok szigorúan nézni. Nagy szerencse, hogy vele nem kell játszanom, mert haragost játszani vele szemben nem tudok. Nem megy, egyszerűen túlcsordulnak az érzelmeim a harag fölött és elmosódnak.
- Majd kapsz egy képet rólam. Amin hosszú, szőke hajam van és vastag sminkem... Johannásat...- röhögöm el a végét. Mekkora poén lenne, ha egy ilyen képet hordana a tárcájában!
Megölelem, felé fordulva, két kézzel, istenesen.
- Van kedved megnézni valami szart? - csak hogy halálra nevessük magunkat rajta. Azt hiszem, ma még Jack Nicholsont is képes lennék kifigurázni, pedig őt nagyon tisztelem.

Fogalmam sincs, miket hordott nekem össze franciául, sose fordította le, én meg nem vagyok az a tipus, aki szinkronban vissza tudja mondani, amit hall, ha nem értem a szöveget, szóval.... Mondhatott akármit. Most már tudom, hogy káromkodott, és talán jobb is, hogy nem értettem.
- Igen, valami olyasmi...- bólogatok. A hányás egyszer fordult elő, az elutasítás kismilliószor, már kölyökkoromban is. Befordultam és ne tovább, magas falat húztam magam köré, és aztán se ki, se be... Azóta lényegesen finomítottam a módszereimen. Amikor a veszekedésünket megemlíti, röviden bólintok. Lehajtom a fejem. Nem szívesen emlékszem rá. Sebastian mosolya azonban elég ok arra, hogy feltételezzem, megbocsájtotta már az egészet.
Eleeről dumálunk, és megtudok róla új dolgokat. Van olyan, ami hízelgő rám nézve, és akad, ami nem. Ez van. Nem teljesen ért velem egyet abban, hogy a sorsra kívánom hagyni, találkozunk-e még; de ismerhet annyira, hogy ha akarom, megtaláljam a módját. Hiszen most szándékosan kerülöm el. Nem tudom... Elee okos lány, egyszer talán rájön, milyen dolgok és mely emberek fontosak az életében. Rá fog jönni, hozzá milyen ember való. Nem biztos, hogy én leszek. De az meglehet, hogy hozzám nagyon hasonló. (És lehet, hogy nem. Ezt csak ő tudhatja, senki más.)
Aztán rólunk beszélünk... Sebastian egyetlen szóval képes kifejezni, amit én talán hosszú, összetett mondatokkal sem lennék képes soha elmondani neki, és mégis elhülyéskedem elsőre. Mert ha azt mondanám: "nekem is", elérzékenyülnék, mint amikor elmondta, hogy mi a helyzet Ameliával. Túlságosan érzékenyen érint, minden, ami vele (velük) kapcsolatos. Nem lehetek gyenge, nem mutathatom meg teljesen, milyen nagy szükségem van rá, a barátságára, a szeretetére.
Rá kell nézzek, és tudom, mekkora hülye vagyok. Sebastian bánatos szemekkel bólogat, mintha sajnálkozna afelett, hogy nem értem a szó igazi értelmét. Nem tudok nemet mondani, nem tudok hülyülni tovább, magamhoz ölelem, és ha ismer, biztos megérzi, ez is egyfajta vallomás. Összeölelkezünk, és szinte érzem, ahogy megkönnyebbül tőle. Tartom egy kicsit a karomban. És aztán megint valami zöldséggel töröm meg a varázst.
- Legalább láttál valami értelmeset?- kérdezem, és arra asszociálok, talán Amelia filmbolond, és ő kéri oly sokszor, hogy nézzenek meg valamit. De közben beleegyezek, játsszunk valamit, ne filmezzünk.
- Kártyázhatunk vagy játszhatunk kockapókert vagy gyufás-skatulya állítgatóst...- sorolok neki néhány dolgot, mert azért nem hiszem, hogy a kártya lett a fő szenvedélye.
//Videójátékom azt hiszem nincs. De vehetünk vagy meglephetsz vele! //
Aztán jön azzal a szöveggel, hogy velem aludna. Egyszerűen elámulok rajta, milyen őszinte, milyen naív egyenességgel tálalja nekem a dolgot. Amelia hitelessé válik a szememben, mert nem először tesz Sebastian kedvére (bár csak ráérzek, hogy így tesz, nem ismerem annyira, hogy tudjam, mi motiválja).
- Szóval kényelmetlen a kanapém...- vonom le a következtetést, aztán újra átkarolom a vállát- Aludhatsz legalább mellettem... - mondom, kissé megnyomva a szót. Sejtem, hogy ez mit takar és sejtem, hogy ma sem lesz másképp. Valószínűleg megint össze fogunk tekeredni. Csak attól tartok, ha ez megtörténik, én egy percet sem fogok aludni. De a fene bánja, kialszom magam máskor. Nincs ellenemre, ha a közelemben akar lenni. Hiszen, ha nem is mondom ki hangosan, attól még érzem: nekem is hiányzik ő.

- Azt mondod, filmekkel tartottad ágyban? - Nem tudom, az volt az érzésem, épp az a baj, hogy ki sem mozdul otthonról. De ezek szerint ő nem depressziós volt, hanem valóban beteg. Mintha a fejét ütötte volna meg, kezd rémleni a sztori- Valakitől azt hallottam, hogy az egészségügyi dolgozók a legrosszabb betegek. Sosem azt csinálják, amit kéne- vonok vállat. Nem sok egészségügyi dolgozót ismerek. Aki hozzánk járt a mama miatt az utolsó hetekben, egy csöndes asszony volt. Nem beszélt sokat és mindig pontos volt. Lényegében csak a nevét tudtam, és hogy egyedül él.
-Fogsz egy gyufás skatulyát, lehetőleg nem üreset. Lefekteted az asztalra, a szélére húzod, és alulról megpöckölöd, hogy legalább egyet forduljon a levegőben. Ha lapjára esik, 2 pont, ha a hosszabb oldalára, 5, ha a rövidre, 10. Ha csak egyet fordul a levegőben, és a másik oldalára esik, mint ahogy indítottad, nem jár pont. Ha leesik az asztalról, levonás jár, mondjuk 3 pont.
Egyszerű..- Épp ezért könnyű ráunni is, de kipróbálni mindent lehet!
Aztán megkérdezi, aludhat-e velem (mellettem), mert Amelia megengedte, és ha eddig nem éreztem, hogy hiányzik nekem ez a srác, most igen, nem csak azért, mert ő kimondta, bár becsülöm érte, mennyire nyílt tud lenni.
- Az zavar, ha zöldségeket beszélsz, és ez az!- adok neki én is puszit.
Nem kell részletezni, hogy hogyan fogunk aludni. Biztos vagyok benne, hogy egymás közelében és nem az ágy két végén (ami amúgy majdnem egy kilométer)
- Ha nem te vadászol le engem, majd én vadászlak le téged. Gondolod, távbeszélőn akarok veled társalogni, ha már itt alszol?- azt remélem, nem csak arról lesz szó, hogy lefekszünk aludni, hanem folytatjuk a szövegelést. Bár, hogy miről, még nem tudom, addig még rengeteg időnk van!
Mogyorót eszünk, sörözünk, valami zenét is keresek, amivel alapzajt csapok. Nora is előkerül, a maga édes nyugalmával kezd neki mosakodni, miközben kerítek egy gyufás dobozt. Megrázom, majdnem teli van. Ideális a súlya.
- Na, van kedved...?- mosolygok a barátomra.

Ha ágyban tartásról van szó, hacsak ágyról, nem kell hozzá sok fantázia, Sebastian mit művelt Liával. A mázlista!
- Képzelem...- hunyorgok Sebastianra, mert most aztán már minden összemosódik. Ágy, fokozatosság... Persze, értem én, hogy nem csak arról van szó.
- A férfiak dolga az irányítás. Szóval, jól tetted, ne bándd!- Bárcsak én is képes lennék erre! Aztán eszembe jut, vannak lányos, akik inkább dominánsak, rájuk sosem tudnék hatni. Talán így van rendjén.

Elmesélem neki, milyen játék a gyufa-skatulyás, és hamarosan már a kezemben is a doboz, amivel majd játszhatunk.
- Nos, biztos van technikája, elsősorban ügyességi játék. Mégis azt mondom, szerencse dolga is, sosem tudtuk kiszámítani, ki nyer majd...
- Hehe, ez jó, gyümölcs!- nevetek. - Majd megeszlek!- Ösztönös a puszi... és jól esik adni.
- Úgy gondolod, az ágy csak alvásra és szexre jó? - nézek rá.- Jól esik elnyúlva dumálni, Norával szoktam rá. A legritkábban fordul elő, hogy mondat közepén magamra hagy, próbáld csak ki!
Szeretek kényelemben lenni, de ha fekszem, nem jelenti, hogy feltétlenül aludni szeretnék. Néha csak jó lustálkodni, feküdni, pihenni. De ez nem jelenti, hogy az agytevékenységeim is lustulni akarnanának.
Teszek be valamin zenét. Vettem néhány CD-t a városban, miután elköszöntem a minap Suzytól. Aztán hozom be a skatulyát, ami csaknem tele van.
- Ezt is, azt is. A sütőhöz gyufát. A tűzhelyhez öngyújtót... többnyire. Amúgy épp, ami a kezembe akad, ezzel nincs gond.- vonok vállat. Nem téma.
- Határozd meg te- rövid meneteket akar vagy hosszabbakat? Na és a tét? Ilyesmiben nem gondolkodtam.
- Kitalálhatjuk előre vagy utólag, bár akkor már merészebb az ember, nem? - mármint utólag.
Egyenlőre ötletem sincs, nem vagyok erre ráhangolódva. De majd belejövök, mint kiskutya az ugatásba. Amúgy sem tartok semmitől; Sebastiannal mindig jó hülyülni, játszani. Kérhetne akármit.

- Mit csodálkozol? Mindenkinek megvan a maga szerepe, így kerek a világ...- mondom mindenttudóan. Nem is én találtam ezt ki- Két férfi esetén... Nos, azt gondolom, vagy behódol az egyik a másiknak vagy megbeszélik a dolgokat- Ránk gondol? A barátságra? Vagy ezen túlmenően a homoszexuális kapcsolatra? Mindegy, a véleményem akkor is ugyanaz.

- Ha te mondod...- hagyom rá. Úgy hiszem, Sebastian még sosem próbált játszani. A gyufásskatulya kicsi és könnyű, nagyon nehéz úgy eltalálni, hogy ideálisan essen.
- Ha gyümölcs lennél, már rég megzabáltalak volna, ennek is te vagy az oka!- nevetek. Sokkal több gyümölcsöt eszek, amióta Sebastian a barátom. Kenyér helyett, olykor.
Megpuszilja a nyakam, hangosan felnevetek.
Sebastian olyan kategorikusnak tűnik, amikor az ágyról beszél, hogy kénytelen vagyok kijavítani. Mosolyogva válaszol, egészít ki, vigyorogva bólogatok: helyes, mégsem olyan vaskalapos, ahogy először mutatta.
- Nora az aktív hallgató...- döntöm félre a fejem- Hidd el, jelent valamit, hogy van kinek elmondanom, melyik kutya ugatott meg, vagy melyik lány kacsintott vissza rám, miközben tekertem az esőben- sorolom a hülyeséget, nem szokásom flörtölgetni se kutyáknak, se csajoknak.
- Néha nyávog egyet, és akkor betudom azt igennek, nemnek, vigasznak, bátorításnak, épp mire van szükségem. Mindig igaza van, sosem veszekszünk- sorolom Nora előnyeit, de amikor felajánlja, hogy velem marad, miközben dumálok hozzá, elnevetem magam.
- Ez igazán kedves tőled, köszönöm. Dorombolsz is?- Nora megnyilvánulásai meglehetősen megnyugtatnak. Nem tudom, van-e ennek valódi alapja, de amikor a mellkasomra fekszik, amikor dorombol, a rezgései kisimogatják zaklatott gondolataim, érzéseim. Megnyugszom tőle.
- Nem szeretem a villany sütőt- rázom a fejem. Mamának vettem, mert én is azt hittem, jót teszek vele, de ő sem tudta megszokni. Valahogy másmilyen az ételek íze, ha nem éri az élő tűz.
- Legyen harminc pont. De a reggel még messze van, kibírod addig?- kacsintok rá. Tudom, hogy vannak ilyen gondolatai, de hogy reggelig bírná... Kétlem. Addig mennyit játszunk még?
- Ha én nyerek... Elmeséled nekem, mi az, amit legjobban szeretsz... az ágyban- nem félek a témától, kíváncsi vagyok. Bár Elee jó mesternek tűnt, ő nincs itt, nem segítheti kielégíteni a kíváncsiságom. A pornó pedig őszintétlen. Egyetlen hang sem hiteles.

- Most kinevetsz, pedig hidd el, minden sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki tudná, mi a dolga.- Tudom, hogy hibádzik az elmélet, manapság már egészen másképp működnek a dolgok, de azért a férfiban megvan az a tulajdonság, hogy kézben akarja tartani a dolgokat!
- A dominancia kódolva van, ez biztos!- bizonygatom, ezzel a jelenséggel naponta találkozom- De igazad van, vannak kivételek: nők, akik saját kezükbe veszik a sorsukat és függetlenül akarnak élni; férfiak, akik még mindig anyuka szoknyáján ülnek -(vagy anyuka árnyékában).
- Persze, kell, hogy a felek együttműködjenek, de ez nem érinti azokat a kérdéseket, ami a nemiséghez van kötve- sejtem, hogy ebbe bele lehetne bonyolódni, hiszen manapság már teljesen természetes az emancipáció, de akkor is... Vannak dolgok, amik kifejezetten a nőkhöz vagy a férfiakhoz köthetők.
Egy ideális világban létezne családom. Legalább három gyerekem lenne, és keresnék annyi pénzt, hogy eltartsam őket könnyedén úgy, hogy a kedvesemnek ne legyenek megterhelőek a hétköznepjai (pl. ne kelljen dolgoznia, ha nem akar. Persze, ha a munkáját szereti, támogatnám.)

- Klónoználak. Minden napra jusson belőled! De valóban, téged nem lehet felaprózni. Egyben kellesz!- csattintom a fogam. Ha róla van szó, mohó lennék.
- Félreértesz, most is zabálnivaló vagy!- ingatom a fejem nevetve, miket nem gondol. Hát imádom, le se tagadhatnám!
- Jaja, telefon...- bólogatok. Létezik az a kötyü, tudom, de nem igazán szeretek azon dumálni. Személytelen. Csak akkor hívok fel valakit, ha nagyon muszáj.
- Jobb, ha hallom, látom, érzem a másikat. Fura..., de ebből a szempontból a macska is jobb, mint egy hang a telefonban- nézek rá bocsánatkérőn. Tényleg fontos nekem, de telefonon beszélni nem ugyanaz, mint személyesen.
- A lelki társam részben te vagy, részben ő... valóban. Bár ő sosem ad tanácsot, mégis úgy érzem, megkönnyebbülök, hogy beszélhetek vele. És nem veled van a baj, hogy folyton dumálsz, tudom, jót akarsz... Csak te meg én... mások vagyunk, nem biztos, hogy ami szerinted jó nekem, az szerintem is...- mondom lágyan, hogy értse, nincs kifogásom a véleménye ellen, csak épp lehetetlen rám húzni néha, ami neki teljesen kézenfekvő.
- Ne nyávogj, de a pocidat simizem, ha igényeled...- kuncogok. Sebastiannak érzékeny pontja a hasa, biztos valahogyan "dorombolna"!
- Nem tudom, ízre másmilyen, ha tűzön sül...- vonom fel a vállam. Ízlések és pofonok, akár a steaknél: ugyanaz a hús, más ízvilág- A mai csirke is abban sült? Mert az bizony isteni volt!- ismétlem magam, vagy ha nem mondtam volna (mert csak gondoltam). Rá is cuppantok az ujjaimra: mennyei fogás volt!
- Hát jó, te tudod...- nevetgélek, én ha nyerek, azonnal meg akarom kapni a nyereményem. Hacsak nem nagy tétben játszom.
- Hú, ezt úgy mondod, mintha évek óta lennénk szeretők- na, azért annyira nem ismerjük egymást, pláne nem tudom, mit szeret egy nővel: annak adni vagy tőle kapni. Már anatómiai szempontból sem hasonlítható a két eset.
Aztán elkezdünk játszani, hozok gyufát, tollat, papírt. Közelebb húzom az asztalt, leülök a földre, a térdeimre támaszkodva igyekszem optimális magasságba kerülni a dohányzó asztal méretét tekintve, és megmutatom, hogyan kell lefektetni a skatulyát az asztal szélére.
- Legyen a színesebbik fele 0 pontos. Tehát azon fekszik, innen indulunk. Emlékszel a pontokra?- ha bólint, magyarázok tovább. - A mozdulat, amivel pöccintesz...- megmutatom a levegőben. Hasonlít a gombfoci pöccintéséhez, csak az iránya más: ezt ugyanis alulról felfelé kell csinálni. Azt hogy melyik ujjával lendít és pöccint, egyéni, én is váltogatni szoktam. Általában a hüvelykemmel pöccintek, amúgy.
- Megmutatom, jó?
Ha beleegyezik pöckölök néhányat, közben mutatva, hogy kb milyen erősség milyen hatást ér el. Úgyis lesz lehetősége neki is csinálni. Az első három pöccintésem így alakul: (4-2-4)
Az első pöccintésnél éppen csak fordul egyet a skatulya, de a színes oldal lesz felül, ezért nem jár pont. A másodiknál nagy mázlim van, a rövid oldalára esik a skatulya, fel is kiáltok:
- Ez az!- nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerülni fog. De a harmadikat megint elbénázom, színe soldal van felfelé- Ha számolnánk, ez 10 pontot érne összesen. Most te jössz, de te is pöccints néhányat gyakorlásképpen- vigyorgok Sebastianra. Azt hiszem, jól fogunk mulatni.

//Utólag is bocs, itt benéztem; a 2-es dobás a hosszú oldalt jelenti, és az csak 5 pont. Ne haragudj! //

- Taníts meg a káoszkezelésre- nézek rá és elnevetem magam. Ebben gyenge vagyok.
- Na igen, persze, épp csak példákat hoztam..- bólogatok. Sokszínűek az emberek. Vagy ahogy nagyapám mondta: nagy az Isten állatkertje.
Megölel, de közben kötözködik, mégsem haragszom rá.
- Mert az. Nézz csak körül a világban. A legtöbb felelős poszton férfi ül- ez talán véletlen?

- Ah, pedig azt hittem a klónozásnak ez a lényege. Mindent tökéletesen másolni. De ha az ízed nem lehet? - csalódottan legyintek, aztán nevetgélek azon, amit mond. Ahogy hátracsapja a fejét, látszólag sértődötten, nagyon vicces, nevetek, nem túl hangosan aztán - mivel le van csukva a szeme- közel hajolok, és a számba veszem az orra nyergét. Óvatosan érintem hozzá a fogam, de nem harapom meg. Fura puszi lesz belőle, kicsit nyálas. Elröhögöm. Ez nekem így nem megy. A száját pedig mégsem szopogathatom, magamnak mondanék ellent.
Beszélünk a dumálásról, Nora kontra telefon. Valószínűleg azt hitte, ugratom, de aztán leesik neki, valóban a macskámmal beszélgetek időnként (nem túl gyakran lelkizünk, nyugi). Felajánlja, hogy lesz ma a hallgatóm.
- Most már bátrabb leszek...- kacsintok rá. Amelia nem utálatos.
- Tudom, Sebastian, tudom...- Ő ilyen, és már meg is szoktam. Épp csak arra jöttem rá, másképp működnek nálunk a dolgok. - Veled könnyű nevetni!- mondom neki. Meglehet, rögtön ezzel kell kezdeni, és el is felejtődik minden bajom.
- Ilyesmire lazán rá tudsz venni, mulatságos, ahogy nyöszörögsz!- ugratom, de adja alám a lovat.
A gyufa kapcsán itárgyaljuk a főzési-sütési technikákat. Sebastian esküszik a villanyra, én a gázra. Lia csirkéje dönti el a vitát, ami villanyon sült. Isteni volt. Meg kell tanulnom, hogy csinálta!
- Igaz... sokat tudunk egymásról. De mindent? Nem mindent- válaszolok arra, hogy már "régóta" ismerjük egymást- De ez nem baj. Az ismeretlen területeiddel együtt is kedvellek és szeretlek téged. Ez van, nem is tudnék ellene tenni. Tudod, olyan ez, mint valami szerelem, csak épp nem akar emúlni...- nézek rá, féloldalasan, kissé komolyan, kissé nevetve. Pontosan tudja, hogyan kell érteni a szavaimat. Ebben nagyon különbözik Eleetől. Ő mindent szó szerint értelmez!

Játszunk. Egyszerű játék, mondhatni, filléres, de ha azt hittem, ma már nem okoz meglepetést, mindjárt bekezd. Vagy nagyon jól magyaráztam, vagy ördögi szerencséje van (ebben is), de háromszor egymás után pöcköl 10 pontot, azaz állítja fel a gyufás skatulyát.
- Ez állati, öregem, ilyet még sosem láttam azelőtt!- veregetem meg a vállát, és közben kaparom össze az állam a földről. Még azt sem mondom, hogy felkötöm a gatyám, mert ilyen nincs... Elvileg nem létezik efféle mázli. Nem is fogom fel, mit beszél. Ágy? Reggeli? Mi???
- Jaja... de írhatjuk ezt is, no problem...- bólogatok kábultan, elvégre vesztes lettem, az első körben, totál megsemmisülés. Felráz, kezet fogunk, elkezdődik a "küzdelem".
(2-1-1)
Az első pöccintés egész jó, a hosszú oldalra esik a skatulya, de aztán kétszer elhibázom: magasra száll, sokat pörög, lapjára esik, épp csak nem esik le az asztalról. Harmadjára is csak lapjára tud esni, szerencsére, eleget fordul a levegőben, hogy ne égjek be nagyon.
- Kilenc pont. Jut eszembe, most számít az előző fogadás? - mindegy, ezt más úgyis buktam. Nehezebb ennél rosszabbul kijönni.
Iszok egy kis sört, a számba nyomok némi mogyorót. Másodszor gondolok arra, elviszem Sebastiant kszinózni. Nem tudom, hogy csinálja, de vonzza a szerencsét. Figyelem, mit alkot ebben a körben.

- Tessék?- ezt nem értem. Mi köze Sebastiannak a káoszhoz?
- Talán mert így is van. Vagy inkább volt. Vannak hátrányai is az emancipációnak, nem gondolod? - nézek rá. Értem én, hogy a nők kivívták az egyenjogúságukat és meglehet, ez szükségszerű volt, de ezzel együtt gyengültek azok a szerepeik, amik korábban kizárólagosak voltak. Így "az a rész" jócskán sérült.

- Naná. Ezért is vigyázok rád oly nagyon!- kacsintok. De azért az orrát finoman megharapom.
Felnevetek, ahogy tiltakozik.
- Na oké, legyen: mely testrészed tudod nélkülözni? - ha van ilyen, leharapom, megeszem, csak az enyém! Szép kilátások?! Kuncogok, mint valami bakfis.
Közben a nyálam a ruhámba keni. Felnevetek.
- Fekszik a humorod, ne hülyéskedj. Színészkedni nem lehet végtelen!- vele szemben még sosem fordult elő, hogy megjátszottam volna magam. Azon is gondolkodnom kell, egyáltalán csináltam-e hasonlót. Átverni valakit, valamiért...
- Nem, dehogy!- nevetek. Tudom, hogy húzza az agyam. Azok a dolgok, amik nyögdécseléshez vezetnek, más lapra tartoznak, nem lehet rosszízű humor tárgya.
- Szeretnéd tudni, mi?- kuncogok, ahogy próbálkozik. Az sem igaz, hogy nem tudja, de ez így -hogy most ezt állítja- jó poén. Játszhatom az ártatlant.
- Hát persze, elfogadlak, nem is kérdés! Sőt, igényt tartok rád, bár persze, tudom, most már csak a harmadik lehetek Henry és Lia után. Nekem így is jó!- mondom, szinte azonnal magyarázkodva, hogy értse, nem teher nekem a harmadik hely. Elvégre a testvére és a szerelme fontosabbnak kell, hogy legyenek. Mindamellett én a barátja leszek/vagyok. És amikor bújik, örömmel ölelem át- Nem is kérdés: szeretlek!- rötyögök, mert sosem kellett kierőszakolnia belőlem, mit érzek. Csak épp másképp adtam tudtára.

Hihetetlen szerencséje van (igaz, csak a próbakörben). Csak bámulok!
- De ha ilyen jól megy, rögtön írhatnánk, legalább nyoma marad!- mit számít, ha azt mondtam, próba? Még a végén leiskoláz, ő fog engem tanítani, hogy is kell ezt csinálni!
- Ne, ne... maradhat a 30 pont! Bocsi, de majdnem valószínűtlen, hogy ugyanezt megismételd!- harapok az ajkamra. Azt se bánom, ha minden pöccintése 10 pontos, ez az igazság.
Pöccint... újra és újra. Nem sikerül neki az előző mutatvány, de a játékot élvezi, ez rögtön látszik rajta.
- Nem kettő, hanem öt pont. A hosszú oldalért annyi jár!- javítom ki és felvésem az eredményét a papírra.
Közben odalopódzik Nora, nagy szemekkel bámulja, hogy mi a fenét művelünk. Sebastian elcsípi és simogatja, amíg én játszok, de félek, ebbe ő is bele akar majd szólni. Imádja a pattogós játékokat.
(2,6,5, a hatos helyett 6, ehelyett 3)
Az én köröm a következőképpen alakul: első dobásra hosszú oldalára esik.
- Máris befogtalak!- kacsintok Sebastianra.
Másodjára a skatulya lebillen az asztalról.
- Hoppácska! Épp mint nálad!- ha most csak egyet fordul a levegőben a skatulya, megeszem a kalapom.
- Ez az!- bokszolok a levegőbe, amikor a rövid oldalára esik a skatulya- Ez 15 pont! Te jössz!
Hogy Nora ne zavarjon be, odanyúlok a macskáért, és a mellemre vonom, hogy ott simogassam, de én kevésbé érdeklem, mint a játék. A szemét le sem veszi a gyufásskatulyáról, a mancsát már-már nyújtogatja felé.
- Hékám, ez most a fiúk játéka, nem a tiéd!- mondom neki becézgetés közben.

-Mi tessék? A káoszhoz ennyi tudás kell: túl kell élni. Én a rendet szeretem, tudhatod! - Nevetek, nem értett úgy fest.
-Hát... vannak, de általában minden változásnak vannak hátrányai is, nem csak előnyei. De úgy vagyok vele, aki otthon akar maradni otthon marad, aki karriert akar, már megteheti. Szerintem ez nem rossz dolog. Bár nem volt még női főnököm... - Mosolyodom el, nem tudom milyenek.

-Aw, szóval féltesz és óvsz? Milyen jó nekem! - Vigyorgok rá, nevetek. De azért az orrharapás ellen tiltakozom, megkérdezi akkor mimet adom. Lehunyom a szemem, eltakarom a kezemmel, másik kezem kisujját meg kinyújtom óvatosan.
-Nem lehetne hogy elszopogatsz? A harapás olyan drasztikus! - Rötyögök, remélem nem harap belém!
-Ki tudja? Színház az elég világ és színész benne minden férfi és nő... nem de? - Nevetek, de reméltem valóban vevő a baromságaimra.
-Naná! - Én a hasára tippelnék, tetszett neki ahogy simogatom, de nem tudom az valóban az-e neki... a nyakára is sóhajtozott... -A hasad az? Most elbizonytalanodtam... - Nem tudom, lehet nincs neki, de elvileg mindenkinek van a nyilvánvalón kívül nem? Nem? És még ki is röhög, szájcsücsörítve méregetem. Komolyan érdekel neki mi, zavarba is jövök, hogy most én vagyok béna vagy hülyül velem. Miért vagyok színészekkel körülvéve?
-Jaj, miket beszélsz. Nem a sorrend a lényeg, sosem az volt. Nektek hármotoknak tudod hogy bármit! - Simítok a hajába, mosolygok rá, nehogy azt higgye nem fontos nekem, mert kiszorítom belőle a szuszt is! addig is letarolom, ölelem, de mondja is szeret, szabadulna, nem is kérdés, haha! Jobban meg is szottyongatom őt, belefúrom az arcom a nyakába, oda nevetek.

-Jaj ugyan, úgy is kidobjuk ezt a pappert! - Nevetek, nyoma marad... elég ha mi emlékszünk rá nem?
-Hah majd meglátjuk! - Nevetek, de amúgy egyetértek, erősen kétlem, hogy újra három 10-est szerezzek. De amúgy elvagyok a játékkal, ami új, az új, nincs mese, a versenyszellem is működik.
-Igen, de leesett az -3, nem emlészel? Te mondtad. Szóval csak kettő. Cccc! - Ciccegek nevetve, tudok még számolni, nem ittam annyit!
-Nah, csak hiszed, mindjárt lepipállak áám! - Vigyorgok, a 15 pontját szerintem javítja 12-re, vagy eltörli a levonás szabályt, de szerintem az jó benne. Míg az én köröm jön, Norát megfogja, közben látom a szemem sarkából, hogy a macska nagyon koncentrál, támadásra készen, hogy levadássza a repülő gyufásdobozt.
Közben próbálkozom tovább, először megint leesik, majd megint, arra már rágom a szám, tudod hogy valahogy így volt pedig! De aztán ahahah! (6-5-3, a hatos újra: 5) Vigyorgok is, hogy újra ráéreztem ám rettegjen! Amúgy közel sem de ssss!
-Na látod, látod? Igaz... így csak 4 pont de... az a 4 pont az enyém! -Röhögök, nem baj, jó lesz ez jó lesz ez! Ha vesztek majd kiegyezem vele egy döntetlenben az első tarolásért!

- Ja, úgy! Először azt hittem, téged!- nevetek, hogy is érthettem félre.
- Ha majd családod lesz, szeretnéd, hogy a feleséged legyen otthon a gyerekekkel, vagy szaladjon csak a karrierje után és a gyerekeket idegenekre bízod?- kérdem, kíváncsian. Ha a saját vérét illeti a dolog, talán másképp beszél majd.

- Csakhogy rájössz, édes öregem- nevetek magamban.
- Á, szóval a kisujjadat adnád nekem... Szép!- mondom, kissé felháborodást mímelve. Ennyit érne a barátságunk? A kisujját?- Szopogasson valaki más. Én drasztikus vagyok!- mondom színpadiasan és felcsapom az állam.
- Hidd el nekem, színészkedni is erőfeszítés!- megnyugodhat, ha teszem magam, tud róla.
Nevetek a zavarán, azt hiszem, játszik ő is, de aztán erősebb a gyanú, hogy fogalma sincs, valóban.
- Ha itt lesz az ideje, úgyis rájössz!- kacsintok rá. Nem kell, hogy eláruljam a titkaim, ha még nem jött rá. Én meg addig még... gondolkodhatok.
Nem kérdés, hogy szeretem, de mert kívánja, mondom is. Összeölelkezünk újfent, röhögcsélve, nevetgélve. A nyakamba szuszog, külön csikiz vele. Nem akarok szabadulni. Szeretem ezt az érzést. Mintha szabad lennék.

- Én nem akarom kidobni!- harsanok fel, szeretem a közös játékainkat, és azt is, ha nyoma marad. Ez meg éppen olyan. Tudom, infantilizmus, de egyszer, sok év múlva, amikor majd a gyerekeink játszanak együtt, villoghatok vele.
Élesben játszunk, alkudozunk...
- Jaja, igen... Látod, veled milyen elnéző vagyok!- hehe, tényleg. Elfelejtettem a mínusz pontokat.
Saját magammal megint így járok, érzem, valami nem stimmel, s csak azután vonom ki a pontokat, mikor már felírtam az eredményt. Ronda játékvezetés, de abba is bele kell jönni!
Nora közben hozzám kerül, aki úgy figyeli a játékot, hogy egyetlen mozdulatról se maradjon le. De leginkább a skatulya érdekli. A kis feneke folyamatosan mozog a kezemben, mintha támadásra készülne. Jobban meg kell fognom, ki ne ugorjon a kezeim közül. Még duruzsolok is neki, noha semmit nem ér.
Közben Sebastian pöckölődik, gyűjt 4 pontot, felvésem. Az egyik körben nagyon jó volt, megint rövid oldalára állította a skatulyát. Kezdek irigykedni! (Na, azért mégse)
- Őrizd a macskát. Vigyázz, mert nagyon fürge, ki ne ugorjon a kezedből!- nyomom át neki Norát, készülök pöckölni.
- Hajrá!- mozgatom meg fürgén az ujjaimat, mintha ennek jelentősége volna.
(1, 6, 2,   6-os helyett: 2)
Nem lesz túl jó az első pöccintés, de a második és harmadik viszonylag jó, 5-5 pontot ér, az elsővel összesen 12-t. Haladunk.
Nora egyre ingerültebb, hogy fogva van, kissé morog, a bajsza rezeg, a farka ide-oda csapkod.
- Várj, kerítek neki valamit, mert megőrül...
Kimegyek a konyhába, Norának is kerítek játékot. Talán épp egy gyufásskatulyát.